Dunántúli Napló, 1988. december (45. évfolyam, 334-363. szám)
1988-12-15 / 348. szám
1988. december 15., csütörtök Dunántúlt napló 3 Ifit a A szembenézés igényével Határozott tiltakozás A pécsi Kodály Zoltán Gimnázium az alábbi levelet küldte szerkesztőségünknek: Határozott tiltakozás Czuczor József cikkével kapcsolatban. A cikk hangneme, értékelése, képe elfogadhatatlan: 1. Az általánosítás ilyen foka, jellege ellentmond az alapvető józanságnak, mindenféle létező ellentmondás ellenére sem lehet így kijelentést tenni egyetlen jelenséggel, társadalmi ténnyel, bonyolult szervezettségű csoporttal kapcsolatban. 2. Azaz: ítélet csak analízis, összevetés, mérlegelés stb. után tehető, amely egyúttal azt is jelzi, hogy a megnyilat- kozónak van koncepciója a tárqyáról. Az „Évek óta tart a pedagógustársadalom munkalassító sztrájk ja"-fé le mondatok a fenti igénnyel nehezen közelíthetők meg. 3. A sztrájk, sztrájkjog kérdése, hasznossága egyértelműen nehezen ítélhető meg (a mai bonyolult helyzetet is figyelembe véve), de a megítélés kizárólag a törvény által biztosítottak felől lehetséges 'bármely réteg, csoport vonatkozásában is. Éppen Czuczor József írását olvasva ismét elővettem Beke Kata: Jelentés a kontraszelekcióról című könyvét. Azonosságokat véltem felfedezni bennük. Mindkettőre bólogattam: tökéletes, tényekre épülő diagnózis. A beteg még él, de sürgős segítségre szorul. Hozzáértő kezek gyors beavatkozására. Erre ma: a betegágynál állók sűrű magánpanaszait olvasom válaszként, akik illetlenül elfelejtik a beteg agonizáló sá t. Én a fent idézett kollégákkal értek egyet. Idézem Bekét: „Sokkal nagyobb a baj, sokkal fontosabb dolgokról van immár szó, mint presztízs szempontokról, kdlönféle céhek és lobogók becsületéről, partikuláris érdekekről, személyes hiúságról. Mindannyiunk dolgáról van szó, az ország szürkeállományáról, egyáltalában nem távoli jövőnkről - ha tetszik: egyetlen lobogóról." Másutt: „Mégis: él és dolgozik csöndben közöttük egy kisebbség — néhány ezren? néhány tízezren? ez nem tudható —, akik a mérhetetlenül nehéz körülmények között is hűek a mesterség méltóságához, akik embernek és tanárnak egyaránt nagyszerűek, ezért ilyen összefüggésben érthetetlen a kategória, fogalom felvetése, nem beszélve megbélyegző értelmű kezeléséről. 4. Nálunk nem folyik lassító sztrájk! Sértő: „...a pedagógusok megbecsülésének elmaradását sirató megnyilatkozás - sajnálkozás és önsajnálat." Nem sírunk, nem sajnálkozunk - követeléseink jogosak. Visszautasítjuk a „passzív pedagógia” módszeréről leírtakat. 44 aláirás A mellékelt felhívást aláírták az Asztalos János Fiúkollégiumban nyolcán, a Nagy Lajos Gimnáziumban 27-en, a Janus Pannonius Gimnázium, ban 36-an, a Vegyi Gépészeti Szakközépiskolában 21 -en, a Komarov Gimnáziumban 41-en, a Széchenyi Gimnáziumban 34-en, a Dolgozók önálló Gimnáziumában négyen, a Radnóti Miklós Szakközépiskolában 26-an, az Építőipari Szakközépiskolában 18-an, a Leőwey Gimnáziumban 53-an. Tiltakozó levelet írtak a Köztársaság Téri Általános Iskola nevelői is. művelt és derék embereket nevelnek, és soha el nem le- lejthetően élnek tanítványaik emlékezetében." Az első idézethez — gondolom - nem kell magyarázatot fűznöm. Az utóbbihoz annyiban, hogy a „kisebbség” szón van a hangsúly. Ugye, az nem vitatható, hogy a kisebbség nem azonos a tömeggel. A kisebbségre bízott gyermekeink irigylésre méltók, mert ők vannak kevesebben, ők - bár ma még nem tudják — kiváltságosok. S a többiek? Talán őlk sem tudják: ők a kontraszelektáltak tanítványai. Azo'ké, akik jó- szándékuk, minden törekvésük, mártírkodásuk ellenére öröm- télenek a pályán. És nemcsak a cincogó bér okán, hanem alkalmatlanságuktól. De erről nem ők tehetnek! Lehetnének kiváló könyvtárosok, virágkér- tészek, optikusok, közgazdák, de pedagógusként csak panaszra telik, mert hiányzik valami belőlük, amitől igazi pedagógus az arra termett. (Csak néhány a feltételek közül: nyitott személyiség, emberszeretet, kapcsolatteremtő képesség, az ismeretek átadásának szenvedélye, intelligencia, humorérzék, szuggesztivi- tás.) Barna Viktor állítja, hogy az iskoláinkban tanító pedagógu. sok között arányosan nincs több lezser, nemtörődöm, passzív egyén, mint bármely ágazat, üzem, intézmény dolgozói között. Bizonyára igaza van. De ha nincs több, csak annyi, az már megengedhetetlenül sok, mert hatványozódik. S elérkeztünk az ördögi körhöz: Mitől van más pólyákon is annyi lezser, nemtörődöm egyén? Mert a gyökereknél kezdődik a deformálódás. Már a családban, majd a bölcsődében és így tovább. Neveletlen, türelmetlen, szere- tetlenségben növő, embertársait nem tisztelő, segítő emberektől hogy várhatunk kulturált, empatikus, igényességre törekvő, közösségi ember- palántákat? Ha menekül otthonról a kamasz - bár videóberendezése is van, meg márkás cipője! —, mert a csodatechnika nem alkalmas kamaszsebek gyógyítására, akad-e — tömegesen - „menedéket” nyújtó pedagógus, akihez „megtérhet" egy őszinte, nyugalmas beszélgetésre - oldódni? Hát hol itt a főbűnös? A család? A dolgozni kényszerülő anyák százai? Az ugyanolyan napi gondokkal küszködő, elnőiesedett pedagógus- társadalom? Azok, akik — mint Barna Viktor írja - maguk sem hisznek abban, amit el kellene mondani? Hát igen. Nem az esetenként megtartott rossz órák. okozzák a lassítást, hanem a kívánt minőség hiánya. És nemcsak a pedagógus pályán, hanem minden területen. Ez itt a fő gond, Kedves Kollégák! Sokkal többről van itt szó, mint a pedagógusok presztízséről. Egy egész felnőtt és most növekvő nagy közösség, a magyarság kultúrájáról, emberségéről, szakmaismeretéről, élni- tudásáról egymással, egymásért. Ezért lenne égetően fontos megszívlelni - nemcsak meglehetősen izolált tantestületek, m u n kaközösségek I ő rése i'ből kémlelve — Czuczor József kívánságát, miszerint közös úton járjon a vezetett és a kézen- fogója. Én ezt az össznépes- ségre értem, és aláírom a huszonhét év alatt szerzett bizonyítványomat. „Tanítani csak alkalmas és érdemes személy lehessen. De aztán legyen is része a megbecsülésbe." (Teleki László) Nádor Rudolfné szaktanácsadó, Hosszúhetény és a társadalomtudományi szaktanácsadók munkaközössége Gondolatok a bizonyítványunkról Rendezte: Lengyel György Jelenet a főpróbáról (balról): Jónás Judit, Héjjá Sándor, Sebők Klára és Koszta Gabriella Fotó: Läufer László Sha kespea re-d rá ma a pécsi színházban Shakespeare Antonius és Kleopátra című tragédiáját mutatja be pénteken este a Pécsi Nemzeti Színház. A rendező Lengyel György, a színház új igazgatója, aki ezzel a munkájával mutatkozik be a pécsi közönségnek. Az Antonius és Kleopátra nem szerepelt a színház korábban meghirdetett műsortervében, ezt Lengyel György iktatta programba. Indokolt tehát a kérdés: — Volt-e valami elvi oka vagy személyes motívuma annak, hogy éppen ennek a drámának javára változtatott a műsorterven, s hogy éppen ez lesz az első pécsi rendezése?- Igen, volt. Szeretteim volna, ha a színiház korábban elkezdett Shokespeare-soroza- ta, ez a nemes hagyomány nem szakad meg —’ válaszolja Lengyel György. - Azonkívül: a darab rendezésére két éve készülök, bennem van tehát a megfogalmazás készsége. A pécsi lehetőség ebből a szempontból úgy ért, mint váratlan ajándék, az, hogy a négy főszerepet (Antonius, Kleopátra, Öctavius, Enobar- bus) ideálisan lehet kiosztani, csak fokozta kedvemet. Nem szólva arról, hogy ebben minden férfiszínész játszhat: az arányos foglalkoztatás legfontosabb céljaim egyike.- Hova készült korábban az Antoniusszal?- A szegedi Dóm téren rendeztem volna, úgy, hogy aztán korábbi színházam, a Madách játszotta volna tovább. Bevallom, rettegtem a Dóm tértől, mert bár ebben a drámában nagy tömegeket is lelhet mozgatni, s ilyen értelemben ideálisnak látszik szabad térre, a távolság tönkre is teheti a színészek játékát. Már akkor két szövegvariációval dolgoztam: a másodikban — a kőszínházra gondolva — a premier-plánokra törekedtem, az intim, meghitt pillanatok felidézésére. — A pécsi nézőnek, ha tudja, hogy ez a darab nemcsak római és egyiptomi palotákban, hanem csatameiőkön, tengeri ütközetek helyszínén is játszódik, az jut eszébe: hogyan lehet mindezt egy ilyen kis színpadon eljátszani? — Ügy, hogy játsszák koma ra szí nihil zakba n, szó ba szín - házakban másutt is: nem a zajos külső történés a fontos, hanem ami az emberben lejátszódik. Shakespeare-ne'k ebben a tragédiájában van a legtöbb kép, a legtöbb helyszín, a legtöbb szereplő, és ennek a legkötetlenebb, szinte filmszerű a dramaturgiája. Én most szűkítéssel dolgoztam: elhagytam töredókjelene- téket, más jeleneteket áthelyeztem; szerepeket összevontam, hogy egy-egy figurának hosszabb élete legyen. A második részben sokan visszajönnek a kisebb szerepek alakítói közül más szerepben — ez különben a Shakespeare színházában is szokás volt. — Hány óráig tart ma egy ötfelvonásos Shakespeare- dráma? — Ez két részben most három órán belül van a szokásos ötórás előadástól eltérően. — Mi izgatja a rendezőt Antonius és Kleopátra történetében? — Az, hogy a politika és a magánélet konfliktusa sokkal közvetlenebbül tükröződik benne, mint bármely más tragédiában Sha'kespeare-nél. Az emberi viszonylatok igen bonyolultak, és több oldalról közelíthetők meg. Antonius nagyszabású reneszánsz egyéniség. Annak idején, Július Cézár megölésekor kiváló taktikus volt, ám a hatalom megtartásánál már fontosabb volt számára maga az élet, amelyet Kleopátra testesített meg. Ekkor jött egy feltörekvő, ifjú politikus, Oktavius Caesar, aki a jövő nevében kíméletlenül söpörte el a múltat, de uralkodása alatt Róma aranykora következett be.- Miért Vas István fordításában játsszák a drámát?-Ez a modern fordítás mór az ötvenes évek közepén megjelent, de hagyományosan Mészöly Dezső magyarítását használták. A Vas István-féle fordítás most hangzik el először magyar színpadon.- Milyen tapasztalatai vannak a próbákról?- A napi munka közben szerzett ismereteim a társulatról megerősítették korábbi véleményemet: önállóan dolgozni tudó, találékony alkotótársak vannak itt. Ha néhány hiányzó szerepköri lyukat be tudunk tömni és fiatalokat szerződtetni, az egyik legjobb társulat lehet a pécsi. A szereposztásból: Antonius: Héjjá Sándor, Kleopátra: Sebők Klára, Octavius Caesar: Szegvári Menyhért, Nádházy Péter, Enobarbus: Sípos László, Lepidus: Újvári Zoltán, Octavia: lőréky Zsuzsa, Pom- peius: Bartus Gyula. A díszleteket Fehér Miklós m. v„ a jelmezeket Pilinyi Mária m. v. tervezte. G. T. Ha nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, vajon megnérhetjük-e kétszer ugyanazt a tévéműsort? Azt hiszem, nézője és műsora válogatja. A Magyar Televízióban az ismétléseknek van egy olyan csoportja, amelyik azt a célt szolgálja, hogy pótlólag megnézhessünk egy programot, ha az első sugárzásról lemaradturfk. Ilyenek a politikai- és magazinműsorok ismétlései (A HÉT, a Kék fény, a Parabola újbóli közvetítése), s a játékfilmsorozatok előző folytatásának újbóli sugárzása. Van azonban az ismétléseknek egy másik csoportja, amikor népszerű, vagy annak vélt műsorok, műsorszámök kerülnek újból adásba. Kifejezetten ennék a szükségletnek a kielégítésére jött létre O kívánságpiűsor (az önök kérték), de másutt is gyakori egy-egy részlet, vagy betét megismétlése a nézők kérésére (mint a Zenebutikban, vagy a Szeszélyes évszakaikban). Én ide sorolom a múlt heti és eheti iKi mit tud-gálát is. Itt a közönség újra láthatja a kedvenceit, újra dúdolhatja a csömörig ismert dallamokat, újra hall- 'hatja a betéve tudott poénókat. Ezék az újrázásök arra az igényre épülnék, hogy a néző újból és újból akarja ugyanazt, ugyanúgy látni. Ezek a programok és műsorszámok olyan kanzer- vek, amelyek garantálják az állandóságot. Itt biztos, hogy másodszor, harmadszor, sokadszor is ugyanazt látjuk, amit először is láttunk. Ism. Vannak azonban olyan műsorok is, bár talán helyesebb volna ezeket műveknek, vagy műalkotásök- nók nevezni, amelyek minden újbóli megtekintés után újabb és újabb arcúkat mutatják. Amelyek sohasem az első élményt reprodukálják, hanem mindig mást és mást, s amelyek a nézőt az átalakulás, a színeváltozás élményében részesítik. Itt a néző nemcsak a sugárzott mű megváltozását éli át, hanem a saját magáét is. Ha újra megnézünk egy rendezői filmet, akkor nem az ismétlődés, hanem az átváltozás az élményünk alapja. Ezeket a műveket az ember nem azért nézi, mert ugyanazt, ugyanúgy akarja látni, hanem azért, mert tudja: a kapcsolat közte és a műalkotás között egy szakadatlanul változó, dinamikus folyamat. Az ismétlés monotóniájára és e monotónia élvezetére épülnék a különféle 'bűnügyi sorozatok is, ahol teljesen mindegy, hogy ki a nyomozó, ki a tettes és ki az áldozat. És ugyanígy mindegy, hogy ki a „szappanopera” hőse: Isaura, Philadelphi, Alma, a gengszterözvegyek vagy más. Itt minden ugyanazökból a klisékből, panelekből és közhelyekből áll, s így minden kiismerhető. Olyan ez, mint egy pénzen vett kapcsolat, ahol a vevő ugyanazt igényli, mindegy, hogy kitől. És a másik oldalon: az átváltozó művök esetében olyan ez a viszony, mint egy tartós érzelmi kapcsolat. Ahol az ismétlődésben is a megújuláson, az átalókuláson van a lényeg, azon, hogy egy intim kapcsolatban sem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. M. P. Történészek konferenciája A Dél-dunántúli történészek II. regionális konferenciáját rendezik meg Pécsett, az MSZMP Baranya Megyei Oktatási Igazgatóságán december 17-én és 18-án. A plenáris ülések után, hat szekcióban folytatják a munkát a történészek. A konferencia megnyitóját szombaton 8.30-kor tartják. A plenáris előadások többek között a magyar modernizáció gazdasági és társadalmi tartalékaival, a magyarországi, XIX—XX. századi demográfiai átmenet kérdéseivel, az őstörténetkutatás és a történelmi tudat kapcsolatával foglalkoznak.
