Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)
1989-08-05 / 214. szám
A Dunantűli napló 1989. augusztus 5., szombat * A volt II. üzemben kap majd helyet a PLASTBAU nevű vegyesvállalat A karcsúsítás jegyében Leváló vállalkozások a MÉV-nél A teljes foglalkoztatottsághoz megyei és állami támogatás is kell A Mecseki Ércbányászati Vállalatot képletesen két malomkő között őrlődő búzaszemhez lehetne hasonlítani ezekben a napokban. Egyfelől Damoklész kardjaként függ fölötte a jövőjét érintő, nyár végére várható kormányhatározat, másfelől viszont, ha a bezárás mellett dönt is a minisztertanács, annak napjáig a vállalatnak teljesítenie kell az eléje kitűzött feladatokat. Az tdei első félévet megfelelő eredménnyel zárta a bánya, azonban a második félév terveit komolyan veszélyezteti a szinte napról napra fogyó termelői létszám. Nem véletlen tehát, hogy a vállalat különböző lapokban folyamatos munkásfelvételt hirdet. Ugyanakkor viszont hogyan tegye ezt felelősséggel, amikor fehet, hogy három év múlva már nem tud munkalehetőséget biztosítani a most felvetteknek? A termeléssel kapcsolatos napi gondolk mellett a vállalaton belül egyre több, a jövővel kapcsolatos ötlet, javaslat születik. Ezek még egyelőre nem nagy horderejű dolgok, de sok kicsi sokra megy alapon, ha nem is oldják meg teljes egészében a foglalkoztatási problémákat, figyelemreméltó részeredményeket hozhatnak. Az elmúlt hetek fejleményeiről Kovács László, valamint Laczkó László gépészeti, illetve műszaki főosztályvezető tájékoztatott.- A műszergyár és az öntöde esetében az eddigieken kívül további nehézségek visznek kényszerpályára bennünket — kezdte a 'helyzet ismertetését Kovács László. —A hazai piac nem jelent számunkra komoly vásárlóerőt, de nem más a helyzet a KGST-országolklka! sem, mindenki inkább eladni akar, mint sem vásárolni. Az egyetlen tehetőségnek tehát az esetleges nyugati üzletfelek felkutatása ígérkezik. Ám hiába van jó hírünk, ez mégsem olyan egyszerű dolog, elsősorban a versenyhelyzet miatt. Az első lépéseket megtettük, több céggel állunk tárgyalásban. Egyelőre meghatározott termékek gyártására szerződnénk szívesen, később azonban, amennyiben esetleg külföldi tőke bevonására is módunk nyilna, a minőség fejlesztésével, a gyártás bővítésével újabb lehetőségek nyílnának meg az említett két üzemegység előtt. Az alakuló külföldi kapcsolatok realizálására augusztus végén, szeptemberben számíthatunk. Laczkó László műszaki osztályvezető, már beindult új kezdeményezésekről is számot adhatott: — Elsősorban olyan tehetőségeket kerestünk, ahol a nálunk felszabaduló, speciális képzettségű szakemberek munkája hasznosítható. így alakult - egyelőre még a vállalat keretein belül — egy olyan csoport, amelyik utak és hidak felújítására, karbantartására vállalkozik, de ugyancsak vállalja épületek robbantásos, illetve roncsolásmentes bontását is. Hasonló vállalkozó csoport alakult a Kutatási Fejlesztő özem dolgozóiból. Ök a vállalati feladatok mellett a megyei környezetvédelmi munkából szeretnék kivenni a részüket. Ehhez megvan a kellő szakmai felkészültségük, és a műszerekkel berendezett laboratóriumdk is rendelkezésre állnak. Sürgősen lépnünk kellett a Kutató Mélyfúró üzem esetében, hiszen július 1-jétői megvonták a működéséhe: szükséges állami támogatást. Az üzem dolgozói egyelőre a vállalaton belül alakítottak egy mélyfúrási vállalkozást, ám a tevékenységi kör szélesítésével úgy gondoljuk, hogy a köldökzsinór a későbbiek során elvágható lesz. Ugyancsak megkülönböztetett gondot fordítunk a