Dunántúli Napló, 1989. július (146. évfolyam, 179-209. szám)

1989-07-27 / 205. szám

Dunántúli napló XLVI. évfolyam, 205. szám 1989. július 27., csütörtök Ara: 4,30 Ft POLITIKAI NAPILAP Tájékoztató a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának üléséről Az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők elhelyezkedése az idei évben is zavarmentesnek tűnik. Fotó: Laufer László Keresik a megoldást a feladatok jó elvégzésére Álláskínálat pályakezdőknek Szociális pótkeret Béremelés egészségügyieknek Tíz nyelven cserélnek véleményt Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke július 26-án, a Parla­mentben fogadta Billy Graham-et, a neves amerikai evangé­listát. Európai baptisták kongresszusa Budapesten A béke és szeretet szolgálatában Erdőgazdálkodás, szakkép­zés, ipar Baranyában: a pá­lyakezdők elhelyezkedési lehe­tőségei, a szociális célú köz­ponti támogatás felosztása - többek között e kérdésekről tárgyalt tegnap o Baranya Me­gyei Tanács Végrehajtó Bi­zottsága. Piti Zoltán tanácsel­nök a fő napirendek megvita­tása előtt tájékoztatta a meg­jelenteket, hogy az ellenzéki kerekasztal képviselői azt a javaslatot tették, hogy létesül­jön egy nyilvános információs központ, egy olyan iroda, ahol a megyét érintő társadalmi-po- litikoi-gazdasági adatok, köz­lemények, rendelkezések bárki számára hozzáférhetők. A me­gyei» tanács elnöke elmondta, hogy a maga részéről támo­gatja a kezdeményezést. Baranya erdőgazdálkodásá­ról és elsődleges faiparának helyzetéről már kedden tár­gyalt a megyei tanács egyik bizottsága (erről tegnapi szá­munkban tudósítottunk). Tegnap dr. Cseh Sándor, a megyei tanács vb mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztály­vezetője a vb-ülési felszólalá­sát azzal kezdte, hogy a kér­désről két és fél órás tartal­mas vita folyt az előző na­pon. Nem sejtette, hogy időtar­tamban megközelíti ezt a vb- tagak és a meghívottak pár­beszéde. Míg Gémes/ József, a MÉM Erdészeti és Faipari Hivatalának osztályvezetője hangsúlyozta a MEFAG-nak az országos átlagtól messze kiemelkedő tevékenységét, ad­dig Csanádi Béla, a Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazda­ság vezérigazgatója arról szóft, hogy az elmúlt húsz évben a vb-től egy jó szót sem kaptak tevékenységük elismeréseként. E hozzászólást megelőzően a vb-tagok kérdéseket tettek fel, például a tarvágásról (utalva o komlói esetre), az erőtelje­sebb erdősítés igényéről, vala­mint arról, hogy a város tüde­jének tekinthető-e még a Me­csek. Csanádi Béla kijelentet­te, hogy a komlói héthektáros tarvágás szükséges volt, mert a 110 éves erdőt le kellett vágni, s megjegyezte, hogy tarvágás után nincs erózió, ez a sajtóban tévesen jelent meg. Erre Piti Zoltán személyes ta­pasztalattal reagált: a Feked felé vezető úton egy tarvágást követően ő maga észlelte az eróziós hatást: sárborította úton közlekedve. Hogy hosszúra nyúlt a téma tárgyalása, abban szerepet játszott dr. Jerszi István vb- tag előadásnak is terjedelmes vitabeszéde: az erdőgazdálko­dásról átváltva a vadgazdál­kodásra. Bár a két terület összefügg, de a nopirend egész másról szólt. Alátámasz­tásul dr. Tóth Sándor elnök- helyettes el nem mondott hoz­zászólásából idézek (a vázla­tot az ülés szünetében átad­ta): „Van-e az erdőnek iga­zi gazdája? Nőtt-e erdeink ér­téke? Helyes-e erőltetni a jö­vőért végzett munkáknál (fel­újítás, nevelővágás stb.) a ma realizálható nyereséget? Sok­sok kérdésre információhiány miatt vagy megfelelő rendelet híján nincs válasz. A cselek­vésre kellene koncentrálni, in­dulatok nélkül, minél eredmé­nyesebben, minél kevesebb idő- és energiaráfordítással!" Piti Zoltán tanácselnök a na­pirend összegzésében ha­sonló következtetésre jutott, hangsúlyozva, hogy az erdőt érintő kérdéseket nagy nyilvá­nosság előtt kell megtárgyal­ni, a faiparnak pedig a ko­operációs lehetőségeket kell szélesítenie és a feldolgozótt- sógi fokot kell növelnie. A vb megtárgyalta az ipar helyzetét, fejlődésének lehető­ségeit és korlátáit. Baranyá­ban a vállalati elhatározásé beruházások tovább csökken­nek, egyre több vállalatnál lépnek fel kapasitás-'kihásznó- lási gondok, az ipar munkaerő- igénye csökkenő, a megye ipa­rának jövedelemtermelő képes­sége gyenge, a gazdálkodók­nál maradó tiszta eredmény rendkívül alacsony, a bányá­szatban és a villamosenergid- iparban negatív... E tényeket ismertette az az írásos előter­jesztés, amelyet a Területi Ipa­ri Bizottság hétfőn "megvita­tott. A szükséges intézkedések között kiemelten foglalkozott az előterjesztés a vállalkozás­élénkítéssel, a beruházások (Folytatás a 2. oldalon) Magyar politikusok mexikói tárgyalása Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az Országgyűlés külügyi bi­zottságának elnöke és Major László, a KB tagja, a KB Író­dó vezetője Mexikóvárosban pórt- és parlamenti vezetőkkel tárgyalt. A magyar politikusok esz­mecserét folytattak az MSZMP és a kormányzó Intézményes Forradalmi Párt (PRI) kapcso­latairól, azok fejlesztésének le­hetőségeiről, Jose Murattal, a párt külügyi titkárával. A megbeszélésen egyetértet­tek abban, hogy a két ország törvényhozói között kialakult együttműködés jelentős mér­tékben elősegíti a magyar­mexikói politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesz­tését. Berecz János és Major László találkozott és vélemény- cserét folytatott az ellenzéki Demokratikus Forradalmi Párt vezetőivel is. Szovjet-izraeli megbeszélések Nimród Novick, Simon Pe- resz izraeli miniszterelnök-he­lyettes politikai tanácsadója a múlt héten Párizsban megbe­szélést folytatott egy közel- keleti ügyekért felelős szovjet tisztségviselővel - jelentette kedden az izraeli televízió. A tévé közlése szerint a szóban forgó szovjet tisztségviselő, Gennagyij Taraszov, Eduard Sevardnadze szovjet külügymi­niszter nemrégiben kinevezett közel-keleti tanácsadója. Az izraeli híradás arról szá­mol be, hogy a találkozót szovjet részről kezdeményezték, s elsősorban a közel-keleti bé­ke kilátásairól, a kétoldalú kapcsolatokról és a két ország közötti gazdasági együttműkö­dés lehetőségéről tárgyaltak. Moszkva 1967-ben, a hat­napos háborút követően sza­kította meg diplomáciai kap­csolatait Tel Avivval. A két or­szágnak jelenleg alacsony szintű konzuli kapcsolatai van­nak. A Kelet és a Nyugat köze­lítése, egymás jobb megisme­rése a célja az Európai Bap­tista Szövetség budapesti kongresszusának, amelynek el­ső alkalommal ad otthont szo­cialista ország. Július 26. és 29.* között 46 országból mint­egy ötezer baptista találkozik a Budapest sportcsarnokban, hogy a „Jertek és lássátok Is­ten tetteit” mottó jegyében keressék a közös hídépítés le­hetőségeit., A tizedik alkalom­mal 'megrendezett kongresszus rangját emeli, hogy a meg­nyitó beszédre Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke vállal­kozott. Szerdán, a déli órákban a rendezvény helyszínén az eu­rópai szövetség, a Baptista Világszövetség, valamint a Magyarországi Baptista Egy­ház vezetői találkoztak az új­ságírókkal, s adtak tájékozta­tást a négynaposra tervezett kongresszus programjáról, va­lamint a baptista egyház te­vékenységéről. Az elhangzot­takból kitűnt, hogy a vallás nélküli Albánia kivételével va­lamennyi szocialista ország képviselői jelezték részvételü­ket. A Szovjetunióból több mint 160-an, az NDK-ból pe­dig csaknem hétszázan érkez­tek. Az európai gyülekezetek hívein kívül amerikai, sőt afri­kai vendége is van a rendez­vénynek. A kameruni egyházi személyiség meghívása is jel­zi a szövetség érdeklődését a harmadik világ iránt. A 36 millió baptistát összefogó vi­lágszövetség képviseletében az elnök és a főtitkár vesz részt a találkozó munkájában. A szövetség vezetői elmond­ták azt is, hogy reggelente bibliatanulmónyozási csoportok dolgoznak majd, s az úgyne­vezett megbeszélő’ csoportok­ban 10 nyelven cserélnek vé­leményt többek között a mai egyházi élet lényeges kérdé­seiről, a külmisszió jelentősé­géről, a béke és igazságosság témájáról. Esténként pedig — fél 7-től — evangélizációs is­tentiszteletre várják az érdek­lődőket a BS-be. A tájékoztatón történelmi visszapillantásként elhangzott az is, hogy a protestáns jel­legű egyház első gyülekezetei Hollandiában jöttek létre a XVI. században-, majd Angliá­ban és az Egyesült Államok­ban is mind több hívet szer­zett magának e vallás. ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a késő esti órákban a kongresszus a Budapest Sportcsarnokban. Vasile Tal- pos, romániai lelkipásztor, az Európai Baptista Szövetség el­nöke megnyitó szavait követő­en Szűrös Mátyás, az Ország- gyűlés elnöke köszöntötte a külföldi és a hazai résztvevő­ket. Elöljáróban utalt arra, hogy mindannyian tanúi, de részesei is vagyunk az új vi­lágrend formálódásának. Új társadalmi modell kidolgozá­sára és megteremtésére van szükség. Magyarországon ez — többek között — azt jelenti, hoqy a magyar adottságoknak és hagyományoknak megfele­lően akarunk felépíteni egy új társadalmi szerkezetet. A nem­zeti érdekek és feltételek fi­gyelembe vétele mellett termé­szetesen hasznosítjuk mindazt a politikai és kulturális örök­séget, tapasztalatot, amit Eu­rópa, a viláa népei, a világi és egvhózi közösségek felhal­moztak, s nap mint nap gya­rapítónak. Elismeréssel szólt a baptista gyülekezetekben ta­pasztalható jó példákról, meg­említve azt, hoqy a baptista egyházban működő demokrati­kus irányítási modell értékei is hasznosulhatnak az egyre erősödő önkormányzó közössé­gekben,, a közösségi szellem ápolásában. Pécsett, a Szigeti úton új aszfaltszőnyeget alakit ki a KEV és a Petrovics-féle gmk azzal a céllal is, csillapítsák. A gyakori rezgés most még gondot okoz a közeli lakásokban. hogy az úttest rezgését Fotá: Kóródi Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents