Dunántúli Napló, 1989. július (146. évfolyam, 179-209. szám)
1989-07-15 / 193. szám
2 Dunántúlt napló 1989. július 15., szombat Ifegsö búcsú Kadar Jánostól Grósz Károly búcsúbeszéde (Folytatás az 1. oldalról) Tisztelt gyászoló munkatársaim! Elvtársak! A gyászmenet rövidesen elindul útjára. Elkíséri végső nyughelyére drága halottunk, Kádár János elvtárs koporsóját. Honfitársaink - kommunisták és pártonkívüliek, ateisták és vallásos emberek, idősek és fiatalok — külföldi barátainak és_ tisztelőinek sokasága, eddig közel 60 ezer ember személyesen rótta le kegyeletét a ravatalnál. Megrendítő, s egyben felemelő volt látni azt az eleven emberi láncot, amely méltóságteljes várakozásával, egy szál virággal, vagy egy főhajtással adózott 'mindaz előtt, amit az utóbbi !]órom évtizedben Kádár János jelentett nekik, s egyben hitet tettek pártunk politikája, a szocializmus ügye mellett. Hiszem, hogy még többen vannak határainkon belül és kívül, akik nem lehettek itt, de velünk együtt gyászolnak. Arany János Széchenyi emlékezetére írott sorait méltán idézhetem ennél a ravatalnál: „Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl. Hanem lerázván, ami benne földi, Egy éltető eszmévé finomul, Mely fennmarad, s nőttön nő tiszta fénye, Amint időben, térben távozik..." Közvetlen munkatársai nevében búcsúzom Kádár János elvtárstól. A pártmunkások — alkalmazottak, adminisztratív és technikai dolgozók, beosztottak és tisztségviselők - búcsúját tolmácsolom. Mindazo- két, akiknek az a páratlan szerencse jutott osztályrészül, hogy vele együtt, egyidőben, a közelében dolgozhattak. Mindenekelőtt ebben a házban, de szélesebb értelemben mindenütt, ahol a pártmunkások az ő szellemében, hivatás- tudattól vezéreltetve szolgálták a szocializmus ügyét, a , magyar nép boldogulását. Emlékezzünk most együtt Kádár Jánosra, a kommunista vezetőre, az emberre! Idézzük fel a személyiségéből messze sugárzó erkölcsi példát! Legyünk követői a munka mindenekfölötti tiszteletében. Ne feledjük soha az erre vonatkozó szavait: ......a szocialis ta erkölcsi követelmények között — mondotta — én első helyre teszem: ha vállalkozol egy munkára, azt végezd is el tisztességgel! Ezt mindenkitől meg kell követelni, a tudóstól kezdve a szakképzetlen segédmunkásig.” Tegyük életünk vezérlő elvévé a közösség szolgálatát, a társainkért érzett felelősséget. Amit ő egyik beszédében úgy fejezett ki, hogy „mindannyian személyes ügyeinken túltekintve élünk.” Tanuljunk tőle szerénységet és emberi önérzetet, „tiszta szigorúságot" és figyelmességet, bizakodást és fegyelmet, elvhűséget . és a kompromisz. szum-alkotás bölcsességét, egymás iránti bizalmat és türelmet, hazaszeretetet és internacionalizmust. Tiszta eszményeit magunkkal visszük. Küzdelmét a szocialista Magyarországért tovább folytatjuk. Az utókor teszi majd mérlegre az általunk és a vele megélt évtizedeket. De azt már ma is tudjuk, hogy napjaink mély átalakulása nem így menne végbe, ha közelmúltunkban nem lettek volna a mába is érvényes értékeink. Ne formailag, hanem szellemiségében maradjunk hűek e párt alapitótagjónak és első vezetőjének hitvallásához. Megrendültén búcsúzunk Kádár Jánostól! » Emlékét megőrizzük! Grósz Károly búcsúbeszéde után 15 óra 40 perckor elhagyta helyét az utolsó díszőrség. Helyüket az MSZMP vezetői foglalták el, s diszelgé- suk közepette emelték le a ravatalról a Kádár János földi maradványait tartalmazó tölgyfakoporsót, majd helyezték el a székház kapuja előtt várakozó gépkocsiba. A gyászmenet rendőrségi autók és motorosok vezetésével fél ötkor érkezett a temető bejáratához. Érkezését a rendőrautók szirénája, majd gyászzene jelezte. A temető kapujától a menet élén a Magyar Néphadsereg három tábornoka haladt Kádár János három — általa is viselt — kitüntetésével. L Kádár János ravatalát a Munkásmozgalmi 'Panteon központi épülete előtt állították fel. A fekete drapériával borított ravatal két oldalán a párt. és állami vezetők, a politikai, a gazdasági és a társadalmi élet képviselői, illetve a külföldi delegációk, valamint a diplomáciai képviseletek vezetői és tagjai álltak. Délután négy órakor a végső búcsút venni kívánók tömege töltötte meg a Munkásmozgalmi Panteon környékét. A gyászszertartás kezdetét jelezve felcsendült a Himnusz, majd Nyers Rezső, az MSZMP elnöke búcsúzott az elhunyttól. w Érzelmek Abban az évben születtem, amikor Kádár János a párt első embere lett, nyilván sohasem feledem személyét. Az „Öreg”, így hívtuk otthon a családban, s ritkán vállalkoztunk arra, hogy értékeljük tevékenységét. Most sem ez a feladatunk. Felvillannak emlékek, de úgy hiszem, sohasem ismerhettük meg igazán Kádár Jánost, a magánembert. Egy volt közülünk, aki aztán első emberként befolyásolhatta az ország életét. Hogy az adott külső és belső körülmények között menynyiben határozhatta ezt meg, később derül ki igazán. Néztem hosszú percekig az embereket a ravatal előtt. Mindennél többet elárult reakcióik sokfélesége: a nyegle „hát azért eljöttem” - féle oldalpillantásoktól, az egész testet rázó zokogásig. Aztán elhagyva a termet, mindenki kapott egy levelezőlap nagyságú kartont, ezen Kádár fényképe és a felirat: „Köszönjük, hogy halottunk, Kádár János elvtárs ravatalánál személyesen is kifejezte együttérzését és részvétét. - Az MSZMP Központi Bizottsága.” Lénye megmarad nemzeti emlékezetünkben Nyers Rezső búcsúbeszéde Tisztelt Gyászolók! Elvtársak I Honfitársaim! Búcsúznunk kell Kádár Jánostól. A magyar nemzet kiváló, nemzetközileg elismert állam- férfiától szakít el bennünket a kérlelhetetlen sors. , A szocializmus eszméjéért, a demokráciáért küzdők sorából hiányozni fog egy nagyszerű küzdőtárs. Hiányozni fog a politikai élet élvonalából egy csendes szavú, meggondoltan beszélő, egyszerű életet élő vezető, aki az emberekért élt, akinek gondolkodásában a nagybetűvel kezdődő „Ember" fogalma uralkodott. Korszakos jelentőségű emberek ritkán születnek. Kádár János közéjük tartozott. Neve elválaszthatatlanul összefonódott a magyarság -ügyének és a nemzetközi haladásnak a szolgálatával. Teljes életet élt, életének 77 esztendejébe sok minden zsúfolódik össze: életre szóló találkozások és fájdalmas elválások: kiemelkedő sikerek, látványos eredmények és zátonyra futott próbálkozások; élete nélkülözéssel kezdődött, üldöztetéssel folytatódott, majd eljutott a társadalmi felemelkedésig, a nemzetközi nagyrabecsülésig. Sokakhoz hasonlóan mélyről érkezett a társadalomformáló, politikusi életpályára. A gyökereket, az akaratát sok minden tette sok alkalommal próbára, de nem szakadt el elveitől, éltető erőként őrizte magában. Az ifjúmunkások mozgalmában indult hosszú politikai pályája 1931-ben. j A negyvenes évek elejétől a legális Szociáldemokrata Pártban is működött, miközben részt vett az illegalitásban lévő Kommunisták Magyarországi Pártjának az újjászervezésében; 1942-től a párt Központi Bizottságának tagja, 1943-tól titkára. Még abban az évben megalakította a Békepártot, amely a második világháború elvadult közegében fontos kommunista kísérlet volt a nemzeti összefogást szolgáló népfront megteremtésére. Az ország német megszállása után — 1944 áprilisában — megkísérelte, hogy a határon illegálisan átjutva, a jugoszláv népi hadsereg segítségével kapcsolatot teremtsen a Szovjetunióban élő magyar kommunista vezetők és az itthon működő Központi Bizottság között. A magyar-jugo- szláv határon elfogták, s bár Rákosiék korában a kötelező vezéri szó így hangzott: „nekünk mindent lehet; minden úgy lesz, ahogy mi akarjuk". S az a mi - ki volt? Egy isten ködkép egy csupa köd Sinai- hegyen. Kádáréknál a közhangulat: a földön járnak, ahogy lehet. Ezek Illyés akkori keresetlen szaval. Kádár Jánosban a hazai és a nemzetközi közvélemény azt a politikust tisztelte, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a helsinki folyamat elindításában és következetes képviseletében, a kelet-nyugati párbeszéd kibontakoztatásában. Értékes, gyümölcsöző kapcsolatokat épített Magyarország számára a 'hazánktól keletre és nyugatra, északra és délre fekvő földi tájakon, ezt nem lehet eléggé nagyra értékelni. A magyar kommunisták úgy emlékeznek Kádár Jánosra, mint aki a nemzeti megbékélés érdekében mindig kész volt a megegyezésre. Nem feledkeznek meg a hatvanas, hetvenes évek Magyarországáról, amikor hazánkat — lehetőségeinkkel és korlátáinkkal együtt is - a megújulás előfutáraként tartotta számon a nemzetközi és a honi közvélemény. Küzdelmes élete számunkra intelem is egyben: Ismernünk kell történelmünket és tisztelnünk kell értékeinket, mert enéíkül nem őrizhetjük meg önbecsülésünket. »Igaz ez akkor is, ha ma az ország nehéz helyzetben van. Mai problémáink jórésze a múltban gyökereik, kevéssé kidolgozott koncepciókhoz, félig megvalósított elképzeléseikhez, néha tévhitekhez, néha féligazságokhoz és félelmekhez kötődik. A korszaknak azt a részét téves Ítéletek, kudarcok is tarkították. A hibákat beismernünk, a tanulságokat .megszívlelnünk kell. Minden új dolog születés’e nehéz és felelősség- teljes dolog. Most párbeszédben áll az egész ország. A jövőért aggódó eszmecseréket, vitákat fel kell hogy tudjuk váltani a személyes amibicióktól függetlenül, a közös sors vállalásán alapuló, a nemzet feleme'é- sét szolgáló összefogással. Tisztelt Gyászolók! Személyemben is búcsúzom Kádár Jánostól, meghatottam szomorúan. Több mint negyven esztendeig voltunk politikai fegyvertársak a társadalmi haladásért folyt küzdelemben. / Az életben már nem, de emlékezetünkben és szivünkben még sokszor leszünk együtt halott barátunkkal, elvtársunkkal. Kádár János barátunk, elvtársunk, honfitársunk, búcsúzik tőled a párt, búcsúzik tőled a nép! Nyugodjál békességben! Isten veled, János! Ezután Straub F. Brúnó, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke lépett a mikrofonhoz. kilétét sikerült eltitkolnia, kétévi fegyházbüntetésre Ítélték. Onnan megszökött, majd Budapesten folytatta az illegális munkát, az antifasiszta ellenállási mozgalom egyik irányítójaként. A háború vérzivatara után megvalósíthatónak látta azt a világot, amelyért küzdött. A népi demokrácia esztendeiben, az újjáépítés idején irányító, vezető posztokon tapasztalta, micsoda hatalmas, gigantikus alkotó erő rejlik az emberekben. Bizakodó, a küzdelmet soha fel nem adó ember volt Kádár János. Alig több mint két esztendeje, a 75. születésnapján rendezett parlamenti fogadáson mondta válaszbeszédében: „Javíthatatlan optimista vagyok, mondják rólam. Igen, ilyen vagyok, ilyen a világnév zetem, ezt diktálják az élet- tapasztalataim. Mindig, minden helyzetben bizakodtam, hogy lesz ez még másképp, jobban is, S ezen nem változtatok a jövőben sem." De ezt a jövőt akkor mór szűkre szabta számára a sors. Mi mindnyájan, akik gyászolni gyűltünk egybe, valljuk, hogy Kádár János egyszerre volt a XX. század második felének jelentős magyar politikusa. évtizedekig kiemelkedő államférfi, az eszméjéhez mindhalálig hű pártvezető, aki szolgálatként fogta fel munkáját. Szolgálatként az emberért, a népért, a pártért. Amikor 1951-ben hamis vádakkal letartóztatták, személyében is érzékelte a sztálinizmus torz valóságát, embertelenségét, szívében örökre elfordult attól. Kádár János az 1956-os tragikus események után a kompromisszumok robotosaként hirdette meg: „Aki nincs ellenünk, az velünk van." Ezzel a bibliai utalással fejezte ki, hogy politikai fordulatát indít el. A konszolidáció sikerei révén olyan személyiséggé növekedett a nemzetközi politikában, s korántsem kizárólag a munkásmozgalomban, akinek a véleményét nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Illyés Gyula közelmúltban közzétett naplójegyzetében ezt írta egy baráti találkozásról: Lent a fordulónál megáll a kocsi; Kádár lép ki belőle, jön felém integetve. Hová fordult a világ? S a nemzeti vetélkedés? Kádár azt válaszolja; „Megtesszük, amit lehet." Azután nyomatékkai: „S ahogy lehet." A Mező Imre úti temető diszravatalánál Nyers Rezső mondott búcsúbeszédet. Straub F. Brúnó búcsúbeszéde Tesztelt Gyászolók, Családtagok! Államférfiútól búcsúzunk, századunk nagy magyar politikusától, történelmünk különös sorsú, tragikus hősétől, akinek a poklokat is meg kejlett járnia, hogy azután teremteni, alkotni tudjon, és akinek végnapjai shakespeare-i sorokat juttatnak eszembe: „A rossz, mit ember tesz, túléli őt; A jó gyakorta sírba száll vele." Nem a túlélők kíméletlensége idézteti velem ezeket a szavakat, hanem a megren- dültség és a tapasztalat. A megrendültség, • mert egy magányos és nagy fa dőlt ki mellőlünk, aki már sejtjeiben érezte kikerülhetetlen pusztuló, sót. És a tapasztalat szól belőlem, mert a közeljövő mindig átlép az elődökön, olykor érzelmekkel telítetten, olykor közönyösen, sőt cinikusan, de nagyon gyakran mindenképpen igazságtalanul. Nehéz elhinni, hogy földi valóságában nincs mór közöttünk. Nehéz elhinni, hogy Ő, aki hűséggel szolgált — ha nem is feddhetetlenül —, felmondott nekünk örökre. Űrt hagyott maga utón. És ezt az űrt érezzük valamennyien, pártállástól függetlenül. Hiszen ez a magyar nép végül befogadta, legendákat szőtt alakja köré, botlásaira talált mentséget, hibáira magyarázatot, gyengéire, vétkeire feloldozást adott. Most a föjd fogadja be. Vele legújabbkori történelmünk egy darabja száll a sirba. Búcsúzom tőle. Hiszem, hogy egy ország búcsúzik tőle és kívánja velem együtt, hogy fedje béke porait! Végezetül Kolláth Pál, a Ganz Danubius Angyalföldi Hajógyár lakatos csoportvezetője mondott búcsúbeszédet. Kolláth Pál búcsúbeszéde Tisztelt Kádár elvtársi Búcsúzni jöttem. Több ezer társam nevében, akik kimondva, kimondatlanul hasonlóan éreztek ön iránt, mint én. Angyalföldi munkás vagyok. Munkahelyem a Hajggyár, lakóhelyem a XIII. kerület, melyhez Kádár elvtárs ii sok szállal kötődött, ahová szinte hazajárt. A környezetemben élők, pártunk tagjai, pártszervezetem, értelmiségiek, a választópolgárok és egyáltalán az emberek. De azt hiszem, nemcsak Angyalföldé, hanem minden jóérzésű ember véleménye ez. Ök nem felejtik el, 'hogy az ön vezetése idején, becsületes munkával milliók jutottak el a nincstelenségből odáig, hogy ma van veszitenivalónk. Hagyatéka nem összegyűj. tött anyagi javakból áll. önt az életből a munka, a feladatok, az ország, az emberek jobb élete, boldogulása mozgatta, vezérelte. fizetségnek az eredményeket, az emberek megelégedését tartotta. Mi, akik örökségében osztozni akarunk, kemény munkát kapunk, ezt megtisztelő bizalomnak, feladatnak érezzük. Búcsúzom öntől egy munkáskerület, Angyalföld, a 'Magyar Szocialista Munkáspárt hajógyári tagjai, a pártonkívüliek és az önt szerető, becsülő és tisztelő emberek nevében. Utolsó találkozásunkról azzal az Ígérettel térünk haza, hogy emlékét, legjobb tudásunk szerint végzett munkánkkal, ügyünk iránti szilárd elkötelezettséggel, az önéhez hasonló szerénységgel, tisztességgel, a valóságos helyzetből kiindulva, megújulva végezzük. Ezen gondolatok jegyében tisztelettel, lehajtott fővel egy naqy közösség nevében búcsúzom öntől tisztelt Kádár János elvtárs. Emlékét megőrizzük! A ravatal mellett felsorakozott a katonai díszőrség. A gyászszertartás kezdetéig Kádár János volt harcostársai, munkatársai, a párt-, az állami, a társadalmi és a tömegszervezetek, mozgalmak képviselői, a gazdasági, a tudományos és a kulturális élet számos vezető személyisége, a fegyveres erők és testületek tagjai kétpercenként váltották egymást a koporsó mellett. A Kádár János emléke előtt tisztelgő, pályafutását felidéző, munkásságát méltató beszédek elhangzását követően az elhunyt politikus koporsóját ugyancsak vállon, katonai díszkísérettel és tisztelet- adás mellett vitték át végső nyughelyére. A sirhely előtti gyepet elborították a kegyelet koszorúi és virágai. A koporsót Kádár János özvegye és hozzátartozói, a Politikai Intéző Bizottság tagjai, a külföldi delegációk vezetői, valamint számos közéleti személyiség kísérte. A temetés megrendítő és visszavonhatatlan aktusa előtt Kádár Jánosné koszorút dobott férje koporsójára, majd fenyőgallyakkal borították azt. Kádár János koporsója fölé a Szózat hangjai mellett emeltek sírhantot. A gyászszertartás végén felhangzott az Internacionálé, majd a diszzászlóalj diszme- netben vonult el a nyughely előtt. pórtonkívüli munkatársaim, ismerőseim szeretetét, tiszteletét, nagyrabecsülését kívánom kifejezni. Érdeklődése a dolgozók iránt, felelősségérzete sorsunkért nem a hivatásos és fizetett politikus, hanem az osztályából kinevelődött, azt haláláig hűen szolgáló ember becsületessége volt. - Szeretik önt Angyalföldön a munkások, Búcsú Micsoda csend van, ha több tízezer ember egy helyen, egyetlen szót sem szól percekig. Méltóságteljes, nyugodt, békés temetés volt a tegnapi. Fegyelmezett emberek, köztük sok-sok fiatol adhat tanúbizonyságot arról, hogy szerették, tisztelték Kádár Jánpst. Kádár János, aki több mint 30 éven át hirdette klasszikussá vált mondását: aki nincs ellenünk, az velünk van. Kádár Jánost, aki úgy hiszem, most sincs ellenünk, de aki személyesen, sajnos, sohasem lehet már velünk. A temetésről Bozsik László tudósított, a felvételeket Proksza László készítette.
