Dunántúli Napló, 1989. június (146. évfolyam, 149-178. szám)

1989-06-17 / 165. szám

1989. június 17., szombat Dunántúli napló 3 Végtisztesség Nagy Imre és mártírtársai előtt a nemzeti gyász napján (Folytatás a 2. oldalról) renc villanyszerelő (1902— 1958), Papp József centrifugál- öntő (1927-1958), Patyi István kőműves (1913—1957), Pálházi vezető (1897—1957), Szabó Já­nos gépkocsivezető (1928­1960), Szabó Pál honvéd őr­nagy (1915-1958), Szabó Ká­roly földműves (1924-1959), Szabó Lajos Károly munkás munkás (1935-1959), Tutsch József traktorszerelő (1929- 1959), Újvári Józset segédmun­kás (1927-1958), Vajgel Mi­hály (1932-1961), Varga Józsel segédmunkás (1928 Diszörség Nagy Imre koporsójánál Läufer László felvételei Ferenc autófényező (1903— 1957). Pálinkás (Pallavicini) Antal honvéd őrnagy (1922- 1957), Pekó István földműves (1914-1957), Petrus Józsel (1930-1958), Pécz Géza mér­nök (1931-1958), Pércsi Lajos 'honvéd őrnagy (1911-1958), Pintér Józsel lakatos (1936— 1957), Pólya Ferenc Sándor villanyszerelő (1913-1957), Preisz Zoltán szerszámkészítő (1925-1957), Preszmajer Ágos­ton vonatvezető (1934-1957), Rajki Márton dr. ügyvéd (1901­1959), Renner Péter térképész (1933-1958). Rémiás Pál hon­véd hadnagy (1930-1958), Rizmajer Józsel földműves (1935 -1957), Romvári Józsel munkás, (1911-1957), Rusznyák László bányász (1933-1957), Schill János munkás (1930-1957), Sikó Dezső kazánfűtő (1930- 1957), Silye Sámuel vaseszter­gályos, honvéd tizedes (1932­1959), Simon Gábor szabó (1934-1958), Sipos Zsigmond elektrotechnikus (1934-1957), Soltész Józsel (?—1956), Som­lyói Nagy Sándor munkás (1902-1959), Somlai István géplakatos (1936-1957), So­mogyi Tibor honvéd tizedes (1935-1958), Sörös Imre loka­les (1932-1958), Spannberger György technikus (1913-1957), Steiner Lajos Józsel szállító­munkás (1930-1958), Szabó István rokkantnyugdíjas (1920— 1957), Szabó János gépkocsi­(1930-1959), Szántó Farkas Béla tartalékos honvéd főhad­nagy (1922-1958), Szász Zol­tán bányász (1930-1957), Sze­gedi Flórián villanyszerelő (1929-1958), Szelepcsényi Ist­ván segédmunkás (1932-1959), Szendi Dezső honvéd alezre­des (1923-1958), Szente István géplakatos (1937-1958), Szen­té Károly géplakatos (1906­1958) , Szigethy Attila ország- gyűlési- képviselő (1912—1957), (A börtönben meghalt.), Szi­lágyi Józsel dr. politikus (1917-1958), Szilágyi László (1924-1958). Szirmai Ottó dra­maturg (1926—1959), Szivák István villanyhegesztő (1934— 1959) , Szívós Géza segédmun­kás (1931-1957), Szmrek Ben­jámin földműves (1934-1957), Szobonya Zoltán dr. ügyvédjelölt (1909—1958), Szörtsey István fűtő (1891-1957), Szrogh Sán­dor honvéd (1935-1957), Takács Kálmán fűtő (1909- 1958), Tihanyi Árpád tanár (1916-1957), Tomsovszki And­rás (1923-1958), Toracz Sán­dor agronómus (1930-1958), Tóth György (1909-1958), Tóth Ilona Gizella szigorló orvos (1932-1957), Tóth Józsel se­gédmunkás (1927-1959), Tóth László segédmunkás (1914­1957) , Tóth Tibor traktorvezető (1937-1957), Török István vas­esztergályos (1930-1958), Tör­zsök Géza szabász (1911 — 1958) , Tumbász Ákos segéd­-1957), Varga Péter ha­tárőr (1933-1958), Vass La­jos segédmunkás (1936—1958), Veréb László szerszámkészítő, honvéd (1935-1959), Viskovics János rakodómunkás (1918— 1958), Weintráger László (1928-1958), Zódor János csil­lés (1936-1958), Zrínyi János segédmunkás (1925—1958), Zsigmond Imre (1924-1957), Zsigmond László MÁV-alkal- mazott (1922-1958). Az áldozatok életének kiol­tásáról egy-egy fáklya láng­jának kioltásával emlékeztek meg a