Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)

1989-03-15 / 74. szám

1989. március 15., szerda Dunántúli napló 11 Az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának ülése Egy pártvita tanulságai Az MSZMP Baranya megyei végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén áttekintette annak a pártvitának a megyei '■apasz- talatait, mely a munkahelyi és lakóterületi pá.ta!apszerveze‘-ek helyzetéről, szerepéről, tevé­kenységéről és a párt válasz­tási rendszeréről zajlott le. A tapasztalatok, - annak ellené­re, hogy a vita sok figyelem­re méltó véleményt továbbí­tott a párt vezető testületéi felé, - azt igazolják, hogy nem sikerült minden alapszei- vezetben a kívánt érdeklődést felkelteni, az alapos felkészü­lés alapján megfogalmazott állásfoglalás a vártnál keve­sebb helyen fogalmazódott meg. Sok helyen ezt arra ve­zették vissza, hogy kevés idő állt rendelkezésre az érdemi vitához, politikailag igen zsú­folt időszakban került rá sor. A legnagyobb érdeklődést a munkahelyi és lakóhelyi pórt- alapszervezetek helyének, sze­repének, egymáshoz való vi­szonyainak alakulása váltott ki. Kétségtelen, hogy sokan látják a lakóhelyi pórtalap- szervezetek munkája megerő­sítésének fontosságát. De ezt úgy tudják elképzelni, ha en­nek megfelelő személyi és tárgyi feltételeit megteremtik. A jelenlegi politikai helyzet­ben azonban csak egy átme­neti időszak lehetősége! ha­tározhatók meg, melyben egyaránt megvannak a mun­kahelyi és lakóhelyi pártalap- szervezetek fontos feladatai. Általános egyetértés a'akult ki abban, hogy nem szabad kötelezően meghatározni a párttagoknak, hogy milyen jellegű alapszervezetekben fejtsenek ki polftikai tevé­kenységet, biztosítani kell a demokratikus választás, az önkéntes vállalás lehetőségét. A végrehajtó bizottság tagjai­nak véleményeit is tartalmazó összegző jelentést a Központi Bizottsághoz továbbítják, tar­talmáról a legközelebbi me­gyei pártbizottsági ülésen a testület tagjait tájékoztatják. A végrehajtó bizottságot dr. Fodor László, a KISZ me­gyei bizottságának első titkára tájékoztatta a megyei küldött- értekezletre való felkészülésről és az ezzel összefüggő felada­tokról. M. E. Á mozgalom meg­újulásának irányai Június 3-án lesz a megyei népfrontértekezlet A Hazafias Népfront IX. kongresszusa előkészítésének megyei feladatairól tárgyalt tegnap délelőtti ülésén a HNF Baranya Megyei Bizottsága a Pécs Városi Tanács dísztermé­ben. Az ülés ünnepélyesen a Himnusszal kezdődött, majd dr. Ádám Antal elnöki meg­nyitójában hosszasan méltat­ta nemzeti és immár állami ünnepünk, március 15-e tör­ténelmi jelentőségét. Hangsú­lyosan szólt arról, hogy a népfrontmozgalom joggal te­kintheti magát az 1848-as progresszív eszmék örökösé­nek, hiszen a magyar nép­frontmozgalom a Márciusi Front 1937-es zászlóbontásával ezen progresszív eszmék je­gyében hirdette meg és kép­viselte a nemzeti egység po­litikáját. A megemlékezés után Stein- hőfer Károly terjesztette elő a HNF IX. kongresszusa, va­lamint a megyei népfrontérte­kezlet előkészítésére vonatko­zó javaslatot. Bevezetőben szólt a népfront helyzetéről, megújulásának valószínű, il­letve szükséges irányairól, jö­vőjét behatároló olyan körül­ményekről, mint közjogi funk­ciói, illetőleg integráló szere­pe terjedelmének várható csökkenéséről. A megyei népfrontértekezle­tet június 3-ra hívják össze mintegy 400-500 fő részvéte­lével. Részt vesznek rajta a községi, városi népfrontérte­kezletek, tanácskozások által megválasztott küldöttek (vala­mennyi község képviseletet kap), az állami, társadalmi, mozgalmi szervezetek és szer­vek, intézmények, a népfront célkitűzéseit elfogadó egyesü­letek delegáltjai és a jelenle­gi bizottsági tagok. A népfrontbizottság tegnapi ülésén megválasztották a me­gyei értekezlet jelölőbizottsá­gát, amelynek elnöke dr. Er- hardt Imre lett, valamint az értekezlet dokumentumainak szerkesztőbizottságát, amely nek dr. Tóth József lett az el­nöke. D. I. Bombariadók Alig egy hét alatt a má­sodik bombariadó volt tér­ségünkben. Először a Ka- posvár-Dombóvár-Budapest vasútvonal közlekedése bé­nult meg átmenetileg, mert az ismeretlen telefonáló azt közölte, hogy bombát he­lyeztek el a robogó vona­ton. Most hétfőn, 20.41-kor a pécsi rendőrségre szólt be valaki a 07-en, hogy a PO- TE 400-as klinikáján 21 óra­kor bomba robban. Utólag mondhatjuk megkönnyebbül­ten, hogy vaklármának bi­zonyult az egész. Szaporod­nak a hasonló esetek, ame­lyeket megtörténtük után sem könyvelhetünk el idét­len tréfaként. Mindegyik mögött az alattomos kalan- dorság, a kárörvendő hec- celődés húzódik meg. Szer­vezői gonoszkodó, mór-már idegbeteg, szadista hajlamú emberek lehetnek. A megyeszékhely kliniká­ján több mint hacmincan keresték, kutatták a feltéte­lezett robbanószerkezetet, rémület töltött el beteget, ápolót, orvost egyaránt és latolgatták egy gyors kite­lepítés gondolatát. Idegfe­szültséggel járt az elhárí­tás és pénzbe került. A ko­rábbi vasúti bombakeresés több száz ezer forintot emésztett fel. (Az összegbe beleszámították az okozott gazdasági és egyéb kárt is.) Ott és akkor három megye rendőreit mozgósították, tűz­szerészeket hívtak a fővá­rosból stb. Hétfőn késő es­te nálunk Pécsett is ha­sonló helyzet alakult ki. Megnyugtató, hogy vala­hogy tán tetten érhetik a zug-telefonálókat, ugyanis a pécsi 07-en szalagra rögzí­tették a hívó hangját. A megyei ügyelet vezetője, Karsa Tibor őrnagy el­mondta, hogy a még isme­retlen telefonáló 20-25 év körüli heccelődő férfi. Meg­tudtuk a pécsi vasúti főme- netirányítási ügyeletén, hogy a MÁV Pécsi Igazgatósá­gának területén is találha­tók hangrögzítős telefonok. Cs. J. A Pécs Városi Rendőrkapitány­ság ügyeletére hétfőn 20 óra 41 perckor ismeretlen ' telefonáló az alábbi bejelentést tette: „21 ára­kor a 400 ágyas klinikán bomba rabban". A bejelentést követően a rendőrség a klinika helyiségeit átvizsgálta, robbanóanyagot nem talált, robbanás nem történt. A felelőtlen, mások egészségét veszélyeztető, a gyógyító munkát akadályozó ismeretlen személy felkutatására a rendőrség a szük­séges intézkedést megtette. A rendőrség kéri a lakosság segít­ségét az ismeretlen elkövető fel­derítésére. A budai várban, a Tóth Árpád sétányon március 14-én magyar nemzeti lobogót avat­tak. A Honvédelmi Minisztérium rendezte avatón ünnepélyes külsőségek között, katonai tisz­telgéssel vonták fel a csaknem 20 méter magas árbocra a hatszor három méteres trikolórt. Ünnepségek az oktatási in tézm é nyékben (Folytatás az 1. oldalról) szabad diáknapot tartottak, ami a kulturális eseményeket követőén délután sportrendez­vényekkel folytatódott. Igényes irodalmi összeállítással kö­szöntötte az ünnepet például a Radnóti Miklós Közgazda- sági Szakközépiskola, március 15-e alkalmából először ko- szorúzták meg Mészáros Lá­zárnak, a független magyar hadsereg első hadügyminisz­terének iskolai emléktábláját a Nagy Lajos Gimnáziumban, ma Komlón, a helyi hangver­senyteremben a Kun Béla Gimnázium tanulói adnak ün­nepi műsort. Egyébként a középfokú ok­tatási intézmények diák-kül­döttei ma a városi rendezvé­nyeken is részt vesznek, s az is bizonyos, hogy az esti fák­lyás felvonulásokon a „már­ciusi ifjak” többsége megye- szerte középiskolás diák lesz. ünnepi nyilvános tanács­ülést tartottak tegnap délután a pécsi Janus Pannonius Tu­dományegyetemen. Az egye­tem rektora, dr. Ormos Mária köszöntötte a megjelenteket. A Himnuszt a JPTE női kara szólaltatta meg, majd dr. Ak­nai Tamás rektorhelyettes mondta el ünnepi beszédét. A száznegyvenegy évvel ez­előtti nevezetes események kapcsán a ma emberének a cselekvési lehetőségeiről, jö­vőt is formáló felelősségéről szólt. A megemlékezés után folytatódott a méltó színvona­lú műsor, melyben Petőfi Sán­dor Nemzeti dal és Európa csendes, újra csendes című költeményeinek modern, zenés feldolgozása, szavalatok, ének­és zongoraszómok hangzottak el. Az ünnepség utón az egye­tem rektora és két hallgató megkoszorúzta Petőfi Sándor szobrát a 48-as téren. A ko­szorúzást követően összeült az Egyetemi Tanács, szavaztak egyetemi tanári, docensi kine­vezések ügyében, s elfogad­ták az előterjesztést a Föld­rajztudományi Intézet létreho­zásának szükségességéről. Az egyetem Közgazdaságtudomá­nyi Karón az esti órákban fó­rumot tartottak, melyen a fel­tett - kérdésekre dr. Ormos Má­ria, dr. Tóth Tibor, dr. Ádám Antal, dr. Zinhóber Ferenc egyetemi tanárok és dr. Dá- nyi Pál, az MSZMP megyei bizottságának első titkára vá­laszolt. Nem rendeztek külön ün­nepséget a Pécsi Orvostudo­mányi Egyetemen és a Pol- lack Mihály Műszaki Főisko­lán, a városi központi rendez­vények látogatását ajánlották hallgatóiknak. A Liszt Ferenc Zeneművészeti- Főiskola pécsi tanárképző tagozatának zene­kara • a Siófoki Művelődési Központban a nemzeti ünnep tiszteletére rendezett hangver­senyen lépett föl tegnap dél­után. B. A.-B. R. Képernyő előtt Diétára kényszerült a ma­gyar néző, mivel összeült a magyar diéta. A nézői gyógy- étrend az Országgyűlés (a di­éta) formálta, mert aki sokat nézte a tévét, ónnak könnyen megfeküdhette a gyomrát az elmúlt hét, és annak tévémű­sora. Vagy egyes programok, de inkább a programok rend­je: a tévé kínálta nézői ét­rend. Ez az étrend inkább ét­rendetlenség volt, olyan, mint a harmadik országgyűlési dél­után napirendetlensége. Hétfő este a Rajk Lászlóról készült emlékműsort sugározta a Tv 1. A nyolcvan éve szü­letett és negyven éve meggyil­kolt politikusra társai emlé­keztek a dokumentumműsor­ban. A film egyik szereplője a közvetítés előtt visszavonta saját nyilatkozatát, amivel a műsorban szerepelt volna. Ez a személy annál többet szere­pelt az Országgyűlés múltheti ülésén, tudomást sem véve a személye körül kialakult bot­rányról, sajtóvitáról. Az országos listán megvá­lasztott képviselő a haladás bajnokának és a bölcsek böl­csének szerepében nyilvánult meg a magyar diétán, de fel­szerzett nyugalomra nincs szük­ség. Ennek szellemében nyil­vánult meg a múlt héten elő­ször átadott újságírói díj, oz Opusz egyik kitüntetettje, Bo­dor Pál. A Tv 2-n vele elhang­zott beszélgetésben . a Magyar Nemzet munkatársa, „A Nap című jegyzetsorozatot jegyző Oiurnus az ünnepi alkalmat nem információs diétára hasz. eta szólalásait az esti összefogla­lókból a szerkesztők kihagyták. Barcs Sándorról van szó, aki Rajk halálos ítéletének egyik aláírója volt. A tévéseknek az aznapi ülésszakról kialakított műsorrendje lehet egyfajta kí­mélőétrend a nézőnek, de ezúttal helyesebb, ha az eset inkább felkavarja a polgár gyomrát. Ma a hallgatás órán meg­nálta fel, hanem egy szolida­ritási gesztusra. Felolvasta egy kollégája levelét, amely­ben a levélíró megindokolja az Elnöki Tanács elnökének, hogy miért küldi vissza a tes' tületnek összes állami kitünte­tését. A visszaküldésnek egziszten­ciális okai vannak: a többszö­rösen kitüntetett újságíró egy tevékeny pálya végén alapve­tő megélhetési gondokkal küsz­ködik. Vannak így ezzel mások is, akik pályájuk derekán vagy elején élik át ezt a helyzetet (s nincs lehetőségük erre a gesztusra, mert kitüntetést so­hasem kaptak és nem is fog­nak kapni.) Frivolon szólva: ez is diéta, de ez most a szó köznapi értelmében. Csakhogy nem gyógyító hatású, mert az étrendet ezúttal nem az egészség, hanem a pénztárca szobja meg: ez a fehérjé­ben szegény, zsírban gazdag magyar diéta. Az országgyűlési és az utób­bi diétával a jövőben gyak­rabban találkozhatunk. Az előbbivel ebben a hónapban (nem a húsvét miatt) három­szor, majd a tervek szerint minden hónapban. Az egyéni­családi változattal ki-ki élet- körülményei és anyagi lehető­ségei szerint. A néző tehát berendezkedhet arra, hogy — mint a Tv — a reformkonyha oz ő konyhája, az kettő. M. P. Ki képviselje és védje az igazgatókat? A vállalatok, a szövet­kezetek és a társulások első számú vezetői a ma­gyar gazdaság derékha­dát képviselik. Az átala­kulóban levő társadalmi- politikai, s a jelenlegi kusza jogrendszerben még inkább kiéleződött, ki képviselje (és védje) az igazgatók és az elnökök - akik felemásan egy részről munkáltatók, más részről .munkavállalók — személyes és rétegérdeke­it? Egy ajánlkozós: a Magyar Gazdasági Kama­ra létrehozta a gazdasági vezetők érdekképviseleti szervezetét, melyet ideig­lenes intéző bizottság irá­nyít, s május 6-na hív­ja össze a közgyűlést A szigetvári MEZŐGÉP és a MÉV Elnyerték a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját Negyedszer nyerte el o MÉV KISZ-szervezete a KISZ K3 Vörös Vándorzászlaját, ame­lyet tegnap dr. Fodor László, a KISZ Baranya Megye’ Bi­zottságának első titkára adott át Varjú Lászlónak, a KISZ MÉV Bizottság titkárának a Ságvári Művelődési Házban tartott ünnepségen. A magas elismerést egyebek körött azért ítélték oda, mert a kollektíva egyre aktívabban és ered­ményesen vesz részt az ifjúsá­gi termelési hónapok felaján­lásainak a teljesítésében, szer­ződéses közösségi munkavál­lalásainak maradéktalanul ele­get tesz. A hat üzemi pártbi­zottságban egyre több KISZ- fiatal tevékenykedik. Van olyon pártbizottság, amelyben a fia­talok aránya 60 százalékos. Wpsztl László Ifjúsági-díjat, Bender Tibor Ifjúságért Ér­demérmet, Gyulai Sándor, Ló- ránd László KISZ Érdemérmet, Hagenthurn József Kivpló If­júsági Vezető kitüntetést ka- foott. A lll-as és az V-ös bányabeli KISZ-szervezet meg­kapta a Kiváló KISZ Szer­vezet Zászló kitüntetést. KISZ KB Dicsérő Oklevéllel négy közösséget jutalmaztak. * Délben Szigetvárott, a Me­zőgép üzemi KlSZ-bizottságá- nak titkára, Császár János vette át a KISZ KB Vörös Vándorzászlajót dr. Fodor Lósz/ótól, a KISZ Baranya Me­gyei Bizottságának első titká­rától. Gyilkosság Somogy megyében -tettes és áldozata ismeretlen Ismeretlen tettes által ismeretlen áldozat ellen elkövetett gyilkosság ügyében nyomoz a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A még nem azonosított női holttestet március 12-én Sávoly és Szegerdő között, a 7-es főközlekedési úttól százöt­ven méternyire, egy vizesárokban találták. A rendőrorvosi vizsgálat szerint alapos a gyanú, hogy az ötven-hatvan év közötti asszony bűncselekmény áldozata lett. Á rendőrség mindenek előtt a holttest személyazonosságának meg­állapításához kéri a lakosság se­gítségét. Személyleirása szerint ‘az áldozat százhatvanegy centiméter magas, kövér testalkatú, őszesbar- na, göndör hajú. Haja közepesen hosszú, homloka magas, szemöl­döke egyenes, szeme barna, orra pisze, alsó ajka vastag, arca, álla kerek, fülei kicsik, fejhez simulóak, nyaka rövid, vastag. Felső fogsorát protézis helyettesíti, alsó fogazata hiányos. Az ismeretlen áldozat zöld posz­tókabátban, kék színű kardigánban, az ez alatt lévő bordó-fekete min­tás otthonkában, drapp szoknyá­ban, fekete színű jersey nadrág­ban és fekete, oldalt cipzáras, bundával bélelt bokacipőben volt; gyűrűsujján vékony karikagyűrűt hordott. Mível a nyomozás eddiqí ered­ményei arra engednek következ­tetni, hogy a holttestet a bűncse­lekmény után szállították az emlí­tett helyszínre, a rendőrséq első­sorban azoknak a segítségét kéri, akik március 11-én, szombaton délután a 7-es főközlekedési út Sávoly és Szegerdő közötti szakaszán közle­kedtek. Ha a főúton, vagy az er­dőbe vezető leágazásnál várakozó személygépkocsit láttak.

Next

/
Thumbnails
Contents