Dunántúli Napló, 1989. június (146. évfolyam, 149-178. szám)
1989-06-24 / 172. szám
Kerékpáros MÁ&ÉV Mecsek Kupa A rajt pillanatai ai esti kritériumversenyen Heppner verhetetlen volt „Ez is jól kezdődik!" — állapították meg többen idelenn o pécsi belvárosban tegnap délelőtt, amikor a MAGÉV Mecsek Kupa nemzetközi országúti kerékpárverseny került szóba. Az eső ugyanis a Széchenyi téren vigasztalanul zuhogott, ebből azt lehetett sejteni, hogy a Mecseken sincs másként. Szerencsére azonban a hegyi szerpentinen nem úgy volt. A 6 km-es pálya legalján ugyan esett, ám feljebb, o célban már nem. Így az eső zavarta ugyan a futamot, de nem mosta el. Egypercenként indultak a bringátok a szentkúti autóparkoló bejáratától. Nyolcvan- nyolcon álltak rajthoz, 9 nemzet 19 egyesülete képviseletében. Utoljára Heppnert (Kari Marx Stadt) szólították, 88.-ként. Az egyébként gerai versenyzőre (csak „vendégmunkás" erre az alkalomra a kari morx stadtiaknál) áll a mondás: utolsóból lesznek az elsők. Ű ugyanis a legjobb időt hajtva megnyerte az első versenynap első szakaszát, omit a szponzor után MALÉV- Nagydíjnak hívtak. Klubtársa. Schiffner lett a 2., míg a legjobb pécsinek a 14. Varjas bizonyult. Csapatban a Kari 'Marx Stadt végzett délelőtt az élen, a PMSC pedig a kilencedik helyen. Délután 17.30 órakor tartották Pécsett a Széchenyi téren oz ünnepélyes megnyitót. A versenyt a főszponzor, a MAGÉV kereskedelmi igazgatója, Kerekes Sándor nyitotta meg. Este kritériumversennyel folytatódott a MAGÉV Mecsek Kupa. Ezt régen háztömb körülinek hivták, hiszen belvárosi utcákon kerekezett akkor is, tegnap is a mezőny a Garancia Szövetkezet nagydijáért. A Rózsakért előtt volt o rajt és a cél, a Janus P. u.-Széchenyi tér—Aradi vértanúk u.-Landler J. u.-Sallai u.-Geisler E. u.- Szent István tér-Janus P. u. útvonalon 30 kört tettek meg a versenyzők. Nyolcvanhármon rajtoltak a kritériumversenyen. A legelső körben még a lengyel Pacek vezetett, aztán Hirth (Csepel I.) és Nagy II. (DVSC) egymással társult. Egymást segítve ketten megszöktek a mezőnytől, és élre álltak. Ahogy a kerekes zsargon mondja, forgott a lábuk, vagyis nem látszott rajtuk az erőlködés. Már több mint egy perc volt az előnyük, amikor majdnem féltávnál a két NDK-beli, Heppner és Schiff- ner mocorogni kezdett. Hirthék után eredtek, körről körre közelebb kerültek a vezető kettőshöz. A 19. körben, háromnegyed távnál az üldözők utol is érték Hirthéket. Innen kezdve négyen együtt rótták a köröket, szemmel láthatóan a hajrára tartalékoltak, mondván: döntsön az közöttük. Az utolsó előtti körben Heppner begyújtotta a rakétáit. Még mindig maradt erőtartaléka, azt bevetve megszökött a hármastót, és eléggé nagy előnyre tett szert. Ezt egészen a rekesek, hogy 92 km megtétele után kb. este 7-kor, a negyedik szakaszt letudva a pécsi Széchenyi téren célba érjenek. Eredmények. 1. szokasz, 6 km-es egyenkénti indítású hegyi verseny (Malév nagydíj). Egyéni: 1. Heppner (Karl Marx Stadt) 12.35.29. 2. Schiffner (Karl Marx Stadt) 12.53.85, 3. Hirth (Csepel I.) 12.59.22 . . . . 