Dunántúli Napló, 1989. július (146. évfolyam, 179-209. szám)
1989-07-08 / 186. szám
1989. július 8., szombat Dunántúli napló £ Illyés Gyula: Levél egy születésnap alkalmából Békéről írni bajosabb, mint a háborúról. Nyugalmat ábrázolni összehasonlíthatatlanul nehezebb, mint zűrzavart és kavargást. Őrjöngő óceánt és hajótörést a festők százszorta többet örökítették meg, mint lapos vízen derűsen futó vitorlást. Hány csatajelenetre jut vajon egy szántási jelenet? Déli fatövén alvó aratóra hány hóban holtan heverő katona? Az irodaiam is jobban kedveli a csitt-csattot a nyugalomnál, még a szerelemről szólva is. Ismerjük a remeklő regénykezdést: „A boldog házasságok hasonlítanak egymásra, a boldogtalan mind a maga módján az". A gyönyörködtető olvasmányok zöme tehát azokról szól, azt lehet mondani, csak azokról. A művészet oly mértékben helyezi előtérbe életünk tragikus színeit, vonásait, jeleneteit, hogy megfordulhatna fejünkben, vajon ez a látásmód nem hatott-e Vissza magára az életre. Vajon a könnyébben kezelhető stílus nem nehezíti-e sorsunkat? Mintha Zolának és naturalista iskola jeleseinek oly hatásos nyomorábrázolásaiból még maguk a nyomorgók is tanulhattak volna —, ha nem lettek volna örömtu- datlanságuk tetejében még olvasástudatlanok is. A háború „kitőr”, a béke besompolyog; még jóval a megkötés után is léptenként tér Vissza, lábujjhegyen, alig észrevehetően. Fal mellett, lopakodva hozza vissza, amit a vulkánként vagy árvízként ránk tört háború elsodort vagy szerteszórt. Egészséges ember az, aki egy tagját sem érzi, egyetlen szervének egyetlen részecskéjét sem. A béke is ilyenformán észlelhetetlen. Olyannyira, hogy országosan meg lehetne hirdetni: nyújtsa föl kezét, aki érzi a békét. Ismerjük az arcátlan szólást: a béke nem más, mint átmenet két háború között. De melyik kettő közt vajon? A két világháború közt is béke volt. De béke volt az, igazándi? Az idősebb korosztálybeliek nem dőltek be neki. Számukra a valódi béke az 1914 előtti volt. lEzt külön kifejezés Is jelölte. Ez volt a békebéke, a mély-béke. A satnya, korcs, zavaros 1918—1938 közti béke előtt a jó öreg békebeli béke, a „hamisítatlan", nem műanyag, a — tartós! A kaukázusi legendás százötven évesek viszont a Napóleonelőtti évékre tették a megbízható, a béke-béke korszakát. A Biblia a hálatüzet külön* Megjelent a Magyar Nemzet 1977. augusztus 28-i számában Aczél György 60. születésnapjára. külön gyújtó testvérpár, Káin és Ábel összetűzését megelőző posztédeni Időkre. A cinikus szemlélet, hogy a békének sose volt állapota, csak átmenete, most van változás alatt. Ha a moralisták, a diplomaták nem is, az atomfizikusok bevégződhető- nek látják a történelemnek ezt a szinte zeneileg kétütemű folyamatát. Szerintük a mai békeállapotunk vagy ¡Sjrö'kös lesz, vagy — semmiféle emberi állapot nem lesz többé a földön. Elkövetkezik hát az utolsó háború. Ha nem is . éppen az, amelyről pacifisták ábrándoztunk. Hanem az, amely után nem marad fegyverforgató. Megáll — a történelem. Hogy az a- nagyatyaian bé- kébeli, az a mély béke, számomra mikor szűnt meg, azt én véletlenül percre meg tudom mondani. Egy Tolna megyei község szentháromságszobrának és öreg várának útközepén álltam föl még olyan ifjan, hogy mezétlábasan a forró nyári porból s nyargaltam társaimmal a dobolásra kész kisbíró felé: szokatlanul nagy csoport asszonytól és öreg férfitól követve kanyarodott ki a szobor elé. Papírról, rossz okulán át olvasta föl, hogy kiknek — milyen korosztályúnknak — kell a fiatal férfiak közül másnap otthonukat elhagyniuk. Az a fajta nyomasztó csönd támadt, mint mikor valami fontos dolgot úav értünk meg, hogy mégse tudjuk elképzelni. Mint mikor gyanútlan emberrel közük, hogy oda az egészsége. Ám a fájdalom — egy község, egy világ fájdalma — már azon a téren is hamarosan jelentkezett. Néhány asz- szony azonnal sírt. Az idősebbje közülük jajveszékelt. A férfiak, az érintettek, a mezőn voltak. Estére már mindenki érezte a fájdalmat. Észlelte valaminek a megszűntét. És a kezdetét? Egyre többen, jajveszékeltek — végig már egész Európán. Az a vérrontásos, jajveszék aztán valamikor úgy-ahogy földrészünkön megszűnt. És mi újra és újra érzékelni próbálhatjuk, a fájdalommentességet, az egész$égesedést. És azt szeretnénk, ha mások is érzékelnék ennek jeleit. Úgy tetszik, hogy a mi egészségérzetünk csak másokkal közösen teljesedhet. De hogyan tudatosítani, hogy béke van? Bármennyire bajosabb zivatar helyett szélcsendet ábrázolni, a béke állapotának szellemi fölfogását, szinte testi megérzékelését volna kívánatos terjeszteni. Mert ez az állapot kötelességet is ró ránk. Hisz .nemrég voltunk még lábadozók. Itt kezdődhetne voltaképp valódi mondandónk a békéről. Hogyan is érzékelni mégis? Most már abból a célból, hogy elöntsön bennünket, belénk költözzék. Kiűzze belőlünk a háborús feszültség maradványait, az oly jól ismert igen rossz stresszeket. Bölcselők és mesteremberek egyaránt azt hangoztatják: valaminek lényegét legbehatóbban annak gyakorlásával sajátíthatjuk el. Az asztalos a tizedik, a századik asztal elkészítése után érez ró igazán, hogy mi az asztal, nemcsak mint használati tárgy és megoldandó feladat, hanem még — így mondhatjuk — lényeg, mint lét-cél. Vagyis akár filozófiai entitás! így kerül ilyen viszonyba a kertész azzal a fával, amelyet nyes, permetez: nevel. Hogy béke van, ilyen módon észleli, érzékeli, élvezi — fordítja benső gazdagodására is — az, aki csinálja, gyakorlatilag, vagyis faragja, gyalulja, ¡1- lesztgeti egybe a darabkáit. Aki maga is békít; a maga hatáskörében is szolgálja a megnyugvást. Bizakodva építeni a békét, tégláról téglára teremt eredményt, remélve, hogy a téglák egykor hatalmas alkotássá állnak össze: azt hiszem, kötelességnek és lerovandó hálának, hogy háború még nincs. Hogy a világbéke sorsát hovatovább olyan erők intézik, melyek működésébe már csak fogyatékos szakképzettségünk és tájékozottságunknál fogva sincs belátásunk? Ez semmi alól nem ment föl bennünket. Hatáskörünkben semmi " cselekvés alól, egy percre sem. Hiszen az igazi — a tevékeny — erkölcs területe épp az aprómunka. De ezt kívánja akár az aprólékos hasznosság is; a saját hasznurvk, a magunk napi nyugalma; futó perceink békessége. Mert noha a béke alapja sokféle anyagot számlál (még hadianyagot is ama bizonyos nyugalmi állapot ellensúlyához), de a legfontosabb alap a lelkek hajlama az összebékülésre. Az a fajta tevékeny és építő béke, melyet a népek mindenkori szelleme sugározhat. Közelebbről a népek szellemi élete. Az országok ezen ót jutnak oda, hogy a népek úgy észleljék, érzékeljék: úgy higy- gyék el a békét, hogy higy- gyenek is benne. * Ezeken tűnődtem el, kedves Uram, midőn már kikészítve a papírost, fogalmazni készültem én is azt a néhány soros táviratot, melyhez hasonlót most, hatvanadik születése napján bizonyára irattáska- számra vihetne haza hivatalából a Szent István-negyedi bérház családi asztalára, hogy felesége, gyermekei és unökái lássák: volt láttatja, amiért oly keveset töltött körükben s még ott sem ma- oánügy, hanem mindig közügy csöngette a telefont. Táviratstílusban ezt vagyok képes közölni, miért van oka úgy néznie a mindenki . számára kétes öregség elé, hogy hátrapillantva valamiféle egyensúlyt érezzen: volt eddigi életének értelme: munkásságának eredményessége nem kétes. Olyan ügyekben volt alkalma közreműködni, melyek a béke helyreállítósót nem föltételek láncolata végén igénylik, hanem, napi teendőnek, percenkénti munkásnak. Aminek egykor ugyancsak nem örültem, ma az juttat — kezdeti szembenállásunk, sőt kemény vélemény- cserénk után — ahhoz a szerencsés helyzethez, tárgyilagos nézőponthoz, hogy az elmúlt évtizedek eredményeire elfogulatlanul tekintsek vissza. Szellemi életünknek azokra az eredményeire, melyek elválaszthatatlanok az ön közreműködésétől. Erre az időre esik az érzékelhető béke ügyének olyan szolgálata, melyek az elmondottak folytatásaként mint a béketeremtés, a megbékítés, az összebékítés, a gyakorlati békemegteremtés idejét perlodizálhat az irodalomtörténet. A korszak nagy képességű költőinek, színpadi szerzőinek, két legnagyobb regényírójának világirodalmi alkotásai születtek meg ebben a periódusban. A múzsák nemcsak a fegyvercsattogástól rezzennek, s hallgatnak el; a börtönajtó csapódásától még inkább. A légkör termékenyítő lett. A szellem embereit nem azért kívánatos összebékíteni — azaz külön-külön is megbékíteni —, hogy nyugalom legyen köztük. Az irodaiamnak kizárólag nem föltétien a béke az eleme. Hanem a pezsgés, a sistergés, a forrongás, a levegőt recsegtető fortyogás, mely távolról néha még ve- szekvésnek is hat. De ha még veszékvés is! Csak olyanok ci- vódása legyen, akik egymásnak izzón ellentmondva is egyet mívelnek. Ellentmondás- talan békét; építésre való nyugalmat, ön azon munkálkodott, hogy így legyen. A távirat valamivel hosz- szabb lett a szokásosnál. Úgy érzem, hogy elköltözött barátaim és — hogy így mondjam — költözködés előtt álló egész nemzed ékünk nevében is beszélhettem. A végből, tudjuk észlelni-érezni a békét úgy, hogy legyen érzékünk a köte- lezettséqre is. Használjuk a lehetőségeket: épitsük a magunk erejéből aprólékosan is, téglákként úgy azt a rejtelmes békét, mintha végre most már örökké tartana. Ez az alap, hogy valóban a józan emberi számítás örök idejéig tarthasson. Mert mégis csak ékként kell hinnünk benne. Udvardi Erzsébet kiállítása Kánfán Udvardi Erzsébet biblikus képeiből nyílt kiállítás a múlt vasárnap délután Mánfán, az Árpád-kori templomban. A hely szelleméhez méltó tárlatot Fényi Sándor pécsi nagyprépost nyitotta meg. Pillanatképek a pécsi bábfesxtlválrél Musica Bábegyüttes, Szekszárd Teater Taptoe, Belgium Voronyezsi Bábszínház, Szovjetunió Ciróka Bábegyüttes, Kecskemét “WSST" ti fS!flíM* VHm «“m ‘•»m, oaimazujvaros (Tóth László felvételei)
