Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)

1989-01-05 / 5. szám

1989. január 5., csütörtök Dunántűli napló 5 Ki kaphat munka- nélküli segélyt? Több munkaügyi szolgáltató irodát szerveznek a megyében A közhasznú munkát 1987- ben vezették be Pécsett. Ak­kor 186, már két hónapja munka nélkül lévő emberről tudtak. Közülük 16-an jelentek meg a tanácsi felhívásra, és mindössze hárman álltak mun­kába. Most január első mun­kanapján azonban már jóval többen jelentkeztek telefonon a Baranya Megyei Tanács munkaügyi osztályán, hogy mi­kor lehet felvenni a munka- nélküli segélyt... Ki és milyen feltételek mel­lett jogosult a munkanélküli segélyre? Erről tartottak teg­nap tájékoztatót a Baranya Megyei Tanácson. A munkanélküli segély nem általános szociális rendszer, ugyanis csak azok részesülhet­nek benne, akiknek volt állá­suk, de azt elveszítették. A segély folyósításának feltétele: 3 éven belül 18 hónapos mun­kaviszony, ami a legutolsó egy éven belül szűnt meg. Alap- feltétel, hogy a munkát kere­sőnek együtt kell működnie a munkaügyi szolgáltató irodák­kal, vagyis el kell fogadnia a felkínált, végzettségének meg­felelő állást. Ha az előző munkahelyén a beosztása a képzettségénél alacsonyabb szintű volt, akkor is munkába kell- állnia. El kell fogadnia azokat az állásajánlatokat is, amelyek nem ártalmasak az egészségére, és a várható kereset eléri a munkanélküli segély nagyságát, valamint az utazás sem haladja meg a három órát. Az állampolgárok jogosult­ságát a helyi tanácsok álla­pítják meg. Másodfokon a Megyei Tanács munkaügyi osztályához lehet fordulni, ha itt sem adják meg a munka- nélküli segélyt, akkor a bíró­ság hozhat ítéletet. A munka- nélküli segély három évig ad­ható, míg harminchat hóna­pon belül legfeljebb 365 na­pig. Szüneteltetés esetén a három évet megtoldják. Pél­dául: valaki fél évig munka- nélküli segélyt kapott, de köz­ben elhelyezkedett és szüne­teltette a segélyt, akkor ha is­mét állás nélkül marad, a há­rom év a munkával töltött idő­vel meghosszabbítható. A se­gély összegének az alapja az utolsó munkahelyen kapott bruttó átlagkereset. Munkanélküli segélyt nem kaphat az, akinek van rend­szeres önálló jövedelme és az eléri a mindenkor megállapí­tott minimálbér összegét, je­lenleg a háromezer lorintot. Nem folyósítják továbbá a munkanélküli segélyt, ha nem működik együtt a közvetitő irodákkal, öregségi,, rokkantsá­gi nyugdíjba kerül, képzési vagy átképzési támogatásban részesül és az eléri, vagy meghaladja a segély összegét. Szüneteltetni kell, ha gyed-re, gyesre megy valaki, terhessé­gi-gyermekágyi segélyt kap, sorkatona, büntetését tölti, vagy előzetes letartóztatásban van. Elveszti a jogosultságát, ha a szolgáltató iroda nem munkahelyet, hanem átképzési lehetőséget ajánl föl és azt nem fogadja el. Hogyan fizetik? A munka­ügyi szolgáltató irodáknál sze­mélyi igazolvánnyal. MIL-lap- pal, munkavállalói igazolással, adólappal és munkakönyvvel kell jelentkezni. A január el­sejétől érvényes szabályozás alapján a jogosultak a se­gélyt három éven belül 365 napig vehetik igénybe, de az első 180 nap után csökken az összege. A korábbi átlagkere­setének 70 százalékát kapja, s azt kővetően a 60 százalékát az a munkanélküli, aki telje­sen vétlen abban, hogy elvesz­tette az állását. Ha a dolgo­zó mondott fel, vagy lejárt a határozott időre szóló szerző­dése, akkor a segély az átlag- kereset 65, később az 55 szá­zaléka. (Bizonyos munkakörök­ben a gyesen lévő kismamák helyére szerződéssel alkalmaz­nak fiatalokat. Őket ez a ren­delkezés hibájukon kívül hát­rányosan érinti.) A kilépett be­jegyzéssel, fegyelmi úton meg­szűnt munkaviszonyt követően 60, illetve 50 százalék munka- nélküli segély, ami legfeljebb a mindenkori minimálbér há­romszorosa lehet, jelenleg 9000 forint. A munkanélküli segély után személyi jövedelemadót, 5 szó- zalékos nyugdijjárulékot kell űzetni, sőt ebből az összegből levonható a tartásdij is. Idő­tartama beszámít a munkavi­szonyba, a nyugdíjba (a se­gély időtartamára táppénz nem jár), bejegyzik a munka­könyvbe is. Családi pótlékot azonban csak a 21-nél több ,,segélynap” után fizetnek, amit a Társadalombiztosítási Igazgatóság lolyósit. Baranyában első lépésként a Pécsett és a négy város­ban található munkaügyi iro­dák lesznek a munkaközvetítő központok, ugyan többet kell majd az állampolgároknak utazniuk, de mindent egy he­lyen megtalálnak. A második ütemben Sellyén, Sásdon, Szentlőrincen. Pécsváradon és Bolyban alakítanak ki közpon­tokat, és így sokkal gyorsab­ban kerül mindenki a megfe­lelő munkahelyre. Sz. K. Ne Pécs-centrikus legyen Baranya- Végtelenül tisztelem Komlót, és nem Moldova Györgytől kezdődik ez a tisz­telet - mondta Piti Zoltán tegnap este azon a konzultá­ción, ahol a bányaváros pol­gárainak, mint megyei ta­nácselnök-jelölt bemutatko­zott. - Természetesen nem úgy élem meg Komló gond­jait, mint az itt élők, de az elmúlt években is gyakran megfordultam itt, és elég jól ismerem a meaoldandó fel­adatokat. A találkozó résztvevői Piti Zoltán terveinek, elképzelései­nek megismerése után jó né­hány felvetést megfogalmaz­tak, amint az várható volt, elsősorban saját városuk jö­vőjét illetően. Elhangzott pél­dául, hogy azt szeretnék, hogy a jövőben ne Pécs- centrikus legyen Baranya, hogy a közgazdasági szemlé­let ne uralkodhasson mindé. Beszélgetés Komlón a megyei tanácselnökjelölttel nek felett, de szó esett a város vonzáskörzetében lévő aprófülvak sorsáról, lehetősé­geiről is. — A közismert gazdasági korlátok között nem a kész programok további színesíté­se, hanem a tervek lehető legteljesebb megvalósitása a testületek feladata — mond­ta a jelölt annak kapcsán, hogy milyen egyéni prog­rammal rukkol ki. - Ügy ér­zem, hogy az egyéniségnek most inkább csak a külön­böző módszerek alkalmazá­sában lehet szerepe. Elhangzott, hogy bár 'Komló gondjait nem a me­gye tanácselnöke, hanem a városlakók tudják és fogják megoldani, de azt is meg­jegyezte a felszólaló, hogy a közeljövőben megválasz­tásra kerülő vezető mindeb­ben sokat segíthet, és ugyan­úgy árthat is.- Korábban mindkét eset­re volt példa - szólt az ud­variasan megfogalmazott fi­gyelmeztetés. S bár a kérdezők közül majd' mindenki szóba hozta, s korántsem elismerő han­gon az egyes jelölést, azért említést érdemel, hogy ofel­szólalók többsége támoga­tásukról, szimpátiájukról, biz­tosította Piti Zoltánt. F. J. H Sincs piheni a mezőgazdasági nagyüzemeiken L Baranyában szinte kivétel nélkül valamennyi mezőgazda- sági egységnél befejeződtek az őszi—téli nagy talajmunkák. Csak néhány esetben hagyták meg a gazdaságok egy-két ki­sebb földterület megforgatá- sót az új évre, így ezeken kí­vül legfeljebb az őszi vetések fejtrágyázása adhat munkát a napokban a gépeknek. A. gépek tehát többnyire pi­hennek, nem így a kezelőik, szerelőik, hiszen a nyugalma­sabb téli hónapok a téli nagy­javítás beköszöntét jelentik. Az újpetrei Petőfi Termelő- szöevtkezetben négy csoportra osztva hatvanon dolgoznak a gépek javításán. A részlegek külön-külön specializálódtak a2 erő-, illetve a munkagépek, valamint a tehergépkocsik és azok pótkocsijainak karbantar­tására. — A munkát a tehergépko­csik felkészítésével kezdtük, de szorosan követi ezt a tavaszi talajmunkákban nagy szerepet kapó nagygépek, Rábák, John Deere-ek, a kisebb telje­sítményű Zetorok és a hoz­zájuk kapcsolódó munkagé­pek javítása — mondta Bozó László, a gépüzem megbízott főágazatvezetője, majd rögtön így folytatta: — Alkatrész te­kintetében úgy tűnik, az idei időszak hasonló lesz az elmúlt évihez, bár hozzá kell tennem, hogy még nagyon az elejen vagyunk a karbantartó mun­káknak. Akárcsak Újpetrén, hasonló­an dolgos kezek munkálkodnak a gépeken a mágocsi tsz gépműhelyében is. Itt negyve­nen végzik a téli nagyjavítást, aminek első munkáit az MTZ traktorok és az IFA gépkocsik felkészítése adja. Különösen n~ gondot fordítanak a mo­torok, sebességváltók és fékek ellenőrzésére, mivel a javítás Január 10-ig lehet jelentkezni Televíziós távoktatás Erőgépet javítanak a mágocsi termelőszövetkezet gépműhe­lyében Fotó: Proksza László Megkezdődött a téli nagyjavítás Járják a megyét az IKR szakemberei itt a műszaki vizsgára való felkészítést is jelenti. Mint ahogy Szombath Jánostól, a gépműhely helyettes vezetőjé­től megtudtuk, az alkatrészel­látás folyamatos, hiány esetén a megyei Agroker telepekhez vagy az IKR ócsárdi egységé­hez fordulnak. . Hogy ott mi várja őket, arról nyilatkozzanak a legilletéke­Január 9-től: gyógyszer- áremelés Az állami gyógyszerellátási rendszerben az elmúlt 40 év alatti legnagyobb mértékű változást jelenti az az árrende- zés, amely január 9-től, hétfő­től lép életbe. Az átlagos ár­emelés mintegy 80 százalékos, e szám rr jgött elsősorban a v^nY nél-jl kapható medici­nák magasabb ára húzódik meg. A Baranya Megyei Tanács Gyógyszertári Központjának igazgatójától, dr. Kőhegyi lm- 'éné dr. Arató Ágnestől ka­pott felvilágosítás szerint az árváltozás alapja az, hogy ez év elejétől korszerűsítették a társadalombiztosítás rendsze. rét: önálló szervezetté vált. A saját lábon állás egyik első teltételeként emelték a gyógy­szerek árát. Ebből a szempontból janu- °r 9-től o gyógyszereket négy Térítési díj helyett fogyasztói ár csoportba sorolták. Elsőbe azok tartoznak, amelyek teljesen in­gyenesek lesznek, azaz a tár­sadalombiztosítás áruk 100 százalékát téríti a rászorulók­nak. E körbe sorolták példá­ul a cukorbetegség, az asztma, az epilepszia, a szénanáthák, a TBC, vagy a zöldhályog gyógyszereit. Az első csoportba tartozó medicinák köre egyéb­ként a korábbi listához képest bővült. A második csoportba azok a gyógyszerek tartoznak, amelyek árából 90 százalékot térít a társadalombiztosítás, 10 százalék terheli a betegeket: ugyancsak példaként említjük meg a magasvérnyomás kor­szerű orvosságait, a szív. és érrendszeri betegségekre, a reumára és mozgásszervi meg­betegedésekre alkalmas gyógy­szereket, illetve az importból származó drága gyógyszereket. A hdrmadik kategóriában a fogyasztói ár 80 százalékát té­ríti a társadalombiztosítás, 20 százalékot fizet a beteg. Ide azok a gyógyszerek tartoznak, amelyeket a patikákban készí­tenek, például különféle orr- cseppek, szemkenőcsök, olda­tok, kúpok. Végül a gyógysze­rek negyedik csoportjába tar- tozóaknak teljes árát a beteg­nek kell fizetni, s ide jórészt a vény nélkül kapható gyógy­szerek tartoznak. Néhány példa (kategóriától függetlenül): a Corinfar eddig 20 forint volt, most 33 lesz. A C-vitanrin új ára a korábbi 4 forinttal szemben 7.30. A Kal- imopirin 3 forint volt, január 9-től 5.20. Mint kiderült: a gyógyszerek ezentúl tehát nem térítési dí­jért, hanem fogyasztói áron szerezhetőek be. Az árváltozás csak a gyógyszereket érinti, a gyógyászati segédeszközöket nem. Megszűnik a vények is- mételhetősége: a receptekkel számolnak el a gyógyszertárak, a Gyógyszertári Központ a tár­sadalombiztosítás felé. Jelenleg mintegy 1200-féle gyógyszer van forgalomban - igen komoly munka vár a pa­tikákban dolgozókra, nem­csak a leltározás, átárazás napjai alatt, hanem azokban a hetekben is, amíg ,,a fejük­be megy" az új ár. Ez azt je­lenti, hoqy - tekintve a gyógy­szerkiadással járó komoly ad­minisztrációra - a kiszolgálás átmenetileg lelassul. Ne a gyógyszerészeket hibáztassuk! A leltárak egyébként — majd- nem mindenütt a megyében - a gyógyszertárakat területi elv a lapján két csoportra osztva ~ Pénteken—szombaton—vasár. naP, illetve szombat-vasárnap —hétfőn lesznek. Természetesen lesznek a hét végén ügyeletes gyógyszertárak. ■u'if °rernelések híre már ko- r° ú?.an. köztudott volt, énnek köszönhető — továbbá a te­tőző influenza-járványnak - a nagyméretű felvásárlás a gyógyszertárakban. Eredrhénye- kent ellátási zavarokra kell számítani, elsősorban az anti­lohkumokból: igen tetemes készlet fogyott el az utóbbi napokban a gyógyszertárakból. sebbek. Molnár Béla, a pécsi Aaroker alkatrészosztályónak vezetője a következőkkel foga­dott bennünket: — Az elmúlt években, mi­vel a gazdálkodók érdeklődé­se inkább a tőkés relációból származó gépek felé tolódott el, a mi forgalmunk jelentősen csökkent. A kisebb igény mellé párosul a gépek megóvását célzó érdekeltségi rendszerbe­vezetése, ami szintén kereslet- csökkenést eredményezett. En­nek ellenére idén is legalább az elmúlt évihez hasonló szin­ten szeretnénk kiszolgálni part­nereinket. A nagyértékű tőkés gépek karbantartásában immár évek óta hagyományosan a terme­lési rendszereknek juta legna­gyobb szerep. Bár év közben is folyamatos a munka az IKR ócsárdi egységénél, a téli nagykarbantartás mindig ki­emelt feladat. — Az elmúlt év végén és most az új év első napjaiban szerelőink a javításokat meg­előző diagnosztikai vizsgálato­kat végzik a hozzánk tartozó gazdaságokban — mondta Illés János szervizmérnök. — Az átlagosnak megfelelő al­katrészellátás mellett nagyban segíti munkánkat, hogy decem­ber közepétől áttértünk a szá­mitógépes nyilvántartásra. He­tente kétszer a mágnesleme­zek útján kapcsolatba lépünk a központtal, így mindig a hiányoknak megfelelően ala­kulnak a heti szállítmányok. Kaszás E. a házi gondozásról - betegápolásról Az előadásokat mindenki Iöthatjai, hallhatja, aki pedig vizsgázni is szeretne mindab­ból amit megjegyzett, megta­nult, azt tankönyvekkel, kon­zultációkkal, gyakorlási lehe­tőséggel is segíti a Magyar Vöröskereszt. A sikeres vizsgát igazolással tanúsítják. Januárban tanfolyam kezdő­dik a televízió 2-es csatorná­ján a házi betegápolásról, -gondozásról. Az elmúlt évek­ben több olyan tanfolyamot szervezett a Magyar Vöröske­reszt. amelyeken a gondozás, a betegápolás alapismereteit tanították. Ezeken főként a tár­sadalmi - tiszteletdíjas - szo­ciális gondozók, illetve azok vettek részt, akiknek családjá­ban tartós gondozásra, ápo­lásra szoruló beteg hozzátar­tozó van. Sajnálatos, de vár­ható, hogy a következő évek­ben tovább növekszik a törő­désre szorulók, az idősek, be­tegek, rokkantak, fogyatékosok száma. Ezt a társadalmi prog­nózist komolyan véve kötött szövetséget a Magyar Televí­zió és a Magyar Vöröskereszt elhatározva, hogy távoktatást indítanak a házi betegápolás­ról, -gondozásról. A távokta­tással változatlanul a család­tagoknak, illetve azoknak a társadalmi gondozóknak akar­nak alapismereteket adni, akiknek munkájára egyre na­gyobb szükség lesz. A távoktatás január 8-án 10.30-kor a televízió 2-es csa­tornáján a Vasárnapi művelő­dés cimű műsorban kezdődik, hetenként jelentkezik és már­cius 19-ig tart. Anyaga a Ma­gyar Vöröskereszt kétkötetes tanfolyami tankönyvére épül. A kísérleti tankönyvet dr. Ul- bing István írta. Ezt a könyvet kapják meg azok, akik úgy döntenek, hogy nemcsak a te­levízióban követik az egyes anyagrészeket, 'hanem meg­próbálják megtanulni, begya­korolni és szívesen vizsgáz­nak is. Konzultációs lehetőséget a helyi Vöröskereszt szervezete és a gondozási központok biz­tosítanak. Jelentkezni lehet a megyei, a városi, a nagyköz­ségi vezetőségeknél, a körzeti orvosoknál és a gondozási központok vezetőinél. A jelent­kezés határideje 1989. januái 10-e. T. É. Új helyen a gépkocsik vámkezelése Kedden délutánig mint­egy 120 személyautót vámkezeltek az új vám­szabályoknak megfelelően. A 7-es számú vámhiva­talnál elmondták, hogy a jelenleginél nagyobb for­galomra számítottak, s erre föl is készültek. En­nek megfelelően kibővített apparátussal várják az ügyfeleket. Egyidejűleg a vámkezelés helye is meg­változott: ezentúl nem a X. kerület, Gergely utcá­ba, hanem a Hungária Biztosító, XIV. kerület, Gvadónyi út 69. szám alatti telephelyére kell vinni a magánforgalom­ban külföldről behozott autókat.

Next

/
Thumbnails
Contents