14. Varjas (PMSC). Csapat: 1. Karl Marx Stadt 39.27, 2. Start Warszawo 40.37, 3. Csepel I. 40.58, ... 9. PMSC 42.12. Indulás a délelőtti adag, p 6 km megtételére célig meg tudta őrizni. így a délelőtti győztes délután is diadalmaskodott. Második a klubtársa, Schiffner, harmadik pedig Hirth lett, negyedikként Nagy II. ért a célba.- Nagyon erősek voltak a németek és ezért tudtak befogni bennünket. A csapattársaim sokat segítettek, ennek köszönhettem, hogy sokáig az élen haladhattam. Elfáradtam a végére ... - mondotta Hirth néhány perccel a célba érkezés után. Több bukás is történt, de szerencsére csak a könyökük és a térdük vérzett egy kicsit az elesetteknek, komoly nagy bajuk nem történt. Ma, szombaton reggel 9-kor Szekszárdra indul a mezőny, ez a 88 km-es verseny lesz a harmadik szakasz. ©nnan 16.30-kor indulnak vissza a ke2. szakasz: 6 km-es kritériumverseny (Garancia Szövetkezet Nagydija). Egyéni: 1. Heppner (Karl Marx Stadt), 2. Schiffner (Karl Marx Stadt), 3. Hirth (Csepel I). 4 Nagy II. (DVSC). (Az első nap utáni összetett egyéni és csapatverseny értékelése lapzártakor még tartott.) H. L Ki mond igazat? Edzője Vladasz Garasztasz szavait cáfolva a szovjet ko- sárlabdaválogatott kiválósága, Arvidasz Szabonisz megerősítette, hogy ősztől a spanyol másodosztályú Forum Valladolid játékosa lesz. Két NB l-es hely, négy bizakodó csapat Kellemes hétvégi szórakozásban lehet részük o labdarúgás kedvelőinek Szegeden és Szombathelyen, hiszen szombaton és vosórnop játsz- szák le az NB l-be való jutás (vagy az ottmaradós) sorsáról döntő osztályozok visszavágóit. Ismert, egyik csapat sem jutott olyan előnyhöz az első 90 perc során, hogy bármelyik is biztos élvonalbeli tagságról beszélhetne. Amint a nyilatkozatokból kiderül, inkább oz NB ll-es legénységek (Szeged, Oroszlány) házatójón nagyobb, több az optimizmus. Persze a futballban egyáltalán nem a nyilatkozatok döntenek. Hírek, vélemények a mérkőzések előtt: szombat: Haladás VSE-Oroszlány, Szombathely, 17 óra, játékvezető: Huták, első mérkőzés 0-2. Az NB l-es Haladásnak ez a 90 perc az egyetlen lehetö- -.áge arra, hogy feledtesse azt bukdácsolást, ami a baj- ágban jellemezte csapatát. Gunyhó Ferenc veze- Jző és a játékosok is tisztben vannak azzal. hogy csakis nyílt támadójátékkal hozhatják be hátrányukat, ami ugyan nem tetemes, de azért hátrány. — Egész héten a háromcsatáros támadások szakkönyvekben leírt változatait gyakoroltuk — mondta Gunyhó Ferenc. - Bízom abban, az egész heti szorgalmas gyakorlás meghozza gyümölcsét. Derdák — Neudl, Vörös Cs., Mikos, Görög - Marton, Bognár, Tóth — Csertői, Schaffer, Elekes. Pénteken délelőtt hiába hívta telefonon az oroszlányi edzőt, a 37 esztendős Tornyi Barnabást az MTI munkatársa, mert a bányászküldöttség már reggel útnak indult Szombathelyre. (A péntek éjszakát Velemben töltötték.) Metzger Gyula ügyvezető elnökhelyettes azonban készséggel nyilatkozott helyette.- Sokak véleményét mondom ki, amikor őzt állítom:, idegenben is nyerünk, azaz kettős győzelemmel jutunk be az NB l-be. vasárnap: Szeged-Vasas, Szeged, 19 ára, v.: Németh L., 1-1. A Fáy utcában játszott mérkőzés előtt azt mondtam, az esélyarány a győzelemre 60-40 a Vasas javára - fogalmazott Pataki Tamás, a Szeged SC vezetőedzője. — Most fordított a helyzet. Csak nehogy 1-1 legyen ... A 0-0- lal kiegyeznék, de a gól nélküli eredményre játszani veszélyes dolog. Mészöly Kálmán, az angyalföldiek vezetőedzője több, a játékban meghatározó szerepet betöltő egyéniségre nem számíthat, így például saját fiára, Gézára sem. Rajta kívül Tuboly, Galaschek, Gu- bucz neve szerepel a sérültlistán, ők csak izgulhatnak, a társakra vár az a kemény feladat, hogy a 78 éves egyesületet megmentsék . . . AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség ég kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320 v Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211 Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetósi és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy-évre 1260,-forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. ________________________________________!____________________________________________________________ Po rtisch győzött, Sax remizett Rotterdomban a sakk nagymesterek Világ Kupa viadalán o 16. fordulóban végre Portisch Lajos is tudásához méltóan szerepelt. A világos bábokat vezetve 36 lépésben legyőzte a kuboi Jesus Nogyei- rast. A verseny másik magyar résztvevője, Sax Gyula sötéttel 26 lépésben döntetlent csikart ki o szovjet Artur Juszu- povval szemben. A forduló meglepetését a jugoszláv Lju- bomir Ljubojevics okozta azzal. hogy feladásra késztette a világossal játszó szovjet Anatolij Karpovot. Az ex-vi- lágbajnok veresége ellenére vezet, holtversenyben a holland Jan Timmannal. További eredmények: Szokolov (szovjet) - Seira- wan (amerikai) döntetlen. Van der Wiel (holland) - Hjortar- son (izlandi) döntetlen, Short (angol) - Nunn (angol) döntetlen Elveszt (szovjet) — Sza- lov (szovjet) 1-0. Timman (holland) és Vágányán (szovjet) szabadnapos volt. A sorozatból egy forduló van hátra, ezt szombaton játsszák. Az állás: Karpov és Timman 9,5-9,5 pont (14 partiból), Vágányán 8,5 (14), Van der Wiel 8 (15), Short, Szokolov és Nunn 7,5—7,5 (14- 14), Elveszt, Szalov és Seira- wan 7-7 (14—14), Sax 6,5 (14), Nogueiras és Juszupov 6—6 (14—14), Ljubojevics 5,5 (15 - 1 függő), Portisch 5 (14 - 1 függő), Hjartarson 4 (14). Büntetett az UEFÁ Az Európai Labdarúgó Szövetség ellenőrzési és fegyelmi bizottsága 180 ezer svájci frankos büntetést szabott ki a sportszerűtlen csapatokra. A legnagyobb pénzösszeget, 100 ezer frankot az UEFA Kupagyőztes olasz Napolinok kell befizetnie, mert a május 3-i, a nyugatnémet VfB Stuttgart elleni döntőben szurkolói petárdákat dobáltok a játéktérre. Az olasz Sompdoria 20 ezer, a spanyol Barcelona pedig 10 ezer frankot kénytelen átutalni az UEFA számlájára, mert híveik fegyelmezetlen magatartást tanúsitottak a május 10-i, berni KEK-fináléban. A játékosok közül az utánpótlás- korú görög Arisztidisz Karasszavi- diszra rótták ki a legszigorúbb büntetést, a játékvezetővel szembeni igen súlyos sportszerűtlensége miatt hét válogatott találkozón nem léphet pályára. <t Mil^g sportjq 0 Troia: A portugál városban tartotta ülését az Európai Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezete (AENOC). A tanácskozáson többek között felvetették, hogy a Közös Piac tagállamai az 1992. évi barcelonai nyári olimpia megnyitóján közös zászló alatt vonuljanak fel. Ezt a javaslatot azonban nem támogatta valomennyi résztvevő. Az ülésen Albánia kivételével minden európai ország olimpiai bizottsága képviseltette magát. 0 Stockholm: Glenn Hysen, az olasz Florentine svéd labdarúgója az angol Manchester United vezetőivel tárgyal a klubcseréről. A 29 éves játékos elviekben már megegyezett a szigetországiakkal. 0 London: Az Angol Labdarúgó Szövetség fontolóra veszi, hogy o jövőben is rendezzenek-e rangos mérkőzéseket a sportág fellegvárában, a Wembley stadionban. Az esetleges korlátozó intézkedésekre biztonsági okok miatt lenne szükség. Mint ismeretes, a Liverpool—Everton angol kupadöntőn nehéz volt fenntartani a rendet a londoni arénában, a nézők a találkozó alatt többször is berohantak a játéktérre. 0 Monza: Az Európában túrázó brazil labdarúgó-válogatott negyedik mérkőzésén sem tudott győzni. A dél-amerikaiak a svédektől, a dánoktól és a svájciaktól elszenvedett vereség után az olaszok egyik élcsapatával, az AC Milánnál találkoztak és az összecsapás gól nélküli döntetlennel végződött. A monzai barátságos mérkőzésre mindössze hatezren voltak kiváncsiak. A hétvége sportműsora Június 24'., szombat Június 25., vasárnap Kerékpár. MAGÉV Mecsek Kupa nemzetközi országúti verseny. 3. sza kasz: 88 km-es tömegrajtos egyéni és csapatverseny, rajt: Damjanich u., 9.00. Cél: Szekszárd (az OKHB nagydíjáért). 4. szakasz: 92 km-es tömegrajtos egyéni és csapatverseny, rajt: Szekszárd, 16.30. Cél: Pécs, Széchenyi tér (a Tszker nagydíjáért) . Atlétika. Megyei összetett bajnokság, Tüzér u., 15 óra. Tömegsport. SZMT-úszás,, orfüi strand, 11 óra. Ökölvívás. Mecsek—Expressz Kupa, PVSK-csarnok, 16 óra. Modellezés. Duna Kupa. pogónyi reptér, 8 óra. Vízilabda. PMSC-Eger II. OB ll/B, helyosztó. Hullámfürdő, 11 óra. Értesítjük tisztelt vásárlóinkat és ügyfeleinket, hogy A BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT Pécs, Bem u. 2. sz. alatti BOLTJA június 26-tól július 1-jéig leltár miatt, július 3-tól előreláthatólag augusztus 13-ig tatarozás miatt ZÁRVA TART. Kerékpár. MAGÉV Mecsek Kupa nemzetközi országúti verseny. 5. (befejező) szokasz. 178 km-es tömegrajtos egyéni és csapatverseny. Rajt: Tüzér u., 9 óra. Cél: Széchenyi tér (a Konzum nagydijáért). Az összetett verseny ünnepélyes eredményhirdetése: MSZMP Oktatási Igazgatóság, 16.30 óra. Labdarúgás. Jótékonysági mérkőzés: Új Barázda—MVTE, Mohács, 17 óra. (A nemrégen elhunyt Patócs Dénes emlékére.) Ökölvívás. Mecsek—Expressz Kupa, PVSK-csarnok. 9 óra. Atlétika. Megyei összetett bajnokság, Tüzér u., 9 óra. A tatarozás ideje alatt, csökkentett profillal, a KODOLANYI UTCA 23—23. sz. alatti helyiségben üzemelünk. Telefon: 41-123 Nyitva: 9—12 és 13—17 áráig, szombaton zárva.