Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)
1989-08-25 / 234. szám
1989. augusztus 25., péntek Dunántúli napló 3 Apróság? Egy kis történet Sok bosszúságot okoz egy hibás hűtőláda, hát még, ha utólqg, a szavatossági idő lejárta után derül ki, a több ezer forintos kárt jó szakemberek meg tudták volna előzni. A történet a következő: egy nagyárpádi olvasónk 1985 decemberében 210 literes Gorenje hűtőládát vásárolt, amely néhány hónap múlva csöpögni kezdett. A tulajdonos szerelőt hívott, de már nem emlékszik pontosan, melyik vállalattól. A „mester" ellenőrizte a motort, amellyel nem is volt semmi baj, ezért a kiszállási díj felvétele után távozott. A 'hűtőláda tulajdonképpen működött, frissen tartotta a húst, bár a csöpögés zavarta a tulajdonost, s tavaly újra szólt a szokemheréknek, nézzék meg.- Ezúttal a Villgépet hívtam — mondta olvasónk -, tulajdonképpen a Gorenje termékek garanciális javítását ők végzik. Két fiatalember jött ki, akik újra csak a motort nézegették, ,s azt tanácsolták, ha kiürült, a műhelybe kell szállítani, ott figyelni tudják és megállapítják a csöpögés okát. Ök is számla nélkül tették el a kiszállási díjat. A Víllgépnél érdeklődésünkre közölték, panaszosunk nem jelentkezett náluk az elmúlt évben. S értetlenül álltak az előtt, hogy a tulajdonos a szerelők távozása után belenyugodott a csöpögésbe. Olvasónk sajnos nem tudta: a csöpögő hűtő sok •hőt veszít, és ritkábban kapcsol ki, a lyuk pedig csak növekszik. Harmadik alkalommal a Diána téri Gelka-szerelő jött, aki megállapította, a gép köpenyhibás és ki kell cserélni. Sajnos, a kétéves garancia már lejárt, sőt tavaly az egy év szavatossági idő is, amely gyárihibás főalkatrészekre, mint például a köpeny is, biztosítja a cserelehetőséget. A hibát azonban már a tulajdonosnak kell bizonyítania. Sajnos, neki még arról sincs igazolása, hogy műszerészek egyáltalán látták a hűtőládát. Ennyi a történet, bár nem tudom valójában, hogyan játszódott le. Olvasónkat több ezer forintos kár érte, amelyet talán saját magának is köszönhet . .. IDe nem biztos, hogy csak ő követett el hibát. P. E. Dinnye nagyságú gombák a Bakonyban Az elmúlt hetek kiadós esőzéseit követő kánikula kedvez 'a bakonyi gombászoknak; szinte naponta újabb terjedelmes gombaszőnyegekre bukkannak az ismert tenyésrihe- l/eken. Az erdei csiperke és a rókagomba hozama ugyan szerényebb, de gazdagon terem a pöfeteg. A veszprémi vásőrcsarnokban dinnye nagyságú pöfetegeket árusítottak; 10 fehér színű és gömb alakú, 1.5—2 kilogrammos gombákat szeleteidben is árusították. A KSH Baranya Megyei Igazgatósága jelenti A foglalkoztatottak számának megoszlása a bruttó keresetek nagysága szerint Baranya megyében 1988. szeptember Bruttó kcresetkategóriók Ft Fizikai Szellemi foglalkozázúak Összesen- 3 000 1,1 0,2 0.S Amint a Dunántúli Napló augusztus 12-i számában megjelent tájékoztató jelentésünkben utaltunk rá, a foglalkoztatottak keresetei között mind vállalatonként, mind népgazdasági áganként jelentős szóródás tapasztalható. Tehát az átlagot nagy szélsőségek alakítják. Az átlagok mögötti helyzetet, a kereseti viszonyokat jól jellemzi, ha a személyenkénti adatok megoszlását vesz- szük nagyító alá, azaz azt tekintjük át, hogy bizonyos nagyságú keresettel a foglalkoztatottak mekkora hányada rendelkezik. (Az erre vonatkozó adatákat a KSH egy átlagos hónapra vonatkoztatva gyűjti, amelyben figyelembe veszik az évközi külön kifizetések - prémium, hűségjutalom, természetbeni juttatás stb. - egy hónapra jutó ösz- szegét.) 