Dunántúli Napló, 1989. július (146. évfolyam, 179-209. szám)
1989-07-26 / 204. szám
198«. július 2«., szerda Dunantmt napló A hét végén evangélizációs igehirdetés a Népstadionban Billy Graham ismét Magyarországon s--------Póldá u/--------La punk — egyelőre kísérleti jelleggel naponta — új rovatot indít. Szándékunk szerint, a „Például” napi, időszerű hírek hátterét kívánja megvilágítani, de szívesen foglalkozik olyan információkkal is, amelyeket „csupán beszélnek az emberek”. Várjuk olvasóink észrevételeit. „Istenem, csak meg ne haljunk..." (Munkatársunk telelonjelen- lése) Tegnap délután 3.55 órakor repülőgéppel érkezett meg Magyarországra Billy Graham evangélista prédikátor. A lelkész, aki a baranyaiak előtt sem ismeretlen már — 1985- ben a pécsi székesegyház lépcsőjéről szólt hallgatóihoz - közvetlen érkezése után még o Ferihegy l-es repülőtéren nyilatkozatot adott a hazai és külföldi sajtó képviselőinek. — Ez alkalommal már negyedszer jöttem el Magyarországra a Magyar Egyházak ökomenikus Tanácsának, illetve a Magyarországi Szabad Egyházak TSnácsának meghívására. Célom ma is az, ami oz azt megelőző alkalmakkor volt: Jézus Krisztus jó hírének hirdetésével új hiveket szerezni az evangélikusnak. Ám Megalakult a Baranya Megyei Mezőgazdasági Kamara Csaknem háromórás egyezkedés, adminisztrációs munka után tegnap Pécsett, a Teszöv- székházban megalakult a Baranya Megyei Mezőgazdasági Kamara. Létrehozását az állami gazdaságok, főként a szigetvári, kezdeményezték azzal a céllal, hogy a mezőgazdasági termelésben, az élelmiszer-gazdaságban tulajdonformától függetlenül, tömöritsék az állami, a szövetkezeti, a magánvállalkozókat a gazdálkodási, értékesítési feladatok jobb ellátása érdekében. Tolnában és Somogybán már működik kamara hasonló célkitűzéssel. A baranyai regionális célkitűzéseket akar felvállalni, miután az alapítók létszámát tekintve a legnagyobbnak számít. A tegnapi alakuló ülésen 45-en léptek be a kamarába, hárman levélben jelezték belépési szándékukat. Az alapítók között van 21 tsz, 5 állami gazdaság (kombinát), 5 élelmiszer-gazdasági vállalat, társulás, 9 agrárgazdasági témákkal foglalkozó szervezet, intézmény, valamint 5 magángazdálkodó. A Baranya Megyei Mező- gazdasági Kamara érdekképviseleti szervezet, munkáját társadalmi funkcióban látják el a vezetői, kivétel a titkár. A főállású posztra pályázatot hirdetnek. Az elnöknek megválasztott Harmatos lózsel löszödében a nyíltság, a támogatás, a bizalom fontosságát hangsúlyozta. Hasonló hangnemben kívánt jó munkát az új szervezetnek dr. Cseh Sándor, a megyei tanács osztályvezetője. Cs. J. bármikor jöttem is az Önök országába, mindig volt egy olyan szándékom is, hogy jobban megismerjem Magyar- országot, a benne lakókkal együtt. Személyes, olvasott, és hallott tapasztalataim alapján állíthatom, hogy Magyarország most a változás korát éli. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a gazdasági és a politikai változások, a jólét nem feltétlenül hozzák meg az emberek számára az áhított boldogságot, annak eléréséhez erkölcsi és lelki megújulásra is szükség van. Ebben nagyon nagy szerepe lehet az egyházaknak, ezt célozza az én hétvégi prédikációm is. 1977-ben, amikor először jöttém Magyar- országra, még álmomban sem gondoltam arra, hogy ebben az országban valamikor is szabadtéren, és ennyi ember A varosakban is elvétve akad már a meghitt és a régi időkre emlékeztető kávéhoz. Pécsváradnak új színfoltja az alig-két hete megnyitott Júlia- nus kávéház. A nagyközség centrumában, az új társasházak üzletsorában, az utcai homlokzaton kovácsolt vasból készült, vörös rézzel kombinált jntves cégér jelzi, hogy a régi hagyományokat felidézve egy nosztalgiát is idéző kis kávéház várja vendégeit. Díszes, hangulatos bútorok, berendezések, vörösmárvány lapos asztalok idézik valóban a régi kis kávéházak meleg hangulatát. Otven vendégnek előtt hirdethetem az igét. Kelet-Európábán még nem volt hasonlóra példa, ezért kell külön köszönetét mondanom a prédikáció szervezésében részt vevő valamennyi egyháznak. Érkezésekor Billy Grahamet honfitársa, Mark Patmer, az USA budapesti nagykövete fogadta. A lelkésznek a héten továbbra is nagyon sűrű programja lesz. Látogatást tesz Németh Miklós miniszterelnöknél, Szűrös Mátyásnál, az Országgyűlés elnökénél, találkozik dr. Paskal László bíborossal, valamint további állami és egyházi tisztviselőkkel. Szombaton 18.30 órakor pedig valamennyi érdeklődő, aki elmegy a Népstadionba, a Budapest '89 evangélizációs igehirdetésre. A rendezvényt, amelyen részt vesz Jonieareck- son-Dada, a nemzetközileg is ismert író-énekes és zeneszernyújt kellemes szórakozást, pihenést, és a csöndes beszélgetésekre lehetőséget. A megnyitást követően már. is igen kedvelt lett és a fagylaltkülönlegességek is csalogatják a vendégeket. Rendkívül gazdag a választék: különleges fagylaltkelyheket kínálnak, például a Julianus fagylaltot, amely többféle ízből- ké. szül tejszínhabbal, és rumos mazsolával. A betérő vendégeknek kitűnő reggelivel tudnak szolgálni, sokféle választékban kínálnak meleg szendvicseket. Kovács József mondja, hogy 20 évet töltött a vendéglátóiparban, míg régi vágya valóző is, a belépés ingyenes lesz. Az igehirdetést követően Billy Graham evangélizációs társasága több hétig tanácsadást tart Budapesten o tömeggyűlés témájában. Koszás Endre sült meg, és családi vállalkozásban sikerült létrehoznia a kis kávéházat és mint régi pécsváradi, szeretné jól szolgálni a vendéglátást. Mint mondja, igyekszik megtartani a színvonalat, és a növekvő idegenforgalomra is gondolva, minél több vendégre számit, ezzel is öregbítve Pécsvárad eddigi jó hírnevét. A Pelényi Margit tervezte társasházban, amely jól illeszkedik a hagyományos utcaképbe, további kis üzletek nyíltak, így eqy zöldségbolt és egy butik, majd rövidesen egy borozó is. Sántha László Bányaszerencsétlenség történt hétfőn este István-aknán. Két súlyos sérültet szállítottak a pécsi Honvéd Kórházba, Egyikük Nagy Tibor, 42 éves csapatvezető vájár:- Csak" úgy tudom leírni, hogy hirtelen kaptunk egy nagy nyomást, recsegést, ropogást. Négyünknek közvetlen közelében az volt a szerencsénk, hogy időben „kapcsoltunk”, elugrottunk az omlás elől. Én felakadtam egy tómban, és nekiestem egy készletcsillapító gumi merevített láncának. Utána csak azt kiabáltam: Istenem, ne haljunk meg, csak ne haljunk meg!... Azon ri- mánkodtam, hogy a Jani, aki felettem volt, túlélje. Tudja milyen, ha valaki meghal a kezei között? Szóval a Janinak, aki elakadt egy tömlőben, beszorult a tárnok közé a lábo, ő még többet szenvedett, mert amikor kiszabadultam, én értesítettem a bányamentőket. Gyorsan jöttek. Tegnapi lapunkban olvashatták, hogy ex idáig tisxtázatlan körülmények között halálos áldoxalokot is követelő baleset történt egy tatai benzinkútnál. Megkérdettük Sólyom Imrénél, oz AFOR .helyi kirendeltségének osztályvezetőiét, milyen biztonsági berendezések működnek a Baranyában található 19 AFOR-kút- nal. — Valamennyi egységünknél megtalálható tüzoltákészülék, homok és pokróc. Utóbbit a végső esetben használtuk, de erre mostanábon nem került sor. Megjegyzésünk: Tudomásunk szerint N a robbanóanyoggol felszerelt jnrmüveket nem szabad kiszolgálni A ^ körülményekhez képest jól vagyok, két unokám van, láthatom őket újra . , . Jani azt mondja, egy óráig volt beszorulva . . . A kerületi bányomüszaki felügyelőség az első helyszíni szemle alapján az omlást nem minősítette súlyos üzemzavarnak. Dr. Szabó Imre, a Honvéd Kórház orvosa: „Györkő Jánosnak darabos combcsonttörése van, eddig húzókezelést kopott. Állapota javul, lehat, hogy nem is kell operálni. Nagy Tibornak három bordája törött el, könyöktájéki zúzódósa is van. (Nagy Tibor: Nekem a kezem szorult be, kirántottam . . . ) Ö egy hónap múlva teljesen egészséges lehet.” (Közetomlós történt tegnap o Mecseki Szénbányák István-aknájá- nak hatodik szintjén, o hatos telep nyugati fejtésében. Jövesztés közben leszakadt a föld alatti munkahely „mennyezetét" alkotó föle egy derobja, és több mint öt méter hosszúságban ynogával sodorta a fabtrtositós elemeit is.) a benzinkutaknál, tehát Tatán eleve hibát követtek el. Ez a tény még akkor is figyelemre méltó, ho (I) nem derül ki pontosan a robbanás pontos oka; (2) megítélésünk szerint enyhén szólva is, szegényesnek nevezhető a tűzbiztonsági berendezések arzenálja a töltőállomásoknál. Szerkeszti: BOZSIK LÁSZLÓ és PAUSKA ZSOLT Kávéház Pécsváradon Rémhír A napokban a Pannónia Sörgyár egyik dolgozója felke- í reste szerkesztőségünket. Mondandójának lényege: n hűtő- j rendszer meghibásodása folytán ammónia került a gyár tér- ; nyékeinek egy részébe, s azt tudomása szerint a kereskede- | lemben is forgalmazzák. Felhívtuk telefonon Göttlinqer La- jóst. a Sörgyár áruforgalmi vezetőjét, hagy megtudjuk, megtörtént-e valójában is mindez, s egyáltalán meatörtenhe- i tett-e? ~ Ha önök rémhíreket akarnak terjeszteni, megtehetik, de , felelősséggel tartoznak érte. Ami kérdésének lényegét ille- ti, gyárunkban saját labor ellenőrzi a sör minőségét, amit a szakhatóság folyamatos vizsgálataival is kontrollál, mi tehát vállaljuk a sörért a felelősséget. Egyébként természetes, hogy minden üzemben előfordulhat műszaki hiba, de olyan jellegű, amiről szó van, a PSP-ben nem történt. Is- métlem: zárt rendszerről lévén Szó, garantáljuk termékeink minőségét. örülünk, hogy így von. Rákérdeztünk, mert valószínűnek tartjuk, nemcsak szerkesztőségünkbe jutott el a hír. S a közmondás szerint jobb felni, mint megijedni, még ha rémhírekről van szó, akkor is Illetve — akkor igazán . . . A robbanásról Bizakodom, nem állok egyedül jő érzéseimmel azok közt, okik észrevették, hogy az elmúlt héten jó néhány kiváló, igényes, művészi erejű, ugyanokkor tömeges érdeklődésre is számot tartható film részesei lehettünk a tévé műsorában. Abban is bizakodom, hogy ez nem véletlen, hanem része annak a törekvésnek, amellyel a jövő év januárjától a Tv 1. programja korszerűbb formában, megújult arculattal kíván jelentkezni. Másfél-két évtizeden át „szilárd bástyaként" tartotta magát ama műsorszerkesztői nézet, miszerint nyáron nagyon meleg van, s Ilyenkor a „dolgozóknak" könnyű, szórakoztató limonádéra van szükségük. Tartalmasabb művészetre elég, ha késő órán nyújtanak lehetőséget olykor; fő rnűsorban Nyári filmek? nem szabad terhelni a nézőt magvas gondolatokkal. Emlékezzünk rá, a hetvenes-nyolcvanas évek fő műsoridőiben mennyi (tartós) hiányérzetünk támadt a mozifilmek távolléte okán a képernyőn. (E filmeket némi irigységünkre a jugoszláv tv két csatornája rendszeresen a műsorán tartotta.) Maradtak tehát nyárra az elsősorban silány, tömegfogyasztásra szánt sorozatok: a bosszantóan gyönge krimiszerű félre-,.epizódok", maradt a bóvli. A szórakoztató tévéfilmipar tömeggyártott, ám pénzben is rendkívül olcsón megvásárolható termékei. Az elmúlt hét műsor.a azért tetszett, mert a ritka kivétellel nivós szórakoztató műsorok mellett, úgy tűnik, méltó arányban kaptak helyet a sokáig, hiányolt jó vagy igényesebben megcsinált filmek. Néhányat kiemelnék közülük. A keddi sorozatfilmek újobb „eresztése", a francia A világ nélküled című ugyan a kiváló színészként megismert Cotheri- ne Spaak főszereplése ellenére sem ígér sok jót az első két epizód után. Mégis a „Stú. dió -t követő dokumentumfilm, a miskolci díjnyertes Fény-képek bizonyára emlékezetes marad valamennyi nézőjének. Magyar zsidók, a deportálások, a pesti gettó túlélői, „musz"- osok emlékeznek korabeli családi fényképek, híradók áttű- néses világában akkori életükre, fiatalságukra, szeretteikre: a holocaust lebegő rémálmaira, megrendítő erővel, Hason'ó élményeket azután a hétvége műsora hozott ismét. E, Hemingway születése 90. évfordulójáról emlékezett az MTV 30 év távlatából egy filmként is nagyszerű alkotás, Az öreg halász és a tenger műsorra tűzésével. Fölnött néhány generáció. amelyik — pláne színesben — nem láthatta még a küzdelem és a helytállás szim- bóltfmára építkező s a kisregénnyel szerintem egyenértékű filmalkotást. Az újranézés örömével együtt adósságot is törlesztett általa a Magyar Televízió. E hétvégén láthattunk egy kiváló riportfilmet az örményországi természeti katasztrófa áldozatairól, 8 hónappal a földrengés után. S a szombat és a vasárnap ugyancsak egy- egy művészi értékű filmmel gazdagíthatott. Tiz filmből sorozat indult Gion Maria Vo- lonté, a kiváló olasz karakter- színész főszereplésével. Az első. a Mario Ricci halála engem, mai hangvételében is, a hajdani neorealista művek fölfedező élményére emlékeztetett. A Tű a szénákozolban pedig a szokvóny-kémtörténe- tekből kiemelkedve, filmszerűségében, színészi játékával (Donald Sutherland I) is k iváló alkotásként maradhat bennünk, újra megtekintve is. W. E. Legyen a vendégünk! Égy jó vacsorát és kellemes estét kínálunk július 29-én, siombaton este 10 orako A BUDAPEST REVU INTERNATIONAL csoportja vendégszerepei éttermünkben. ÉNEK V ZENE V TÁNC V SZTRIPTÍZ Belépőjegy vacsorával együtt 150 Ft fő. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. (Pécs, Kossuth tér, -r- telefon: 33-«22/89-es mellék.) I meg kell zniel % n . Hajnali 4 őréig nyitva tartunk I Megnyílt a Julianus