Dunántúli Napló, 1989. április (46. évfolyam, 90-118. szám)
1989-04-16 / 104. szám
Profi Kick-box Kupa Siófoki Bányász-Újpesti Dózsa l-l (1-1) ll-esekkel 5-4 Siófok, 3000 néző. V.: Hűlök. Siófok: Horváth (Biró, 39. percben) — Kolovics, Aczél, Szabó L. (Klausz, 76. percben), Marozsán - Olajos, Keszeg, Quirikó - Borostyán, Freppón, Zsadányi. Edző: Gel- lei Imre. Újpest: Broxhauser- Szélpál, Kosa, Herédi, Sle- zák - Kozma, Szabó, Steidl (Kecskés, a 85. percben), Hu-, szarik - Klink (Balogh, a 75. percben). Kénoszt. Edző: Varga István. Élénk iramban kezdett mindkét csapat, nagy volt a lendület, és sok volt a rossz át-, adás, de egyik részről sem veszélyeztették a kapukat. Negyedóra eltelte után vezette a vendégcsapat első támadását, amiből mindjárt gól is született. A 17. percben a siófoki védők magasan kapu elé iveit labdát röviden szabadították fel, és a jókor érkező Kozma 14 méterről a baí sarokba lőtt (0-1). Tov.ábbra is támadásban maradt a hazai csapat, de a kapu előtt továbbra is tehetetlennek bizonyultak. A 40. percben Freppán beívelt labdáját Zsadányi megcsúsztatta Paksi SE—Nagykanizsai Volán Dózsa 1-0 (1-0). Nagykanizsa, 100 néző. V.: Varga. Paksi SE: Gróf - Bregovics, Blatt, Héregi, Somogyi - Horváth P., Lacza I. (Lizák), Török, Kolarics - Bérezési (András), Rácz. Edző: Vábró József. Nagykanizsa: Kövesfalvi- Nagy, Svélecz, Bokros, Vargo - Kovács, Tamás (Csizma- ria), Pető — Farsang, Kálmán, Súlyos tömegszerencsétlenség történt szombat délután Sheffieldben, a Liverpool-Not- tingham Forest angol labdarúgókupa elődöntőn. Az első jelentések mégcsak több tucat sérültről számoltak be, de ahogy teltek az órák, mind tragikusabb eseményről érkeztek jelentések. Kora este a halottak száma már félszázra emelkedett. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzés ötvennégyezer néző előtt kezdődött. A Hillsbo- rough-stadionba azonban sok százan jegy nélkül jutottak be a pólyát övező kerítésen tátongó lyukon, sőt egyes hírek szerint a kapukon is. Az egyik lelátó nem bírta el a túlzsúés a berobbanó Borostyán öt méterről nem hibázott (1-1). A szünet után az 57. percben Zsadányi 20 méteres bombája alig kerülte el a felső sarkot. A 64. percben Borostyán szögletét Aczél a kapu fölé fejelte. A 68. percben Zsadányi jól irányított fejesét a remek formában levő újpesti kapus óriási bravúrral védte. Ezután következtek a 11-es rúgások, amelyet a Siófok 5-4 arányban nyert meg. Mindkét csapat részéről meglátszott, hogy nagy tétje van a mérkőzésnek. Nagy volt az igyekezet, igen sok hibával tarkított a játék. A vendégek kaptak előbb lábra, meg is szerezték a vezetést, amit a félidő befejezése előtt sikerült a Bányásznak kiegyenlítenie. Szünet után egy egész más Siófok játszott, átvette a játék irányítását, de a remekül védő újpesti kapussal és a kemény védelemmel nem tudtak megbirkózni. Jók: Aczél, Marozsán, Borostyán, ill. Brockhauser, Kozma és Kása. Gellei Imre: — Az első félidőben a Dózsa volt a kezdeményező. jobban is játszott. Balogh (Windisch). Edző: Orosz József. A mérkőzés első félidejében Blott nagy erejű szabadrúgásával szerzett vezetést a vendégcsapat. A 40. percben történt kiállítás Blatt (Paksi SE) után a hazaiak fölényüket nem tudták gólra váltani, így a szervezetten játszó Paks, ha némi szerencsével is, de megérdemelten nyert. <3.: Blatt. foltságot, átszakadt a nézőtéri korlát. Óriási káosz keletkezett, a hatalmas embertömeg a pólyára zuhant, illetve ellepte. Ray Lewis játékvezető - mindez a 7. percben történt - azonnal lefújta a rrtér- kőzést. A mentés perceken belül megkezdődött, sokakat a pályát övező hirdetési palánkok- ból eszkábált hordágyakon számítottak el. Köves Tibor, az MTI londoni tudósítója szombaton kora este jelentette, hogy a legfrissebb hírek szerint 84 halottja és mintegy 500 sebesültje van a sheffieldi tömegkatasztrófának. A második félidőben egyértelműen mi voltunk a jobbak. Brockhauser mentette meg a Dózsát a vereségtől. Molnár József További eredmények Bp. Honvéd-Vasas 4-0 (3-0). Fáy u., 6000 néző. V.: Győri. Gólszerzők: Zentai (öngól, 7. perc), Gregor (32.), Csehi (41., 73.). Csere: Claude helyett Pecha (54. p.), Zentai helyett Kecskés (67.). Rába ETO-ZTE 4-2 (1-1). Győr, 7000 néző. V.: Drigán. Gólszerzők: Bücs (32. p.), Handel (31., 78. p.), Hajszán (80. p.). illetve Rózsa (40. p), Wittmann (68. p.). Békéscsaba—Videoton 1:0 (1:0). Székesfehérvár, 5000 néző, v.: Molnár L. Gólszerző: Belvon (6. p.). Veszprém—Haladás VSE 3:1 (2:0). Veszprém, 3000 néző, v.: Hartmann. Gólszerzők: Kiss (1. 37. p.), Rugovics (57.), illetve Ördög (88.) Ferencváros-MTK-VM 1-0(10) gilői út, 15 000 néző. V.: Németh L. Gólszerző: Dzurják (14. p.). Csere: Balog helyett Kékesi (56. p.), Horváth Cs. helyett Vadász (70. p). Az NB I. állása: 1. FTC 22 13 1 2 6 35-25 43 2. Bp. Honv. 22 11 5 — 6 30-22 43 3. MTK-VM 22 10 6 1 5 33-2* «3 4. Videoton 22 13 — 2 7 44-25 41 S. Rába ETO 22 12 2 1 7 35-24 41 6. Vác 21 10 4 2 S 30-23 «0 7. B.-csaba 22 10 1 2 9 33-2« 34 8. Tatabánya 21 8 2 5 6 28-25 33 ». Siófok 22 7 3 4 8 27-29 31 10. Veszprém 22 6 5 2 9 19-29 30 11. Pécs 21 6 3 5 7 25-25 29 12. ZTE 22 5 4 4 9 31-30 27 13. Haladás 22 5 3 4 10 24-34 25 14. Ú. Dózsa 22 6 1 4 11 28-29 24 15. Vasas 22 4 2 5 11 23-47 21 16. Dunaújv. 21 2 4 3 12 23-45 17 TOTO 1. Bayer Leverkusen-1. FC Köln 0-0 X 2. Borussia Mönchengladbach-St. Pauli 2-2 X 3. Dortmund—B. München 1-1 x 4. Karlsruhe —Eintracht Frankfurt 1-3 2 5. Fortuna KölnBlau-Weiss 90 2-1 1 6. Solingen—Meppen 0-1 2 7. Darmstadt-Braunschweig 1-2 2 8. Fiorentina—Napoli 1-3 2 9. Lecce-Milan 1-1 X A többi mérkőzést vasárnap játsz- szák. Mai sportműsor Labdarúgás. NB. 1.4 Tatabányai Bányász—PMSC, Tatabánya, 16.30. NB II.: Komlói Bányász—Szekszárdi Dózsa, Komló. 17.00; Sopron—Mohácsi Új Barázda Tsz SE, Sopron, 17.00; Keszthely—Kaposvári Rákóczi, Keszthely, 17.00; ' Csepel—Csurgó, Csepel, 17.00; Olajbányász—Tapolcai Bauxitbányász, Nagykanizsa, 17.00. NB III.: Szigetvár-Mázaszászvári Bányász, Szigetvár, 16.00; Sellye—MÁV NTE, Sellye. 16.00; Paksi Atom—DVMSE, Paks, 16.00; Marcali—Siklósi Tenkes, Marcali, 16.00. Dunaföldvár—Bólyi MEDOSZ, Dunaföldvár, 16.00, Boglárlelle Bonyhád, Boglárlelle, 16.00, Dombóvári Vasas-Kaposvári Honvéd, Dombóvár, 16.00. Megyebojnokság: Har- kány-Pécsi Kinizsi, Harkány, 16.00, Szajk-Pécsi Gázmű, Szajk, 16.00, Somberek—Újpetre, Somberek, 16.00, Szentlőrinc-Beremend, Szentlőrinc, 16.00. Kézilabda. NB I.. férfiak: PMSC —Tatabányai Bányász, Pécs, városi sportcsarnok, 11.30. Tömegsport. KlOSZ-kocogónap, Mandulás, 10.00. Teke. Női egyéni vidékbajnokság, Bőrgyári csarnok, 8.00. A Siófoki Bányász—Újpesti Dózsa mérkőzés eredményét eltaláló pályázóink között a sorsolásnál a szerencse Szalai Lajos, 7200 Dombóvár, :November 7. 26. szám alatti lakosnak kedvezett, igy a kétheti nyereményt, a 200 forintos utalványt postán küldjük el számára. Az e heti szelvények beérkezési 'határideje pénteken 12 óra. Pályázni csak a lapból kivágott szelvénnyel lehet, amit szerkesztőségünk címére (7601 Pécs, Hunyadi út 11.) kell beküldeni. Fömérkőzés: Kaposvári Honvéd—Paksi Atom ..................... Pó tmérközés: MÁV NTE—Dombóvári Vasas ......................... A pályázó neve: ..................................................................... Lakcíme: ................................................................................... La bdarugó NB III. Tömegszerencsétlenség az angol labdarúgó kupa elődöntőn Sportolókat nevelt Baján A sport- és testnevelés még ma is rengeteg öröm forrása... Dr. Gajdócsi István Baja országgyűlési képviselője, a megyei tanács elnöke csütörtökön adta át Antal Gábor nyugalmazott tanítónak ,,Bács-Kiskun megye testneveléséért és sportjáért emlékérmet". A most 76 esztendős pedagógus a Baranya megyei Felsőszentmárton- ban született, majd Drávátokról járt Barcsra iskolába. Antal Gábor 1935-ben képesítőzött a pécsi Püspöki Tanítóképzőben, azt követően helyettes tanítóként előbb a Somogy megyei Lakácsán, majd mint választott tanító, Magyarsarlóson oktatott. Baja-Szentistvánra 1940 májusában került, s ezek után hosszú évtizedekre meghatározta Baja sportéletét. Még a háború előtti időszakban lett a Bajai Munkás Testedző Egyesület labdarúgó szakosztályának vezetője, majd az ötvenes évek elejétől Szatmári Jánossal megalapozták a bajai atlétaéletet, járási labdarúgó-bajnokságot szerveztek, lányoknál és a fiúknál egyaránt beindították a röplabda és kézilabda szakosztályokat. Szakmai felkészültségét - amit időközben állandó továbbképzéssel szerzett - igazán a Tanítóképző Főiskola Gyakorló Iskolájában kamatoztathatta, ahol 15 éven át nála ismerték meg a hallgatók a testnevelés oktatásának módszertani és gyakorlati alapismereteit. Egyik kezdeményezője és szorgalmazója volt a városban a kispályaépítő akciónak. Amikor kitüntetésekor gratuláltak neki és elmondták, hogy Antal Gábor igazán boldog lehet, hiszen beért az a „gyümölcs”, amelyet évtizedeken át gondozott, nevelt, a következőket mondta:- Elégedett vagyok. Ha visz- szapillantok a megtett útra, akkor büszke lehetek, 'mert volt tanítványaimból akár NB-s szintű labdarúgócsapatot is összeállíthatok. Korábban nálam tanult Rápity (Rádi).. Lajos, aki a Pécsi Dózsánál szerzett jó nevet, Vörös Géza a Komlói Bányászban. A legsikeresebb időszaknak mégis a hatvanas évek bizonyultak. Akkor „gyakorlásként’1 tanítottam a most válogatott Disztl Pétert és öccsét, Lászlót. Jelenleg Szegeden focizik Takács József, Komlón az öccse, Zoli. Ugyancsak válogatott most is Hosszú István és Kovács László kosárlabdázó. De ide sorolhatom az egykori élsportolók közül Pék Lászlót és Varga Jánost is. Persze mindemellett a legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy a sporthoz értő' testnevelőket oktathattam évtizedeken át és sportot szerető, azért tenni képes diákok kerültek \ki az iskolából. Ezért érdemes volt hitet tenni, mert a sport és a testnevelés még ma is rengeteg öröm forrása az embereknek . .. Kovács Zoltán AZ MSZMP BARANYA MEGYÉI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő:’MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek. BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Ff.: 134 ■ Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 20,- forint, negyedévre 60,- forint, félévre 120,- forint, egy évre 240,- forírlt. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. v(isnriKi|)i Dunántúlt napló Szemben Fodor (Esztergom), meggyőző fölénnyel győz ellenfelével szemben Fotó: Proksza László Tokától bokáig... Jorcsák kitett magáért ig! - volt a jelszó tegnap délután a pécsi városi sportcsarnokban, ahol idén első ízben „Profi Kick-box Kupa" néven rendezték meg az eddigi Hunor Kupát. S hogy a versenyzők valóban tokától bokáig üssék egymást, ahhoz hozzájárultak azok a tiszteletdíjak is, melyeket a különböző szponzorok ajánlottak fel a győzteseknek. A jó előre profi versenyként beharangozott eseménynek sajnos volt egy kis szépséghibája is, a nyugatnémet kick- boxosok ugyanis nem jöttek el Pécsre.- Jó karatésok vannak az NSZK-ban, ezért nem is értem, miért csak a semi-kontakt küzdelmeket vállalták volna el. . . - hallottuk Heckenberger Ivántól, a DOZSO SE edzőjétől. - Mi a I ull-kontpkban (teljes erőből történő küzdelem) hirdettünk díjazott mérkőzéseket, s igy inkább elálltunk a nyugatnémetek fogadásától. Jöttek viszont lengyelek, s nem is akármilyen karatésok- kal. A PVSK öklözőitől erre az alkalomra átigazolt Hart Péter mesélhetne erről a legjobban, hisz' neki még egy menetre sem futotta lengyel ellenfele ellen. A „kedves vendég” úgy találta el, hogy felrepedt az orrán a bőr, így abba is kellett hagynia a küzdelmet idejekorán. Kézilabda Komló—Fóti Tsz NB I. B„ férfi mérkőzés. Komló, 400 néző. V.: Schulcz, Tokodi. KBSK: Pengő - Bari 2, Németh 4, Soós 1, Szűcs 5, Szopori 4, Ambrusics 5. Csere: Kulcsár (kapus), Horváth 1, Papp. Edző: Czimmer TamásParádéson kezdtek a komlóiak, mert a 20. percben már 10-2-re vezettek. Sőt még a második félidő hajrája előtt (az 50. percben) nyolc gól A délután programjában egyébként nemcsak karate szerepelt. Sokan voltak kiváncsiak a rendőrség speciális alakulatának, a kommandós egységnek bemutatójára. s sikert arattak a különböző töréstechnikákat bemutató karatékák is. A verseny zárómérkőzésén a mintegy nyolcszáz főnyi hazai közönség kedvence, az EB ezüstérmes Jorcsák József - csakúgy mint Hart - lengyel ellenfelet kapott. Sokan szerettek. volna látni végre egy kiütést is, de a vendég fiú tett róla, hogy ne így legyen. Technikás, sokmozgásos harcmodora három meneten át jól ellensúlyozta Jorcsák fizikai fölényét, az utolsó két menet azonban egyértelműen a pécsi fiúé volt, igy egyhangú, 3-0 arányú pontozással ő nyert. A mérkőzések győztesei. Semi kontakt, nők: Hugyetz (Du- navarsány), Horváth (DOZSO, Pécs), Serre. Férfiak: Balogh A, (Esztergom), Fodor (Esztergom), Katona B. (Hunyadi SE), Polgár (Kecskemét). Full-kontakt: Molnár (DOZSO), Piócza (DOZSO), Sándor, . Magyar (Hunyadi), P-e- myslaw (lengyel), Márton (DOZSO). Fauerbach (DOZSO), Balogh Oszkár -(Hunyadi), Gönczi 1. (Hunyadi), Jorcsák (DOZSO). Pauska Zs. SE 22-19 (13-9) volt a hazaiak előnye. Az izgalmasan alakuló hajrában feljött a vendég együttes, s végül a Bányász izgalmas körülmények között nyerte a ta-' lálkozót. Az előmérkőzésen az ifjúságiak 29-25-re verték a Rába ETO együttesét, így négygólos előnnyel utazhatnak kedden Győrbe a kupadöntőbe jutásért lejátszandó visszavágóra. V