Dunántúli Napló, 1989. május (146. évfolyam, 119-146. szám)

1989-05-27 / 144. szám

« „...ezeréves feladatok nem szoktak nyomtalanul elenyészni” Beszélgetés Konrád György íróval A hatvanas évek második tele. Konrád György szerkeszti a Francia áj regény címmel kiadott esszékötetet. A hazai olvasóközönség, főként az egyetemi ifjúság új nevekkel ismerkedik. Barthes, Robbe- G ri I let, Sartre, Bútor esszéinek, a Lukács-vitának, a Kafka-vi- tának, a strukturalizmus-vitá­nak, az elidegenedés-vitának — az új neveknek-műveknek egyik legrevelálóbb erejű ta­nulsága az ideológiák fel-fel- lobbanó, majd rohamosan be­következő alkonya. A világ ugyan sokfélekép­pen magyarázható, de a cél továbbra is az, hogy megvál­toztassuk. Fölragyogó hitek és illúziók 1968-as Párizsa, Ró­mája, Bonnja, a diáklázadá­sok ideje, amikör a szocializ­mus Beckettel és Kosikkal, Sartre-ral és Lukács Györggyel, Kerouac-kal és Rudi Dutschké- val, Kierkegaarddal és Mao Ce-tunggal együtt, látszólagos együttállásban jelentette a tár­sadalmak egyedül lehetséges jövőjét. Ez idő tájt, 1969-ben jelenik meg Konrád György első re­génye, a nemcsak szellemé­ben fogyatékos, de esztönei- ben is eltorzult Bandula Fe­rike viszolyogtatóan tragi-ko- mikus sorspéldázata — A lá­togató. A civilizáció elől, az óvott társadalom elől is ket­reccel elzárt, önnön piszká­val összezárt anti-Maugli, in- fantilizált anti-Candide termé­szetesen nemcsak a gyámügy morbus hungaricusa. Alig több mint fél évtized múltán újabb regény kerül a közönség elé, egy „baloldcfli város" dühödt és vágyott költői víziója, ahol „a városlakók megtanítják vá­gyaikra a dolgokat" . . ., „ahol nincs határzár a lelemény előtt és a különbözőséget ju­talmazzák:" A városalapító. Sok más közt egyébként akkkortájt kerül a könyvpiac­ra Hernádi Gyula harmadik regénye, a Sirokkó, és egy, a maga idejében nem kellően méltányolt remekmű: Mészöly Miklós Filmje. Konrád György ezután pe­dig mintha évekre eltűnne. A Szelényi Ivánnal közösen készített szociológiai elemzést a lakótelepekről, legfeljebb, ha a szűkebb szakma emle­geti. A hétköznapi, hajlékot kereső halandó inkább lakni akar. Az olvasókat pedig, akik a múlt héten Pécsett, az Apá­czai Nevelési Központ könyv­tárában találkoztak vele, már a „visszatérő", a rádiónak nyilatkozó, a politizáló Konrád György érdekelte, akinek ugyancsak Szelényi Ivánnal közös, eddig csak szamizdal kiadásban olvasható tanulmá­nya, Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz szeptem­berben fog megjelenni, A cin­kos című regénye pedig már a könyvhéten.- Négy évig éltem engedé­lyezetten az NSZK-ban, ahol két regényem jelent meg - válaszolta azoknak, akik a sor­sa felől érdeklődtek. - Ebben, hogy engedélyt kaptam, volt valami olyasmi: - csak men­jen. Mikor visszajöttem, kez­dett éledni a szamizdat iro­dalom, a Beszélő, a Hírmon­dó, az ABC, a Magyar októ­ber. Ma már háromszáz kiad­vány lehet. Kezdett megjelen-, ni a tilalmazott gondolat. De még ilyenkor is, a legszaba­dabb gondolat is azon rágó­dik, hogy milyen ostoba ez a tilalom. És, hogy ami eddig normális volt, kezd nem' nor­mális