Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)

1989-08-13 / 222. szám

Sü ü medium küldetése imber a hiuzketrecben Sebeők János író, a természetvédelem elkötelezettje Bizonyára sokan felkap­ták a fejüket az elmúlt na­pokban Pécsett, olvasva a plakátot, amely a vasárnap egyik szenzációját a Me­cseki Kulturpark Állatkert­jében hirdeti. Ilyen még nem volt! Ember a hiúzket- recben. Pedig tévedésről szó sincs. Sebeők János író, a természetvédelem elkötele­zettje, vállalt küldetésének második állomásaként a pé­csi zoo-park hiúzketrecéből szól majd az érdeklődők­höz, azokhoz, akik hozzá hasonlóan tenni kívánnak az emberiség 'környezete, s egyben önmagát is pusztító tevékenysége ellen.- Csak körül kell néz­nünk, és mindannyian lát­hatjuk, hogy körülöttünk már jó ideje kitört a har­madik világháború. A kü­lönbség az előzőektől csak annyi, hogy ebben az ember közvetve pusztítja önmagát' azzal, hogy háborút visel az élővilág ellen. A dél­amerikai őserdők hasonló mértékű irtása esetén az ez­redfordulóra több, mint két­ezer állatfaj pusztul ki a földön. Mondhatják egye­sek: távol van az tőlünk, de a magyar bútoripar a fa megvásárlásával tevőle­ges részese a pusztításnak. Hát az ilyen, és a dél-ame­rikaihoz hasonló meggon­dolatlan pusztítások _ellen tiltakozom a demonstráció­val.- Mégis, a tiltakozásnak meglehetősen lurcsa módját választotta. Miért?- Az, hogy az ember a bioszféra elpusztításával önmagát is elpusztítja, egy abszurdum. Ezt pedig csak egy másik abszurditással le­het ellensúlyozni. De ezt a dolgot megközelíthetjük más oldalról is. Küldetésemmel mintegy médiumként a ter­mészet kisebbségét képvise­lem, és ehhez a Szent Fe- renc-i értelmű szolidaritás­hoz szimbólumként .ajánlko­zott a ketrec.- Három hónappal ez­előtt a budapesti állatkert­ben volt már egy, a pécsi­hez hasonló szereplése. Azt követően alakult meg a Voks Humana szervezet. Be­mutatná?- A Voks Humana a tör­ténelem első bioszféra legi­tim szervezete, amely front­programjául a genetikai sokszínűség megóvását, visz- sraállítását tűzte ki. A szer­vezetnek, amely 'közvetlen megalakulása után csatla­kozott a nemzetközi őserdő mozgalmakhoz, rövid idő alatt számos hazai és kül­földi támogatója lett. Tag­jai között ugyanúgy szere­pel zsebtolvaj, mint ahogy akadémikus. A közös vonás a természetvédelem. Jelké­pünk a vándorgalamb, ame­lyet mint lelkiismeretünket szeretnék szabadon bocsá­tani vasárnap az állatkert hiúzketrecéből.- Ha valaki szeretne töb­bet tudni az önök mozgal­máról, szervezetéről, hol ér­deklődhet?- Mindenekelőtt jöjjön el vasárnap az áilatkertbe. Ha valaki nem tud eljönni, de érdeklődik, írjon a követke­ző címre: Voks Humana - Sebeők János, 1376 Buda­pest, 62. Posta (postán ma­radó). Aki pedig támogatni is szeretné kezdeményezé­sünket, az a MNB 21798292 OTP 6392-0 számú számlára befizetett összegekkel teheti meg. Kaszás Endre Hogyan tovább Szegeden? Aminek folyamatosan közönségsikere volt a Dóm téren, mind a 6 előadáson: Lehár: Mosoly országa c. operettje. A primadon­naszerepben: Pitti Katalin. MTI fotó: llovszky Béla A Szabadtéri ]átékok művészen vezetéjének nyilafkozaté (Munkatársunk telelonjelen- tése) „A kereslet csökken - az érdeklődés nem” — irta sze­gedi kollégám tegnapi szá­munkban a nyári színházak Dóm téri tapasztalatainak ösz- szegzésével kapcsolatban. Igaz, az emberek kétségtele­nül alaposan meggondolják, mire költik el a pénzüket. S ezt természetesen a szegedi Dóm téren is észre lehetett venni. Ami viszont nem jelenti azt, hogy az idei évadban ál­talában jelentékenyen keve­sebben látogatták volna az előadásokat. Egy kivétellel: a valójában nagyon srép és lát­ványos, tartalmas' két folklór­estet (A jövendőmodó), va­lóban jóval kevesebb fizető vendég látogatta, ami már észrevehető volt a bevételek­ben - hallottam tegnap Niko- lényi Istvántól, a Szegedi Sza­badtéri Játékok művészeti ve­zetőjétől, akit szombaton, a nagy érdeklődéssel várt Tú­randó* operapremier előtt ke­restem meg, arra kérve, sum­mázná a VDN számára a Já­tékok idei, eddig megvonha­tó gyors mérlegét, s a jövőre vonatkozó elképzeléseket.- Az idei évadról is azt tudom mondani, hogy az elő­adások tradíciók szerint zaj­lanak le, változatlanul. Át kellett azonban hidalnunk azt az ellentétet, amely a temp­lom jelenléte - ez sajátos, a mostanihoz képest más mű­sort sugallna - és a tömeg­igény elvárásai között. Vagy­is a kettőt össze kellett egyeztetni. Olyan műsdrszer- kezettel, amelyben van egy „húzó” darab, a többi pedig hagyományos. Számításaink beváltak. Igaz, a néptáncmű­sorra kevesebben jöttek el. A most sorra kerülő Turandot- ról viszont elterjedt, ahogy a Győri Balett táncszínházáról is, hogy jó előadás. A Mosoly országának a jegyei már ja­nuárban elkeltek, s hasonló­képp A bestia című rockope­ránál se voltak körönséggond- jaínk. És nagyon bizakodunk a Turandot sikerében is. Nikolényi István, mint né­hány hónapja a rádió és az országos sajtó is bejelentette: a Csongrád Megyei Hírlap főszerkesztője. Hírlett, megvá­lik a Játékok irányító posztjá­tól. Igaz lenne ez?- Ami a jövőt illeti: mel­lékállásban megmaradok a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője. Az igaz­gatási teendőket, a mened­zselés irányában szeretnénk egyengetni. Természetesen pá­lyázat útján. Magyarán: me­nedzser-igazgatót keresünk. A pénz, amely rendelkezésünkre áll, közismerten kevés: 15 mil­lió forint. (Több produkció ki­állítása átlag 7-8 millióba került.) Sok mindent másképp kell csinálnunk, mint eddig. Ahogyan kollégám a DN-ben megírta, nagy szívfájdalmunk, hogy olyan minőségi előadást, mint a Turandot, három este után „el lehet dobni"... Ez nem megy. Pénzhez juthat­nánk úgy is, ha a szegedi színház tagozatai és gazdasá­gi-műszaki potenciálja egy egységet alkotna, s a Sza­badtéri előadásait a kőszín­házban fogathatnánk. A pro­dukciók így tovább élhetné­nek.- Ennek szellemében a jö­vő nyáron magyar évadot ter­vezünk. A műsortervezet Sütő András: A szuzai mennyegző; Erkel: Hunyadi László, azután lenne egy néptáncest és si­kerdarabot visszahoznánk: a Mosoly országát és Boldizsár -Szörényi-Bródy: István, a ki­rály-át. Erről bővebben au­gusztus 21-én, egy külön saj­tótájékoztatón szólunk majd. W. E. Parancsra történt Sírgyalázó lódobogások Ezek a lódobogások nem­csak a sírokat gyalázták meg, 'hanem három évtized múltán beleszólnak a mai magyar történelembe is. Előbb nem szólhattak bele, mert mindezt csak jó fél éve tudtuk meg. Hiszen nemcsak egy társada­lom műveltebb rétegének er­kölcseit formálja az Antigoné- kötelesség: a halott miéink tisztességes eltemetése, sírjai­nak ápolása. Az egyszerű em­ber is tudja: halottakról jót vagy semmit, és a sírokat ha nem is ápolják, de meggyaláz­ni — tisztességtelen! Még a - joggal kivégzettekét is, hát még az ártatlanokét! Ezek­nek az ártatlanoknak az újra­temetésére - már Rajk László és kivégzett társai esetében is! - hatalmas tömegeket visz el a társadalmi lelkiismeret, s aki nem jut el oda, az is tisztelettel emlékszik. Az ellenkezője, a sírgyalá- zós - undorító! Ezért a sír- gyalázók alantas tette néha államilag szervezetten - titok! Az is maradt 30 évig. Pedig a budapesti 301-es parcellá­ban 1956 és 1963 között, de utána is a budapesti rendőr­ség lovas részlege rendszere­sen parancsot kapott, hogy e parcellában frissen rendbe­tett sírokat - leírni is meg­döbbentő! - rendszeresen gá­zolja le! Tarthatnánk tőle: kegyet­lenségre kegyetlenség lesz a válasz. Am az élő magyar irodalom és művészet egyre inkább mutatja: a bosszú helyett elemző alkotásokkal dolgozza fel a magyar nép közelmúlt történetét. Ezúttal Schwajda György, a sajátos arculatú drámaíró - máskü­lönben a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója - fejezte be éppen a napokban egy döbbenetes új művét. Címe: Ballada a 301-es parcella bo­londjáról. Egy férfiról szól. akit az akkori politikai rendőrség zsarolással beszervezett: jár­káljon a 301-es parcellában, játssza meg a temető bolond­ját, és így észrevétlen figyelje meg, hogy ki találta meg, s meri gondozni kivégzett hoz­zátartozója sírját, s mindezt pontosan jelentse. Különben egy elkövetett 'bűncselek­ményéért szigorúon elítélik, és börtönben töltheti az életét. Ez az alaptörténet, és ed­dig még tartani lehetne at­tól, hogy művészet helyett a napi politika szerepel a drá­mában, a színpadon, miként azt a lényegében művészet­ellenes sztálini és utósztálini ideológusok - ellentétes elő­jellel - primitív módon el­várták. A temető bolondjának esetén azonban művészi-em­beri mélységet kap Schwajda György művében. Éppen az a dráma csattanója és megtisz­tító tanulsága, hogy ez a kényszerített ál'bolond ma, amikor feladata nincs, s visz- sza akarják őt hozni a nor­mális magatartású emberek közé -, képtelen erre. Az al­jas kényszertől végül valójá­ban is megőrül -, vagyis a dráma általánosít: a társa­dalmat nem lehet büntetlenül megbolondítani. így kaphatunk elemző, művészi képet arról is, hogy milyen nehéz ma egy országnak igazi demokratikus módon gondolkodni, annyi év után. A drámát az ősszel mutat­ják be a Szolnoki Szigligeti Színházban. Ezt a társulatot nevezik mostanában „Üj-Ka- posvárnak”, kiváló előadásai miatt. A ballada a 301-es par­cella bolondjáról című bemu­tatót Tau'b János rendezi és a főszerepet Kézdy György, az évekkel ezelőtt Pécsett ját­szott, egyik legsajátosabb szi- nészegyéniségünk alakítja. Földessy Dénes Panoráma HITACHI LADY Liz Gibson (képünkön) an­gol manöken kissé japánéi szempárral és remek üzleti ér­zékkel rendelkezik. Ezért elsze­gődött a Hitachi cég reklám- hölgyének, s a segítségével 10 százalékkal nőtt a Hitachi-tef' mékek angliai eladása. A rivá­lis angol cégek kissé nyugta­lanok e szempár miatt. PÁL UTCAI FIÚK Huszadszor adták ki MolnóJ Ferenc: A Pál utcai fiúk cimU ifjúsági regényét. Rádió mellett., A héten fölhívott egy em­ber és azt mondja, minek irok én össze-vissza minden­féle hülyeségeket (utalva múlt vasárnapi dolgozatom­ra) és ő István-aknáról be­szél, tolmácsolva a bányá­szok véleményét. Kicsit meg­riadtam, hogy már megint a régi nótát fújják, vagyis hogy ismét „valaki" a „több­ség" azaz ezúttal a bányá­szok nevében beszél, miM ahogy ezt az elmúlt évtize­dékben tapasztalhattuk saj­nos redszeresen: „A" mun­kásosztály nevében ..............A pa rasztság nevében... haladó értelmiség nevé­ben .............A” dolgozó nép nevében ... mindig, minden alkalommal égi malasztként hangzott el a hivatkozás. E -kis riadalom csak felvillant 'bennem, a megszokás ösz­töneként, aztán megnyug­tattam magamat, nem kell félni a visszarendezéstől. így hát a telefonpartneromnak sem hittem el, hogy István- akna egész bányásztársadal- ma tartja hülyeségnek sorai­mat, mór csak azért sem - mert mit-tesz-isten - rá két napra éppen István-aknáról, éppen telefonon hívott fel másvalaki, aki biztosított arról, hogy véleménye egye­zik az enyémmel. Ilyen a véletlen. Vagy talán nem is véletlen ... Ha most leírom a követ­kező kis rádiós hírt, lehet, hogy elégedetlen István-ak­nai olvasónk ismét legyint és azt mondja: ez megint hülyeség. Lehet, hogy így van, de hogy hiteles törté­net, az biztos. Egy pesti polgár kívül-belül tataroztat- ta otthonát, s amikor oz iparosok elvonultak, maguk után hagytak egy szekérde­rékra való piás-üveget. Em­berünk két szatyornyi üveg­gel beállít a Közértbe — ahonnét eme rekvizitumok ‘Származtak - hogy beváltja a rakományt. A boros- és sörösüvegeket átvették, kifi­zették, elindult haza a má­sodik szállítmányért. Hanem a boltban erre kitört a ba ­lhé. Az üvegvisszaváltó el* Odónő azt mondja, n®™ tudja hova rakja ezt a sok vacakot, a raktár kicsi, re­kesz nincs ... vigye a fené­be. Emberünk hívja a bolt­vezetőt, de bár csak ne tette volna. A boltvezető fennhangon ráförmedt: „Ad­ja csak ide a személyi iga­zolványát és majd megné­zem mindjárt, hogy hol és ki vedel ennyi alkoholt...!” Az esetről maga az üveg­szállítmányt beváltani akaró ügyfél mondotta el a rádió­ban. pontosan megjelölve az említett Közért-boltot. Mel­lesleg ő a rádió egyik mun­katársa, újságíró. Mindezt lom, hülyeségeket ma­ga az élet produkál, moz­galmas hétköznapjainkban. Az újságíró csak leírja. Mel­lesleg : éppen ebben a ro­vatban néhány hete már elmondtam véleményemet az igazolványokról, főleg a személyi igazolványról, ame­lyet mindenre használhatnak ®gyes „illetékesek" csak ér­demleges dolgokra nem. Eme utóbbi eset engem •igazolt. A húsellátási gondok fel­erősödtek a héten. Jóma­gam már múlt év _ őszén, de ebben az esztendőben is néhány alkalommal tolmá­csoltam a rádiónak nyilat­kozó szákemberek vélemé­nyét, miszerint egyre kisebb a haszon az állattartást gyakorló tenyésztők számára. A korábbi hat-nyolcszáz fo­rintos tiszta haszon - amely akkor sem volt elegendő — napjainkra kettőszáz forintra esett a sertésnél. Megjósol­ták, hogy ez év őszén szá­molhatunk ellátási gondok­kal. Bejött, előbb, mint gondolták. Sok ezer állat- tenyésztő beadta a kulc'M. Most a rádióban nyilat­kozók azt mondják, nincs húshiány, csak gondatlan áruterítés és elosztás. A má­sik szakgárda meg bejelen­tette, hogy emelik az árakat, persze nem a tőkehús árát (egyelőre, gondolom) ha­nem többnyire a töltelék­áruknál lesz emelés húsza­dika után. Tehát drágább lesz az olcsóbb (viszonylag olcsóbb...!) parizer, virsli, krinolin és társai. Mit mond­jak? A nyugdíjasok zöme augusztusra kapott 100 fo­rint emelést. Egykérből. Másik kézből mindjárt vissza is veszik. Még valamit mondott egy Főhús. „Indokolatlan a hús­felvásárlás a boltokban ... I" Na, ne mondja. Hl a, ne mondja... csak azért írom le, hogy vasamapi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents