Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)

1989-08-27 / 236. szám

Á szöuli olimpia haszna A szöuli olimpia szerve­zőbizottsága (SLOOC) közzétette a játékok vég­leges pénzügyi mérlegét. Ezek szerint a játékok tel­jes bevétele 850,7 millió dollár volt. A legnagyöbb tételek: a televíziós jog- díjaikból 285,20 millió, az emlékérmék eladásából 170,5 millió, a belépője­gyek értékesítéséből 34,9 millió dollár folyt be. Ugyanakkor a kiadások 729 millió dollárt tették ki. A SLOOC 2 millió dol­lárt a Nemzetközi Olim­piai Bizottságnak utalt át, a maradék 119,7 millió legnagyöbb részét pedig a dél-koreai „sportfejlesztési nemzeti alapítvóny"-nak adományozta. Régi focisták baráti találkozója Akik tegnap játszottak és akik csak régen: a PEAC-öregfiúk. Tóth László felvétele több az agárverseny, Hnint a futballmeccs Wembley, a labdarúgás szentélye Ha ez a labdarúgás szen­télye - márpedig ezt tartják fóla akkor ide kellő áhítat kell. Ehhez hozzásegít a fia- lei idegenvezető, aki fogadó- vamokban átveszi a turisták­ból álló látogatócsoportot. Nem úgy érzi magát az em­ber, mintha futballpályán len- r,e- Két bár, étterem, cigaret- téautomata, a különböző, itt fclnyert kupákból minikiállitás, ¡'Wlvános telefon. Szóval, le­hetne mondjuk egy szállodai ball is. De nem az, hanem a b>ndorvi Wembley, vagyis hi- ^talos nevén Birodalmi sta­dion, ami ugyebár fogalom. ^ 6-3 miatt nekünk különösen tíz. 1923 óta, amikorra el - készült, sok minden volt már 'b- Volt már színhelye salak- motorversenynek, profi ököl- v‘vó vb-döntőnek, 1948-ban J’limpiának. 1966-bon foci vb- 'nálénok, János Pál pápa °bal celebrált közös misének, popkoncertnek, női gyeplabda- ** amerikai futballmeccsnek, |°9bitalálkozónak és gyakor- 0 agórversenynek. A Werrvbleyt most éppen re­noválják, ezért most keveseb- ben férnek el benne. De még is csaknem 100 ezres a aPooitása sporteseményeken j;s 72 ezres rocfckoncerlieken. Tftgetegbe kerül • koirszetű- í'tése, de gyakori teft ház *té»én ez homár megtérül. ». bfodd dicsekedjek, ültem a m«1yi páholyban. Ez kgár • ?jjrtdertkoi'i turistacsoport taf- ”'tak. akii társaivol együtt ^ ® vetítőteremből ez’ egyik n^ózöbe (például dedikált 7*ák, ethosznáit, üres pezs­gősüvegek vonnák itt kióHit- 7®). majd az angol himnusz y'tégjaira — a játékoskijárón .fesztül a játéktér szélére 'pér oz idegenvezető. Kutya- .'téléket kerülgetünk, ami nem Ufcsa azok után, hogy heten- ,e többször agárversenyek zoj- 'J'hoík itt, az állatok ketrecei |!°st is ott áttnák. Szávai, a páholy. ölesei vizhat- l?n lepellel vannak letakarva. 5.? az ülőhelyek „csúcsa", o ¿bbi 46 ezer ülés javarésze ^Podos. Évente TO-12 futball­meccset játszanak a Wembley­ben, a legrangosabbakat. Ak­kor mindig tele van az aréna. Hogy milyenek itt a mére­tek, annak szemléltetéséül né­hány adat. A Wembley nem- csók a stadionból, hanem konferenciaközpontból, kiállítá­si csarnokból, sportcsarnokból, 6 ezer autót és 1000 buszt el­helyezni képes parkolóból éso 300 ágyas Ladbroke Hotelből áll. Maga a stadion 100 ez­res, ebből a tömegből 270-en luxuskörülmények között néz­hetik az eseményeket. Huszon­öt elegáns páholy van, mind­egyikben 12 hely. A páholy­hoz mini étterem. konyha, koktélbár, WC.. telefon, légkondicionálás és külön parkoló tartozik. Mit mondjak, még így. üresen is félelmetes. Lenyűgöző látvány. Hát ha még az ember azt a százezer nézőt is beleképzeli, aki telt ház esetén megtölti a stadi­ont. H. L. A nőgyógyász gáláns felajánlása Régi ismerősök üdvözölték tegnap egymást. Voltak, akik nem mosta ná'bon látták egy­mást, hanem utoljára a fut- bailpályán találkoztak. Akkor, amikor még aktív labdarúgók voltok. Az emlékek felidézése most is napirenden volt. Egykori PEAC-osok idézték fel a múl­tat az egyetemista klub lab­darúgó-szakosztálya szombati, pécsi találkozóján, amelyet a focisták baráti társasága szer­vezett. A délelőtti közgyűlést délután a mai és a valami­kori futballisták összecsapása követte, este pedig baráti tá­llá Ikozó következett. A rendezvényre 'külföldről csak egy régi játékos,' dr. te­nort Sándor érkezett, aki az NSZK-beli Passauban szülész- nőgyógyász. Nem jött üres kézzel. Azzal a felajánlással állított be, hogy ha a mosta­ni PEAC megnyeri a bajnok­ságot a megyei I. osztályban, akikor 100 ezer forintot, ha feljut az NB II-be, akkor 1 mil­liót ad a szakosztálynak. Per­sze, o többiek Is felajánlottak ezt-ort: pénzt, vacsorameghí­vást, segítséget ebben-abban. Mert valamennyien tudják, hogy o PEAC most nem dús­kál o javakban. Adományaik­kal, erkörcsi és anyagi segít­ségükkel a jelenlegi egyete­mi-főiskolai hallgatók sporto­lását támogatják. Hogy a krónika teljes 'e- gyen: PEAC-PEAC öregfiúk 6-2 (3-1). A tapintatlan számítógép Tapintatlanul és kegyeletsértöen sorsolta ki a -komputer az angol bajnokság mérkőzéseit. 1990. ápri­lis 16-án Scheffieldben kellene pá­lyára lépnie a Liverpoolnak. Vagy­is egy nappal a szomorú évfor­duló után. (Mint ismeretes, ott 1989. április 15-én a Liverpool Not­tingham Forest elleni mérkőzése 95 emberéletet követelt.) A sorsolást valószínűleg megváltoztatják. Az angol liga szóvivője a bírálatokra azt válaszolta, hogy mivel mate­matikailag egy az egymillióhoz volt az esélye annak, hogy ilyen kel­lemetlen helyzet alakuljon ki, a komputerbe nem táplálták be ezt a nemkívánatos lehetőséget. Motocross A Magyar Autó-Motorsport Szövetség megbízásából a Motocross Sportklub rendezi meg I. ifjúsági csapat Európa- ba'jnokságot a zalai Hungária Biztosító Kupáért. Erre szep­tember elején kerül sor o dél - zalai váróiban. A 21 éven aluli crossozók nemzetközi csapatversenyén az NDK, Olaszország, Svédország, Szovjetunió, Ausztria, Svájc, Csehszlovákia és hazánk leg­jobbjai 6—6 fős csapattal szerepelnek. 125 és 250 köb­centis kategóriában rendezik meg a küzdelmeket, az OB II. o. bajnoki futamára is sor kerül a 250 köbcentis géposz­tályban. Szeptember 2-án, szomba­ton délután 1 órától tartják a szabad- és időmérő edzé­seket, majd az EB-futamot szeptember 3-án 10 órakor kezdik. Közben sárkányrepülő- és hőlégballon-bemutatót tar­tanak, a tombolán a főd íj egy Simson-motorkerékpár lesz. Botos wette a kalapját Mm vtfx-x .......: Ki lesz az MLSZ főtitkára? Az elmúlt héten lezárult az MLSZ pályázata és heten je­lentkeztek a főtitkári, illetve a Foci főszerkesztői pozí­ciókra. Az biztos, hogy hár­man pályáznak főtitkárnak, ketten pedig főszerkesztőnek. Pontos adat azért nincs, mert két pályázaton nem szerepel, hogy melyik beosz­tásra adta be a jelentkező. A két rejtélyes pályázatra a héten derül fény, összeül ugyanis a bizottság, mely­nek tagja a pécsi dr. Ka­marás István és a komlói Boday Ferenc is. Egyelőre a jelentkezők ne-, vét hétpecsétes titok őrzi, de ez igy van rendjén, hiszen a pályázat titkos. A bizottság szeptember 12-én, oz MLSZ elnökségi ülésén tesz javas­latot és ez az ülés zártkörű 'lesz. Egy .nappal később is­meri meg a végeredményt a nyilvánosság. Az MLSZ elnö­ke azt szeretné, ha szep­tember 15-én már elfoglal­nák új beosztásúikat a pá­lyázat nyertesei. A találgatásak elkezdődtek már korábban és a jólér­tesültek szerint a főtitkári cim legesélyesebb várományosa a Debrecen edzője, Temesvári Miklós. Kérdés, pályázott-e Temesvári? Ö ugyanis ta­gadja, hogy beadta volna pályázatát, de egyesek sze­rint csak azért, mert nem akar bonyodalmat okozni je­lenlegi csapatánál. Kellemet­len lenne számára, ha nem ő nyerne, ez ugyanis 'bizalmatlanságot váltana ki klubjánál és játékosai köré­ben is. Ha Viszont valóban pályázott és nyer, akikor az azt jelenti, hogy hamorosan új edző ül majd a Debre­cen kispadján. Mi több, akadnak olyanok, akik azt is tudják, hogy Haósz Sándor lesz az utód, mivel ő jelen­leg csapat nélkül van. * Úton van a PMSC pénze, és lehet, mire ezek a sorok megjelennek, mát el is'köny­velhették a piros-feketék azt a 405 ezer forintot, amivel a Baja tartozott. Két héttel ez- előt foglalkoztunk a Lelátó­ban a bajaiak adósságával, majd pár nappal ezután je­lezték, postára adták a 'hiányzó összeget, amely Schneider vételára, valamint Kovácsevics kölcsönadási di­ja. A PMSC érdeklődött a banknál, ahol megerősítet­ték: a Baja valóban átutal­ta a hiányzó összeget. Ezek szerint hatásosnak bi­zonyult az MLSZ intézkedé­se. Azok a csapatok, ame­lyek a szövetség segítségét kérték, valamennyien meg­kapták a kintiévá pénzüket. Az MLSZ az adós csapato­kat kizárta volna az átiga­zolás lehetőségéből. Ennek hatására hat klub még a fegyelmi eljárás megkezdé­se előtt fizetett, a Baja és az ESMTK pedig akkor, ami­kor megszületett a döntés. * Furcsa kéréssel álit elő Bicskei Bertalan szövetségi 'kapitány. Arra szeretné rá­venni a szövetséget, hogy tiltakozzon az Észak-lror- szág-Mcgyorország világ­bajnoki selejtező játékveze­tője ellen. A kapitány azt szeretné, ha más fújná a sí­pot a szeptember 6-i össze­csapáson. Bicskei azért kéri a változtatást, mert a svéd játékvezető bíráskodott a Bp. Honvéd egyik BEK-mérkőzé- sén, s nem valami fényesen szerepelt, döntéseivel o ma­gyar csapatat sújtotta. A kérdés, szerencsés-e bi- rócserét kérni? Lehet, hogy a helyére beugró szolidáris lesz majd kollégájával és ennek válogatottunk látná a kárát. Hallani olyan hango­kat is, hogy a szövetségi kapitány már előre magya­rázza a bizonyítványát. Ha marad Fredriksson és neta­lán veszítenénk, Okkor lesz kire fogni a kudarcot. jó Állapotban lévő ♦ UNIRAK 600-as árokásó munkagép teljes felszereléssel, valamint ♦ 1 db NISA 522 F, ♦ 1 db ZUK A 06-os tehergépkocsi eladó. Érdeklődni: Gázszolgáltató Vállalat szállítási üzeménél, Pécs, Edison u. 2. Telefon: 14-144/121 mellék.

Next

/
Thumbnails
Contents