felszabaduló épületek hasznosítására. Már ezen a téren is rendelkezünk konkrét eredménnyel. Bakonyán a volt II. Akna épületeiben berendezkedett a svájci bejegyzésű olasz-francia Plastbau cég, amely építőipari elemek gyártására specializálódott. Az épület hasznosítása mellett ez azért is örömteli újdonság, mivel e vegyesvállalko-ás keretében a vállalat volt dolgozói jutottak új munkalehetőséghez. Az itt gyártott építőelemeket egyébként a patacsi terület beépítésénél alkalmazzák majd, ezenkívül a már lekötött szovjet export ad reményt az eredményes működésre. A vállalatnál tehát megindult az a folyamat, ami az egyes részegységék önálló gazdálkodását, működését helyezi előtérbe, annak lehetőségeit teremti meg. Ezek a kezdeményezések azonban csak mérsékelt derűlátásra adnak okot, hiszen a nagy feladat, a termelés beszüntetése utáni teljes foglalkoztatás megvalósítása még a vállalat előtt áll. Ennék megoldásához pedig nélkülözhetetlen lesz a megyei és állami segítség, támogatás. Kaszás Emlékművekről, szökökutrol és kosiuatagröl Szigetvár, Zrínyi tér Háborús romokból kiemelkedő életfa Szigetváron összekuszálód- tak a nézetek. Egy valamivel több, mint húsz éve született elhibázott döntés különös utóélete következtében. A városban 1923. május 23-án emlékművet avattak az első világháború szigetvári áldozatainak az emlékére. Hi- kisch lenő terve szerint Oscso- dál Ödön készítette el süttői keménymészkőből a háromszögletű, oszlopos emlékművet, melynek mindhárom oldalán egy-egy márványtáblára vésték fel a kegyetlen névsort: 125-en maradtak szigetváriak a harctereken. Hol is lehetett volna méltóbb helye akkor — hat és fél évtizede, és messze a még nem is sejtett második világháborútól — egy olyan emlékműnek, mint a Zrínyi téren, a 'belvárosi plébániatemplom előtt, szemben az oroszlános Zrínyi-emlékművel. S ott is volt 43 esztendeig, 1966-ig, ahol — más nem lévén, mert nem tehetett - ez szolgálhatott titkos megemlékezésül a második világháború áldozatainak is. Hányán lehettek? Minap erre kértem választ Szigetvó- rott, ám senki nem tudta megmondani. Biztos, hogy jóval többen, mint 125-en .. . Mi is motiválhatta a korabeli városi vezetőket, hogy a várossá alakulás „tiszteletére" eltüntessék a térről az emlékművet, s nem messze, a templom melletti kis terecskére helyeztessék át? Nem tudom, de ma már kár is lenne firtatni. Jómagam már itt ismerkedtem az emlékművel, s egy pillanatig sem volt kétséges számomra: kitűnő ez a hely ennek az emlékműnek. Lehet, hogy arra gondoltam: hány településen is láttam hasonló, bensőséges hangulatú, templom melletti terecskén Szentháromság-szobrot... Tudom, nem így vélekedtek a szigetváriak, akiket a korabeli „jó szokás" szerint természetesen efelől nem kérdeztek meg. Ezért is történhetett, hogy az elfojtott indulatok most törték a felszínre. Talán azért, mert titkon mindig is reménykedtek abban, hogy egyszer visszakerülhet eredeti helyére az emlékmű. Csakhogy nem számoltak egy igen lényeges momentummal, ami igen szerencsésén találkozott 1989-ben a szigetvári Zrínyi tér felújításával. Vagyis azzal, hogy ma már — négy és fél évtized múltán nagyon megkésetten — látható emlékeket állíthatunk a véres háború rengeteg magyar áldozatának, akik mindmáig kitörölhetetlenül élnek a hátramaradottak emlékezetében. Nem tudom, kinek, kiknek a számlájára írható a mulasztás, de egyike volt az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb politikai baklövéseinek úgy tenni, mintha 1939-1945 között nem szedett volna több százezer magyar áldozatot a második