Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)
1989-03-21 / 80. szám
e Dunántúli napló 1989. március 21., kedd Hetven éve Korabéli híradás a március 21-i eseményrőr 1919. A hetven évvel ezelőtti eseményekről a baranyai, pécsi sajtó két nap múltán adott hírt - ennyi kellett ahhoz, hogy a megye legnagyobb részét és magát Pécset is érintő antant-szerb megszállás közepette eljusson a hír a demarkációs vonalon át. A kor egyik vezető pécsi napilapjának, a Dunántúlnak a címoldalán ekkor jelent meg először a „Proletárdiktatúra'’ elnevezés. A tudósítás így kezdődött: „Új (orradalom robbant ki tegnapról mára, de nem az az ellenforradalom, amely ellen törvényt hozott a november elsejl nép- kormány. Nem oz avult mo- narchista uralom maradt hívei, nem visszafejlődést követelő reakcionáriusok borították fel nagyhirtelen a polgári pártokból és szocialistákból álló vegyes kormányt, hanem az állandó továbbfejlődést hirdető szocialisták ... A nagy meglepetések pillanatszerű hirtelenségével bukkant fel tegnop ez a váratlan esemény, amely mára magával rántotta magát Károlyi Mihályt is, a Magyar Népköztársaság efső elnökét . ..” •Bár a lap közölte, hogy előző nap délben a fővárossal megszakadt minden összeköttetés, a vonatok csak Budafokig közlekedtek, de azt még közölni tudta, hogy dr. Berinkey Dénes és kormánya lemondott, és átadta a helyét a „népbiztosok forradalmi kormányának, amely proletárdiktatúrát léptetett életbe .. Röviden ismertette a lap az őszirózsás forradalom utáni idők történéseit, az előző vezetés lemondásának okait pedig egyértelműen a párizsi békekonferencia azon követelésében határozta meg, amely a határokat érintette, s amely nálunk Vyx-jegyzékként ment ót a köztudatba. Figyelemre méltó volt az a megállapítás is, amely szerint „az ántánt Magyarországot szemelte ki felvonulási területül o szovjet csapatok ellen..." Az akkori állapotokat így érzékeltette: „A munkásság és a nép lelegyverezte a fővárost megszálló ántánt csapatokat és azokat elfogta ... kihirdették a statáriumot. A fegyverviselést, lopást, fosztogatást, rablást, gyilkosságot, lázadást és a /iorancsnafc ellenszegülést halállal büntetik .. Közölte továbbá, hogy a rendőrséget is ideiglenesen lefegyverezték, amíg le nem teszik az esküt a tanácskor- mónyra. „Jelenleg munkáscsapatok tartják fenn a rendet Budapesten, ahol nyugalom van..." Megtudhatta a régió lakossága azt is, hogy az új kormány szikratávírón összeköttetést létesített a szovjet kormánnyal, „omellyel szövetségre lépett”. A francia szociáldemokrata pórt szintén támogatásáról biztosította a Tanácsköztársaságot. A közlemény végén a két munkáspárt egyesüléséről, a szocialista párt megalakulásáról esett szó, valamint közölték az új kormány pontos névsorát. A két párt egyesülését így kommentálta a lap: „Meglepő... Nemrég még véres horcot folytattok egymás ellen. kiáltották ki a Tanácsköztársaságot \ Korabéli híradás — felszabadulás utáni évfordulók Pécsett és Baranya megyében Az új forradalom első ténye lehetett az ő megbékélésük, és a két párt egyesülése. A teljes együttműködés jele Kun Bélának a kormányban való részvétele, aki régi elveinél fogva most mint külügyminiszter, a legalkalmasabb egyél lesz az orosz szovjetek szimpátiájának további biztosítására. Az új kormány a vörös lobogó alatt, de magyar érdekekért lép harcba az imperializmus elnyomására." verése után sok menekülőnek adtak oltalmat Horthy különítményesei elől. A felszabadulás utáni évfordulók, 1949. A 30. évforduló már a koalíciós pártok visszaszorításának és a Rákosi körül kiépülő 1949-es és 1959-es híradás az ünnepségekről A következő napokban is vezető téma maradt az ezze\ kapcsolatos eseményláncolat a pécsi sajtóban. Szovjet-kormányként nevezték az új végrehajtó hatalmi szervet, intézkedéseinek bő teret adtak. Figyelemreméltó volt az az okfejtés, amely a berlini fejleményekkel való ellentétet hangsúlyozta ki abban a vonatkozásban, hogy nálunk a hasonló változás vér nélkül ment végbe . .. A 25-i szám első oldalán teljes terjedelemben szerepelt a Vyx-jegyzék, a megállapított határok pontos föltüntetésével. Közölték Károlyi válaszlevelét és kiáltványát a magyar néphez, valamint a proletárdiktatúra híres „Mindenkihez!” kezdetű proklamációjót. Részletesen taglalták a forradalmi kormány intézkedéseit a rend megőrzésére és az élet megindítására, azt, hogy a főváros vezetését egy háromtagú direktórium vette át Dienes László, Preusz Mór és Vincze Sándor személyében. A bankok szocializálása az Osztrák- Magyar Banknál kezdődött, a sajtóirányítást pedig egy direktórium vette át Göndör Ferenc vezetésével. Bár a megszálló antantszerb hatóságok különösebb akadályt nem gördítettek ezen események közlése elé, de az események értékelésénél több helyen is kisebb-nagyobb üres részek tűntek föl — jeléül a cenzúra „működésének". A hírek hazai forrásból való közlése mellett pedig mór ebben a számban is föltűntek a szerb sajtóirodo közlései, amelyek későbh is hírt adtak a magyarországi eseményekről - ottani „tálalásban .. Tehát megyénk kétharmadát nem érintették a Tonócsköztár- sosóg történései, de ónnak leúi hatalmi apparátus térhódításának időszakában zajlott, de ekkor még méltatták a Tanácsköztársaság jelentőségét. A Dunántúli Napló március 20-i számában közölte is azt a Rákosi-idézetet, amely szerint „a kommün emlékét meg kell szabadítani attól a mocsoktól és rágalomtól, melyet az ellenforradalom oly szívósan szórt rá, s kijelölni helyét a magyar történelem legfényesebb eseményei között . . A méltatás bő teret szentelt a történelmi események felidézésének és méltatásának csakúgy, mint ahogy a többi híradás is bő terjedelemben számolt be a központi és a helyi ünnepségekről. Megismerhették az olvasók Szakosíts Árpád köztársasági elnök beszédét Is, amelyet a Nemzeti Múzeumban rendezett emlékkiállítás megnyitásán mondott. Mivel az ünnep hétfőre esett, és ekkor még nem jelent meg hétfőn a lap, a keddi szám ismertette az ünnepségek lefolyását. Közölte az újság az országos és a helyi rendezvények beszédeit is. A mecsekszabolcsi MESZHART ünnepségen Aczél György mondott beszédet: „A mai ünnep a magyar munkásosztály, a magyar nemzet nagy ünnepe. A nemzet ünnepe, mert új körülmények között, a kapitalizmus korszakában folytatta azt a harcot a Magyar Tanácsköztársaság, amelyért Budai Nagy Antal, Dózsa György, Esze Tamás és Petőfi harcoltak..." 1958. Tíz év múltán merőben más történelmi helyzetben ünnepelte a város, a megye a Tanácsköztársaság évfordulóját. A TIT megyei szervezete tudományos ülésszakot szervezett, az ezzel kapcsolatos kutatásokat pedig a következő évben a városi tanács művelődésügyi osztálya gondozásában megjelenő „A Magyar Tanácsköztársaság pécsi-baranyai emlékkönyve" összegezte, amelyben a kor neves helyi kutatóinak tanulmányai találhatók. A város zászlódíszbe öltözött az ünnep tiszteletére, ünnepi heteket rendezett, a megyei pártbizottság kibővített ülést tartott, a Dunántúli Naplóban, az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága és o megyei tanács lapjában pedig méltató, visszaemlékező írások jelentek meg. Az ünnep előestéjén hétezer fiatal fáklyás felvonulása zajlott. A 48- as és a Lenin-tér, valamint a Szigeti út irányából vonult a menet a Széchenyi térre, ahol ünnepi nagygyűlést tartottak a párt-, az állami és a társadalmi szervek. A fiatalok mellett a város munkássága képviseltette magát nagy számban. Ekkor nyílt meg felújítás után a Vasutas Klub, az SZMT székházban emlékkiállítást rendeztek, az ünnepi nagygyűlés a városi tanácsház nagytermében zajlott, ahol bolgár és kanadai kommunista vendégek is részt vettek. V. D. MAI MŰSOR Pl IÉ * SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Egy fő. az egy fő (este 7 órakor). Ady-bérlet. FILM Petőfi: Barabás (n4, hn6, n9). Kossuth: Barabás (f10. 12). A zsoldoskatona (f3, f5). Madárkák (»7. f9). Kossuth klub: Élve vagy halva (6). Park: Barabás (4, f7, 9). Komló: Csillagember (4. 6. 8). Mohács: D’Annunzio (6, 8). Szigetvár: Szerepcsere (6, 8). Siklós: Szörnyecskék (7). Mázaszászvár: Hálószobaablak (6). Villány: Matador (5). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8 20: Társalgó. Másfél ára Irodalomkedvelőknek. 9.44: Sórközv István—Ralcs István: Reng mar a föld - kantáta. 10.05: Kapcsoltuk a miskolci körzeti stúdiót. Lemezmúzeum. 11.00: Népdalok, néptáncok. 11.36: A csatlós. Rádiójáték. 12.45: Intermikrofon. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Magyarán szólva. 14.30: Dzsesszmeló- diák. 15.00: Zsebrádiószínház. Ma nem lehet meghalni. Hangjáték. 15.21: Nóták. 15.40: Pogavasz. 16.20: Test-őrségen. 17.00: Védtelenül? — A pedagógusok (érdek) védelmében. 17.30: Réqi híres énekesek műsorából. 17.45: A Szabó család. 19.15: Versek. 20.15: Népszerű szimfonikus zene. 20.40: XX. századi magyar politikusok. 21.10: Díjnyertes zeneszerzőink. 22.00: Hírvilág. 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Az Új Budapest vonósnégyes játszik. Kb. 23.30: Szimfonikus miniatűrök. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Operettrészletek. 9.05: Nod- közben. 12.10: Fúvós indulók. 12.30: Nóták. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Tavaszi Fesztivál ’89. 15.05: Csongrádi Kata énekel. 15.30: Csúcsforaalom. 17.30: Helykereső. 18.30: Táncházi muzsika Erdélyből. 19.08: Fiataloknak! 20.30: Az indiai klasszikus zene. 21.08: Hep- tameron. — VII. rész. 21.33: Köny- nyűzene. 22.00: Néodalok. 22.30: Pop-rock műhely. 23.15: Könnyűzene. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Zene korabeli hangszereken. 10.00: Operarészletek. 10.30: Törd a fejed! 10.45: Hangos szöveggyűjtemény. 11,00: XX. századi oratóriumok. 12.05: Keith Jarrett Bach-prelúdium és fúaákat zongorázik. 12.37: Bartók: Fiatalkori hegedűverseny. 13.05: Találkozás a világhírrel. 13.55: Zenekari muzsika. 15.00: Labirintus. 15.15: A tavaszhoz. — Zongoramuzsika gyerekeknek. 15.30: Opera-művészleme- zek. 16.13: Zenekari muzsika. 17.00: A tudákossáa könvvei. 17.30: Pogavász. 17.50: X. Európa Cantat — Pécs. 1988. 18.30: Az MR szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: Az MR német nyelvű nemzetiségi műsora. 19.35: Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot. Muszorgszkij: Salambo. Hat jelenet a befeiezetlen operából. Közben: Kb. 20.25: Egy pálya vonzásában. Kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.30: Embertan — középhaladóknak. Kb. 22.00: Szimfonikus táncok. 22.30: Szemben a bíróval. Dokumentumjáték. PÉCSI RÁDIÓ 5.55: Hajnaltól reggelig Dél-Du- nántúlon. Jó reggelt! (Kossuth) — Dél-dunántúli krónika. — Lapszemle. — Útinform. — Tegnap történt. 7.00: Jó reggelt! (Kossuth) Lapszemle. — Időjárás. — üaye- letek jelentik. — Útinform. — Déldunántúli krónika. — Sporthírek. — Programajánlat. 8.00: Műsorzárás. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.10: Panoráma. Világpolitika percről percre. 9.55: Gábriel Garda Mórquez. 10.50: Mozgató. Tévétorna mozgáskorlátozottaknak. 11.00: Képújság. 15.38: Műsorismertetés. 15.40: Hírek. 15.45: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió híradó-műsora. 15.55: Hírek német nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora. 16.00: Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin. A szegedi körzeti stúdió műsora. 16.30: Mü- sorojónlat 16.40: RTV Közönség- szolgálat. 16.45: Az amatőr természetbúvár. Angol ismeretterjesztő filmsorozat. 17.10: Reklám. 17.20: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. 17.35: Vöröskatona voltam. Dokumentumfilm. 18.25: A klinika. NSZK tévéfilmsorozat. — XI1/7. rész. 19.10: Esti mese. 19.20: Reklám 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.10: Reklám. 20.15: örvény. Angol tévéfilmsorozat. — VI/6. rész. Kifelé a mélységből. 21.05: Reklám. 21.10: Stúdió ‘89. A Televízió kulturális hetilapja. 21.55: Az animáció mesterei. Angol dokumentumfilm-sorozat. Kanada. — II. rész. 22.25: Híradó 3. TV2. 17.00: Képújság. 17.15: TV2. Benne: Időjárás. — Riportok. — Tévétorna. — Reklám. — Zene. — Teledoktor. Orvosi tanácsok. 17.45: Van egy kettese? Telefonos játék. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. Pumukli kalandjai. Magyar NSZK rövidjátékfilm. 18.49: TV2. 19.00: A fehérruhás hölgy. Szovjet film. — 11/1. rész. 20.17: TV2. Benne: Van öt perce? Farkas Ferenc: Régi magyar táncok. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2. 21.30: Folytonfolyvást folytassa! Angol filmsorozat. 21.56: TV2. 22.00: Gondolkodó. A Televízió tudományos folyóirata. 22.45: TV2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Hírek. 8.20: Tv-naptár. 8.30: A kis világ — gyermekműsor. 9.00: Iskolai program. 10.30: Hírek. 10.35: Iskolatelevízió. 12.30: Hírek. 12.40: Műsorismertetés. 12.45: Elmulasztották? — Nézzék! 15.10: Hírek. — Elmulasztották? — Nézzék! 16.30: Magvar nyelvű tv-híradó. 18.25: Tudományos oroaram. 19.10: Rajzfilm. 19.15: Időjárás. 19.30: Tv-napló. 19.53: A mai sport. 20.05: Játékfilm. 21.45: Tv-napló. 22.05: Kap- csolásos magazin. 23.35: Hírek. 23.40: A szerdai műsor ismertetése. MÁSODIK MŰSOR 17.40: Műsorismertetés. 17.45: Tv- naptór. 17.55: Hírek. 18.00: A zágrábi és zagorjei regionális program. 18.45: A nap műsora. 19.30: Tv-napló. 20.00: Komolyzenei műsor. 20.45: Hírek. 20.55: Indiai ieavzetek — dokumentumsorozat. 21.25: Szórakoztató kedd. 22.55: A sólyom hegygerince — filmsorozat. 23.40: Időjárás. 23.45: A szerdai műsor ismertetése. HARMADIK MŰSOR Műholdas program. — Zágrábi program. SKY CHANNEL 6.30: üzleti hírek. 7.00: DJ Kat- show. Gyermekműsor. 9.00: Dennis. Vígjátéksorozat.' 9.30: Skippy. Kalandfilmsorozat. 10.00: The Lucy- show. 10.30: Brit slágerlista. 11.30: Sky-krónika. Magazinműsor. 12.30: Sullivanék. Filmsorozat. 13.00: Egy másik világ. Amerikai filmsorozat. 14.00: Landscape Channel. Klasszikus és kortárs zene. 15.00: Változó vi- láq. Filmsorozat. 16.00: Szeretni. Filmsorozat. 16.30: Családi ügy. Vígiátéksorozat. 17.00: Visszaszámlálás. 18.00: Eurosport műsorismertetés. 19.00: Eurosport. 24.00: Eurosport műsorismertetés. 1.30: Az Árts Channel műsorai. 4.00: Landscape Channel. 1.30: Koncertek Dean Clogh-ból. 2.00: Mozart Salzburgban. 3.45: Barrv Mason és a barokk gitár. 4.00: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.10: Időjárásjelentés. 7.15: üzleti hírek. 7.45: Hírek. 7.55: Időjárásjelentés. 8.00: Egyveleg. 15.30: Hit Machine. Kislemezek a zenei élet hírei. 16.30: Forró drót. 18.30: Élve vagy holtan. Westernsorozat. 19.00: Lányok a magasban. 20.00: Biliárd Grand Prix. 21.25: Labdarúgó híradó. 21.45: Hírek. 22.00: Angol labdarúgóliga. 23.00: Amerikai profi kosárlabda. 24.00: Egyveleg. TV 5-ÖS 16.05: Hírek. 16.10: Szerelem minden áron. Tévésorozat. 16.30: Jó napot, jó étvágyat 17.00: Pihenőidő. 17.30: Számok és betűk — vetélkedő. 17.55: Hírek. 18.00: Engem senki sem szeret. Játékfilm. 19.30: Csillogó papíros. 20.00: Sportmagazin. 21.00: Te jó ég. kedd van! Show-műsor. 22.00: .Tv- híradó. 22.30: Filmek. Párizstól a Földközi-tengerig. 23.50: Örökbefogadás. — II. rész. 0.50: Műsorzárás. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.05: Mensterék — horrorparódia. 9.30: Bécsi mutatványosbódé. 10.15: Yentl — amerikai film. 12 25: Hétfői sport. 13 20: Hírek. 13.30: Mi. 14.00: A kard és a rózsa — angol film. 15.35: Wickie és az erős férfiak. Rajzfilmsorozat. 16 00: An-tan-ténusz. 16.30: Nevetséges és lehetséges történetek 16.55: Mini tv- híradó. 17.10: Pumukli kalandjai. 17.40: Mini találkozó. 18.00: Mi. 18.30: Az angyol visszatér. — Fájó sebek 19.30. Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Univerzum. — A Pireneusok varázslatos világa. 21.07: Dallas Amecikai tévésorozat. 21.55: Oldalpillantások. 22.00: Éjszaka nincsenek árnyékok — amerikai film. 23.35: Minden lében két konól. 0.25 Hírek Az 1959-ben fölavatott emlékmű a pécsi 48-as téren