3 001- 3 000 3 001- 6 000 6 001- 7 000 7 001- • 000 i 001- » 000 « 001-10 000 10 001-12 000 12 001-16 000 16 001-20 000 20 001Összesen A népgazdasági ágak közül az ipar relatíve jobb pozícióban van, mert amíg az ösz- szes foglalkoztatott mintegy 65%-áncfk bruttó keresete nem érte el a havi 9000 forintot, 18,6 9,9 13.7 13,7 10,9 12.8 13,4 11,9 12,9 12,3 11.4 12,1 10.4 10,0 10,3 7.6 8.7 8.0 9.3 12,7 10,5 7,1 12,4 8,9 2,3 4,9 3.3 3.6 6,9 4,7 100,0 100,0 100,0 az itt dolgozóknak nem egészen 54%-a tartozott ebbe a sávba. Ugyanakkor a kereskedelemben foglalkoztatottak 83n/(|-a keresett bruttó 9000 forintnál kevesebbet. __________________________________________ I ,l---------II.I MM.Uli.................................................................................................................... ' t UIUIHIWW] Ko mfortos te!e|iülé«ek Péc« mollett || A Nagykozárba irányuló fővezeték bogádí szakaszán teanap délelőtt a geodéták végeztek különböző méréseket Fotó: Laufer László Gázvezetéket építenek Nagykozáron és társközségeiben Nagykozórban idén szeretnék udni a földgázprogramot. A jkhelyközségben befejezték a zeték építést, míg a hozzá -tozó Bogódon péntéken vár- itó az utolsó nyílt áiikos mű- Jk'i átadás, és remény van ra, hogy a DDGáz megyei em igazgatósé górnak segítsé- ve'l még idén megépítik a zetéket a másik társközségn. Romonyán is. A közös ta- cs végrehajtó bizottságának gjai nagy lélegzetet vesznek, ezen az erőpróbán túljut- tnak. Helyszíni szemlével szekötátt tanácskozásukon >rdán összegezték az önként Halt programot - ez a végiajtó bizottsági ülés a mun- tervük szerint nem előre elvezett, hanem időszerű prob- nát tárgyalt. Valóban nincs ma kevesebb jbeszédre ökot adó téma ekben a községekben, minta zvezeték-fektetés. Bákonyi Jó- s, a közös tanács elnöke fo- Imazta ímeg, hogy az építkezés ;je alatt szinte minden hl- t elkövettek, ami egy ilyen gy mankónál előfordulhat. A rács nem tagadja járatlan- gát sem ebben a vóllalko- sban, de sok minden egy- elműen nem rajtuk múlt. mit elmond az elmúlt hat evőéből krimibe illő. Nagykozár az elsők között lyázott Baranyában és kap- ,meg az engedélyt 1983-ban földgáz felhasználására. A ■rács rögtön tervezni kezdett, űjtötte a csalódok szándék- ilatkozatát, jelentkezett u az ntettek több, mint: 90 százára három községből - Nagy- zár, Romonya, Bogod ?rt a tcwwhnónytervbol egyLezárultak a viták — fizet a termelőszövetkezet értelművé vált a negyedik társközség, Magyarsarlós bekapcsolása oly költséges, hogy azt az ott élő 98 család nem bírja. Egyszóval, a lakosság többsége vállalta a portánkén« 25 000 forintos hozzájárulást az építkezéshez társulásos formában. Ekkor jött egy pénzügyi intézkedés, amely után az OTP már nem odott olyan kedvező kölcsönt, mint előtte, a tizszázolékos előleg helyett 30-50-et kért. Helyette vállalta a helybéli takarékszövetkezet, aztán visszalépett. Újra tárgyaltak az OTP-vel, amely egyedi elbírálást ígért. Ekkorra az emberek türelme fogyott el, kezdték komolytalannak tartani a földgázprogramot. A tanács nem adta fel, versenytárgyalást hirdetett a' kivitelezésre, de ez időre már 30 000 forintra volt szükség portánként. Végül két ■ -bajai .gmik-val szerződtök, mire a szerelő társaság vezetője külföldre távozott. Először feltételezhető volt, hogy a pénzze| együtt, de az előkerült. Újra versenytárgyalást hirdettek. Azóta a DDGáz megyei üzem- igazgatósága korrekt partner Tavaly újóbb pénzügyi intézkedés sújtotta őket, az áfa. A •tanács most a visszaigényelhető pénzért harcol, ha veszít ötmillió forintja veszik el ami a településeik tízéves fejlesztési pénze, ami azt jelenti, hogy egy évtizedig itt nem tervezhetnek szinte semmit Idén a bogádi Zengő Gyöngye Tsz-szel folytatott vita miatt háborogtak az emberek, valóságos itsz-eMe.nes hangulat alakult ki Bogádon. Az előzetes szerződésben annak idején ugyanis 1,9 miililló forint kötelezettség vállalással lépett a társulásba a szövetkezet, osak- •hogy időközben ez az összeg hétmillióra nőtt. Ezt már vitatta a gazdaság. Ami irritálta az embereket; a szövetkezet nagykorán és bogádi üzeménél akkor már ott volt a földgáz, amelynek építéséhez a Jakosság iís hozzájárult. Ha a szövetkezet nem fizet, leállíthatják a munkát. A vita a megyei tanács közreműködésével •lezártnak tekinthető: megelőlegezi a társulásnak a tsz forintjait. Az igazsághoz az is hozzátartozik, 'hogy a nyár elején az érdekeltéknek még csak fele vállalta az anyagi kötelezettséget.’ azóta egyre többen jelentkeznek a csekkekért. Tegyük mindehhez, a belátáson kívül a szövetkezet számára kényszerítő erő volt, hogy a községi tanácstól kapja meg a földgázfelhasználási engedélyt . . . Így horcoltak meg Nagykő- zárban és a társközségeiben azért, hogy komfortossá tehessék a településeiket. Valóban felértékelődött ez a Pécs-kö- zeli körzet. A nagyarányú telekkialakítások vonzzák a megyeszékhelyről kiköltözőket. Gáldonyi M. Hányaveti önkritika Új varázsige kövesedik a hivatalos nyelvhasználatban: „Nem számítottunk rá ..." „Nem számítottunk rá", hogy a világútlevél dicséretesen nagyvonalú, ám a feltételeket és legfőképpen az anyagi alapokat tekintve mindenképpen elhamarkodott bevezetése az évtizedek óta áruhiánnyal bajlódó ország lakosait nem a szerény turistáskodásra, hanem a gátlástalan bevásárló rohamokra ösztökéli majd. Fölemésztve mindazt a devizát, amennyi ebben az idegenforgalmilag ugyancsak érdektelen országban nagy kínnal-keservvel összekaparható a hozzánk •látogató külföldiektől. „Nem számítottunk rá", hogy a Forma—1-es autócirkusz valóban olyan cirkusszá változik majd Magyarországon, mint sehol másutt, ahol ilyen versenyeket rendeznek. S egyre inkább gyanítható, hogy e cirkuszt nem annyira az előnytelen szerződés, hanem inkább az elképesztően dilettáns gazdálkodási szisztéma okozza. Lehet az véletlen, vagy netán sorscsapás, hogy a népszórakoztatásnak és reklámnak ez a válfaja a világon mindenütt óriási üzlet, csak nálunk gyötrelmeket okozó ráfizetés? » „Nem számítottunk rá", hogy minden politikai nyitás és a nagyhangú reformszólamok ellenére sem ömlik a külföldi (pardon, a nyugati) tőke Magyarországra, mely minden épeszű vállalkozó számára legfeljebb csak ígéretes változások — de egyre inkább politikai zűrzavar és a rövid távon is a kiszámíthatatlan állam- és gazdaságirányítás — színtere. „Nem számítottunk rá", hogy egy olyan országban, ahol nagy kapkodva újabb és újabb autópályák építésébe fogtak, hogy aztán valamennyit félig kész állapotban hagyják, ott nem lehet autápólyadíjat követelni, mert ha mégis, akkor éb'ből országos botrány lesz. „Nem számítottunk rá", hogy egy — a szó legszorosabb értelmében — beteg országban nem lehet olyan gyógyszerkereskedelmi reformot végrehajtani, amely néhány hét alatt az idegösszeroppanás szélére kergeti az orvosokat, a gyógyszerészeket és a gyógyszerfogyasztásra kényszerülőket. „Nem számítottunk rá", hogy ha egyszer a kistermelőknek nem éri meg a tömeges „hústermelés", ráadásul olyan időben, amikor minden mozdítható készletet exportálunk, akkor előbb vagy utóbb húshiánnyal kell számolni. „Nem számoltunk" azzal sem, hogy ha száz- és százezrek lódulnak neki a nagyvilágnak autóval, akkor a tervezettnél jóval több lesz a benzinfogyasztás, tehát - amúgy kiszámítható idő múltán — benzinhiány lesz az országban. Ráadásul az ipar benzinéhségének