lenni és fordítva... Minden szituáció, ahogyan ez is, valamilyen erőviszony függ­vénye. Ha egy hatalom na­gyon erős, akkor a társada­lom nagyon gyenge. Ha a ha­talom kezd engedményeket adni, erőssé válik. Hogy ez miként történik és miért ép­pen mostanra alakult ki kul­turálisan is ez a készség — bizonyos értelemben a társa­dalom önmozgásának titkai közé tartozik. A közönség soraiból valaki megkérdezte: ön soha nem „konspirált” a hetvenes évek­ben, mellőzése idején? - Úgy értem, hogy a saját érdeké­ben? A talponmaradásért?- Bizonyos kapukat mindig nyitva kell hagyni.- Hogyan . . .?- Nem mondom meg, mert még szükségem lehet rá. Bo­lond ember, aki minden rossz esélyt kirekeszt az életéből. Bár most egy szorongásokat feloldó időszakot élünk meg - ez valóban a reformidősza­kokra jellemző. Hasonló volt a helyzet Lengyelországban is. 1980-81-ben, ahol annak ide­jén kétszer is jártam, s em­lékszem egy negyvenszer letar­tóztatott, komoly, egyébként sajnos, dadogás reformpolíti- kus előadására, akinek a da­dogását az őt hallgató diák­ság lelkes sokasága oldotta föl. Az önazonosság nyugalma ül ki az arcunkra, ha nem fé­lünk. Én úgy vélem, a gazda­sági meddőség egy lelkiálla­pot tükre is . . . De ki lehet nőni az öneltagadás állapo­tától. ,, Van-e még álom Közép- Európáról? Van. Kell hozzá némi műveltség, történelmi be­látás és filozófiai elfogulat­lanság .. . Közép-Európa mint feladat továbbra is fennáll, ezeréves feladatok nem szok­tak nyomtalanul elenyészni. . ." irja Konrád György a Mozgó Világ 1988. augusztusi szá­mában. Az érdeklődők erről a vesszőparipájáról is megkér­dezték.- Európa kettéosztása vé­get ért. A nemzeti identitások fölemelték a fejüket. Minden nacionalizmusnak lehetnek nagy tévedései, de aztán van egy felnőtt korszaka. A közép- kelet-európai nemzetek sokat időztek nem felnőtt állapot­ban, amelynek most a küszö­béig jutottak. Ha a balti né­peket megajándékozná a sors független államisággal, gyor­san eljutnának oda, ahol most a finnek állnak. A nyu­gat-európai nemzetállamokat, ahol ez a földrész nem tűrte, hogy Pax Napoleonátát vagy Pax Hitleriádát csinál­janak, integrálja és működte­ti a Közös Piac. Csernák Árpád Mindenekelőtt' közölnöm kell, hogy öcsi egy ló. Egy tizenkét éves, almásodó farú, hollófekete paripa. Régebben tanácsi - szolgálatban állott; aztán kilencesztendős korában kimustrálták, és vágóhídra szánták. Kelemen Mihály — fehér üstökű, veres orcájú, hajósi magánzó — mentette meg a korai és csúfos halál­tól. Most ott áll — kifogva — Mihály bácsi pincéje előtt, a hófoltos domboldalon, felkö­tött farokkal, nagy, szürke pokróccal betakarva, jöl ápol­ton és egészségesen. Lejjebb és messzebb né­hány őz szélvédett helyet, kö­kénybokrot keres, öcsi meg­emeli busa nagy fejét, s hosz- szan néz az őzek felé. — Hatezer forintért vettem a tanácstól három évvel ez­előtt: tizenkét forintért kilóját. Vágóhídra szánták, mert nem tudott ráállni a bal mellső lá­bára. Megnéztem, s mindjárt tudtam, hogy nem járhatok vele rosszul — mondja Mihály bácsi. — Hazavittem, három napig lekötöttem a fejét: csak úgy dőlt belőle a