Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)

1989-03-12 / 71. szám

Labdarúgó MD I. Több is lehetett volna PMSC-MTK-VM 2-0 (1-0) Üjmecsekalja, 9000 néző. V.: Vágner. PMSC: Bodnár — Kó­nya, Márton, Broun, Czéma — Megyeri, Túri, Bérczy, Nagy T., — Lovász (Vén, a 83; percben), Lehota (Cso- both, a 61. percben). Edző: Garami József. MTK-VM: Piel — Talapa, Híres, Lőrincz, Szá­lai — Katzenbach, Szeilbert (Horváth Cs., a 72. pereiben), Vadász (Farkas, a szünetben), — Kékesi, Balogh, Pölöskei. Edző: Verebes József. A várt röhaimo'k helyett a PMSC csak „kóstolgatta” az első percekben a vendégcsa­patot, igaz a 2. percben egy Túri-lövés aiig-alig zúgott el a jobb sarok- felett. Tíz perc múlva Nagy Tamás küldött Lő­rinc hóna alól (!) jó lövést Pi­el kapujára, a portás azon­ban helyén volt és mentett. Továbbra sem tudott fölénybe kerülni a hazai • társaság, lát­szott hogy Megyeriék tartanak Verebes fiaitól, s a „legfon­tosabb a- biztonság" 'jelszóval igyekeztek elkerülni a memvárt meglepetéseket. A 23. perc Mártoné volt, ek­kor egy pécsi szöglet után 19 méterről estében célozta meg az M7K kapuját, Piel azonban ügyesen védett. Fel­jött a fővárosi csapat, s úgy tűnt át is veszi a játék irányí­tását, a 31. percben azonban a pécsiek ellőtték ezt a po­ént ... Ekkor Lehota bólintot­ta a labdát a félpályánál Nagy Tamás elé, a piros-feke­ték karmestere pedig néhány lépés után klasszisokat is megszégyenítő indítással dobta támadásiba a jobb oldalon fel­futó Megyerit, aki rövid lab­davezetés után az eléje futó Piel lóba" mellett kilőtte a jobb alsó sarkot. (1-0). (Tanítani kellene, ahogy a PMSC-sek végigvitték ezt a támadást. Két húzás előzte meg csupán a gólt, egy pil­lanatig sem tartották maguk­nál feleslegesen a labdát a játékosok. Ha van korszerű ak­ció a labdarúgásban, akkor ez bizton annak nevezhető ...) Ggy tűnt, mindkét csapatot „meglepte" a gól, mert majd’ tíz percig alig történt valami a gyepen. A 40. perdben vi­szont újabb szépségdíjas pé­csi akciónak tapsolhatott a publikum. Lovász tolta ki a labdát a bal szélen felfutó Túri elé, a középpályás átívelt a másik oldalra, Nagy T. pedig a levegőben úszva, a rövid sarkot célozta meg — Piel viszont ezúttal menteni tu­dott. Két perc múlva egyenlíthe­tett volna a kék-fehér csapat. Ekkor Vadász ívelt szögletet Bodnár kapuja elé, a pécsi védők elméíáztak, így a lab­da a hosszú sarkon üresen helyezkedő Hires fejére szállt. A középhátvéd megnézte ma­gának a jobb sarkot, aztán négy méterről - mellé bólin­totta a labdát. (A szünetben sokan talál­gatták, mivel rukkol ki Vere­bes,- hiszen az első negyven­öt percben nyomát sem lehe­tett látni a vendégek által ígért, győzelemre törő játék­nak. Mint később kiderült, a „Mágus" ezúttal a szünetben sem tudta felrázni játéko­sait.) Fordulás után három per­cet kellett várni az újabb ha­zai helyzetre. Ekkor Márton indította ragyogó ütemben Kónyát, a jobbhátvéd 30 mé­teren keresztül egyedül vezet­hette Piel kapujára a labdát, de annyira megbarátkozott ve^ le, hogy egészen az ötösig vitte, — ott viszont a kivetődő Pieltől zavarva a léc fölé lőtt. Fél perc múlva Lovász az1 alapvonal közeléből passzolt keresztbe, a bevetődő Lehota azonban lekéste a csatlako­zást, maradt tehát az 1-0. Az 52. percben aztán Megyeri saját kapuja előtt jeleskedett, jpiég jó, hogy hazaadásába Pölöskei csak beleszórni tudott, így irányzéka csak egy felső kapufára volt elegendő. Egy perc múlva Márton kapott szövegért sárga lapot. Lüktető, hullámzó volt a já­ték, igazi helyzet azonban egészen a 61. percig nem alakult ki. Ekkor viszont meg­született a hazaiak második gólja is. Túri tálalt az üresen kilépő Lovász elé, ő lefutotta Hírest és a kimozduló kapus mellett a hálóba lőtt. (2-0). Eldőlt a mérkőzés, a két csapat ezután már csak a középpályán folytatta a har­cot. A 68. perében Lovász felrúgásáért Farkas kapott sárga lapot, 11 perccel ké- isőb'b pedig Nagy T. jutott ugyanerre a sorsra — labdael- rúgásért. Az utolsó két perc­ben levezetésként még Bérczy és Túri hagyott ki egy-egy or. dító helyzetet, ami azért arra elég volt, hogy a közönség vastapssal búcsúztassa a pé­csi csapatot. Végre időnként igazi fut­ballt is láthatott a pécsi kö­zönség! A 90 perc során a hazaiak taktikája bizonyult eredményesebbnek, bár az is igaz, hogy a vendégeknek szombaton délután semmi sem sikerült. Az MTK játékánál maradva le kell Írnunk: ha­csak valamit ki nem talál Ve­rebes, a kék-fehérek elbúcsúz­hatnak bajnoki reményeiktől. A tegnapihoz hasonló, szürke já­tékkal még a középmezőnyhöz tartozó csapatok ellen is meg kell majd izzadniuk ... Ugyan­úgy, ahogy ez Pécsett is tör­tént. A piros-feketék ugyanis sem erőnlétben, sem techniká­ban nem akarták felülmúlni az eddigi listavezetőt, rendel­keztek azonban néhány olyan ötlettel, mely elég volt a biz­tos győzelemhez. A PMSC kapujában Bodnár biztosan állt a lábán, Pölös- keiék nem nagyon tudták pró­bára tenni. Kónyát és Már­tont felfutásai, Czérnát és Braunt biztonságos játéka di­cséri, összességében tehát a védelem is kitett magáért. A középpályán mind n négy já­tékosnak voltak oilyan villa­násai, melyek döntő mérték­ben hozzájárultak a három pont megszerzéséhez. Egyéni­leg talán Nagy Tamás és Tú­ri vitte a primet, de erre szük­ség is volt, mert a csatárok közül Lovász csak gólja miatt emlithető, Lehota formáját pe­dig jobb minél előbb elfelej­teni ... A vendégeknél Piel a két bekapott gól ellenére is csa­pata leqiobbiának bizonyult. Raita kívül csupán Talapa és időnként Pölöskei ütötte meg az NB I. színvonalát. Garami József: — Helyenként jól ment, tel­jesen megérdemelten győztünk. Verebes József:- Az első félidőben nagyon megilletődötten játszottunk. A szünet után feljöttünk, de nem volt szerencsénk. Pölöskei ki­hagyta a nagy helyzetét, tör­vényszerű volt, hogy ez meg­bosszulja magát. A Pécs tü­relmes volt, ki tudta várni a kedvező alkalmat, újabb gól­jával bebiztosította győzelmét. Ismét bebizonyosodott: nem le­het egy félidőnyi előnyt adni az elleniéinek. Pauska Zsolt Veszprém—Siófok-1-1 (1-1), (11-esekkel: 4-2). (Tudósítónk telelonjelentése.) Veszprém, 6000 néző. V.: Szabó J. Veszprém: Kakas - Bimbó, Baranyi, Csik, Perger,- Csornai, Onhausz, Kelemen- Bognár (Rugovics, 61. p.), Kiss, Sülé, (Szécsi, a szünet­ben). Edző:Glázer Róbert. Sió­fok: Horváth - Ma rozsán, Aczél, Szabó L., Szabó B. - Palkovics (Csák, 80. p.), Freppán, Olajos, Quirikó - Krausz, Zsadányi. Edző: Gel- lei Imre. A 25. percben Csik futott el a bal odalon, jól adta kö­zépre a labdát, Kiss 10 méter­ről fejelt, a labda pedig a jobb kapufa mellett, már túl­jutott a gólvonalon, amikor Horváth bele tudott ütni (1-0). A 41. percben jobb oldali szögletnél, Quirikó begurította Freppán elé a labdát, majd tőle visszakapva betört a 16- oson belülre, ahol Perger el­kaszálta. A büntetőt Freppán értékesítette (1-1). A 75. percben Rugovics adta balra a labdát Kelemen elé, aki kissé kisodródva ugyan, de jó helyzetből az oldalhólóba lőtt. A 85. perc­ben Olajossal szemben sza­bálytalankodtak a veszprémi­ek a kaputól 22 méterre. Ma- rozsán szabadrúgása utón, centiméterekkel a bal kapufa meleltt zúgott el a labda. Meglehetősen álmos iramban kezdődött a találkozó. Tizen­öt perc eltelte után, valamit élénkült az iram, de a játé­kot mindvégig csak küzdelem jellemezte. Az első félidőben még némi színt jelentett a két gól, de a másodikban már kimondottan csak a küzdelem dominált. Végül is 11-esekkel a szerencsésebb csapat jutott 2 ponthoz. 11-esek: Kelemen, Baranyi, Szécsi, Kiss belőtte, mig a másik oldalon Zsadányi, Marozsán értékesítette, vi­szont Olajos és Freppán ki­hagyta. Juhász Gyula Békéscsaba—Zalaegerszeg 5-2 (1-0). Békéscsaba, 9000 néző. V.: Nagy II. J. Békéscsaba: Gu­lyás — Szenti, Ottlakán, Bán- fi, Fabulya - Csató, Mracskó, Csanálosi, Kanál (Belvon, 60. p.) — Orosrki (Csernus, 74. p.) Szekeres. ZTE: Huszár — Ba­log, Szabó, Csepregi, Rezi - Szalai, Tasi (Fűlsz, 46. p.), Ballai - Kómán, Kovács L., Kovács J. (Molnár, 66. p.). A nagy lendülettel kezdő csabaiaknak már a 2. percben óriási helyzetük volt, de Szeke­res a kifutó kapusba lőtt. Mezőnyfölényben játszottak a csabaiak, de csak két lesgól­ra futotta erejükből. A 20. perc tájékán Oroszki két or­dító helyzetet is kihagyott: előbb lábbal, majd fejjel hi­bázott. Az egerszegiék meg­szállták kapujuk előterét, vé­dekezésre rendezkedtek be, szórványos ellenakcióik pediq rendre lesen akadtak el. A 39. percben a szemfülés Oroszki elcsípte a Szabóról lepattant labdát, és 5 m-ről a kapu kö­zepébe gurított (1-0). Fordulás után folytatódott az egykapuzás, jobbára a zala­egerszegiek térfelén pattogott a labda. Az 50. percben Sze- keres-Oroszki-Csató volt a labda útja, utóbbi egy cse| után közelről a jobb sarokba lőtt (2-0). Az újabb gól után kiegyenlítettebb lett a játék, mivel a zalaiak feladták vé­dekező taktikájukat. A 63. percben Belvon, majd négy perc múlva Csató volt eredményes, s így már 4-0 lett az eredmény. A 70. percben Kómán kígyózott át a csabai védők között, és 14 m-ről a jobb sarokba lőtt (4-1). A 79. percben Belvon 17 m-ről talált a kapuba (5-1). Két perccel a találkozó vége előtt, Kómán állította be a végeredményt, 8 m-ről a léc alá bombázott (5-2). A békéscsabaiak végig jó teljesítményt nyújtottak a gyenge napot kifogó ZTE el­len. A hazai középpályások egymást múlták felül, rengete­get mozogtak, bejátszották az egész pályát, s a góllövésből is kivették részüket. Az ered­mény a vendégekre nézve hí­zelgő. További eredmények: FTC- Dünaújváros 2-0; Rábia ETO- Bp. Honvéd 4-0; Videoton— Újpest 1-0; Vasas—Vác 1-1 (ti­zenegyesekkel a Vasas nyert). (A Tatabánya-Haladás mér­kőzést ma játsszák.) Ai NB I. állása: 1. FTC 18 11 1 1 5 31-23 36 2. MTK-VM 18 9 4-1 4 30-25 36 3. Videoton 18 11 — 1 6 38-21 34 4. Bp. Honvéd 18 8 5 __ 5 21-17 34 5. Rába ETO 18 9 2 1 6 27-21 32 6. Tatabánya 17 8 2 3 4 24-19 31 7. Vác 18 7 4 2 5 24-22 31 8. Békése*. 18 8 1 2 7 30-24 28 9. Pécs 18 5 J 4 6 23-22 25 10. Veszprém 18 5 4 2 7 14-22 25 11. ZTE 18 5 3 3 7 28-24 24 12. Siófok 18 6 1 4 7 23-24 24 13. Haladás 17 5 1 4 7 19-25 21 14. Ű. Dózsa 18 5 — 3 10 25-26 18 15. Vasas 18 3 2 3 10 20-41 16 16. Dunaújv. 18 2 3 2 11 18-39 14 O TO > i r 1. Bayern München­Hamburger SV 1-0 1 2. Waldhof Mannheim— Nürnberg 2-1 1 3. Bayreuth—Fortuna Köln 2-0 1 4. Düsseldorf— Braunschweig 4.0 1 A többi mérkőzést vasárnap játsz- szák. Mai sportműsor Labdarúgás. NB II.: Mohács- Bp. Volán. Mohács, 14.30. BVSC- Komtó, Budapest, 14.30. NB III.: Paksi A.-Boglárlelle, Sellye-D. földvár, D. Vasas-Szigetvár, Bony- hód-DVMSE, Boly—Siklós, Máza- szászvár—Paksi SE. (A mérkőzések 14.30-kor kezdődnek, elöl a pályavá­lasztók.) Megyebojn.: Somberek- PBTC, Geresd lak—Postás, Harkány- Vasasi B., Szojk-PEAC. Újpetre- PVSK. • (A mérkőzések 14.30-kor kezdődnek, elöl a pályaválasztók.) Kosárlabda. PVSK-Szeged, NB. |„ férfiak, városi sportcsarnok, 15.00. Kézilabda. NB I.: Bp. Honvéd— PMSC, férfiak, Solymár, 14.45. Röplabda. Pécsi VM-Ajka, női NB. II.. öz utca, 10.00. V( iscin Ki|)i lunantüli tapló AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320 Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8 7630 Telefon’ 32-177. Telex: 12-211 Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELlft), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra.Előfizetési díj: egy hónapra 20,- forint, negyedévre 60,- forint, félévre 120,- forint egy évre 240,- forint. Indexszám: 25054. •.'.;••• jlppP9'PS:|||fpiDtWMBI iiiBl I» Rájátszás az 1—6. helyért: BSE—PVSK 66-47 (30-21). Női mérkőzés. Városmajor, 200 né­ző. V.: dr. Gencsev, Farkas. A győztes csapat legjobb dobója Szöllösi (18) volt. Pé­csi VSK: Hollós (10), Nedoba (9), Pongrácz (4), Balázs (3), Kiefer (11). Csere: Veres (10), Ábrahám I., Ábrahám II. Az első félidőben a BSE jó védekezéssel kikapcsolta a pé­csi kulcsembereket, Így a Pé­csi VSK egy félidő alatt mind­össze 21 pontot tudott dobni. Fordulás után sem változott sokat a játék képe, az tör­tént a pályán, amit a fővá­rosi együttest akart. Jellemző, hogy a 24. percben már 41-21- re vezetett a BSE. A hajrá­ban fellángolásai voltak a pé­csieknek, de ez a BSE biztos győzelmét nem veszélyeztette. Varga Ferenc edző a mér­kőzés után senkit nem talált méltónak arra, hogy dicséret­tel illesse. A PVSK és a BSE pénteken újra megmérkőzik egymással — ezúttal Pécsett. Ha pécsiek visszavágnak, ak­kor vasárnap, a két együt­tes a Városmajorban újra ta­lálkozik egymással. Atomerőmű SE—MAFC 99-90 (49-36). Paks, 1200 néző. V.: Berki, Parádi. ASE: Tárnái (29), Morgen (15), Szaffnauer (19). Kovács (11), Radovics (10). Csere: Juhász (9), Antó- ni (6). Edző: Simon Károly. MAFC legjobb dobói: Kárpáti (24), Plesti (15), Armakha- ni (14). Nagy várakozás előzte meg a mérkőzést, mert a paksiak­nak az A-csoportba jutáshoz szükség volt a győzelemre. Jól kezdett az ASE, és végig tartotta a lendületét, így a félidő végére 13 pontos előny­re tett szert. A második fél­időben magára talált a MAFC, sikerült felzárkóznia, de a hazaiak küzdeni akarása újra átsegítette a csapatot a holt­ponton. Labdarúgó NB III. Kaposvári Honvéd—Nagyka­nizsai Volán Dózsa 3-0 (0-0). Kaposvár, 200 néző. V.: Osz- termayer. K. Honvéd: Házi - Keidl (Kerner), Horváth, Szto- ics, Darabos — Nagy E., Stré­ber, Lakner, Szántó - Ferenc (Fenczi) Eckert. Edző: Köves László. Nk. Volán Dózsa: Kö­vesfalvi — Szabó, Svélecz, Pető, Varga - Kovács A. (Ber­ki), Bokros, Nagy - Farsang, Kálmán, Németh. Edző: Orosz József. Az alacsony színvona'ú első játékrészben a vendégeknek - akadt több nagy helyzetük. Szünet után feljavult a hazai csapat és vezető gólja után már egyre jobban játszott. G.: Stréber (2), Darabos. MÁV Nagykanizsai TE— Marcali 1-1 (0-0), 11-esekkel: 8-7- a MÁV NTE javára. Nagykanizsa, Vasutas-pálya. 200 néző. V.: Lehel. Nagyka­nizsa: Szalai - Szabó, Vári, Kele (Németh A.), Liviczky - Vágó, Tollár, Kozma II., (Ké­ri), Visnovics - Takács, Kém. Edző: Németh Lajos. Marcali: Igrkrz - Hajdú, Héder, Czuc- ka, Tóth - Urbán, Palacskó, Fóbián — Vadászi, Miksztai (Csuka), Fenusz. Edző: Fuisz János. A közepes iramú és szín­vonalú találkozón 0-1 után rákapcsoltak a hazaiak, és a hajrában egyenlítettek. A bün­tetőpárbajt és ezzel a két bajnoki pontot a hazaiak nyerték. G.: Kéri, illetve Miksztai (11-esből). Megyebajnokság Pécsi Gázmű-Pécsi Kinizsi 0-0. Gázmű-pálya, 100 néző. V.: Boncz. Egyenlő erők küz­delme, igazságos döntetlen. P. Zsolnay-Beremend 0-3 (0-0). Zsolnay-pálya, 100 né­ző. V.: Vavika. Jó iramú mér­kőzésen, megérdemelt ven­déggyőzelem. G.: Török, Schulteisz, Müller. Steinmetz SE—Szentlőrinc 1-1 (0-0). Vasút-pálya, 100 néző. V.: Varga E. A szerve­zetten védekező és kulturál­tan játszó vendégcsapat rá­szolgált az egy pontra. G.: Takács, ¡II. Major. GOLTOTÖ 4. PMSC—MTK-VM eredményét (2-0) eltaláló pályázóink közül a szerencse Kispap György, Keszű 42. szám alatti lakosnak kedvezett, aki nyereményét postán kapja meg. Pályázni továbbra is csak a lapból kivágott sxplvénnyel lehet. A tippeket péntek délig kérjük szerkesztőségünkbe eljuttatni, címünk: VDN, Pécs, Hunyadi út 11. (7601). Főmérkőzés: ZTE—Siófok: ........................................................... Pót mérkőzés: Békéscsaba—PMSC: ............................................ A pályázó neve: ............................................................................. Lakcíme: .................... Gé pjármű diagnosztikai és beállító műszerek karbantartását, • helyszíni és műhelyben történő javítását vállaljuk rövid határidővel. Cim: PANNON VOLÁN, Pécs, Ipari Üzeme, Pécs, Bacsó Béla u. 4. 7622. Telex: 12-522. Telefon: 72-27-144/262. Ügyintéző: Mikóczi István.

Next

/
Thumbnails
Contents