Dunántúli Napló, 1988. december (45. évfolyam, 334-363. szám)

1988-12-27 / 359. szám

Mesél a magyar „sxtarbíro” Már próbálták „megkenni'' Törökországban titkosrendőr vigyázott rá — Ajándékozásban nagyok a szélsőségek A szerencsésebbek élő­ben, a kevésbé azok a tv képernyőjén csak azt lát­ják, hogy a válogatott és nemzetközi kupamérkőzése­ken a harmadik országbeli játékvezető levezeti a talál­kozót, aztán visszamegy az öltözőbe és eltűnik. De hogy előtte és utána mi történik vele, arról keveset hallani. • Erről Hortmann Lajos külö­nösen sokat tud. Ő most a magyar „sztárbíró”, sok­szor foglalkoztatják külföldi pályákon. — Kicsoda is ön, Hart­mann úr? — Negyvenegy éves va­gyok, a foglalkozásomat tekintve elnökhelyettes egy mélyépítő kisszövetkezetnél. 1984. január elseje óta va­gyok FIFA-játékvezető. Az­óta 26 mérkőzést vezettem külföldön, 19-szer voltam ugyanott partjelző.- Kezdjük azzal, hogy a FIFA-keretböl kijelölnek va­lakit egy európai kupa­mérkőzés levezetésére. ~ — Négy példányos a já­tékvezetői küldés. Egyet- egyet kap az MLSZ, a mér­kőzést rendező egyesület, annak labdarúgó szövetsé­ge és a játékvezetői ellenőr. Ezen rajta van a szálloda neve, ahol a bíró lakni fog, és az, hogy ki hol fogja várni. Mi csak repülővel vagy vonaton, (de utóbbin I. osztályon) utazhatunk a helyszínre, személygépkocsi­val tilos. A reptéren, a pá­lyaudvaron aztán már vár valaki. Ennek a kísérőnek végig a játékvezetővel kell lennie, mivel egy kicsit biz­tonsági ember is. Engem egyszer Törökországban Így egy titkosrendőr kalauzolt. A kísérők programról is gondoskodnak, hogy minél kevesebb időt töltsünk a hotelben. Ami csak I. osz­tályú lehet, a vezető bíró­nak külön szobát kell biz­tosítani; a partjelzők lak­hatnak együtt is. Különben a mérkőzés előtti napon kell odaérnünk az illető városba, és a találkozó utáni napon eljönni. Ez alól kivétel Albánia, ohon- nan a vasárnapi meccs után csak pénteken lehet elutazni, mert akkor indul a következő repülőjárat kül­földre. — Mennyiért lúj ön kül­földön? — Akár serdülő válogatott mérkőzést, akár világbajno­ki döntőt vezet valaki —. ingyen. Nem a találkozón való közreműködést hono­rálják, hanem napidíj jár nekünk. Ez 175 svájci frank naponta, plusz megtérítik a taxi- és egyéb költségein­ket. Az összeget a rende­ző klubnak előre, a megér­kezés napján kell kifizetnie. A szocialista országokban nem svájci frankban, ha­nem az adott ország pénz­nemében fizetnek. Emiatt kimondottan rosszul járunk például a Szovjetunióban, ahol 1 svájci frankért 42 kopejkát adnak.- Próbálták már „meg­kenni"?- Kísérletet tettek már rá, még ha burkolt célzás is volt. Valamilyen módon minden klub próbálkozik va­lamivel. Ha ilyen szóba ke­rül, gyorsan más mederbe szoktam terelni a beszél­getést, Ilyenkor észbe kap­nak.- Azért csak megajándé­kozták már ezzel-azzal. ..- Persze. Az ajándékozás­ra a nagy szélsőségek a jellemzők. Kaptam már EB-selejtezőn jelvényt (a svédektől). Ez az egyik véglet. A másik: Nyugat- Berlinben, a négyes válo­gatott tornán, komplett já­tékvezetőfelszerelést adtak, amit nem kértek vissza. Általában pohárkészletet, mezt, kulcstartót, sport­táskát szoktak ajándékozni. Érdekességként említem, hogy az albánok mennyire fejlődőképesek. Amikor elő­ször voltam náluk, egy jel­vényt tűztek a kabátomra. Másodszorra már kis zászló is dukált. Legutóbb pedig két üveg konyakkal, egy karton cigarettával és egy pipával leptek meg.- Mennyire kell egy já­tékvezetőnek tudni a nyel­veket?- Középfokon beszélek németül, de ez nem jelenti azt, hogy csak német nyelv- területen bíráskodhatok. Ha kell, tolmácsot adnak mel­lénk a megérkezéskor. Ez a gyakoribb. Horváth László TOTO 1. Char'tton-Arsenal 2-3 2 2. Derby-Liverpool 0-1 2 3. Everton—Middlesbrough 2-1 1 4. Manchester United— Nottingham 2-0 1 5. Tottenham—Luton 0-0 X 6. Wimbledon—Mi II wall 1-0 1 7. Aston Villo—Queen,s Park 2-1 1 8. Southampton-Coventry 2-2 X 9. Norwich-West Ham Törölve 10. Sheffield Wednesday­Nowcastle 1-2 2 11. Leeds—B lackburn 2-0 1 12. Oldham—West Bromwich 1-3 2 13. Stoke City— Manchester City 3-1 1 Pótmérkőzések: 14. Chelsea—Ipswich 3-0 1 15. Watford-Portsmouth 1-0 1 16. Brighton—Crystal Palace 3-1 1 Á világ sportja • SZARAJEVÓ: Április 24. és 30. között rendezik meg a sportlövő-világbajnokságot Ju­goszláviában. Az 1984-es téli olimpia városá'ban több mint félszáz ország 800 sportlövője méri össze tudását. Kilenc nemzet • mór visszaigazolta részvételét, s azok sorában Magyarország is ott található. 0 BAGDAD: Ismert, a Nem­zetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) újra engedélyezte, hogy a nemrégiben egymással há­borúzó Irak ér Irán ismét sa­ját pályáján játszhasson. Az irakiak már kedden élnek ez­zel a lehetőséggel, amikor Kuvait nemzeti legjobbjait fo­gadják. A sietség érthető, hi­szen Irak válogatottja január 27-én Katarral világbajnoki se­lejtező mérkőzést vív. Van Bastené az aranylabda Polgár Zsófia és Judit: korosztályos „aktív” világbajnokok Tö'bb hetes mexikói ver- senykörút után hazaérkezett a Polgár család. A sorozat leg­fontosabb állomása a csendes- óceán parti üdülőhelyen, Ma- zatlanban rendezett aktív- saklcvilágbajnokság volt, ame­lyen a két .fiatalabb lány, Zsófia és Judit egyszerre két kategóriában vett részt. A viadal párhuzamosan folyt, naponta a páros órákban a felnőttek, a páratlanokban az ifjúságiak játszmáit rendezték, így tehát Zsófia és Judit gya­korlatilag reggeltől estig a táblák mellett ült, ami nem mindennapi szellemi és fizi­kai megerőltetést jelent — különösen néhány nappal a szaloniki sakkolimpia után . .. A felnőttek mezőnyében — amint azt már korábban kö­zölte az MTI —, az alábbi sorrend alakult ki az élen, a rájátszás megkezdése előtt: 1—4. Karpov, Gavrikov, Vá­gányán (szovjet), Dlugy (ame­rikai) 9-9, 5-10. Elveszt, Tuk- makov (szovjet), Kállai Gábor (magyar), Dzindzihasvili (ame­rikai), Bischoff (nyugatnémet), Torre (fülöp-szigeteki) 8,5-8,5, 11. Kuzmin (szovjet) 8, 12— 25. ...Polgár Zsuzsa, Polgár Judit, Sax Gyula, Adorján András, Csőm István .;. 7,5- 7,5, ...Polgár Zsófia 6 pont. A felnőtteknél Zsófia töb­bek között legyőzte az egyko­ri világnagyság, s még ma is 2560 Élő-ponttal rendelkező dán Larsent, Judit pedig sö­téttel a kanadai Ivanovot, az idei New York-i nyílt verseny győztesét. Indult a női sakk- világbajnoki döntő J<ét részt­vevője, a szovjet Csi burda- nidze és Joszeliani is. Előbbi 6, utóbbi 5,5 pontot gyűjtött. A svájci rendszerű viadalon Polgár Judit Csiburdanidzével találkozott, s bár két gyalog­előnye volt az olimpia leg­eredményesebb sakkozójának, végül döntetlenre rontotta az állást. Zsófia viszont legyőzte Joszelianit. Szombaton délután, még a karácsonyi ünnepek kezdete előtt teljes fordulót bonyolí­tottak le az egyik észök-ame- rikci profi jégkorongliga, az NHL bajnokságában. A hiva­tásosok fittyet hánytok a szent­estére, a szeretet ünnepére, két találkezón különösen ki­rívó rendbontások történtek. A Pittsburgh—New Jersey, 2-2- re végződött összecsapáson Rób Brown, a Pittsburgh 20 éves csatára (35 mérkőzésen 25 gólt lőtt, 36-ot előkészí­tett) szóvá Itsába keveredett Jack O’Callahan védővel. A jóval súlyosabb védőjátékos A 20 éven aluliak versenyét a lehetséges 13-ból , megszer­zett 12,5—12,5 ponttal Polgár Zsófia és Judit nyerte, holtver­senyben. A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy ez utóbbi mezőny nem volt túl­ságosan erős. A rendezők Zsófiának az aktív-sakk 20 éven aluli világbajnoka dip­lomát adták, Judit ugyanezt kapta, csak éppen a 16 éven aluliaknak szóló felirattal. A világbajnokság után a Polgár lányok Mexikóváros­ban szimultánokat adtak, s bemutatókat tartottak. alaposan helybenhagyta Brownt, akit lépsérüléssel szál­lítottak kórházba. A Chicago- Detroit mérkőzésen az ered­ményt szemlélve (7-2) a két együttes nem volt azonos súlycsoportban, ám hogy még­is komolyan vették a két pont sorsát, arra jellemző: a má­sodik és harmadik harmad­ban 15 verekedést kellett megakadályozniuk a bíróknak a jégen. így nem csoda, hogy az összecsapás három és fél óra hosszat tartott. Az emlí­tett tumultuózus jelenetek fő­szereplőinek a bírók 308 bün­tetéspercet osztottak ki. Hétfőn Párizsban tartották a France Football című lap 1956 óta megrendezett vá­lasztásának díjkiosztó ünnep-- ségét, amelyen hagyományo­san Európa legjobb labdarú­góit köszöntik. Az aranylab­dát 1988-ban a holland Mar­co van Basten érdemelte ki, elsöprő különbséggel megelőz­ve klub- és honfitársait, Ru­ud Gullitot és Frank Rijkaar- dot. Első ízben fordult elő, hogy a képzeletbeli dobogón egy nemzetbeli, ráadásul egy klubban szereplő labdarúgók állhatták. A jelek szerint a szakírókra nagy hatással volt a holland válogatott Európa- bajnoki győzelme, ugyanis az első ötbe még egy német- alföldi került, Ronald Koe- mart, a PSV Eindhoven vé­dője személyében. A 24 éves van Basten, aki az NSZK-beli EB-döntőn öt gólt szerzett, a harmadik holland ezen az előkelő lis­tán. A legendás Johan Gruyff 1971-ben, 1973-ban és 1974­ben kapta meg az arany­labdát, Ruud Gullit 1987-ben volt az első. Az év labdarúgója választás élcsoportja: 1. Marco van Basten (holland, AC Milan) 129 pont, 2. Ruud Gullit (hol­land, AC Milan) 88, 3. Frank Rijkaard (holland, AC Milan) 45, 4. Alekszej Mihajlicsenko (szovjet, Dinamo Kijev) 41, 5. Ronald Koeman (holland, PSV Eindhoven) 39, 6. Lothar Matthäus (nyugatnémet, Inter- nazionale) 10. Büntetésrekord a jégen AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőtizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- forint, negyedévre 129,- forint, egy évre 516- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Elindult a konvoj Vasárnap, közép-európai idő szerint hajnali 5 órakor Párizsból elindult a hírneves^ egyben a világ legveszélye­sebb sporteseményének tar­tott Párizs-Dakar rallye me­zőnye. A legutóbbi hasonló eseményen előfordult számos haláleset miatt a rendezők 602 indulóról 396-ra csökken­tették a versenyzők számát, így azután 241 versenyautó, 155 motorkerékpár és 76 ka­mion vágott neki a hosszú, hárortihetes, 10 000 kilométe­res maratoni vetélkedőnek. Érdekesség, hogy a rallye történetében először kezdődött el karácsonykor a vetélkedés, a múltban mindig az új év első napján ültek volánhoz vagy nyeregbe a vállalkozó kedvűek. Az idei első szakasz végcélja Barcelona (1120 ki­lométer a megteendő táv), majd Spanyolországban be­hajóz a mezőny, és Tunéziá­ban folytatja küzdelmét. Ere­detileg úgy volt, hogy a hat afrikai országot érintő rallye részese Algéria is, de mivel ott Októberben nem volt ép­pen kedvező a belpolitikai helyzet, a rendezők törölték Algériát. Helyére szinte habo­zás néfkül jelentkezett Líbia. Hogy a 10 000 kilométeres, jórészt a sivatagon keresztül vezető út nem veszélymentes, arra bizonyíték a legutóbbi rallye hat halálos áldozata. Statisztikusok jegyzik, hogy eddig összesen 26 versenyző és néző lelte halálát a Pó- rizs^Dakar rallye küzdelmei során. Ritkaságszámba menő eset fosztotta meg a jól megérde­melt győzelemtől a finn autós Ari Vatanent, aki 1988 ja­nuárjában óriási fölénnyel ve­zetett. Az utolsó szakaszt megelőzően a 36 éves pilóta Peugeot 405-ös gépét Mali­ban egyszerűen ellopták. Va- tane.n nem hagyta magát, ■másfél órás keresgélés után egy szeméttelepen megtalálta Peugeot-ját. Haladéktalanul az utolsó szakasz rajthelyére robogott, de a szervezők saj­nálattal közölték vele, hogy elkésett. így azután az autós elsőség szintén finn sportoló, Juha Kankkunen tulajdona lett. Ő azonban nem volt haj­landó az ünnepélyes ered­ményhirdetésen megjelenni, így tiltakozva ezért, mert sze­rinte Vatonennel alaposan el­bántak a szervezők. „Idegenlégiósként" külföldön Nagy sikk mosanában kül­földön futballozni, vagyis az anyaországtól távolabb meg­keresni a labdával a kenye­ret. Most már olyan orszá­gokban is megragadják a lab­darúgók a vándorbotot, ame­lyekben mindig is jól meg­fizették a futballistákat. Pél­da erre az NSZK. Csak onnan 27-en keresnek anyagi és er­kölcsi boldogulást focival a hazájukon kívül. De nézzük sorjában az „exportáló” or­szágokat. (Csak a nevesebb és engedéllyel külföldön fut- ballozókat vettük figyelembe.) A listavezetők a jugoszlá- vok, 71 játékossal. Utánuk a hollandok jönnek 39-cel, a dánok 30-cal, a brazilok 29- cel. (Mivel éppen az utóbbi időben szinte válságossá vált a helyzet sok brazil klubban, onnan az export hamarosan még nagyobb lesz. Csak Por­tugáliában 30 futballista kilincsel, hogy szerződéshez jusson.) A németek és az an­golok 27-27-tel következnek. Nő a külföldön játszó argen­tinok és kínaiak száma is. Ezzel szemben erősen meg­csappant, mi több, megszűnt az idegenlégiós invázió né­hány európai országból. Amióta Piatini hazament Olaszországból Franciaország­ba, csak két francia maradt külföldön. Ugyanakkor az ola­szok és a ' spanyolok elérték, hogy senki se szegődjön tő­lük más országba. A listavezető jugoszlávok közül Törökországban 15-en, Ausztriában 14-en keresik a kenyerüket futballal. Portugá­liában és Svédországban vi­szont csak 1-1 jugoszláv ját­szik, Angliában és Hollandiá­ban egy sem. Sokan közülük már kettős állampolgársággal rendelkeznek. Ök a külföldi klubok számára megszűntek külföldinek lenni. Belgiumban például négyévi játék utón minden játékosnak automa­tikusan belga állampolgársá­got adnak, ha kéri. Ami a magyarokat illeti, az MLSZ-től kapott tájékoztatás szerint 13-an kergetik a lab­dát külföldön profiként, 37-en pedig amatőrként (jobbára Ausztriában). Czigány már nem kell a PMSC-nek A Videoton szabadlistára tette három labdarúgóját, Czigányt, Sípost és Magyar Zsoltot. Az ügynek pécsi vonatko­zása is van: Czigányt a nyá­ron szívesen látták volna a PMSC-nél is, ám ő inkább a Videotont választotta. Magyar Zsoltot maga a székesfehér­vári klub ajánlotta a PMSC- nek, amikor az a felfüggesz­tések miatt meggyengült. De ez az ajánlat hidegen hagyta a piros-fekete vezetőket.- Nem is tudjuk, de nem is akarjuk idehozni Czigányt. Ko­rábban tényleg volt szó róla, még a nyáron, de akkor so­kat kért. Most, hogy újra sokan lettünk, játszhatnak a régiek, már nem aktuális a kérdés. Meg aztán milliókba kerülne nekünk az átigazolá­sa, ennyit egyébként sem tud­nánk áldozni rá - mondotta dr. Tüske Csaba, a PMSC technikai vezetője. A legújabb híreink szerint Czigány iránt a Haladás és az MTK-VM érdeklődik. minden kedves vásárlójának a TITÁN Kereskedelmi Vállalat kiskereskedelmi egysége: * & 12. sz. vas-műszaki szaküzlet Pécs, Kossuth L. u. 63. 13. sz. gázkészülék szaküzlet Pécs, Kossuth L. u. 34. 15. sz. TITÁN áruház Pécs, Verseny u. 21. KERESKEDELMI VÁLLALAT + 4

Next

/
Thumbnails
Contents