Dunántúli Napló, 1989. május (146. évfolyam, 119-146. szám)

1989-05-14 / 131. szám

Támadásban a PMSC: Túri elörevetődve pújára fejel Andrusch ka- Fotó: Káródi Gábor Sikerült... PMSC—Vasas 2-1 (0-0) Ojmecsekolja, 5 ezer néző. V.: Kovács I. L. PMSC: Bogyay- Bódog. Torna, Bérczy - Tom­ka, Megyei, Túri, Polaczki (Czérna, a 80. percben), Vén- Nagy T. (Czéh, az 59, perc­ben), Lehota. Edző: Garami József. Vasas: Andrusch ­Zentai (Szabadi, a szünetben), Elekes, Csorba - Bozsér, Ba­logh, Kecskés, Duró, Claude — Pecha (Zvara. a 77, percben), Melis. Edző: Kárpáti Béla. (Kellemetlen előjáték vezette be a mérkőzést. A tartalékok összecsapásának utolsó percei­ben iCsoboth megsérült, még­hozzá oly mértékben, hogy a mentők szállitottpk a kórházba a ,középpályást.) Ahogyan azt Garami József a találkozó előtt ígérte, táma­dólag lépett fel o PMSC. Úgy tűnt, a piros-feketék rövid úton szeretnék elintézni a hórom pont sorsát, s a középpályán sikerült is fölényt kialakítaniuk, de igazi helyzetbe nem na­gyon kerültek pontatlan össz- jótékuk miatt. Az első látványos akció o 21. percben Túri nevéhez fű­ződött. A középpályást Lehota indította a középpálya tájékán, Túri észrevette, hogy nyitva áll előtte a folyosó, a 16-osig ve­zette a labdát, majd látva, hogy Andrusch kiindult, átívelt fölötte, de a labda a háló he­lyett a kapu mögött landolt. Továbbra is a PMSC táma­dott, úgy tűnt idő kérdése csu­pán, hogy gólt érjen el. A 33. percben újro Túri került nagy helyzetbe, de Nagy T. jó át­adása után 15 méterről fölé durrantott. Három perccel ké­sőbb Polaczki kapott jó labdát a büntető területen belül, de ballábas lövése a kapufáról vágódott az alapvonal mögé. A Vasas az első félidő so­rán a 40. percben vétette ész­re először magát, ekkor Melis 20 méteres szabadrúgása szállt Bogyay kapuja fölé. A 42. percben Vén tört ki a védők között, de hosszan tette maga elé a lobdát, az érkező Túri viszont 8 méterről a jobb ka­pufát találta telibe. Egy perc­cel q félidő lefújása előtt Nagy Tamás jobb oldali beadá­sát Túri kezelte le az ötös sar­kánál, kapura fordult, de kö­zeli, lopos lövését Andrusch gyors vetődéssel hárítani tud­ta. A félidő legnagyobb hely­zete volt! Szünet után tovább tartott o hazai fölény. Az 51. perc­ben Vén hosszú indítását Nagy T. kopásból o jobb kapufa mellé vágta. Egy perccel ké­sőbb Vén került helyzetbe, a 16-oson belül mellel tette ma­ga elé a labdát, de az mesz- szire elpattant tőle, így a vé­dők még idejében közbe avat­kozhattak. Az 59. percben hidegzu­hanyként érkezett a Vasas ve­zető gólja. Ekkor Pecha sza­badrúgása után Melis a rö­vid sarokra helyezkedve hét méterről, lejjel az ellenkező sarokba csúsztatta a labdát (0-1). A gólt követően elkeseredet­ten rohamozott a PMSC, s en­nek meg is lett az eredménye A 71. percben Tomkát a 16-os vonal tájékán akasztották a vendégvédők, de Kovács já­tékvezető a hazaiak legna­gyobb bánatára úgy ítélt, hogy a szabálytalanság még a 16-oson kívül történt, így sza­badrúgást ítélt , büntető he­lyett. Az elmaradt büntetőt (te­gyük hozzá jogosan meg nem ítélt büntetőt) a pécsiek egy perc múlva góllal torolták meg. Lehota a 11 -es ponton álló Túri lejére ívelte a lab­dát, s ö jó tejessel a jobb al­só sarkot célozta meg, de Andrusch a mezőnybe ütötte a labdát. Vesztére, mert a jó­kor érkező Czéh hét méterről a kapu közepébe lőtt (1-1). A remélt győztes gól érde­kében továbbra is nagy nyo­más alatt tartotta a Vasas ka­puját a PMSC. Nem is ered­ménytelenül. A 80. percben Bérczy indult el a félpályáról, a 16-osnál Czéh besegített ne­ki egy kényszerítő erejéig, s Bérczy a visszakapott labdát 12 méterről a bal alsó sarok­ba lőtte (2-1). Annak ellenére, hogy nyo­masztó fölényben játszott a PMSC, az utolsó tíz percben tudta csak megszerezni a győ­zelmet. Az első játékrészben a hazaiak középpályásai ural­ták a mezőnyt, a Vasas erejé­ből ritkán futotta ellentáma­dásokra. Fordulás után ugyan­ez volt a koreográfia: táma­dott a Pécs - csakhát a Va­sas szerezte meg a vezetést. Jellemző Melis rutinjára, hogy Bódog egyszer tévesztette szem elöl csupán, s ő nem kegyelmezett. Ha Fortuna ez­úttal a Vasas mellé állt is, a későbbiekben a piros-feke­ték kezét fogta. Harminc perc állt a PMSC rendelkezésére ahhoz, hogy megfordítsa a mérkőzést. Ha kínkeservesen is, de sikerült. .. A hazaiak kapujában Bo­gyay biztos kézzel védett, a gólról nem tehet. A védők kö­zül Torna még tartózkodó volt, Bódog viszont jól őrizte Me- list, kár, hogy egyszer figyel­me elkalandozott. Bérczy amel­lett, hogy jól rombolt, a tá­madásokból is kivette részét, sőt gólt is lőtt, talán a me­zőny legjobbja volt. A közép­pályán Túri, s amig a pályán volt Polaczki vétette észre ma­gát a legtöbbször, a többiek­nek ezúttal nem igazán ment □ játék. A támadók közül a csereként beállt Czéh dicsér­hető. A Vasasban Elekes és látvá­nyos gólja miatt Melis teljesít­ménye érdemel említést. Garami József: - Mindkét félidőben jól játszottunk, saj­nos a hagyományokhoz hiven ezúttal is sok helyzetet ki­hagytunk. Több gólt is rúghat­tunk volna. Kárpáti Béla: - Nagy küz­delemben sajnos elveszítettük c mérkőzést. (Este megtudtuk, hogy Cso- both sérülése szerencsére nem annyira súlyos, mint eleinte látszott. A játékosnak törése nincs, így valószínűleg nem kell sokat kihagynia.) Pauska Zsolt További eredmények Dunaújváros-Haladás VSE 2-1 (1-0) Szombathely, 4000 néző. V.: Szabó J. Gólszerzők: Miskovicz (15. p.), Márkus (70), illetve Nagy (50.) Békéscsaba-Veszprém 1-0 (0-0) Békéscsaba, 7000 néző. V.: Vágner. Gólszerző: Oroszki (82. p.) Bp. Honvéd-Vác 2-0 (2-0) Bozsik-stodion, 5000 néző. V.: Boy. Gólszerzők: Kovács K. (15.), Fpdor (37. - 11-esből). Rába ETO-Ferencváros 1-0 (1-0) Győr, 20 ezer néző. V.: Hu­ták. Gólszerző: Rubold (12. p.). A PMSC Vasas mérkőzés eredményét eltaláló pályázó­ink közül a szerencse ezúttal iFaddi István, Baja, Korvin u. 26. szám alatti lakosnak kedvezett. Nyereményét postán kapja meg. Pályázni csak a lapból kivágott szelvénnyel le­het, amelyet kitöltve kérünk szerkesztőségünk címére (VDN, 7601, Pécs, Hunyadi át ti.) péntek délig eljuttatni. Fömérközés: Siófok—Békéscsaba: ................................................... Pó tmérkőzés: Veszprém—PMSC: ........................................................ A pályázó neve: .......................................................................................... Lakcíme: ............................................................................................................. Siófoki Bányász- MTK VM l-l (1-0) (tizen­egyesekkel 5-4) Budapest, Hungária körút, 2000 néző. V.: Szilágyi. Sió­fok: Biró — Kolonics, Aczél, Burai (Palkovics, a 78. perc­ben), Marozsán — Keszeg, Freppán, Mex, Zsadányi — Boda (Szabó B., a 73. perc­ben), Krausz. Edző: Gellei Im­re. MTK-VM: Gáspár — Ta- lapa, Híres, Lőrincz, Farkas — Katzenbach, Szeibert, Vadász — Kékesi (Hahn, a 67. perc­ben), Pölöskei (Balogh, az 53. percben), Lakatos. Edző: Ve­rebes József. 36. perc: Freppán kapta a labdát Zsadányitól, 40 méter­re az MTK kapujától. A bal- összekötő helyén kapura hú­zott négy védő kíséretében és 12 méterről a kiinduló Gás­pár mellett nagy gólt lőtt a kapu jobb oldalába (1-0). 80. perc: Szeibert átadása után Híres tovább perdítette a labdát Katzenbach elé, aki 10 méterről, leshelyzetből lőtt a kapu jobb oldalába. A já­tékvezető gólt ítélt (1-1). Meglehetősen álmos iram­ban kezdődött a mérkőzés, de ez csak a látszat volt. mert a siófokiak ügyesen lassították a játékot és a gyors ellentáma­dásokra építettek. A második félidőben hatal­mas lendülettel kezdett az MIK, akiknek a siófokiak át­engedték a területet. Voltak percek, amikor a Bányász nem tudott kijönni kapuja elől. Egyre-másra gördültek a hazai támadások, de a gyá­moltalan csatárok elől a ha- tóiozottan játszó siófoki vé­dők mindig felszabadítottak. Lesgóllal egyenlített az MTK és következtek a 11-esek. A siófokiak mind az ötöt érté­kesítették, sorrendben ázabó B., Kolonics, Zsadányi, Frep­pán és Marozsán. A hazaiak­nál négyen belőtték, Lakatos lövését Biró szépen védte. Juhász Gyula AZ NB I. ALLASA A 25. FORDULÓ UTÁN: 1. Honvéd 2. Rába 3. MTK-VM 4. FTC Videoton Vác Békéscs. Tatabánya Siófok 10. Pécs 11. Veszprém 12. ZTE 13. Haladás 14. Cl. Dózso 15. Dunaújv. 16. Vasas 5. 6. 7. 8. 9. 25 13 25 13 25 10 25 13 24 14 25 10 25 11 24 10 25 7 6 34-23 ! 7 39-27 5 35-30 7 38-29 7 49-27 7 30-26 9 34-28 . 6 31-26 9 29-32 : 9 30-33 : 2 11 19-31 ; 4 10 33-31 : 4 11 26-36 : 4 11 29-29 J 4 13 25-48 ; 7 12 25-50 J AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA _________________Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BALING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Ki adja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ II IC II III Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. 1*111 Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. —................................................ Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Te rjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 20,-forint, negyedévre 60,-forint, félévre 120,-forint, egy évre 240,-forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. vasárnapi Mészáros cáfol Három héttel ezelőtt megír­ták, hogy Mészáros Ferenc, a pécsiek volt csatára az írek elleni hazai vb-selejtezőt kö­vetően kimaradt a belga Lo- kerenből. írásunkban felvetet­tük: esetleg igaz lehet az a pletyka, mely szerint Mészáros mellőzésének oka egy hazai nyilatkozata lehet. Nos, pénte­ken felhívtuk telefonon a csa­tárt, aki más okkal magyaráz­ta öt mérkőzésen keresztül tar­tó kényszerszünetét. — Valóban megjelent a magyar sajtóban egy ilyen nyi­latkozatom, de azt hiszem, a fővárosi újságíró félreértette, amit neki mondtam. Nem sze­rintem játszom „falusi csapat­ban", hanem a menedzserem szerint, oki úgy véli, el kelle­ne mennem Lökerenből. Mint megtudtuk, ez ügyben mór meg is kezdődtek a ta­pogatózások, s Mészárost már­is szívesen látná egy-két nyu­gatnémet csapat. A labdarú­gónak ugyan még kétéves szerződése van a Lokerennél, de kedvező ajánlat esetén ta­lán lemondana róla a belga klub. — Mellőzésem oka egyéb­ként más természetű volt. Az itteniek rossz néven vették, hogy hazamentem az írek el­leni mérkőzésre, ahol Bicskei Bertalan csak egy félidőt en­gedélyezett, s eközben a Lo- keren egy kupomeccsen vere­séget szenvedett. Annak elle­nére, hogy szerződésemben szerepel az a kitétel is, hogy válogatott mérkőzésekre haza­mehetek, a belgák edzője annyira rossz néven vette ezt, hogy a következő öt bajnokin kihagyott a csapatból. Autheunis Aimé vezetőedző­nek emellett kapóra jött az is, hogy Timoumi időközben visz- szatért Belgiumba (a marok­kói csatár családi problémái miatt több mint fél évig távol voit Lokerentől), így Mészáros helyett őt szerepeltethette. — A csapat is meglepődött azon, hogy Aimé nem tart igényt a játékomra. Szerencsé­re ez csak öt mérkőzés erejé­ig volt érvényes, azóta újra a csapatban vagyok. Mészárosék ebben a baj­nokságban ma lépnek pályára utoljára. A kieső helytől há­rom pontra vannak, így gond­juk nem lehet. A csatár egy hét múlva családjával együtt Magyarországra érkezik, nyári szabadságukat itthon töltik el. (pauska) Pannolit Kupa Pécsiek nélküli döntök Knmlén A komlói vállalatok, intéz mények és a környékbéli ter­melőszövetkezetek jó hozzáál­lását, valamint a szervezők ál­dozatos munkáját dicséri, hogy az idén is sikerült pénzdíjas­sá tenni a Pannolit—Baranya Kupa ökölvívó tornát Komlón. Miután a dobogó legfelső fo­kára lépő versenyző 2000 fo­rintos díjazásban részesül a tiszteletdíj mellett, érthetően fokozódtak az izgalmak a ver­seny második napján, amikor eldőlt, kik vívják a holnapi döntőket. A pécsieknek ezen a napon nem sikerült nyerniük. Közülük elsőként az 54 kg- ban Katies lépett a szorítábo, a kaposvári Lakatos ellen és többen már meglepetést szi­matoltak, amikor az első me­netben padlóra küldte ellen­Labdarugás. NB II.: Komló-Nagy kanizsa, Komló, 17.00. Csepel- Mohács, Csepel, 17.00. N6 III.: Paksi Atom—NK Volán, Szigetvár- Marcali, Dunaföldvár—DVMSE, Bog- lőrlelle—Siklós, Sellye—Paksi SE, D. Vasas—Mázaszászvór (elöl a pálya- választó, valamennyi mérkőzés 16.30-kor kezdődik). Megyebajnok­ság: Szentlőrinc-P. Kinizsi, Harkány -P. Zsolnay, Beremend-Ujpetre, Somberek-Szajk . (elöl a pályavá­lasztók, valamennyi mérkőzés 16.30- kor kezdődik. Tájfutás. TÜZÉP Kupa, Dömörka- pu, 9.30. felét. A továbbiakban azonban Lakatos nagyobb tudása ér­vényesült, és egyhangú ponto­zással nyert. A kisváltósúlyúak- nál az ugyancsak pécsi Jóni két döntést nem hozó menet után a harmadikban már nem tudott lépést tartani az újpes­ti Kováccsal, így joggal nyert 4 1 es pontozással a fővárosi versenyző. Hasonló koreográfia szerint zajlott a váltósúlyúak­nái a PVSK-s Pesti és a bor­sodi Kohl összecsapása. Itt is a harmadik menet döntött, s ezúttal is a jobb erőnléttel és ütőerővel rendelkező borsodi versenyző javára. így a holnap délelőtt 9 órakor kezdődő dön­tőkben - amelyek jó csatákat ígérnek - nem lesz baranyai résztvevő. G. G. Tenisi. Felszabadulási Kupa, ama­tőr verseny, D£DASZ-pálya, 8.Ó0. Megyebajnokság: újonc korcsoport, Bolokányliget, 8.00. Ifjúságiak: Boly, 8.00. Atlétika. Megyei serdülő bajnok- ság, Tüzér utca. 9.00. Szabadidősport. EllKER Kupo a Melitta SE rendezésében, Melinda utca, 9.30. Röplabda. PEAC—Szombathelyi Styl, NB II. férfiak, POTE-csarnok, 13.00. Ökölvívás. Pannolit Kupa. komlái sportcsarnok, döntő, 9.00. Autósport. Nemzetközi OFF ROAD- fesztivál, Somogybabod, 8 00. •• • •. ■>*. m% : it| dl M p őrt műsor ' Labdarúgó RIB III. MÁV NTE-Bonyhád 2-0 (10), Nagykanizsa, Vasutas-pálya, 150 néző. V.: Varga E. G. : Kozma II., Kém. Kaposvári Honvéd—Boly 2-1 (0-0). Kaposvár, 300 néző. V,: Oszter­mayer. G.: Kiss, ^tróbert, ill. Szo­mor. TOTO 1. Uerdingen—Bremen 2-1 1 2. Stuttgarter Kickers­Bayern München 2-0 1 3. Karlsruhe—Hamburg 2-2 * 4. Nürnberg-Mönchengladb. 0-0 5. Meppen-Frei bürg 2-3 2 6. Schalke 04—Wattenscheid 3-2 1 A többi mérkőzést vasárnap játsz- szák. A ZSOLNAY PORCELÁNGYÁR gyakorlattal rendelkező, képesített könyvelőt keres felvételre. JELENTKEZÉSo vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán. Telefon: 25-266 222-es mellék.----------------------------------- —--------------------------------------------------j Termelőszövetkezetek, kistermelők, figyelem! Jelentős jövedelmet hozó mezőgazdasági tevékenységhez: GILISZTATENYÉSZTÉS, HUMUSZ ELŐÁLLÍTÁSA. Telefon (munkaidőben): Iroda: 801-588, 778-948, 488-078; 802-745 helyett 149-601.

Next

/
Thumbnails
Contents