Dunántúli Napló, 1988. december (45. évfolyam, 334-363. szám)

1988-12-30 / 362. szám

A Dunántúli napló 1988. december 30., péntek DECEMBER Szeretettel köszöntjük i névnapjuk alkalmából 30., DÁVID PÉNTEK nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.02 órakor A Hold kél 23.49 — nyugszik 10.57 órakor Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon Hírszerkesztő: CSUTI JANOS Ma délelőtt 9—11 óráig panaszügyekben fogad, telefonon hívható a 10-046-os telefonszámon NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hirügyeletes 16—19 óráig a 10-053-as telefonszámon REZES ZSUZSA — Az első, magánszemély «Ital is megvásárolható rész­vény. A Skála—Sztráda 'Ke­reskedelmi Részvénytársaság januártól kibocsátja az első, a magánszemélyek által is megvásárolható részvényt. Az összesen 5 millió forint értékű, 10 ezer forint névértékű rész­vények első osztalékát 1990 márciusában fizetik ki. A ki­bocsátó szerint az osztalék várható mértéke 10—14 szá­zalék.- Eszperantó-múlt. A Bara-_ nya Megyei Eszperantó Sző-" vétség a mozgalom történeté­nek feldolgozásához várja mindazok segítségét, akik töb­bek között Ákos Lajos, Bábel­in Károlyné, Bottlik Sándor, Kövy János és Simon Géza, valamint dr. Vágó Imréről őriznek dokumentumokat, fény­képeket. Várható időjárás az ország terü­letére péntek estig: általában ke­vés felhőre lehet számítani. Csütör­tökön legtovább északkeleten marad meg a köd. Péntek hajnalban az ország nagy részén köd képződik, amely sokfelé tartósan megmarad. Az északnyugati szél mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 0 és —5 fok között, a leg­magasabb nappali hőmérséklet a ködös tájakon 0 fok körül, másutt 5 és 10 fok között alakul. Távolabbi kilátások szombattá] keddig: szombaton enyhe idő vaí ható. A hajnali ködök, a megélén­külő szél hatására a délelőtti órák­ban felosztanak, legfeljebb az or­szág északi, északkeleti részén le­het felhősödés. Vasárnaptól viharos északi széllel fokozatos lehűlés kez­dődik, elszórtan kisebb hózáporral. A jövő hét elején a szél mérséklő­dik és a ködhajlam fokozódik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte —3, plusz 2 fok, majd —10, —5 fok között várható. A legma­gasabb nappali hőmérséklet eleinte plusz 4, plusz 9 fok, majd —2, plusz 3 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm/nap) csapadék az ország területének 10 százalékán várható. Autóbusz­menetrend változások A Pannon Volán értesíti a t. utazóközönséget, hogy a helyi és helyközi járatokat december 31-én a szabadnapra, január 1-jén a mun­kaszüneti napra meghirdetettek sze­rint közlekedteti. Értesíti továbbá, hogy a helyközi menetrendszerinti autóbuszjáratok közlekedtetésében illetve az utazási kedvezményekben 1989. január 1-jé- től az alábbi változásokra kerül sor. Helyközi járatok: a Pécsről 6 óra­kor Szegedre induló járat 60 perc­cel korábban, 5 órakor fog indulni és a közbeeső megállóhelyeket is ennyivel korábban érinti. A Pécsről 22.40 órakor Abaliget­re, 22.30 órakor Aranyosgadányba, valamint a Bódéról 20.45 órakor Pécsre, és Aranyosgadányból 23.15 órakor Bogádra induló járatok — kellő igénybevétel hiánya miatt — leállításra kerülnek. Szentlőrincen a Malom elnevezé­sű megállóhely és a MéV bánya­üzemei között illetve azok érintésé­vel közlekedő járatok a Malom megállóhelynél nem állnak meg a továbbiakban, helyette az új pécsi úti autóbuszfordulónál történik az utasok fel- és leszállítása. Utazási kedvezmények: a helyközi járatokon — legfeljebb 40 km tá­volságú utazás esetén — 50 száza­lékos kedvezményre jogosultak a nappali tagozaton tanulmányokat folytató diákok. Az általános isko­lások iskolai igazolással vagy sze­mélyi igazolvánnyal, míg a közép- és felsőoktatási intézményekbe já­rók érvényesített diákigazolvánnyal vehetik igénybe a kedvezményt. ♦- Először jelent meg mel­léklettel a Siklós című közéle­ti, kulturális lap. A melléklet­ben a siklósi Táncsics Gimná­zium diákújságjának a szer­kesztői, munkatársai mutatkoz­nak be.- Ékszert is árusítanak, va­lamint javítanak a Sellyéi Áfész kultúrcikkboltjában. Az újdonságokra előrendelést fo­gadnak el, a javítandó éksze­reket pedig a fővárosba kül­dik.- Ingadozik a feszültség Pé­csett, a György-telepi utcai elektromos hálózatban, emiatt a lámpák csak időszakonként égnek.- Két hete akadozik a gáz­palack-ellátás Személyben, mert kevés érkezik, . amiből nemcsak a személyiek, de a környékbeli falvak lakói is cse­rélnek.- Teapor- és aromakülön­legességek érkeztek a bara­nyai Herbária-szaküzletekbe. így például kapható a vér­nyomáscsökkentő és a vesemű­ködést javitó Bogumil teapor, valamint 16-féle aroma. Kü­lönlegesség az üröm- és a mandulaizesitésű aroma. Új kirakattal, megszépült polcrendszerrel fogadja vásárlóit Szi­getváron az Áfész Olcsó Áruk Boltja. A József Attila utcában levő üzlet választékában kötöttáruk, férfi és női konfekció­cikkek is találhatók. »- Lebetonoztak egy eddig földes, erdei üzemi utat Het- vehely és az V-ös ércbánya­üzem között. így most Pécs Hetvehely irányából rövidebb úton, hangulatos erdei tájon át közelíthető meg.- Hírlapolvasó működik hétfőn, szerdán, pénteken a pécsi Művészetek Házában naponta 11-19 óráig. A hazai lapok mellett külföldiek is ol­vashatók, így például az Art in America, Mobilia, Glaswelt, Video, Studio Internacionál. Mai névnap: Dávid Az ősi héber név je­lentése kedvenc, kedvelt. Beszélő név, vagyis vala­milyen történet fűződik hozzá. Judeának i. e. 1000 táján volt egy ilyen nevű királya, aki párvia­dalban legyőzte a filisz- teus óriást, Góliátot. Dá­vid Izrael és Judo törzse­it egyesítette.- Idősek napközi otthonát alakítottak ki Szigetváron, a volt kórház belgyógyászati ré­szén alig két hónap alatt egy és negyed millió forintért a helyi tanács és kórház anyagi összefogásával. Az új létesít­ményt csütörtökön avatták, s ekkor fogadták a húsz otthon- lakó idős embert. Később bő­vül az otthon és városkörnyé­kiek ellátását is vállalják. — Rock and roll Klub ala­kult Pécsett több mint félszáz alapító részvételével. Foglal­kozásaikat majd az IH-ban, illetve a PVSK Verseny utcai csarnokában tartják. Vezető­jük Papp Viktor. Az alapítók az idén megtartott hét rock and roll-tanfolyam résztvevői közül kerültek ki. Ezeken a rendezvényeken félezren tanul­ták meg az ötvenes évek nép­szerű táncát. Rendőrségi közlemény A Baranya Megyei Rendőr-főkapi­tányság vezetője december 31-én 18 órától január 1-jén 8 óráig Ba­ranya megye területén — városok­ban és községekben egyaránt — fel­oldja a megállási és várakozási ti­lalmi jelzőtáblák hatályát. A megálló és várakozó járművek azonban a folyamatos forgalmat nem akadályozhatják, balesetve­szélyt nem idézhetnek elő. Kérjük a gyalogosokat, hogy az úttestre csak kellő körültekintéssel lépjenek le, a gépjárművezetőket pedig arra, hogy az újévi ünnepek idején fokozott óvatossággal vezes­senek. ♦- Ritka vendégmadarakat, így egy nagy kócsagot, vala­mint egy kanalas gémet fi­gyelt meg a Baksai-tavon Rá­kóczi János boksái vadász. Ilyen madár még sosem járt ezen a tájon december végén.- Mától, péntektől látoga­tási tilalom van a baranyai kórházak szülészeti és gyer­mekosztályain az erősödő inf­luenzajárvány miatt, amit egy A-típusú vírus okoz. Sokan be­tegedtek meg Pécsett, Komlón és Mohácson. A megyeszékhe­lyen csak hétfőn több mint 3200 megbetegedésről tudnak.- Újabb baba- és játékja - vitó váltott ki ipart Pécsett, ezúttal a Diana tér 2-ben, ahol Balogh Mártonné porce­lánból készült figurákat is megjavít. Jelenleg a lakásán dolgozik, de hamarosan mű­helyt alakít ki valamelyik alag­sori helyiségben.- Kábelhiba miatt nincs ut­cai világítás immár egy hete Pécsett, a Flórián téren, vala­mint az Anna utcában. Egy esztendeje is ugyancsak az ünnepek alatt hasonló meghi­básodás történt.- Továbbra is szokatlanul enyhe az idő, főként a Me­csektől délre eső területeken. Sikondán is nyílik az illatos hunyor, míg a pécsi Arany­hegyen a sárga és a kerti lila kankalin. A HD Hl újévkor (szilveszterkor) is Arra vállalkoztunk, hogy 1989. január 1-jén is megjelentetjük a Vasárnapi Dunántúli Naplót. Pécsett a forgalmasabb utcákon és szórakozó­helyeken, valamint a lap terjesztésére vállalkozó mohácsi Halásztanyán már szilveszter este is olvashatják a laphoz hű olvasóink, hogy Dél- Dunántúl politikai és állami vezetői mit szeret­nének 1989-ben jobban csinálni, mint a nem túl vidám idei esztendőben. Felkeressük a kegyetlen gyilkost: kegyelmet vagy halált vár az új évtől? Munkatársunk Zalatnay Sarolta különleges ter­veiről beszélget a művésznővel. Közöljük Anony­mus olvasónk levelét, aki felgyújtással fenyegeti lapunk munkatársait az új évben, és természete­sen bemutatjuk a szeretetet, az emberséget, ami lapunk természetes törekvése volt és lesz mindig is: a sziámi ikrek című írásunk erről szól. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 52. játékhét nyertes számai a következők: 24, 26, 31, 76, V7 A tórgynyeremény-sorsoláson a 48. heti szelvények vesznek részt. ♦ — A Szombathelyi Képtár kérése. Szolnay Sándor (1893 —1950) nagybányai festőmű­vész alkotásaiból ■kiállítást kí­ván rendezni 1989 tavaszán a Szombathelyi Képtár. Kéri azo­kat a művészetbarátokat, okik- nek tulajdonában Szolnay Sándortól festmény, grafika van, s azt a kiállítás idejére kölcsön adnák, értesítsék az intézményt: Szombathely, 9700, Rákóczi Ferenc utca 12. — Fürdőrekord Harkányban. Az 1988-as év végén új fürdő­rekord született Harkányban: most először fogadott egy esz­tendő alatt kétmillió vendéget a híres strand- és gyógyfürdő. Sí 15-000 Tíz aláírással panaszos levél ér­kezett hír- és panaszügyeletünkre Pécsről, a Szántó Kovács János utca 6- és 8-ból. Azt kifogásölják, hogy a DÉDÁSZ egyre gyakrabban minden ok nélkül szombat—vasárnap végez hálózatkorszerűsitési munká­kat a megyeszékhelyen. Anyagi kár éri emiatt a lakókat, hisz például az elektromos vízkeringtető szivaty- tyúkat sem működtethetik. A hét­végi szokásos házi munkákat nem tudják elvégezni. Arról értesített minket Varga Jó­zsef és Benkő Józsefné ugyancsak levélben és húsz lakótársa nevé­ben, hogy Pécsett a Sarohin tábor­nok útja 25-ben, valamint a Vár- konyi Nándor út 5-ben rosszul fűt a PÉTÁV. Elsősorban a fürdőszobák hőmérséklete alacsony, nem ritka, hogy hősugárzót használnak, hogy fürödni tudjanak. KÖZÉLET A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa több évtizedes eredményes újságírói munkás­sága elismeréséül, nyugállo­mányba vonulása alkalmából Faragó Jenőnek, a Népsza­badság főmunkatársának a Szocialista Magyarországiért Érdemrend kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Berecz János, a 'Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság tit­kára adta át. * A Minisztertanács Trombitás Dezső vezérőrnagyot, minisz­terhelyettest, a Minisztertanács Honvédelmi Bizottsága titkárát e tisztségéből nyugállományba vonulása miatt, érdemei elis­merése mellett december 31-i hatállyal felmentette. Az Elnöki Tanács Trombitás Dezsőnek munkássága elisme­réseként a Magyar Népköztár­saság kardokkal díszített Csil­lagrendje kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Németh Mik­lós, a Minisztertanács elnöke adta át. A kitüntetés átadásánál je­len volt Horváth István belügy­miniszter, Kárpáti Ferenc ve­zérezredes, honvédelmi minisz­ter és Raft Miklós államtitkár, a Minisztertanács Hivatalának elnöke. ♦ Rendezvények Ma 10 órától Pécsett, a Rákóczi út 15-ben levő guzsalyas teremben Kékes Tóbiás papirjáték-készitésre tanítja a résztvevőket. Szilveszter napján 9 órától a pé­csi úttörőházban a játékházat Der- váliné Jagasics Ilona képzőművésze­ti előadó vezeti. 31-én 16 órakor Michael Haydn rég nem hallott Te Deumát adja elő német nyelven a Lenau énekkar és a nagyárpádi énekcsoport a pé­csi belvárosi templomban. Varázs-zene címmel videódiszkós rendezvényt szerveznek a pécsi Jó­zsef A. Művelődési Központban működő Babra klubban 31-én 14 órától. Információk Egészségügyi szolgalat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére Pécs, város: POTE Gyermekklinika, Szi- •getvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyer­mekkórház. Gyermeksebészeti, kór­házi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (III. sz. bel- gyógyászati osztály). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebé­szet, baleseti sebészet: II. sz. Sebé­szeti Klinika. Égési sérülések: Hon­véd Kórház. Koponya- és agysérülé­sek: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebete­gei részére: POTE Ideg- és Elme­klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemé­szeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégé- szét: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága ré­siére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 árától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet föld­szinti ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy he­lyen, a Gyermekklinikán, Pécs, Jó­zsef A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS-éLET telefonszolgálat díj­mentesen hívható a 12-390-es szá­mon este 7 órától másnap reggel 7 áráig. * Nyugdíjas telefonszolgálat szom­bat, vasárnap kivételével naponta 17—19 áráig hívható a 41-907-es telefonszámon. állatorvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos 1988. de­cember 31-én 06 órától január 2- án 06 óráig. Pécs város és környéke számára: Pécs, Damjanich u. 22. Tel.: 21-192. Mohács és a volt mohácsi já­rás részére: Mohács, Széchenyi tér 3. Telefon: Mohács, 10-406. Komló és a volt komlói járás részére: Komló, Lenin tér 3. Te­lefon: Komló, 81-194. Siklós és a volt siklósi járás részére: keleti részén: Siklós, Dó­zsa u. 19. Telefon: Siklós 32. Nyu­gati részén: Sellye, tanácsháza. Telefon: Sellye 1. Szigetvár és a volt szigetvári járás részére: keleti részen: Szent- lőrinc, Szt. Imre u. 2/A. Telefon: 71-304. Nyugati részén: Szigetvár, Állatkórház, Alapi G. u. 4. Tele­fon: Szigetvár, 680. Amennyiben a fenti telefonszá­mok nem jelentkeznek, vagy az ügyeletes állatorvos nem található, akkor üzenet hagyható Pécs város és környéke számára a 09-es tele­fonszámon; Komló részére pedig a 009-es telefonszámon, illetve az il­letékes telefonközpontnál ,,állat­orvosi ügyelet" címen. Közlemények Az erdélyi magyarok klubja Komlón, a kökönyösi könyvtárban működik minden csütörtökön. A ren­dezvényekre minden érdeklődőt vár­nak. Adományozók, segítők támogatá­sát várja az alsómocsoládi tanács, mivel a községben idősek klub- könyvtárát alakítják ki. A több ezer kötetesre tervezett állományt aján­dék könyvekkel is gazdagítják. A POTE Szülészeti Klinika rekon­strukciója a Család- és Nővédelmi Tanácsadójának egyes szakrendelé­sei 1989. január 1-jétől az Egyesí­tett Eü. Intézmények közös működé­sében a Hajnóczy u. 2. sz. alatti bölcsőde épületében kerülnek elhe­lyezésre. Szakrendelés: optimális családter­vezés, kedd, csütörtök 8—16-ig, csa­ládalkalmassági vizsgálat péntek 8— 14-ig, szülők iskolája hétfő 16.30— 19-ig, kismamaklub, tanácsadás hétfő 8—16-ig, szexuál-pszichológiai tanácsadás, pszichoterápia hétfő, csütörtök 8—18-ig, kedd 8—12-ig, szerda 13—16-ig. Ezen rendelések te­rületi hovatartozás nélkül igénybe vehetők, minden érdeklődőt várnak a szakterület képviselői.

Next

/
Thumbnails
Contents