Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)

1989-08-31 / 240. szám

Dunántúlt napló 1989. augusztus 31., csütörtök A szerkesztőség postájából E MAI MŰSOR Több, mint egy hónapja akadályozza a forgalmat a pécsi Donátusi út elején az útfelbontás. A nemrég megnyílt Kertész Panzióval pont szemben áll ez a romos, balesetveszélyes ház. Az Asztalos János úti buszmegállóban jókora lyuk tátong a támfalban. Maletics László felvételei Tájékoztat a MÁV Nem kell villanyrendőr - tanuljanak közlekedni a gyerekek (?) Többen jelezték a pécsi Tolbuhin útról, hogy a Mesze- si Iskolánál sok a baleset, nogyon féltik a gyerekeiket. Javaslatuk az. hogy a „zebrá­nál" lévő sárga villogó he­lyett forgalomirányító lámpát szereljenek fel, mivel igen nagy az autós- és a gyalogos forgalom is. Hiszen megtették ezt a 6-os úton, a Gyárvárosi Iskola előtti átkelőhelynél. Problémájukra a Pécsi Köz­úti Igazgatóság Baranya Me­gyei Főmérnökségén Péterfia Balázs főmérnöktől kaptunk választ: A forgalomszámlálási ered­ményeink alapján a Tolbuhin úton átlagban 782 jármű ha­lad el óránként, a 6. sz. fő­úton ugyancsak átlagban óránként 1487 jármű. Ugyan­akkor a Gyárvárosi Iskolánál a gyalogátkelőhely észlelhetősé- gének nehézsége is indokolta a jelzőlámpa telepítését. Ez az ok a Tolbuhin úton a mesz- sziről jól látható útszakasz miatt nem áll fenn. Ezért a Pécsi Közúti Igazgatóság is meg tudja erősíteni a városi tanács azon véleményét, hogy a Meszes! Általános Iskolához forgalomirányító jelzőlámpát nem terveznek. Javasolják: a balesetek el­kerülése végett hatékonyabb közlekedési ismeret oktatásá­ra és figyelemfelhívásra lenne szükség a gyermekek körében. (A javaslattal egyetértünk, de igy kevés: ki és hogyan ösztönzi az autósokat arra, hogy a gyalogátkelőhelyeknél figyelmesebben vezessenek, a gyerekek védelmében?) Nem kell búcsúzni a fáktól A DN augusztus 4., majd cugusztus 16-i számában „Bú­csú a fáktól" címmel megje­Petőfi: Mesebolt (f2). A medve (f4, 16) . Gyilkos optika (f8). Kossuth: Kemény fickók (10, 12, 6, B). Gyilkos optika (2, 4, 6). Kossuth Klub: Titánia, Titánia . . . (f6. 8). Park: Bogáncs (f3). A medve (f 5, 17) . Park, kert: Kemény fickók (f9). Komló: Mindentlátó királylány (f3). Vasmadarak (4, 6, 8). Mohács: Szuperhekusok (6, 8). Mohács, kert: Bombajó bokszoló (f9). Szigetvár: A Hekus (6, 8). Siklós: A légy (8). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Erről beszéltünk. 9.00: Nap­közben. 11.05: Népdalok. 11.25: A Szabó család. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: A külpolitikai ro- v.it műsora. 14.35: Magyar kórus­muzsika. 15.00: Szóról szóra. Ze­nés irodalmi magazin. 16.00: Tizen­hat óra - Hírmagazin. 16.15: Dal­lamok nyomában. 16.45: Acfonótól a táncházig — ism. 17.00: Mit fi­zet a fogyasztó? 17.25: Népi zene. 17.55: Ipargazdák. 18.00: Rólunk van szó! 18.05: Láttuk, hallottuk, olvas­tuk. 19.15: Lottósorsolós! 19.23: Sportvilág. Tudósítás az öttusa vi­lágbajnokságról: lövészet. 19.30: Hol volt, hol nem volt . . . 19.50: Konrád György: A cinkos — könyv­szemle. 20.00: Rádióhíd. ,,Hat pil­léren.“ 22.00: Hírvilág. 22.30: Ma­holnap. 23.30: Mozart: G-dúr szim­fónia. PETŐFI RÁDIÓ 3.05: Rivaldafényben. 9.05: Ope­rettkedvelőknek. 10.00: Útikalauz üdülőknek. 10.05: Hajszálgyökerek. 10.20: Szimfonikus táncok. 10.50: Peres, poros iratok. 11.15: Balaton- rádió. 11.45: Közvetítés az öttusa világbajnokságról: úszás. 12.10: A népművészet ifjú mesterei. 13.05: Nosztalgiahullám. 14.00: Lelátó. 14.30: Nagy nevettetők. 15.05: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. Korondy György énekel. 15.20: Bemutatjuk Bob Denver 1981-es country-lemezét. 16.00: A Rock Gyermekei Klub. 17.05: A mi utcánk. . . Ismeretter­jesztő magazin. 17.30: Gordiusz. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Jut eszünkbe. 19.30: A Poptarisznya da­laiból1. 20.20: Drót. 21.05: Hét szűk évtized. Epizódok Tatay Sándor ön­életrajzi regényéből. 21.26: A hang- lemezbolt könnyűzenei újdonságai­ból. 21.53: Három testőr Ausztráliá­ban — útinapló. 23.20: Bemutatjuk Adrián Shell A Passió c. művét. >-JÉ . «9wQ Wwmwmmm •• I • • *1 . • •' .. Öröm és csalódás Pécsett Családommal 1980-ban tele­pültünk át Erdélyből az NSZK-4». A világot járva gyokran és szívesen utazunk Magyarországra. Legutóbb kellemes meglepetéssel és örömmel tapasztaltuk, hogy Pécs milyen tudatosan őrzi identitását és milyen elraga­dó szépülő ruhába öltözött. Sok turistával találkoztunk és magunk is vendégszeretőnek éreztük a várost. Véletlenül tévedtünk az alagút feletti igen értékes, de nagyon elhanyagolt kegyeleti helyre. Keserű csalódás ért itt bennünket. A megdöbben­tő látványtól lesújtva álltunk az életveszélyesen málladozó bejárat, düledező kerítés, a rozsdásodó bűnösen megron­gált stációk, romokban, sze­métben álló kápolna előtt. Érthetetlen, hogyan ítélhetett egy ilyen szép kultúrát sugár­zó város ennyire frekventált helyet elmúlásra. Töprengtünk, lehet, hogy az idelátogatóktól nem vár bírálatot Pécs. Mégis higgyék el, minden jóindulatú emberből ellenérzést vált ki. ha egy sokkal jobb sorsra ér­demes városrészt, Jézus stáció­inak kegyeleti helyét ilyen el­hanyagoltságban találja. Kellemes tapasztalataink mellett őrizzük és a mielőbbi méltó rendbehozatalt remél­jük. Benedikt Eisler, Ulm, Münchener Strasse 38. Szabó Tamás — és 69 — olvasónk küldött levelet: he­tek óta gondjuk, hogy a pé­csi Szliven ABC (7-es számú) szerdánként 17 óráig van nyitva. Akik négyig dolgoznak, itt nem tudnak vásárolni, de a környéken sem, mert a Pe­tőfi utcai, a Kórház téri, a Kóczián utcai és a Makár ABC is zárva van. Szeretnék, ha a Szliven ABC visszatérne a régi nyitva­tartási rendhez, mert nagyon megkedvelték a jó kínálattal rendelkező boltot. * Mester Gyula Somogyapáti- ból irt, problémáját igen köz­érdekűnek véljük: harminc év óta termel uborkát a konzerv­gyárnak, és azt tapasztalja, hogy évről évre rosszabb o ter­més. Dicséretes, hogy igye­keznek mindig jobb magot adni a termelőknek, de lehet, hogy éppen emiatt nincs jobb termés ... Szerinte ezek a „jó és drága" magok a mi éghajla­tunkon nem élnek meg: nem bírják a szárazságot, gyenge az índázatuk, érzékenyek a betegségre. Miért nem hoz­zák vissza a régi, jól bevált magokat? Érdemes volna a szakembereknek néha meg­hallgatni a nagy tapasztalat­tal rendelkező kistermelőket is. * Dömölkiné Császár 'Katalin (Pécs, Jurisics u. 34.) a sze­métszállítók kíméletlensége miatt emel szót. Az foglalkoz­tatja lakótársaival együtt, hogy többször kell javítani a kukákat, mert letörnek róla a kerekek az ürítéskor. Egy ilyen tároló 16 000 forintba kerül, ha két lépcsőház lakói­nak kell állni, akkor is drága. Ráadásul állandóan bűzlenek a kukák, mert legalább egy éve nem mosták ki őket. A szemétszállítási díjat percre pontosan kell fizetni. lent írásokra Fényes József, a MÁV Pécsi Igazgatóságának igazgatója megnyugtató vá­laszt adott: Az igazgatóság nem tervezi o vasutat szegélyező jege­nyesor teljes kivágását. Azon­ban folyó évben és az elkö­vetkező időszakban is a ko­ros, betegség miatt pusztuló, a vasúti és egyéb létesítmé­nyekre, valamint a közlekedés­re veszélyessé váló fákat el kell távolítani, valamennyi ér­dekelttel történt egyeztetés után. A közelmúltban a Vasút ut­cában egy db fa kivágására került sor engedéllyel, melyet az érvényes előírásoknak meg­felelően az igazgatóság pótol. Fényes József igazgató biz­tosítja az aggódó pécsi lako­sokat afelől, hogy a jegenye­sort nem fenyegeti a kivágás veszélye, és a környék jelle­gét ezek még sokáig megha­tározzák. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Kamarazene. 10.28: A sze­relmespár. Rádiójáték. 11.00: Zene- kan muzsika. 12.05: Ernst Haefliger Mozart-áriákat énekel. 12.32: Ma­gyar zeneszerzők rézfúvós kamara­zenéjéből. 13.00: Hallgassuk újra. 14.00: Évszázadok muzsikájából. 15.10: Rimszkij-Korszakov: Az arany­kakas. Háromfelvonásos opera. 17.17: Olasz muzsika. 17.46: Durkó Zsolt műveiből. 18.30: Az MR ro­mán nyelvű nemzetiségi műsora, Szegedről. 19.05: Horváth Anikó Each-csemballóestje a Zeneakadé­mia kistermében. 20.31: Zenekari muzsika. 21.40: Mozart: g-moll vo­nósötös. 22.18: XIII. Pozsonyi Nem­zetközi Oratórium Fesztivál, 1988. 23 08: Napjaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 5.55: Hajnaltól reggelig Dél-Du- nántúfon. 6.15: Dél-dunán‘úli k-ó- nika - Lapszemle - ügyeletek je­lentik - Körzeti időjárás - 7.15: L'él-dunántúli krónika - ,,Nyaralók ölperce"- Hírek, információk, hasz­nos tanácsok üdülőknek - 7.55: Eseményösszefoglaló. 8.00: Műsorzá­rás. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi r.iusor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 9.23: Műsorismertetés. 9.25: Kép­újság. 9.30: Tévétorna nyugdíjasok­nak. 9.35: Az emberi test. Angol rövidfilmsorozat. XXVI/17. r. 10.00: Tollbamondás. Francia tévéfilmso­rozat. V/4. rész. 11.00: Mozgató. Tévétorna mozgáskorlátozottaknak. 11.10: Ottusa-világbajnokság. Az úszóversenyek közvetítése a Hajós Alfréd uszodából. Kb. 12.00: Képúj­ság. 17.28: Műsorismertetés. 17.30: Hírek. 17.35: Pannon Krónika. A pécsi körzeti stúdió híradóműsora. 17.45- Hírek szerbhorvát nyelven. A pév.. i körzeti stúdió műsora. 17.50: Műsomjánlat. 17.55: Könyörgés. Francia sanzonok - magyarul. 18.20: Négy nap tévéműsoia. 18.30: Bébi és társai. Angol ismeretterjesztő filmsorozat. XV/2. rész. 18.55: Mű­sorajánlat. 19.00: Reklám. 19.05: Es­ti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.20: Reklám. 19.25: Közlemények. Műsor- ajánlat. 19.30: Híradó. 20.00: Rek­lám. 20.05: Derrick. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. A riadt lány. 21.05: Hazai tükör. 22.30: Összefoglaló az Öttusa-világbajnokságról. Lövészet, úszás. 23.30: Híradó 3. Jellemrajz a kézírásból Még márciusban olvastam a DN-ben egy érdekes cik­ket „Vallanak a betűk” cím­mel. A szerkesztőséghez irt levelemre kaptam pontos tá­jékoztatást dr. Lépőid Jó- zsefnéről. akit meg is ke­restem. Dr. Lépőid Józsefné — ki­fejezetten társodafmi munká­ban — volt szives levelemet elemezni, aminek igen meg­örültem, mert ilyesmire nem is számítottam: az elemzés számomra döbbenetes volt. Nyitott könyvként áll előtte karakterem, de ami még ta­lán erősebb benyomást tett rám, tisztán megfejtette írá­somból, még az akkori lel­kiállapotom okát is. Rendkí­vüli élmény volt, hogy egy számomra teljesen idegen ember pontról pontra tisz­tán látja bennsőmet. Szeretném köszönetemet kifejezni dr. Lépőid Józsefné- nek, hiszen most, amikor az embernek nemigen van ide­je. módja, hogy egyáltalán megpróbálhassa önmaga megismerését, ő nagymérték­ben segíthet. Fontosnak tar­tom, hogy önmagunk megis­merése által sokkal több tü­relmet tudnánk tanúsítani embertársaink iránt. Amire — úgy gondolom — soha nagyobb szükség nem volt, mint napjainkban. Vallom, mindenféle tudományágban óriási segítség lenne, ha igénybe vehetnénk ezt a faj­ta működést. Szendrey Istvánné Pécs TV2. 17.25 Képújság. 17.35: Tv2. Ben­ne: Reklám — Riportok - Időjárás - Zene. 18.00: Telesport. 18.25: A hetedik út titka. Holland filmsoro­zat. XIII/13. rész. (Ism.) 18.50: Mo­zaik. Telefonos társasjáték. 19.00: Lengyel utak. Lengyel filmsorozat. XI/9. rész: Fegyverbe. 20.28: Tv2. 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv2. 21.30: Szindbád. Magyar film. Kb. 23.05: Tv2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ ZÁGRÁBI TV I. 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv­naptár. 8.30: Tv-játék gyerekeknek. 9.00: A Római Birodalom bukása. Amerikai játékfilm., 11.55: A jövő gyökerei. Dolcumentumsorozat. 12.55: Lélekben kié vagy. Szórakoztató mű­sor. 13.05: Rajzfilm. 13.15: Autómá­nia. Tudományos-ismeretterjesztő so­rozat. 13.40: Dubrovniki Nyári Já­tékok. Arto Noras és Konsztantino Bogino koncertje. 14.25: Műsor gye­rekeknek. 14.55: Családi magazin. Cktatóműsor. 15.25: Műsorismerte­tés. 15.30: Híre;. 15.40: Pluszműsor, (ism.) 17.40: Műsorismertetés. 17.45: Hírek. 17.55: Tv-naptár. 18.05: Szá­mok és betűk. Kvíz. 18.25: Gulden- burgék. Filmsorozat. 19.10: Időjárás. 19.13: Hírek külföldi turisták szá­mára. 19.18: Rajzfilm. 19.28: Mű­sorismertetés. 19.30: Híradó 1. 19.53: Sport ma. 20.00: Reflexiók. Politikai magazin. 21.05: Városnézőben. Szó- akoztató műsor. 22.35: Híradó 2. 22.55: Hírek külföldi turisták szá­mára. 23.00: Pluszműsor. 1.00: Hí­rek. 1.05: A pénteki műsor ismer­tetése. ZÁGRÁBI TV II. 19.28; Műsorismertetés. 19.30: Hír­adó. 20.00: A jazz antológiája. 20.45: Hírek. 20.50: A könyv élete. 21.20: Művészest: Isak Samokovlija. 22.55: A pénteki műsor ismertetése. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: Moonfleet. 9.30: Tájak és emberek. 10.00: Az állat­világ csodálatos képei. 10.30: Gyak­ran gondolok Piroskára. NSZK film. 12.OS: Alomcélok. 12.15: Idősek klubja. 13.00: Hírek. 13.10: Mi. 13.40: Akkoriban. 13.45: Gyermekek, anyák és egy tábornok. NSZK film. 1S.35: An-tan-ténusz. 16.00: Anne, a kanadai árvagyerek. Film. 16.55: Mini tv-híradó 17.05: Niklaas, a flondiiai fiú. 17.30: Mini lexikon. 17.S5: Lilliput-put. 18.00: Mi. 18.30: Telt fáz. Film. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sport. 20.15: Teringettétl 21.20: Barangolás a művészvilág­ban. 21.50: Oldalpillantósok. 22.00: Videotéka. 23.00: Két hét egy má­sik városban. Amerikai film. 0.45: Hirek SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hírek. 7.00: DJ Kát Show. Gyermekműsor rajzfilmekkel. 9.30: Panel Pót Pourri. Játékos show-műsor. 11.00: Sullivanék. Film­sorozat. 11.30: Sky-króniko. 12.30: Gond-fórum. 13.00: Egy másik vi­lág. Amerikai filmsorozat. 13.55: A Skytext oldalai. 14.50: Változó vi­lág. Filmsorozat. 15.45: Szeretni: Filmsorozat. 16.15: The Lucy Show. Vigjátéksorozat. 16.45: Sylvanians. Rajzfilmsorozat. 17.00: Visszaszámlá­lás. 18.00: Eurosport. SUPER CHANNEL 7.00: Hirek. 7.05: Időjárás­jelentés. 7.30: Hírek, időjárás. 7.39: üzleti hírek. 8.00: Időjárás­jelentés. 8.02: Egyveleg. 14.30: Brit ötvenes slágerlista. 15.30: Trocking. Könnyűzenei koncertek, filmek, interjúk. 16.30: Forró drót. 18.30: Nino Firetto zenés műsora. 19.30: Allo, Allo. Vigjátéksorczat. 20.00: A Véres folyó kalózai. Amerikai kolandfikm. 21.50: Vi’ághírodó. 22.00: Rendes fickók feketében jár­nak. Amerikai krimi. 24.00: Hírek, időjárás, majd Egyveleg. TV 5-OS 16.05: Híres hegymászások. (Ism.) 16.55: Jazz In. (Ism.) 17.20: Vissz­hangok. (Ism.) 18.05: Hírek, időjá­rás. 18.10: Pihenőidő. Gyermekmű­sor. 18.30: A szárnyaló képzelet. Gyermekműsor. 19.00: Számok és botűk. 19.30: Horgász—vadász ma­gazin 2C.00: Elutazás. Film. 21.30: Csillogó papíros. Magazinműsor. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Időjárás-je- lentés. 22.35: Hiányjelek. 23.50: Kü­lönkiadás. 1,00: Műsorzárás.

Next

/
Thumbnails
Contents