Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)

1989-03-13 / 72. szám

Halálozás Külön értesítés nélkül, fájda­lommal tudatjuk kedves ismerő­seinkkel és rokonainkkal, hogy szeretett édesanyám, OZV. CZIMBER JÓZSEFNÉ, volt újhegyi lakos, csendesen el­hunyt. Temetése március 16-án fél 4 órakor lesz a pécsi köz­ponti temető kápolnájából. Gyá­szolják: leánya, unokái, déduno­kái és Puskás család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett anyósom, nagymamánk, FRANK PALNÉ Gál Anna, Márton u. 16. szám alatti lakos, 93 éves korában elhunyt. Ham- vasztás utáni búcsúztatója már­cius 17-én 1 órakor lesz a pé­csi központi temető kápolnájából. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatjuk ro­konainkkal és ismerőseinkkel, hogy drága, jó férjem, édes­apám, apósom, nagyapám, VUITY JÓZSEF szabó mester 63 éves korában váraltanul el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása március 17-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápol­nájából. Gyászoló' Vuity és Géczy család. Fájdalommal tudatjuk, hogy LENGYEL ISTVANNÉ, volt Sallai u. 9. szám alatti la­kos, 94 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 16-án fél 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyá­szoló családja. Köszönet Hálás köszönetét mondok mind­azoknak a kedves rokonoknak, szomszédoknak, barátoknak, volt munkatársaknak és ismerősöknek, akik szeretett férjem, KORPADI ISTVÁN temetésén részt vettek és bármi módon mély gyászunkban osztoz­tak. Gyászoló özvegye. Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett édesapánk, VCZIGLER JÓZSEF temetésén részt vettek, koszorúk­kal, virágokkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a kedves ro­konoknak, ismerősöknek, szomszé­doknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, OZV. SZIMCSAK KAROLYNÉ temetésén részt vettek, koszorúk­kal, virágokkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszö­netét minden kedves rokonnak és ismerősnek, akik felejthetetlen halottunk, FÖLDVÁRI JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a PFT dol­gozóinak, a Kert. Váll. dolgo­zóinak és öccse munkatársainak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejt­hetetlen halottunkat, DR. VISZLÓY KOCSARDOT utolsó útjára elkísérték, virágok­kal, vagy bármi módon fájdal­munkban osztoztak. Külön köszö­net a komlói kórház rendelőin­tézeti egység vezetőségének és a munkatársaknak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a kedves ro­konoknak, ismerősöknek, szomszé­doknak, akik szeretett ómamánk, OZV. ECKHARDT ANTALNÉ temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. Köszönjük a rokonoknak, bará­toknak, ismerősöknek, volt kollé­gáknak, hogy felejthetetlen ha­lottunk, FULOP KÁLMÁN temetésén részt vettek, koszorúk­kal, virágokkal és táviratokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a kedves ro­konoknak, barátoknak, ismerősök­nek, akik felejthetetlen, drága balettunk, KASZA JÁNOS temetésén megjelentek, koszorúk- kjl, virágokkal, táviratokkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Köszönetét mondunk a PÉTAV vezetőinek, gépkocsiveze­tőknek, szerelőknek, összes dol­gozóinak, S. ÉPFU vezetőinek, összes dolgozóinak, a ház lakói­nak. A gyászoló család. LAKASINGATLAN Elcserélném 2 szobás, komfortos, I. emeleti tanácsi lakásom 1 vagy 1,5 szobás lakásra. — Cím: Feketegyémánt tér 13. I. 3. ___________ Bogá don eladó szőlő, pince teljes felszere­léssel, Cser-dűlő. Ér­deklődni: Bogád: Kos­suth u. 33. ____________ 2 szoba-Uonyhás csa­ládi ház eladó. Het- vehely, Kossuth u. 14. szóm.____________________ Oss zeköltözők, • figye­lem! Elcserélnénk Komló, November 7. u. 26. földszinti, 2 szo­bás. távfűtéses, telefo- ' nos tanácsi lakásun­kat 2 darab 1 szobás, távfűtéses tanácsi la­kásra, megegyezés sze­rint. Szilvási telefonos lakások előnyben. Ér­deklődni: személyesen vagy 84-184-es telefo­non. 18 óra után. Eladó 3 szobás OTP- lokás OTP-kölcsön át­vállalással, garázs a Siklósi úton, valamint 200 négyszögöl építési telek Nagy-Daindol közben. Érdeklődni le­het: llku P. u. 59. V. em. 17., vagy a 30-495-ös telefonon. 3 szoba, összkomfortos, kertvárosi, tanácsi la­kást 1,5 szobás, szö­vetkezeti vagy OTP-la- kásra cserélnénk. . Hármos csere" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. ____________ Be lvárosban, egyedül élő személynek 1 szo­ba, fürdőszoba. kony­ha-használattal orvos­nak, orvostanhallga­tónak kiadó. Telefon: 28-215. __________________ Na gyárpád, Boros u. 14. sz. családi ház el­adó. 2 nagy szoba, konyha, szuterén, mel­lékhelyiségek. Kert van. Összterület: 247 négy- szögöl.__________________ El adó Villány, Virágos u. 49. szám alatt 1100 négyszögöl területen lévő nagy családi ház fürdőszobával, pincé­vel, garázzsal, gazdál­kodásra alkalmas mel­léképületekkel. Érdek­lődni: Villány, Kontár Gusztáv. Táncsics M. u. . 3. szám. Telefon: 46-os. 2.5 szobás, 68 m--es, felújított OTP-örökla- kás téglaépületben el­adó. Mohács, Trukl u. 2 ép. IV 24 Eladó 3 szoba össz­komfortos, magas­földszinti öröklakás. — Azonnali beköltözés­sel, méltányos ár. Pécs, Sarohin tábornok út 84. fszt. 1._____________ Na gyárpád, Kemény Zs. u. 5. szám alatti, felújítás alatt álló csa­ládi ház eladó. Érdek­lődni: 18 óra után. Pécs, Mecsek-oldalon. 6-os úthoz 5 percre, egyenes fekvésű, 500 négyzsögöl terület fe­le szőlő, fele gyümöl­csös, 1 szoba, kony­ha, pince, kút, vil­lany van, téglaépület, jó levegő, télen is lakható, építési lehe­tőség van. Eladnám vagy elcserélném ki­sebb családi házra vagy tanácsi lakásra. Cím: Dobrozi József, Pécs, Zója u. 5. Sör- gyár alatt.______________ Pogányban felújítás­ra szoruló családi ház sok melléképülettel, nagy telekkel eladó vagy OTP-lakásra cse­rélhető. Érdeklődni: Pécs, Vig u. 24. _____ Ba latonfenyvesen nya­raló eladó, a 7-es műút mellett. Cím: Berkes, Dombóvár, Erzsébet u. 111. sz.__________________ Újhegyen, a buszvég­állomás mellett 400 négyszögöl zártkert el­adó. Irányár: 200 ezer Ft. Ugyanitt Videoton autós rádió-magnó ol­csón eladó. Érdekfőd­ni; 27-968.______________ El adó 2,5 szobás, össz­komfortos szövetkezeti lakás a szigeti város­részben. Érdeklődni: 18-007-es telefonon vagy , .Megegyezünk 7299" jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe. Eladó kertes családi ház. Pécsújhegy, Bor utca 59/1._____________ El adó 370 négyszögöl szőlő, barackos pincé­vel. présházzal, tel­jes felszereléssel. Víz, villany van. Érdeklőd­ni: 18-007-es telefonon vagy ..Bajmi-dűlő" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. Pellérdi, 370 négy­szögöl szőlő, kert, pin­cével eladó. Kút, vil­lany van. Telefon: 16 055. /_______________ El adó 35 m--es örök­lakás tehermentesen. Továbbá zártkert, 279 régyszögöl, Harkóny- Gyűd elágazásnál. Ér­deklődni: 23-516-os te­lefonon. Szoba-konyhás házrész eladó. Érdeklődni: Pécs, Táltos u. 24. Szabó Gyula. Pécs, Bálics u. 59. mögött és Kis-Daindol- hegyhát 28-ban 200 négyszögöl panorámás üdülőtelkek eladók. — Tel.: 28-004.____________ El adó B icsérden 2 szo­bás, fürdőszobás csa­ládi ház gazdálkodás­ra alkalmas nagy te­rülettel. Érdeklődni: Bicsérd, Ságvári End­re u. 37. Családi ház 1200 négy­szögöl telekkel, gaz­dasági épületekkel el­adó Szigetvártól 15 km. Víz, villany van, buszmegálló 5 percre. Cím: Dióspuszta, Fő u. 44. Eladó összkomfortos, nagy családi ház, két családnak is megfele­lő. Pécs, Fürst Sándor u. 22. Telefon: 29 959. Építési telek, 1600 négyszögöl: Pécs, Var­jú-dűlő 8. eladó, 1-8 lakás építhető. Meg­osztható lakást beszá­mítok. Telefon: 30-685, este. _____________________ Dom bay-tó, zártkert­ben szőlő pincével, fa­házzal, villannyal el­adó, esetleg pécsi, gazdálkodásra alkal­mas ingatlanra cse­rélem. „Városi busz" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Uránvárosban 47 m-es szövetkezeti, III. eme­leti lakásom 100 ezer OTP-vel elcserélném egy tanácsi kisméretű 1,5 szobás lakásra, ér­tékkülönbözettel. „I. emeletig" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Alkotmány u. 7W össz­komfortos, magas­földszinets, 76 nv-es, gázfűtéses lakás azon­nali beköltözéssel el­adó. Megtekinthető: 4—6 óráig.___________ Eladó Harkány, Avar u. 6. ikernyaraló fele. Érdeklődni: Kátoly, ‘Szabadság u. 62. vagy Erzsébet, posta. ________ Vókány, K ossuth Lajos u. 99., családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Montag Ödön, Vókány. Komfortos, két család­nak megfelelő családi ház gazdasági épület­tel, kerttel és szántó­val eladó. Berkesd, Al- mány 130. Dolgozókat felvesznek A PÉCSI Vízmű felvételt hirdet hegesztő és bádogos szakmunkások részére. Jelentkezni lehet: Pécs, Nyugati Ipari út 8., vagy telefo­non: 14-633. (971) A PÉCSI Mátka esküvői ruhaköl­csönző bolt felvesz boltvezető he­lyettest és egy eladót. Jelentkezés: Pécs, Kossuth L. u. 57. Esküvői ru- hokőlcsőnző. 9-16 óra között. — Telefon: 15-232. (9665) PÉCS M. Városi Tanács V. B. Hivatal ipari, kereskedelmi, me­zőgazdasági és árhatósági osztály legalább 3 éves gyakorlattal ren­delkező kereskedelmi árkalkulátort keres magánkereskedők ellenőrzé­sére. Jelentkezni lehet: szakmai ön­életrajzzal az osztály vezetőjénél: Pécs, Felsőmalom u. 13. (970) PÉCS M. Városi Tanács V. B. ipari osztálya legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező árszakértőt keres vállalatok, szövetkezetek el­lenőrzésére. Jelentkezni lehet: szak­mai önéletrajzzal az ipari osztály vezetőjénél: Pécs, Széchenyi tér 1. III. emelet 121. (970) Magyarürög, Daru-dű­lőben 267 négyszögöl terület, lakóházépítés­re is engedélyezett, fiatal lugasszőlővel, gyümölcsfákkal, lakha­tó, nagyméretű faház­zal, pincével, felszere­léssel eladó. Tantos. Telefon: 13-397, 13-432. 1,5 szobás, pécsi, szö­vetkezeti vagy OTP-la­kásra cserélnénk faze- kasbodai, 3 szobás, korszerű, kertes csalá­di házunkat. Telefon: 23-830 (esti órákban). Zalaegerszegi lakásra cserélném pécsi, 1 szo­bás tanácsi lakásom. „Sürgős 7334" jeligére a Hunyadi úti hirde­tóbe. _____________________ El adó 3 szobás, össz­komfortos szövetkezeti lakás Pécsett, a Kert­városban, a Siklósi u. 10. földszint 1. szám alatt. Érdeklődni: este 5 óra után.__________ Gyódon 800 négyszög- öles telek összkomfor­tos faházzal, megoszt­va is eladó. Közúttal határos. Érdeklődni: 29-202-es telefonon, es­ti órákban.______________ Bá licsban 400 négy­szögöl szőlő házzal, felszereléssel, meg­osztva is eladó.. Ér­deklődni telefonon: 22- 756, este 7—8 óra között vagy ..Meg­egyezünk 89" jeligére a Hunyadi úti hirde­tőbó._________________ Kétsz intes, két család­nak megfelelő, 4 szo­bás. gázfűtéses csalá­di ház eladó. Kozór- misleny. Pécsi u. 133. Elcserélném tégla­épületben lévő, 2 szo­ba, nagy »konyha, 56 négyzetméteres, IV. emeleti, összkomfortos tanácsi lakásom kis 1,5 szobás sajáttulajdonú­ra. „Uránváros 13149" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _____________ La kás kiadó! Kertváro­si, 2 szoba, összkom­fort. Telefon: 30-486. 19—20 óra között. Albérlet- és ingatlan- közvetítés (nagy vá­laszték). Bartók B. u. 21. 10—17-ig. Telefon: 23- 104.___________ Alb érletközvetítés. Pécs, Teréz u. 5. Nyitva: 9-17-ig.__________________ Sürgőse n eladó Gör- csönydobokán 3 szo­bás családi ház, köz­ponti vízvezeték, gáz az udvarbqp, busz­megállótól 2 percre. — Érdeklődni: Görcsöny­doboka, Ságvári u. 13. Pincét vennék Pécsett vagy közvetlen környé­kén. Ajánlatokat „Tar­tós részlet" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kozármislenyi, Csikós völgyben lévő 615 négyszögöl zártkert el­adó. Érdeklődni: egész nap, Kozármisleny, Gárdonyi u. 14. Ingatlanközvetítés. Pécs, Teréz u. 5. Nyitva: 9-17-ig. 250 négyszögöl szőlő- gyümölcsös épülettel, pincével a cserkúti csárdánál eladó. Ér­deklődni : 29-474-es te­lefonorv Szlivennél 35 m--es, 1,5 szobás (főzőfülkés) szövetkezeti lakás el- adó. Tel.: 27-752. Elcserélném meszesi, 2 szobás, komfortos la­kásom kertvárosi össz­komfortos 1,5 vagy 2 szobásra. Érdeklőd­ni: Fekete Gyémánt tér 8. I. 6. Elcserélném 3 szoba összkomfortos, sziget­vári tanácsi lakásomat hasonló pécsire, ráfi­zetéssel. — Telefon: 34-529. ___________________ 64 m’-es családi ház melléképülétekkel el- odó vagy lakásra cse­rélhető (mindenféle csere érdekel). Érdek­lődni: Arany J. u. 33. 18 óra után. Eladó kétszintes, 2 la­kásos családi ház a régi Kertvárosban. Bő­vebbet a 10-687-es te­lefonon 17 óra » után. Osszeköltözők, figye­lem! Elcserélném 470 négyszögöl telken lévő családi házam kp -f 2 darab 1,5 szobás OTP vagy szövetkezeti kertvárosi lakásra. — „Nagyárpád 244708" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.____________ El cserélném 1,5 szobás, 40 m--es, földszinti szövetkezeti lakásomat, mely tehermentes. Min­den megoldás érde­kel. „Kertváros kizárva 244711" jeligére o Sol- lai utcai hirdetőbe. Elcserélném vagy elad­nám hedrehelyi 3 szo­bás, melléképületes házamat 600 kadrát szántófölddel gey pé­csi kisebb lakásra vagy Pécshez közeli falusi kis házra, sima cse­rével. ,,Minél előbbi csere 244715" jeligére a Sallai utcai hirde­tőbe^ _____________________ Eg yedülálló idősebb nő életjáradékra -f kp-ra lakottan eladná szövetkezeti; 2 szobás, telefonos, II. errteleti lakását. Érdeklődni: Megyeri út 12. alatt. 14—18 óráig. Szövetkezeti garázs el­sősorban lakásszövet­kezeti tagnak 180 ezer forintért átadó. „400 ágyas klinika" jeligé­re a Hunyadi úti hir­detőbe. Hegyszentmártoni szőlő­hegyen eladó 400 -öl lugasrendszerű szőlő, 200 '“-öl üres terület, építésre alkalmas. Or- szágúttól 100 m-re. Ér­deklődni : Szava, Kossuth u. 39. 16 órá­tól. Csertőn 3 szobás csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni : Csertő, Kossuth L. u. 27. Ugyanitt eladó egy új, 250 l-es hidrofor. György Sándor. ADÁS — VÉTEL 8 éves fehér 1500-as Lada mgekímélt álla­potban eladó. Érdek­lődni: 17 óra. — Hunyadi út 81. Tele­fon: 21-734. _____________ Videó magnó, japán, Orion típusú kazetták­kal eladó. Radnóti M. út 3/B., I. em. 4. a. Horváth. Tel.: 28-701. Gépjármű vétel-eladás. Pécs, Teréz u. 5. Nyit­va: 9-17-ig._____________ Philips CD 150 lézer­lemezjátszó és CD-le- mezek eladók. Tele­fon: 19-312._____________ 20 0 literes ipari ára­mú hidrofor újszerű ál­lapotban eladó. Pécs- Somogy, Csap u. 26. Redőny, reluxa, árnyi- ka 20 százalék kedvez­ménnyel. Tel.: 31-438. Eladó Funai távirányí­tós videólejátszó. ér­deklődni: 17 óra után. 33-996. ___________________ 20 0 négyzetméter kőris parketta eladó, kisebb tételben is. Gerber, Pécs, Engels út 102. — Tel.: 30-176._____________ 3 darabos gyermekbú­tor eladó. Érdeklődni: 33-890-es telefonon. 16 óra után. _________ 38 0 Voltos építési fel­vonó és 6/4-es fűtés- szerelvények eladók. — Mecseknádasd, Kos- suth u. 33. Höstop hőszigetelő va­kolat (száraz habarcs) eladó. Érdeklődni le­het: Szigetvár, Szé­chenyi u. 26. TP-s Wartburg 1990-ig érvényes műszakival, jó állapotban eladó. Pécs, Péter u. 25. Telefon: 32-424.___________________ Jó állapotban lévő 3 lábú pb gáztűzhely palackkal együtt, hor­dozható cserépkályha, régi típusú párnázott székek, 2 db fotel, bontásból szarufa és tetőcserép sürgősen, olcsón eladó. Érdek­lődni a 31-027-es te­lefonon, 17—20 óráig. Wartburg, bontva el­adó. Cím: Pécs 7622, Szalai András u. 8/B. X. em. 38, a.________ Söté tkék 1600-as Lada jó állapotban reális áron eladó. Érdeklőd­ni : 25-492-es telefo­non vagy Varga László, József u. 13. II. em. 1. Vásárolnék hagyatékot, antik bútorokat, fest­ményt, faliórákat, por­celántárgyakat. Pécs, telefon: 26-963. I 120 literes szőlőprést vennék. Telefon: 34-243. Este._____________________ Wartbur g 14 hónapos eladó. Pécs, Garai u. 16. sz. Használt világos szek­rénysor eladó. Érdek­lődni: szombat, va­sárnap délután 3 órá­tól este 8 óráig. Ifjú­ság u. 7 A. VII. em. Birkós.___________________ Be lgajuhász kölykök el­adók. Cím: Pécs, Ke- szüi út 39. Telefon: 29-528.___________________ Ph ilips zöld monitor 10 ezer forintért eladó. Cím: Kővirág u. 37. Telefon: 22-455. Fehér Gábor.___________________ 21 07-es sötétkék 3 éves Lada eladó. Telefon: 33-205.___________________ ZN-es re ndszámú 1300- as Lada eladó. Pécs, Eszék u. 43. I. 4. — Varga. Kőfaragók, figyelem! Eladók sírkődíszek, 2 márványtömb, márvány- és gránitlapok. Érdek­lődni: Mohács 10-091­es telefonon.__________ Falusi* házam be régi. használati eszközöket, berendezési tárgyakat, szép bútorokat keresek. Levélcím: 7614 Pécs. Pf. 37, ___________________ VW mi krobusz lejárt műszakival eladó (ka­rosszéria hibás). Tele- fon ; 26-026.____________ ÉflT darab mogyartar- ka kijáró, 8 hónapos vemhes üsző eladó. — Drávacsepely, Dózsa u. 11.___________________ Átírh ató, új Opel Ka- dett 1200 L S eladó. Telefon- 32-531._________ Színesf ém átvétele ma­gas áron. Pécs, Bu- zsáki I. u. 12. Minden­nap. VEGYES Hatodikos fiú mellé matematikából korre­petáló tanárt vagy fő­iskolást keresek. Tele­fon: 33-996. 17 óra után. fKorona^ Tehertajri Középiskolás diák mel­lé matematika, fizika korrepetálót keresek. „Zsolt" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Érettségizett, fiatal nő 10 éves munkaviszony­nyal bedolgozó vagy 4—6 órás munkát ke­res. Jelige: „Minden érdekel 7333" a Hu­nyadi úti hirdetőbe. KÖLTÖZTETÉS, BÚTOR-, ZONGORA- ES PANCÉL- SZEKRÉNY-SZALLITAS. 20% ÁRENGEDMÉNY. Telefon: 28-512. 1. és 2. osztályos kor­repetálását lakásomon vállalom. „Sarohin tá­bornok út" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. TV-JAVITAS HELYSZÍNEN. Telefon: 17-668. Németh^Lajos^ Videovox. Videó, tv, hifi-szerviz, hang- és szinbeépítés. 09—16-ig. Tel.: 21-164. m- 10 t ITEHERIAX1 __ O B I I 19 - 599 Fix*Billenős * Konténeres Darus * Avia billenős Vízumok gyors intézé­se: Pécs, Rákóczi út 73. Telefon: 22-513. 9—17-ig, péntek: 9—15­Parkettázás, csiszolás, pvc padlóragasztás kö- zületeknek is. Böczin. Tel.: 31-613, 18-674. Sírkövek készítését vi­dékre is vállalom. — Megrendelhető: Túri Gábor épületszobrász, Pécs, Kovócstelep, Li­liom u. 23. Telefon: 26-815. 33-316 /BASTYAX aém Föi-DiviumKA Redőny, reluxa készí­tés, javítás, közületek- nek is. Imre. Telefon: 14-646. KÖLTÖZTETÉS. PÁNCÉLSZEKRÉNY- és ZONGORASZALLITAS. Telefon : 22-857. Varrógép, írógép, szá­mológép javítás. Kos­suth u. 43. Telefon: 25-569. ___________________ Víz umok gyors intézé­se. Pécs, Bartók B. út 21. 10-17-ig. Telefon: 23-104.___________________ Há ztartási gépek javí­tása. bojlerek cseréje, vízkötelenítése, hőtá­rolós kályhák karban­tartása. Makay. Tele- fon; 31-443. Festés utáni, valamint piperetakarítást rövid határidővel vállalok. — 25-585. Bankné. Festés, mázolás, tapé­tázás árkedvezménnyel. Telefon: 25-706.________ Ita lbolt üzemeltetésre 7 hónapra tőkeerős társat keresek. „Szak­mabeli" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Gyors, precíz munka! Vállalom acélszerkeze­tű csarnokok, szárítók, épületlakatos szerkeze­tek kivitelezését. Szabó László fémszerkezet­lakatos mester, Nyír- pazony, Szabolcs u. 18. Expressz lakó, üdülő, gazdasági épület ter­vezés, művezetés, költ­ségvetés készítés. — Telefon: 23-183.________ Beép ített szekrény mé­ret szerinti elkészítését vállalja Keszthelyi asz­talosmester. Pécs, Fa- ludi Ferenc u. 1. Szőnyegek, bútorkárpit speciális gépi tisztítá­sa nyugati vegyszerek­kel. Garancia. Telefon: 34-821. ÁRUSZÁLLÍTÁS, KÖLTÖZTETÉS. TELEFON: 26-550. Fregoli fából, mű­anyagból, szögbelövés, panelfúrás, előszoba­fal megrendelhető a 11-166-os telefonon. — Várhelyi. Fregoli, panelfúrás, szögbelövés. Megren­delésre lakberendezési tárgyak felszerelése. — Telefon: 28-094. Roczkó. Egyetemista lány kö­zépfokú nyelvvizsgával angol és orosz taní­tást vállal. Telefon: 25-912. __________________ Zárral van gondja? — Hívja Lacit, megoldja. Hívható 7-18 óráig. Telefon: 24-897._________ Zenés gi mnasztika in­dul lányok, asszonyok részére. Jelentkezés: az Európa ügyfélszolgá­lati irodában, Teréz u. 5-ben. Hétköznap 9— 17 óráig; pénteken 15 óráig. _________________ Autósok , figyelem! Autóbontási tevékeny­ségemet megkezdtem. Pécs-Nagyárpád, Kiss János u. 46. — Szűcs Zoltán autószerelő mes­ter. ____________________ Kárpitozott bú torok fel­újítását vállalom. Váj­ta kárpitos, Pécs, Dé­ryné u. 11. Telefon: 11-474, ___________________ Fo rdítás, gépírás. — Pécs, Teréz u. 5. Nyit­va : 9—17 óráig. Épületek talajnedves­ség elleni utólagos falszigetelését Szili­kofób-Anhydró anyag­gal vállalom, közüle- tek és magánszemé­lyek részére. Setényi István üzemmérnök, épületszigetelő kisipa­ros, Komló, Kossuth u. 52. Tel.: 83-104. Metszést vállalok. — „Marci 244704" jeligé­re a Sallai utcai hir- detőbe. ' Matektaxi. Matematika gyorssegély — alkal­manként vagy rendsze­resen. Új telefonszá- morr\: 73-052. MAI MŰSOR FIL.M Petőfi: Nagy zűr Kis-Kínában (f4). Csillagember (f6, f8). Kossuth: Diplomás örömlány (10, 12, f7, f9). Az új földesúr (f3, f5). Park: Csillagember (f5. f7, f9). Műsorinformáció a 086-os telefon­számon. Komló: ,,X” program (4. 6. 8). Komló, videó: Csak szerelemből (5). Mohács: Nászéjszaka kísérte­tekkel (6. 8). Szigetvár: Brazil (6, 8). Siklós: Túsztörténet (5, 7). Beremend: K. (6). Dunaszekcsö: Matador (7). Harkány: Az évszá­zad csütörtökig tart (7). Mágocs: ördögűző (7). Pécsvárad: Hanussen (7). Sásd: Testek csábítása (f7). Sellye: A leghosszabb nap (7). Szentlőrinc: Amerikai gyilkosságok (7). Villány: Fehér feketében (5, 7). Hosszúhetény: Tokyo Pop (6). Somberek: Kockázat ára (6). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Mit üzen a Rádió? 9.00: Dvorzsák: Stábot Mater. 9.40: Ki kopog? A Gyermekrádió műsora. 10.05: Nyitnikék —- kisiskolások mű­sora. 10.35: Népdalok. 11.00: Bio­ritmus. 13.33: A csatlós. Rádiójá­ték. 12.45: A szamár. Trebitsch Péter műsora. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Szilveszter test­vér álma. Szomaházy István novel­lája. 14.25: Operettrészletek. 15.10: művelődéspolitikai rovat műsora. 15 40: Kóruspódium. 16.00: Han­goló. — Gyermekek zenélő órája. 17.00: Gazdasági magazin. 17.30: Beszélgessünk a zenéről. 17,50: Mese-zene gyermekeknek. 19.15: Nyílt szín. 19 45: Nótaest. 20.31: Kossuth szerelme. Hangjáték. 21 25: Csák Elemér amerikai sorozata 2? 00: Hirvilóg. 22.30: Archívumok mélyéről. 23.30: Operoériék. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalcsokor. 9 05- Nan kőiben. 12.10: Slavko Avsenik fű-’ ‘ÍÍl,9V,-tf: R ^Zll,K»Tpom,| Mű-' 17.30. Ötödik sebesseg. Csak ka hullámon: 18.30: Daréfé. Folt- totósos ifjúsági történőt. A, ' URH sávon: 18.30: Emerson, Lake and Palmer együttese játszik. 19.05: Népdalok. 19.30: Sp^ortvilág. 20.03: botrány? Bányai Gábor króni­kája. 21.08: Hét-fő-téma. 23.15: A dzsessz története. 23.55: Virág­énekek. BARTÓK RÁDIÓ 9.06: Dzsesszarchívum. 9.35: Év­századok zenekari muzsikája. 10.34: Francia 'muzsika. 11.26: Mozart: Cosi fan tutte. Kétfelvonásos ope­ra. — I. felvonás. 13.05: Kilátó. 13.50: A lipcsei Tamás templom énekkara énekel. 14.11: Új kamara­zenei felvételeinkből. 15.16: Luga- nói tavasz — 1988. — VI/5. rész. 16.40: Opera-művészlemezek. 17.51: Bokor Jutta (ének) és Kereskedő Tamás (zongora) Liszt-hangversenye. 19.05: Dallamok nyomában. 19.35: Zenekari muzsika. 20.43: A hét zeneműve: Dvorzsák: Stabat Mater. 21.13: Kamarazene korabeli hang­szereken. 22.00: Zenei panoráma. 22.30: Gondolat—jel. PÉCSI RÁDIÓ 5.55: Hajnaltól reggelig Dél- Dunántúlon. Jó reggelt! (Kossuth) — Dél-dunántúli krónika. — Lap­szemle. — Útinform. — Tegnap történt. 7.00: Jó reggelt! (Kossuth) — Lapszemle. — Időjárás. — ögye­letek jelentik. — Útinform. — Dél­dunántúli krónika. — Sporthírek. — Programajánlat. 8.00: Műsorzárás. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi mű­sor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzófás. TELEVÍZIÓ TV 1. 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Kép­újság. 9.05: Tévétorna nyugdíja­soknak. 9.10: A HÉT — ijm, 10.10: Fogat fogért. NDK tévéfilmsorozat. — XIV/10. rész. 11.10: Delta. Tu­dományos híradó — ism. 11.35: Képújság. 16.28: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 16.35: Déli videóúj- sóg. 16.45: Hírek román nyelven. A szegedi körzeti stúdió műsora. 16.50: Kuckó. 17.35: Három nap tévéműsora. 17.40: Reklám. 17.45: Músorajánlat. 17.50: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. 18.05: Ka­lendárium. Ismeretterjesztő maga­zin. 18.50: Esti mese. 19.00: Új cim-cim. Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. 19.20: Reklám. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Csa­ládi kör. Pályaválasztás. 21.05: Panoráma. Világpolitika percről percre. 21.50: Reklám. 21.55: Lechner Ödön. 1845—1914. Portré­film. 22.30: Híradó 3. TV 2. 10.00: Képújság. 17.15: Tv2. Benne: Időjárás. — Riportok. — Tévétorna. — Reklám. — Zene. —* Időjárás. 17.45: Mozaik. Telefonos játék. 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Gyerekeknek. Nils Holgersson cso- dc'atos ilazása a vadludakkal. NSZK rajzfilmsorozat. 18.50: Tv2. 19.00: A chateauvalloni polgárok. 19.54: Tv2. 20.00: Körzeti tévé­stúdiók műsora. Budapest, Pécs, Szeged. 20.55: Tv2. 21.00: Hír­adó 2. 21.20: Tv2. 21.30: Tele­sport. 23.00: Tv2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.'0 Műsorismertetés. 8.15: Hí­rek. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Gyermek- műsor. 8.45: Gyermekműsor. 9.00: Iskolatelevízió. 10.30: Hírek. 10.35: ískolatelevízió. 12.30: Hírek. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Elmulasz­tották? — Nézzék! 15.10: Hírek. — Elmulasztották? — Nézzék! 15.15: Éj­szakai program. 16.30: Magyar nyelvű tv-híradó. 17.15: Tv-napló. 17.35: Ok­tatóműsor-sorozat. A világ vallásai. 18.10: Számok és betűk — vetél­kedő 18.25: Dokumentumműsor. 19 10: Rajzfilm. 19.15: Időjárás. 19.30: Tv-nc p!ó. A mai sport. 20.00: Drámaest 21.00: Komolyzenei prog­ram. 21.45: Tv-napló. 22.10: Éjsza­kai program. 0.10: Hírek. 0.15: A kecVi műsor ismertetése. MÁSODIK MŰSOR 17.40: Műsorismertetés. 17.45: Tv- noptár. 17 55- Hírek. 18.00: Szla­vóniai és baranyai regionális prog­ram. 1645: A sport világa. 19.30: Tv-napló. 20.00: A mai világ — külpolitika. 20.55: A fiskográfio vi­lága. 21.15: A nap fiúja, nyom, kérnek — filmsorozat. 22.10: Kap- csolásos magazin 23.40: Időjárás. 23.45: A keddi műsor ismertetése. harmadik műsor 17. ¿0 Zágrábi program. 19.29: A program vége. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hírek. 7.00: DJ Kat- show 7.05: Skippy. Kalandfilmso­rozat. 1C-.00: The Lucy-show. 10.30: Popzenei műsor. 12.30: Sullivanék. Filmsorozoi. 13.00: Egy másik vi­lág Amerikai filmsorozat. 14.00: Loridscape Channel. 15.00: Válto­zó világ. Filmsorozat. 16.00: Sze­retni. Filmsorozat. 16.30: Családi ügy Víg:ótéksorozat. 17.00: Visz- szaszcmlálás. 18.00: Az Eurosport műsorismertetése. 19.00: Eurosport. 24.00: Eurosport műsorismertetés. 0.30: Az Árts Channel műsorai. 0.40: Landscape Channel. 1.30: Pina Bausch és társulata. Doku­mentumfilm. 2.30: Ismét egy nyár. 3.25: Dzsessz Art Blakey-vel. 4.00: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.10: Időjárásjelen­tés. 7.15: üzleti hírek. 7.45: Hí­rek. 7.55: Időjárás. 8.00: Egyve­leg. 15.30: Cidoklip-slágerlista. 16.30: Forró drót. 18.30: Élve vagy holtan. Westernsorozat. 19.00: Lá­nyok a magasban. Filmsorozat. 20.00: Amerikai profi kosárlabda. 20.20: Hi Diddhe Diddle. Játékfilm. 21.45: Hírek. 22 00: Utazás a vi­lág nagy folyóin. 23.00: Afrika. 24.00: Egyveleg. TV 5-OS 16 05: Hírek. 16.10: A végzet ha­talmú. Tévésorozat. 16.30: Jó na­pot jó étvágyat. 17.00: Pihenő­idő. 17.30: Számok és betűk. 17.55: Hírek. 18.00: Az isteni Luciens. Játékfilm. 19.30: Csillogó papíros. 20.00: A show-bussines autóbusza. Varietéműsor. 21.00: Új világ. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Pellan. Portréfilm. 23.45: Észak—Dél. 0.15: Vállalkozó Rt. Riportfilm. 0.45: Mű­sorzárás. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 9.00: Hírek. 9.05: Alf — tévéso­rozat. 10.00: Iskolatévé. 10.15: Is­kolatévé 10.30: A szerencse gyer­mekei — német film. 11.55: Ram­szesz kutya csínytevései — rajz­film. 12.05: Harald Lechenperg — portié. 13.05: Hírek. 13.15: Jogi esetek. 13.35: Heti körkép. 14.00: Bili Crosby — tévésorozat. 14.30: Enterprise űrhajó — sci-fi sorozat. 15.35: Fraggles — bábszínház. 16.00: An-tan-ténusz. 16.35: Zenei műhely 16.55: Mini tv-híradó. 17.10: Az én ötletem — tévésorozat. 17.40: Mini tudósítás. 18.00: Mi. 18.30: Az angyal visszatér -r tévésorozat. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Hétfői sport. 21.15: Peter Strohm — bűnügyi sorozat. 22.00: Oldalpillantások. 22.10: A névte­len fogoly — amerikai film. 22 40 Hírek. 23.45: Minden lében két kanál — bűnügyi sorozat. 0.35: Hírek.

Next

/
Thumbnails
Contents