Dunántúli Napló, 1989. február (46. évfolyam, 32-59. szám)
1989-02-23 / 54. szám
1989. február 23., csütörtök Dunántúli napló 3 Az alkotmányozás előrelátó gondolkodást igényel Beszélgetés dr. Dányi Pállal, a megyei pártbizottság első titkárával, a Központi Bizottság ülésén elmondott felszólalásáról ■ * A hét elején tartotta ülését az MSZMP Központi Bizottsága. A tanácskozáson részt vett, és mint arról keddi lapszámunkban már röviden beszámoltunk, felszólalt dr. Dányi Pál is. A megyei pártbizottság első titkára az új alkotmány koncepciójával kapcsolatos kérdésekről mondott véleményt. Felvetette — többek között —, hogy a tervezetben szerepeltetni kellene a területi és helyi önkormányzatokat, de ezt megelőzően állást kellene foglalni, mind politikai, mind jogi értelemben a megyei, a területi szint helyéről és szerepéről is. ■ ■ — — * ■ A megyei pártbizottság titkára elmondta: mielőtt elutazott a Központi Bizottság ülésére, megbeszélést folytatott a helyi, a baranyai szakemberekkel. Véleményt kért tanácsi vezetőktől, a bíróság, az ügyészség, a rendőrség gyakorlati szakembereitől, és a témában járatos egyetemi oktatóktól. — Véleményem szerint — és ezt elmondtam a Központi Bizottság előtt is - az alkotmányozás perspektivikus gondolkodást igényel, de erre csak akkor tarthatunk igényt, ha a gyakorlati élet kérdéseivel is foglalkozunk. Az egyik ilyen lényeges .dolog a tanácsok helye, szerepe az államigazgatás rendszerében és a tanács- választásra való felkészülés. Hónapokban mérjük az időt, de még nincs új tanács-, nincs új választási törvény és az alkotmány sem ad elég kapaszkodót. Ehhez még az is hozzátehető, hogy a Hazafias Népfront is önmagával lesz elfoglalva a következő hónapokban, hiszen a nyárra tervezik a munkájuk megújításával kapcsolatos értekezletüket. — Mit tekint ebben a kérdésben a legfontosabbnak? — Az új alkotmányban a tanácsokra vonatkozó fejezet számtalan kérdésben igényelné az elvi qlapok tisztázását: így például lényegesnek tartom, hogy rögzítsük a tanácsi ön- kormányzat fogalmát és a szintek szerinti tagozódást, valamint a tanácsi önkormányzatok jogállását. Az alkotmány szövegezésében külön szóhasználatot igényelnek a területi és a helyi önkormányzatok. Mindezt megelőzően állást kellene foglalni mind politikai, mind jogi értelemben a megyei, valamint a területi szint kérdéséről, helyéről, szerepéről. Például arról is, hogy a megyei tanácsokban mi a szerepe a testületnek, mi az apparátusnak? Mennyire feladatuk a helyi érdekképviselet, vagy a kormányzati feladatok végrehajtásának helyi szervezése? Tudom, hogy ezeket a kérdéseket a választási és a tanácstörvény keretei között lehet majd részletesen kibontani, mint ahogyan azt is, hogyan legyen a választás, ki válasz- sza meg a tanácselnököket: a testület, vagy közvetlenül a lakosság?- Ezek szerint több kapaszkodót kellett volna beépíteni a tervezetbe?- így van, és ezért több kérdést még végig^kell godolni. Persze az is nyilvánvaló, hogy egy alkotmánytól azt várja az ember, hogy ne a napi gyakorlat által behatárolt módon folyjon a gondolkodás. De, ahogy az alkotmányt jóváhagyja az országgyűlés, illetve megerősíti a népszavazás, úgy működik a társadalom. Márpedig a felvázolt koncepció szerint, ennek több összefüggésben nincsenek meg a szükséges feltételei. Az egyik ilyen lényeges terület az igazságszolgáltatás. Az 'ezzel kapcsolatos észrevételeinket külön mellékletben összefoglalva, írásban nyújtottam be. Ennek lényege röviden a következő: az igazságszolgáltatás rendszerének, működésének megváltoztatását alaposan át kell gondolni. Pécsett már a múlt év októberében sor került olyan megbeszélésre, ahol az igazságügyi szervezet korszerűsítéséről folyt a vita. A dél-dunántúli megyék bírósági elnökeinek részvételével tartott tanácskozáson egybehangzó volt a vélemény, hogy a legfontosabb feladat napjainkban az igazságügyi szervezetek működési feltételeinek javítása.- Úgy tudom, ezzel kapcsolatosan a szakemberek között is vita van?- Valóban tapasztalható nézetkülönbség a szakemberek között. Ez azért gond, mert ha nem tudnak közös nevezőre jutni, akkor a politika sem tudja vállalni a döntést bizonyos kérdésekben. Ezt legszembetűnőbben talán az ügyészségi munka példázza, hiszen az ennek rendszerét megváltoztatni kívánók olyan alternatívákat, javaslatokat terjesztettek elő, amelyeket ma szakemberek is komolyan vitatnak. így például a jól bevált ügyészi nyomozás-felügyelet gyakorlásának és irányításának bírói kézbe adása egy olyan időszakban, amikor az ismertté vált bűncselekmények száma évről évre emelkedik, indokolatlan kockázatot jelent. Az ügyészi munka nemcsak a szigorú törvényességi felügyeletet valósítja meg, de konkrét segítséget is nyújt a nyomozati munkához. Egy ilyen rendkívül jelentős szervezeti átrétegződés és esetleges koncepcióváltás alapjaiban ingathatja meg a bűnüldöző munka eredményességét. Az ügyészek véleménye az: ha a személyi feltételeket biztosítják, az ügyészi szervezet képes mindazokat a feladatokat ellátni, amelyeket a koncepció különböző intézmények hatáskörébe kíván utalni. Fontos kérdés, hogy egy ilyen perspektivikus gondolkodást igénylő törekvés, mint amilyen az alkotmány módosítása, hogyan hozható összhangba a gyakorlati élet kérdéseivel. Úgy érzem, feltétlenül meg kell találni a párhuzamokat ahhoz, hogy perspektivikusan tudjunk gondolkodni, de ugyanakkor szükség van a gyakorlati kérdések tisztázására is. Ha ezeket nem tudjuk megoldani, akkor gondolkodásunk sem lehet perspektivikus. Éppen ezért sürgettem felszólalásomban, hogy legyenek érvanyagok, kiadványok, amelyekből tájékozódni lehet, és amelyek alátámasztják az elképzeléseket. összegezve: ez az alkotmányszabályozó koncepció meggyőzött engem arról, hogy a ma gondjait nem tudjuk megoldani előrelátó gondolkodás nélkül és a hosszabb távú feladatok teljesítésére sincs lehetőség anélkül, hogy a napi gyakorlati problémákkal szembe ne nézzünk. Ez mindenre, így általános gondjainkra épp úgy vonatkozik, mint a termelésben, az üzemekben, gyárakban, a mezőgazdaságban, a kereskedelemben, a közlekedésben tevékenykedők munkájára is. Ügy gondolom, hogy a KB ülésén - ahol egyébként csak meghívottként veszek részt, döntési jogom nincsen -, amit elmondtam, elfogadták. Remélem, ezt majd a gyakorlati munka is visszaigazolja. A parlament ülése előtt meg fog jelenni a részletes koncepció és a pártalapszervezetek is tájékoztatást kapnak. Ferenci Demeter Múzsák találkozása Siklóson Sokáig bizalmatlanul és gyanakvással méregették egymást építészek, képzőművészek. (Vagy ez csupán a látszat volt?) Ha felsejlett is köztük valamiféle kapcsolat, az sokkal inkább a személyes ro- kanszenv, semmint a közös munka során 'keletkezett. Különösen a gazdasági hét, (vagy .már ki tudja hány) szűk esztendő viszonyai alkalmatlanok a múzsák találkozására. Amikor is a beruházó ahol tud, takarékoskodik, s miért ne éppen az épület esztétikai megjelenésén spóroljon. Pénztárcája nem bírja el, hogy a mégoly szép építményt a szobrász, a keramikus csinosítsa tovább. Pedig szakember számára aligha kell magyarózni, hogy egy míves kerámiafal, térplasztika mennyire növeli az épület értékét. A takarékosság és a kenyérféltés még a viszonylag egyszerű együttműködés során is érződik. Amikor a képzőművész alkotása valóban csak díszítő funkciót kap — ha kap. Az igazán korszerű együttműködés során azonban az építész mór a tervezés idején bevonja a munkába képzőművész kollégáját. ősszel Siklóson valami ilyesmit kíséreltek meg. Építész- keramikus szimpózium kereté, ben tizennégy alkotó tette próbára gondolkodni tudását, alkotóerejét. Az intenzív beszélgetések során kiderült, csaknem százféle épületelem, épület-tagozat hiányzik a piacról. Az építészek mellékelték a listát, melyről több mint tucatnyi elemet választottak ki, s készítettek el a szimpózium végéig. Az év végén született meg az ötlet: ha már egyszer találkoztak, folytatódjék tovább az együttműködés. Alaku'jon ki egy szakmai kollektíva, kössenek „véd- és dacszövetséget”: ne csak vitázzanak, hanem termékkel is bizonyítsák vállalkozásuk életképességét. A közelmúltban találkoztak ismét a Baranyai Alkotótelepek siklósi alkotóházábcm, s határoztak újabb munkálatokról. Eldőlt, hogy nem kívánnak nevesített, jogi személyiséggel bíró művészcsoportot létrehozni, ellenben eddigi munkájuk eredménye máris megtekinthető az alkotóhoz kiállításán. Nem lenne baj, ha a „Siklós Csoport” — nevezzük tán így — összefogása modellértékű lenne más alkotók szamára. H. J. Ha a diák bírálja az; rískoíavexatést Csak a Széchenyiről van szó? Tantestületi vita egy diáklap cikke kapcsán A mai középiskolában „sem lehet már a régi módon uralkodni”. Ha szükséges, hangsúlyozom, hogy e klasszikus idézet jelképesen értendő. Igazságára iskolákban lejátszódott konfliktusok hívták fel a figyelmet — iskolák falain túl is. Legutóbb a pécsi Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola volt érintett ilyen ügyben. A baranyai középiskolások lapjában, a Diákban ez év január 31-én megjelent egy jegyzet Pál Tamás ifjúság szociológusnak ősszel, a Széchenyiben tartott előadása kapcsán. A jegyzetíró X. Jakab álnéven korosztályának, a mai közép- iskolásoknak helyzetéről töpreng — a 16—18 évesekre jellemző radikalizmussal. Ilyen mondatokat idéz a diákoknak a szociológussal folytatott beszélgetéséből: „az iskolavezetés a rossz ... az igazgató és besúgó bandája”, amire természetes, hogy minden iskola- vezető felhördül, sértve érzi magát - vagy nem veszi magára. X. Jakab a továbbiakban többek között így töpreng a középiskolások közérzetéről:- „Nem ismerjük jogainkat, s igazán azt sem tudjuk, hogy mit akarunk! S valóban, mielőtt az iskolavezetőt meg az igazgatói bandát kezdjük „nyírni”, elősrör végig kell mérnünk önmagunkat, úgymond rendezni kell sorainkat. Nem mentség, hogy minket nem tanítottak meg gondolkodni és tenni, hogy nem is szorítottak rá, mert mindent nélkülünk csináltak, hogy szüleinket sem tanították meg, s hogy nagyszüleinkkel elhitet, ték: megfelelő tudás és gondolkodás nélkül is lehet -világot forgatni«". Most azzal kell élni, ami adott. Petőfi szavaival élve: „Most vagy soha!” Amíg a régi szervezet sok sáros salakja, daganata új álcákat szedve magára, bele nem épül a most újjászületőbe, egészséges- reményűbe I” így zárult a jegyzet, amely nem hagyott hidegen egyetlen széchenyista tanárt sem, Er- hardt Imre igazgatót is beleértve. Kutatni kezdték,-ki lehet a szerző, ez azonban a mai napig titok maradt. Mi ilyenkor a teendő egy neveléssel, oktatással foglalkozó intézetben? A fiatalos hévet, a pimasznak minősített jelzőket bölcs felülemelkedéssel szemlélő pedagógusi ethosz győzedelmeskedjék-e, az iskola belső életének újragondolása — avagy a nyomozás? A „nyomozásról” személy szerint rossz emlékeim vannak, hajdani iskolatársaimmal egyetemben. Negyedikes korunkban mi egy március 15-i, zártkörű osztályünnepség miatt minősíttettünk renitensnek, s a „főbűnösnek” kikiáltott osztálytárs évekig nem tudott bejutni a kiválasztott egyetemre. Végül a legjobb eredménnyel elvégezte. A mi esetünkben Erdélyről volt szó, és akkor 1964-et írtunk... Az én tanulságom ebből hu- kzonöt év után az, hogy az iskolára bízott diákot óvni, védeni kell, hiszen liatalkorú. Nem a tettektől, a tévedésektől és a kudarcoktól, hanem a retorzióktól. Hogy maguk a széchenyista tanárok hogyan ítélik meg az ominózus minősítőjelzőket, arról félévi értekezletükön szerezhettem tudomást. Annak a 72 tagú testületnek mintegy 60 tagja vitatkozott erről, amely az elmúlt hónapokban éppen pedagógusi öntudatával és felelősségérzetével hívta fel magára a közvélemény figyel. ,mét. Vitájukat végighallgatva nemcsak a Széchenyi István nevét viselő intézmény gondjai bontakoztak ki előttünk. Amiről a széchenyista pedagógusok beszéltek a Diák cikke kapcsán, az minden középiskolában napirendre kerülhet. Figyelemre méltó volt Layber Imre történelemtanár gondolatsora: - Nyitottabb, őszintébb lett a légkör az iskolán kívül, a társadalomban, és ne higgyük, hogy ez a mi diákjainkat érintetlenül hagyja. Nagyobb feladat hárul ezért az iskolára. Többé itt sem lehet hatalmi eszközzel elfojtani a kisebbségi véleményt. Tanár és diák, vezetőség és diákság között őszinte, meleg, emberi viszonynak kell lennie. Korántsem csak a mi intézetünkről van szó. Minden középiskolában be kell látni, hogv nem lehet a régi módon foglalkozni a gyerekekkel.- Az egész ország most gyakorolja a demokráciát — fogalmazott az egyik nyelvtanár. - A gyerekek sem fognak ebből kimaradni - mondta, majd Abai Piroska vetette fel, hogy a demokrácia gyakorlásának most létező iskolai formái nem megfelelőek. A diákparlamenteken például nem várható, hogy a gyerekek nyíltan bírálják a tanárokat és az iskola módszereit. — Velük együtt kell megtalálnunk, milyen módszerrel tárhatják fel őszintén a problémáikat. —VA tanítványainknak érezniük kell, hogy tőlünk segítségre számíthatnak - szólt w A siklósi kerámiaszimpózium épületkerámia kiállításának anyasóból Fotó: Proksza László Papp Jenöné. - Hisz olyan testület vagyunk, amely befogad nem egy, másutt reménytelennek ítélt tanulót, olyat, akiről más iskola lemondott. Mi pedig elvisszük őket az érettségiig. És ez is megérdemli a nyilvánosságot. Egy fiatal tanár, Horváth Zsolt, aki nyári táborozáson is közel került tanítványaihoz, olyan módszerről beszélt, amely védelmezi az informátort,- a probléma felvetőjét, mégis összegyűjtheti a gyerekek panaszait. E módszert Erhardt Imre igazgató is ismertette és alkalmazásra javasolta. Mások is bírálták a diák- parlamentek módszerét, a túlzott tanári gyámkodást. Megint más az iskola által vállalt külső, társadalmi munkát tartotta soknak. Abban viszont egyetértettek a jelenlevők, 'hogy a félelem légkörében nem lehet megismerni a diákok gondjait, és előbb kell orvosolni azokat, mintsem egy megyei terjesztésű diákújságban megjelennének. A nyilvánosság ilyetén meaielenését követő iskolai vizsgálatoknak pedig a tanulók ellenállnak, hisz retorzióktól tartanak. Lukács Péter tanárnak az a gondolata, miszerint a Diák-béli cikket nem diák, hanem lel- nöt>. sőt tanár irta volna, elutasításra talált, aminek Nagy Lajos tanár adott kifejezést. — Nem vaavunk elég toleránsak - foaalmazott végül Móricz Ottóné tanár. - Nem hajiunk a kompromisszumra. Én személy szerint nem találtam magamra nézve sértőnek, ami a vitatott cikkben megjelent. Nem is reagáltam volna rá. Végül erre az álláspontra helyezkedett a tantestület. Szavazással döntöttek igy. Erhardt Imre igazgatót, aki az értekezletet vezette, természetesen felzaklatta a szóban forgó cikk. — Egy ilyen írás aláássa az iskola hírnevét — mondta. Ő sem volt elégedett a diákparlamentekkel, s bemutatta a fent említett vélemény, gyűjtő módszert, majd megbízta az egyik tanárt az iskolai vé'leménygyűjtö nap, diák- fórum, az „igazlátó nap” megszervezésével. — Előbb azonban végig kell járnunk több lépcsőt - mondta Erhardt Imre. — Az osztály- főnököknek, a tanároknak, a diákvezetőknek kell elsősorban orvosolniuk a diákok problémáit. Utalnék az érdekvédelmi beszélaetésekre, melyeken a tanárok órán tanúsított magatartására tették a gyerekek a legtöbb panaszt. Ahogyan 'bánunk tanftványainkkal, azt sérelmezték, és mi az érintett nevelőkkel ezt tisztáztuk. Erhardt Imre nem itt, hanem más fórumon elmondta: úgy érzi, ezzel a Diák-béli cikkel és más akciókkal összpontosított támadás indult személye ellen az iskola falain belül és kívül. Kívülállóként úgy vélem, nem személyeskedés, hanem az iskola demokratizálásóért való törekvések hozták igazgatói személyét több esemény központjába. Az iskola tantestülete végül tehát bölcs döntést hozott ónnak az írásnak az ügyében, amely a Diákban nyilvánosságra került. Helyzetük nem könnyű - de tanítványaiké se, okikért végül is maga az iskola létezik. Hogy a rossz légkört konzerváló retorziók, vizsgálatok helyett, a sértettség helyett a nyugodt pedagógiai tevékenység jellemzi-e a következő heteket, hónapokat — melyekben elvégre az év végi bizonyítványra, az érettségire, a felvételikre való felkészülés a legfontosabb — erről legőszintébb szándékát fejezte ki az iskola tantestülete. Gállos Orsolya
