Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)
1989-03-18 / 77. szám
1989. március 18-, szombat Dunántúlt napló 9 Pécsett is látható a Marat halála Zsendülő kapcsolatok Kaposvár és Pécs színházai között Évtizedek sarkköri jégvilága oldódik —, legalábbis így érzem azzal a Marat halála- vendégjátékkal, amellyel a kaposvári színház április közepén iPécsett vendégszerepei. A jeles, külföldön fesztiváldíjat nyert produkciót Ács János rendezésében 1981-ben mutatták be. Több évadon át rendszeresen műsorukon szerepelt, még 1986-ban is játszották. Tavasszal ismét műsorra tűzik, lkát előadásban Pécsett is. * A két színház kapcsolata - eltekintve egy-egy vendégjátéktól vagy rendezéstől, illetve a pécsiek korábbi opera- és balettelőadásaitól — a szó legszorosabb értelmében a nullaponton állt. Tizenkilenc év alatt, amióta a „Kaposvár-jelenség" első kontúrjai kezdtek kirajzolódni —, mindössze két előadást láthatott tőlük a pécsi közönség. Csehov Ivanovjót és ö. von Horvát Mesék a bécsi erdőről c. darabját. Az elzárkózás okai helyett a jövőről szóljunk 'Inkább. Lengyel György, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója érdeklődésemre elmondta, hogy jelenleg három vonatkozásban is lemérhető a két színház példaszerű jó kapcsolata. Szalma Tamás vendégként szerepel Pécsett a Száll Lukóts Andor a Marat halála Marat szerepében. Mellette Lázár Kati. (Archív felvétel.) Fotó: llovszky Béla (MTI) a kakukk fészkére c. készülő produkcióban. A kaposváriak egy turnéjuk kapcsán fölajánlották a Marat halála előadását, amit boldogan fogadtak Pécsett.- S innen pedig az ,,egy lépés innen- — egy lépés onnan" törekvése lenne optimális. Bizakodom, idővel ez a rendszeres kapcsolat kialakulhat a két színház között. Tisztelve egymás értékeit... -, summázta álláspontját a pécsi igazgató. * Többszöri próbálkozás, keresgélés utón Babarczy Lászlóval, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatójával végül is a napokban egy este a Vígszínház folyosóján találkoztunk. (A kaposváriak Erd- mann Az öngyilkos c. szatirikus játékának pesti előadásakor.)- Április vége felé, a nagy francia forradalom 200 éves jubileuma tiszteletére színházi fesztivált rendeznek Karlsruhe- ban — meséli. - Fölkértek bennünket, szerepeljünk itt a Marat-val. Így sürgősen föl kell újítanunk, a teljes régi szereposztásban. Aki azóta már nincs nálunk, mint Máté Gábor, vendégként vesz részt a produkcióban. Előadjuk otthon, Budapesten és — hála a színházi vezetés új szemié- letének - végre Pécsett is ...- Elképzelhető, hogy ez a kapcsolat folytatódik, illetve rendszeressé válik a jövőben?- Igen, ha ez kölcsönösségi alapon megoldható. Nagyon bizakodom óbban, hogy Pécsett egy föllendülő színház törekvéseire figyelhetünk. Jóllehet ott a nagyszínházi rekonstrukció még sok minden, nek gátat vet. Elsősorban a prózai előadások terén. Tágas nagyszínházi tér nélkül mi se tudunk átvinni több olyan darabot, mint pl. Az öngyilkos: díszletei a kamara színpadán nem férnének el. Viszont: egyelőre nagyon szívesen látnánk Kaposvárott a Pécsi Balettet, az operaelőadásokat.- Eörsi István A kihallgatás c. darabja például bizonyára Pécsett is nagy érdeklődést keltene. S akár két színházterem is rendelkezésbe áll hozzá a Kamaraszinházban. Ezt láthatjuk-e itt?- Az idén már sajnos, zsúfolt a programunk, de jövőre tervezzük a darab pécsi előadását. És még sok mindent tervezhetünk, kölcsönösen, ami azonban mindkét részről még sok mindentől függ. De — beszélgettünk róla —, a hajlandóság mindkét részről jó szívvel megvan. S egyelőre ez a legfontosabb -, mondotta. Aranyi László lenni, • avagy nem lenni Christian morgenstem emlékére kripta. elvégre a kriptában vagyunk kaptár. lábszárcsont kürtök, szűkülő kürtön emésztő fényben a fényre, exhumáltak előkerült priuszképe. hasát simogatva emészt gyula, a pecér KITUREMLÖ ZSÍROS ZSIGEREK TArtCA Lét a Nemléthez — szépreményü cimborám — úgy viszonyúi ahogy visszanyúl pohárnyi poshadt rókaizü boráért a kihantolt tetszhalott Tódor János: A lélek tudós búvárai szerint a gyerekkor maradandóan rögzül, s emlékképei a sírig kísérnek minket. Egykori életünk színtereit felkeresni: olyan ez, mint egy feltámadás. Hajdani énünket őrzik az utcák, az épületek, nevek, és a múlt homályából felköd- lő arcok. Tárgyak és emberek. Ami a múltat kísértét meglepi: az épületek élettelensé- gét melegség lengi át, mintha csak kopott méltóságukkal köszöntenének. Belőlük érzem, hogy itthon vagyok újra. Az emberi arcokkal más a helyzet: Ismeretlenül idegenek, akár a városi rohanók. A hatos útról térünk le Ercsibe. A benzinkúttól kígyózó makadóm a temetőkért mellett vezet el. Ha van túlvilág, őseim Is nyilván érzik most, amit én. Rumot kedvelő cipész nagyapóm, tüdőgyulladásban meghalt focista nagybátyám, és persze legfőképpen Te, drága, öntudatlan gyermeki gonoszságaimat is megadó szeretettel elviselő nagymama. A régi tűzoltótorony melletti ABC már egy legújabb múlt re'kvizltuma, nincs közöm hozzá. A Rába-hídon át ereszkedünk le, de a vízmosást most látni sem lehet, vízinövények, bokrok dzsungele borítja a két partot. A régi köves úton döcögünk be a Tót- likba, ahol első pillantásra is minden a régi. Képzeletemnél is maradandóbban konzerválódott itt a múlt. Nehéz elhinni, hogy majd negyedévszázaddal ezelőtt ezen a hepehupás, köves grundon fociztunk napestig. A szembeni házban laktak Meszlényi Mikiék; most Is látom elfehéredő arcát, csodálkozó tekintetét, ahogy rózsaként szétnyíló meztelen lábfejére pillant. Fát vágtunk, és Miki egy pillanatra nem figyelt oda. Ispán Tónivel vittük haza, s barátunk végig azt bizonygatta, hogy tényleg nem érez semmit. Egykori házunk az elmúlt húsz év alatt, mintha kicsit összezsugorodott volna. Kétoldalt az utca meredek kaptatója, éjszakába nyúló szánkózások az egyetlen villany- oszlop sárga körtéjénél. Gyönyörű volt akkor a tél. No és a nyár is, amit egész nap vagy a Hegyalatt (így hívtuk, egybeírva-egybemondva ezt a gazos-csalános-lapuleveles gyerekbirodalmat, aminek egyedül az áradó Duna szabhatta meg a határait), vagy pedig a folyóra néző több kilométer hosszú homokfal alatt, a Mezőn töltöttünk. Osztálytársaimmal, a Békés- fiúkkal sokszor még március elején lapátoltuk a hómaradékot a mezei stadionban. Mindennél többet jelentett nekünk akkor a csapat. Egyik délelőtti edzésünkre még osztályfőnökünk, Lajtos Piroska néni Is kilátogatott: igazi, hamisítatlan sztárok voltunk! Ispán Tóni, köves grundunk zsonglőrje volt köztünk a legtehetségesebb. Vajon mi lehet vele? Akkor gondolok erre, mikor Ispánék háza mellett a Dunához ballagunk, öszhajú néni áll az ajtóban, köszönök neki, de ő nem ismer meg. Pedig sok mindent sze- letnék megkérdezni Ispán nénitől, legfőképpen Borit, első barátomat, játszópajtásomat, első szerelmemet... De ° húsz év megakasztja bennem o szót, majd talán legközelebb ... A Hegyalatt ugyonaz az őstermészet, a megáradt sárga Duna a cserjések ol* jót mossa. De a ladikok most is ugyanúgy vonnok kikötve. Pecások ülnek o hatalmas víz partján, sőt a sodrás is ott van a kanyarban, ahol annyiszor ereszkedtünk aló. Lányomnak mutatom, hol i* szívta be a fehér gőzhajó ereje ladikunkat, amikor fejest ugrottam a fulladás egyszerre gyönyörű és borzasztó semmijébe. Harmadszor buktam felszínre, mikor nővérem és Ispánék Pistije megtaláltak. Nem volt bennem akkor halálfélelem, inkább valami nehezen megmagyarázható, rezignált és fájó lemondás. Legjobban az fájt, hogy többé nem focizhatok. A Tótlikból a Templom térre kapaszkodunk föl. Azóta valahogy a templom is kisebb lett,, bár lányomnak most is olyan, mint a múltkor látott film nyomán Frankenstein báró kastélya. Az első világháború hősi halottainak márványtábláját olvasom, s Kreiczinger nagyapám Iso, s történeteire gondolok, Oi.iit marcsak a nagymamámtól hallhattam. Japán harcosok ferde kései villannak be hirtelen, hogy aztán a szertelen képzelet kicsorbuljon a kétember-magas, vakolt feszületen. Krisztus Urunk háta mögött az iskola és udva- rQ: megkínzott drótkerítés őrEltűnt falum nyomában Méhes Károly: Janus Pannonius búcsúverse Az olvadó tél-vég mindig utazni űz — micsoda útra indulok I Kegyvesztetten, odahagyva a püspöki trónust, be sem várva az első virágzó mandulafát a hótól tocsogó déli lejtőn. Köpenyembe tekerem magam, némán hagyom, hogy rázzon a kocsi; s azon kapom magam: nincs erőm számba venni, amit elhagyok, mint tettem egykor, én már hendekaszillabuszt nem irok, s Pécs nem más, mint egyre kicsinyedé folt, ha nyögve hátratekintek. Lassan esteledik, csipős szél jár át, ilyenkor az ember legszívesebben csak saját leikéhez beszél, ha van mit mondania. A szerbföldi Medvéhez közeledünk, biztat kocsisom, hol Isten segedelmével kicsit megnyugodhatom. A hónap műemléke Postapalota, Pécs, Jókai u. 11. TERVEZŐ: BALÁZS ERNŐ KIVITELEZŐ: SCHLAUCH IMRE ÉPÜLT: 1902—1904-BEN A századfordulós szecessziós építészet egyik legjelentősebb építészeti alkotása a pécsi Postapalota. A kor anyagi jóléte tükröződik a formagazdag és értékes építészi anyagfelhasználásban, amit a szakszerű és elsőrangú kivitelezés emel igazi rangra. A mázas és az égetett piro- gránit elemek homlokzoti díszítő szándékukon kívül a posta munkásságát ábrázolják a fali frízen. A homlokzatot megkoronázza a Nagy-Ma- gyarország címere. A pécsi Zsolnay Porcelán- gyár remekművei az épületdí- szek és a tetőhéjalás, amik az 1985-re elkészült tatarozási munkák után eredeti szépségükben pompáznak. Schlauch Imre építőmester Pécsett megvalósult művei: a pécsi takarékpénztár, a színház és a Nádor Szálló, mint legjelentősebb városképet formáló alkotások. Ezek bizonyítják o századforduló igen magas színvonalú építészeti kultúráját. Megtekinthető: a Művészetek Háza tetőtéri galériájában. mmmmmmmmmmmmmmmmsmmmmmemmammmmmemmmm zi a páncélsisakos örök katona kőből kivésett alakját. Ha emlékezetem nem csal, ezt még a Duna-parti piactér mellől mentették át ide, oz épület és a fák örök árnyékába. Egyszerre idegen és fenséges nekem ez a változhatat- lan múlt, ez a megdermedt idő, ami kísértetiesen vág egybe az emlék idejével. Jelen és jövő nélkül vagyok itthon ebben a múltban. És jó ez a múlt, mert az idő viszonylagosságára emlékeztet. Rokonokhoz kéne még menni, szokványos cselekvésekbe igazolni ittlétünket, de most nincs kedvem ehhez. Nem akarom jelenhez tapadó szavakkal megtörni magamban az emlékezés nagyszerű magányát. A múlt szertelen asszociáció, amit csak megront a konkrét dolgok otrombasága. „Eltűnt" falum egy darabig ismét az enyém. Báró Eötvös József egykori háza felé megyünk. A kastélymaradvány romosán lepusztult cselédlakásai fölött újmódi „modern" villák sorakoznak. Mit jelentett vajon a lalu jegyzőjének Ercsi? Feltört, kirabolt kriptájába gyerekként még én is lemerészkedtem. Koponyáját sokáig a községházán őrizték. Legendás családi ereklyék eltűnéséről mesélt a nép. Néhány éve - hála a nagyközség és az ország összefogásának - csontjai újra visszakerülhettek a Duna fölé magasodó sírkápolnába. És ott, a kripta alatti gyorsan mélyülő partszakaszon lépett egy gödörbe Árpi, a nem is tudom már milyen néni egyetlen fia. Az erdő még akkoriban is tele volt bombákkal, aknákkal. Nagyanyám szerint maga Mali- novszkij, a későbbi marsall vezette o szovjet csapatok átkelését azon a korácsonyi éjszakán. Apró gumicsónakok úsztak a zajló Dunán, miközben a homokfal sáncaiból tüzeltek rájuk a németek. Gyakran gondoltam erre, például akkor is, amikor egyszer napköziből hazatérve gépfegyverropogást hallottam a Duna felől. Lerohantam a partra, ahol rengeteg katonát láttam, pontonhidat, naszádokat. Hazáig sírtam, s biztos voltam benne, hogy kitört a háború . . . A személyhajózás megszűnésével az enyészeté lett o hajóállomás is. Az egykori piac foghíjas betonasztalainak nyomót térdeimen őrzöm: egy futóverseny közben a kofapulton landoltam, térdcsontom megrepedt. A vízparti sóderhegyek emlékét márcsak sejteni lehet. Suhancok rodeóznak Trabanttal és kismotorral, egészen a gát pereméig merészkedve, fülsiketítő fékezéssel megzovarva-kísértetve a lomha folyó évezredes nyugalmát. Immár övék Itt a tér. A Duna közepén küzdő kompot figyeljük, ahogy félig az ár ellenében úszva győzi le az időtlen vizet.