világháború. Jól emlékszünk: alig csitult el a harcizaj településeink sokaságán, s máris születtek a felszabadulási emlékművek, csak a „másik" volt tilalmas hosszú évtizedekig. Szigetvárott évek óta tartó felfordulás jellemzi a Zrínyi tér környezetét. A belvárosi templom - az Ali pasa dzsámi — hosszantartó felújításával kezdődött, majd a teret övező épületek újjáépítésével, felújításával folytatódott, s mindez idő alatt a templom melletti terecske bizony elveszítette korábbi báját, megejtő hangulatát, intimitását, s a felvonulási területek sanyarú képét mutatta. Most érkezett el végre a rendbetétel ideje — a közelgő szeptember, a lelkesítő 300 éves évforduló a mozgósító erő -, ami elkezdődött a városháza előtti térrész rendezésével - pl. a gépkocsik száműzésével, az emlékmű valamikori kerítésének a visszahelyezésével —, s folytatódott a dzsámi előtti-körüli térrész rendbe tételével, amihez természetesen a templom melletti — harmadik — térrész is hozzáértendő. Nos, e munka kapcsán — amely Gettó József és a néhai Köves Emil építészek terve szerint folyik — támadt fel a szigetváriakban az első világháborús emlékmű visszahelyezésének a gondolata. S ez volt az a pont, ahol kezdett minden összekúszálódni; olyannyira, hogy ma már szinte elsimithatatlannak tűnik a város vezetői és az áthelyezéspártiak közti viszály. Amibe még az is belejátszik, hogy a térrendezés tervezésekor Gettó József a templom elé egy szökő- kutat képzelt el. Csakhogy ezt elvetették. No nem helyben! Az indok? A „szokásos": zavarná a dzsámi látványát. Valóban zavarná? ... A javaslat pedig az volt, hogy a szökőkút kerüljön inkább a harmadik térrész templom melletti bejárata mögé. Akkor viszont már élt a város vezetői által megfogalmazott gondolat: az első világháborús emlékmű terére, azzal átellenes ponton kellene felállítani a második világháború szigetvári áldozatainak az emlékművét, aminek az elkészítésére Vanyur István helyben élő fiatal szobrászművész vállalkozott. Ez egy a háborús romokra emlékeztető gránithalomból kiemelkedő életfát ábrázolna; a gránitokon helye lenne az elpusztultak neveit megörökítő emléktábláknak. A két emlékmű egy kegyeleti parkban — tisztelet- reméltóan szép és kitűnő ötlet. Megkockáztatnám még azt is: ha más nem is, hát a második világháborús emlékálli- tás kellene, hogy alkalmat szolgáltasson az első világháborús emlékmű idehelyezésére. Mert úgy érzem —, s ezt tán az emlékműpártiak is megértik — a kettőnek egymás közelében kell állnia, már csak a kegyeletnek egy helyen történő lerovása miatt is. Hanem akkor még mindig itt a szökőkút. Nem nehéz belátni: a csöppnyi téren túl sok lenne a három alkotás (és ezt nem azért mondom, hogy a szökőkútpárt gyorsan kijelentse: nosza akkor keresni kell más helyet a második világháborús emlékműnek!). Ugyanakkor a templom előtti térrész vigasztalan kősivatag képét ígéri, amin padok, hordós növények sokasága is aligha segítene. A látvány akaratlanul is egy régi megfigyelésem felé fordít, amit már — többször is szóvátettem. Az utóbbi évtizedek nagy városépítési lázában egyszerűen megfeledkeztek Baranyában — s főként Pécsett - a hagyományos értelmű városi terek építéséről, s helyettük e névvel illetett torz képződmények születtek (ide sorolható pl. a szigetvári, térnek aligha mondható Radován tér is). S valamiért — talán épp a tér hiánya miatt? — nincs igazi kultusza a térképző elemek tervezésének, építésének sem, s mondvacsinált okokra hivatkozva a születni készülőt is száműzik. Minap mindezekről beszélgettünk dr. Nanwáradi János tanácselnökkel, Petöh Sándor elnökhelyettessel és Vanyur Istvánnal. Az utóbbi ötlete volt: el kell készíteni - és ő rögtön vállalta is az ebben való közreműködést - a Getto- szökőkút mérethű modelljét, s az eredeti helyszínen, tehát a templom előtt bizonyítani, hogy nem zavarja, sőt erősíti a látványt, s a lakosság segítségével megkeresni és megtalálni a legalkalmasabb helyét. A város vezetői még most is, amikor már elkészült a térburkolat, vállalják a szökőkút idehelyezésével járó minimális átalakítást. Hársfai István A város főterére, a templom elé tervezett szökőkút makettje Fotó: Laufer László Nevelőanyákat keresnek Épül a kecskeméti SOS-gyermekfalu Ősztől már kinevezett faluvezetö lesz, aki részt vesz a pályázatok elbírálásában és a 8 hónapos előképzésben. Kecskeméten épül az ország második SOS-gyermekfaluja, s a tervek szerint a jövő év nyarán költözhetnek a gyerekek. A 12 családi házban csaknem 110 gyermeknek teremtenek otthont. Egy-egy családi házban ugyanis 7—8 gyermeket gondoznak a nevelőanyák és az úgynevezett segítőanyák. Az SOS-gyermekfalu Magyarországi Egyesülete mór keresi azokat a nőket, akik szívesen vállalkoznának erre a hivatásra. Hogy milyen feltételekkel és kikre számítanak, arról dr. Cseres Judit pszichológust, az egyesület főmunkatársát kérdeztük.- Azokat várjuk, akiknek ez a hivatás örömet jelent, akik az elhagyott gyermekeken segíteni akarnak és tudnak. Munkába Lépés előtt .8 hónapos elméleti és gyakorlati képzésen vesznek részt, amely elsősorban gyermekgondozási pszichológiai és háztartásvezetési ismereteket ad. Egészséges, 25-40 év közötti korú nők jelentkezését várjuk, akik legalább nagykorúságig nevelik a gyerekeket, teljesen nekik^ szentelve idejüket. A kisegítő anyák pedig olyan nagymamák, nagynénik lehetnek, akik szintén örömmel vállalkoznak erre a hivatásra. A nevelőanyák fizetést kapnak, a nettó keresetük változó, havonta 9500—10 500 között mozog, a kisegítő anyáké valamivel kevesebb. — Miért nevelőanyákat és miért nem házaspárokat, családokat keresnek? — Az első, az 1985-ben nyitott battonyai SOS-gyermekfalu létrehozásakor volt olyan szakmai kételyünk, miszerint nem helyes, egyetlen anyára építeni nyolc-tiz gyermek nevelését, apa nélkül. Hermann Gmeiner professzornak, az SOS-Kinderdorf International egyik vezetőjének élettapasztalatból is fakadó válasza erre az volt, hogy ezek a gyerekek egyszer, vagy többször is átestek már olyan családi krízisen, amelynek oka, a szülők magatartása, illetve szétválása volt. Sérültek, akik koncentrált figyelmet. fokozott törődést, szeretetet igényelnek. Nem szabad kockáztatni, 'hogy a gyermekfaluban élve. hasonló megrázkódtatás érje őket. Az SOS-gyermekfalvak szerte a világon nevelőanyás modellben léteznek, s mi ma is úgy gondoljuk, 'hogy nem volt okunk és jogunk a teljes család eszményével 'megfosztani a magyar gyermekeket, az SOS- gyermekfalu lehetőségétől, amely a kipróbált és bevált életmódformájával, hagyományaival otthont és a maga módján egyben családot is jelent. — Kik linanszirozzáka kecskeméti SOS-gyermeklalu építését? — A nemzetközi szervezet, és a magyar egyesület. A 160 millió forintra tervezett építési költség döntő részét a nemzetközi szervezet vállalta. A fenntartás viszont teljesen a magyar egyesületé, amit társadalmi felajánlásokból állunk. Az V. kerületi OTP-fiók vezeti a számlánkat: MNB 218-98055, 508-9402.- Hol jelentkezhetnek azok, akik vállalják a nevelést?- Az SOS-gyermekfalu Magyarországi Egyesületénél. Budapest I. kér., Szentháromság tér 1-3. Pf. 1. Török Éva