keh. Hát, minden lóban van egy kevés keh; mondjuk, benne meg elég sok volt, de szépen ki­tisztult. Láttam, hogy nincs ennek a lónak más baja, csak telezabáltatták kukoricá­val. Na, aztán megereltem. A bal. mellső lábáról vagy négy liter vért vettem le; sűrű volt és olyan fekete, mint a szu­rok. A jobb mellső lábából csak két litert vettem, a két hátsóból meg egyet-egyet, mert azokból " piros vér jött. Szóval, levettem összesen nyolc liter vért. Na, aztán utá­na hónapokig úgy tanult jár­ni, mint az embergyerek. Csak úgy támolygott az udvaron. hogy nem kell neki se ostor, se ayeplő. — Mihály bácsi csak odaszól neki: „öcsi, állj meg! öcsi, fordulj!", és esi­- ön mint magyar zsidó ér­telmiségi - kérdezték —, me­lyik nemzettel azonosítja ma­gát? S lévén zsidó, hogyan érezte magát Németország­ban?- Minden ágon zsidó va­gyok. Elég sok párhuzamosság van a zsidóság és magyarok sorsában. A 'magyarságnak is egyre nagyobb a diaszpórája, ami azt jelenti, hogy a leg- I i" in'élébb léthelyzetet meg­él. De nem hiszem, hogy az embernek az lenne a célja, hogy csak egyetlen identitása legyen. Egyébként Magyaror­szágon 100 ezer, Izraelben 250 ezer magyar ajkú zsidó él. Úgy adódott, hogy itt szület­tem, itt vagyok itthon. Ezen a nyelven tudok írni. Az az igazság, még levelet sem szeretek fogalmazni más, ide­gen nyelven. Berlinben értel­miségi barátaimmal franciául beszéltem, németül csak a boltban, vendéglőben, vonaton- a német nyelvismeret, amit tán tudat alatt is elfojtottam1- csak távozásomkor jött föl bennem, mint ahogy egy kút fenekére nyomott 'labda tör fel a víz színére. A németeket egyébként makacsul követke­zetes. nagy technikai és abszt­rakt intelligenciával rendelke­ző népnek ismertem meg, akik azért egy kicsit kitolják a tudatukból, hogy Európa ke­leti fele - egyáltalán Eurázsia- létezik. * Konrád György a Szabad Demokraták Szövetségének tagja. Mint elmondta, ez a szerveződő párt jól felkészült emberekből - szociológusok­ból, társadalomtudósokból áll, határozott elképzelésekkel. De nem tartozik ambicióik közé, hogy programjukat minden­áron keresztülhajszolják, s az se valószínű, hogy valaha is tömegpárt lesznek. De azt re­mélik, hogy a demokrácia le­gitimitása egyre növekvő mér­tékben ad méltóságot min­denkinek, Bóka Róbert nálja. Meg is lovagolta: úgy futott. mint csikókorában . . . — Aztán jöttek, kérdezték: hogy csinálta ezt Miska bá­csi? Mit csinált ezzel a Jóval? Mondtam nekik, fíogy jó ba­rátom az öreg presbiter, min­den héten dolgozok neki két órát, cserébe aztán imádko­zik a lovam egészségéért, meg hogy nekem legyen étvágyam, ezért tett jó a ló. Nem fogom az orn.kra kötni. Én se kér­dezem a szomszédtól: hány tyúkja van. . . Most már kí­náltak érte huszonötezret, de nem adnám oda semmi pén­zéit. . . Ezt csinálják: amíg húz a ló ajnározzák, aztán ha valami kis baja lesz: mehet a vágóhídra. Amíg a versenyló jó fut, díjakat nyer: kényez­tetik, aztán lekerül egy téesz- be, ennen a cigányhoz, aztán vagy fólfórául az út szélén, vagy megy a vágóhídra. Kü­lönben ugyanez van az em­bereknél is: amíg egy futó jól fut, egy futballista jól rúg, egy táncdalénekes divatos és fiatal, addig reflektorfényben van, díjakat kap, agyonajná- rozzák, aztán megsérül vagy megöregszik, és mehet a sül­lyesztőbe. Elhallgat Gondolkozik kis ■deig, aztán hozzáfűzi: — Na,' én még jól bírom. Itt van a pince, ez a kis cuk­ros víz, ez o kis szoba; aztán ha tc'asz van: kinyitom az ablakot: itt a domboldalban mindenütt hársfák vannak, be­szívom azt a jószagú leve­gőt. . . Erre kevesen járnak. Ha kinézek, csak a hársfákat meg az eget látom. Olvasónapló Haikuk és Kapcsolatok Él Finnországban egy ki­vételes képességű magyar ember, úgy hívják: Rácz István. A közelmúltban töl - töte be nyolcvanadik évét. Az Eötvös Kollégiumban la­tin—görög-olasz szakos ta­nárnak készült, a harmincas években részt vett baloldali, illegális mozgalmakban, majd emigrált. Előbb Cseh­szlovákiában élt, majd Finn­országba költözött. Ott meg­nősült, majd 1943-ban ha­zatért. Itthon Sárospatakon népfőiskolát szervezett, Bé- késtarhoson a zenei gimná­ziumban tanított. 1956 óta finn feleségével ismét Suo- miban él. író, műfordító, fotóművész. Mintegy hetven könyve jelent meg. Ezek nagy része fotóalbum: „föl­fedezte" (és még a finnek­kel is fölfedeztette) a finn népművészetet, az északi középkori és reneszánsz mű­vészetet, a nagy európai múzeumok és magángyűjte­mények féltve őrzött kincse­it. Jelentős fordítói teljesít­ménye: többek között - ne­gyediknek - lefordította a teljes Kalevalát. Legújabb fordítói vállalko- , zása a Fényes telihold című kötet, mely 1250 sornyi ter­jedelemben japán haikukat és tankákat tartalmaz a négy évszak köré csoporto­sítva. Tudnivaló, hogy a hai­ku és a tanka a japán köl­tészet két ősi formája. A haiku három, 5—7—5 szóta­gos, rímtelen sorból áll. A tanka ezt két 7-7 szótagos sorral megtoldja. Rácz Ist­ván a japán eredeti művek fonetikus átírásának, vala­mint francia és német nyel­vű fordításoknak az ismere­tében készítette a maga fordításait. Nem véletlen, hogy ez a két műforma a mai magyar költészetben is meghonosodott: jellemzője a tömörség, az egyszerűség, a tisztaság, a közvetlenség, a természetszeretet, a le­szűrt életbölcsesség. íme, néhány téli ihletésű haiku Rácz István fordításában: „Hideg, tiszta nap. / Kály­hámban a 'bikkfatűz / vidá­man pattog!" Vagy: „Vizes­korsómat / szétpattintotta a fagy: / fölébredtem rá." Vagy: „Lengő gyertyaláng / jelzi: sötét éjszakán / hull és hull a hó." Különös sors: Rácz István egy életen át a kenyeret té­vedhetetlen pillantásával, a tárgyak lelkét megidéző sze­mével, a fényképezéssel ke­reste. Ma látásának romlása lehetetlenné teszi számára a fényképezést, az előhívást, a nagyítást. Fáradhatatlan munkabírása azonban • új eszközt adott a kezébe: föl­fedezte a magnetofont. Sok zenét hallgat. A kapcsola­tot barátaival hangoslevél­lel tartja. S újabban a for­dítói munkához is hangsza­lagot használ . . . Ezek a magyar nyelven először meg­szólaló haikuk és tankák is kivételes szépségüket talán éppen annak köszönhetik, hogy a külvilág zajaitól és zörejeitől, piszkától és szeny- nyétől megfosztott (megsza­badított!) ember kifinomult belső hallásával készültek... * Látszólag alkalom szülte írásokat tartalmaz Keresztu- ry Dezső legutóbbi kötete: írói, pályatársai főhajtáso­kat, születésnapi köszöntő­ket, évfordulós megemléke­zéseket, halotti búcsúztató­kat. Ismerjük a kritika egy részének ideges összerándu- lását, amikor ilyen kötet megjelenésének hírét veszi. Siessünk eloszlatni a gya­nakvást. A Kapcsolatok nem a kiadó tisztelet adása a Nyugat második nemzedé­kéhez sorolható, idős, nyolc­vanöt éves író előtt; a kötet nem alkalmi írások puszta konglomerátuma. A hat cik­lusba sorolt írások időbeli és tematikai íve valóban nagy távlatokat fog össze: a szerző a mesterek közül — többek között — Adyt, Babitsot, Horváth Jánost, Szekfü Gyulát idézi, a már­tírok közül Bajcsy-Zsilinszky, Szerb Antal emléke előtt tiszteleg, leggazdagabb a vele nagyjában azonos élet­korú pályatársak — Déry, Illyés, Németh László, Illés Endre - köre, de figyelme van a társművészekre is, a festő Egryre,^ a szobrász Bor­sos Miklósra, a muzsikus Doráti Antalra, melegen szól munkatársairól, tanítványai­ról (pl. Lőrincze Lajosról, Szauder Józsefről), végül néhány jeles, elfeledett kor- társát (pl. Fenyő Miksát, Basch Lórántot) mutatja be. Mi adja a mintegy hetven tanulmányt, hetven portrét fölvonultató kötet egységét?- Keresztury nemcsak nagy kort ért meg, nemcsak gaz­dag élettapasztalatra tett szert, nemcsak sok embert ismert meg személyesen. Igazi titka kivételes kap­csolatteremtő és kapcsolat- tartó, az emberi kapcsola­tokat megőrző képességé­ben, barátkozó hajlamában, az eltérő természetekkel is azonosulni tudó érzékenysé­gében, beleélő erejében van. Mindemellett Keresztury nemcsak ismeri, hanem sze­reti is tárgyát. Rendelkezik azzal az erénnyel, amely egyre ritkább manapság: hálás azokért a szellemi ér­tékekért, amelyeket munkás élete során megismert, azo­kért a javakért, esztétikai örömökért, amelyekben része volt. Kortársakat megidéző magatartásának alapvonása a tisztelet, a fölismert érté­kek melletti hűség. Tisztelet- adásnak nevezi a kötet írá­sait, ami nála több formá­lis megnyilatkozásnál, pusz­ta főhajtásnál. Ez az érték­tisztelet emel ki a feledés­ből neveket (például a festő Mágori Vargha Bélát vagy a költő Hegyesi Jánost), s ez mutat rá a tudomány, a könyvkiadás elvégzendő fel­adataira (például hiányzó könyvekre, életművek elma­radt értékelésére). Vegyük mindehhez Keresztury - és a kötet írásainak - harma­dik közös tulajdonságát: mondanivalóját mindig von­zó, élvezetes stílusban, tisz­ta, világos fogalmazásban, érzékeny, személyes megkö­zelítésben adja elő. A Kap­csolatok tanulmányokat fog­lal magába, mégis Keresz­tury talán legszemélyesebb és leghasznosabb könyve. Előlegezi azt az önéletraj­zot, memoárt is, aminek megírásához — reméljük — már papírt terített asztalán. Tüskés Tibor ParH Nagy Lajos nóta- nincs más csak fojtás s fojtatás minden legújabb folyvást folytatás nincs más csak hajtás s hajtatás t daloljunk pajtás pajtatás Öcsi Hónapokig nem fogtam be nem hajtottam, csak ott pró bálgatta a járást a kertber Aztán olyan ló lett belőle

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents