Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)
1989-01-25 / 25. szám
Szabad pályák, «szabad Pécsi pedagógusok példamutatása Furcsán hangzik, de így igaz: minden sportszerű, ami nem sportszerűtlen. A sport ugyanis csak tiszta, becsületes eszközök használatát engedi meg, és aki a szabályok szellemében küzd a győzelemért, akavva-akaratlan tiszteletben tartja a fair play minden követelményét. Ez történik a versenyek, mérkőzések döntő többségén. Sajnos mégis, mintha ennek pontosan ellentmondana az élet, a napi gyakorlat. Napijainkban ugyanis visszhangja legtöbbször csak a sportszerűtlenségeknek van, és amikor egyszer egy évben arra kell gondolni, vajon hol és mi. ként is- mutatkozott az ellenpólus: a sport tisztasága és nemessége, ekkor csak keveseknek jut az eszébe egy-egy példa. Szerencsére még mindig ott tartunk a sportban, hogy a rendjénvaló fölött átsiklik az ember. Szerencsére mindezek ellenére minden évben gazdára léinek a fair play dijok, mindig alkodnak olyan gesztust végrehajtott sportolók, akik között választhat a címet odaítélő 'bizottság. És szerencsére így van ez szőkébb pátriánkban, Bora. nya megyében is, ahol Pécsett a Városi Ifjúsági és Sportbizottság kötelékében, minden évben gazdára lel a Sportsze- rűségi díj. Idén ráadásul már nem is csak egy, de egyszeriben két testnevelő is kiérdemelte a díjat. Honti Róbert, a Siklósi Üti Általános Iskola testnevelője a múlt évi diák vetélkedőn jelezte, hogy a zsűri minden jó szándéka ellenére is rossz végeredményt hirdetett ki, így nem fogadhatta él a csapatának ítélt első helyet. A másik pedagógus: ifjabb Farkas György, a Köztársaság Téri Általános Iskola testnevelője pedig saját mérésével igazolta, hogy tévesen juttatták volna úszócsapatának a díjat, hiszen az elmért idővel egy másik csapatot fosztottak volna meg a jogos díjazástól és erkölcsi sikertől. Mindkét pedagógus a szó legnemesebb értelmében járt el a sportszerűség, a jó példa szellemében, amelyeket még csak tovább növel, hogy mindezt azon gyerekek előtt tették meg, akik számára egy. általán nem mindegy: miként kerülnek bizalmasabb barátságba a sporttal, miként fogadhatják el, tekinthetnek fel testnevelőjükre. A pécsi MISÖ mindkét pedagógust megjutalmazta. Könnyen lehet, hogy egyikmásik olvasónk kézlegyintéssel intézi el ezeket a tetteket. Minek ekkora hűhót csapni ilyen kis ügyekből? Ha jól belegondol az ember, valóban nem valami világraszóló cselekedetekről van szó, de mégis mindegyikben benne van a sport igazi értelme. A Sportszerűségi díj ébren tartja a sport igazi eszméjét, és nagyon igaza van Marcz Róbertnek, a VISÓ mun. katársának, amikor azt mondta, hogy a magasfokú sport- szerűség nem egyszerűen nemes cselekedet, hanem tulajdonképpen érdeke is a versenyzőnek: aki ilyen szellemben nevelkedik, az a későbbiekben sem keresi a kerülő utakat, nem próbálkozik sportszerűtlen eszközökkel, hanem csak egy valami foglalkoztatja. A siker, a győzelem. Erre koncentrál, erre fordítja minHonti Róbert testnevelési órán, a siklósi úti iskola 8. osztályosainál. Farkas György, a Köztársaság téri iskola teslnevelö}e viszont katonaidejét tölti, Így róla nem tudtunk felvételt késziteni. den erejét és ez a gondolkodásmód hosszú távon biztosabban hozza meg az eredményeket. K. L. TEREMLABDARÚGAS Bajnokok tornája Pécsett Az Apóczai Csere János Nevelési Központ sportcsarnokának elfoglaltsága miatt kettős fordulót bonyolítottak le a? elmúlt Két végén a Bajnokok tornája teremlabdarúgó kupában. A bét forduló eredményei: Vertikor—DÉDASZ 6-4, MÁV Lét.—AFOR BP. »-2, Megyei Kórház—POTE 6-0, Hunor—MÁV ÉHF 3-1, P^csiterv—Candy 3-1, Baranyakor—Budai LSE, 3-1, MÁV EHF—Candy 6-3, MÁV Lét.—Baranyakor 5-2, Budai LSE—DÉDASZ 7-3, Vertikor—Megyei Kórház 2-0, Pécsi terv—POTE 6-2, Hunor—AFOR BP. 5-3. A TORNA ALLASA: t. Pécsiterv 7 6 1 — 37-14 13 2. Vertikor 7 6 1 — 26- 9 13 J. MÁV Lét. 7 6 — 1 33-19 12 4. Megyei K. 7 5 — 2 32-15 10 S. Hunor 7 4 2 1 16-13 10 ». MÁV ÉHF 7 3 1 3 25-22 7 7. POTE 7 2 1 4 19-26 5 8. Baranyakor 7 2 — 3 15-23 4 *. Budai LSE 7 1 1 5 18-26 3 10. AFOR BP. 7 1 1 5 14-35 3 ti. DÉDASZ 7 1 — 6 24-40 2 12. Candy 7 1 6 13-30 2 A góllövőlista élcsoportja: 1. Szabó, (Pécsiterv) 17, 2. Salamon (POTE), 11, 3. Horváth (MÁV Lét.) 10 góllal. Felvételünk a Hunor—MÁV ÉHF mérkőzésen készült, ahol a kesztyügyáriak támadását kitette meg a fotóriporter---------------------------------------------------------------. * -------------------------------------------------------:—i --------------------------------------Gy orskorcsolya 1989. január 22-én Budapesten megrendezésre került Show-hajtás versenyen városunk fiataljai kiemelkedő eredményességgel szerepeltek a IV., V. korcsoportban. A fiúk 500, a lányok 400 méteres távot teljesítettek. 500 méteren futamgyőztes volt: Hencsei 1:08,3 idővel, Aczél 1:06,00, Medve 1:05,87. Döntőben. IV. korcsoport: 2. Telegdi (1:03,2), 4. Szebenyi (1:05,03). V. korcsoportban: 2. Aczél (1 :03,31), 3. Balatonyi (1:04,88), 4. Varjas (1:05,32) idővel. 400 méteren, lányok. Döntőben: IV. korcsoport: 2. Tárnái (0:55,2), 3. Szászvári (0:58,59). V. korcsoport: 1. Felső (0:55,86), 2. Csorba (0:59,40). 1000 m leány váltó csapat-:’1. Felső, Csorba, Schanzl, Tárnái. Időeredmény: 2:14,25. 1500 m fiú váltó: 1. Telegdi, Szebenyi, Hencsei, Balatonyi (3:10,97), 2. Kovács R., Karlóczi, Debreceni, Kovács Z. (3:16,29). Hordóugróversenyben: 1. 8 hprdó átugrásával Karlóczi, 2. 7 hordóval Kovács R., 3. 6 hordóval Takács. Eredményeink tükrében bizakodóan nézünk elébe az 1989. február 18-19-én Pécsett megrendezésre kerülő országos középiskolás gyorskorcsolyaversenynek. Szeretnénk, ha Pécs közönségének lelkes biztatását is magunk mögött érezve tudnánk minél több szurkolót és új fiatal versenyzőt megnyernünk e sportág számára. A versenyekre való felkészüléshez segítséget, rendszeres edzéslehetőséget a Mecsek Lakóterületi SE keretében működő gyorskorcsolya szakosztály biztosit. Ezúton is köszönjük a szülőknek és iskoláknak a felkészülést segítő hozzáállását, a városi sportcsarnoknak a biztosított körülményeket, a megyei KlSZ-bizottság- nak, a megyei ifjúsági és sportosztálynak és a Pannon Volán Vállalatnak a budapesti versenyen való részvételünkhöz nyújtott segítségüket. Lukács Péter szakosztályvezető Kézilabda Középiskolás Kupa II. forduló. Társadalmi lány csapatok. B-csoport: Mohács II.-Siklós 2-25, Zsolnay-Villány 3-12, Hunor-TASI II. V 13-20, TASI l.-KIOSZ II. 13-6. A-cso- port: KIOSZ l.-Mohács I. 7-21, PMSC-Beremend 21-11. Serdülő fiúk. A-csoport: Mecsekná- dasd-500-as Szakmunkásképző 13-23, 506-os Szakmunkásképző-Nevelési Központ II. 19-10, TASI ll.-Széchenyi 11-27. Ifjúsági fiúk: 506-os Szakmunkásképző-Szigetvár 21-18, 500- as Szakmunkásképző-Kodály 22-12, Pécsvárad-Pollack 8-26, Vegyipari Gépészeti-TÁSI 21-17. Serdülő leányok: BTC- Radnóti 14-22, Komarov-Keres- kedelmi 29-10. Ifjúsági lányok: Kodály-Egészségügyi 34-6. Röviden Sakk. Pécs város egyéni bajnokságának eredményei, serdülők: 1. Moór (PBTC), 2. Ká- lócz, 3. Vigh (mindkettő Gör- csöny), ifjúságiak: 1. Solti (PBTC), 2, Palkó, 3. Pelsőczi (mindkettő Zsolnay), felnőtt férfiak: 1. Pelikán (Gépipari), 2. Szundi (506-os DSK), 3. Gyugyi (PEAV), nők: 1. Belső- né (Ócsárd). Hármaspróba. A Szekszárdon rendezett téli felkészülési verseny senior kategóriájában Sturm Ernő (Pécs) szerezte meg az első helyet. Kézilabda. Teremkupa ANK- torna, férfiak: 1. MÉV, 2. Posta, 3. Hunor, nők: 1. Zsolnay, 2. Posta, 3. Bm. Élelmiszer. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. VDN Kupa: Szí getvár—Komlói Bányász, Szigetvái 14.00, Paksi Atom—Sellye, Paks 14.00, Kaposvári Honvéd—Dombóvá ri Vasas, Kaposvár, 14.00, Dombé vári VMSE—Paksi SE, Dombóvár 14.00, KÉZILABDA. DN Kupa, férfiak, I osztály: Komlói bányász II.—PMS< 11., Komló városi sportcsarnok 15.00, RHBT Ült AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hirlapkózbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesitóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- forint, negyedévre 315,- forint, egy évre 1260,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Fitos hazajött Fitos József, a Bp. Honvéd labdarúgója kedden hazatért Görögországból, és megjelent a Budapesti Rendőr-főkapi- tányság vizsgálati osztályán. Gtt gyanúsítottként ismét kihallgatták. A labdarúgó — saját elhatározásából — azért tért haza Athénból, hogy tisztázza szerepét az 1986 tavaszán Debrecenben lejátszott Debreceni MVSC—Bp. Honvéd, 1-1-re végződött NB I- es bajno'ki mérkőzéssel kapcsolatban, melyről kiderült, hogy annak eredményét előre megbeszélték a játékosok. A vesztegetés kapcsán a rendőrség többek között Fitos József ellen is eljárást indított, mert alaposan gyanúsítható volt azzal, hogy részesedett a debreceniek által, a Bp. Honvéd több labdarúgójának átadott pénzösszegből. A keddi kihallgatáson Fitos József elmondta: valóban felvett 40 ezer forintot, de nem tudta, hogy a szóban forgó találkozó megegyezéses lett volna, és hogy az említett összeget vesztegetés céljából kapta. Fitos József ezután kijelentette: hajlandó az összeget bírói letétszámlára visszafizetni, amit a kihallgatása után meg is tett. Miután az ügy vizsgálatának jelenlegi szakaszában Fitos József magyarországi jelenléte nem indokolt, a labdarúgó visszautazhat Athénba azzal a megkötéssel, hogy ha szükség lesz ró az ügy további vizsgálatához, akkor ismét rendelkezésre áll majd. A Debreceni MVSC—Bp. Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban tavaly megkezdett vizsgálatot a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tovább folytatja - adta a tájékoztatást Fitos József keddi kihallgatásáról a Belügyminisztérium sajtóosztálya. Détóri Lajos után tehát a vesztegetési ügy újabb gyanúsítottja is hazajött külföldről. Fitos József majdnem két hónapja tartózkodik Athénban, arra vár, hogy játékengedélyt kapjon az MLSZ-től. A Bp. Honvéd labdarúgójának érvényes szerződése van a görög Panathinai'koszhoz, ám addig nem játszhat, amíg a „rajtengedély” nincs a kezében. Ehhez most az első lépést megtette, bár további vizsgálatok lesznek. Vélhetően az ügyészségi határozatra várni kell, arról nem is szólva, hogy az MLSZ Fegyelmi Bizottsága is tárgyalhatja az ügyet. Akárhogy is alakul a jövője, Fitos Józseffel — Détóri Lajostól eltérően ... — sikerült rövid interjút készítenie az MTI munkatársának. Ha kezében lenne a játék- engedély, már bajnoki mérkőzést is játszhatna? Kellő erőben van hozzá? — Igen. Állandó edzésben vagyok, nincs baj az erőnlétemmel. Edzömérkőzésen ugyan nem léphettem pólyára, de minden foglalkozáson szerelést öltök. Amint azt korábban megígértem, hazajöttem. Soha nem is volt olyan szándékom, hogy ne tegyem meg ezt. Détári Lajos valóban olyan jó formában van, amint arról a Görögországból érkező hírek vallanak? — Igen. Egyik irányítója, játékmestere az Olympiakosz Pireusznak. Jelenleg a Pireusz vezet a bajnokságban, de ott van a nyomában az AEK Athén is. Melyik csapat lesz a görög bajnok? — A Panatbinaikosz. Mire alapozza ezt a véleményét? — Jó csapat. Olyan neves egyéniségek futballoznak színeiben, mint Szaravakosz. Mavridisz. Az IAAF doppingellenes tervei A kanadai „izomember”, Ben Johnson szöuli pozitív vizsgálatával és kizárásával reflektorfénybe került doppingkérdés lesz a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) hétvégi tanácsülésének fő témája. A huszonhárom tagú tanács szingapúri összejövetelén elkészítik egy új doppingellenőrző szabályzat javaslatát. Az újdonság az, hogy a szabályzat kitér a nem IAAF- rendezvényekre, 'például a Pánamerikai Játékokra és a Brit Nemzetközösségi Játékokra, valamint az egyéb versenyeken és a felkészülési időszakban végzett véletlenszerű, váratlan ellenőrzésekre is. Az utóbbi programjának kidolgozását különösen sürgetőnek tartják az lAAF-tagok, Így a szingapúri javaslatot minél előbb hatályba akarják léptetni, bár a végső döntést csak a szeptemberi, Barcelonában rendezendő lAAF-kongresszus hozhatja meg. A szingapúri ülés egyéb pontjai között szerepel annak megvitatása, hogy mennyi legyen a kivárási idő abban az esetben, ha egy atléta elhagyja hazáját, és egy másik ország színeiben akar szerepelni nemzetközi versenyeken, valamint az idei lAAF-rendezvé- nyek előkészületeinek felülvizsgálata. Az első ilyen: a budapesti 2. fedettpályás világbajnokság március 3. és 5. között. -