Dunántúli Napló, 1988. december (45. évfolyam, 334-363. szám)

1988-12-31 / 363. szám

1988. december 31., szombat Dunántúli napló 3 Hús* éve áll m klinika élén Jávor professzor űr Hogy milyen főnök vagyok? ]ó főnököt' még nem látott az ég izénkét évvel ezelőtt jó néhány hetet a POTE I. sz. Belklinikáján feküdtem. Szív- izomgyulladás miatt élveztem az intézmény vendégszeretetét. Sehogyan sem akartam komo­lyan venni betegségemet, pedig dr. Nagy Ibolya docens többször is szelíd szóval megdorgált, hogy ne mászkáljak. S akkor, egy nagyviziten, Jávor professzor odajött az ágyamhoz, megvere­gette a kezemet és azt mondta: ,,Kedvesem, a testnevelést egy időre el kell felejtenie." E mon­datának két hatása volt: rádöbbentem, hogy ez a betegíég tényleg nem gyerekjáték, s ez adta meg a végső lökést, hogy otthagyom a bioló- gia-testnevelésszakos tanári pályát, s megpró­bálkozom az újságírással. Ez jár a fejemben, miközben beszélgetni ké­szülök a professzorral. Dr. Jávor Tibor egyetemi ta­nár, az I. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója jubilál. Nemrég köszöntötték munka­társai, tanítványai abból az al­kalomból, hogy 20 éve áll a klinika élén. — Hogy kerültem ide? Pá­lyázati úton. Akkor én Debre­cenben voltam docens. Tudja, elérkezik az ember életében egy olyan időszak, amikor ele­ge van a főnökökből, szeretne önállóan dolgozni. A klinikán dolgozó orvosnak két lehetősé­ge van erre, vagy elmegy fő­orvosnak valahová, vagy meg­pályáz egy éppen megürese­dett tanszékvezetői állást. Ne­kem ez utóbbi sikerült. A belgyógyászat fantasztikus nagy terület. Idetartozik a ve­se, a máj, a szív, gyomor, bél­rendszer, a vérképzés szervei működésének vizsgálata és be­tegségeik gyógyítása, okainak kutatása. Ha valaki adjunktus vagy docens, megvan a lehe­tősége, hogy egy szakterületre beássa magát. Az én szakte­rületem a táplálkozás és emésztés mechanizmusának, szervrendszerének és betegsé­geinek vizsgálata volt. Amikor professzor lettem, neki kellett állnom megtanulni az egészet. A többi terület alapos isme­rete nélkül ugyanis nem le­hetne irányítani ilyen sok pro­filú klinikát, s a professzornak az egyetemi hallgatók oktatá­sa is feladata. Amikor megkezdtem itt a munkát, a következő elhatáro­zásokkal indultam: megtanu­lom a belgyógyászatot, folyta­tom a saját területemen a ku­tatást és beindítom a klinikai pharma co lóg iái részleget. (A klinikai pTiarmacológia vizsgál­ja az új gyógyszerek hatás- mechanizmusát az állatkísérle­tek után először embereken.) Az utóbbi különösen szívügyem volt. Ennek előtörténete van. Még Debrecenben megkeresett egy gyógyszerész, megkért, hogy egy már forgalomban levő gyógyszer új változatát próbáljuk ki. A vizsgálatok so­rán kiderült, a gyógyszernek az égvilágon semmi hatása nincs, Imert fel sem tud szívódni a bélfalon. Nagyon izgalmas volt számomra ez a munka. Akkor alakult meg Magyaror­szágon a klinikai pharmacoló- giai hálózat, amikor Pécsre jöttem, így támogatták az itte­ni kísérletes osztály létrehozá­sát. Kilencágyas a részleg. A betegek teljesen önként vállal­kozhatnak - és erről írásos nyilatkozatot adnak — a gyógy, szerek kipróbálására. A gyógy­szergyárak fizetnek nekünk ezért, és ebből a pénzből vá­sárolunk olyan berendezéseket, amelyekre egyébként nem lenne pénzünk. Hadd dicsekedjek. A phar- macológiai klinikának találmá­nya is van, amit szabadal­maztattunk. Föltaláltunk egy gyomorsavkötő qyógyszert, a neve: Tisacid. Nagyon jó tulaj­donságokkal rendelkezik. Ma­gyarországon ilyen még nem volt forgalomban. Az eddig legjobbnak tartott nyugatné­met készítményhez hasonlót, si­került feltalálni kitűnő munka, társaimmal: Past Tiborral, Nagy Lajossal és Wittmann Istvánnal együtt. Hogy milyen főnök vagyok? Jó főnököt még nem látott az ég. Az igazság, hogy minden főnököt szidnak, biztosan en­gem is. Az biztos, hogy a fe­gyelmet megkövetelem. Az egészségügyön belül meglehe­tősen merev hierarchia uralko­dik, mint a hadseregben. Ta­lán mert itt is élet-halál mú­lik egy döntésen. Én sokat ol­dottam, vagy legalábbis pró­báltam oldani ezen a merev hierarchián, de bizonyos mér­tékig szükség van rá, enélkül «nem lenne fegyelem. A hie­rarchia lazítása eredményezte például a nővérek aktivitását, a betegek érdekében számos újítási javaslattal álltak elő. A hierarchia oldását szeretném azzal is jelezni, hogy meg­szüntettem a látogatási tilal­mat, bármikor bejöhetnek a beteghez és a beteg, ha nem súlyos az esete, a városba is kimehet. Szeretnénk, ha nem érezné magát kiszblgáltatott- nak. Kitűnő orvosgárdával dolgo­zom együtt. Sokan megszerez­ték már a magas tudományos fokozatokat, többen a munká­jukkal nemzetközi elismerést vívtak ki. Tudományos kutatá­saik eredményeivel egymás munkáját is magas színvonalon tudják segíteni. Sajnos, na­gyon túl vannak terhelve. Nagyszerű dolgokat találtunk ki például az oktatás terüle­tén, de nem tudjuk megvaló­sítani a leterheltségünk miatt. Sarok Zsuzsa Nyilvános beszélgetések Piti Zoltánnal A Hazafias Népfront Megyei Bizottsága nyil­vános beszélgetéseket szervez Piti Zoltánnal, akit a megyei tanács elnöki tisztségére javasolnak. A beszélgetéseken a tanácsi munka követelmény-rend­szeréről és időszerű fel­adatairól hangzik el elő­adás, majd Piti Zoltán vá­laszol a jelenlevők kérdé­seire. Ezen túl kérdésekét lehet feltenni írásban és telefonon a következő cí­men: Hazafias Népfront Megyei Bizottsága, Pécs, Geister Eta u. 15. 7621. Telefon: 11-399. Az első nyilvános be­szélgetésre 1989. január 2-án, hétfőn 18 órai kez­dettel kerül sor a Haza­fias Népfront szentlőrinci községi bizottságának székházában. Új lap: a Gazda- press Gazdapress címmel indí­tott folyóiratot a Mező­bank Rt., a TSZKER Agrár- szövetkezetek Kereskedő­háza, a TOT Oktatási Központja és a Mezőgaz­dasági ügyvitelszervezési és Számítástechnikai Kö­zös Vállalat. A havonta megjelenő újság a mezőgazdasági üzemeket érintő banki kérdésekről, az agrárke­reskedelem, az ügyvitel- szervezés, a szakoktatás, továbbképzés időszerű tud­nivalóiról nyújt tájékozta­tást. A lap a mezőgazda- sági szövetkezeti szektor üzemi vezetőinek, az ér­dekképviseleti szervezetek­ben és a szakirányításban dolgozóknak készül. A na­pokban megjelenő első számban több cikk foglal­kozik az érdekképviseleti szervezetek megújításával, ezekben áttekintést adnak arról, hogy miként alakul az agrárszférában dolgo­zók érdekképviselete más szocialista, valamint a nyugat-európai tőkés or­szágokban. Még egy kút kell! Ivóvízgondok Kétújfalun December, 6-án ivóvíz nélkül maradt Kétújfalu, Gyöngyös­mellék, Tekla falu és Endrőc. Több száz ember — köztük a gyermekintézmények lakói — egész nap hiába várta, hogy egyszercsak ismét megjelenik a víz a csapokban, s még másnap délelőtt is hiába re­ménykedtek. A hibát csak de­cember 7-én délben sikerült megszüntetni. Azt ma is kér­dezik, miért tartott ennyi ideig a 'hiba kijavítása, miért csak 7-én délelőtt küldtek nekik tartálykocsit, miért vannak visszatérően vízellátási gond­jaik, mikor és mitől változik •meg ez a helyzet? Az elmúlt napokban több dolog tisztázódott, illetve tör­tént —, hallottuk Degré And­rástól, a Baranya Megyei Víz­mű termelési osztályvezetőjé­től. A kétújfalu! kistérségi rendszert közvetlenül üzemel­tető szigetvári üzemmérnöksé­gen először azt hitték, hogy a december 6-ra virradó éj­szakai áramszünet miatt nem jutott el a víz o kétújfalui kút- •ból a rendszerbe. Amikor hely­reállt az áramszolgáltatás, -. még mindig nem volt víz, ak­kor arra gondoltak, hogy a> szokásos nyomásgondok miatt nem indult meg a vízszolgál­tatás. A kétújfaluiak sürgeté­sére a helyszínre mentek és kiderült, hogy a 'kútból' jön a víz, csakhogy valahol el is tű­nik. Elkezdődött a hibakere­sés. A szigetváriak abban re­ménykedtek, hogy hamar meg­találják és nem kértek segít­séget. December 7-én reggel­re kiderült, hogy a Kétújfalu —Gyöngyösmellék közötti sza­kaszon eltörött a 100 mm át­mérőjű gerincvezeték. A me­gyei vízmű központja csak 7-én reggel értesült a gondról, ők küldtek tartálykocsit, s amíg helyre nem állt a vízszolgál­tatás, így oldották meg az el­látást. Egy dolog valamit hinni, va­lamiben reménykedni és egé­szen más intézkedni —, mond­hatják joggal a víz nélkül ma­radt emberek. A megyei víz­mű a téves helyzetértékelés okainak kiderítésére belső vizs­gálatot indított. Hogy miért történhetett meg ilyesmi, orról szintén a me­gyei vízmű osztályvezetőjétől hallottunk magyarázatot. — A rendszer fejlesztésétől kezdve állandósultak a gon­dok — mondja Degré András. — Először ugyanis — 1977- ben — csak Kétújfalu és Gyöngyösmellék kapott veze­tékes ivóvizet a kétújfalui kút­ból. Később Teklafaluba és Endrőcre is kiépült a vezeték, amely szintén ebből a kútból veszi a vizet. A továbbfejlesz­tett rendszer 1987-ben kapott vízjogi engedélyt. Azóta szinte mindennap nyomáscsökkenés­ről és vízhiányról érkezik hír. Ennek részben oka, hogy ren­geteg a meghibásodás. Idén november végéig 88 alkalom­mal kellett javítanunk a veze­tékeket. Mint leendő üzemel­tető még 1985-ben, tehát a fejlesztés tervezésekor jeleztük, hogy az egy kút bizonytalanná teszi az üzemeltetést. 1986- ban pedig azt írtuk a fcétúj- falui tanácsnak, hogy szüksé­gesnek tartjuk a víztermelő ka­pacitás bővítését. Ennél a rendszernél akkor még az is szóba került, hogy nem feltét­lenül új kútra van szükség, mivel a tsz-nek Vitézipusztán van egy saját kútja, amely rendelkezik annyi felesleges vízzel, amennyi néhány évig megoldást jelentene. Annak idején, 1985-ben szóba is ke­rült, hogy a tsz is belép a tár­sulatba ezzel a kúttá!, de a gazdaságossági számítások alapján úgy döntött, hogy mégsem. — A december eleji esemé­nyek sajnálatosan érdekes egy­beesése az a tény, pont egy nappal a vízhiány előtt tár­gyaltunk a kétújfalui tanács­csal, termelőszövetkezettel és a vízellátásban érdekelt ható­ságokkal arról, hogy azt a ku­tat —, mint átmeneti megol­dást — be kellene kötni a rendszerbe, és a termelőszö­vetkezet vezetősége — a ki­alakult 'helyzetre tekintettel — hozzájárult éhhez. Egyben megbízta cégünket a próba­üzem irányításával. Be kell szabályoznunk a vastalanítót, s amennyiben a próbaüzem végén jó minőségű ivóvizet •kapunk, akkor be lehet kötni a kutat a kistérségi ivóvízrend­szerbe. Ez ideális esetben két- hónopi munkát jelent. A vég­leges és megnyugtató megol­dást azonban csak egy új kút fúrása hozhatja. A kétújfalui tanács — december 5-.énmeg is bízta a vállalatunkat ezzel a feladattal, ami az előkészí­téseket is kalkulálva legalább egy féléves munka. T. É. — Ha vadászni voltam - márpedig a társaságom terü­lete messze van Pécstől — mindig úgy indultam haza: ha véletlenül lerobbanna a kocsi, akkor is időre érjek, ne késsek a szolgálatból. Láris József tűzoltó törzs- zászlós. Most egy kicsit fesze­sebben öl, mint az előbb: fo­tós Ifcillégám kerülgeti, a to­lakodó lencse szemmel látha­tóan feszélyezi. így, egyenes derékkal, a fotelben, elhagy­va a mondanivalóját kísérő mozdulatokat, meg sem moc­cannak az egyenruhájára tű­zött kitüntetések. Látom, nem érti a kérdést: mi vonzotta az egyenruhához. Mert azt már tisztáztuk: nem meghatározott alakulat - tagja akart lenni, hanem egyenru­hás közösséghez tartozni. Mégsem ő döntött: egyszerűen behívták katonai szolgálatra, ott is maradt a harminchat hónap letelte után. Azt is lá­tom tekintetén: ha ennyire magától értetődő dolgot nem értek, ugyan hova akarhatok kilyukadni a kérdéssel? — Hát már az esküm is — kezdi válaszát — egy életre elkötelezett. A hitem is. Mezítlábas koráról mesél. Nem arról, hogy annyira sze­Soha ne számíts egy nyugodt, csendes napra gények voltak gyermek- és if­júkorában, hogy egy cipőre sem futotta, hanem arról: any- nyira azért igen, ha kerékpár­ra ült, levetette a félcipőt, a zoknit, s mezítláb tekerte a pedált, mert édesanyja azt mondta: tudod, fiam, a bicikli pedálja koptatja a talpát... Ha kellett, hát mezítláb is.- Volt - mondja -, persze, hogy volt választási lehetősé­gem. Igaz, már felnőtt fejjel, mert 14 éves korom óta dol­gozom. Az igazi válaszúthoz csak 1972-ben jutottam, dön­tenem kellett, hogyan, hova tovább. Akkor hívott magához a megyei tűzoltóparancsnok. Semmit sem tudtam erről a szakmáról, a szolgálatról, de nyílt szavai levettek a lábam­ról. Hogy azért pontos legyek: ez nem volt nehéz.- Az előbb az esküről be­szélt. — Igen, mindig komolyan vettem. Azt a kitételt is, hogy ha kell, az életem árán ... Most már fesztelenebb, azt is elmondja: apróbb dolgok­ban felettesei nemegyszer ta­láltak kifogásolnivalót a mun­kájában, de a komoly tüzek- nél, a nagy eseteknél mindig jól döntött.- Legalábbis én így gondo­lom. A megyei ügyeletre 1974- ben ültem be először, azóta is egyfolytában csinálom, az e szolgálatot nálunk most el­látók közül a leghosszabb idő óta. Mégis: minden áldott al­kalommal,- ha munkába áll­tam, végigsoroltam magam­ban: ne arra gondolj, hogy ez egy nyugodt, csendes nap­pal, éjszaka lesz, hanem vedd számba: ha rendkívüli ese­mény történne, mit tennél? Ha vasúti szerencsétlenség van, vagy hatalmas tűz, ha több­emeletes lakóház dőlt romba: mi a teendőd? Ezt végiggon­dolni elválaszthatatlanul hoz­zátartozott a szolgálatom megkezdéséhez. — Itt a felelőssége a megyei ügyeletesnek? — Itt, ebben a szobában fo­galmazódik még először: ve­szély van! Nem lehet válogat­ni a megoldási lehetőségek között, mint vásárlónak a pult­nál. Csak egy döntés lehet: a jó! — Dehát végül is ha 41 éves munkaviszonya van, 1972-től a tűzoltóságnál, majdnem más­fél évtized a megyei ügyeleti szolgálatban: akár rutinból is azonnal dönthetne. — Megtehetném, lehet, ak­kor sem hibáznék többet. Egy valami azonban a rutinszerű munkát kizárja: életekről, ér­tékekről van szó. Ez nálam meghatározó. Felelek dönté­semmel a veszélyeztetett ál­lampolgárokért, kollégáimért. Az ezzel a szolgálattal járó állandó készenlét egyébként fekszik nekem. Mégis minden esetben, ha valahol komo­lyabb veszélyhelyzet van, meg­borzong a hátam . . . Az évek rangja — Az emlékeztes Temaíorg- tűznél is éppen ügyeletes volt. — így van. Előző nap reggel fél 8-kor kezdtem, hajnali 3 óra felé jött a jelzés. Még nem ' végeztek kollégáim, ami­kor már régen lejárt a szol­gálati időm. KéTtem a pa­rancsnokomat: ha képesnek tart a további munkára, ma­radhassak. Szerettem volna befejezni azt a tüzet. — E hónap elejétől nyugdíj­ba megy. Ez az állandó ké­szenlét feleslegessé válik, pe­dig azt mondja: ez volt a mo­tor. — Nézze, nem maradok munka nélkül. Építeni szeret­nék hétvégi telkemen. Évek óta tervezem, de tulajdon­képpen szomorú is az, hogy csak most juthatok oda: be­lekezdhessek. Az unokáimra gondolok . . . Mészáros Attila

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents