Dunántúli Napló, 1989. április (46. évfolyam, 90-118. szám)
1989-04-13 / 101. szám
Vilég proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli XLVI. évfolyam, 101. szám 1989. április 13., csütörtök Ara: 4,30 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Li Peng Tokióban Tokióba érkezett szerdán Li Peng kínai miniszterelnök. A kormányfő és felesége, valamint a kíséretük" ben levő Csien Csi-csen külügyminiszter és Cseng To-pin, a külgazdasági kapcsolatok minisztere ötnapos hivatalos látogatási tesz a japán fővárosban, ahol utoljára 1983 novemberében járt ilyen magas szintű kínai politikai vezető, Hu Jao-pang, a Kínai Kommunista Párt akkori főtitkára személyében. Közvetlenül a delegáció érkezése előtt a japán parlament felsőháza jóváhagyta a két ország közötti , beruházásvédelmi szerződést. A kormányfők közötti eszmecsere középpontjában a gazdasági együttműködés fejlesztésének kérdései állnak. Japán kilátásba helyezte, hogy a korábbi két középtávú hitelhez, melynek összértéke 800 milliárd jen, azaz kb. 3,2 milliárd dollár - az 1990- 1995-ös időszakra további 810 milliárd jent bocsát rendelkezésre, amely a jelenlegi árfolyamon számolva 6,2 milliárd dollárral egyenértékű. • • Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága Tíz új taggal bővült a KB - Újjáválasztották a Politikai Bizottságot - Ismét Grósz Károly a főtitkár A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága április 12-én ülést tartott. A testület Grósi Károlynak, az MSZMP főtitkárának előterjesztésében megvitatta és elfogadta azt a jelentést, amelyet a párt vezető testületéi munkastílusának és -módszereinek tanulmányozására kiküldött bizottság készített. A munkabizottság a többi között megállapította, hogy a párt politikai, ideológiai és szervezeti gondokkal küzd, de már jelen vannak a kibontakozást, a megújulást jelző folyamatok is. A Központi Bizottság személyi kérdésekről is határozott. A testület titkos szavazással tíz új taggal bővítette ki , a Központi Bizottságot. Elfogadta a főtitkár és a Politikai Bizottság lemondását, majd ennek a testületnek a tagjairól is titkos szavazással ható rozott. A KB új tagjai: 8ara bős János, a Budapesti Párt bizottsáa titkára, Gábor And rás, a Tungsram Rt. verérigaz gatója, Gyuricsku Kálmán, o Szabolcs-Szatmár Megye Pártbizottság első titkára, Kar valits Ferenc, a Zala Megye p-ír:'-i?ottság első titkára, Kiss Péter, a Budapesti KISZ Bizottság első titkára, Kovács László külügyminiszter-helyet, tes, Lenkei Csaba, a Salgótarjáni Síküveggyár villanyszerelője, Major László, a KB iroda vezetője, Mádlné Maár Ilona, a Dunaújvárosi PB első titkára, Vastagh Pál, a Csongrád Megyei Pártbizottság első titkára. A Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára ismét Grósz Károly. A Politikai Bizottság további taaiai: Hámori Csaba, /vány/ Pál, lassó Mihály, Németh Miklós, Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Tatai Ilona és Vasfaab Pál. A Központi Bizottság üléséről közleményt adnak ki. II szóvivő az MSZMP KB üléséről A Központi Bizottság ülését követően Major László, a párt szóvivője az MTI munkatársának elmondta: a testület lényegében saját munkamódszerével, stílusával foglalkozott ezen a tanácskozáson. Rendkívül önkritikus volt a munka- bizottság beszámolója, amelyet Grósz Károly terjesztett elő. Ebből kitűnt, hogy a pártértekezlet után eufórikus periódus következett be, azonban mintha az új pártvezetés, s maga az MSZMP is elvesztegette volna az időt. Az első hónapokban dinamizálni lehetett volna a párttagság tömegeit, s még inkább megerősíteni a politikai munkát. Visszatérnek Pécsre a pálosok és a karmelita névérek Eszmecsere a tanácsi vezetők és az egyházak képviselői között Dr. Molnár Zoltán, a Pécsi Városi Tanács elnöke üdvözli Egyházak képviselőit Hagyomány, hogy Pécs Megyei Város Tanácsának vezetői es a Pécsett működő egyhá- *ok képviselői rendszeresen ta- 'ál'koznak. Mint a tegnapi eszmecsere bevezetőjében Komlód! Józselné elnökhelyettes elmondta, a tanács vezetése [gényli és kéri, hogy munkájukról több oldalról kapjanak észrevételeket, javaslatokat, helynek része, hogy az egyházuk képviselőinek véleményére ls kiváncsiak. Annál is inkább, mert mind konstruktívabbá vá- a tanács és az egyházak *°Pcsolata: az elnökhelyettes °sszony példaként hozta fel °zt a segítséget, melyet az erdélyi menekültekért tettek az egyházak és a hivök. Az • állam és az egyházak közötti kapcsolatokban jócskán akadnak találkozási pontok. Bizonyítja ezt, hogy az egyik legfeszítőbb társadalmi probléma, az idős, egyedül élő emberekről való gondoskodásban, törődésben nagy segítséget nyújtanak az egyházak. Ezt már ofr. Molnár Zoltán tanácselnök mondta, oki annok a véleményének is hangot adott, hogy a várható munkanélküliség során — bár ez a városban egyelőre tömeges méretekben nem jelentkezik, de például a szénbányák racionalizálási programjából adódóan számolni kell ezzel —, az egyházak is segítséget nyújthatnak a rászorultaknak. A tanácselnök ezt követően tájékoztatást adott a város tavalyi fejlődéséről, a tervekről, az elképzelésekről, majd az egyházak képviselői szóltak. Brenner Ferenc rácvárosi plébános felvetette, mi lesz a rácvárosi temető sorsa, Szénás/' János református lelkész megkérdezte, hogy a Kertvárosban, a Hajdú Gyula—llku Pál-Sarohin tábornok út csomópontjában mikor lesz kijelölt gyalogátkelőhely, mikor készül el az autóbusz-állomás, a bevásárlóközpont, segítséget kért az újjáépülő templom környékének rendbehozatalához. Báliké Zoltán evangélikus lelkész a Taizé-találkozóval kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az általános és középiskolákban erről tájékoztassák a diákokat, annál is inkább, mivel erre velük egykorú fiatalok érkeznek külföldről. A Taizé-találkozóval kapcsolóiban a püspökség részéről Biró László adott tájékoztatást, s megköszönte azt a segítséget, amit az előkészületek során a város vezetői nyújtottak. Dr. Kneib István ugyancsak a püspökség képviseletében a pápa majdani pécsi látogatásával kapcsolatban néhány közös teendőre hívta fel a figyelmet, Kalász Gyula pedig bejelentette, hogy várhatóan még az idén ősszel a pálos szerzetesrend és a karmelita nővérek ismét megkezdik működésüket Pécsett. Kom- lósi Ernő református esperes szóvá tette a Bajcsy-Zsilinszky út felső részén lévő rendetlenséget, Zentoi László baptista (Folytatás a 2. oldalon) Ez vissza nem térő alkalom volt. Azóta Magyarországon felpörögtek a politikai események, s a tapasztálatok azt bizonyítják, hogy a kommunisták egy része értetlenül fogadta a gyors mozgást, zavarodottság mutatkozott soraikban és ez párton belüli tényezőkkel is magyarázható. Ilyen eseménysorozathoz nem szokott □ pártközvélemény, sokkoláan hatott rá mindaz, ami végbement az országban. Az alter, natív szervezetek megjelenése éppen úgy, mint a nemegyszer ellenséges támadás, amely a pártot, a kommunistákat is személyükben éri. A Központi Bizottság arra törekszik, hogy az MSZMP minél előbb magára találjon, kijusson abból a politikai, ideológiai és szervezeti gondokkal küszködő periódusból, amelyben ma van. Miként a beszámoló megállapította: a megújulás jelei már tapasztalhatók. Lesz újfajta egység, s a párt annak szellemében készül majd fel a választásokra. (Folytatás a 2. oldalon) Az NSZK nagykövete Pécsett Baranya Megyei Tanácson Piti koztatta az NSZK nagykövetét Zoltán (balról) tájé- Fotó: Läufer László Tegnap kétnapos látogatásra Pécsre érkezett a Német Szövetségi Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete. Dr. Alexander Arnot és dr. Ulrike Tontsch-Becker első titkár megbeszélést folytatott dr. Piti Zoltánnal, a Megyei Tanács elnökével, majd részt vettek a Magyarországi Németek Szövetsége Baranya Megyei Szervezete és a Lenau Egyesület fogadásán. Ma az NSZK nagykövete ellátogat a Leőwey Gimnáziumba,» a Janus Pannonius Tudományegyetem német tanszékére, fogadja őt dr. Cserháti József pécsi megyéspüspök és dr. Molnár Zoltán, a városi tanács elnöke. A programban rövid látogatás szerepel a befejezés előtt álló Lenau-ház- ban. 1989. július 14-23. Előzetes a 12. Pécsi Ipari Vásárról Számos cég az NSZK-ból és Jugoszláviából, jönnek a törökök Minden eddiginél többen árusítanak a helyszínen Páratlan év lévén, az idén ismét lesz Pécsi Ipari Vásár, melyet immár tizenkettedszer rendez meg a Mecsek-Tourist. Az előkészületekről tegnap sajtótájékoztatót tartottak a pécsi Palatínus Szálló Bartók- termében, ahol dr. Molnár Zoltán pécsi tanácselnök, Moldván László, a Mecsek- Tourist vezetőhelyettese, vásárigazgató, Trényi József, a Mecsek-Tourist kiállítás- és rendezvényszervező irodájának vezetője állt az újságírók rendelkezésére, továbbá tájékoztató hangzott el Balázs Ferenc Pál, a kölni Horizont magazin tulajdonos-főszerkesztője részéről a PIV külföldi népszerűsítését illetően. Az ország gazdaságpolitikai kistükrét adó seregszemlére július 14—23-a között kerül (Folytatás a 2. oldalon) Próbaüzem a mohácsi vízgyárban A' több mint másfél milliárd forint értékű viztisztitómü naponta 30 000 köbméter Duna- vizet „gyárt” és továbbit Baranya több mint húsz településének. (Részletes beszámoló o 2. oldalon.) Fotó: Läufer László