szertartás résztvevői. A nevek elhangzásakor a volt rabtársak mondtak néhány szót, igy például többször fel­hangzott: Velünk maradsz!, Közöttünk élsz!. Nem távozol!. Közöttünk vogy!. Az egyházi szertartást kérő hozzátartozók kívánságára a katolikus, az evangélikus, a református egy­ház, a szabadegyházak és az izraelita felekezet papjai szen­telték meg a sírokat a napok­ban felállított kopjafák tövé­ben. Amikor a névsorban a Nagy Imre-per áldozatait em­lítették, a katafalkokra - a jelképes ravatalra - elhelye­zett koporsókat a sírhoz vit­ték, ahol a család által fel­kért személy mondott búcsú­beszédet. Gimes Miklós újságíró sír­hantjánál az egykori újságíró kolléga, az Irodalmi Újság 1956 előtti Szerkesztője, a ma Svájcban élő Molnár Miklós mondott búcsúbeszédet a ba­rátra, a társra, s mindenek­előtt az emberre emlékezve. Losonczy Gézától, Nagy Im­re kormányának egykori ál­lamminiszterétől a család és a régi barátok nevében Gye- nes Antal búcsúzott. Maiéter Pál vezérőrnagyot, honvédelmi minisztert — a család kérésének megfelelően — evangélikus egyházi szertar­tás mellett helyezték végső nyughelyére. A Kilián lakta­nya egykori parancsnokát Har­mat Béla evangélikus püspök és Donáth László evangélikus lelkész búcsúztatta. Nagy Imre koporsója mel­lett először Méray Tibor mon­dott búcsúbeszédet, majd Ko­pácsi Sándor, Budapest egy­kori rendőr-főkapitánya, a Nemzetőrség országos pa­rancsnokának helyettese ka­pott szót, aki többek között a következőket mondta:- Hiszem, hogy Nagy Imre politikai programja és vég­akarata támadt fel ezen a na­pon, és ez az, ami kivezet­heti országunkat a válságból. mére, társadalmi békére van szükség. Ez nemcsak nemzeti érdek, de ezt követeli egyre növekvő hírünk, nevünk is a világban. Miért ne a magyar nemzet legyen ebben is pél­damutató, amely oly elszánt és nagyvonalú tudott lenni forradalmaiban, jelesül az 1956-os októberi napokban is. A család akarata, hogy Nagy Imre a 301-es parcel­lában, az egyszerű szabad­ságharcosok között találjon végső nyughelyét. Jelképe ez annak a szolgálatnak és ál- • dozatnak, amelyet a magyar népért, a jövőért hozott. Szilágyi József sírjánál Lő­csei Pál újságíró —, aki 1956 után maga is hosszú börtön- büntetésre ítéltetett —, a Ma­gyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének nyug­díjasa mondott búcsúszavakat. Miután a végére értek a ki­végzették névsora felolvasásá­nak, „1956 minden hősi halott, ja és mártírja” előtt tiszteleg­tek. A fáklyatortók minden fáklyát kioltottak, majd az is­meretlen forradalmár üres ko­veodő emlékmű alapkövét. Az emlékmű pályázati terveit a Budapest Galériában október 23. és november 4. között ál­lítják majd ki. Ezután külön egyházi szertartáson búcsúztak Szegedi Flóriántól, Czakó And­rástól, Kása Páltól és Szelep­csényi Istvántól, akik még jel­telen sírokban nyugszanak. Végül a különböző felekezetek popjai ökumenikus imát mondtak, és megáldották a 30l-es parcellát. A szertartás befejezéseként a Szózat hangjaira Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maiéter Pál, Szilágyi József és az ismeretlen forradalmár ko­porsóját egyidejűleg engedték le a sirgödrökbe. A behanto- lás után a sírokat elborították az emlékezés, a kegyelet ko­szorúi, virágai. . Ezzel befejező­dött a méltóságteljes, fegyel­mezett, békés kegyeleti ünnep­ség. * A családi gyászszertartást követően megnyíltak a rákos- keresztúri új köztemető kapui. A tisztelgők egy csoportja Az újrakezdés, a megújulása, az életakarat programja. Június 16-át az, 56-os for­radalom és