Dunántúli Napló, 1988. december (45. évfolyam, 334-363. szám)

1988-12-28 / 360. szám

1988. december 28., szerda s Dunántúli napló Nehezen mozdul a megye munkaerőpiaca A dolgozó is kérheti az átképzési támogatást Nehezen mozdul a megye munkaerőpiaca. Az átképzésre fordítható keretösszegből két— há rom millió forint —, mint a 'korábbi években — idén szin­tén megmarad. — Megyei szinten az elmúlt négy évben tizennyolc mun­káltató vette igénybe a támo­gatást, hétszáz főt képeztek át, ez a központi foglalkoz­tatási alapból mindössze alig négymillió forintot jelent — mondja dr. Fodor Imréné, a munkaügyi osztály vezető­helyettese. — Az átképzést a dolgozó is kezdeményezheti, alkár munkanélküli az illető, s így kívánja pozícióját javí­tani, akár szakmaváltás a cél­ja. Átképzési támogatóst egyé­nileg még nem kért senki. Pedig igénybevételéhez mind- ösze annyit kell bizonyítani, Ihogy az érintett legalább két hónapja nem tud elhelyezked­ni, bár a Megyei Munkaügyi Szolgáltató Irodánál munkavál- ldlási szándékát személyesen bejelentette. Nem zárja ki a támogatásra jogosultságot az, ha a dolgozó mondott fel, s az seim, ha az illető nem állt még alkalmazásban, azaz elő­ször kíván munkát vállalni. Az átképzési idő munkavi­szonynak számít, a bért — az azonos szakma országos át­lagbérének 75-90 százalékát - a Megyei Munkaügyi Szolgál­tató Iroda folyósítja. A szak­munkásvizsgára egyénileg vagy szervezetten készülhetnek fel oz átképzésben részt vevők. Az iroda a vállalatok szak- munkásigónye alapján eddig közéi húsz tanfolyamot indí­tott, mindet hiányszakmában. — Az akció nem járt siker­rel. Kevesen jelentkeztek, például ács-állványozó szak- imára mindössze két fő. Egy tanfolyami csoport létszáma viszont legalább nyolc fő. A képzési oldalon is akadt hiá­nyosság, azaz egyértelművé vált egy átképzési centrum szükségessége. E centrumot a TIT-tel közösen kívánjuk meg­valósítani. A támogatás egy másik for­mája azokat a pályakezdőket érinti, akik a középiskola be­fejezése után — szakképzetten vagy szakképzetlenül -, két hónapig nem tudnak elhelyez­kedni és egy adott szakmára vállalják a gyorsított kiképzést. A Magyar Hitel Bank Rt. köz­reműködése folytán már jelen­leg is 25 érettségizett fiatal ismerkedik a bankügyvitellel, nemcsak az MHB-nak bizto­sítva ezzel középfokú szakem­bereket, hanem a pénzpiac erősödésére figyelemmel, a vállalati szféráiban alkalmaz­ható bankokat is képeznek. Az érettségizettek részére egész­ségügyi területen is kívántak indítani tanfolyamot, de a munkaügyi osztály erőfeszíté­sei ellenére az elképzelés nem vált valóra, mert nem volt elég jelentkező. Az átképzések döntő része a vállalati. szférában valósul meg. Ha a cég tevékenységi köre vagy a gyártási techno­lógia változik, illetve a vál­lalat elektronizációs fejlesztést hajt végre, akkor igényelhető a támogatás. E belső átkép­zés mellett lehetőség van úgynevezett külsőre is, amikor egyik cég a másiktól átvesz munkaerőt és kiképzésükről gondoskodik. (A munkavi­szonyhoz kötött képzéseknél a munkaadó részesül a támoga­tásban.) A szakmunkásképzés maximált időtartama harminc, a betanításé tizenkét hónap. — A képzésben részt vevő nulla teljesítményről induló dolgozó bérét a tanács téríti, tehát az adott gazdálkodó egységnél ez nem számít bér­költségnek - tájékoztat dr. Fodor Imréné. — Ha nagyobb létszámot érint az átképzés, vagy ha veszteséget elhárító, akkor adókedvezményt is le­het kérni. Igénybe véhető a támogatás rehabilitált dolgo­zóknál, részmunkaidősüknél, sőt bedolgozóknál is. Ez utóbbira példa a Ba­ranya Megyei Népművészeti Szövetkezet, ahol idén a be­dolgozói hálózatot fejlesztették és egyben egy speciális hím­zésre tanították be azt a több mint harminc főt, akik most már nyugatnémet piacra varrnak térítőkét. A Hunor Kesztyű- és Bőrruiházati Vál­lalat is élt a támogatással. A mohácsi új télepén huszon­haton tanulták meg a gépi kesztyűvarrást. A Baranya Megyei Állatforgalmi és Hús­ipari Vállalatnál félszázan szerzik meg a húsfeldolgozó 'szakmunkásbizonyítványt a két kétéves Volán Carbon csoportban indított, képzésben. A pécsi autábuszvezetésre, a konfekcióvorrásra vállalja betanítást. L. Cs. K. Kamarai döntés az ország-emblémáról A Magyar Gazdasági Kama­ra ügyvezetősége döntött arról, hogy a jövőben milyen ország­emblémát használnak a külföl­dön megrendezendő magyar gazdasági napok, kulturális rendezvények, kiállítások, be­mutatók alkalmával. A pályázatra 24 grafikus 98 alkotást küldött be. A ka­mara ügyvezetösége Schmal Károly grafikusművész alkotá­sát fogadta el. Ez a Lánchíd fö kontúrjait ábrázolja, piros-fehér-zöld szí­nekkel. Az emblémát Hungary felirattal látták el. Pécsváradi kísérlet Hogyan rövidíthető az ügyintézés? Pécsváradon 1986-bon ta­nácsrendelettel szabályozták: melyek azok az ügyek, ame­lyeket az általános 30 napos határidőnél rövidebb idő alatt szükséges megoldani. Az azóta eltelt három év tapasz­talatait elemezték a Pécsvá­radi Nagyközségi Közös Ta­nács legutóbbi ülésén. Otthon vakációznak a pécsi gyerekek ■ ■ Üresek a szünidei napközik Mindennapos program az úttörőházban, a Nevelési Központban Alig találni gyereket az is­kolák szünidei napközis cso­portjaiban: a legnagyobb lét­szám 10—15 fővel a Bánki Do- nát úti 860 fős általános isko­lában található. Az iskolák minden téli szünet előtt felmé­rik, mely családok kérnek szünidei felügyeletet is gyer­mekeiknek, elsősorban a 6-10 éveseknek. A kertvárosi Apá­czai Csere János Nevelési Központ három iskolájában tegnap csak 4 gyermek jelent meg. Az 1. iskolában bár ti­zenhármán jelentkeztek, tíz óra körül még senki sem volt, a 2. iskolában 1 tanuló árvál­kodott, a 3. számúban három. Mindenütt egy-egy nevelő várja a gyerekeket, és elviszi őket a művelődési ház foglal­kozásaira: tegnap a fonotéka várta őket, ma elfeledett já­tékokat elevenítenek fel, hol­nap vetélkedő lesz, holnap­után előszilveszter, szilveszter napján pedig futóverseny. Nem tudok mit kezdeni a hírrel, hogy a Kertváros 3000 fős nevelési központjában csak A tegnap délelőtt televíziózással telt el a pécsi Bánki Donát utcai iskola napköziseinek öt kisgyerek kért napközis fel­ügyeletet. Nagyon sok iskolá­ban egyáltalán nem kérték ezt a családok. Az ok, mondják az iskolák vezetői, hogy a családok általában meg tud­ták oldani gyermekeik szünidei felügyeletét. A napközis jelent­kezés csak amolyan biztonsági tartalék volt. Remélhetőleg mi­nél többen töltik majd a szü­netet szülői, nagyszülői fel­ügyelettel a szabadban, a Me­cseken, kirándulással. Remél­hetőleg nem a televízió szün­idei matinéja és nem a „ní­vós" videóprogramok jelentik majd egyetlen időtöltésüket. Remélhetőleg nem maradnak a kicsik és a kiskamaszok fel­ügyelet nélkül, és nem a lakó­telepek terei, utcái lesznek a szünidő fő színterei. Évek óta tapasztalják a ne­velési központ 2. számú isko­lájában, hogy a szülők nem tudják eldönteni, hol tölthetné gyermekük a karácsonyi szü­netet. Ettől függ minden a többi iskolában is. Van ahol csak étkezni járnak be a gye­rekek, mint a Bánki Donát ut­cai iskolába. Semmifajta igény nincs az iskola ilyen szolgálta­tására a két gyakorlóiskolában vagy a Tiborc utcaiban. A Fábián Béla úti Nevelési Köz­pontban is csak két szem gye­rek árválkodott tegnap. Sze­retnénk remélni, hogy mindez azt jelenti, a családok való­ban kicsivel több időt tudnak szentelni a gyerekeknek. Az úttörőház mindennap várja őket: tegnap erdélyi filmvetítést tartottak, ma a tenger titkairól beszél Módos László búvár, és asztalitenisz­versenyt tartanak, csütörtökön egy múlt heti kirándulás fotóit hívják elő. Pénteken nemeze­lés, álarckészítés lesz a játszó­házban. Játszóházat a Janus Pannonius Múzeum is szervez Kékes István vezetésével ma és pénteken tíz órakor: japán papírhajtogatással ismerked­hetnek itt a gyerekek. G. O. A rövidített határidős ügyek: az adóigazolás kiadása, anya­könyvezés, személyi igazolvány bejegyzése, különféle igazolá­sok, segélyezések, ipari és ke- reíkedelmi ügyekben egyes adatok közlése, fakivágás, adómentesség, részletfizetés engedélyezése, adó- és érték­bizonyítvány kiadása, tartási szerződéseknél békéltetés, szo­ciális étkezés biztosítása, sző­lő- és gyümölcstelepítés en­gedélyezése. A három év alatt összesen 101 ügynél 39 eset­ben azonnali, 15 esetben há­rom napon belüli, 20 esetben nyolc napon belüli ügyintézé­si időt állapított meg a ta­nács, ezeket többségében tel­jesíteni is tudták. Olyan ese­tekben, amikor a rendkívüli határidő mégsem volt tartha­tó, közrejátszott, hogy az ügy­fél valamelyik társközségben lakott és az ügyintézőnek kör­nyezettanulmányt kellett készí­tenie, vagy a helyszínre kel­lett utaznia. Továbbá a késedelmes dön­téshozatal egyik alapvető oka az is, hogy a beadványok sok­szor hiányosak voltak, és a pótlásuk mindenképp nyújtot­ták az ügy lezárását. Ide tar­tozik még, hogy egyes esetek­ben az elöljáróságok dönte­nek, máskor pedig szükség van a javaslatukra, egyetérté­sükre. Az elöljáróságok eset­leges késlekedése ugyancsak az ügyintézési időt hosszabbí­totta meg. Nem elhanyagol­ható tétel, hogy egyes ügyek­ben nem a szakigazgatási szerv hozta meg a döntést. Például a szociális ügyek egy része a gondozási központ­hoz került, az adóügyek bizo­nyos hányada más adóható­ságokhoz. 1988-ban az ügyfélforgal­mat is felmérték. Eszerint leg­több határozatot az építési hatóság hozta, szám szerint 280-at. Ebből 148 esetben há­rom napon belül született döntés, 79 esetben pedig nyolc napon belül. A három­napos határidős ügyintézésnél az építést követi az iporható- sági ügyek, majd a gyám­ügyek és a szociális ügyek mennyisége. Az összegzés végül is azt mutatja, hogy a pécsváradi kísérlet bevált: az esetek dön­tő többségében három, öt, il­letve nyolc nap alatt sikerült -meghozni a döntést. A vb a tanácsrendelet módosítását ja­vasolta: ahol az lehetséges, legyen még ennél is rövidebb az ügyintézés ideje. Ó. Zs. A PSV küldöttgyűlésén megválasztott új igazgatónak dr. So- mogyvári Róbertnek (balról) elsőként dr. Csaba István gratulál ■1 w llj igazgató a Pécsi Sütőipari Vállalatnál Marad a fogyasztói szemlélet a városért A Pécsi Sütőipari Vállalat (PSV) október 19-i küldöttgyű­lésén az év végével nyuga­lomba vonuló dr. Csaba István utódául öt évre 35:1 arányú szavazással dr. Somogyvári Ró­bert igazgatási-jogi osztályve­zetőt és szb-titkárt választották meg igazgatónak. Dr. Csaba Istvánt kilenc éve nevezték ki, s azóta ellátási színvonalban, választékban, minőségben és gazdálkodás­ban nagyot fejlődött a válla­lat. Tudom: egy fecske nem csinál nyarat. De egy ember ötleteivel, magas szintű kö­vetelményrendszerével egy mi­nőségi változásra kész kollek­tíva élén csodákra képes. A tények önmagukért be­szélnek. Mi volt kilenc éve? — Két­fajta kenyér, 17-féle finom pékáru, zsemle, kifli és zsem- lecipó jelentette akkor a vál­lalat teljes választékát. Mit kínál ma naponta a PSV? - Húszféle kenyeret, 27-féle finom pékárut és 8-10- féle fehérárut, vagy 80-féle cukrászterméket és országos gyártói a Coelipón (a lisztér­zékenyeknek készülő) lisztnek. A dolgozók átlagkeresete megközelíti a 120 ezer forin­tot. Már megszokott a nyere­ségrészesedés és a minden kényelemmel ellátott vállalati üdülő Zalakaroson. A vállalat termelési értéke is megkétsze­reződött, míg a nyereség a nyolcszorosát is meghaladja. Stabilitásuk jellemzésére még egy lényeges adat: a mintegy 225 millió forint értékű válla­lati vagyon egyharmadát te­szik ki az értékpapírok és a tartós betétek. Dr. Csaba István a Ter­mékforgalmi Vállalat kereske­delmi osztályvezetőjeként ke­rült a vállalat élére.- Határozott elképzelésekkel jöttem ide, alapvetően úgy, hogy megőrizzem a fogyasztói szemléletemet. Ennek érdeké­ben célul tűztem ki, hogy a lehető legrövidebb időn belül bővítsük a választékot, javítsuk a minőséget, s minél gazda­ságosabban dolgozzunk a vá­ros megelégedésére . . . Úgy vélem, ezeket nagyjából sike­rült megvalósítanunk — mond­ja elégedetten. A pontosság, az udvarias­ság éppúgy jellemzője, mint szemtől szembe vállalt véle­ményütköztetés és a hirtelen harag is, ahogy robbanni ké­pes, ha trehányságot tapasz­tal ...- Eleinte nagyon nehéz volt megértetni az emberekkel: nem igaz, hogy a kenyérgyár csakis egyfajta kenyérre képes. Nagy úr a kényelem megszo­kása. Ha nem tartok ki a vá­lasztékbővítő terveim mellett, ha nem nyerem meg a dolgo­zóinkat, ha nem követelem meg a fegyelmet és a gyártá­si biztonságot mindenkitől, ha ... — mosolyogva legyint — túl sok volt a „ha". Szeren­csére elhitték, hogy a város­nak és nekik is megéri. S valóban megérte. Nem mindenki szemében volt népszerű? Nem, mert kö­vetelt és elvárt. Elveiben egy­aránt vállalatvezető és fo­gyasztó maradt. Felvetése ész­szerű: Az állami vállalat miért ne tudná azt produkálni, mint egy jó maszek pékség? A ter­mékeikre a szabványnál is szigorúbb háziszabványt veze­tett be, és kérte a boltokat, hogy a háziszabványban elő­írtaknak nem megfelelő termé­keiket küldjék vissza. A har­madik: 4—5 milliós költséggel elérte, hogy valamennyi ter­mékük konténerben vagy la­pos rekeszben kerül ki a bol­tokba. Pedig így o gépkocsik­ra pakolható áru mennyisége majd egyharmadával csökkent. „Úgy kapja meg a vevő a portékáinkat, ahogy azok el­készülnek". A vállalat egyet­len Volgáját vagy húszán ve­zetik, tehát nincs külön válla­lati sofőr... A körleti rend és tisztaság, a higiéniai követel­mények maradéktalan betartá­sa . . . A dohányzás száműzése és a teljes alkoholtilalom. („Még igazgatói repiben sincs nálunk alkohol" — mondja de­rűsen.) — Nem táj megválni a vál­lalattól? — Tettem a dolgomat egy nagyon jó csapatban ... Örülök, hogy ilyen eredménye­ket értünk el és hogy mindent magunknak köszönhetünk. Jó érzéssel és derűsen megyek nyugdíjba. Dr. Somogyvári Róbert több mint két évtizede került a vál­lalathoz jogtanácsosnak. Szb- titkárként egyenrangú partner­ként vehetett részt a vezetés­ben. Igazgatói pályázatában a különféle ígéretek így foglal­hatók össze: olyan igényesen és eredményesen tevékenyked­ni, mint az előd, s ha lehet még jobban ... Ez a „még jobban" sem kis feladat. Az mindenképp a fogyasz­tóknak ígér előnyöket, amivel még kiegészíti igazgatói prog­ramját: — Az alacsonyabb árfekvésű termékek választékát igyek­szünk bővíteni. Csak annyi többletköltséget akarunk áthá­rítani a fogyasztóinkra, melye­ket az alapanyag-, energia- és egyéb áremelkedések követ­keztében mi már végképp kép­telenek leszünk „lenyelni". A fogyasztó legfeljebb csak azon vegye észre az igazgatóváltást, ha még jobbak a termékeink. Murányi László

Next

/
Thumbnails
Contents