Dunántúli Napló, 1989. május (146. évfolyam, 119-146. szám)
1989-05-06 / 123. szám
1989. május 6., szombat Dunántúli napló 11 Az ünnepség résztvevőinek egy csoportja Fotó: Läufer László Taizé—Pécs Köszönet a találkozóért A Pécs-Taizé Kelet- Nyugati Fiatalok Találkozója véget ért. A rossz idő ellenére is megvalósult a lényeg, a találkozás, mert „bár beborult °z ég, de kinyíltak a szivek, és szélesre tárultak a vendégszeretet kapui” — idézi Cserháti József megyéspüspök a híveknek szóló köszönőlevélben az egyik nyugati újságírót, majd így folytatja: „Szinte csodálatra méltó volt az a készenléti hozzáál- !ás, ahogyan a 15 000 fiatalt nagylelkű vendéglá- lással fogadták be a pécsi és Pécs-.környéki csa- 'ádok." Amikor ezért köszönetét mondunk, elnézést kell kérnünk attól a mintegy 500 családtól, okikhez nem tudtunk küldeni fiatalt. Az történt u9yanis, hogy a bejelentkezett magyar vendégek e9y része időközben, személyes kapcsolatok révén, szálláshoz jutott és nem vette igénybe a találkozó központjában számuk- ra fenntartott helyeket. Roger testvér, a taizéi közösség vezetője többször is kifejezte elismerése* és köszönetét a vá- r°s és környéke nagyiéiba vendégszeretetéért, sok-sok figyelméért, amit ezúton is továbbítunk a találkozó minden közreműködőjének. Köszönetét mondunk a megye és város vezetői- nek és minden polgárá- nQk a nagylelkű támogatóért, a több mint 30 'skola, illetve kollégium szolgálatkészségéért, küönösen is a Jókai utcai es a Köztársaság téri általános iskolának. A vo- an, a MÁV vezetőinek és munkatársainak, a városi rendőrkapitányságnak, a sportcsarnoknak, és az Ifjúsági Háznak, a Me- csekvidéki Vendéglátó a .alatnak és a Sütőipari Vállalatnak, a Köztisztasági Vállalatnak, a Vízmű- "ek és annak a felsorol- a*attnul sok munlkatárs- nak, ismerősnek és ismeretlennek, hívőnek és jó- ?z°n^ékú embernek, akik e^etették, hogy nö- vekedjék a bizalom váróikban, hazánkban és az Országhatárokon túl em®r és ember között. A találkozó folytatódik r ivekben, a még Pécsig visszatérő vendégek- ^enp a találkozó köveit- ező állomásán, ez év «"veszterén, Wroclawban, Hívők pedig, e szép i^Pokra visszaemlékezve, etfőn esténként 20 órai j ^^ottel tovább folytat- í , imádságukat a Pécs elvárosi templomban 'dzsámi). Mindent köszönünk. A rendezőség Jubiláló egészségügyi szakközépiskola „1968 őszén indult az első két osztály D és E jelöléssel - dr. Wéber Mihályné (llus néni) igazgatósága alatt, dr. Szentesi Béláné (Sári néni) irányításával. Egyikük sem ismert sem fáradtságot, sem lehetetlent. ha az új osztályok érdekében kellett cselekedniük. A tárgyi és a személyi feltételek biztosítása - a már akkor sem bőkezű anyagi lehetőségek mellett - nem kis gondot és utánjárást kívánt meg. Leselejtezett mikroszkópok, műszerek és betegágyak képezték az első évfolyam számára a választott szakmával való érintkezést" — emlékezett a pécsi Janus Pannonius Egészségügyi Szakközépiskola megalakulására dr. Mohay András orvostanár a tegnapi jubileumi ünnepségen, melyet az egészségügyi szak- középiskola húszéves fennálló, sónak alkalmából rendeztek a Fegyveres Erők Helyőrségi Klubiában. A beszédből lépésről lépésre kirajzolódtak a szakközépiskola két évtizedének nehezebb és örömteli évei, pillanatai, melyből a kedves diókcsínyek felemlitései sem maradtak ki. A képzés eredményességének egyik mércéje a kiemelkedően érettségizők, a felsőoktatásba bekerültek száma, az országos szakmai tanulmányi versenyeken jó eredményeket elértek névsora, de, s talán őket kellett volna legelőre ‘ írnom, azok a volt tanulók, akik valóban hivatásukként művelték és művelik ezt a cseppet sem könnyű szakmát. Azok, akikről egyre-másra érkeznek évek múltán is az iskolába a betegek dicsérő, hálálkodó levelei. Az ünnepi emlékülésen először dr. Hetesi Istvánná igazgató köszöntötte a vendégeket, az egykori és mostani diákokat, oktatókat. Elhangzott szavalat és furulyaduett, több tanulói visszaemlékezés az iskolai évekről és egy Ősz- szefoglaló beszéd a szakközépiskola és a POTE kapcsolatáról. Az ünnepség befejezéseképpen dr. Hetesi Istvánné könyvjutalmakat nyújtott át a tanulmányi versenyeken kiemelkedően szereplő diákoknak. Délután az iskolában jubileumi osztálytalálkozót rendeztek. Kiváló vállalat lett a Titán Tavalyi eredményei alapján Kiváló Vállalat címet kapott a Titán. A pécsi székhelyű négymegyés nagykereskedelmi vállalatnak Tolna, Somogy, Baranya és Zala megyében működnek kirendeltségei. Az elmúlt évben 5,4 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le, amivel a. vas-műszaki szakmában országosan is előkelő helyet vívtak ki maguknak. A Titán Kereskedelmi Vállalat az elmúlt években kilenc új kiskereskedelmi egységet nyitott és tavaly óta önálló külkereskedelmi tevékenységet is folytat. Az elmúlt évben 7 millió dollár értékű árucikket hoztak be, főként Jugoszláviából, ahonnan — a kishatármenti árucsere forgalom keretében — többnyire idehaza hiánycikknek számító termékeket — mélyhűtőket, csaptelepeket - importáltak. A vállalat sikernek könyvelheti el, hogy nemcsak fizetőképességét sikerült megőriznie, de szociálpolitikai célokra, a munkökörülmények javítására is tudtak 20 millió forintot költeni. Az idén utoljára értékelt munkoversenv- mozgalomban a zalaiak végeztek az élen, o pécsiek pedig a második helyen. Of a lu Fent - és lent A Magyar Hírlapból vagyunk kénytelenek idézni: „Legfrissebb értesülésnek számít még, hogy az Akadémia elnöksége keddi ülésén úgy döntött, hogy a megalapozott tudományos, műszaki vélemények alapján Ófalu körzetét nem tartja alkalmatlannak izotóptemető létesítésére, bár a korábbi döntést tórsadalompo- litikailag hibás módon készítették elő, így — holott a színhely a legszigorúbb nemzetközi szabályoknak is megfelel - o mostani vizsgálatok eredményét sem lesz könnyű a lakosság előtt elfogadtatni. Azért szorulunk laptársunkra, mert arra a sajtótájékoztatóra, -' dI ez elhangzott, a baranyai tömegkommunikáció képviselőit nem hívták meg, s ez két okból is szemet szúró: Ófalu mégiscsak ebben a megyében van, másrészt a sajtótájékoztatót a Pécsi Orvostudományi Egyetem professzora — akadémiai alelnöki minőségében Tigyi József - tartotta. Vagyis: első kézből kaphatott volna a megyei sajtó e nagy horderejű kérdést is érintő tájékoztatóra meghívást.. . Wekler Ferenctöl, a Mecsek- nádasdi Községi Közös Tanács elnökétől kértük véleményét az akadémiai nyilatkozattól.- Szükségesnek tartok az előzmények közül néhány dolgot megemlíteni. Az akadémiai bizottság elnökét a múlt nyáron megkerestük, akkor azt mondta: ők nem foglalkoznak Ófalu ügyével ... A bizottság összetételét sem volt hajlandó elmondani. Ennek a bizottságnak és a korábbi ad hoc bizottságnak egyébként ugyanaz a személy volt a titkára! A múlt héten Kovács Lajossal, a Baranya Megyei Tanács osztályvezetőjével együtt kértük: a megye és az érintett környék lakossága képviseleté, ben vehessünk részt az Akadémia keddi elnökségi ülésén. Nem kaptunk rá engedélyt. Ezért szerdán Budapestre mentem, kértem betekintésre a szakvéleményt. Nem kaptam meg, akadémiai elnöki tiltásra hivatkozva. Mindez számunkra teljesen elfogadhatatlan: az tudniillik, hogy pontosan azok elől zárják el az információkat, akiket a legközvetlenebbül érint! Kovács Lajos, a megyei tanács osztályvezetője: — Tegnap reggel az első dolgom volt, hogy telexen kértem az Akadémia elnökétől az állásfoglalás szöveqét, mert május 8-án az ófalui izotóptemetőről tájékoztatnom kell a megyei tanács testületét. Erre választ nem kaptam, mástól tudom, hogy „szövegezési problémák” miatt késleltetik az információk kiadását. Másrészt: a másodfokú döntés meghozatalához minden lehetséges és szükséges feltétel rendelkezésre áll. — hosszú idő óta. Vagyis a további halogatás érthetetlen és nem fogadható el! Mészáros A. Súlyos a felelősség A Wallenberg Egyesület baranyai csoportja nyugtalanul figyeli a hazai nukleáris hulladék elhelyezésé . körüli nehézségeket. Attól tartunk, hogy a hulladéktároló felépítése fölerősitené az elvándorlás folyamatát. Az esetleges káros hatásoktól való félelem megmérgezné a közhangulatot, elbizonytalanítaná az eleven faluközösségeket, szétzilálná a falvak vezető rétegét. Menthetetlenül lenyomná az ingatlanárakat a ma még virágzó településeken is, máról holnapra leértékelné emberek egész életének munkáját, összegyűjtött vagyonkáját. Kedvezőtlen irányba befolyásolná a lakosság összetételének alakulását. ' Nem olyan időket élünk, hogy könnyedén feláldozhatnánk egészséges falvakat a modernizáció oltárán. Különösen súlyos a felelősség, ha számításba vesszük, hogy nemzetiségi kisebbségek fal- vairól van szó. Ha ilyen közösségekben vágjuk el az emberek gyökereit, az még jóvátehetetlenebb, hiszen az Innen elvándorló családok sehol sem fognak neveltetésüknek, életmódjuknak megfelelő kulturális közegre lelni. Felhívjuk ezért a nemzeti érdekeinkért felelős szervezeteket, intézményeket, vegyék tekintetbe a kisebb közösségek szempontjait is, hiszen a nemzet e közösségekből épül föl. Derdák Tibor ügyi ntéző A Paksi Atomerőmű levele Tisztelt ófalui, fekedi, vé- mendi és bótaapáti lakosok! Ismereteink szerint az önök lakóhelye közelében tervezett radioaktív hulladéktároló létesítése ellen országos tüntetést szerveznek. Ahhoz, hogy 0 tüntetésen való részvételről dönthessenek, illetve az ott hallottakat értékelhessék, szeretnénk néhány információt szolgáltatni: © Az MTA elnöksége által létrehozott alkalmi bizottság megvizsgálta a tervezett hul- laaektaroló biztonsága körül kialakult, szakmai vitában felmerült kérdéseket. Jelentésű- két 1989. április 17-én fogalmaztok meg és adták át az elnökségnek. © Az MTA elnöksége május 2-án tárgyalta a jelentest es elfogadta azt. A jelentés szerint nem indokolt a független szakértői bizottság e9y korábbi vizsgálati fázisra alapozott véleménye, hogy ,a kijelölt terület radioaktív hulladéktároló létesítésére alkal- matlan \ Az MTA elnöksége által elfogadott jelentés szerint természettudományi és műszaki szempontból nem áll fenn veszélyhelyzet és a javasolt terület nem alkalmatlan. © Az MTA elnöksége megállapította viszont azt is, hogy a létesítmény társadalmi előkészítésé elhibázott. Sem alapos felvilágosítás nem történt, sem a más országokban ilyen esetekben alkalma- zott, versenyeztetési alapra helyezett kompenzációs rend- szer nem volt kidolgozva. Ezek pótlását az elnökség elengedhetetlennek tartja. ® ,A, kompenzációs rend- szer kidolgozására tett erőfeszítéseinkről legutóbbi, az o alui fekedi, véméndi |a- kosokhoz irt levelünkben már tájékoztatást adtunk. Jelen levelünkben a legfrissebb eseményekről adott információval omh£-eí°*t0tÓS mulasztásait próbáljuk pótolni. Kérjük, gondolkozzanak el azon, hogy az elmúlt egy év aott hallott sok, egymásnak ellentmondó nyilatkozat közül melyeket igazolták a valóban pártatlan akadémiai felülvizs- 30 °.t ..me9Óllapítósai. Kérjük, fogadják több bi- zalommn, a paksi atomerőmű lát, efrvezo' feladatait ellátó, illetve az üzemeltetés- beiweszt vevő szakemberek álpaks. 1989. május 4. . Szívélyes üdvözlettel: Simon Péter üzemviteli igazgató, Rósa Géza osztályvezető Új színházi bemutató- Milyen gondolatok foglalkoztatták, miközben Was- serman Kakukkfészek című darabját rendezte? Balikó Tamás rövidre nyírt hajjal, kissé borostás arccol, (mivel nemcsak rendezője a darabnak, hanem ő alakítja McMurphyt is), ül velem szemben a Pécsi Nemzeti Színház büféjében. Még a bemutatkozó előadások előtt vagyunk, hiszen a pénteki bérletes előadásban adják elő első alkalommal a híres darabot, szombaton tartják a premiert.- Úgy éreztem, hogy a darab minden pillanata modellértékű számomra, mert a leirt gondolatok és az életem között hol kevesebb, hol több azonosság felfedezhető. Hogy milyen azonosságokra gondolok, s hogy azok megjelenítése mennyire sikerült, döntse el az előadás. A darabot én választottam, de akkor még Kakukkfészek nem gondoltam, hogy ennyire mélyer fog érinteni.- Az egyik főszerep eljátszását és a rendezést hogyan sikerült összeegyeztetni?- Nehezítette, ugyanakkor segítette is a kettő egymást, bár a szigorú szakmai szem biztosan talál majd olyan pillanatokat, amikor <jz egyik feladatkör kicsit elhalványul a másik miatt. Az eljátszás jelenti számomra a nagyobb nehézséget. Az első jelenet első monológját, amikor Mc- Muiphy belép és annyit mond: McMurphy vagyok —, sosem tudom tökéletesen eljátszani. Fülemben cseng Sipos László hangja, akivel mór elkezdtük a próbákat, mikor meghalt az autóbalesetben. S őt utánozni nem lehet - mondja Balikó Tamás, aki rendezőként még főiskolai hallgató, viszont számos fel - ódat váijc máris: Nyíregyházán, az Ódry Színpadon, a Madách Kamaraszínházban rendez egy-egy darabot a közeljövőben. Elmúlt évi Egerek és emberek rendezését Pozsonyban a legmagasabb rendezői díjjal ismerték el. Balikó Tamás az idei évadban játssza McMurphyt, ősztől más veszi át a szerepet. A Kakukkfészek előadásán rajta kívül például Sólyom Katalin Jászai-dijas, Újváry Zoltán, Bánky Gábor, Szalma Tamás m. v., Paál László Jószai-dijas színészek láthatók. A díszleteket Horesnyi Balázs fh'„ a jelmezeket Húros Annamária tervezte. R A Zo,‘án- Bar,us Gyula, Balikó Tamás és Bánky Gábor • A. Kakukkfeszek egyik jelenetében Fotó: Szundi György