szabadságharc gyászünnepének tekintjük, melynek a megbékélés napjá­vá kell magasodnia. A bűn­bak-keresés és a bosszúállás helyett a megbékélés szelle­porsóját Nagy Imre koporsója mellé vitték. Itt Forgács Fe­renc (Politikai Foglyok Szövet­sége) mondott először beszé­det, majd ezt követően Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Szö­vetségének elnöke mondott búcsúszavakat. Ezt követően lerakták a jö­Az esti órákban sokan hozlak el Nagy Imre és mártírtársai frissen hantolt sírjaihoz a megemlékezés virágait. Azok, akik pénteken nem juthattak el a 301-es parcel­lába, a következő napokon ró­hatják le kegyeletüket Nogy Imre és mártírtársai sírjánál. [Gazdaságunk időszerű kérdéseiről ] Van-e döntő láncszem vagy húzóágazat? A múlt hibái sokkal lassab­ban halnak el, mint ahogy Veretnénk megszabadulni tő­lük. ||y makacs hibának tar­tóm a döntő láncszem és a búzó ágazatok elvét. Nem ol­vastam olyan reformelképzelést, amelyben akár megfogalmazot­tón, akár rejtve ne lenne ott ® két „.üdvözítő” módszer. Ezért erzem szükségét, hogy szót Emeljek ellene. A tervgazdálkodás üdvözítő módszerként való elfogadásá­ban fontos szerepet játszott az a meggyőződés, hogy a gaz­daság a piac hatására anar­chikuson fejlődik, a piac nem ismeri fel olyan gyorsan és Egyértelműen a struktúraalakí­tó erőket, mint a közgazdaság­tudomány, nem is beszélve a [áüszaki tudományokról. Ahhoz, bogy a gazdaság struktúrája 9Vorsan és arányosan fejlőd­jön, tehát nem piacra van szükség, amely sok millió spon- tón elhatározást integrál, ha- n®m 0|(0s közgazdászokra és mérnökökre, akik a tudomány­tó támaszkodva kijelölik a Egfontosabb teendőket, azo- kat a célokat, amelyek meg- tó'ósitása maga után fogja oőzni a gazdaság egészét. Igy születhetett a döntő láncszem *'y6- A tervgazdálkodásnok csupán a döntő láncszemeket kell megragadnia, azok majd magukhoz fogják emelni a többi ágazatot. Ki kell jelölnie és forrósokkal bőven el kell ilátnia azokat az ágazatokat, amelyek majd maguk után húzzák az egész gazdaságot. Az elmúlt negyven év során szinte minden célra - döntő láncszemként -, igy kerültsor, minden ágazat húzóágazattá vált, ám ahogy az egyikről ki­derült, hogy nem döntő, másik célt kellett erre a rangra emel­ni. Hiába bizonyosodott be mindannyiszor, hogy nem húz a húzóágazat, ma is ezekkel próbálkozunk. Hamis illúziók ' ■% Ez a módszerbeli makacs­ság azért tragikus, mert hamis illúziókat táplál, eltereli a fi­gyelmet a tényl.eges feladatok­ról. A nemzetközi gazdasági sikerek azt mutatják, hogy nem annyira a húzóágazatok telje­sítményén múlik egy-egy nép­gazdaság teljesítménye, ha­nem a visszahúzók minél gyor­sabb elhalásán. Minden ország gazdasága gyorsan fejlődik, ha sikerül kiküszöbölni, elsorvasz­tani a visszahúzó erőket. A hú­zóágazatok valóban gyorsan fejlődnek ott, ahol o kiörege­dett ágazatok elhalnak, ahol a gazdasági környezet fejlett­sége megfelelő, ahol korszerű­södik az egész infrastruktúra, ahol elegendő biztonsággal le­het számítani a szállítókra, az alvállalkozókra, ahol a piac nem veszi fel a rossz minősé­gű,. eladhatatlan termékeket. . A probléma megértéséhez a jelen kor egyik általános ta­pasztalatát kell szem előtt tar­tani. Mégpedig azt, hogy a vállalkozások hatékonyságát sokkal inkább a környezet, mint a vállalkozás belső adottságai befolyásolják. Ugyanaz a gyógyszergyár, tehát .ugyanaz a technikai bázis és szaktudás a harmadik világban az otta­ni színvonalon, Magyarorszá­gon a mi színvonalunkon, az USA-ban pedig amerikai szín­vonalon termel. Ugyanolyan