Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)
1989-01-30 / 30. szám
1989. január 30., hétfő Dunántúli napló z Kézilabdázóink vesszőfutása A bizalom továbbra is Füzesié A héten három válogatottmérkőzés Füzesi (sötét mezben) akció ban a kapu előtt Valóságos vesszőfutás volt a magyar férfi kézilabdaválogatottnak az NSZK-ban megrendezett Balti Kupa mérkőzéssorozat. Az összesítés: négy vereség és egyetlen győzelem. Pedig válogatottunkat éppen a világbajnoki ezüstérmükért, no és a szöuli olimpián elért negyedik helyükért hívták meg a tengerparttal rendelkező országok tornájára. Az új alapokra épülő magyar címeresek között ott volt Füzesi Ferenc is, a PMSC átlövője. Tőle kértünk információt a válogatott programjáról.- Mocsai Lajos szövetségi kapitány az olimpia után azt nyilatkozta, hogy egy teljesen új csapat kialakítását tervezi. Mennyiben lelelt meg ezen elképzelésének a mostani torna? Volt-e lehetőségetek megismerni egymást?- Ha azt mondom, hogy hárman szálltunk fel Budapesten a buszra, majd Győrben még öten csatlakoztak hozzánk, már sikerült is érzékeltetnem: még jó, hogy ellenfelekként ismertük egymást. A veszprémiek, a tatabányaiak és a szegediek mind kint értek utol bennünket. Voltak, akik Svájcból, Franciaországból, illetve az NSZK más városában lévő kupákról érkeztek. Magyarul: közvetlenül a pályára lépéskor tudtuk meg, hogy ki, ki mellett játszik. Mindezek ellenére voltak esélyeink az NDK ellen, ahhoz azonban kevesek voltunk, hogy a játékvezetők ellen is helytáll- junk.- Csakhogy jött a súlyos vereség a házigazdáktól.- Az NSZK a közeljövőben megrendezendő B-cso- portos világbajnokságra készül. Náluk már kialakult, ráadásul nagyon együtt is van a csapat. Az első félidőben még tartottuk magunkat, szünet után azonban állva hagytak bennünket. — És a Unnék elleni kisiklás? — összeszokatlanság, fáradtság és nem utolsósorban: fásultság volt a csapaton. A finnek fantasztikus gyorsan játszottak. Mi vesztettük el a meccset.- Kikaptatok Csehszlovákiától is . . .- Végül is a csehek az olimpián, a nagy csapatunkat is megverték. Viszont magunkhoz tértünk a helyosztón a finnek ellen.- Úgy hallottuk, hogy megsérültél.- Balga sérülést szenvedtem. A jobb lábam nagyuj- ja ficamodott ki. így aztán a negyedik mérkőzéstől már nem is tudtam cipőt húzni.- Mindezek ellenére jó véleménnyel volt rólad Mocsai Lajos.- Amikor a pályán voltam, magam is úgy éreztem, megy a játék. Aztán az is sejtet valamit számomra, hogy sérülésem ellenére is meghívott vasárnapra a válogatott keretbe. A csapat ugyanis hétfőn este Nyíregyházán Ausztria ellen játszik csarnokavatót, majd kétszer - más, más helyen — megmérkőzik Svédországgal is. Nagyon szeretnék játszani. A cipőt már képes vagyok felhúzni, az ujjam azonban még nagyon érzékeny. Kapu László Iván Lendl két legyet ütött egy csapásra 18 nap alatt 1800 km-t akar pedálozni Varjas a Kanárin A pécsi kerekes a spanyol magaslatai- választaf-ta Készülődés a Jóakarat Versenyekre A hárorrf évvel ezelőtti premier után 1990-ben az egyesült államokbeli Seattle-ben rendezik meg második alkalommal a Jóakarat Versenyeket. A tervek szerint a résztvevők 21 sportágban mérik össze tudásukat - jelentette ki Anatolij Koleszov, a Szovjetunió Állami Sportbizottságánál^ elnökhelyettese, amikor a napokban újságírókkal találkozott. A nagy érdeklődéssel 'várt rendezvény amerikai és szovjet szervezői nem csupán a programban szefeplő sportágak számában állapodtak már meg. Döntést hoztak arról is, hogy kik állhatnak rajthoz. Atlétikában például valamennyi versenyszámban az amerikai és a szovjet válogatott legjobbjai próbálnak szerencsét, de meghívtak 173 más nemzetbeli versenyzőt is. Eldőlt, hogy tornában mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió — a férfiaknál és a nőknél egyaránt - teljes csapatot Indít, s számítanak még további hat ország együttesének részvételére is. Ugyanakkor nem tisztázódott a súlyemelő viadal mezőnyének ösz- szetétele, mivel a két ország sportvezetése egymástól eltérő álláspontot képvisel. A házigazda ameri- koi.ak azt szeretnék, ha csak egyetlen kategória, az ólomsúly küzdelmeit rendeznék meg, a szovjetek viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy az 1986-os moszkvai erőpróbához hasonlóan ezúttal is a három felső súlycsoport (100, 110, plusz 110 kg) képviselői lépjenek dobogóra. A korábbi tervekkel ellentétben valószínűleg nem kerül műsorba a gyep- labdázók mérkőzéssorozata, s továbbra is vita tárgyát képezi a kajak-kenu felvétele. Az amerikai rendezők már hosszabb ideje tárgyalásokat folytatnak a különböző nemzetközi sportszövetségekkel, azt kívánják elérni, hogy a 2. Jóakarat "Versenyek időpontjában ne rendezzenek világbajnokságokat. Anatolij Koleszov közlése szerint február végén szovjet sportküldöttség utazik Seattle- be, hogy egyeztesse a versenyek programját és kiírását, tájékozódjon a sportolók elhelyezésének és étkeztetésének, lehetőségeiről. Megvitatják a kulturális programot is, remélve, hogy szovjet művészek is bemutatkozási lehetőséghez jutnak. — Nagyon fontos rendezvénynek tekintjük a Jóakarat Versenyeket, a seattle-i esemény jelentős állomás a kővetkező, barcelonai nyári olimpiához vezető úton — hangoztatta Anatolij Koleszov. — Nagy jelentőséget tulajdonítunk ap- riak is, hogy a versenyek időpontja - július vége, augusztus eleje - megegyezik az 1992-es barcelonai dátummal. Túlzás nélkül pokolinak nevezhető körülmények között fejeződött be vasárnap Mel- bourne-ben az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság. A Flinders Parkban épült National Tennis Centerben árnyékban 38 fokot mértek, a centerpályán, a talaj közelében pedig 57 fokot mutatott a hőmérő! A 15 000 néző közül többet hőgutával kórházba szállítottak. Nos, a „pokol” ezúttal nem kedvezett a férfi egyes döntő egyik csehszlovák résztvevőjének, a szakmában Mefisztónak becézett Mi- loslav Mecirnek (24), mert mindössze 115 perc alatt már-már megalázó vereséget szenvedett honfitársától, Iván Lendltől (28). Lendl (csehszlovák, 2.) — Mecir (csehszlovák, 9.) 6-2, 6-2, 6-2. A New York mehetti Green- wich-ben élő Lendl két legyet ütött egy csapásra: nemcsak az oly régóta áhított ausztrál bajnoki címet szerezte meg, hanem újból a világranglista élére került, ahonnan szeptember 11-én szorította le a svéd Mdts Wilander. — Azt hiszem, fölösleges hangsúlyoznom, mennyire vágytam erre a sikerre — nyilatkozta lendl, miután a díszpáholyban átvette a díszes trófeát Brian Tobintól, az Ausztrál Tenisz Szövetség elnökétől. — Amióta 1983-ban először bejutottam a döntőbe, és kikaptam Wilandertől, mindig is erről a győzelemről álmodoztam. Lendl káprázatosán játszott, s ezt Mecir is elismerte, aki már a második Grdnd SlamEgynapos villámlátogatást tett Budapesten Hidejuki Ka- mízuru, a világhírű, japán, asztalitenisz-felszerelést gyártó Butterfly cég európai igazgatója. Itt-tartózkodása alatt fogadta Spilák Ferenc kereskedelmi miniszterhelyettes, s a megbeszélésen a magyar asztalitenisznek már eddig is sok hasznot hozó szponzorálásán túl a cég magyarországi üzleti lehetőségeiről, termékek gyártásáról és egy esetleges márkabolt működtetéséről is szó volt. Hidejuki Kamizuru hazautazása előtt nyilatkozott az MTI munkatársának. (- Kapcsolatunk hosszú nyíltra tekinthet vissza, a Butterfly is sokat köszönhet a tornadöntőjét vívta honfitársával. (Az elsőt 1986-ban, Flushing Meadow-ban, s akkor is veszített.) A szinte elviselhetetlen hőség miatt mindketten baseball-sapkával a fejükön teniszeztek, a napszúrást elkerülendő, és a szünetekben jégkockás zacskóval próbálták hűsíteni magukat. Érdekes módon 2-1-re Mecir szerzett vezetést .úgy, hogy elnyerte Lendl adogatógémjét. Ezzel azonban el is lőtte minden puskaporát, mert a továbbiakban márcsak statisztaszerepet játszott. A mérkőzésen összesen háromszor tudta megnyerni a saját adogatójátékát! Lendl pompásan szerváit, 14 ászt ütött, Mecir viszont tíz kettős hibát ... A találkozó statisztikai lapja: ■ é Lendl Mecir Megnyert pontok 91 66 Jó első adogatás 52% 69% Ász-adogatá$ 14 1 Break 9 3 Kettős hiba 2 10 Hálóhoz befutás 13 12 Pontok a hálónál 8 8 Lendlnek ez volt a hetedik Grand Slam-tornagyőzelme, 140 000 dollárt kapott érte, míg Mecir a felét a második helyért. Lendl korábban három-három alkalommal nyerte meg Franciaország és az Egyesült Államok nemzetközi bajnokságát. Most hatodszor találkozott Mecirrel, és ötödször győzte le. Melbourne-ben hét mérkőzésén mindössze két játszmát vesztett! A női páros döntőjében az amerikai Martina Navratilova és Pam Shriver 3-6, 6-3, 6-2 arányban győzött a Jill Hethe- rington, Patty Fendick összemagyar asztalitenisznek, hiszen Jónyer,- Klampár és Gergely világbajnokok voltak - a mi szerelésünkben - mondta. - Igaz, a magyarok most nem állnak a csúcson, de ez nem jelenti azt, hogy eltávolodtunk volna egymástól, sőt, gazdaságilag is szeretnénk közelebb jutni. Hasznosnak tartom budapesti megbeszélésünket, a mi részünkről a döntés természetesen a tokiói központunk kezében van.- Milyen árucikkek gyártásáról lehetne szó?- Bennünket elsősorban a textíliák érdekelnek, azonkívül a cipők és a táskák. Néhány mintát elvittem magammal, otthon majd alapos tételű kanadai, amerikai kettős ellen. Navratilovának ez. volt az 51. Grand Slam-torna- győzelme - az egyest és a párost is beleszámítva —, s ezzel a második helyen áll az örökranglistán az ausztrál Margaret Court-Smith (66) mögött. A 32 éves Navratilova egyébként az ötvenegy cím közül 17-et egyesben, 29-et női-, ötöt vegyespórosban szerzett. Most nyerte meg nyolcadszor a női párost az ausztrál bajnokságon, ennél többször csak az ausztrál Thelma Lorig és Nancye Wyn- ne . Bolton győzött többször, 1939 és 1952 között tíz alkalommal. Végül még egy adat: Navratilova Shriverrel huszadik Grand Slam-tornáját nyerte. * Az idei ausztrál nemzetközi bajnokság győztesei: FELNŐTTEK: Férfi egyes: Iván Lendl (csehszlovák). Női egyes: Steffi Graf (nyugatnémet). Férfi páros: Pugh, Leach (amerikai). Női páros: Navratilova. Shriver (amerikai). Vegyespáros: Pugh, Novotnc* (amerikai, csehszlovák). IFJÚSÁGIAK: Fiú egyes: Nicklas Kulti (svéd). Leány egyes: Kim Kessaris (amerikai). Fiú páros: Woodbridge. Anderson (ausztrál). Leány páros: Strandova, Svig- lerova (csehszlovák). vizsgálat aló vetjük, Kogy minőségben mégfelelnek-e a mi követelményeinknek, előírásainknak. Ha igen, akkor további tárgyalásokat folytatunk.- A látogatása alkalmával szó volt egy esetleges márkabolt megnyitásáról, mint például az adidosé. Érről mi a véleménye?- Éppen a tapasztalatszerzés érdekében bent voltam az adidas üzletében. 'J’eglepett az óriási forgalma és az árubősége. A Butterfly viszont csak egy kis cég, igaz, ho9y oz asztaliteniszben jelentős, számottevő, termékeit egész világon használják. Nem elképzelhetetlen egy budapesti márkabolt megnyitása, s még olyan terveink is vannak, hogy a magyar fővarosban lenne a kelet-euró- P?‘ kereskedelmi központunk — mondta befejezésül a japán 'gazgató. Irigylem őt. Máskor sem lebecsülendő a Kanári-szigetek, ilyenkor azonban, télvíz idején az állandó napsütéssel, a 25—30 fokkal, a hűsítő tengerrel, a monokinis fürdőző hölgyekkel - kész főnyeremény. Persze, kérdés, hogy irigyelném-e akkor is Varjas Istvánt, a PMSC 18 éves kerékpározóját, amikor gyötri magát hegyre föl, völgybe ie egy. bringán. Merthogy most ott van, szerdán a Kanári-szigeteken lévő Tenerifébe repült, ahol 18 napig edzőtáborozik a magaslaton. A PMSC napi 250 forint étkezési hozzájárulással támogatja, a többit saját zsebből állja. Minden fillérjét félretette erre az útro. Se kutyája, se macskája nincs az Afrikához közeli szigeten, vadidegenként utazott oda. A rokonai üdültek ott, tőlük tud egy s mást. A többit útikönyvekből olvasta hozzá. De nem kell őt félteni, mindenki szerint nagyon talpraesett, élelmes fiatalember, feltalálja majd magát. — Pis'i az ifi-vb-re akar kijutni, ehhez a magyar ifjúsági csúcsot kellene megdönte- nie. Ez viszont csak kemény munkával lehetséges. Nem lehetett tudni, hogy Magyar- országon milyen tél lesz, mennyire lesz alkalmas a kerékpározásra. Ezért számba vettük a lehetőségeket. Szóba jött Olaszország, Franciaország, de végül is Spanyol- ország mellett döntöttünk. Az volt a fontos: olyan helyen készüljön fel, ahol nem esik az eső, mert ő hajlamos a megfázásra. Úgy választottuk ki a szálláshelyét is, hogy az 2000 m-en lévő menedékhely legyen. A jobb kondíció megszerzése érdekében egyébként voskerekes biciklit vitt magával, azt jóval nehezebb hajtani - mondja edzője, Hirth István. Beszéltünk az elutazása előtt Varjas Istvánnal is.- A magaslat miatt nehezített körülmények között erőt, sok km-t lehet gyűjteni a ha- zgi versenyévad beindulása előtt. A szocialista országok nagymenői mind ott edzőtáboroznak ilyenkor. A 18 nap alatt minimum 1800 km-t akarok letekerni. Van km-óra o bringámon, mindig tudom ellenőrizni, hogy a napra lebontott edzéstervvel hogyan állok. A kerékpározóknak előnyös magaslati edzőtáborozás sport- éleftani hatását Varjas István hazaérkezése után pécsi sportorvosok vizsgálják majd. A tapasztalatokat felajánlják a magyar kerékpáros-válogatott szakvezetőinek, hogy hasznosíthassák azokat. H. L. Butterfly márkabolt Budapesten?