Dunántúli Napló, 1989. február (46. évfolyam, 32-59. szám)

1989-02-04 / 35. szám

<;

lóban

oz,

®bben

ion

A Pécsi Szimfonikus Zenekar hangversenye

Emlékezetes zenei élménynyel gazdagodtak mindazok, akik meghallgatták a Pécsi Szimfonikus Zenekar hétfő esti hangversenyét a POTE aulájában.

A vendégkarmester, Vasadi Balogh Lajos, a milánói Opera Stagione zenei vezetője, személyes varázsával jelentősen járult hozzá az est sikeréhez.

A nyitó műsorszám, Mendelssohn népszerű és ismert darabja, a Hebridák nyitány (Op. 26.), e bemutatásban fölvonultatta mindazokat az érzelmi-hangulati szélsőségeket, amelyek a műben rejlenek.

Grieg, ugyancsak közismert á-moll zongoraversenyében a szólót ezúttal ilj. Fasang Árpád, zongoraművész tolmácsolta. A technikailag rendkívül nehéz, virtuóz darab bemutatása összességében sajnálatos módon elmaradt a várakozástól, mert a futamok, az akkor- dikus menetek, a kakenciák, a

feszes ritmusok komoly nehézségeket jelentettek a szólista számára. Memóriazavar, in- diszponáltság? A remek karmesteri irányításnak és a koncentrált zenekari játéknak köszönhető, hogy a versenymű allegro-tételei ritmikailag nem borultak föl. A lassú részeknél az összjáték valamivel zökke- nőmentesebb volt. A zenekar valódi erényeit Sibelius: II. D- dúr (Op. 43.), szimfóniájának megszólaltatásában mutatta be. A letisztult témák, gondolatok, a gondos, pontos fúvóskari hangzás, a vonósok egyöntetű játéka mind-mind sikeresen valósult meg.

Vasadi Balogh Lajos, karmester varázslatos módon „hozta ki" a zenekarban lévő értékeket, tartalékokat. A mu zsikusok odaadó játéka a közönséget is magával ragadta, s méltán vívta ki a hallgatóság tapsokban is kifejezett elismerését.

Törtely Zsuzsa

ELŐD LÁSZLÓ

Palackposta

Ez a papír, amire most versemet rovom: fa volt, rongy volt, hulladék volt egykor — valaha élő fa! koronáján a Hold fénye járt lassú ütemű táncot s pergőt bokázott rajta a Nap, fehére s fénye tükrözik szememben most; történeteket sugall, ki békét s vihart egyaránt látott, és értette — míg élt — a növényi világot, de titka már papírrá lett; most én írom rá titkomat: a lombom alatt rejtező emberit, hogy el ne enyésszek itt, mint korhadó fa, földbe forgatott rongy vagy hulladék;

kéregbe vésett vallomás ez a vers — lásd, föltámadott a fa! messzi koroknak őrzi üzenetem: én nem tűnök el, én maradok I fölöttem végtelen ég, szívemben csepp titok, s ha akarod: mind a tiéd...I

Fehér István új művéről

A magyarországi németek kitelepítése 1945-1950

A magyarok és a magyarországi németek 300 éves együttélésének minden bizonnyal a legdrámaibb, sőt a legtragikusabb fejezetei között tartja nyilván a történelem a második világháborút követő mintegy fél évtizedes periódust. Fehér István ennek az időszaknak a feldolgozását végezte el 1984-ben, megvédett akadémiai doktori értekezésében, A magyarországi németek kitelepítése 1945- 1950 címmel.

Mielőtt a könyv bemutatásával foglalkozunk, szükségét látjuk néhány olyan alapvető kérdés megfogalmazásának, mely Fehér István jelen könyvében végigvonul.

Az első ilyen gondolat a történetkutató témaválasztásának problémája. „Aki ebből a témakörből választja témáját, annak lépten-nyomon szembesülnie kell egy alapvető elvi 'jelentőségű kérdéssel, tisztáznia kell álláspontját a kollektiv felelősség elvét és alkalmazását illetően. Az a tény ugyanis hogy valaki orosznak vagy németnek, románnak vagy magyarnak született, illetőleg ennek vagy annak vallja magát, az nem képezheti egyetlen felvilágosult államban sem jutalmazás sen büntetés tárgyát. Itt egyedüli mérce a konkrét személy konkrét cselekedete lehet, amelynek alapján arányosan jutalmazni vagy büntetni kell, illetőleg lehet valakit."

A következő gondolat maga a kitelepítés. „Hiába szépítenénk, a kényszerű kitelepítése második világháború után tagadhatatlanul a kollektív büntetés egyik formája volt. Mégpedig a büntetésnek a legszerencsétlenebb és legellentmondásosabb megnyilvánulása. Hiszen a kitelepítéssel úgyszólván elkerülhetetlenül az ártatlan többséget sújtották, a bűnösöket pedig akarva- akaratlanul is valójában felmentették.”

Az utolsó lényeges megfogalmazás: „gyakran történt hivatkozás a kitelepítés humánus végrehajtására. Ebből a szempontból kétségtelenül mutatkoznak különbségek, attól függően, hogy kiket, mikor és honnan telepítettek ki. A lényegen azonban ez sem változtatott, annál az egyszerű

oknál fogva, hogy az embertelent nem lehet emberségesen végrehajtani."

Fehér István könyve a rövid előszót követően hat logikusan egymásra épülő fejezetre tagolódik. Az elsőben a fel- szabadulástól a potsdami értekezletig terjedő időszak eseményeivel ismerkedhetünk

meg. E rövid időszak azonban nem volt mentes fontos eseményektől a németség szempontjából. Elsőként szükséges az illegalitásban lévő Kommunista Párt Központi Bizottsága 1944. októberében kidolgozott, a háború utáni időre szóló programtervezetét megemlítenünk. Az állam területén élő összes nemzetiséget gazdaságilag, politikailag és kulturálisan egyenjogúnak nyilvánítja, s biztosítja egyenjogú és arányos képviseletüket a törvényhozásban és végrehajtásban egyaránt. A programtervezet nemhogy nem tesz különbséget nemzetiség és nemzetiség között, hanem egyértelműen az összes magyarországi nemzetiségről szól. Ezt akkor méltányolhatjuk igazán, jelentőségének megfelelően, ha azt is figyelembe vesszük, hogy e dokumentum a német katonai megszállás idején született.

A pártnak a felszabadított országrészben nyilvánosságra hozott programját december

2-án a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai is magukévá tették. Igaz, nemzetiségi jogokkal külön nem foglalkozott a program, de minden állampolgárt illetően síkraszállt az emberi és polgári szabadságjogokért. A program egyedül a földreform végrehajtásával kapcsolatosan utalt a Volksbund-tagok és a német hadseregben szolgáltak birtokainak elkobzására. A német nemzetiségnek, mint olyannak, a jogkorlátozásáról azonban itt sem esett szó. •>

fehér István arra is felhívja a figyelmet, hogy a németek kitelepítését nem annyira a magyar, hanem sokkal inkább a csehszlovák kormány- szervek szorgalmazták, azzal az egyáltalán nem is titkolt célzattal, hogy az innen távozó németek helyére telepítsék át a szlovákiai magyar nemzetiségű lakosságot. Itt esik szó az internálásról, s

I FEHÉR ISTVÁN [

inest. Nálunk sincs mindenki 3Y súlycsoportban. De ez nem lóra megy; én úgy voltam ve- , hogy aki elfért a hónom att, és egy kis gógyija volt, ittál üthettem a nyomát. El- stölt, én meg rohangászöat- m utána, mint egy őst a nyeretlen kétévesek ko- (tt lesem a zsugát. A labda- ik ez az egyik neve. több is

m. Hogy mi? Például ^orgo- >. laszti, szerszám, a többit tok bízom.

Hát persze, a „mérlegelés ■

megmaradt. Hogy nem súlymegy, attól egyszeriben ki- flt a fületek. 'Mit lehet mérni, i nem súlyt? Egyszerű, mint a •fon, saját magad, itt belül, re vagy jó, éppen ma, ez illámzik, ha odafigyelsz, kita- igathatod. Tehát méricskélsz, nt a patikus, mi várható? lépek a buszról, függöny, az tő felvonásnak vége.

Elcammogok a sporttelepig. *id séta, csapatosan jönnek elé a fiúk, a hajuk vizes, fo- k a szövegelés, meccs nincs nélkül. „Tiszteletem, bátyám!” evasztok. „Mi lesz?" Majd ierül. Van köztük néhány 0zi spiler, játszottam ellenük igypályás koromban, meg itt

Á presszó előtt összefutunk melegítéssel; a hóna alatt snkó. „Látod, egyik pillanatról másikra történt, hidd el, pro- Pnv" Miért ne hinném? Ezer e 'smerjük egymást. Ott min- nki mindenkit ismer. A név

lepasszolható, az övé a mele- gítős, az enyém a professzor. Nem mintha egyedül járna melegítőbe, és jómagam valamikor is ültem volna katedrán, így alakult, persze, hogy nem szólítom melegítésnek, de ez megkülönbözteti a többiektől. Ez az igazi közmegegyezés, esküszöm rá. És higgyétek el, csak ott létezik igazán. Mondom neki, nézd, bátyus, rohadt dolog, de mással fis előfordul, kimegy a nagymosásba. Hogy mi történt vele? Várjatok, mielőtt elfelejteném, ez nyugdíjas klub is, du- mavór, napozóhely, sörparti a teraszon, ahol nosztalgiázva ki- bekkelik az időt. Egy öregúr, a „nagypapaképű", (van a vén francos, a viharvert és folytathatnám), közvetíti a műsort. „Hát, érszűkülete von, azzal nyomták betegállományba a dokik." Ez a doki engem is vádolhatna, mert többek között így is szólítanak, összenézünk a melegítéssel, a táppénzcsalás elfelejtve, a foci 'a legjobb gyógyszer, tudhatnák a doktorok.

Az én fiaimnak nem sürgős, nyúzzák az idegeimet, szűk negyedóra, és fütyül a bíró, a bemelegítésből semmi se lesz, és anélkül játszani luxus; ma is legalább százötven év fórt adtunk az ellenfélnek. Lefogadom bármibe, a száz a minimum, nemcsak miattam, akit máshol lapátra tennének, ne szívóskod- jon, megárthat az ilyesmi, de a

fiúk között sincs igazán foci- korú, mondjuk harminc alatt. Hogy mégis a spiccen vagyunk, az élbolyban, az a rutin meg a taktika; ha kell eldugjuk a labdát. Ha futóversenyt csinálnánk a meccsből, kiröhögnének.

Húzom az időt, nem vagyok mai gyerek a szakmában, és a csoda megtörténik, befut a kapusunk. A kapitány élete sehol sem könnyű, de nálunk irtó nehéz, mert neki köszönhetem,, hogy egyáltalán focista vagyok még. Mit néztek úgy rám, mintha most látnátok először? Igen is, miattam döntöttek úgy, két éve, hogy együtt maradnak.

Még a bemelegítésen rágódom, amikor megkapjuk az első gólt, persze hogy potya; mindig félék, ha a meccs nekünk áll, és az ellenfélnél annyi a botlábú, hogy azt rossz nézni. Hajtanám őket, üvöltözöm, de hiába támadunk, eredmény az nincs, az úristennek se. Gabi kifulladt, cserélünk, valósággal berontok a pályára menteni a menthetőt. Persze, nem ezen múlt, hogy végül is kiegyenlítettünk. Hogy a bokám eltörhetett volna? Az is benne van, méghozzá mennyire, ha félsz, könyebben elütnek, ez az igazság. Honnan tudom, hogy két perc van hátra a meccsből? Ne vicceljetek, itt benn ketyeg az óra, és holálpontos. Ennyi előny nekem is jár, nem igaz? Esküszöm, véletlenül kerültek a kapunkhoz, a laszti végiggurult a

gólvonafon, a kapu üres, a kapusunk kimozdult, ezt kell megúszni, bevetődtem, hogy kikanalazzam, sikerült is, de a portás rámzuhant. A kapust hívjuk portásnak, és kilencven kiló a jóember.

