Dunántúli Napló, 1989. április (46. évfolyam, 90-118. szám)

1989-04-25 / 113. szám

pálya szele Mészáos (PMSC) ezúttal sem hibázott Fotó: Szundi György Hétvégi örömök és bánatok Huszonnégy éve nem győzött a magyar válogatott Olaszország ellen Ők tizenheten utaztak Az elmúlt hétvége Ikétségki- vül legnagyobb örömét a PMSC női kézilabdázói szerez­ték saját magúk és a kézilab­da-szurkolók számára. A pécsi piros-feketék nek ugyanis két­ezer 'kellett kivívni az NB I- ben való maradás lehetőségét. Először akkor, amikor a tova- lyi ‘kétfordulós bajnokságban sikerült maguk mögé utasíta­ni a TFSE és a Herz gárdá­ját, másodszor pedig most, hogy o bajnoki rendszer átál­lása miatt a tavaszi szezon­ban, az alsóház oda-vissza alapon lebonyolítandó küzdel­meiben - két fordulóval a bajnokság zárása előtt — nyolc pontot vertek a rájuk legve­szélyesebb fővárosi főiskolá­sokra. A pénteken délután a csoportgyőzelemre is esélyes Dunaújvárosi Kohász elleni ta­lálkozón 'időszakonként olyan játékot produkáltak a lányok, amely immár nemcsak sejteti, de bizonyítja is: jól hasznosí­tották a háromfordulós bajnok­ság felkínálta többletmérkőzé- sek tapasztalatait. Ezúttal az igazi csapatmunka még azt is elbírta, hogy 'két meghatározó emberük: Mészáros és Kruzsicz ugyancsak gyengébb formát mutatott. Hang, Dolmány, Sza­bó és Tóth immár NB l-esek- hez méltóan vitte diadalra a csapatot és juttatta igazi örömhöz a szurkolókat. OB l-es dupla forduló. Vo- sas—PMSC 5,5-5,5 (3 függő). A függők alapján pécsi győ­zelem várható. Győztesek: Ká­dár, Krisztián, Schepp, Amrein. Döntetlen: Györkös, Horváth, Juhász. MTK-VM—PMSC 10-4. Gy.: Györkös (Polgár Juditot vette meg az 1. táblán). D.: Boguszlavszkij (Polgár Zsuzsá­val remizett). Tompos, Lénórt, Lovas, Juhász, Borsi. | TÁJFUTÁS | A hét végén két rangos ver- •enyen Is részt vettek a bara­nyai tájfutók. Eredményeik a következők. Kilián emlékver­seny, férfiak, felnőtt 1. oszt.: 1. Pavlovics, 3. Kelemen (mind­kettő PVSK). Ifjúságiak: 4. Szűcs G. (PVSK). Űttörók: 2. .Szünet volt a lobdarúgó NB l-ben, ám azok, akik kiláto­gattok Mohácson a baranyai NB ll-es rangadóra, nem bán­ták meg. Olyannyira nem, hogy a mohácsi és a 'komlói együt­tes egy topogatódzó első 45 perc után baranyai pályán ré­gen látott, színvonalas és ér­dekes labdarúgást produkálta játék második részében. Saj­nálkoztak is a hazai csapat vezetői: hiába nyújtotta leg­jobb játékát a tavaszi idény­ben hazai pályán a Mohács, egy nagyszerűen felkészült, taktikus és nem utolsósorban a játék iramát erővel is bíró Komló ellen mindez csak egy 'pontra volt elég. Az már a 'mérkőzés bánata volt számuk­ra, hogy immár a hetedik pontjukat veszítették el a li­es rúgások elhibázása miatt. Érthetően boldogok voltak a kék-fehérek, 'hiszen számukra a komlói és mohácsi 1-1 ösz- szesítésben 4 pontot eredmé­nyezett. • öröm volt a hét végén a pécsi NB ll-es tekézőkkel ta­lálkozni. Már hogyis ne lett volna öröm, omlkor a Pécsi Gármű férftainak a Csornai SE fölött aratott győzelmük ismé­telten bajnoki címet, no és az ezzel járó NB l-et jelentette számukra. Különösen sokat tett az első osztályba kerülésért a bajnokságot kiegyensúlyozott, Gyuri na (PVSK). Kezdők: 2. Sütő (PVSK). Szenior, 35 éve­sek: 2. Tóth Jenő (PVSK). Nők, serdülők: 1. Kovács B., 2. Pa- róczi K. Úttörők: 1. Détári, 2. Sági. Kezdők: 2. Kopár (Juri- sics), 4. Huszár (Jurisics). Semmelweis emlékverseny. Férfiak: 1. Pavlovics, 2. Kele­men. Úttörők: 1. Gyurina. Kez­dők: 1. Vincze. Szenior, 35év: 2. Tóth J., 45 év: 2. Nagy L. (PVM). Női első osztály: 1. Kovács Ildikó. Ifjúságiak: 1. Paróczi, 2. Kovács B., 3. Bá­tor B. Serdülők: 4. Par rag. Út­törők: 2. Huszár (Jurisics). Kez­dők: 4. Horváth, 5. Nagy J. <PVM). (Akiket külön nem je­löltünk, azok a PVSK verseny­zői.) | AUTÓSPORT | Jól szerepelt a VI. Mogürt— Solgó Ralin a Pannon Volán jó játékkal végiigküzdő Kon- csecskó-Berta—Kismihály trió. A Pécsi BTC női együttese ugyan nem nyert bajnokságot, ám a zöld-fehér asszonyoknak és lányoknak legalább olyan örömül szolgált a Székesfehér­vári KÖFÉM 7-1-es legyőzése, mint a bajnoki aranyhoz jutott fiúknak. A bőrgyári női csa­pat ugyanit — hosszú évek utón — ismét érmes lett a má­sodik vonalban. Sőt, nemcsak érmes, de egyszerre ezüstér­mes. Náluk is voltak kiemel­kedő eredményt produkáló do­bók, így Barka és RUbinszky mellett Gyurkovicsné és Engel- .manrvé. A labdarúgó NB lll-ban egy bánatot válthatunk örömre az­zal, hogy 'helyesbítjük a Mó- zaszászvári Bányász—Dunaföld. vár mérkőzés végeredményét. Itt ugyanis a telefonelhallós miatt fordított eredményt ho­zott a 1.1-es párbaj. Vagyis a 4-4-re végződött találkozó után a pluszpontot 6-5-ös li­es eredménnyel a szászváriak kapták. Nem volt ilyen sze­rencséje a szigetvári együttes­nek. A valaha történelmi vé­delméről híres kisváros lobda- rúqócsapatának védősora va­lószínű, új házi rekordot állí­tott fel áprilisban. Jóllehet, a lejátszott négy találkozón két­szer érintetlen maradt a há­lójuk, csakhogy a másik ket­tőn éppen egy tucatot „szed­tek" össze a szigetváriak. Rá- •juk valóban érvényes a sze­szélyes április megnevezés. Kapu László csapata, hiszen a csapatver­senyt sikerült megnyernie. Pá­rosaik közül a Porth—'Mohácsi és a Keszler—Papp duó gép­osztályban első helyezést ért el, míg a Lajtai—Kiss páros ne­gyedik lett. I teke I Befejeződött az igen ran­gosnak számító Baranya, So­mogy és Tolna megyei ifjúsá­giak válogatottak versenye. A 88—89. évben 6 fordulóból álló versenysorozatból Baranya me­gye került ki nyertesen So­mogy és Tolna előtt. Csapat- eredmények: 1. Baranya me­gye (408 pont), 2. Somogy megye (391), 3. Tolna (221). Egyéni eredmények: 1. Hor­váth (Somogy) 94, 2. Szobá Z. (Baranya, Bázis SC) 80, 3. Szabó Z. (Baranya, Bázis SC) 76. ítélet a debreceni labdarúgó bnndaperben Több mint négy hétig tartó tárgyalás után hétfőn hirde­tett ítéletet a Hajdú-Bihor me­gyei bíróság Kemecseiné Hárs­falvi Klára tanácsa a debre­ceni labdarúgó bundaperben. Az elsőrendű vádlott Nemes Lászlót, a DMVSC korábbi sportköri elnökét főbüntetés­ként kétévi börtönre, valamint 20 ezer forint mellékbüntetés­re ítélték. A másodrendű vád­lott Erdei István, a baráti kör volt elnöke egyévi és hot hó­napi felfüggesztett börtönbün­tetést és 40 ezer forint mel­lékbüntetést kapott. Császár Ferenc harmadrendű vádlott - volt elnökségi tag - bünte­tése egyévi és hat hónapi bör­tön — ugyancsak felfüggeszt­ve - és 30 ezer forint. Sipos Tibor technikai vezetőt és Gilányi József volt labdarúgó szakosztályi titkárt egy-egy évi börtönre ítélte a bíróság. Puskás Lajos volt vezetőed­ző egyévi és nyolc hónapi fel­függesztett börtönbüntetés mellett 50 ezer forint pénz mellékbüntetést kapott. Erdei István, Császár Ferenc, Sipos Tibor és Gilányi József — az enyhítő körülmények fi­gyelembe vételével - előzetes mentesítésben részesült, ami azt jelenti, hogy állásukban dolgozhatnak továbbra is. A negyedrendű vádlott Szűcs Sándor egykori szakosztályi el­nököt a bíróság 60 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Pogácsás János hatodrendű vádlott, volt labdarúgó szak­osztályi vezetőt bűncselekmény hiánya miatt valamennyi vád alól felmentette a bíróság. Ezt követően a labdarúgók­kal kapcsolatos ítéletet ismer­tették. Gróf Attilát és László Istvánt bűncselekmény hiánya miatt felmentették, illetve meg­rovásban részesítették. A töb­biek: Sallai Sándor, Andrusch József, Sikesdi Gábor, Fodor Imre, Kovács Kálmán, Kere- peczky György, Fitos József, Deákvári Antal, Rácz Antal, Meksz Gyula és Biró Antal esetében a próbára bocsátást alkalmazta a bíróság. Ez Sal- lainál, Deákvárinál és Fitos­nál — miután a megítélés sze­rint nagyobb szerepük volt az eseményekben — két év, a többieknél pedig egy. Rácz Lászlót és Meksz Gyu­lát 11—1.1 ezer forint pénzel­kobzásra ítélték, mert a bíró­ság megítélése szerint saját elhatározásukból ennyivel ke­vesebb összeget fizettek be annál, mint amennyjt felvettek. Az ítélet nem jogerős. Totó­nyeremények A Sportfogadási ii Lattá Igai- gatáság kSiléia siarint a 1«. hall totányoromónyok a kttvatkaiik: 1] plusi 1 találótól Halvány ti darab, nyereményük agyanként «»« 1Z1 Ft; 13 találatai 104 darab, nyeremé­nyük 04 764 Ft; 12 találótól 3700 darab, nyere­ményük 1772 Ft; 11 találatot 44 223 darab, nyara- mányük 140 Ft; a 10 tolálatoi Halványak néma 277 134 darab, nyereményük 34 Fi. Az utolsó pillanatban vál­tozott annak a Malév külön- gépnek az útiránya, amely hétfő reggel Torontóba szállí­totta a magyar labdarúgó-vá­logatottat a szerdai, Olaszor­szág elleni nemzetek közötti mérkőzésre. A gép ugyan tf terveknek megfelelően 10 óra­kor indult, ám nem Brindisi felé — ahogy eredetileg ter­vezték —, mivel abban a tér­ségben NAÍO-hadgyakorlat zajlik - amint erről az olasz szövetség értesítette oz MLSZ-t. Ezért Pescara lett az úticél, s onnan ment át autóbusszal a társaság Torontóba. Bognár György, aki csak vasárnap érkezett meg Toulon- ból, hétfőn a kora reggeli órákban előbb még ' az olasz nagykövetségre ment, ahol a szó szoros értelmében oz utol­só pillanatban kapta meg a vízumot, hála a követségi mun­katársak segítőkészségének. Kovács Kálmánnak és Fodor Noha „csak” barátságos ta­lálkozót vív Olaszországgal a magyar labdarúgó-válogatott szerdán 15.30 órakor Torontó­ban (játékvezető a svájci' Röthlisberger), nem vitás: a jö­vő évi vb-döntőt rendező or­szág nemzeti tizenegyével mér­kőzni presztízscsata a javából. A tétet növeli, hogy az eddigi 27 olasz-magyar találkozó történetében 24 éve (1965. jú­nius 27., Budapest - 2-1) nem született magyar siker. Az erő­viszonyok olapján nem vitás, ezúttal is az itáliaiak az esé­lyesebbek. A két nemzet legjobb fut­ballistái 1910. május 26-án, Budapesten találkoztak elő­ször, és akkor fényes hazai si­ker született (6-1). Az eddigi 27 találkozó mérlege magyar szempontból: 8 győzelem, 7 döntetlen, 12 Az osztrák Gerhard Berger, oki a vosárnop Imolában megrendezett Forma—1-es autós gyorsasági 'vi­lágbajnoki futamon súlyos balosé- tét szenvedett, egy innsbrucki kli­nika lakója. Állapota olyannyiro ki­elégíti, hogy hétfán reggel nyilat­kozhatott az osztrák rádió munka­társának. — A körülményekhez képest égé- szén jól érzem magam — mondta a 2? esztendős pilóta, aki ezúttal már 71. Grand Prix futamán sze­repelt. — Eltört az egyik bordám, megrepedt a vállam és égési sérü­léseket is szenvedtem. Ogy tűnik, hogy emiatt a két májusi versanyt, hetedikén a monte-earláit és hu­szonnyolcadikén a mexikóvárosit mindenképpen ki kell hagynom, de utána a júniusi viadalokon már szeretnék ott tenni. A tervek szerint Berger néhány napig a innsbrucki klinika plaszti* kai sebészeti osztályán marad, majd utána egy bécsi sportközpont­ban szeretne érát gyűjteni az újabb feladótokhoz. A végleges orvosi jalentésak sze­rint Berger a balesetnél, amikor a ' hírhedt Tamburello kanyarban — ott, ahol két éve a brozil Nelson Piquet is szerencsétlenül járt — mintegy 273 km/árós sebességgel ki- rohont az oszfaltról, s a védökor­Imrének, a Bp. Honvéd két válogatottjának hétfőn dél­előtt még Debrecenben kellett megjelennie a bundaügy íté­lethirdetésén. ők a tervek sze­rint később, a menetrend sze­rinti járattal utaztak társaik után. A repülőtéri tranzitváróban rögtönzött ünnepségre kerüli sor: Détári Lajos 26., dr. Szi­lágyi György csapatorvos a 47. születésnapját ünnepelte hét­főn. A következő 17 játékos uta­zott el hétfő reggel Olaszor­szágba : kapusok: Disztl P., Géléi; védők: Kozma, Disztl L., Balog T., Bognár Z., Szalma, Keller; középpályások: Gregor, Csehi, Détári, Bog­nár Gy.; csatarok: Zsinka, Vincze, Zsivótzky, Boda, Hajszán. vereség, 49-49-es gólkülönb­ség. A csak Olaszországban le­bonyolított összecsapásokon (13) 3 magyar, 6 olasz győ­zelem mellett 4 döntetlen volt, a gólkülönbség 21-25. Az ed­digi idegenbeli magyar sike­rek : 1911. január 6., Milánó; 1-0 (1-0); 1925. január 18., Milánó: 2-1 (1-D; 1953. május 17., Róma: 3-0 (1-0). Utóbbi 90 perc magyar gól­lövői: Puskás (2), Hidegkúti. A legutolsó, a 27. olasz-ma­gyar összecsapásra 11 éve, az argentínai vb-döntőben került sor, 1978. június 6-án Mar del Platán 3-1-re vesztett Mogyar- ország csapata. Az ekkor sze­repeltek közül ma már egy sem aktív játékos. látnak ütközött, egészen rövid idő­re elveszítette .eszméletét, sokkos állapotba került, s hátán, mellén, karján, valamint kezén első-, má­sod- és harmadfokú égési sérülé­seket szenvedett a bordatörés és vállrepedés mellett. Női kosárlabda NB I. MTK-VM-BEAC-GÉPSZEV 94-84 (46-43) Bogdánfy u., 1100 né’zö, v.: Weidinger, Faidt. MTK-VM: Meskó 17, Novak 17, Szuchy 2, Gerencsér 15, Körmendi 29. Csere: Fábián 2, Suhajda 12. BEAC-GÉPSZEV: Pásztói 10, Balogh 50, Szarka 7, Klu- csik 2, Biró 15. Cíere: Knopp, Bagoly, Major, Sebő. Jók: Körmendi, Novak, Mes­kó. Suhajda, ill. Balogh, AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Fószerkesztó-helyettesek: SÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. PL: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hlrlapkézbesftő postahivatalnál, a hlrlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hlrlapelófizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- forint, negyedévre 315,- forint, egy évre 1260,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007 \ A BÁZIS DÉLDUNANTOLI építőipari vállalat LAKÁSÉPÍTŐ ÜZEMIGAZGATÓSÁGA vóllalja függéhldas technológiával panel lakóépületek- hézagtömitési - homlokzatfestési - külső nyílászárók, erkélyek mázolási munkáit. ÉRDEKLŐDNI LEHET: Lakásépítő Üzemigazgatóság, ' Pécs, Erg! Gyula u.! 50., l Várnai László üzemvezetőnél. / Erodmén yek röviden | SAKK | KI lép Puskás és Hidegkúti nyomdokaiba? Berger júniusban már versenyezni akar

Next

/
Thumbnails
Contents