Dunántúli Napló, 1989. június (146. évfolyam, 149-178. szám)

1989-06-10 / 158. szám

nyerére pörgő bugócsigót váró Zsolt. Leesett óllal bámultam a tüneményt. Az öreg hölgy égboltot betöltőn kacagott, váratlan eltűnt es egy rezgő orrú, égő szemű

^egóranyúllal érkezett vissza és °tadta nekem. Bátortalanul nyúl- tarn utána, s mire föleszméltem, "tár nem voltak sehol.

Megszoktam, hogy különös események történnek velük és akkor j°Ppannak elém, amikor felejteni «ezdem őket. Idővel azt is megértettem, hogy nem szabad semmin csodálkoznom, ami velük kapcsolatos. Hol bokáig érő, csíkos fürdődresszben ugranak ki harsány vidámsággal a jeges folyóvízből, a parton didergők ámulatára, hol egy toronyház tetején sétálnak riadalmat keltve a járókelők között.

És itt vannak megint ezen az ónszínű koraőszi délelőttön! Zuhog az eső a kertre, a kintfelejtett, piros székekre és a nyári asztalra a lecsupasztott fa alatt. Az öregúr bajsza hegyesebben mered, mint valaha, az öreg hölgy zsebkendőjén a hímzett betűk színei mitsem fakultak!

Szélesen mosolyognak felém, aki az időből kihajolva visszaintegetek nekik, jóismerőseimnek. Mindkettőn ugyanaz a könnyű, fehér ruha, az öregúr fején változatlan félrecsapva a pörgekalap, az öreg hölgy bal karján himbál a japánmintás esernyő és lobogtatják, lengetik zsebkendőjüket, karnyújtásnyira tőlem, s eszükbe se jut, hogy halhatatlanok!

ö festett fakazettás református templom

^ épült, majd 1835-ben megnagyobbított falusi népi barokk templom a |. *9 megtalálható festett fakazettás belső terű templomok egyike. Értéke jj® középkorban Erdélyben kialakult „Virágos reneissance" térben és idö- l ekerült emléke.

0 o pécsi Művészetek Háza tetőtéri galériájában.

Üvegvirágnyílás

Iparművészet?

Mondhatni, eretnek társítása két olyan fogalomnak, amelyek csak születésük előtt, a természet átalakításának elsajátításának kezdeti, öntudatlan, manufakturális állapotában tartoztak szervesen ösz- sze. Pilinszky szép szavával a dolgok megszólítása előtt. Korunkban már egy jogaiért vívó és vívódó, némelykor agyonesztétizált tudat, egy elidegenült művészet perli visz- sza ősforrásait. Az impresz- szionistáktól a századelő különböző irányzat-embrióin ót, a mai kísérletek elméletekkel kiékelt tolongásáig a művészetet — és tulajdonképpen az irodalmat is -, a valóságos lét és némelykor tragikusnak tetsző diszkrepancia meghaladásának igénye hatja át — de közvetlenül miért is foglalkozna a praktikummal? Tökéletesen elegendő, ha a „művészet művében a létező igazsága lép működésbe" -, ahogyan Heidegger, fogalmaz.

De mi történik akkor, amikor a kreációban, az ember teremtette alkotásban a létrehozott „dolog" eszközszerűsége nem járulékos elem, hanem egyenesen feltétele, kiindulópontja annak, hogy a létrehozott tárgy egyúttal esztétikai értékeket is hordozzon? Mi történik az iparművészetben?

Ez a „laza" és némiképp kényszerű terminológiai tiszteletkor annak a jól érzékelhető ellentmondásnak, vagy ha úgy tetszik funkciózavarnak is szól, amely a Fiatal Iparművészek Stúdiójának a hét elején Pécsett, a Művészetek Házában megnyílt kiállításán tapasztalhattam. A tetőtéri galéria atmoszférája, bonná gerendáza- ta juttatta eszembe, hogy úgy két évtizede az esztétikailag is iskolázott divat szerint az emlegetett ősforrások közt elsőként a népművészetet kértük volna számon, ma viszont hajlamosak vagyunk megbékélni a szemünk elé táruló századvégi eklektikával. De vajon melyik század vége? A stílusok sokfélesége, a választott anyagban, technikákban, műfajokban megnyilvánuló gazdagság, önmagában nem is lenne zavar- baejtő — sőt, inkább búvárkodásra invitál a bőség —, de a használati és esztétikai funkció szembenállássá mélyülő elkülönülése, tisztázatlanságai itt-ott szembeötlőek.- Igaz, a jóleső tallózás élményét adták a Lantos Ferenctől is tanuló Dobón y Sándor teáskészletének darabjai, Majoros Gyula nemezszobra, Bulik Csilla szépen szövött francia kárpitja, és a textilek közt különösen a nagyon tehetséges Hauser Beáta „Szemtanúk” című gobelinje. Szellemes, formailag invenciózus Hajdú Zsólia gúla-ikompozició- ja, szemet gyönyörködtető Lukács László legyezőszerűen nyíló üvegplasztikája.

A bútorok közül a Mengesz Ágnes kedves bohócbabáiva'l telerakott gyerekpolc asztal- lapja magas, a tükrökre állított oszlop ötlete kimódolt, és sorolhatnám tovább e kollekció erényeit és hibáit. Mindenesetre Benedek Olga teáscsészéinek hegyesszögben végződő fülétől, Cs. Szabó Sándor derékszögű tümpononnal lezárt szekrényéig, az „Éjszakai bábéi" két fémtövisként ágaskodó kúpjától a fodros, fekete ruhakölteményekig, és Zimits Sándor redőnyös szekrényéből kicsorgó vérig, mintha a szükségesnél több agressziót, in^ gerültséget, s valamiféle, talán a keresésbe belefáradt, túlérzékeny kielég ületlenséget is sugallna a kiállítás.

Az önkifejezés e hol termékeny, hol terméketlen túlhab- zását a funkción és a letisztult mondanivaló keresésétta- lón Smetana Ágnes „üvegvilágának üvegvirágai" jelképezik a legjobban, ahogyan a növények némelykor tükrösen áttetsző zöld szárát, finom erezetét, nyíló virágait üveg- költeményei felidézik. Az élet visszfényét a holt másolatban.

Reklám az egész világ! Úgy lehet, Shakespeare, szakmájához hűtlenül, így kiáltana föl

manapság, ha nemcsak műveiben, de valóságosan is újraszületne. Azt eddig is tudtuk, ha idehaza a saját bőrünkön még kevésbé is tapasztaltuk, hogy a reklám az üzleti életben annyit jelent, mint az ételben a só -, de hogy mindennapjainkat ennyire áthatják majd az exhibició legkülönfélébb írott, rajzolt, plakátoít, hangosbeszélt formái, arra derék nagyszülőink is legfeljebb ha óvatosan tippelhettek. A gigantoposzterekbe csomagolt jövő unalmas falansztere helyett azonban minduntalan a szürke kövezeten egymás mellett fekvő, két galamb képe tolul elém. „Rómeó és Júlia” - Roslaw Szaybo emlékezetesen szép plakátjainak egyikén. Hogy azért maradjunk Sha- kespeare-nél is.

A Pécsi Kisgalériában látható a lengyel plokátmüvészet egyik nagy egyéniségének, a Londonban élő Roslaw Szaybo- nak a kiállítása. A tárlat a műfaj élő klasszikusát reprezentálja. De nemcsak ezt az élménytadó kiállítást érdemes meglátogatni, hanem a június 18-ig még nyitva tartó, a lengyel kulturális plakátokból válogatott tárlatot a Pécsi Galériában. Itt sok más közt, az e műfajban generációkat fölnevelő H. Tomaszewski műveit, 1. Mlodozeniec játékosan stilizált munkáit, F. Starowiejski. M. Urbaniec ötletektől dús lapjait tekinthetjük meg. ízelítőt kaphatunk E. Get Stankiewicz expresszív, profinizáló hajlamú, S. Eidrigevicius komonabb, a gótikát felidéző világából, M. Wasilewski és IV. Walkuski filmplakátjaiból is.

Bóka R.

UBU

Ar.ru» ma4»>a jmmauki rurtMi»

A<H/LL<* i MMNX

Képeinken (fentről): Eugeniusz GET Stankiewicz, Wietaw Wal- koski és Wiktor Sadowski plakátja

Iparművészek kiállítása a Művészetek Háza galériájában

ín °hii torokszorítót, ami- ?íivem zakatolni kezdett, to^^komat feszítették, és ÜL a levegőt. Föl se vette, !tgr°*.0rT'at ő okozza, és ez ltte'11cSze,es’ mivel öntudatig utöke haja, amelyet a i m®9 jobban kifa fcQjah ezeken a pihenőkön Vq||.* a gumik szigorú őri - így |°r° omlott, tekintetem űr, uHott utána, miként a co|< r,yulak hullanak télidőn I QCs°pdáiba. Tudta, hogy he(. "aj°t, (ugyan, mijét em*)‘ szándékosan ját- NlJ|e* rabságommal. Volt ata (hosszú hajú nők íriy^^rik ezt), hüvelykie iQ? re közé szorította feje e9ész szőke koszorút,

fölemelte, tartotta, fejét kissé megdöntötte, úgy hallgatta szavaimat.

Ez mindig sok volt nekem, a leglényegesebb mondandómnál akadtam el, és rávetettem magam.- Beszélj, beszélj - tartóztatott (néha el is fordult) — nem ezért kezdtél bele:

Természetesen ugratott a maga gyerekes-női módján, természetesen ugrattam az én fölnőtt-férfias bölcsességemben.

A hivatott rendező fogékohy szereposztása.

Rengeteg volt a bögöly, a légy; engem szakadatlanul kínoztak. Ö ült fönséges nyugalomban, egy kicsit talán még mosolygott is gyötrettetésemet. Valahogy mégis vonakodva szakadtam el közelségétől. Aztán kinyögtem:- Benéznék itt a parton az erdőbe, talán akad valamiféle gomba.

Most rejtélyesebb, kicsit talán gúnyosabb is volt a mosolya, de

nem akartam meghátrálni. A csónakból kivettem egy vastagabb pólót, hosszú ujja valamit csak véd a szúnyogoktól, előkerestem tornacipőmet. Míg gázoltam át a folyón, magasan fejem fölé tartva óvtam a víztől. Kíváncsi lettem volna, követ-e tekintetével, visszanézni azonban nem akartam, valahogy megalázónak éreztem volna, ha pillantásunk véletlen összetalálkozik. De a bokrokból, szinte lesből, visszakukucskáltam. Elnyúlt a fövenyen, élvezte a napsugarakat, én pedig meg voltam győződve róla, a nap ugyanúgy élvezi, hogy cirógathatja hőjével.

Nehezemre esett a nagyszerű

leshelyet föladnom.

Az erdő - első rápillantásrp — reménytelennek látszott, aztán fölbukkant néhány pirosló galambgomba. Inkább bosszantottak, mint örömet szereztek, nem lett volna kedvem kóstolgatni őket. Csinos, bár kissé megrágott selyemgombákra is akadtam, én azonban

azokat sem szedtem, igyekeztem

egyre beljebb, a tölgyek alá, ahol másnak látszott az aljnövényzet is. Még égtek a gyöngyvirág narancsszínű bogyói, mire azonban odaképzeltem volna magama', májusban, rátaláltam, amit kerestem. Kissé fakón ugyan (túlságosan sűrű az erdő), lábam előtt sárgállottak a fodrosszélü rókagombák csoportjai. Mielőtt útnak indultunk, ígérgettem neki, szedek majd egy finom pörköltre valót, de azért korántsem voltam biztos benne, hogy igy lesz. Az utóbbi idők perzselő szározsága könnyen meghiúsíthatta volna tervemet. Ezúttal azonban alighanem kicsinek bizonyul a műanyag zacskó, amit magammal hoztam. Vágytam erre a sikerre, neki akartam bizonyítani.

Bicska nem volt nálam, tisztítás nélkül raktam a gombát egymásra, és gyorsan- megszedtem any- nyit, amit egyáltalán elvihettem. Többet nem is lett volna érdemes, ugyan, hol tárolhattuk volna? Mar a szúnyogok sem hagytak békén.

Mindenesetre igyekeztem mielőbb napfényre jutni, hogy megszabadulhassak a vérszivóktól, ugyanakkor képtelen lettem volna ellenállni iménti leshelyem csábításának.

Ugyanott feküdt, de most a hátát fordította a nap felé, jóllehet, az már sötétebbnek tetszett a másik felénél.

Ahogy belecsobbantam a vízbe, felém fordult, alighanem látta* a vízből kitartott gombás zacskót, én azonban nem állhattam dicsekvés nélkül:- Ezt nézd meg? - ráztam feléje a tasakot.

Fölkönyökölt, és nem tudtam, engem néz-e vogy a csomagot a kezemben.- ülj ide egy kicsit.

Szinte parancsként hangzott, gyanakodhattam is volna, ám szívesen engedelmeskedtem. És megint az a sugárzás a bőrömön, mint amikor kikötöttünk.- Mikor bementéi az erdőbe, és visszakémleltél utánam (vajon hon- nét tudhatta?), valamit megértettem. Azt mindenképpen, hogy ne leszel képes önfeledten, gyanús gatások nélkül- mellettem éli Folyvást kitalálnál, (ugyan, mit váltott most egyszerre föltétel módra? - ijedtem meg) valar magyarázatra szorulót a viselked semben, csak mert másak a re lexeim, mint a tiéid. Hiszen vol ban nem vagyunk azonos koros tály. Én pedig nem tudnék élr megőrülnék a gyűlölködéstől.

— Nem vagyok féltékeny.- Majd leszel. És egy idő utc magam veszem észre, okod le

Sajnáltam, hogy ilyen ham került sor erre a „tisztázásra", t ránkból még három éjszaka négy nap volt hátra, és akc hogyan próbáltunk megfeledkez vallomásáról, valamiképpen mi dig odatolakodott közénk, minti az augusztusesti csillagok fénye ségében is bújkáló titokzatossá; szakadt volna ránk.

7 «WB ^ *** ^ « B “ -i ^mmi “u. ^^ * ■