Dunántúli Napló, 1989. április (46. évfolyam, 90-118. szám)
1989-04-12 / 100. szám
1989. április 12., szerda Dunántúli napló 3 A kövek nem könnyeznek Ugyancsak 1976-ban (augusztus) megbeszélés volt a Központi Földtani Hivatal, a DÉLKÖ és a Magyar Állami Földtani Intézet között. A téma: a nagyharsányi kőbánya üzemelési lehetőségeinek számbavétele, természetvédelmi szempontok figyelembe vételével. Mélyművelés 1976-ban A KFH véleménye szerint meg kell vizsgálni a jelenlegi - vagyis az 1976. évi - bányaudvar alatti készletek mennyiségét és leművelésének műszaki feltételeit. Ez a javaslat azt jelenti, hogy már I 3 évvel ezelőtt felvetődött a mélyművelés gondolata. A DÉLKÖ megnyugtatásul közölte: Bükkösd—Hetvehely térségében . szándékoznak bánya- művelést folytatni a tömeges kőigény kielégítésére, Nagy- harsányból csak a minőségi igényeket fedeznék. A MÁFI ezzel összefüggésben öt olyan közeli területet javasolt kőbánya nyitására, amelynek megközelítően azonos minőségűek a szársomlyói mészkővel, ezzel a robbantásokkal tépett nagyharsányi hegy kímélését szorgalmazva. Még ebben a hónapban egy megállapodás is született a KFH, a Környezetvédelmi Hivatal és a Kőbányászati Egyesülés között: más lelőhelyekről kell az eddig Nagyharsányból követ kérők igényeit kielégíteni, a MÁFI a kiváltásra alkalmas lelőhelyeket előkutatás szintjén megadja, a kutatás költségei a KFH-t terhelik. Aránylag gyorsan született eredmény: szeptemberben a MÁFI Dél-d unántúli Területi Földta ni Szolgálatának előzetes kutatások alapján kialakított véleménye: a Villányihegység területén nem lehet számítani a nagyharsányi mészkővel azonos, vagy megközelítőleg hasonló minőségű mészkő nagy tömegű feltárására. Most indult csak be igazán 0 huzavona! Az Országos Természetvédelmi Hivatal is visszatért a már említett 1963- °s megállapodáshoz, korrigálni akarta, az Országos Ásványbizottsághoz írt levelükben kérték a pár évvel korábbi megállapodás lelülvizsgála- iát, indoklásul jogi ellehetetlenülést hozva fel: a bányatelket természetvédelmi terültre (is) fektették. Nem sokáig késett a DÉLKÖ reakciója: 1978-ban kérte a Dunai Vasműtől: erősítsék rrreg, hogy csak a nagyharsányi bányából szállított mészkő alkalmas nekik. A vasműnek ugyanis — szólt a hivatkozás — a mészművet szállító csehszlovák cég több mintából a Szársomlyó „mellehú- ^°t tartotta alkalmasnak a konverteres acélgyártás célja - r° A vasmű igénye egyébként 1980-ban 100 000 tonna, 1983-ban már 300 000 tonna mészkő volt, utána már nem emelkedett a kért mennyiség. Az 1978-as év DÉLKÖ-si- kerrel zárult. Decemberben volt ugyanis egy tárcaközi e9yeztető tárgyalás. Ennek nyomón az Országos Asvány- tani Bizottság határozata: az l?^'ben kelt bányatelek-kijelölés a mérvadó. Vagyis bele- e*ik és ott is marad a természeti védelem alatt álló 16,5 hektár, a természeti értékeket kell telepíteni. A bányatelek-határt tehát °z OKTH kérésével szemben nem módosították. Cukorkő csak Nagyharsányból Alig múlt el egy bő esztendő, amikor a DÉLKÖ a művelés felső szintjével elérte a bányatelekre eső természetvédelmi terület határát. Akkor már újabb adu volt a vállalat kezében: időközben ugyanis leültek a cukoriparral is tárgyalni, hogy felmérjék az iparág távlati cukorkő igényét. A megállapodás szerint 1984-től évente 180—200 ezer tonna nagyharsányi mészkövet kérnek. ,,A Cukoripari Vállalatok Trösztje képviselői kijelentik ..." - olvasható a jegyzőkönyvben, s alighanem sugallatra „jelentik ki”, hogy a DÉLKÖ üzemei közül a nagyharsányi üzem kőtermékére számítanak. Ugyanekkorra esett az is, hogy a DÉLKÖ ismét kérte az OKTH-tól a természetvédelem alatt álló bányatelekrész kezelői jogának átadását. 1980 áprilisában a Baranya Megyei Környezet- és Természetvédelmi Bizottság beszámolt az országos szerve előtt a munkájáról. Itt szó esett a szársomlyói kőbányáról is. „A Szársomlyó országos jelentőségű természetvédelmi terület elsősorban földtani és tájképi érték ... A hegy nyugati végében működő kőbánya — a DÉLKÖ nagyharsányi kőbányája — kérdésében indokolt a jövő tennivalóit egyeztetni. Addig is a bánya működésének feltételeként a legszigorúbb környezet- és természetvédelmi előírások betartását követeljük." Ez az idézet csak azért érdekes, mert kiviláglik belőle: még mindig csak ott tártanak az érintettek, hogy „indokolt a jövő tennivalóit ■egyeztetni". Ez év közepén helyszíni egyeztető tárgyalást kezdeményezett a megyei tanács a kezelői jog átadásáról. Ott volt „mindenki, aki számít" . . . Hogy ma már ezt vesztes csatának minősítik a környezet- védők, a Szársomlyót menteni akarók, annak oka: a tárgyalás fő következtetése azt volt, hogy a védett terület a bánya kezelésébe megy át. „A jelenlévők megerősítik, hogy az 1964. évi nagyharsányi mészkőbánya-telek határozatát mindenben érvényben lévőnek tekintik . Ezt fogadták el az OKTH, az Országos Ásványvagyon Bizottság, a MAFI, a Bányaműszaki Felügyelőség, a Baranya megyei Tanács, a megyei pártbizottság képviselői és természetesen a DÉLKÖ. Ez azt jelentette, hogy a területet át kellett adni bányaművelésre, de be kell tartani a környezetvédelmi követelményeket, valamint rekultivációs tervet kell készíteni. A védett terület átadását arra hivatkozással kérte a DÉLKÖ, hogy a szükséges rekonstrukciót elvégezhesse, a termelést bővithesse. Jött a BCM Közben újabb ütegek álltak fel a magányos hegy ostromára. 1981-ben ugyanis a KFH megbízásából a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat elkészítette a „Beremend térségi mészkőkutatás" című tanulmányt, kutatási tervet. A kérdés, amire válaszolnia kellett: a Beremendi Cementművek mészkőigénye a következő 50 évben a környékről miként elégíthető ki? A tanulmány végkövetkeztetése: Szársomlyó és Cserhegy (a közelben van, bár ennek kövét csak viszonylagosan megfelelőnek ítélték) látszik a legalkalmasabbnak. A Szársomlyóról külön is kiemelte a tanulmány, hogy minden vonatkozásban ideális, egyedüli megoldás a mélyművelés, azaz lefelé kell bővíteni — a karsztvíz-védelem szem előtt tartásával - a bányát. (20 méter vastag mészkőréteget kell hagyni a karsztvízszint felett.) A kibányászható mészkőkészlet 52 millió tonna. (Folytatjuk) Mészáros Attila A vita Nyolc héten ót folyt lapunkban vita a Pécs Városi Tanács február 9-i ülésének megítéléséről, amelyen néhány tanácstag művészeti intézmények költségvetésének csökkentését javasolta. Számos olvasónk mondta el véleményét, számos testület, társaság, egyesület, intézmény hallatta hangját. Időközben a tanácsülés által létrehozott ad hoc bizottság befejezte az érintett intézmények munkájának vizsgálatát, mi pedig befejeztük a vitát. Köszönjük olvasóinknak az ügy iránti figyelmét — azoknak is, akiknek hozzászólását közöltük, és azoknak is, akiknek levelét hely és idő hiányában nem tudtuk közreadni. (A szerk.) P. Weiss: Marat/Sade Az előadás egyik jelenete: Charlotte Corday (Pogány Judit) második látogatására indul Marat-hoz (Archív felvétel.) Fotó: llovszky Béla (MTI) A kaposvári színház vendégjátéka Pécsett A föl újítást az 1981-es eredeti szereposztásban láthatjuk A hír meglepetésként hatott: a kaposváriak fölújitják s Pécsett is bemutatják április 13— 14-én a Marat halálát, másik címén a Marat/Sade-ol. (Teljes címén: Peter Weiss lean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogyan a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják, de Sade úr betanításában). Azóta, mint már utaltunk rá, Babarczy László igazgató egy nyilatkozatában elmondta lapunk munkatársának, hogy a francia forradalom bicentená- riuma tiszteletére ajánlott karlsruhei (NSZK) nemzetközi színházi fesztiválra Magyarországról a kaposváriak Marat- előadását hívták meg. Április 26-án Szerepelnek a programban. A Kaposvárott 1981 decemberében bemutatott mű az „új" kaposvári színház alighanem eddigi legnagyobb sikere. Egyszerűen évekig nem tudták levenni a műsorról, országos igény mutatkozott rá. Több mint 4 évig műsoron tartották. A darab, mint a teljes címből is kiderül, „játék a játékban". De Sade márki, már a császár Napoleon idején, 1808-ban - „bennlakóként” - ír egy színdarabot o csaknem 20 éve kitört forradalomról, ezzel kapcsolatos meglehetősen szkeptikus nézeteiről és Jeon Paul Mórát, o híres, népbarát forradalmár meggyilkolásáról. Mindezt az intézet ápoltjai adják elő. Eljátsszák a forradalmat a márki szövegkönyve szerint, miközben ez a játék különböző okokból meg-meg- szakad, erősítve ezzel is a darabnak azt a tendenciáját, amely a nép hangulatát, a forradadmi gondolat jelenlétét es a konszolidáció hol manipulativ, hol „egyenesben" mutatkozó kíméletlen terrorját kívánja felmutatni. Az előadást változtatás nélkül újítják fel. Mégis érdekessége, hogy az eltelt néhány- év társadalmipolitikai változásai fölerősit- hetnek bizonyos történelmi áthallásokat, például éppen a forradalom és a konszolidáció kérdéseiben. A fölújítást az 1981-es eredeti szereposztásban láthatjuk: Lukáts Andor (Marat), Jordán Tamás (de Sade), Pogány lu- di.t (Charlotte Corday), Lázár Kati (Simonne), Bezerédy Zoltán (Duperret, girondista), Máté Gábor m. v. (Kikiáltó) és mások főszereplésével» A darabnak mintegy 20 mellékszereplője van. Rendezője: Ács lános. A kaposvári Marat-elöadás 1982-ben, a belgrádi BITEF nemzetközi színházi fesztiválon csaknem valamennyi jelentős díjat (nagydíjat, o rendezés diját és a közönségdijat) elhozta. W. E. Dr. Brezniczky József javaslatai Yan-e kiút a szakképzés válságából? A képviselő elégedetlen a miniszter válaszával Beszélünk erről is, évtizedek óta, de igazából nem történt még érdemleges lépés a szakképzés modernizálása érdekében. Az üzemek nem elégedettek a végzett szakmunkástanulók tudásával, sem az elméleti, sem a gyakorlati ismereteikkel. Hangoztatják, hogy egyre több idő kell a munkába állításukhoz. Miként fest ez az iskolák és a családok részéről? A családok célja, hogy „a gyerek bekerüljön egy középiskolába". A legtehetségesebbek a gimnáziumokba, akinek ide nem sikerül, a szak- középiskolákba. Ez utóbbiaknál sem igazán a szakmára gondol a család, a tanuló, hanem a középiskolai érettségire. Akik a fenti középiskolákba nem fértek be, és ők a többség, a tanulóifjúság több mint fele (I), megy a szakmunkásképzőkbe. Vannak kurrens szakmák, amelyeknél remény van majdan a mellékkeresetre vagy az önállósodásra (autójavítás, vendéglátóipar) - legalacsonyabb a mezőgazdasági képzést nyújtó iskolák tekintélye. Mennyire elszomorító ez, hiszen a magyar mesterember, a magyar munkás, a magyar mezőgazda jó híre még mindig töretlen a nagyvilágban. De vajon meddig? Az értékrend legalacsonyabb fokán álló szakmunkásképző intézetek ma olyan diákokat fogadnak az általános iskolákból, akik nem tudnak kielégítő fokon írni, olvasni, számolni. Az általános iskolák korábbi nyolc éve alatt meg nem szerzett tudást kell pótolni az első évben. Pedig a szakmunkásképzők is középfokú oktatási intézménynek minősíttettek, tehát a diák azzal az igénnyel jön ide, hogy középfokú végzettséget fog szerezni. Pár hét után látnia kell azonban, hogy nem tud megfelelni a követelményeknek. Erejét meghaladó feladatok várnak rá, tehát gyenge eredményt tud nyújtani. Csalódnia kell abban az életkorban, amely az életre való felkészülés rendkívül fontos időszaka minden, ember életében. Csalódott a tanár is, mert nem látja munkájának eredményét. Gyakorta kénytelen megalkudni lelkiismeretével. Súlyos dilemmával kell megküzdőié okkor is, ha megbuktatja, akkor is, ha átengedi o diákot. Elszomorító bizonyítvány ez az általános iskoláról is. Tudjuk, hogy az egykori elemiben 50-60 személyes ösz- szevont osztályokban a tanítók legalább Írni, olvasni, számolni megtanitották a gyerekeket. Ma tömegek nem jutnok el erre o szintre, miközben tömegeknek kellene készen állniuk a következő évtizedek csúcs- technikájának befogadására Mindezt dr. Brezniczky József országgyűlési képviselővel gondoltuk végig, aki maga is mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmunkás- képző intézet igazgatója Pécsvóradon, s aki kollégáival, képviselőtársaival is alapos elemzést végzett e problémakörben. Az ország- gyűlés téli ülésszakán felszólalt e témában, de most úgy érzi, nem kapott kellő figyelmet, s megfelélő választ dr. Czibere .Tibor művelődési minisztertől. Igaz dr. Brezniczky József az ülésszak vége felé kapott szót. és az országgyűlés figyelmét akkor elsősorban a költségvetés kötötte le.- Az volt a javaslatom - mondja dr. Brezniczky József, hogy újra kellene gondolni a szakképzés egész rendszerét. Egy évtizede a tanácsok a fenntartóink, de a szakminisztériumok végzik a szakmai irányítást. Elaprózódott a feladat, helyi döntésekkel alapítottak iskolákat, a tanácsoknak nincs erejük a fenntartáshoz. A szakképzést ismét egy kézbe kellene összpontosítani.- Létezik a szakképzési alap, amelybe az ipari vállalatok a bérköltségük 1,5, a mezőgazdasági üzemek az 1 százalékát fizetik. Mégis most az egyik vállalat foglalkozik szakképzéssel, netán erején felül is - a másik nem, viszont elviszi a más pénzén kiképzett szakmunkást. Egyenlő teherviselésre van szükség.- Azt javasoltam, hogy az alapozó gyakorlati oktatás fejlesztésére, amely az iskolákban folyik, hadd pályázhassanak az iskolák. Laboratóriumok, géptanműhelyek támogatása volna így lehetséges. Ma vállalat pályázhat erre az összegre, iskola nem. A miniszter válasza ezt a korábbi, általam és kollégáim által kedvezőtlen helyzetet erősítette.- Hogyan lehetne kivédeni, hogy bizonyos csoportok, gazdasági lobbyk kerüljenek előnyös helyzetbe e téren is?- A felosztás elveit törvényben kellene rögzíteni, és a pályázatokat a tanulók létszámának arányában egy bizottságnak kellene elbírálnia. Úgy vélem, ez dinamizálná a fejlődést, a szakképzési alapból azok részesülnének, akik a szükséges és nyereséges tevékenységeket végzik. E területen is a felmenő iparágak támogatása volna lehetséges.- Mi az, amit képviselőként továbbra is hangoztatni log a rendelkezésre álló lórumokon?- Ideje áttekinteni az oktatás rendszerét, s ebben a szakképzés helyét. Ha most látunk hozzá, legalább 4-5 év kell a koncepció kialakításához. És sürget az idő. Meg kell vizsgálni, hogy szükség van-e ennyi szakmára? össze kell vonni néhányat, ez kétségtelen. Kérdés, hogy mi értelme van a 8 éves iskolarendszer mellett a 10 éves tankötelezettségnek? Kérdés, hogy középfokúnak kell-e minősíteni a szakmunkásképző intézeteket. Ha igen, akkor igen szilárd alapokat kell nyújtani az általános iskolában.- Ne feledjük, hogy a fejlett országokban igen erős szakmai képzést adnak, igen nagy súlyt fektetnek az anyanyelv és az idegen nyelvek (!) oktatására. Olyan fiatalokat képeznek, akik tudnak majd váltani ha kell, és képesek csúcstechnológiákkal dolgozni - mondta végezetül dr. Brezniczky József. Megkérdezem: nem felelőtlenség versenyképességet, felzárkózást emlegetni mindaddig, amíg iskolarendszerünk ilyen színvonalon foglalkozik a majdani ipari és mezőgazdasági munkással, a jövő nemzedékkel? Góllos Orsolya
