Dunántúli Napló, 1989. április (46. évfolyam, 90-118. szám)
1989-04-17 / 105. szám
2 Dunflntűlt napló 1989. április 17., hétfő Kapás szép környezetben Fiatalabbak és idősebbek irtják a bokrokat és cserjéket a part egész területén. Munkában a fűrész és a fejsze. A kemény izmoknak meg se kottyan ez a fajta erőkifejtés. Bányászok. Keményebb munkához szoktak odalent, s itt fent a napsütésben, a jó levegőn pihentető a mozgás. A Pécsi Bányász Horgász Egyesület tagjai vannak vagy hatszázan, kétharmaduk szénvagy uránbányász. A bogádi tsz-től bérlik jó néhány éve a két ellendi halastavat, mégpedig kettős céllal. Az csak természetes, hogy szeretik a halat, a horgászást, s hogy -legyen is kapás, saját pénzből és az IB támogatásával évente telepítenek pontyot és kárászt, vagy helyeznek ki süllőfészkeket, előnevelt csukát. A másik idecsalogató ok: a szép környezetben okár az egész család is együtt lehet, s ez a szurkoló-program kirándulással is felér. , A márciusi nagytakarítást követően tegnap is vagy fél - százan irtottak, szedték a szemetet, kaszáltak, hogy igényes, horgászhoz méltó helyen kísérthessék majd a horgász*, szerencsét. Sós Lajost, az egyesület titkárát meglepte, hogy ennyien jöttek el, így reggel nyolctól nem az eredetileg tervezett délig, hanem tíz óráig tartotta csak fenn a horgászási tilalmat. „Hogy is nézne az ki, hogy amíg a többség dolgozik, mások azalatt csak a szenvedélyüknek élnek" - mondja, s valameny- nyien egyetértenek vele. S aki se tegnap, se márciusban nem jött el a környezetvédelmi munkára, az a 2x4 órás társadalmi munkát megválthatja 250 forinttal. Igaz, kaszást fogadni ennyi pénz nem elég. Délelőtt tíz órára már eltűntek a fűrészek és fejszék és mind többen foglalatoskodtak a horgászfelszerelésükkel az általuk megtisztított ellendi halastavak partján. M. L. Catherina Orbach kiállítása Püspökszentlászlón Mindössze két év telt el a püspökszentlászlói galéria avatóünnepsége és kiállítása - 1987 áprilisa óta, de már két esztendő is neves képzőművészek hosszú sorát csábította ide, hogy kiállítóként vagy műértő közönségként legyen vendége ennek a Hármashegy közelében lévő sváb parasztháznak. Tegnap délután a harmadik szezon kezdetét jelentette Catherine Orbachnak, a több mint fél évig a Pécsi Kisgalé- riában dolgozó angol grafikusművésznek az itteni bemutatkozása, aki mecseki természetélményeit örökítette meg színes linómetszetein. A galériaalapító Deák Zsuzsa kezdeményezésének életrevalóságát, a harmadik évébe lépő, tavoly újabb helyiséggel bővült kiállítóterem szerepét és hivatását Bereczky Tibor, a Hosszúhetényi Községi Közös Tanács elnöke méltatta, köszöntötte a fiatal, edinburgi művészt és a látogatókat, majd a tárlatot Füzes János, a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának vezető szerkesztője nyitotta meg. A képek április 29-ig, kedd kivételével mindennap 14-től 18 óráig tekinthetők meg. B. R. A hydrobic jó kiegészítője minden sportnak Az Apáczai Csere János Nevelési Központ sportegységében Pécsett, a mozgás jegyében rendeztek továbbképzést az orvosok és testnevelők részére. Az Egészséges Városok mozgalom keretein belül szervezték meg immár második alkalommal. Az elmúlt év tavaszán Mozgás, egészség címmel egy általános tájékoztató hangzott el a sport szerepéről a megelőzésben és a gyógyításban. A hét végén az úszás jelentőségéről volt szó. A továbbképzések elsődleges célja, hogy az orvosok megismerkedjenek a mozgásfo-rAz úszás és a gyógyítás mákkal és orvosság helyett egyes esetekben ajánlani tudják. 1965 óta egyre erőteljesebben romlik az emberek egészségi állapota Magyarországon. Lassan már mindenre orvosságot szedünk be ahelyett, hogy az intellektuális fáradtság ellen mozgással, például úszással védekeznénk. Ez az egyetlen olyan sport, amelyik az összes nagyizmot, az ízületeket és a gerincoszlopot is Verdi Rekviemje 170 tagú kórussal Pécsi Operakórus Angliában (Folytatás az 1. oldalról) a (Sactus) s hasonlóképp a zárótétel (Libera me). Koncert előtt a város meglepően fiatal polgármestere (nyakában a hatalmas aranylánccal) köszöntötte a pécsieket, amire Füzes Jánosné, az Apáczai Nevelési Központ munkatársa és Károly Róbert karigazgató válaszolt, méltatva a két kórus — .ahogy a kentiek mondják — „összevegyülésének" és friss barátságának jelentőségét. A pécsiek egyébként több mint 50 órás autóbuszutazást követően csütörtökön késő este érkeztek a Maidstone-ba. A vendéglátó családok kedvesek, természetesek, közvetlenek, figyelmesek, a program eléggé feszített: az időjárás (eddig) kellemes, koranyári, sok napsütéssel. (Szombaton reggel a londoni- Guardian szerint a hőmérséklet Budapesten 10, itt 14 Celsius fok volt.) A Pécsi Opera-kórus közös próbáik mellett „elzarándokolt" az anglikán vallás székvárosába, és megtekintette a canterbury-i Székesegyházat, majd Kent és Nagy-Britannia egyik legszebb kastélyát, Maidstone közelében. Ma, vasárnap, miközben dél felé e sorokat diktálom, indulni készülünk Dower közelébe, Folkestone-ba, ahol délután a pécsiek egy 100 tagú maidstone-i fúvószenekar-al közös hangversenyen lépnek fel. (Az ő elmúlt nyári pécsi szereplésüket viszonozzák most.) Hétfőn Windsorba, kédden londoni .városnézésre, majd este az Angol Nemzeti Operába készülnek, ahol aznap az Anyegin szerepel műsoron. Szerdán Kent ódon kisvárosába, Oakwoodba kirándulnak: este a vendéglátó városban magyar operákból önálló koncertet ad a Pécsi Operakórus. Előreláthatólag vasárnapra virradóan érkeznek haza. Wallinger Endre megmozgatja. A keringési és a légzőrendszerre is jó hatással van. Ma sajnos az ülőmunka és a kevés mozgás miatt nem az egész tüdőfefület- tel lélegzünk. Éppen ezért lenne nagy jelentősége, ha már kiskorban megtanítanák a gyerekeket úszni. Kevés az uszoda és az 1 200 000 gyerek 54 tanmedencében ismerkedik meg az úszás alapjaival. Vermes Ferenc Zalaegerszegről érkezett. Nyugdíjas főiskolai tanár, mezőgazdászközgazdász. Lassan ötven éve foglalkozik hydrobickal, vízi gimnasztikával. — Gyerekkoromban víz mellett laktunk és gyakran lejártam a folyóhoz. A többiekkel sokat játszottunk a vízben, fogátcskáztunk, kézen álltunk. Amikor már jól tudtam úszni, akkor visszaidéztem a gyerekkori emlékeket. Ez a fajta mozgás jól fejleszti a légzés- technikát, jó kiegészítője minden más sportnak. Jelenleg gerincdeformitásos gyerekeket oktatok hydrobicra orvosi felügyelet mellett. Európában mindössze az NSZK-ban egy nő foglalkozik, tudtommal, még hydrobickal. A továbbképzés résztvevői gyakorlati bemutatón nézhették meg az asztmások, mozgássérültek és túlsúlyosok gyógyításában használt úszásterápiát. A vállalkozó szelleműek közül többen maguk is kipróbálták a hydrobicot. Sz. K. AöRöBeÍT ' MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIFARI ^ TERVEZŐ. BERUHÁZÁSI VÁLLALAT Pécsi Irodája felvételt hirdet közgazdasági-számviteli osztályvezetői munkakör betöltésére. FELTETEL: Szakirányú felsőfokú végzettség, legalább 5 évi szakmai gyakorlat. Jelentkezés személyesen az AGROBER Pécsi Irodájánál. Pécs, Budai Nagy Antal út 1. — az iroda igazgatójánál — Előzetes érdeklődés a 13-111 telefonon. ÓRA A NAGYVILÁGBAN-®- MADRID: A spanyolországi békemozgalmak, baloldali pártok, demokratikus csoportok és szakszervezetek mozgósítására vasárnap sok ezren vonultak a Madrid közelében levő torrejoni katonai támaszponthoz, követelve a Spanyolországban állomásozó amerikai haderő eltávolítását. A Madridtól 15 kilométerre levő támaszponton állomásozó F-16-os légiezred Spanyolországból való kivonásáról egy éve állapodott meg az Egyesült Államok és az ibériai ország kormánya. A gépeket azonban az olaszországi Cro- tone település környékére telepítik át, s ezzel újabb fenyegetésnek teszik ki Közép-Euró- pát, így hazánkat is. Edward herceg Moszkvában Kolomenszkojeban, Moszkva egyik történelmi épületegyüttesében tett látogatást vasárnap Edward herceg. A brit királyi család tagja itt részt vett a délelőtti istentiszteleten is, amelyen a Szovjetunió és Nagy-Britannia népeinek boldogulásáért mondtak misét. Edward ezután a kazanyi Szentanya templomának esperes plébánosával folytatott beszélgetést, amelynek középpontjában Mihail Gorbacsov londoni útja és a két ország, viszonya állott. Grúzia: Csökkentették a kijárási tilalom időtartamát A helyzet normalizálódásának első kézzelfogható jelekéit Tbilisziben vasárnap csökkentették az éjszakai kijárási tilalom időtartamát, amely mostantól 24 órától reggel 5 óráig lesz érvényben. Ezt Jurij Kuznyecov, a város katonai parancsnoka jelentette be a helyi televízióban. A döntést a Grúz KP KB Irodájának ajánlására és a lakosság kérésére hozta vasárnap a városparancsnok - közölte az MTI moszkvai irodájával a Gruzinform munkatársa. A városban kialakult helyzetről tájékoztatva arról számolt be, hogy a vasárnap nyugalomban telt el, emberek ezrei keresték fel ezen a napon is a tragikus események színhelyét, hogy virágaikkal leróják kegyeletüket az áldozatok emléke előtt. Új román vámszabályok « Ax április 17-én életbe lépő új román vámszabályzatot ismerteti a Szatmári Hírlap. A lap rámutat: az államtanács új rendelete hatályon kívül helyezi a korábbi rendelkezések egy részét. Az új törvényes rendelkezés értelmében a román állampolgárok turistaként vámilleték nélkül az utazás időtartamára szükséges ruhaneműiket, más tárgyaikat, valamint gyógyszereiket vihetik ki az országból. Ezenkívül engedélyezett 500 lej értékhatárig más természetű javak kivitele. Vámilletékkel vihetők ki további javak, összesen 500 lej értékben. A jövőben román állampolgárok negyedévenként csak egy csomagot küldhetnek külföldre 500 lej értékhatárig, de ezért vámilletéket kell fizetniük. Százszázalékosan emelt vámilleték kifizetésével további javakat is küldhetnek, de csak 500 lej értékhatárig. A külföldi turistákra — ide tartoznak a nem hivatalos céllal beutazó magyar állampolgárok is - vonatkozó új intézkedésekről is közöl ismertetést a szatmári lap. Ezek szerint a külföldi turisták a saját használatra behozott javakon kívül csak a konvertibilis valutáért vásárolt javakat vihetik ki Romániából.-------------------- * ---------------------Tb iliszi: A grúz fővárosban ágrilis 15-én több személyt helyeztek örök nyugalomra az egy hete történt tragikus esemény halálos áldozatai közül. (MTI TELEFOTO) Az MSZMP-refermkörök nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról) detett fordulat személyi feltételeit. — A Politikai Bizottsággal és a főtitkárral kapcsolatos bizalom kérdése a Központi Bizottságon belül maradt, ugyanakkor a KB tagjainak döntő többsége egy korábbi korszak politikusa. — Az ütések, a döntések — minden korábbi követelés ellenére — zártak, a közvélemény manipulált hírcsomagokat kap, a párttagság még utólag sem értesül hitelesen. — A Központi Bizottság bizalmát továbbra is élvező kormány gyakorlati intézkedései kapkodóak, nélkülözik a következetességet és az átgondoltságot. A felsorolt okok felvetik annak veszélyét, hogy a párt méltatlanná válik a hatalomra, képtelenné a nép felemelkedésének szolgálatára. Ezért a reformkörök a következő javaslatokat teszik: — Kerüljön sor 1989 őszéig rendkívüli pártkongresszus ösz- szehívósára. — A kongresszusi küldöttvó- lasztás a párton belüli teljes demokratizmus megvalósulásával (ehhez szükséges átmeneti szervezeti intézkedésekkel) és platformok alapján történjen.