Az öltöző az külön tészta, összezárnak az ellenféllel. És ettől lesz az egész, mit mondjak, olyan demokratikus, mint a foci. Ha bezárkőszbatsz, az ellenfélből ellenség is lehet. Akármi az eredmény, békésen elviseljük.

A presszóba utolsónak étkezem, szeretek a tus alatt ácso- rogni. Hogy pipós vagyok, azt a fiúk Is látják rajtam, van önkritikájuk. Ami pocsék, arról sohasem mondom, hogy elfogadható. Még akkor se, ha nálunk mindenki a saját bukszájából fizet, ugyanis társadalmi csapat vagyunk. Hogy megelőztük a kort jó néhány utcahosszal, az nem nagy dicsőség. És a kapitánynak kutya kötelessége őszintén beszélni, azt megszokták. Legalább a sör hideg, az is valami. A szomszéd asztalnál ülnék a főnökök, a bajnokság szervezői, a megszállottak üdvhadserege, boldog vigyorral, hogy ma is játszhattunk. Az egyik odaszól, csupán szeretet- ből: „Meddig bírod még, do- ki'kám?" Hadd el, mondom neki, ez még csak a századik fordulóm. Elviccelődünk, hogy ez kerek szám, de a százhúsz is az. És erre ittunk még egy kört, és hazabicegtem.

mnctyaroro^áiy

némctclf

tfiteltyitéée

1945-1950

részleteiben ismerkedhetünk meg a 302/1945. M. E. sz. rendelet végrehajtásával is.

A munkának igen érdekes része a délvidékről 1944 októberében menekülésre kényszerülő bukovinai székelyek letelepítésének problémája. Véleményem szerint a terület kiválasztásában az is szerepet játszott, hogy Délkelet-Du- nántúl térségéből is -, mint az ország más területeiről — 19441 december 22-től 1945. január végéig mintegy 45 000 főre tehető azoknak a német nevű és származású magyar állampolgároknak a száma, akiket a szovjet katonai hatóságok az 1944. december 22- én kiadott 0060. sz. parancs értelmében, majd Erkel Ferenc belügyminiszter 1945. január 5-én kiadott rendelete értelmében a Szovjetunióba deportáltak munka táborokba

„jóvátételi munkára", vagy „jóvátételi közmunkára”.

A következő fejezetben a kitelepítések előkészítését és megindulását mutatja be a szerző. Terjedelmében is és az elvi kérdések bemutatása miatt ez a fejezet a legnagyobb. Ebben a részben a kitelepítési rendelet megalkotásával kapcsolatos ellentmondások is megfigyelhetők.

Az idő rövidsége és a S2EB (Szövetséges Ellenőrző Bizott- ság) felszólításának, sürgetésének tudható be, hogy a kisgazdapárti és a szociáldemokrata miniszterek is tudomásul vették a Nagy Imre belügyminiszter által előterjesztett rendelet szövegét.

Véleményem szerint a kitelepítést két jól elkülöníthető szakaszra lehet osztani. Az első szakaszban a német nemzetiségű lakosságot — 1946

nyarán néhány hónapos szünetté1 7 Németország amerikaiak által megszállt övezetébe telepítették ki. A S2EB tervezete szerint a kitelepítés kezdete 1945. decembere lett volna, ezzel szentben az akció 1946 januárjában indult meg, es junius végére 153 községből 110 866 főt telepítettek ki.

A kitelepítés az amerikai hatóságokkal megkötött külön szerződés alapján, 1946 novemberében folytatódott és december végére összesen 135 655 fő volt a kitelepített németeknek a szá'ma.

Az 1947 tavaszán, a csehszlovák—'magyar lakosságcsere alapján áttelepülő magyarok elhelyezése mind súlyosabb gondot okozott a népi demokratikus kormányzatnak. Ez- zel a kényszerűséggel magyarázható elsősorban a német lakosság ^ összeköltöztetésére vonatkozó kormányrendeletnek a határozottabb végrehajtása is.

Magyarországon 1947 augusztusáig 3453 lakóházat szabadítottak fel a német családok összeköltöztetésével. Ezzel együtt indult meg a magyarországi német nemzetiségű lakosság kitelepítésének második szakasza 1947 tavaszától, amikor is 50 000, újabb adatok szerint 54 000 főt telepítettek ki Németország szovjet megszállási övezetébe.

1948 derekától —, a nemzetközi helyzetben és a magyar népi demokrácia fejlődésében bekövetkezett változásokkal szoros összefüggésben — „elvileg" Magyarországon megszűntek a német nemzetiségű lakosság emberi és állampolgári jogkorlátozásai.

Az Egyesült Munkáspárt programjában 1948-ban, majd 1949-ben az alkotmányban helyes nemzetiségi olapelvek fogalmazódtak meg. Ennek ellenére 1948 után meglehetősen ellentmondásos volt a helyzet, a helyes alapelvek a napi gyakorlatban nem valósultak meg következetesen.

A németek a többi nemzetiségekkel - legalábbis jogilag — csak az 1950-es minisztertanácsi rendelettel kerültek egyenlő helyzetbe. A németek ügye azonban még huzamosabb ideig rendezetlen maradt. A 'kérdés rendezésére bénítólag hatott az ún. „automatizmus szemlélete". Azt hirdették, hogy nem kell a nemzetiségi kérdésre gondot fordítani, mert a szocializmus építése során az internacionalista elvek alkalmazásával az magától oldódik meg. A nemzetiségek —, ezen belül a németség — helyzetével foglalkozott az MDP KV 1956. május 21-i határozata. Azonban e határozat nem vált ismertté, ebből nem sok valósult meg, mivel végrehajtását az 1956. októberi események, s az azt megelőző és követő események meggátolták.

Fehér István az utolsó fejezetben az MSZMP nemzetiségi politikájának rövid bemutatásával zárja gondolatait. Külön szeretnénk a figyelmet felhívni a Függelékben szereplő rendeletekre, melyek a hazai németséggel kapcsolatos „jogi” útvesztőkbe is bepillantást nyújtanak.

A belpolitikai légkör, az MSZMP és a kormányzat intézkedéseinek következtében gyógyulóban vannak azok a sebek, amelyek a hazai németségben az 1945-1949 közötti években keletkeztek.

Napjainkban a téma iránt érezhető fokozott érdeklődésre utal az a tény, hogy a Budapesten 1987. 'március 5-6- án megrendezett nemzetközi történésrkonferencián a magyarországi németség utóbbi 60 esztendejének története állt az érdeklődés középpontjában. Itt Fehér István előadása szintén egy lényeges kérdést — Képek, összefüggések a magyarországi németség hűségmozgalmáról — érintett. Az Akadémiai Kiadó az általa megszokott minőségben készítette el —, viszonylag elfogadható áron — a kötetet. (Kár, hogy ennyire kevés példányszámban. A kötetből Pécsett, az írók Boltjo mindössze 2 példányt kapott... — A Szerk.)

A szőkébb szakembereken kívül ajánlani tudjuk a kötetet mindazok számára, akiket hazánkban —, és más országokban — élő nemzetiségek sorsa érdekel. Fehér István, a hazai németség története legtragikusabb öt esztendejének bemutatásával olyan tükröt tart az olvasó elé, mely a hazánk földjén kívül élő magyarság sorsa szempontjából sem homályosulfvat el soha.

Zilbauer György *

A kötet pécsi boltokban nőm kapható. A kiadó táiókoitatása szerint a torlasztó vállalatok kávását rondáitok, pénzhiányra hivatkozva, lói- lobot, a kiadó bizománybán Is szíváson küldött volna ... Jelenleg mintegy 2400 kötőt „pihon" raktáron bolölo, tehát van. Postán Is szíváson elküldik, ha valaki lóvéiban megrendeli náluk. (Akadémiai Kiadó, *p. Pf.t 24. - IMS.)