Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)
1989-08-25 / 234. szám
1989. augusztus 25., péntek Dunántúli napló 3 A kultúra csak látszólag felesleges Tudományos tanácskozás Pécsett Közművelődési oktatók, kutatók részvételével országos ■konferencia kezdődött tegnap Pécsett a Janus Pannonius Tudományegyetemen a közművelődési tanszék szervezésében. Hasonló körben 'kétévenként rendeznek tanácskozásokat vidéki városokban, legutóbb Szombathelyen gyűltek össze az érdekeltek. A pécsi konferencia témája a kultúra haszna: a három nap alatt csaknem negyven referátum és korreferátum hangzik el közgazdászok és különböző területen dolgozók előadásában. Francia vendégek is érkeztek Pécsre erre az alkalomra. Az egyetem aulájában dr. Kottái Dénes egyetemi docens, az MSZMP Pécs Városi Bizottságának első titkára üdvözölte a megjelenteket, akik az ország egyetemeiről, főiskoláiról és műveiődéskutatással foglalkozó intézményeiből érkeztek. A konferenciát a Baranya Megyei Tanács és a Művelődési Minisztérium is támogatta — előbbi képviseletében Piti Zoltán tanácselnök jelent meg, ez utóbbit Tóth Béla főosztályvezető képviselte —, de segítette a rendezvényt a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Mecseki Ércbánya Vállalat és a Carbon Vállalat is. Dr. Dány/ Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkára megnyitójában elmondta, hogy az ilyen tanács- kozásdkat támogatja a megye és a város, mert hozzásegíthetnek számos vitatott elméleti kérdés tisztázásához, s mert a kultúra területén „árfolyam- változásra” van szükség, különben gazdasági átalakulásunkat nem tudjuk végrehajtani. Vitányi Iván, a Művelődéskutató Intézet főigazgatója a „kultúra” és a „haszon" szavak értelmezésével kezdte előadását. A kultúra haszna abban áll, hogy nem hasznos, mondotta, legalábbis a primitív racionalizmus szerint. A legtökéletesebb rendszerben is kell lennie olyan „felesleges” elemeknek, amelyek a működés szempontjából feleslegesek, de ha a működésben baj van, akkor jeleznek. Példái közül az első a számítógép volt a maga „fölösleges" áramköreivel, az utolsó a többpártrendszerre épülő társadalom. Ma a kultúra feleslegesebbnek látszik, mint valaha, mondotta, pedig nagy szükség van rá, hogy a politikai változások közepette az erőszakos radikalizmus és az arisztokratikus liberalizáció között középutat találjunk. Délután plenáris üléssel folytatódott a program, majd szekciókba oszlottak el a résztvevők. A szekciók a következő szemléletes címet viselték: Emberi erőforrás-kezelés, Könyvtár-informatika, Történeti nézőpont, Referencia, valamint Szo- cidkulturális és pszichoszociális ani máció. G. T. A társközségek gyarapodtak A felújított elöljárósági épület Gerdén Felújították az elöljárósáq épületét (¡érdén OTP-fiók nyílt a „rózsadombon” Az új iroda hétvégen ként- f-ofózókénl- m űködik A pécsi Kertvárosban tegnap délutántól fogadja ügyfeleit a Hajas Imre utca 7. ■alatt megnyitott OTP-fiók. A négyemeletes épület földszintjén az irodában dolgozók és az ügyfelek számára is kényelmes, tágas fogadóteret rendeztek 'be, így a környéken lakó számtalan újdonsült lakástulajdonosnak nem kell rendszeresen busszal is megutaztatnia a kölcsönök törlesztésére szánt összegeket, azok helyben befizethetők tegnaptól. Az új fiókban a befizetéseken és a 'betétek kezelésén túl rövidlejáratú személyi és áruhitel folyósításával, kötvények és letéti jegyek forgalmazásával is foglalkoznak. További jó hír a sportbarátok- nak és a szerencsejátékok kedvelőinek, hogy a fiókban valamennyi, az OTP által forgalomba hozott szerencsejáték, szelvény kapható, sőt, péntek délután 3—5 óráig, valamint szombaton délelőtt to- tózóként működik az iroda, amely a hét többi napján 9.30-tól 18 óráig, szerdán 19 óráig fogadja ügyfeleit. A tegnap megnyitott üzletben szeptember 15-ig minden betételhelyező kis ajándékot kap. —finnn A négy községben mindösz- sze 1600-an élnék, így Szo- badszentkínálytól nemigen akarnak elszakadni társközségei: Pécs'bagota, Gerde és Velény. ilgaz, a legutóbbi ta- nácsválasztáson ígéretet kaptak a társközségék lakói, az 1985-ben induló ötéves tervben a fejlesztési pénzeket teljes egészében a társközségek kapják. Az utóbbi években került sor a pécsbagotai elöljáróság, a gerdei művelődési ház, a közelmúltban pedig a gerdei elöljáróság felújítására. A volt jegyzőséget gondos ;munkával 'hozta rendbe egy sásdi kisiparos. A belső tatarozás a múlt évben ‘készült el, a külső pedig idén. A megyei tanács 600-ezer forint támogatást qdott a kivitelezéshez. — Ha a gerdeiek el akarnának szakadni, az épület már készen áll - tréfálkozott a közös tanács elnöke, Frittmann László. — Ök azonban tiltakoztak. Gerdén ugyanis azon törik a fejüket, hogy az elöljáró irodáját az idősek napközinek használhassák. Az épületben orvosi rendelő és könyvtár is található. Gerdén közel ötszázan élnek, de az idősek magas arányát nemcsak a fiatalok elvándorlása okozza. Több nyugdíjas is „kiköltözött” a városokból a kis községbe, ghol aránylag olcsón juthattak családi házhoz. Vízvezeték azonban csak Szentkirályon van, Gerdén és Velényben fúrt kút található egészséges ivóvízzel, de Pécsbagotán csak tasakos vizet ihatnak az emberek. Gondot okoz a foglalkoztatás is. A térségben lakó-aktív dolgozók fele a helyi termelő- szövetkezetben talált munkát, a másik fele ingázik. Legtöbbjüknek az ércbánya nyújt megélhetést. S ha bezár, hol tudnák elhelyezkedni? A sza- badszentkirályi tanácson már felmerült néhány ötlet: szívesen látnának az áfész mellett kiskereskedőket is. Talán egy magán autószerelő is megélne, avagy a régi iskolaépületében nyomdát rendezhetnének be több partner segítségével. P. E. Súlyos gondok a szovjet-magyar nemzetközi vasúti személyforgalomban A nyári főszezon kezdete óta mélyforgalomban részt vevő mélyforgalomban résztvevő nemzetközi járatok több órás késéssel közlekednek - ezzel a problémávaf kapcsolatban tájékoztatta Mészáros András, a MÁV vezérigazgató-helyettese oz újságírókat csütörtökön a MÁV vezérigazgatóságán. Bevezetőben elmondotta, hogy a fennakadások, hosszadalmas várakozások a szovjet vasút problémáiból adódnak. A késések elsősorban a Moszkva—Budapest között közlekedő Budapest és Tisza expresszi, valamint a Moszkva- Belgrád között közlekedő, tranzitkocsikat is továbbító Puskin expresszi érintik. A Budapest -expressz késése a nyár folyamőr gyakran elérte az 5-6 órát is. Ezért a Moszkvából Zágráb-Rámo-Torinó felé me- -nő tranzit hálókocsikat is sú- Hyos késéssel tudta a MÁV továbbítani. A Keleti pályaudvarról induló Dráva expressz (helyett gyakran a Déli pályaudvarról mintegy hat órával később induló Maestroi vonattal adták át ezéket a jugoszláv vasútoknak, s- így Jugoszláviáiban újabb több órás csúszással, esetleg egy nappal később indultak tovább. A Puskin gyakori késére is jelentős problémáikat okozott. Minthogy Kiskunhalason a vonathoz athéni, isztambuli és bulgáriai tranzitkocsikat is kapcsolnak, a vonat késedelmes érkezése gyakorlatilag lehetetlenné tette a menetrend betartását. A jugoszláv vasút szűkemberei szerint a helyzet már-már tarthatatlanná vált. _ Július közepétől Záhony határállomáson is zavarok keletkeztek. A kilépő vonatok augusztus első felében mintegy 70 percet, augusztus második felében már átlag 130 percet vártak arra, hogy a szovjet vasút fogadja a szerelvényeket. nor|ítalizálására a MÁV számos kezdeményezést tett _ A szovjet kereskedelmi kirendeltség képviselőivel felvették a kapcsolatot, s a problémákat jelezték a szovjet vasútoknak. Magyar részről több operatív jellegű intézkedés is született. A helyzet rendezésé- [e. .a„,te[ye'*t szeriot szeptember 1-jetol Csap és Szabadka között ulokocsis nemzetközi vonatok fognak közlekedni Budapest kikerülésével, a túlterhelt Puskin expressz mentesítésére. Augusztus 19-e óta, ha o Budapest expressz 90 peronéi többet késik, akkor a Moszkvából Jugoszláviába és Olaszorszogba indított hálókocsik csők Budapestig