földön, ugyanolyan felszerelt­séggel egy azonos képzettsé­gű és tapasztalatú farmercsa­lád gazdálkodásának hatékony­sága. teljesen az illető ország színvonalának felel meg. Ná­lunk a gazdaságfejlesztés szinte kizárólag a kapun be­lüli feltételek javítására kon­centrált, a környezet pedig, mivel azt senki nem tekintet­te sem döntő láncszemnek, sem húzóágazatnak, egyre jobban elmaradt. Ebből következett az­tán a kor parancsának meg­felelően az, hogy ott is tovább tartott a világpiactól való le­maradás, ahova a forrásokat koncentrálták. Visszahúzó erők Nézzük meg hát, hogy ná­lunk a gazdaság milyen terü­letein legerősebbek a vissza­húzó erők! Ezek közül emeljünk ki hármat! 1. Mindenekelőtt az infra­struktúra. Ennek hiánya annál nagyobb kórral, költségnöve­kedéssel jár, minél fejlettebb az alkalmazott technológia, a vállalatok üzemszervezése. De itt sem arról van szó, hogy az infrastruktúrán belül kell ke­resni a döntő láncszemet, ha­nem itt is csak bz általános fejlesztésről szabad beszélni 2. A hatékony nagyvállalati termelés feltétele az is, hogy sok, egymással versengő kis- és középvállalkozás legyen, amelyek megbízható módon teljesítik szállítói, alvállalkozói kötelezettségeiket. Minél fej­letteb az ország gazdasága, minél fejlettebb az alkalmazott technika, annál több alvállal­kozói, szállítói kapcsolatra van szükség. Ezért vált jellemzővé, hogy a fejlettebb technika be­vezetése és korszerűbb üzem- szervezési módszerek alkalma­zása nemcsak a költségek nö­vekedésével járt. hanem a ve­zetők gondjai is szaporodtak. Gondoljunk csak arra, hogy nálunk milyen csőddel járna, ha egy vállalat rátérne a rak­tár nélküli termelésre, vagyis arra, hogy a szállítási határ­időt óráról órára, percről perc­re, a beépítés ütemével egyezteti. Nyugaton ma ez az egyik leghatékonyabb módja a költségek csökkentésének. Nálunk azonban gondolni sem szabad egyelőre ilyen megol- c-ásra. 3. Szinte minden reformter­vezetben fontos helyet foglal el a működőtőke bevonása Nyu­gatról. Ez egyelőre illúzió. A legoptimistább feltételezéssel som számíthatunk nagyobb ösz- szegre, mint a jelenlegi kamat­kötelezettségeink tíz százaléka. Tehát, a mi fizetési mérlegünk jobban függhet attól, hogyan alakul a reálkamat a nemzet­közi tőkepiacon, mint attól, mennyire kap kedvet a nyugati töke az idejövetelre. Azt min­den középfokú képesítéssel ren­delkező közgazdásznak tudnia kellene, hogy a tőke oda áramlik, ahol a hozadéka a nemzetközi átlagnál magasabb, és nagyobb a befektetések biztonsága, vagyis a fennálló politikai és gazdasági feltételek stabilitása. Mi mindkét vonat­kozásban elég hátul kullogunk ahhoz, hogy jelentősebb külföl­di működőtökére számíthat­nánk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem kell a kis lehetőségeket is megra­gadnunk. De erre építeni ve­szélyes. Talán azt ma már el­fogadtuk, hogy a politikában nem arra van elsősorban szük­ség, hogy a fent trónoló kariz­matikus vezetők szinte minden állampolgárnak meszabják a feladatát, hanem ennél sokkal több eredményt ígér, ha a politikusok csak addig marad­hatnak, amíg igazodnak a nép, a közvélémény akaratához. Sajnos, a gazdaságban még nem jutottunk el idáig. Nem vesszük tudomásul, hogy az a legjobb gazdaságfejlesztési mód, amelyben a gazdasági élet alanyai, a fogyasztók, és a vállalkozók akarata a pia­con integrálódik, és ezáltal je­lölődnek ki a célok. A döntő láncszem a fogyasz­tók akarata, a húzóágazat pe­dig az életszínvonal legyen. Kopótsy Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents