Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)
1989-03-31 / 90. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XLVI. évfolyam, 89. szám 1989. március 31., péntek Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. március 29-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi nőké és titkára, a megyei, a megyei jogú párt- Bizottsága 1989. március 29-én ülést tartott. bizottságok első titkárai, a Budapesti Pártbi- Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül zottság titkárai, a KB osztályvezetői, valamint részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság el- a központi és a pártsajtó vezetői. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta: Berecz Jánosnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében a politikai nyilvánosság1 fejlesztéséről és a tájékoztatási törvény alapelveiről, valamint a párt sajtópolitikájának elveiről és a pártsajtó fejlesztéséről szóló állásfoglalás-tervezetet: Lukács Jánosnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében a politikai rendszer reformja pártvitájának tapasztalatairól kész i tett jelentést: valamint a KISZ XII. kongresszusának előkészítésével foglalkozó tájékoztatót. A Központi Bizottság tájékoztatást kapott a március 15-i ünnepségekről, Grósz Ká- rolynak, az MSZMP főtitkárának Mihail Gorbacsovval, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizoftságának főtitkárával, valamint Jasszer Aralattal, a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet VB-elnö- kével folytatott tárgyalásairól. Ezt követően a testület személyi kérdésekben döntött. I. © Grósz Károly, az MSZMP főtitkára Moszkvában szívélyes, nyílt, baráti szellemű megbeszélést folytatott Mihail Gorbacsovval, az SZKP KB főtitkárával. A találkozó tovább erősítette a két párt közötti bizalmat és megértést. Mihail Gorbacsov a szovjet vezetés nevében szolidaritásá(Folytatás a 3. oldalon) Grósz Károly fogadta Cső Ho Dzsungot Grósz Károly, az MSZMP főtitkára csütörtökön a Központi Bizottság székházában fogadta Cső Ho Dzsungot, a Koreai Köztársaság külügyminiszterét, aki magyar partnerének meghívására tartózkodik hazánkban. A találkozón jelen volt Várkonyi Péter külügyminiszter, valamint Hon Tok C se, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete. Cső Ho Dzsung átadta Grósz Károlynak Ro Te Vu elnök jókívánságokat tartalmazó levelét. A külügyminiszter hangsúlyozta: szívesen látják Grósz Károlyt, a Koreai Köztársaságban. Az MSZMP főtitkára a meg’hívást köszönetfel elfogadta. A látogatás megvalósítására egy későbbi időpontban kerülhet sor, s ezt diplomáciai úton egyeztetni fogják. Grósz Károly - egyúttal megerősítette: megfelelő időpontban örömmel látjuk hazánkban Ro Te Vu elnököt. A dél-koreai külügyminiszter jelezte: az elnök ősszel Európába látogat, és ekkor mód (Folytatás a 2. oldalon) Ütést tartott a pécsi pártbizottság Programra szükség van... Valójában rendkívül érdekes manapság egy pártbizottsági előterjesztést kritikusnak nevezni. Milyen legyen, ha nem a helyzetet megfelelően elemző, vetődhet fel ilyenkor akár a kívülállóban is. Az MSZMP Pécs Városi Bizottsága tegnapi ülésén - Kottái Dénes első titkár elnökletével - más napirendi pontok tárgyalása mellett megvitatta és elfogadta az 1989-es gazdasági és társadalmi intézkedések (folyamatok) várható politikai hatásáról Pécs városában című előterjesztést. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Ge/sz Mihály, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titkára és Molnár Zoltán, Pécs város tanácselnöke is. (A 18 távolmaradó pártbizottsági tog közül négy közölte előzetesen, hogy más irányú elfoglaltsága miatt nem tud az ülésen részt venni.) A vita ismertetése előtt idézünk néhány mondatot a pártvégrehajtóbizottság által korábban már tárgyalt, és élénk szópórbajt kiváltó előterjesztésből. ,,A város gazdálkodásában az elmúlt években kedvező változások nem következtek be. A vállalatok, intézmények gazdálkodásában, külső körülményeiben nőtt a fenyegetettség. Csökkent a termelés, folytatódott a műszaki színvonalbeli lemaradás. Nem sikerült előrelépni a gazdasági szerkezet átalakításában ... Az áremelkedés az átlagot meghaladóan érinti a nyugdíjas háztartásokat, az alacsony jövedelműeket, a sokgyermekes és a gyermekeit egyedül nevelő szülőket . . . Városunkban a szociális költségek növekedése várható, valószínűsíthetően a la(Folytatás a 3. oldalon) A tartalomból: Eladó állami lakások Komlón (2. oldal) * r Árváltozások (4. oldal) * Kulturális ajánló (5. oldal) Sporthétvége (8. oldal) Óriási roham a nyugati határon Mintegy 500 ezer kiutazóra számítunk a nyugati határon április 8-áig, azaz az űj vá'm- szabályok életbe lépéséig — mondta az MTI munkatársának érdeklődésére Balogh György vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokának első helyettese. Az ausztriai átkelőhelyeken megerősítették a személyzetet, de az áteresztőképesség kisebb mint amekkora roham má csütörtökön megindult. A kilé péseknél emiatt átlagosan két órát ke+l várakozni, a belé pésnél pedig még ennél i jóval többet. Az új vámszabályokat nem lehetett azonnal érvényesíteni mert erre fel kell készíteni c lakosságot, s a pénzügyörö két is. Még csak most készül az új szabály végrehajtási uta sitása Is. Végezetül Bajogl György elmondta, hogy az év első két hónapjában 811 ez ren lépték át a nyugati ha tárt, és a kiutazók 200 millii dollárt költöttek külföldön. Riasztó adatok ai utakról A pécsi belvárosi forgalomból minden nap kiveszik a részüket a Mátyás király utcai iskola diákjai Javítani kell közlekedési kultúránkat MKT B-tanácskozás a pécsi Mozgalmi Házban Baranya megyében az elmúlt évben tovább nőtt a közúti forgalom. Gyarapodott mind a gépjármüvek, mind pedig azok vezetőinek száma, és a közúti szállítás is egyre nagyobb teret követel magánok az utakon: A megye úthálózata különösen a nyári idegen- forgalmi szezon idején volt kitéve a szokásosnál is nagyobb igénybevételnek, amikor a több ezer autóval ideérkező turista plusz terheket jelentett. Ezek a Baranya Megyei Közlekedés- biztonsági Tanács tegnapi ülésén Gyimesi János rendőr alezredes, ügyvezető elnök szájából elhangzott információk önmagukban még nem sejtetik a problémát, ám ha azt is hozzátesszük, hogy az elmúlt évben a korábbinál 119-cel több személyi sérüléssel járó baleset történt a baranyai utókon, akkor már nem szabad szó nélkül elmennünk az említett tények mellett. Baranyában a személyi sérüléssel járó balesetek száma 1024 volt az elmúlt évben, ebből 54 volt halálos kimenetelű, 363 súlyos, 607 pedig köny- nyü sérüléssel végződött. A balesetet okozók összetételét tekintve az első helyen a személygépkocsi-vezetők állnak, őket a gyalogosok, majd a tehergépkocsi-vezetők követik. Végül utolsó riasztó adatként, az előző évihez viszonyítva 1988-ban 175-re, 33-mal nőtt oz ittas vezetések miatt bekövetkezett balesetek száma. A tanácskozó testület tegnap ezeknek oz adatoknak oz ismeretében minősítette oz MKBT elmúlt évi munkáját. Megállapítást nyert, hogy bár a szakbizottságok 1988-ban is jól elvégezték a rájuk háruló feladatokat, a riasztó számok visszaszorítása a továbbiakban is komoly erőfeszítéseket igényel az érintettektől. E tekintetben nagyon sok múlik azon, hogy a jövőben hogyan sikerül megvalósítani a közlekedésre nevelést a fiatalok kjjrében. A baranyai óvodákban máris megfelelő partnerre talált az MKBT, az általános és középiskolákban azonban az ilyen irányú nevelés még nagyon . sok kívánnivalót hagy maga után. A tanácskozást követően kitüntetések átadására került sor. Az OKBT elnöke és közlekedési hírközlési és építésügyi miniszter a közlekedés biztonságának szilárdításában végzett több éves lelkiismeretes társadalmi munkája elismeréséül Jolántai Bélát, a SZöV programozóját A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozata kitüntetésben, Varga Lászlót, a" Pécsi Postaigazgatóság gépjármüüzemének oktatótisztjét Kiváló Munkáért kitüntető jelvény elismerésben részesítette, SÍrok István rendőr főhadnagy, a Mohácsi RK közlekedési alosztály vezetője pedig az OKBT Díszplakettet kapott. A megyei kitüntetések átadása után az elnökség o megye közlekedésének fejlesztésében végzett tevékenységéért díszes vázával ajándékozta meg Horváth Lajost, az országgyűlés alelnökét, a Ba- ronya Megyei Tanács nyugalmazott elnökét. K. E. Újra Budapesten az eltérített Malév-gép A MALÉV MAH 640-es számú járata viszontagságos kiférő után csütörtökön hojnal- ban, fél 1 után néhány perccel leereszkedett a Ferihegyi repülőtér betonjára Az eltérített gép személyzete, Durucz lenő repülögépporancsnok, Zómbó Mihály másodpilóta, Szabó Béla fedélzeti mérnök és Karádi György utaskísérő, valamint Tóba Lajos, o prágai Magyar konzul, aki Prágából túszként utazott a gépen, e kásői-korai órán is készségein válaszolt az újságírók kérdésé ire. Elmondták: o két gépeltérítő egyike. Mauser karabéllyal Q kezében hatolt be a Pilótafülkébe, és követelte. If°9y o gép induljon az Egye- *ü't AHamokbo. Mint később kiderült, a gépeltérítők telje- Ser> véletlenyerűen választotok o Molév-gépet, ugyanis ez állt legközelebb a repülő- téri épülethez, és ajtajai is nyitva voltak. Mivel a gép- rablóknak nyelvi nehézségeik voltak, az irányító torony közvetítésével sikerült Taba Lajost, a prágai magyar konzult a repülőtérre hívni, aki ezt követően egyezkedett a fegyveresekkel. Neki köszönhető. hogy o gépen maradt utasok nagyobbik részét a terroristák elengedték. A gép személyzete elmondta, hogy igyekeztek mindenben teljesíteni a követeléseket. A Malév-gép végül is a frankfurti amerikai kotonai bázison szállt le, ahol oz eltérítők megadták mogukat. Az ezt követő kihallgatáson derült ki, hogy a két terrorista 1972, Illetve 1973-ban született, besz(Folytatás o 2. oldalon) Harmonikusan illeszkedik a mecseki tájba a pécsi Hunyor Szálloda, amelyet szerdán oz ország legjobb vidéki két csillagos szállodájának minősítettek. (5. oldal).