közlekednek, innen az utasok több óra múlva, más nemzetközi vonatokkal utazhatnak tovább Zágrábig. Az emiatti visszatérítési igényeket a szovjet vasúttól kérhetik az utasok. A Magyarországról a Szovjetunióba utazók számára is igyekeznek megkönnyíteni a hosszadalmas várakozást. Eddig, miivel a vonatokon útközben ellenőrizték az útleveleket, utasok már nem hagyhatták el a vonatot Záhonyban. Most már a MÁV kérésére a vonatokon közvetlenül az indulás előtt van útlevél- és vámvizsgálat, így Záhonyban az utasok leszólIhatnak, felkereshetik az állomás helyiségeit. Tárgyalások folynak a szovjet vasúti képviselőkkel a késések megszüntetéséről, a helyzet normalizálásáról. Eddig azonban előrelépés alig történt. Például Mint tegnapi lapunkban olvashatták, két ember felmászott a pécsi Hőerőmű egyik kéményére, hogy ezzel is tiltakozzon a ref, azaz a rendőrhatósági felügyelet intézménye ellen. A ref jogszabályi hátteréről kérdeztük dr. Dobra Tibor rendőr alezredest: A rendőrhatósági kényszerintézkedés alkalmazását a 4/1985. (VII. 20.) BM sz. rendelet teszi lehetővé. A kényszerintézkedés 3 fajtáját ismerjük és alkalmazzuk: 3 rendőrhatósági felügyeletet, a kitiltást, valamint a rendőrhatósági felügyeletet és kitiltást együttesen. A kitiltást 1989. július 1-jétöl nem alkalmazzuk. A kényszerintézkedés alkalmazásának feltétele: a visszaesőként elkövetett szándékos bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés kitöltése akkor, ha a büntetés végrehajtása alatti magatartásából arn lehet következtetni, hogy bűnöző életfelfogása nem változott, vagy a büntetés végrehajtása alatt a korábbi bűnöző életmód folytatására utaló súlyosabb fegyelemsértést követett el, illetve volt elitéit társaival, vagy más bűnöző személyekkel kapcsolatot tart fenn. amennyiben ez bűncselekmény elkövetéséhez vezethet. A jogszabály lehetővé teszi meghatározott szabálysértések - tiltott kéjelgés, garázdaság, verekedés — 2 éven belüli ismételt elkövetése esetén a rendőrhatósági kényszer- intézkedés alkalmazását. Baranya megyében a jogszabály hatályba lépésétől ez utóbbi feltétel alapján kényszerintézkedés alkalmazására nem került sor, Baranya megyében 1989. június 30-án 355 fő állt rendőrhatósági kényszerintézkedés hatálya alatt. Az elrendelés okait vizsgálva megállapítható, hogy a személyek döntő Enterouírus Szerencsére nem. Beszámoltunk arról lapunkban, hogy egy koimlói csecsemő 'meghalt oz enterovírus által okozott fertőzésben, 19 újszülöttet pedig megfigyelés alatt tartanak. A legújabb információkat dr. Pados Évától, a megyei főorvos helyettesétől kértük: „Mindenekelőtt elmondom, hogy két csecsemőt hazaen. gedhettünk a megyei kórházie,i© A címben jelzett két szám nem egy számsor részlete. Rovatunkban is olvashatták, hogy a pedagógusok fizetésemelésével kapcsolatban állást foglalt a Művelődési Minisztérium. A részletekre, a baranyai részletekre voltunk kíváncsiak, igy megtudhattuk, hogy 16,18 százalék (azaz tizenhat egész tizennyolc század százaléknyi) béremelést kapnák a megye pedagógusai. A további részletek Blasszauer Józseftől, a 'megyei tanács művelődési osztályának főmunkatársától:- A decemberi besorolási (pótlékokkal bővített) bér emelkedik 16,18 százalékkal, a megemelkedett összeget először az októberi fizetéssel többsége, vagyon elleni bűncselekményeket követett el — lopás, csalás, kifosztás, rablás — kisebb részük személy elleni - pld. testi sértés, személyes szabadság megsértése, emberölés —, i 11. közrendvagy család-, ifjúság- és nemi erkölcs elleni — pld. garázdaság, erőszakos közösülés, kiskorú veszélyeztetése, megrontás, stb. — bűncselekmény elkövetése miatt került rendőrhatósági kényszerintézkedés alá. A rendőrhatósági felügyelet elrendelésére nem minden visszaeső bűnelkövetővel szemben kerül sor, csak a közrendre, a becsületes állampolgárok személyére és vagyonára potenciális veszélyt jelentő megrögzött bűnözök esetében. A rendőrhatósági kényszerintézkedés korlátozza az eljárás alá vont személyes szabadságát, ezen belül elrendelhető meghatározott időben lakáson tartózkodás és jelentkezési kötelezettség. Eltiltható nyilvános szórakozóhelyektől, meghatározott közterületekről és épületektől, valamint attól, hogy meghatározott államigazgatási testületet előzetes engedély nélkül elhagyjon. Zsebtolvajok esetében alkalmazzuk például a vásárok, piacok, nagyforgalmú kereskedelmi egységek, köz- használatú tömegközlekedési eszközök és azok állomásainak területétől. illetve használatától való eltiltást. A tiltó és korlátozó rendelkezéseket törekszünk személyre szabottan, az eljárás alá vont személy bűnöző szokásaihoz, a kifogásolt életmód megváltoztatását célozva alkalmazni. A rendőrhatósági kényszerintézkedés alkalmazásával az állampolgárok személyi és vagyonbiztonságát szeretnénk fokozottabban védeni és óvni. ból és a gyerekklinikáról. Úgy tűnik, a többiek állapota is kielégítő. Sajnos tegnap gyomorban- talmokkal és kisebb lázzal újabb hat csecsemőről érkezett jelentés, öten a megyei kórházban, egyikük Mohácson született, íqy pillanatnyilag 25 „kisembert" tartanak fokozott megfigyelés alatt a fertőzés miatt. kapják meg a pedagógusok. A imimsztériamtól megérkezett a pénz, amelyet el is juttattunk az iskolákat irányító szakigazgatási szervekhez, ök pedig az iskolákhoz küldik a meghatározott összeget. Az iskolaigazgató jogában áll, hogy a pedagógusok, az adott intézményben dolgozó fizikaiak és technikai személyzet körében a pénzt differenciáltan ossza el. Minimum kikötés: senki sem kaphat 500 forint nettónál kevesebbet. Az iskolavezetők béremelését a városi Illetékes szakigazgatási szerv, illetve a községi tanács végrehajtó bizottsága hagyja jóvá, az iskolák szakszervezeti egységekkel való egyeztetés után. Tífusz(o)tok A teginapi központi napilapok török sajtó jelentések re hivatkozva adták hírül, hogy Törökországban terjed a hastífusz. A fertőzés gyakorlatilag mór csak Isztambult kímélte meg, de az .egészségügyi illetékesek az elkövetkező hetekben a járvány továbbterjedésére számítanak. Csoportosan és magánúton Baranyából folyamatosan utaznak Isztambulba, ezért a betegségről, a megelőzés módjáról a KÖJÁL Illetékeseit kérdeztük. Dr. Kiss Isbrán járványügyi osztályvezető a következő felvilágosítást adta: - A hastífusz, mint általában a tífuszos megbetegedések, súlyos betegségnek számít, Baranyában évek óta ¡nem fordult elő. Hasi fájással, lázzal, hányással, hasmenéssel jár, kórházi ellátást igényel, általában széklet közvetítésével terjed. Állomásunk rendelkezik a megfelelő ellenanyaggal, igény esetén adunk védőoltást. Ennék azonban kellemetlen mellékhatásai vannak, hét-három napi magas lázzal, duzzadt karral járhat. A megelőzés szempontjából ped’g még az oltásnál is fontosabb, ihogy a kinttartózkodák fokozottan vigyázzanak a személyes higiénére. Ne egyenek mosaitlan gyümölcsöt, utcai árusoktól ne vásároljanak ételt, italt. Javasolni tudnám még oz Ultrasol és a Neomagnol fertőtlenítő szerek használatát. itt van Amerika...? Néhány héttel ezelőtt a Zsolnay gyárbeli munkásgyűlés után néhány dolgozóval beszélgetve érdekes információhoz jutottunk. Art mondták, egy összejövetelen a vállalat- vezetés egyik tagja azzal érvelt, hogy „ne sokat ugráljanak”, mert ha nem sikerül rendbe tenni a gyár dolgait, a vállalatvezetés esetleg hajlani fog arra, hogy elfogadja egy amerikai vállalkozó ajánlatát. Mivel úgy tudtuk, hogy az amerikai üzletember Mosonyi Attilával, a Zsolnay egyik legfontosabb szakemberével tárgyal, próbáltuk felhívni őt, de sajnos telefonvégre kapni nem tudtuk. Kőszegi Ottóné, a VSZB-tltkár viszont készséggel állt rendelkezésünkre: — Én is hallottam a dologról, de kérem, úgy írja, hogy csak pletyka szinten. Ahogy tudom, Bosnyók János igazgató a napokban egy amerikai ügynökkel tárgyalt, s nagyon tetszették Bosnyáknok az amerikai elképzelései... Kérdéseink: Itt van Amerika...? Vagy másról van szó? Szerkeszti: Bozsik László és Pauska Zsolt Elvek és nézőpontok