mesterséges és kényszerű csillapítása csakis .dőleges megoldást jelenthet. „Nem számítottunk rá", hogy a nagy hirtelenjében ösz- szetákolt adórendszer olyan mértékű teljesítmény-visszatartásra kényszeríti majd a munkavégzésre képes embereket, mint ami ma már bizonyíthatóan tovább nyomorítja az amúgy is'teljesítmenyképlelen és ezért a végső nyomorúság állapotában vergődő gazdaságot. Ezek csak amolyan hirtelenjében felkapott példák, a lista a végtelenségig gyarapítható, bizonyítván, hogy egyre önkritikusabbak vagyunk, hisz egyre gyakoribb a különösebb szégyenkezés nélküli, esetenként már-már hányaveti módon odadobott megjegyzés, hogy „nem számítottunk rá!.. ." Várom, nagyon sokcdmagammal együtt várom e gyakori félmondat nagyon is kézenfekvő folytatását, hogy azt mondja: „Nem számítottunk az egyébként igenis kiszámíthatóra, tehát dilettáns amatőrök vagyunk. Következésképpen . . ." Nos, vajon minek kellene történnie a sorozatos melléfogások következményeként? Hogy minek? Hát a kíméletlen személyi konzekvenciák még kíméletlenebb érvényesítésének! Itt, nálunk, Magyar- országon?! Ahol évtizedeken át még arra sem számítottunk, hogy a mereven következetes kontraszelekció által vezérelt káderpolitika a most már kikerülhetetlennek látszó csődbe sodorja az országot? Meglehet: ez az egyetlen kínos tény, amit ma már úgy isten igazából felismertünk és belátunk, no de ugye, „nem számítottunk arra", hogy ez az elképesztően amatőr és pöffeszkedően dilettáns káderpolitika az országmentés szempontjából nélkülözhetetlen nemzedékek sorsát teszi tönkre. Vértes Csaba A konzervgyártás és -export zavarai Az év első hét hónapjában nem mindenben az elképzelések szerint alakult a magyar konzervexport, és az év további részében is nagy erőfeszítésekre lesz szükség ahhoz, hogy a gyárak által feldolgozott áruk maradéktalanul vevőre találjanak. A vártnál is nagyobb gondot az okozza, hgy a Szovjetunió az idén az államközi szerződésben koráiban rögzítettnél 20 százalékkal kevesebb élelmiszert vesz át, holott éppen a Szovjetunió volt évtizedekig a magyar élelmiszergazdaság termékeinek legnagyobb felvevőpiaca. Az így kiesett mennyiség jó részére a kereskedelem másutt nem talál vevőt. Vajda László, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kereskedelmi főosztályának helyettes vezetője elmondotta: július végéig a rubelelszámolású piacokon - ahol a legjelentősebb vásárló még mindig a Szovjetunió volt - a zöldségkonzervekből 200 ezer tonnát értékesítettek, 33 ezer tonnával kevesebbet, mint a múlt év hasonló időszakában. Gyümölcskonzervek- •ből 80 ezer tonna talált vevőre ezen a piacon, 14 ezer tonnával kevesebb, mint tavaly július végéig. Az értékesítés föllendítésére a központi szervek az úgynevezett bartel típusú kereskedelmi formáció alkalmazását is ajánlották, ami azt jelenti, hogy a magyar áruért ellentételként külföldi terméket fogadhatnak el. Ez azonban még csak igen kis részben valósul meg a gyakorlatban. Az év első hét hónapjában némileg sikeresebbnék bizonyultak a konvertibilis piacon tett erőfeszítések, óm ezek nem pótolták a kiesést. Zöldségkonzervekből, az előző év hasonló időszakához hasonlóan 56 ezer tonna jutott el erre a piacra; míg gyümölcs- •konzervekből 46 ezer tonnát értékesítettek a vállalatok, csaknem kétszer annyit, mint 1988 azonos időszakában. Az utóbbi részsikert elsősorban az új piacok felfedezése hozta. Először értékesítettek nagyobb mennyiségű konzervált zöldborsót Ausztráliában, és az iparág különféle termékeit először fogyaszthatták a japán, az egyesült államokbeli, a szingapúri, a hongkongi és az indonéziai vásárlók.