Dunántúli Napló, 1988. december (45. évfolyam, 334-363. szám)
1988-12-29 / 361. szám
1988. december 29., csütörtök Dunántúli napló 3 A pedagógusok és a sztrájk Közös érdekeink Tízéves a Komlói Pedagógus Kamarakórus Megjegyzések egy vitához Barátság nélkül nem lehet „Értetlenül olvastuk”, „mélységesen sértve érezzük magunkat”, „felháborító”, „elfogadhatatlan”, „határozottan tiltakozunk", „követeléseink jogosak”. Szemle egy újságcikkre érkezett olvasói levelekből. Pedagógusok Írták — egy másik pedagógus véleményére válaszolva. Czuczor József irta A pedagógusok és a sztrájk című cikket a Dunántúli Napló november 23-i számában. Nagyon is megértem az indulatokat. Szűk és korszerűtlen intézményrendszerben anyagilag és erkölcsileg függőségben tartott, meg nem fizetett pedagógustársadalom végzi a munkáját, négy évtizede küszködik a végig nem gondolt, gyakran politikaitaktikai feladatok függvényében meghatározott és állandó változásnak kitett tananyag megtanításával. Sok tanterem épült, de sohasem elég; a szellemi munka megbecsülése megmaradt szólamnak; a pedagógusok fizetését mindig emelték, de mindig egy áremelés közelében; az elhamarkodott kísérletek és reformok rontották az oktatás hitelét, a pedagógus hitét és munkájának színvonalát — mindez a pályáról való élvándorlást és a kontraszelekció révén az oda nem valók megtelepedését hozta magával. Az eredmény ismert: gyermekeink egy része - ha jó tanár és inspirativ családi háttér áll a tehetség mellett — kiváló, másfelől egyre növekszik a közepesek és a gyengék tábora. De hiszen ilyesmiről írt Czuczor József is! (Egyébként személyes véleményként és nem a Pedagógiai Intézet hivatalos álláspontját rögzítve.) A hozzászólók — a visszautasítok — az általánosítást róják fel neki, mintha azt írta volna, hogy mindenütt minden pedagógus hanyag és munkakerülő. Igaz, Cz. J. megtehette volna, hogy miként politikai dokumentumaink és újságcikkeink (s az iskolai órák bírálata is) sokáig „egyrészt vannak eredményeink, másrészt vannak még hibák" — szerkezetben készültek, maga is így fogalmaz. De talán jobban segítheti a pedagógus társadalmat tennivalói megfogalmazásában egy ilyen, a nehézségeket, bajokat, hiányosságokat kategorikusabban megfogalmazó vélemény. Nem hiszem, hogy ezzel Cz. J. ártott volna a pedagógusok tekintélyének. A tekintélynek nem az árt, ha egy újságcikkben leírják: vannak gyenge, szakmailag és morálisan nem a pályára való tanítók, tanárok. Ezt mindenki tudja, legjobban az a pedagógus, akinek iskolás gyerekei is vannak, nemcsak tanítványai. A kételyt („ezek utón érdemes-e iskolába menni") nem egy újságcikk ébreszti fel, hanem a naponta szaporodó negatív tapasztalatok. Elhangzott olyan vélemény Is: nem helyes „éppen most" -a pedagógusok hibáit emlegetni, amikor az egész társadalom szempontjából jogos követelésekről van szó, az oktatás nagyobb anyagi támogatósáról, a pedagógusok megbecsüléséről. Csakhogy: az elmúlt negyven év ebből a szempontból mindig „éppen most" volt: sok jogos bírálat az iskolával kapcsolatban azért nem hangzott el vagy nem került nyilvánosságra, mert a politika azon a véleményen volt: „ha nem tudunk nagyobb fizetést adni, legalább ne bántsuk őket!” Hogy hova vezetett a hibák takargatása és az eredmények feldicsérése, az látható — egyébként nemcsak az iskolában. Bizonyos szempontból azonban van szerepe „a történelmi időnek". Pedagógusok, akik hosszú ideig tűrték szó nélkül, most hangos tiltakozással adnak hangot ellenvéleményüknek. 'Most, amikor a politikai viszonyok változása ezt lehetővé teszi. Ezért nem értek egyet azzal a levélíróval, aki egyetlen szülőként sok érdekes észrevételt tartalmazó levelében névtelenül („mert a gyerekemet ezután is pedagógusok fogják tanítani") hozzászólt a vitákhoz, s azt kérdezi:- „miért nem sztrájkoltak a pedagógusok tíz évvel ezelőtt a minisztérium ellen, hogy az évről évre felemelt tananyagot nem tudják és nem is akarják megtanítani?" Tíz évvel ezelőtt nem voltak erre alkalmasak a körülmények: mára az eddig eléggé izoláltan és széthúzóan élő pedagógusok legalább abban egységesek, hogy követelik érdekeik védelmét minden valódi és vélt sérelem ellen. Czuczor József cikkének nagy érdeme az, hogy alkalmat adott ennek az egységnek a demonstrálására. Csakhogy ennél további kellene lépni az olyan iskola megteremtése felé, amely „értelmes vállalkozás és az alkotás színtere" - ebben, úgy tűnik, kimondatlanul is egyetért mindenki Czuczor Józseffel. Ez valóban csak az állam fokozott támogatásával lehetséges, de nem lehetséges a pedagógustársadalom ellenére. Végezzék el a pedagógusok „az analízist, összevetést, mérlegelést" az iskola helyzetéről, de nemcsak erről, hanem a saját tennivalóikról is. Ez sajnálatosan hiányzott az eddigi megnyilatkozásokból. Mert ki kell mondani: van pedagógusellenes hangulat az országban. Hallani ilyen véleményt: „miért követelnek fizetésemelést, amikor a gyerekeink nem tudnak írni, olvasni, számolni?" Az általánosítás elleni tiltakozás jegyében éppen a pedagógusok tudják a legjobban, hogy az igazság az: egyes tanárok tanítványai tudnak olvasni, számolni, másoké nem. Szembe kell ezzel nézni: elsősorban maguknak a pedagógusoknak. Közös érdek megteremteni a leltételeit annak, hogy az arra érdemesek jó körülmények között taníthassanak. Ez a szembenézés súlyt adhat a jogos követeléseknek, és kevesebb tiltakozni- és elutasítanivalót adhat mindkét oldalon. Gárdonyi Tamás Ízléses, színvonalas ismertetőt jelentetett meg külföldi mecénások, hazai szponzorok segítségével a fennállása 10. évfordulóját ünneplő Komlói Pedagógus Kamarakórus. A Baranya megyében működő felnőtt énekkarok között méltán lett népszerű ez a közel negyventagú, zömmel fiatal tisztviselőkből, pedagógusokból, munkásokból, diákokból álló együttes. A kórus alapításának gondolata két jóbarát fejében született meg 1978-ban. Nagy Ernő és dr. Szabó Szabolcs olyanok igényét szerették volna kielégíteni, akik kisebb létszámú kórusban akartak énekelni, és nem kötelezték még el magukat más együttesben. A régi tanítványokat, ismerősöket személyesen is fölkeresték. Ma is azt vallják, hogy személyes barátság, ismeretség nélkül nem lehet kórust alapítani. A komlói Úttörő- és Ifjúsági Ház igazgatónője, Czanik Ist- vánné — a Komlói Munkáskórus lelkes dalosa - biztosított próbatermet a kamarakórus számára. így 1978 szeptemberében megtarthatták az első próbát. 1980-ban Nagy Ernő megvált az együttestől: családja, hivatása ekkor már Pécshez kötötte. Jó kapcsolata a távolság ellenére máig töretlen a komlóiakkal. Ezt bizonyítandó: a december 16-i jubileumi hangversenyen - a kórus megbízására - ő vezényelte Kodály Zoltán Esti dalát. Több év megfeszített munkájára volt szükség ahhoz, hogy a kórustagok saját maguk is elhiggyék: szerepük van Komló kulturális életének alakításában. Hírüket, nevüket nemcsak itthon, de külföldön is ismerik. „A Komlói Pedagógus Kórus az emberi érzelmek teljes skáláját fölvonultatta: úgy válogatták össze a dalokat, hogy azokból a büszkeség, a fájdalom, az öröm, a derű és a humor se hiányozzon . . . Műsoruk felejthetetlen élményt jelentett. . .” — írta róluk 1986-ban az olasz II Resto del Carlino című lap kritikusa. Eddig hiába kértek tőlük itthon és külföldön egy-egy föllépés után hanglemezt. Most ennek a készítésén dolgozik a kórus. Az 1200 példányban elkészülő hanglemez költsége közel 200 ezer forint, amelyből a Baranya Megyei Művelődési Központ 50 ezer forint kifizetését vállalta, a fönnmaradó összeget azonban a kórusnak kell előteremtenie. A Hanglemezgyártó Vállalat ugyanis amatőr együttesekkel nem foglalkozik. A megoldás? A muzsikájuk iránt érdeklődők a leendő hanglemezre már most előjegyezhetnek. T. Zs. A komlói Pedagógus Kórus a Színház- és Hangversenyterem elő csarnokában Pro urfee: Antal Aligha fejezné ki más jobban mindazt, ami Antal György Uiszt-díjas karnagy érdeme, mint a most kapott kitüntetés neve: Pro űrbe. A Városért. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi tagozatának nyugalmazott igazgatója éppen úgy hozzátartozik Pécshez, mint a Zsoln'ay-kút, vagy a püspöki levéltár óraharangja. Tulajdonképpen csak azon lehet csodálkozni, miért ilyen későn 'kapta az elismerést. Hiszen éppen ötven esztendeje, hogy először lépett zenei nyilvánosság elé Pécs színeiben: orgonaműveket játszott a Magyar Rádióban. A karnagy urat tehát nem kell bemutatni. így arról beszélgethetünk, milyennek látja ő azt a várost, amelynek A hetedik... ♦ Egy kiadvány három évfolyamáról Hét szám jelent meg eddig a Baranya Megyei Pedagógiai Híradóból, beleértve az 1989. évi 1. számot is. A Baranya Megyei Pedagógiai Intézet időszaki kiadványát évi három alkalommal, januárban, májusban és októberben kapják kézhez a pedagógusok. A számokat szerkesztőbizottság állítja össze, a lap motorja azonban eddig a szerkesztő, Tüskés Tiborné volt. A számok egyenkénti méltatására nem vállalkozhattunk, a hét példány azonban már lehetővé tesz bizonyos summázást, érzékelteti a törekvéseket, melyeket a Martyn Ferenc grafikáját címoldalán viselő házi sokszorosítással készített Pedagógiai Híradó teljesíteni akar. Az évi három megjelenés lehetővé tesz bizonyos aktualitást, képes kapcsolódni az iskolában, a pedagógiában, a közművelődésben történt eseményekhez, mint amilyen egy tanévkezdés vagy Csorba Győző jubileuma. így jelentette meg a lap például az ifjúsági pedagógusparlament dokumentumait és tanulságait. Kollégáink számára tehették közzé tapasztalataikat a megye pedagógusai, szaktanácsadói, oktatási irányítói. A számokat lapozgatva a közoktatás, a „mindennapi pedagógia” szinte valamennyi területével találkozhatunk. Az írásokat nagyobb témakörök vagyis rovatok szerint rendezték el, hatásukat egy-egy tematikus összeállítás erősíti. Az induló, Nevelés és társadalom című rovatban a Híradó Baranya városainak közoktatását irányító művelődési osztályok, ezek vezető és beoszott dolgozói adták közre tapasztalataikat. A pedagógiai rovat akkor lett igazán sikeres, amikor itt is témák szerinti gondolkodásra hívták a szerzőket: így született összeállítás a megye diákotthonairól, kollégiumairól, nevelőotthonainak életéről. Körkép készült egy még mindig újnak számító területről, amikor a kétnyelvű oktatás tapasztalatait adták közre azok, akik benne dolgoznak. A legutóbbi szám a műelemzésnek ad teret: gyakorló pedagógusok (Mihalik Zsolt, Rózsás József, Szabó János) tapasztalatait teszi közzé elmélyült, értékes tanulmányokkal a lírai és epikai művek lehetséges megközelítéséről. A hét szám szól gyermek- könyvtárról és iskolai testnevelésről, állami gondozottakról és tehetséges gyermekekről, oktatási törvényről és tanítói önképzésről, továbbképzésről és önművelésről, dobszai hagyományőrzésről és Sátorhely megújult iskolájáról. A legmeggyőzőbben mindig akkor, amikor felkészültség és a továbbadás szándéka vagyis igazi pedagógusi elhivatottság mozgatja a tollat. Színvonalas írásokat olvashattunk mindig a Kitekintés című rovatban, külföldi szereplésekről, tanulmányúiról hazatérő pedagógusok beszámolóit. Nemcsak szaktanácsadók, sőt kevésbé azok találhatók a szerzők között. A cikkek színvonala sem kötődik hivatalos címhez vagy ranghoz» A legmeggyőzőbb írásokat valódi pedagógusegyéniségektől -öl vashatjuk. Hadd álljon itt egy korántsem teljes névsor a legjobb írások szerzői közül : dr. Bárdi László, Kottái Magdolna, Kolbach János, Krebsz János, Magyarlaki Jó- zselné, Mihalik Zsolt, Péter- lia Gábor, Rózsás József, Szabó János — és ugyan nem írás okán a szerkesztő. Tüskés Tiborné neve. Sok ezren, volt tanítványai a katedráról ismerjük őt, tanárként őrizzük az emlékezetünkben. Értékeket pazarló korunkra jellemző, hogy utolsó aktív éveit nem tanítványai között töltötte, hanem szerkesztőként kell elköszönnünk tőle. Gállos Orsolya György díját megkapta, s hogyan telnek nyugdíjas napjai. Ami ez utóbbit illeti, hamar túleshetünk a felsoroláson: ugyanúgy, mint eddig. Tanít a főiskolán, 'kórust és zenekart vezet, turnét szervez —, most éppen az NSZK-ban muzsikálnak —, éppen csak az igazgatói adminisztrációt nem végzi. „Szeretném, ha a mesterségükkel látnának világot a / 'hallgatók. Ne a szüleik, ne az állam utaztassa őket, hanem ők maguk vándoroljanak, mint a korabeli céhlegények." Aztán Kodály nyomón A Bibliát idézi: „Egyik kezökben fegyvert fogtak vala, másik ke- zök'kel munkálkodtak vala.” Mert mindenért meg kell harcolni, s emellett dolgozni is kell.- Én mindig azt csináltam, amit kellett, amire szükség volt. Zenekart, szabadtéri színpadot, hangversenytermet, nemzetközi zenei tábort. Persze, nem egyedül, mindig voltak megértő emberek. A szabadtéri színpadon ott hordták a betont a tanácsiak, még a titkár is. Ennyit a városról. A szükség irányította a lépéseket mindig. Most is szükséghelyzet van, igazodni kell 'hozzá. A kincstár szegény, Antal György tehát a korszellemhez hűen szponzorokat keres és talál. A Tejipari Vállalat és a Garancia Szövetkezet támogatja a főiskola zenei életét. S a diákok mindemögött csak a szigorúságot és az eredményeket látják. Hosszú életet, Gyurka bácsi I H. J.
