Dunántúli Napló, 1989. április (46. évfolyam, 90-118. szám)

1989-04-08 / 96. szám

Dunantmt napló 1989. április 8., szombat ________________________:--------------------------------------------------------------------------------------------- ^ f Ki tüntetett művészeink A Magyar Népköztársaság Csillagrendje: Pákolitz István Legutóbb keserű négysoro­sait olvastuk az Élet és Iro­dalomban a haza határain kívül rekedt magyarokról. Az­tán a hírt, Pákolitz István a Magyar Népköztársaság Csil­lagrendjét vehette át a Viga­dóban, a művészeti élet ki­tüntetettjei között. Pákolitz 1st. ván költő, idén lesz hetven­éves ... — Nem érdekes, nem fog­lalkoztat az idő múlása, — mondja éveiről. — Negyven­évesen jobbon nekikesered­tem azon, hogy egyszer el kell menni. Ma inkább kudar­caink foglalkoztatnak. Vala­mennyiünké. Az, ami jóváte­hetetlen. • Ami a magyar zsi­dósággal történt, ami ma­gyarsággal történt s történik. Olyon élmények, emlékgépek kavarognak bennem, melyeket nem lehet nem megírni. Régi pajtások, régi arcok Paksról, a gyerekkorból meg Kalocsá­ról, ahol tizenegy éven át vol­tam diák. Pákolitz Istvánnal beszélget­ve mindig szóba kerül a pak­si, kalocsai időszák. Versel­nék szövetében is felsejlenek egy régi, elmúlt világ, egy bi­zonyos táj szavai, nyelvi for­dulatai, az „oskolává ros", az eqyház latinja. S valami dac, hetykeség . . .- Talán ez a szüntelenül felidézett gyermekkor, amit 'intenzíven és átlényegítve új­raélek mindig, talán éppen ez oltja ki bennem az elmúlástól Való félelmet, — mondja er­ről. - Hálás vagyok azokért az évekért, a jó iskoláért. Sok ■nehézségen átsegített az ott kapott útravaló. Volt, aki azt mondta, könnyű neked, hiszen mindig kívül álltái a politikán, az eseményeken. Holott nem nagyon lehetett kívül állni a háború, a hadifogság, a Róko- si-kor éveiben, Pakson a Rajk- per idején. Az ember sohasem kívülálló.- Segit-e a költőnek, amit emberként megszenvedett?- Nem lehet megkerülni azt, amit megéltünk. Ki kell írnom, versbe kell öntenem az él­ményanyagot, különben bele­pusztulnék. Nem kell keresni, nagyon is sok az élmény. Me- sebeszéd, hogy van politika- mentes művészet. Hiszen az is politizál, aki sóhajt, netán le­gyint, hogy a káromkodást ne is említsem.- Most készülő kötete az utóbbi két év verseivel a József Attila-díj: Olyanok a hősei, hogy akár itt ülhetnének velem szemben az asztalnál és elbeszélget­hetnénk. A tegnapi napról, ismerősökről, iskolákról, csa­ládról, egészségről és a lé­tünknek keretet-teret adó tár­sadalomról. Gyomorszorító pillanatók, életek, amelyek megismételhetetlenek. Lehet­nek bár apró mozzanatok á világegyetem formálódását te­kintve, de hát miből is áll a világegyetem, ha nem az emberek mindennapjaiból?- Voltak kritikák, amelyek az én „mikrovilágomat"' úgy emlegették, mint afféle „női dolgot”, vagyis, hogy ném koncentrálok eléggé a nagy folyamatokra. Egyet biztosan mondhatok: továbbra sem fo­gok írni a római csatákról. A szélsőségek sem érdekelnek. Ügy vélem, írjon mindenki ar­ról, amit ismer. Én az úgy­Hallama Erzsébet nevezett kisembereket isme­rem, köztük éltem, élek, moz­gok. Nagy ember - elég ke­vés található a világon, s én igazán szerencsésnek is érzem magam, mert egyet-kettőt is­merhetek közülük. A szereplő­im nem a társadalmi rang­létra legmagasabb fokán he­lyezkednek el, a többséget alkotják. Ám a „kisemberek" sem csak magukért, hanem környezetük, családjuk sorsá­nak alakulásáért is felelősek. A kisember nem érdektelen tehát, a nagy történelmi fo­lyamatok szemszögéből sem. Ráadásul én is kisember va­gyok - Hallama Erzsébet a rá oly jellemző csibészes mo­solyával fejezi be felvetett gondolatomra adott válaszát. Április negyediké alkalmá­ból József Attila-díjjal tüntet­ték ki Hallama Erzsébetet. A díj eddigi írói tevékenységé­nek, a tizenkét könyvnek és számos publicisztikájának az elismerése. Ezekben a napok­ban jelent meg legújabb kis­regénye a RA-RE sorozatban, A bábu. Fülszövegében ugyan az olvasható, hogy a kisre­gény Hallama Erzsébet tize­dik könyve, de mi most össze­számoltuk és így bizton közöl­hetem, hogy a tizenkettedik, öt mesekönyv, három kisre­gény, két novellás és két ri­port-interjú kötet. Egy részük még akkor íródott, amikor Hallama Erzsébet a Dunántúli Napló munkatársa volt. Tizen­kilenc évig dolgozott a DN-nél, öt évig főszerkesztő- helyettesként. Azóta „csak" otthon ír, illetőleg egy szűk évre elvállalta a Jelenkor fő- szerkesztői megbízatását.- Úgy tudom, a legkedve­sebbek számodra a meseköny­veid ...- Igen. Szerintem roppant fontos, hogy az ember gyere­keknek írjon, olyat, mit ők ezután örömmel olvasnak. Én sosem tudom a könyveimről, hogy milyenek, de a mesék­nél érzem, hogy jól vagy hal­ványabban sikerültek-e. Tizenkét könyv, s előkészü­letben a tizenharmadik is, amely az Írónő tárcáit adja majd közre egy kötetbe fog­lalva, a Magvető kiadásában. Hallama Erzsébet budapesti születésű, dp két évtizede Pé­csett él és dolgozik, pécsi írónak nevezendő. Talán még azt az apró figyelmességet is megkaphatná, hogy a köny­vesboltba betérők új könyvét a polcra kitéve is meglelnék, s ne járjanak úgy, mint én, Kérdezem Pinczehelyi Sán­dortól: mi hangzott el az In­doklásban a díj átadásakor. „Nem lehetett hallani a taps­tól" — mondja. Mi hangozha­Munkácsy Mihály-díj: Pincehelyi Sándor tott el? A most 42 éves mű­vész eddigi grafikusi, festői pályájának méltatása, vagy a Velencei Biennálén való sze­replés dicsérete, vagy elisme­rés a Pécsi Galéria több mint tíz éve országos hírű prog­ramjának szervezéséért? Bár­melyik vagy mind a három. Pinczehelyi 1964-ben érett­ségizett a pécsi Művészeti Gimnáziumban; Bizséné Zs. Kovács Diána, Simon Béla voltak a tanárai. Lantos Fe­renc és a Pécsi Műhely tag­jai pedig azok a barátok, akikkel a 70-es évek elején elhatározták: olyan műveket hoznak létre, amelyek csak Magyarországon és csak ak­kor születhettek meg - itt ér­vényesek és itt akarnak hat­ni. Ezután jelentek meg - és kaptak új, irpnikus vagy meg­hökkentő felhangot - Pincze­helyi képein a nemzetközi és nemzeti jelképek: a sarló és kalapács, az utcakő mint a proletariátus fegyvere, a pi- ros-fehér-zöld szalag. (Mára, amikor mindent felpántlikáz­nak nemzetiszin szalaggal, ezért a képzőművészeti alko­tásokon megkopott a három szín politikai és esztétikai ér­téke, Pinczehelyi képeiről el­tűnt a piros—fehér-zöld. „Már más érdekel, mást aka­rok kitalálni":) 1977 óta .vezetője a Pécsi Galériának, még a Színház téri kiállítóteremben kezdte szervezni azokat a bemutató­kat, amelyek Pécsett látoga­tott hellyé tették a szakmá­ban; itt mindig lehetett látni valami érdekeset japán pla­káttól pécsi kerámián át finn design-ig. Budapest nagy ki­állítóhelyeit a 70-es években többnyire hivatalosság, szür­keség jellemezte, a vidéki ga­lériák relative előnyben vol­tak. Sokat kellett dolgozni a jó programokért, de megérte: a Pécsi Galéria valami olyat kínált, amit máshol nem le­hetett látni. Igaz, megsínylette ezt Pin­czehelyi műtermi munkája. Amikor a tavalyi biennáléra készült, fizetésnélküli szabad­ságot kért. „A biennálé! A boldog tervezgetés, mivel aka­rok szerepelni - a készülődés - a nemzetközi megméretés! Életem nagy élménye. Eddig is ismertek, sokleié hivtak, ­Várnagy Péter Ybl Miklós-díj: Az 1970-bén diplomázó és a belsőépítész-feleséggel, Uherkovich Ágnessel Pécsre kerülő Várnagy Péter építészt rövidesen építéstervezéssel is megbízzák. Első munkái közé tartozik Szekszárdon, a Mikes utcában felépített 76 lakásos „hajóház" és a Szentlőrinci Állami Gazdaság irodaháza. Majd 1978-ban acélszerkezet­építő szakmérnöki diplomát is szerez, hogy hozzáértését, al­kotókedvét olyan épületekkel bizonyítsa, mint az Úttörőház Pécsett vagy a tavaly elké­szült paksi sportcsarnok. A pécsi Mozgalmi Háztól a kü­lönböző lakóépületekig, a pécsi OTP igazgatóságától az óvodákig hosszan lehetne sorolni megvalósult terveit, s ugyonúgy munkáját elismerő okleveleit, kitüntetéseit is amelyek közül ezidáig a Munka Érdemrend bronz foko­zata és a Janus Pannonius-' díj ragyogott a legfényeseb­ben. Most, az építészi alkotó- tevékenységet a Legteljeseb­ben elismerő kitüntetésben, Ybl Miklós-díjban részesült.-. A díjra a Paksi Atomerő­mű Műszaki Szakközépiskolá­jának tervével: az oktatási épülettel, az ezer adagos konyhával és étteremmel, az ehhez tartozó sportcsarnokkal pályáztam. Valamennyi már megvalósult, és épülőben az atomerőmű főiskolai gépész- szakának — a Budapesti Mű­szaki Egyetem kihelyezett ta­gozatának - épülete is. Mondhatom, hogy Pécs hábo­rú utáni középületeinek jelen­tős hányadát is én tervezhet­tem. Amikor a városban meg­indultak a nagyobb arányú, műemlékvédelmi szempontból jelentős rekonstrukciós mun­kák, a Pécsiterv vezető ter­vezőjeként szükségét éreztem, hogy a műszaki egyetem mű­emlékvédelmi szakát is elvé­gezzem, ha a konkrét tervező' munkában nem is vettem részt. Ami pedig a megvaló­sultokat, főként a középüle­teket illeti, én úgy érzem, hogy semmi fájó kompromisz- szumot nem kellett kötnöm. Igyekeztem mindig a realitá­sok talaján állni: tudtam, hogy ki a beruházó, figyelem­be vettem a pénzügyi korlá­tokat is. Ez személyes kapcso­latokon is múlik. — Emberi kapcsolatokon kivitelezőkkel, építtetőkkel egyaránt, hogy azután az épületet lehetőség szerint mindenki a magáénak érezze. Azt sem szabad elfe­lejteni, hogy már a tervezés csapatmunka, ahol az épület- gépész, a villamosmérnök, a statikustervező közös, örömmel végzett munkája rendkívül fontos lehet a végső siker szempontjából.- Úgy hiszem, hogy az épületeimnek stílusuk van, s úgy vélem, hogy az építészet általános és örök törvényei­nek mindenkor érvényesülni­ük kell. Nemcsak technikailag kell működésképeseknek len­niük, de emberi tartalmakat is hordozniok kell. Biztosan „Megváltadon" címet viseli magán, s a kételyt, hogy az embert nem lehet megváltani. — Csak enyhíteni tudunk ezen a tudaton, ha kimond­juk, milyen fájdalmas ez a megváltatlanság. A költő en­nek megvallásáva! segíthet embertársain. Jászai Mari-díj: Szegvári Menyhért hogy kérdésére csak hosszú várakozás után nyomják a ke­zébe a kisregényt. B. A. ha csak lehet, mindig eluta­zom a kiállításomra, mert a személyes kapcsolatot nem pótolja semmilyen propagan­da de a biennálé vonzá­sában számos új kiállítás született. És arra, ugye, büsz­ke lehetek, hogy az aacheni Ludwig gyűjteménybe került három munkám? Hogy Szófiá­ban állítottunk ki hárman, a három velencei: Bukta Imre, Samu Géza és én? Most me­gyünk a svédországi Lundba: itt a plakátja a hátam mö­gött: Magyarok Velencében, ez lesz a kiállítás címe." A nagy francia forradalom évfordulójára plakátpályáza­tot rendeznek Párizsban. Hat­van grafikust hívtak meg a világ minden tájáról, Magyar- országról Kemény Györgyöt és Pinczehelyi Sándort. A plakátterveket a Pompidou Központban állítják ki az év­fordulón, a pályázat anyaga a Pécsi Kisgalériában látható lesz. G. T. nem nevezhető építészetnek az, amiben ez nem érvényesül. Bóka R.- Negyvenévesen nyilván­valóan korai lenne a summá­zol, a színésznek majd ren­dezőnek viszont - aki tehát iQl vagy úgy, de színházat csinál - vannak tapasztalatai. A Jászai Mari-dij, talán ilyet1 értelemben jelent határkövet­- A most bemutatott víg- opera, Rossini Hamupipőkéi® talán a negyvenedik rendez®- sem, ami azt is jelenti, hogy utóbbi években csak ritkán volt időm igazán elmélyül1 munkára. Az természetes, hogy színészként is, rendező­ként is az ember igyekszik minél többet elmondani 0 világról, és ehhez színész ®s szerep, rendező és darab szerencsés találkozása hozzá­járulhat. Egyetlen, jól megr­iasztott színészi gesztus fel­villanthatja az emberi szemé­lyiség teljességét, világokat nyithat, de kétségtelen, hogV a mondanivaló alakításában a rendezőnek nagyobb a sza­badsága, de nagyobb a gyöt­relme is.- Mik voltak a legtöbb örömet adó munkái?- Szívesen emlékszem Joyce Számkivetettek-jére, a Ham­letra, Szomory Dezső—Szólóid Zsigmond Rafaeljére, szívese11 választok zenés darabokat iSi mert a zene a maga elvont­ságával már eleve több le­hetőséget ad a kreációra, 0 formálósbeli játékra, az ősz- szetettebb szinbólumépítésre­- Vita - vagy álvita - zül­lött a rendezői kontra szerző1 színházról, a magyar drámO válságáról.- Én azt hiszem, hogy el­sősorban a színház van- vál­ságban. A vergődés egyik oka, hogy a színház a videó­klipek, a televízió és más mé­diák korában nem találj0 meg azt a formát, ami von­zóvá tudná tenni az értéke* a tömegek számára ebben ol általános értékvesztésben. Másfelől az elit és a tömeg­ízlés közt szinte áthidalhatat­lannak tűnik a szakadék. A legújabb Mészöly Miklós- és Nádas Péter-darabok stúdió­színpadra kényszerülnek, mer* élvezetükhöz bizonyos mélysé­gű kulturáltságra van szük­ség. Egyébként nem az áj darabok hiánya az iga*1 gond, hiszen a színház szá­mára a világ rég volt é* most születő drámairodalma egy és oszthatatlan. Van-® aktuálisabb gondolat, min* amit Odipus vagy Antigon® tragédiája képvisel? És hi­szem, hogy kevés korban vol* nagyobb szükség a színházra, mint manapság: amikor a* átlagembernek nincs "ideje és lehetősége arra, hogy megta­nuljon lehetőleg emberkén* viselkedni és dönteni életé­nek sorsfordulóiban. A szín­ház ezt átélhetővé teszi.- Magánélete? Családja?- A főiskola elvégzése után szegediként kerültem Pécsre- Maradhatunk annyiban, hogV o színház a magánéletem. B. R.- Lehetséges, hogy ez Pá­kolitz István ars poeticája? — Még sohasem írtam ezt le versben, nem írtam ars poeti­cát, de biztos, hogy az em­berről, a társadalomról aka­rok mindig imi, és számba venni viselt dolgait. Talán egy kakas lépés sei előbbre jutunk, ha a költő arról beszél, ami fáj. Mert a kibeszélés köze­lebb visz a gyógyuláshoz. G. O.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents