Dunántúli Napló, 1989. május (146. évfolyam, 119-146. szám)

1989-05-20 / 137. szám

1989. mójus 20., szombat Dunántúli napló 7 ü Dili politikai vitafóruma Mindenkinek inga van az igazsághoz Az MSZMP Kecskemét után, Szeged előtt Az április 15-i kecskeméti ,,Reform-műhely" tanácskozás értékelése ma még csak ön­magában lehetséges. mivel tényleges hatásának kimutatása egy hosszabb folyamat ered­ményeként történhet majd meg. Annyi azonban már most is megállapítható az ott elhang­zott felszólalásokból, hogy az MSZMP-n belül egyre mar­kánsabban körvonalazódik az ón. reformkötelezett mag, amely ha kell a mai pártstruktúrót szétszakítva kívánja kimozdítani az MSZMP-t a tanácstalanság és következetlenség állapotá­ból. Napjaink átalakulási folya­matának,, lényege a korábbi tekintélyural mi-bürokratikus po­litikai rendszer felváltása egy plurális-demokratikus rendszer­rel. A korábbi erős egypórti uralom következtében az átala­kulás folyamatában ma az MSZMP magatartása ma még döntőnek minősíthető. Nem mindegy tehát, hogy a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt milyen politikát folytat, mennyi­ben határozza meg a politi­kai rendszer átalakulásának ütemét, mértékét és jellegét. Az MSZMP legfontosabb fel­adata, hogy valódi politikai pártként működjön. Ennek ér­dekében át kell gondolnia az elfoglalt uralmi pozíció kérdé­sét, a vezetés és a tagság vi­szonyának új minőségét és o párt programalkotó képességét. Ezekhez képest csak másodla­gos, bár jelentős kérdés a párt szerveződése, felépítése (a mű­ködési keret), a pártegység (a platformszabadság és frakció, a pártfegyelem) problematiká­ja. Úgy tűnik, hogy az MSZMP-ben folyó mai viták inkább ez utóbbi kérdésekre helyeződnek anélkül, hogy a legfontosabb feladatokra meg­oldások születnének. A reformkörök szerveződését is abból a szempontból érde­mes megítélni, hogy vajon az általuk megfogalmazott törek­vések mennyire képesek a szer­vezeti mechanizmuson keresztül Politikai döntéssé válni. A re­formkörök esetében - bár­mennyire is párton belüli szer­veződésről van szó - a dön­téshozatali fórumokra csak .•külső’’ nyomást képesek gya­korolni. Ha ugyanis a reformnak személyi akadályai vannak — konzervatív, vagy hitelüket vesztett pártvezetők; a tagság érdekeitől eltérő, külön érde­keket valló apparátusok -, okkor ezek leváltását és fel­cserélését alulról-felfelé épít­kezve lehet csak megtenni. E9y központi radikális személy­csere - bár jelentős változá­sokat hozott a párt egészének fejlődése szempontjából —, oem oldja meg a ,,vidék és a végek" vezetőváltását. (Példa . ®rre az 1988-as májusi pórtér- 'okezlet is.) Az alulról felfelé történő át­alakítást nem „spórolhatja” Oeg a párttagság. Nincs más ®rő, amely helyette megvívja ®zt a harcot, nem takarítható n'e9 a konfliktusok vállalása ?„Helyi, területi vezetőkkel. Eb- rjól a szempontból kell meg­lelni a rendkívüli pártértekez- ,e* kérdését is. Képes-e a párt­osság a küldöttek kiválasztá­snál, mandátummal való ellá- csuknál arra, hogy a refor- rr'°’lc megvalósulását jelentő Oltalmat fogalmazzon meg, és ®zt a párt mai szervezeti echanizmusán legyen képes fesztül- vinni. Ennek hiányá- ^?n a pártértekezlet összehf- osa nem ígér semmiféle elő- Olépést. A pórtszakadás is csak lát­szólag kínál megoldást. A ki­szakadó reformpárt elvileg a múlthoz nem ragaszkodó veze­tők nélkül építheti ki szerveze­tét. A megmaradó balszórny, illetve a centrum azonban to­vábbra is a konzervatívok gyülekező helye lenne, ráadá­sul azzal a magabiztos ön­tudattal, hogy a „kétfrontos harc" jegyében sikerült a párt­nak stabilizálódnia. Ma a legnagyobb problémát az okozza, hogy nem tudni, mi a párttagság véleménye a re­formról. Nem tudni, kisebbség­ben vagy többségben van-e a reformszárny a pórt egészén belül és nem világos az sem, hogy mi ma a párttagok ál­tal vallott reform konkrét tar­talma. A párttagság különbö­ző megnyilatkozásai - pl. 1956 értékelése kapcsán, a pártfő- tikár nyilatkozatainak megítélé­sében stb. - csak hivatkozási alap - nem pedig a párttag­ság döntést befolyásoló érde­mi részvétele észrevétel - a különböző irányzatok vetélke­désében. Az alapszervezetek levelei, az információs jelen­tések a párttagság - legin­kább érzelmi-indulati - meg­nyilvánulásának részleges for­mái, amit a felsőbb szervek szinte tetszés szerint felhasz­nálhatnak. Első lépcsőben ezért arra lenne szükség, hogy az alap­szervezetek foglaljanak állást a párt előtt álló legfontosabb kérdésekben: mi legyen a program, vagy mik legyenek a program egyes elemei; mi­lyen vezetőkre van szükség; melyek legyenek a tagság és a vezetés viszonyának a válto­zási irányai, hogyan történjen a végrehajtás stb. Az alapszer­vezetek állásfoglalásai után felmenő rendszerű pártértekez­leteket kellene összehívni, ahol a - szükség szerint - eltérő alapszervezeti vélemények megütközhetnének, és kialakul­hat egy kompromisszumos, de már többségi álláspont, fenn­tartva a platformszabadság je­gyében a kisebbségi álláspon­tokat is. Ezzel párhuzamosan a nyilvánosság összes eszközét felhasználva, folyamatos hori­zontális és vertikális vélemény- egyeztetések is szükségesek. Annak eldöntésében, hogy ki reformer és ki konzervatív, ma szubjektív elemek, személyes megítélések, „címkézések" játsszák a főszerepet. Objek­tívabb választóvonalat eredmé­nyezne a retrograd és refor­mer erők elválasztásában egy olyan program, amelyet a párttagság alulról építkezve fogalmazna meg. így kiderül­ne az is, mit akar a tagság, ami ma a nyilvános kifejeződés hiányában csak alig ismert. Ez lehetővé tenné, hogy a párt megújulása során a mai szer­vezeti mechanizmuson keresz­tül ki lehessen szorítani a visszahúzó elemeket a vezetés­ből, ami véleményünk szerint tisztább képet eredményezne. Nehéz és sürgető kérdése­ket szükséges tehát megolda­ni, amiben feltétlenül a párt­tagságnak kell a döntő szere­pet játszania. Ki kell lépni ab­ból az anonimitásból, hogy a tagság egyes vezetők állás­pontjának hivatkozási alapja legyen. A párttagságnak a politika alakításában való ér­demi részvétele persze feltéte­lekhez kötött. Ezek közül a leg­fontosabb, hogy valós infor­mációval rendelkezzen oz or­szág helyzetéről, a válságból való kijutás lehetséges alterna­tíváiról, a döntés várható kö­vetkezményeiről. A mai párt­vezetésnek - nemcsak a sze­mélyeknek, hanem a testüle­teknek is - a felelőssége ab­ban van, hogy ezek az infor­mációk hozzáférhetőek legye­nek. A párttagok felelőssége pedig abban jelölhető meg, hogy további passzivitásuk esetében az MSZMP vagy szétesik, vagy a párttagságtól merőben eltérő „megoldást" hirdető vezetés kerül hotalom- i a. Ha az MSZMP nem lát ne­ki alulról építkezve a teljes Megalakult Baranyában az Ellenzéki Kerekasztal 1989. áp­rilis 19-én az MDF, az SZDSZ, az FKGP és a FIDESZ képvi­selői létrehozták a megyében működő független szervezetek koordináló szervét. A Kerék­asztal munkájába bekapcso­lódott a Fii Cu Női, a Függet­len Jogász Fórum és a TDDSZ helyi szervezete is. Az Ellen­zéki Kerekasztal várja mind­azokat a megyei szervezeteket és mozgalmakat, amelyek az 1989. március 15-én meghir­’ Az MSZMP MÉV Bizottsága 1989. május 3-i rendkívüli ülé­sén megállapította, hogy a vál­lalat léte körül folyó vita, egyes országos vezetők által tett olyan kijelentések, melyek a vállalat bezárását sürgetik, olyan bizonytalanságérzetet, csöggedést, vereség- és pánik- hangulatot keltettel dolgozóink körében, mely mór gátja o nyugodt munkának, vagy bár­melyik pillanatban azzá válhat. A pártbizottság véleménye, hogy a vállalat létét megkér­dőjelező nyilatkozatok hibás koncepción alapulnak, szak­szerűtlenek, félreinformálóak és politikai érzéketlenségről tesz­nek tanúbizonyságot. Ezért a vállalati pártbizott­megújitásnak, akkor az erősza­kos „megoldások" veszélye egyre inkább aktualizálódik. Ma nemcsak a társadalom gazdasági, szociális stb. prob­lémái jelentik a konzervatív erők hivatkozási alapját, ha­nem az is, hogy véleményük szerint „az MSZMP már most is a szétesés állapotába ju­tott, egy helyben topog, ta­nácstalanságát jól mutatják vezetői eltérő megnyilatkozásai, és ezért minél előbb, ha kell „kemény kézzel", de „rendet" kell rakni. Az ilyen rendben azonban nem sok köszönet lenne. A kérdések rendkívüli nagy horderejűek, az idő pedig sür­get. Elbizonytalanodott, hitet vesztett párttagsággal eredmé­nyesen sem a választási küz­delemben, sem az ország problémáinak megoldásában nem lehet részt venni. Ma te­hát a legfontosabb — a vá­lasztásokat is megelőzve - a pórt reformirányának tiszté sa. Dr. Fodor MSZMP oaranya Megyei Bizottságának tagja Dr. Petrétei József MSZMP Pécs Városi Bizottságának tagja A Dunántúli Napló április 29-i számában Történelmi utunk főcím alatt a bevezető­ben a következő olvasható: „Néhány hete az MSZMP Pécs Városi Bizottsága kezdeménye­zésére és szervezésében párt­tag és párton kívüli egyetemi oktatók, kutatók, társadalomtu­dományi szakemberek tudomá. v, as vita keretében vélemé­nyezték a Központi Bizottság által kiküldött és Berend T. Ivón vezetésével működő 1. számú munkabizottság (A Tör­ténelmi Albizottság) nyilvános­ságra hozott dokumentu­mát” . • ■ Mojd a cikk a tovóbibakban négy fő témakörrel foglalkozik. Ezek közül a harmadik pont­ban tárgyalt - 1956 értékelé­sére szeretnék reagálni. A szö­veg Így hangzik: „Széles körű vita bontako­zott ki 1956 értékelése kap­detett 12 pont szellemében te­vékenykednek. Az 1989. május 11-én tar­tott ülés résztvevői megegyez­tek abban, hogy az MSZMP- vel és a megyei tanáccsal tár­gyalásokat kezdeményeznek a többpártrendszerbe való át­menet feltételeinek a biztosí­tásáról. Az Ellenzéki Kerék­asztal megválasztotta a kép­viselőit, egyben kinyilvánitotta azt, hogy a tárgyalások állá­sáról folyamatosan tájékoztat­ni kivánja a közvéleményt. Ellenzéki Kerekasztal ság felkéri az országos és me­gyei állami, politikai, társadal­mi szervekben tevékenykedő kommunistákat, hogy minden lehetséges fórumot használja­nak fel arra, hogy a vállalat fennmaradásának logikáját magyarázzák. Kéri a vállalat gazdasági vezetését, hogy eh­hez a szükséges információk megadásával nyújtson segítsé­get. A vállalati pártbizottság kéri a kommunistákat, hogy nyu­godt, megfontolt viselkedéssel, példamutató munkává), maga­tartással segítsék a nehéz helyzetből való kijutást. Mecseki Ércbányászati Vállalat MSZMP-bizottsága csán, nem függetlenül attól, hogy 1956 októberének népfel­kelésként való értékelése, il­letve ennek nyilvánosságra való hozatala a mai magyar társa­dalmat, a párttagságot is mé­lyen érintette, szenvedélyes, niegosztó vitákat is gerjesztett. A tudományos értékelés szem­szögéből 1956 egyoldalú, csak ellenforradalomként való minő­sítésé egyöntetű elutasításra talált. A népfelkelésként való értékelést a vitában résztvevők e9V része elfogadta azért, mert véleményük szerint jól ér­zékelteti a döntően a szo­cializmus megújítására irá­nyuló spontán társadalmi rob­banást. A vitában résztvevők másik része a népfelkelésként való értékelést pontatlannak, egyoldalúnak tartotta a folya­mat eqé-rzére vonatkoztatva, .-..■ívéi véleményük szerint az eseményekben kezdettől keve­redett a forradalmi és az el­lenforradalmi vonulat, az utób­bi állandó erősödése mellett. Nagyon figyelemre méltónak és továbbgondolandónok ítélték viszont az állásfoglalásban a korrektiv forradalomként ■ való értékelést. Ennek kapcsán két álláspont körvonalazódott. Az egyik szerint, bár az esemé­nyeik során az ellenforradalmi, restaurációs cselekmények el­szaporodtak, jobbra tolódósi tendencia is érzékelhető volt, a folyamat erőszakos külső megszakításáig nem dőlt el végérvényesen, hogy saját bel­ső logikája folytán korrektiv forradalomként vagy ellenfor- rodalamként szilárdult volna (meg. Az ellenforradalmi ten­denciák felerősödése okaiként ez az álláspont a következő­ket jelölte meg: a Nagy Imre és Kádár János körül tömörülő pártellenzék azáltal, hogy egy tömegmozgalommal találta ma­gát szembe, minden magabiz­tosságát elvesztette, az állam- hatalom összeomlott. Egy má­sik álláspont szerint a korrek­tiv forradalom a Nagy Imre-kor- mány november 3-án tulajdon­képpen- már bukott volt, az ellenforadalom külső beavat­kozás hiányában akár már pár napon belül is nyilvánvalóvá lett volna a közvélemény szá­mára is. Az események egyol­dalúan forradalomként való minősítését a döntő többség nem tartotta adekvátnak. - Megfogalmazódott, hogy még mélyebben, gazdagabb össze­függésrendszerben kellene ele­mezni a nemzetközi tényezők szerepét (pl. a szovjet vezeté­sen belüli ellentétek a magyar válság megoldási módját ille­tően, az egyes döntések konk­rét mozgató okai, a szuezi vál­ság szerepe, a jugoszláv ve­zetés magatartása, ennek vál­tozásai, a Szovjetunió és a többi szocialista ország, vala­mint a szovjet-jugoszláv vi­szony alakulásának szerepe a Nagy Imre-perben" ... A ciktk aláírója: Kisbán Gá­bor, az MSZMP Pécs Városi Bizottságának titkára. Az 1956-os forradalom ilyen irányú értékelése mélységesen megdöbbentett és egyszersmind felháborított. Az MSZMP Pécs Városi Bi­zottsága, egyes egyetemi ok­tatók, társadalomtudományi szakemberek, remélem, egy pillanatig sem hiszik, egy pil­lanatig sem gondolják komo­lyan, hogy az 1956-ról alko­tott véleményük egyezik a ma­gyar nép többségének véle­ményével. - 1989. májusa van . . . Egyszerűen nem ér­tem, hogy a ma mindjobban feltörő pluralizmusban, miért próbálják még mindig félre­vezetni az embereket? Oly nehéz végre kimondani a tel­jes igazságot? 1956 értékeléséhez nem kell egy történelmi albizottságnak összeülni. Nem kell ahhoz órá­iig, napokig .hetekig tárgyal­ni, nem szükséges kompe­tensnek lenni, hogy megálla­píthassuk, mi is történt abban az időben. Ezekben a dolgok­ban még csak vitának sincs helye. A napnál is világo­sabb, hogy 1956 a magyar nép igazi forradalma, hősies szabadságharca volt. Akik ezt a történelmi igazságot más­képp próbálják beállítani, azok vétkeznek az 56-ban el­esett és a megtorlás idején kivégzett hősökkel szemben és egyben vétkeznek önön haza- fisóguk ellen is. Ha már az MSZMP szak­értők bevonásával vizsgálja 56 eseményeit, engedtessék meg, hogy én is segítségül hívjak egy szakértőt, nevezetesen Ki­rály Bélát, az Egyesült Álla­mokban élő hadtörténészt, aki 1956-ban a budapesti nem­zetőrség főparancsnoka volt. Király Béla egyik könyvé­ben ezt írja: „1956-ban Mogyarországon győzött a forradalom! Mi a forradalom? A forradalom erő­szakot alkalmaz arra, hogy az uralkodó társadalmi, gazdasá- sági, politikai rendszert meg- döntsa és helyére újat állít­son. A folyamatunk mindhá­rom eleme nélkülözhetetlen: erőszak, az uralkodó rendszer megdöntése, egy új rendszer hatalomra jutása. Ha bárme­lyik összetevő hiányzik, nincs forradalom. Ha új gazdasági, társadalmi vagy politikai rend­szer lép életbe — ez forra­dalom. 56-ban a harc eredménye az lett, hogy a sztálinista kor­mány megbukott, a politikai rendőrség feloszlott, a régi rendszer megdőlt. Az új kor­mány (Nagy Imre-kormány) szilárd, demokratikus volt és élvezte a magyar nép túlnyo­mó többségének támogatását és lojalitását. A forradalom valóban győzött. De a forra­dalom belpolitikai tett, nem nemzetközi esemény. Az új forradalmi kormányt nem belső erők, hanem ide­gen szovjet agresszió döntöt­te meg! A Szovjetunió (1956. nov. 4.) a szocialista orszá­gok közötti első háborút meg­indította. A modern szocializmusnak annyi formája, annyi válfaja van, ahány helyen, ahány tör­ténelmi időszakban próbálják megvalósítani különböző válfa­jait . . .* Ha a gazdasági, társadal­mi vagy politikai rendszert békés úton cserélik fel újjal, még akkor is, ha az új radi­kálisan különbözik a régitől - reformról és nem forra­dalomról van szó. Békés for­radalom önmagában ellent­mondó fogalom. A forra­dalom előfeltétele az erőszak. Ha a változásra törekvő erők erőszakot alkalmaznak, de a régi rendet nem tudják vég­legesen leverni, akkor csak felkelésről, forrongásról, láza­dásról, rendzavarásról lehet beszélni." Ennyit Király Béla írásából. Nincs mit hozzáfűzni, önma­gáért beszél. 1956. november 4. Nagy Imre a Szabad Kossuth Rá­dióban nyilatkozatot olvas be: „Itt Nagy Imre beszél, a ma­gyar nemzeti kormány elnöke. Ma hajnalban szovjet csapa­tok támadást indítottak fő­városunk ellen azzal a nyil­vánvaló céllal, hogy meg- döntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csa­pataink harcban állnak! A kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével". Vajon ki az, akit nem indí­tanak meg a fenti sorok? Hogy miért beszélünk any- nyit 56-ról? Miért sorsdöntő 1956 a magyar nép életében? Legfőképpen azért, mert az 56-os forradalom követelései mind a mai napig érvénye­sek. Mint például a politikai pluralizmus teljés értékű formá­ja, a többpártrendszer és az önigazgatás, a kisállami füg­getlenség teljes értékű formá­ja, a semlegesség iránt. 1848-49 után 120, 1918-19 után 70, 1945—47 után hábo­rús bűnökért 189 - összesen 379 személyt ítéltek halálra. Ezzel szemben az 1956-os for­radalom leverését követő ke­gyetlen terror 500-nál több halálos Ítéletet mondhat ma­gáénak. Sasvári István, a Szabad Demokraták Szövetsége pécsi ügyvivője .........—■ ■———- . i » El lenzóki Kerekasztal Állásfoglalás helyzetünkről

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents