Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)
1989-08-27 / 236. szám
A szigetvári pártértekezlet résztvevőinek egy csoportja Pártértekezlet Szigetváron A párfválasztmány-elnökség fórmációf válaszl-otték „Az MSZMP a jövőben marxista alapon álló, demokratikusan szerveződő, haladó baloldali mozgalmi párt legyen, amely képes meghaladni osztólyszempontjait. Olyan pártot akarunk, amely a társadalom ellenőrzése alatt nyíltan, őszintén politizál, politikai eszközökkel, érvekkel akciókkal vívja ki a nemzet bizalmát; a többpártrendszer keretei között lemond eddigi mo- nopolisztikus hatalmáról, befolyását a népképviseletbe választott küldöttein keresztül érvényesíti. Olyan pártot akarunk, amelyben nyilvánosan (Folytatás a 2. oldalon) Útkeresés a közművelődésben A kultúra haszna Végei- éri- a pécsi konferencia Amikor a krízis a legmélyebb, akkor lehet a legkevésbé meghatározni a kilábalás útját. A pszichiáterek jól ismerik ezt a törvényszerűséget, s napjainkban egyre több, más szalkemrVber is kénytelen megismerkedni vele. iHárom napon át, az ország köziművelődési oktatói és kutatói sűrítve élhették ót a válsághelyzetet, mely szakmájukra, tágabban az egész ma- gyor kultúrára jellemző. A pécsi konferenciának, mely teg- 'nap délben ént véget, a Kultúra baszna címet adták, remélve talán, hogy e két fogalom újraértelmezése iránymutató lehet a jövőre nézve. Hasznos-e a kultúra vagy luxus? - ennek eldöntése alapvető fontosságú. Minden mai bajunk e területen, a kultúra fogalmának szűk értelmezéséből ered. Kultúrának a kormányzat hosszú ideig csupán a magas kultúrát, azon 'belül is az irodalmat és a iművészeteket tekintette. Míg a kultúrpolitika az Írókkal és a művészekkel bajlódott. az alsóbb szféráktól csak annyit várt el. hogy ne ejtsenek na- gyóbb ideológiai bakit. A köziművelődés feladata, az ideológiailag megtisztogatott magas kultúra közvetítése voit (Folytatás a 2. oldalon) Egész napos tolálkozót tartott tegnap Alsómocso- ládon a községi baráti .kör. Ez alkalomból oktatási központot adtak át és leiavatták Trischler Ferenc: a napfürdőzö című szobrát. (Tudósítás a 2. oldalon) Walesa: Nem akarunk kapitalizmust Lech Walesa, a Szolidaritás elnöke pénteken este nyilatkozatot tett közzé, amelyben közölte, hogy ellenzi a sztrájkokot. Minden erővel támogatni kell Mazowiecki kormányfőt, hogy véghez vihesse reformprogramját — szögezte le. Walesa a lengyel televíziónak adott nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy az új kormányfő együtt küzdött a munkásokkal a Szolidaritás győzelméért. Felszólította a kormányt, hogy ne féljen o radikális intézkedésektől és javasolta, hogy a bér- követelések rendezésére alakuljon vegyes bizottság a kormány és a szak- szervezet képviselőiből. Az Egyesült Államokat és a nyugat-európai államokat felelősség terheli a lengyelországi kísérlet sikeréért - jelentette ki Walesa, az ABC televíziónak adott interjújában. A lengyel szakszervezeti vezető szerint nem kell tartani attól, hogy a LEMP megpróbálja lejáratni a Szolidaritást. „Csak egy Lengyelország von, és valamennyien felelősek vagyunk érte" — mondotta. A Szolidaritás vezetője szerint az országnak új hitelekre, valamint adósságállományának átütemezésére van szükség, de kellenek a nemzetközi beruházások és vállalkozások is, hogy egy új gazdasági rendszert építsenek fel Lengyelországban. (Folytatás a 2. oldalon) Zivatar Baranya fölött Rózsadombi épületek alagsorát öntette el a víz Péntekről szombatra virradó éjszaka, alig másfél órával éjfél után mennydörgéssel, villámlással étkezett fölénk az a hidegfront, amely a reggel hat óráig tartó zivatarral alaposan megváltoztatta a hét vége időjárását. Baranya területén változóan 5—50 milliméter csapadék hullott, a pogányi meteorológiai állomáson 5,4 millimétert mértek. Az éjszakai eső nem a legnagyobbak közül való volt, mégis sokaknak nagy bosszúságot okozott. Szerkesztőségünkben egész délelőtt csöngött a telefon, a tehetetlen 'károsultak az ügyeletestől vártak segítséget. Szedlacsek István, a pécsi Gálovics György utca 5-7. közös képviselője személyesen keresett meg bennünket, hogy felhívja figyelmünket a „rózsadombi” áldatlan körülményekre. A 6-8 hónapja belakott épületek alagsoraiban ez már a negyedik 'beázás. A lakók hiába várnak az illetékesek intézkedésére, a panaszos elmondása szerint azok egymásra mutogatnak. Pesti Károly a Postavölgyből, valamint Burján Istvánná az Úttörő utcából telefonon jelezte kárát ugyancsak a hathatós intézkedést hiányolva. A tűzoltóság megyei parancsnokságán érdeklődve tudtuk meg, hogy ügyeletüket tegnap délelőtt négy esetben, riasztották, mindahányszor beázott helyiségekből kellett kiszivattyúzni a vizet. Másfél óra alatt 50 milliméter eső Pécsett, a Rózsadombon a Gálovitas utcában sár alá kerültek a házak bejáratai, az alagsori helyiségekben térdig állt a víz, az éjszakai esőzés utón. Laufer László felvétele PróbaválasztesSzegeden (3. oldal) Új embléma a texikon (3. oldal) Egy te virág 2000 forinf (4. oldal) Rácsos csönd (5. oldal) Szezon végén a Balatennál (5. oldal) A nőgyógyász gáláns felajánlása (7. oldal) Botes vette a kalapját(7. oldal) vasárnapi Dunántúli napló íjjotonfenyvesen tegnap is zajlott a llj- k**í*László Sbajnoksóg. Képünkön az agyik induló, Kecskemét, *«ota látható. (Tudósítás a «. oldalon). Á magyar szövetség csatlakozik az Europa Nostra-hoz Gödöllő következik Tegnap reggel plenáris üléssel folytatta munkáját Pécsett a Város-Községvédő és Szépítő Egyesületek 8. országos konferenciája. Először a szekcióvezetők számoltak be az előző napi szekcióüléseken végzett munkáról, majd felszólalásokra került sor. Ez alkalommal jelentette be Gallusz József, a komlói egyesület elnöke, hogy október 12—14-én a bányász- városban rendezik meg 32 fiatal város városszépítőinek a tanácskozását. Ráday Mihály a városszépítő mozgalom néhány közös gondjára figyelmeztetett. így p|. ar. ra, hogy előbb-utóbb felmerülhet egyes köztéri szobrok eltávolításának az igénye - oda kell tehát figyelni a politikumot hordozó képzőművészeti alkotásokra, nehogy ugyanabba a hibába essünk, mint a háború után, amikor sorra döntögették a szobrokat, nem egyszer indokolatlanul. Egy másik gondolat: vége annak az időnek, amikor egyes vezetők hitbizonyítványnak tekinthették városukat, s az ott élők ellenére formálták „sóját képükre”; most viszont az ellenkező véglettől kell tartani: a minden ellen mindenáron való tiltakozástól, ami legalább annyi kárt okoz>hat, mint az elázó. A városszé’pitók okos, 'higgadt magatartása sokat segíthet a kérdésben. A vita után S. Hegedűs László, az országos szövetség elnöke jelentette be, hogy az Európa Nostra elnöksége alkalmasnak ítélte a magyar városszépitö mozgalom érdekképviseleti szervét arra, hogy felvegye tagjai sorába, mert úgy találta: munkája megfelel a nemzetközi szövetség normáinak. Döntésre a soron- következő cambridgei kongresszusa jogosult. A konferencia résztvevői megszavazták, hogy a magyar szövetség kérje felvételét az Európa Nostra-ba. Ezután szavazott a konferencia arról is, hogy a szövetség levéllel forduljon Németh Miklós miniszterelnökhöz, s kérje a kormány mielőbbi végleges döntését a nagymarosi vízlépcső építkezésének a leállításáról. Elfogadták a résztvevők a gödöllői városszépítő egyesület jelentkezését a jövő évi konferencia megrendezésére. A pécsi konferencia dr. Marton Istvánnak, a PVVE elnökének a zárszavával ért véget. H. I.