Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)
1989-01-16 / 16. szám
Kézilabda DM Kupa A PEAC-lányok szolgáltatták a meglepetést Nem várt fordulattal folytatódott tegnap délelőtt Pécsett, a városi sportcsarnokban a 37. alkalommal megrendezett kézilabda Dunántúli Napló Kupa mérkőzéssorozata. A második forduló meglepetését a megyebajnokság női csoportjának listavezetői, a PEAC-lányok okozták, akik nagyszerű hajrával kerekedtek felül az első fordulóban az NB ll-es bőrgyári lányokat „legázoló" Pécsi Hunor felett. A törzsszurkolók ugyan csak 20 percet jósoltak az egyetemistáknak, ám azok erre rácáfolva, az 50. perc végén is örömmel ölelkezhettek össze a kezdőkörben, míg az NB II. nyugati csoportjának harmadik helyén átlók, szomorúan voltak kénytelenek az öltözőbe vonulni. A női I. osztály további mérkőzésén a papírforma igazolódott, mivel a Pécsi BTC —, kiheverve a Hunortól elszenvedett vereséget —, biztoson győzött, jobb második félidejével a Konzum együttese ellen. A férfi I. osztályban lejátszott másik két találkozón az esélyesek szerezték meg a két pontot, bár az első csoportban most először szereplő piros-fekete 'ifjúságiak nagyon közel álltak ahhoz, hogy megleckéztessék az NB ll-ben szereplő Pécsi Baromfi- feldolgozó gárdáját. A PMSC ll-ben azonban hiába védett szenzációsan Szendi, a megszámlálhatatlan helyzetet rontó társai lehetővé tették a kakasosok győzelmét. A másik találkozón a válogatottjait és sérültjeit nélkülöző, tehát csere nélkül felálló NB 1-es PMSC I. galoppmérkőzésen gyűjtötte be a két pontot az NB ll-es PEAC ellenében. A DNK eredményei. 2. fordulójának Férfi I. osztály: 30-18 Simon. Kovács PMSC I.—PEAC (13-6). V.: Cserepes, Góllövők: Hang 11, J. 8, Kovácsevics 5, Kunos 3, Fazekas 2, Gelb 1, Ml. Vörös 5, Trézsi 3. Papp 3, Danyi 3, Márton 2, Bari 1, Nagy 1. Pécsi Baromfifeldolgozó SE —PMSC II. 19-15 (12-9). V.: Mike, Szabó. Góllövők: Ta- bajdi, 6, Fehér 4, Vajda 4, Ivarrics 3, Vük 1. Duga 1, ill. Kotroczó 4, Szabó 3, Becskei T. 3, Hajós 2, Balogh 2, Farkas 1. A TABELLA ALLASA: 1. PMSC 1. 2. KBSK I. 3. PBFSE 4. PEAC 5. KBSK II. «. PMSC II. 2 2 ------ 64-33 4 2 2 ------ 43-31 4 2 1 — 1 36-37 2 2 1—1 40-5« 2 1 ----- 1 20-22 0 3 -------- 3 30-33 0 Női I . osztály: PEAC—P. Hunor 18-16 (10-9). V.: Cserepes. Simon. Góllövők: Szüts 5, Hamar 5, Kocsis 3, Hehn 3, Gelencsér 1, Czakó 1. ill. Dajka 6, Pucs- K 4, Tucsek 2, Haustock 2, Tóth 1, Nagy 1. PBTC—Konzum 19-14 (9-6). V. : Mike, Szabó. Góllövők: Balogh 7, Gergely 4, Tollos 2, Kurcz 2, Virágosi 2, Barbaries 1, Németh 1, ill. Gyúrok 5, Szomor 5, Máté 3, Gut- rai 1. A TABELLA ALLASA 1. PMSC 1. 2 2 — — 47-32 4 2. PMSC »1. 2 1 — 1 37-27 2 3. P. Hunor 2 1 — 1 36-32 2 4. PBTC 2 1 — 1 33-34 2 5. PEAC 2 1 — 1 33-47 2 4. Konzum 2 — 2 25-4! 0 K. L. H 0 H O 1. Atalanta—Aicoli 1-0 1 2. Boloyno—Lacea 2-1 1 3. Florentina—luvantus 2-1 1 4. Verana—Cesena 04 X 5. Laiio—Rama 1-0 1 6. Raleara—Sampdorla 0-1 2 7. Torino—Pi*a 0-0 X 1. Ancona—Cosenza 2-0 1 ». Bari—Rodara OO X 10. Catanzaro—Mes si na 0-0 X ti. Oanea—Udinaia 2-0 1 12. Pincerna—Empoli 0-0 X 13. Roggina—Cromo no so 1-0 1 +1 14. Ñopo 1 i—Intornazionalo 0-0 X 13. Milán—Como 4-0 1 16. Licata—Sambanadattaia 1-0 1 szonnégyórós, csupán röpke szünetekkel „enyhített” tréning, igazi emberpróbáló feladat volt a sportolók számára, akik között a legnagyobb számban a sotokan és a kiokusinkaj művelői voltak. Az óránként-kétóránként néhány percnyi pihenőt engedélyező gyakorlatsorokat egy magyar származású, ötdanos izraeli karatemester, Rony Kluger irányította. Ezen a hét végén a küzdősportokban még csak kezdőknek számító versenyzők töltöttek el 24 órát a tatamin, gyakorlatiag megál- ás nélkül. A jövő héten haladók és karatemesterek következnek, várhatóan félszázan, hasonló céllal. Csupán egyszer álltak meg a mozgásban: nagyjából az edzés félidejében iktattak be körülbelül egyórás lazítást, szakszóval relaxációs pihenőt. A nonstop vállalkozás egyedi jellege persze elengedhetetlenné tette az orvosi jelenlétet is, hiszen előre nem lehetett tudni, hogy a mégoly edzett szervezet, miként reagál a rendkívüli megpróbáltatásra. A Sportkórház szakemberei vállalták a felügyeletet, s az egynapos edzések folyamán terheléses vizsgálatokat is végeztek a karate-maratoni résztvevőin. Még egyszer Szöulról - és Ben Johnsonról Lassan mór négy hónapja, hogy Szöulban megnyitották az olimpiát, de még mindig készülnek érdekes és tartalmas összefoglalók 1988 legnagyobb sporteseményéről. Ezek egyikéről Schmidt Pál, a NOB magyar tagja számolt be az MTI munkatársának. — A napokban kaptam meg a Sports Korea című kiadványt. amely minden eddiginél részletesebb statisztikai összesítést közöl. „A szöuli olimpia átírta a rékordök könyvét” című cikkből kiderül, hogy a XXIV. nyári olimpiai játékokon 33 világcsúcs mellett 227 olimpiai rekord dőlt meg, s hogy ezt mennyire lehet becsülni, az az összehasonlításokból derül ki: 1972Jben Münchenben a világcsúcsok szórna 43 volt, az új olimpiai rekordoké 37, míg négy évvel később Montrealban 70 olimpiai csúcs született, amelyek közül 35 egyben világrekord is volt. Említést kell tenni arról is, hogy Moszkvában és Los Angelesben, a távolmaradósok miatt csonkának nevezhető játékokon is ki- tették magúkért a sportolók, így például 1980-lban az új rekordok száma 60 volt, míg 1984-ben 12 világ- és 27 olimpiai csúcs került a csúcsok könyvébe. — A Szöulban szere,(jelt 160 nemzet közül a rekordgyüjtés- ből első helyezettként a Szovjetunió vette ki a részét 7 világcsúccsal és 54 olimpiai rekorddal, míg az amerikai sportolók 9 világcsúcs mellett 23 olimpiai rekordot döntöttek meg, az NDK kiválóságai előbbiből kettőt, utóbbiból 24-et. A legjobbak névsorából mi magyarok sem maradtunk ki, két világcsúccsal és 8 olimpiai rekorddal az előlkelő rangsorban a 6. helyet foglalták el. Rövid párizsi tartózkodása alkalmából sajtókonferenciát tartott Juan Antonio Sama- randh, a NOB elnöke. Egy kérdésre válaszolva kifejtette:- Egyáltalán nem tartanám megbotránkoztatónak, vagy sértőnek, ha Ben Johnson részt venne a barcelonai olimpián. Először is azért nem, mert nem élete végéig szól az eltiltása, hanem csak két évig, omely utón újra teljesjogú sportolóként készülhet, versenyezhet. Másrészt: meg kell ismételnem korábbi kérdésemet, azt, hogy nem Johnson volt a főbűnös az emlékezetes doppingügyben, hanem azok, akik a közvetlen környezetét alkották. A doppingellenőrzéssel kapcsolatban pedig már most elmondta: néhány hónapon belül a NOB orvosi bizottsága olyan helyzetbe kerül, hogy megkezdheti a rajtaütésszerű, az edzéseken elvégzett tesztek sorozatát. A női sizök Világ Kupáján a szuper óriás műlesiklásban a francia Carole Merte (képünk) áll az élen. ö nyerte a legutóbbi, grindewaldi futamot is. (MTI-telefotó) Bicskei Bertalan bő kerete A PMSC-ből Lehote a jelöltek között Kosárlabda Szeged-PVSK 87-81 (45-46, 78-78). NB I. férfiak, Szeged. A pécsiek legjobb dobói: Ma- rijanovics, Varasdi (25-25), Peredi (13). 78-78-as állásnál, néhány másodperccel a rendes játékidő lefújása előtt a PVSK megszerezhette volna a győztes kosarat, de hibázott. A hosszabbításban az első kosarat Peredi triplájából a pécsiek dobták, utána azonban csak a szegediék gyűjtöttek pontot. PVSK II.— Győri Volán 55-49 (33-23). NB II. nők. Kleemann az új csillag Andrea Ehrig és Karin Kania Visszavonulása után továbbra ¡s az NDK gyorskorcsolyázónői „uralkodnak" 'Európában. Az idei, 14. négytávú összetett Európa-bajnoksógon, Nyu- gat-Berlinben a tavalyi máso. drk helyezett, a 22 éves erfurti Gunda Kleemann szerezte meg a végső győzelmet, mégpedig úgy, hogy a négy távból hármat megnyert. Meglepetésre a calgaryi olimpia háromszoros aranyérmese, a holland Van Gennip csak az ötödik helyen végzett. punajntüli AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BOOÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírtapkézbesítóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hlrla(»löfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIH 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007, Vívás Teljes hazai sikerrel zárult a nyolc ország részvételével megrendezett 18. tallini nemzetközi nárbajtőr-verseny. Az egyéni küzdelem után — ahol Vlagyimir Reznyicsenko győzött — a csapatverseny is szovjet sikert hozott. A döntőben a Szovjetunió 2. csapata 8-5-re győzött a Szovjetunió 1. együttese ellen. A 3. helyért az észt együttes és a magyar válogatott lépett pástra, 9-6 arányban a házigazdák nyertek. Teremlabdarúgóvilágbajnokság Rotterdamban befejeződött oz első hivatalos teremlabdarúgó-világbajnokság. Tizenhat válogatott 11 napos viadalát Brazília nyerte meg. A délamerikai együttes tehát, a teremlabdarúgás első világbajnoka. Talán nem érdektelen emlékeztetni arra, hogy a vb-aranyérmest a csoportselejtezők során, Magyarország 3-2 arányban legyőzte. Helyosztók: döntő: Brazília—Hollandia 2-1 (1-0). Ahoy-csarnok, 4000 néző, v.: Crombi (svájci). Gólszerzők: Benatti (11. p.), Raul (47.), illetve Loosveld (44.). A 3. helyért: Egyesült Államok—Belgium 3-2. (A végeredmény hosszabbítás utón alakult ki, a holland hírügynökség további részleteket nem közölt.) Végeredmény: 1. Brazília, 2. Hollandia, 3. Egyesült Államok, 4. Belgium. Bátorfi kikapott az olimpiai bajnoktól Bangkokban az egyéni versennyel folytatódott Európa és Ászia legjobb asztaliteniszezőinek küzdelemsorozata. A magyar színeket képviselő Euró- pa-bajnoknőnek, Bátorfi Csillának, nem kedvezett a szerencse, az olimpiai bajnok kínai Csen Csing ellen lépett asztalhoz, s 2-0 (12, 12) arányban vereséget szenvedett. Teke Herendi Porcelán-P. Gázmű 6-2. NB II. férfiak. Vereséggel kezdte a tavaszi folytatást a pécsi csapat, amelynek pontszerzője Fábián (457) és Berta (437) voltak. llöiM TÉLI VASÁR BECSBEN. 1989. január 20-tól minden pénteken AUTÓBUSZOS BEVÁSÁRLÓUTAT SZERVEZÜNK. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: MAVTOURS: 24-523. Attila is jelöltjei között volt, de a középhátvéd fegyelmi vétséget követett el klubjában, ráadásul februárban katonai szolgálatra is bevonul. Ezért 5 nem utazik Barba, de a válogatottság felé nyiló kapu nem zárult be előtte. Bicskei Bertalan bő kerete, egyesületek szerint: Gáspár, Farkas, Híres, Lőrincz, Kékesi, Balog, Katzenbach (valamennyi MTK-VM), Keller, Simon, Lim- perger, Kincses, Fischer (Ferencváros), Disztl P., Disztl L., Gregor, Csuhay, Sass, Varga L. (Bp. Honvéd), Petry, Csu- csánszky, Petres (Videoton), Kiprich, Szalma (Tatabánya), Hajszán, Bordás (Rába-ETO), Géléi, Zsivótzky (Vác), Gulyás, Szekeres (Békéscsaba), Kozma, Kovács E. (Ú. Dózsa), Csepregi (ZTE), Zsinka (Dunaújváros), Mészöly (Vasas), Bognár Z. (Haladás), Lehota (PMSC). Január 24-én, hétfőn utazik a jugoszláviai Barba a magyar labdarúgó válogatott keret, amely edzőtáborozáson gyűjti az erőt az idei világbajnoki selejtezőkre és más feladatokra. Bicskei Bertalan, az új szövetségi kapitány, vasárnap este közölte bő keretét. Ezt csütörtökön 22-24 tagúra szűkíti. A szűkítésre azért kerül sor, mert több egyesület szakvezetői is jelezték, hogy vannak sérültek, másrészt pedig az indiai Nehru Kupa küzdelmeire készülő Videoton válogatottjait — lévén, hogy a fehérváriak magyar olimpiai válogatott néven szerepelnek —, az MLSZ elnökségével való megbeszélések után Bicskei szabaddá tette a nemzetközi tornára. Hozzáfűzte: a jövőben természetesen számít a Videoton labdarúgóira. Erede- detileg a ferencvárosi Pintéi Nonstop karate - edzés 24 órán át A minél nagyobb teljesít mény, a sosem volt eredmén elérése, mindig is nagy kihí vás egy sportoló számára Megdönteni a korábbi legjob bat, vagy egyszerűen csak ma radandót, egyedit alkotni - alapvető emberi vágy. Többel között ez munkál annak < különleges vállalkozásnak c hátterében is, amelynek az el múlt, a mostani hét végén < Kertészeti Egyetem tornacsar noka ad otthont. Szombaton 18 óráig tartót az a mintegy száz karaték részvételével péntek este kéz dődött nonstop edzés, amilyen re még nem volt példa. A hu