Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)
1989-03-25 / 84. szám
1989. március 25., szombat Dunántúli napló Z Veszélyben a színházrekonstrukcíó! Nem tagadom: e ¡munka elvégzésére az ösztökélt, hogy a kibontakozott nagy ,,ad hoc vitában", vagyis a - Pécs Városi Tanács - úgymond - kultúraellenes magatartása ügyében egy, az érdeméhez mé'- ten kevéssé emlegetett kérdésre tereljem a figyelmet. Nevezetesen: az évek óta tartó szinházrekonstrukciós programra. Mert azért abban a városban, ahol lassan egy évtizede óriási energiát fektetnek az első számú közművelődési intézmény „tárgyi feltételeinek” a megújítására, korszerűsítésére, másként- kellene megítélni egy kényszerintézkedés lehetőségének a gondolatát. Sajnálattal kellett azonban tapasztalnom, hogy szándékomat egy nem várt körülmény keresztezte. Borzasztóan reális közelségbe került a színházrekonstruk- ció beláthatatlan következményekkel fenyegető ütemlassító- sa, leállítása. Közvetlenül a török kiűzése után a dominikánusok telepedtek meg ezen a helyen, s száz esztendeig, azaz II. József szerzetesrendeket feloszlató törvényéig léteztek itt. 1813-tól hét évig ismét rendház, aztán katonai nevelőintézet, katonai bíróság, börtön, kórház áll a helyén. A telek 1890-ben lett a városé, 1893-ban a színügyi bizottság elfogadja Lang Antal és Steinhardt Antal építészek színháztervét, az építésre Schlauch Imre kap megbízatást, még az év decemberében bokrétaünnep, 1895. október 5-én pedig ünnepélyes színhóznyitás. A 98. évfordulóra szánták a megújhodó színház ünnepélyes megnyitását - e cél érdekében munkálkodik kinevezése óta a Pécsi Nemzeti Színház új igazgatója, Lengyel György Jászai-díjas, érdemes művész. Az 1986, de inkább 1987 óta folyó munkáról eleddig rövid, ún. munkariportokban számoltunk be, mindig optimizmussal telve, s nem is alaptalanul, hiszen a látottak minden alkalommal arról győztek meg, hogy a munka jó ütemben halad. Az építkezés irányítói kérdésemre mindig megerősítették: az ütemezésnek megfelelő a munkák állása, s ugyanezt „hitelesítette" minapi beszélgetésünk alkalmával Szőke Éva városi tervosztályvezető. Az építkezési ügyekkel foglalkozó újságíró a saját tapasztalatai alapján ugyanígy értékelte a látottakat. Joggal lehetett tehát hinni, hogy a Pécsi Nemzeti Színház nem fog a Szeged! Nemzeti Színház sorsára jutni. Ma mór - sajnos - nem lehetünk ennyire bizokodók a pécsi színházat illetően. A látvány, amit a nagy munka szolgáltat, ma is bizalomkeltő. A leeresztett vasfüggöny mögött érhető ez leginkább tetten; ott egyre inkább az igazi színpad képét ölti minden, jóllehet ez az „igazi színpad" még nagyon messze van. A mai kételyek egy része éppen itt keletkezett: bizonyos NSZK-ból beszerzendő berendezésekhez ma nincs meg a valuta. A vasfüggöny ajtaján kipillantva a nézőteret meglehetősen üresnek találjuk. Hát persze! Legutóbb még sűrű állványzat volt itt, omire a kupola megerősítéséhez volt szükség; ezt elbontották, s most az új padlózat elkészítésén dolgoznak. Utána lehet újra beállványozni a nézőteret a kupoladíszi- tés restaurálásához. De mikor lesz ez? Dolgoznak a karzatok újjáépítésén is, kész már az új zenekari árok, kint is jó ideje látjuk, hogy három oldalról körbeállványozták a házat — bármikor megkezdhetnék a festést - és dús állványzat öleli körül a főhomlokzat díszes kupoláját, ahol az ovítt bódogburkoot rézre cseréléséhez készülődnek. Ma Gáspár Márton fő-építésvezető: „Egy hónapon belül történnie kell valaminek” Lengyel György színigazgató: „A mai társulatot az 1991. októberi nyitás ígérete élteti” Szőke Éva tervosztály vezető: „Minél tovább húzzuk, annál többe fog kerülni A pillanatnyi helyzet a színház előterében- 1989 március derekán - úgy tűnik, hogy az 1990 végére ígért befejezésnek nincs akadálya. . Sajnos, az „úgy tűnik" nem igazán fejezi ki a tényleges helyzetet. * Gáspár Márton, a BÁZIS magasépítési igazgatóságának a fő-építésvezetője semmi jóval nem biztat: pénzhiány miatt- „úgy tűnik” — májusban le. kell állni. „Most arra kell törekednünk - jelenti ki -, hogy a ház le legyen fedve, le legyen zárva; az állag- megóvás a feladatunk. Persze a leállás - költségnövekedés. Maga az állagmegóvás kb. 4 milliót visz el... Az alvállalkozókat ki kell fizetni, a kitünően dolgozó lengyelekkel szerződést kell bontani, a leiére kell csökkenteni a színpadtechnikai szerelések ütemét, de tovább kell csinálni a díszbádog os munkákat is. Pillanatnyilag részünkről úgy néz ki a helyzet, hogy - 1990-re nem tervezünk, de utána sem látunk még semmit. És közben ne feledkezzünk meg olyanról, hogy pl. a fűtésrendszer üzemkészen be van építve, hogy ha a gipszmunkák indulnak - másfél évet kell erre szánnunk - lehessen fűteni; de ha le kell állni, az indításig elvész a garancia. »Egy hónapon belül kell történnie valaminek, hogy a leállás elkerülhető legyen." Gáspár Márton - szemben a korábbi optimista megállapításunkkal- tényként közli, hogy az 1990. decemberi átadás már mindenképpen illúzió, arra a kérdésre pedig, hogy leállás esetén mennyi csúszással lehet számolni, legalább három évet mond. Mindez Lengyel György színigazgató jelenlétében hangzott el. ö így fogalmazza meg álláspontját: „Életem egyik legnehezebb napja ez. Amiért idehívtak engem, és amire vállalkoztam, azt nem tudom folytatni. Akiket előzetes megbeszélések alapján idehívtam, az új színházhoz, hiszen a társulatépítés már megkezdődött, nem lenne etikus tovább hitegetni, s azokat is etikátlan lenne tovább tartóztatni, akiket az elgondolásaimmal összhangban meggyőztem arról, hogy érdemes ittmaradni- ok. A mai társulatot az 1991. októberi nyitás ígérete élteti. Ha pedig ez elvész ... És akkor magamról sem feledkezhetek meg, 53 éves vagyok.” * Fentebb már utaltunk a Szőke Éva tervosztályvezetővel folytatott hosszú beszélgetésünkre, melynek során képet alkothattunk a város általános gazdasági-pénzügyi helyzetéről. Ezt egyetlen szóval jellemezhetjük: lehangoló. Az eszmecseréből csupán a színházra vonatkozó részekből is a tárgyunk szempontjából legfontosabbakat idézzük: „A színházfelújítás üteme - a megvonások ellenére — eddig nem csökkent. Most viszont már ezzel kell szembenéznünk. „Amikor tavaly ősszel még csak igényszinten fogalmazódott meg az idei tervünk, akkor 228 millió forintos előirányzattal számoltunk. Aztán kialakult az a helyzet, amelyben a működtetés és a felújítás elvitte beruházási eszközeink nagy részét, így a színházra már csak 114 milliónk maradt. A Bázis mindenáron azt akarta, hogy ők az ütemezés szerint folytathassák a munkákat, mi meg 1990-ben fizetünk. De tudja-e ezt vállalni a tanács? - Ezt már tőle, a testülettől kell megkérdeznünk. Hiszen akkor jnár a jövő évi eszközeink egy részét viszi el az idei munka. Ezt pedig szerintem nem lehet felvállalni. Nem azért mert nem lontos a színház felújítása. és nem lenne jó mielőbb ' befejezni, de mert ezt most felelősséggel senki nem vállalhatja ■.. Volt nekünk egy 1990-es előrejelzésünk; ebben áfa nélkül 190 millióval számoltunk a színházat illetően; ha ehhez hozzáveszem az idén beépítésre szánt, de csak jövőre kifizetendő 100-at és hozzáveszem a 25% áfát, már csaknem 380 milliónál tartunk. és ez csak a színház, és majd nem biztos, hogy ¡öfrőre sem lesz több pénzem, mint idén. És ha ehhez hozzáteszem, hogy a pénzügyi lehetőségeink még pár évig nem fognak kedvező irányban elmozdulni... Tehát a szinházrekonst- rukció 1990 végi építőipari befejezését én ma nem tartom reálisnak, ami azt is jelenti, hogy ez a vállalkozásunk nem annyiba fog kerülni, mint amennyivel eredetileg számoltunk, és minél tovább húzzuk, annál többe fog kerülni. Honnan vehetnénk el pénzt? Nekem sajnos nincs erre ötletem, és a tanácstagoknak sincs. Húsbavágó minden forint megvonása valahonnan, és egyebet nem tehetünk, mint a legkisebb kárt okozó csökkentésekben gondolkodni..." A fentiek ismeretében kerestük meg Komlódi Józsefnél, a színházrekonstrukciót felügyelő városi tanácselnökhelyettest. Ö akkor mindössze annyit tudott mondani, hogy igen intenzív tárgyalásokat kezdenek a kialakult helyzetben annak érdekében, hogy még idejében elkerülhető legyen a munka leállítása. S hadd tegyük még hozzá ehhez: a színház összeomlása is elkerülhető legyen! Hársfoi István Villanyszerelők a színház alagsorában tevékenykednek Fotó: Kóródi Gábor Lehet-e itt is korlát a pénzhiány? Szociális étkeztetés a Mecseki Szénbányák központjában Fotó: Kóródi Gábor Hatszázötven sorban álló Baronyóban március 1-jéig újabb 650 ember igényelt szociális étkeztetést, de kérésük teljesítésére — pénz hiányában — nincs lehetőség. A tény mélységesen lehangoló. Ez a támogatási forma elsősorban az idős, alacsony jövedelemből élők megsegítésére hivatott, de a jogszobály szerint azok a fiatal felnőttek is részesülhetnek ilyenben, akik egészségi állapotuk vagy szociális körülményeik miatt elsősorban erre szeretnének támaszkodni. Egyre többen S az utóbbi időben egyre többen vannak, akik nagyon súlyos anyagi gondokkal küszködnek, akik helyzete egyenlő a szegénységgel. Két évvel ezelőtt Baranyában 2328-an vették igénybe a szociális étkeztetést. A térítési díjak és a tényleges költség közötti különbség fizetésére 13 400 000 forintot fordítottak a tanácsok. Az elmúlt .év végére 3074 főre emelkedett az étkeztetésben részt vevők száma, a tanácsok pedig 19 872 000 forinttal járultok hozzá a költségekhez. Ez év március elejéig további 650 ember kérte a támogatott étkeztetést. A legtöbben — 128- an — Pécsett jelentkeztek. Az igények növekedésének elsődleges oka az életkörülmények rohamos romlása. De tükröződik benne az a tény, hogy a megyében az elmúlt időben a gondozási központok létrehozásával, újabb napközik nyitásával és nem utolsósorban a szaporodó családi főzőhelyekkel egyre többen lettek azok, akiknek lakóhelyén megteremtődtek a szociális étkeztetés igénybevételének lehetőségei, feltételei. A megyei tanács egészség- ügyi osztálya megkérdezte a városi, a nagyközségi és a községi tanácsokat. mekkora az igény szociális étkeztetésre, szükségük van-e további anyagi támogatásra. A válaszok: Pécs és térsége 6 millió, Szentlőrinc 1,2 millió, Siklós és térsége 1 380 000, Szigetvár és térsége 1 206 000, Komló és térsége 1 263 000, Mohács és térsége pedig 1 300 000 forint póttámogatást kér. A felmérés nem ad pontos képet a helyzetről, mivel 13 közigazgatási egységtől olyan válasz jött, hogy egyáltalán nincs, illetve jogos igény nincs szociális étkeztetésre. A települések lakosságának számát korösszetételét és az idősek életkörülményeit ismerve ez hihetetlen. De miért kell gondot csinálni abból, hogy több településen ól- lítóloq minden rendben van? Egyrészt azért, mert megengedhetetlen és elfogadhatatlan, hogy legalább ott, ahol a feltételek megvonnak, idős, beteg, magányos emberek esetleg azért ne jussanak naponta egyszer meleg, főtt ételhez, mert a tanácsok nem ismerik, vagy nem foglalkoznak a helyzetükkel. Másrészt azért, mert pontosítani kell a képet arról, • mekkora lenne o teljes körű igény, és hol, mit kell szorgalmazni ahhoz, hogy a szociális étkeztetést bevezet- hesség, vagy bővíthessék. Megoldatlan helyiét A jelenlegi és várhatóan tovább növekvő feszültségek feloldására Baranya két utat járhatna, de egyik sem elfogadható. Az egyik azt jelentené, hogy az új igényeket figyelmen kívül hagyva csak azok kapnák a támogatott étkeztetést, akik eddig is. A másik, hogy az újabb jelentkezők, rászorulók kérését is méltányolják, de akkor várhatóan csak szeptemberig lesz elég a pénz erre a célra. Becslés szerint ugyanis legalább 12 millió forint plusz támogatásra van szükség ahhoz, hogy a megye tovább tudjon lépni. Ezzel szemben eddig 683 000 forinttal emelték Ba- ronyo tavalyi szociális étkeztetési keretét. Abban az 55 millió forintos pótkeretben pedig — amely részben gyermekvédelmi, részben felnőttvédelmi szociális célokat szolgál — nincs étkeztetésre vonatkozó rublika, vagyis a helyzet megoldatlan. Török Éva
