Dunántúli Napló, 1988. november (45. évfolyam, 304-333. szám)
1988-11-05 / 309. szám
Labdarugó ilB l-ll. A neveket még tanulnunk kell Bemutatkozik Újmecsekalján is az új Pécsi MSC Terebélyesedik napról napra a bundaügy, de az MLSZ focival akar feledtetni, ezért a bajnokság folytatása mellett döntött. Ezért a 13. forduló következik a labdarúgó NB I- ben. A párosítás’: MTK-VM— Újpest, ZTE-FTC, PMSC (II.)- Vác, Rába ETO—Siófok, Tata- bánya-Veszprém, Békéscsaba- Dunaújváros, Honvéd (11.)— Halódás (mind szombaton), Vi- deoton-Vasas (vasárnap). * Siófokon váratlanul sikerrel debütált a PMSC-fakó, de csak most jön (sorozatban) a neheze. Ma hazai közönség előtt mutatkozik be a „csikó- csapat”, amelynek játékosai közül sokkal még meg kell ismerkedniük, a neveiket meg kell tanulniuk a szurkolóknak. Mert kevesen hallottak még 10 napja Vókóról, Kocsisról, Mátéról, Berényiről. Dehát ez érthető is, hiszen máról- holnapra kellett szerepet vállalniuk, amely nem is beugrás, hanem - úgy néz ki -, 'jó pár előadáson kell dublö- rösködniük. Három újoncot avatott a pécsi csapat legutóbb, a kezdő 11 átlagéletkora 22 év volt. Különösebben most sem löregszik a társaság, mert a három sérült közül Márton és Palaczky valószínűleg játszik (márpedig ők 22, illetve 20 esztendősek), az idősebb Hámori (32) viszont várhatóan nem szerepelhet. A piros-feketék legtöbbje annyira zöldfülű még, hogy a sió'oki mérkőzés után kapta élete első komolyabb prémiumát. Amikor tavaly kompletten állt fel a PMSC, akkor is csak kín-keservesen tudta legyőzni a Vácot. Bár némileg kicserélődött az akkori vendégcsapat, a régieknek is kemény ellenfele lenne. Mostani újakról nem is beszélve. Az akarattal nem volt baj Siófokon sem, ez lehet most is a legnagyobb adu a pécsiek kezében. A játékosok ígérik: a küzdőszellemük ezúttal is töretlen lesz és ha ez - némi szerencsével és több Bogyay- bravúrral spékelve - legutóbb két pontot hozott, miért ne hozhatna most is annyit, vagy eggyel többet? A pontrúgásokra azonban nagyon oda kell figyelni, mert Balogh, a váciak „Torony” becenévre hallgató csatára fejjel igencsak veszélyes a kapura. Annyit változik a PMSC ösz- szeállítása, hogy Vókó három sárga lapja miatt nem szerepelhet. így kezdenek a pécsiek (zárójelbe tettük érdekességképpen az életkorukat): Bo- gyay (22) - Tomka (21), Már. ton (22), Braun (18), vagy Hámori (32), Palaczki (20), vagy Serényi (21) - Nagy T. (25), Csoboth (23), Czéh (20), Vén (23) - Lehota (25), Balogh (25). Nem lehet rájuk fogni, hogy mindegyikük régi „motoros” lenne, ugye? Horváth László Uhrik kint maradt? Az elmúlt héten a bundabotrány. tette kétségessé, hogy Réti szerepelhet-e még a komlóiak között, ezen a héten pedig újabb játékos vált meg a Bányásztól. Igaz, ő saját elhatározásából. Uhrik érvényes útlevéllel távozott az NSZK-ba, ahonnan telefonon jelezte, nem kíván hazatérni. Az arccsonttörése utáni sérülésből felépült középpályás az elmúlt két fordulóban a Bányász legjobbja volt, s szándéka megmásításához, a legális hazatéréshez is van még 90 napja. így aztán 15-re fogyatkozott a vasárnap a III. kér. TTVE ellen bevethetők száma. A fővárosiak ritka rossz sorozatot tudhatnak maguk mögött, hiszen öt egymás utáni mérkőzésüket vesztették el. A kétszer egymásután nyertes Bányász-játékosok nagyon bíznak abban, ezúttal is kikapnak a vendéglátók. Ehhez Vargáék- nak azt a sokmozgásos, szélekre épülő játékot kellene megismételniük, amit legutóbb a Dorog ellen bemutattak. Boday Ferenc szakosztályigazgató egy atlétikai versenyhez hasonlította az őszt. Ebben a „tülekedésben" a Komló eddig az élboly mögött haladva figyelte, mit is tesznek a többiek. Most jön az igazi hajrá, s az utolsó három fordulóban a táblázat hátulján található III. kér., a Sopron és a Tapolca ellen olyan finist szeretnének kivágni, amellyel fel lehet kapaszkodni a dobogóra. Az első lépést a Tó- bit - Hammer, Vukmann, Cal- lai, Andreidesz - Katona, Ti- gyi, Jurin, - Takács, Hüber, Varga tizenegy próbálja megtenni vasárnap Budapesten. G. G. Á Pécsi MSC elnökségének 1988. november 4-i határozata 1. A PMSC elnöksége és labdarúgó szakosztálya — az NB i-es vesztegetési üggyel kapcsolatban a leghatározottabban elhatárolja magát az ilyen sportszerűtlen magatartástól, és elítéli mindazokat, akik részesei az ügynek. 2. Tudomásul veszi az ügyvezető elnök intézkedését, melyben az ügyben érintettekkel kapcsolatban fegyelmi eljárást rendel el. 3. Az elnökség a labdarúgócsapatnál a csapatépítési munkát ítéli most a legfontosabb teendőknek, ezért felhívja figyelmét e munka elsődlegességének biztosítására. 4. Az elnökség bízik az ügyben nem érintett játékosok és főleg fiatal labdarúgóik klubszeretetében, e feszült helyzetben tisztes helytállást kér tőlük. Biztosra veszi, hogy a labdarúgást szerető szurkolók mellettük állnak, és segíteni fogják őket a visszalevő mérkőzéseken. 5. Az elnökség tudomásul veszi, hogy Dobány Lajos — a ZTE-nél elkövetett vesztegetési ügy gyanúsítottjaként — munkaviszonyát megszünteti. Csak a győzelem az elfogadható- Csurgón kellemetlenül érintett a 'csapat teljesítménye. Sokkal többet vártam a fiúktól, és remélem, hogy hamarosan, illetve mór vasárnap délután visszatérnek a régi stílusukhoz s győzelemmel feledtetik a csurgói kisiklást. Csakis a győzelem az elfogadható az Oroszlányi Bányász ellen lejátszandó mérkőzésen — nyilatkozta pénteken délNovember 5-, szombat. Labdarúgás. NB I.: PMSC—Vác, Újmecsekal ja, 13.00. Tartalékbajnokság: PMSC—Vác, Újmecsekal ja, 11.00. NB III.: K Honvéd-Siklós, Kaposvár, 13.00. Megyebajnoksáq: P. Kinizsi—PEAC, Kovácstelep, 10.30. Steinmetz SE—Somberek, Postás-pálya, 10.30. PVSK—Beremend, Vasútpálya, 10.30. P. Gázmű—Harkány, Gázrftű-pálya. 10.30. Kosárlabda. NB I. férfiak: Hódmezővásárhely—PVSK, Hódmezővásárhely, 17.00. P. Postás—Pét, NB II. férfiak, Komarov Gimn., 11.00. Kézilabda. Területi férfi juniorválogatottak tornája, Komló, városi sportcsarnok, 9.00. Nov. 7. Kupa úttörőtorna,, Pécs, városi sportcsarnok, 8.0Ó.* Sakk. Tenkes Kupa, Harkány, ÁG-üdülő, 14.00. November 6., vasárnap. Labdarúgás. NB II.: Mohács- Oroszlány, Mohács, 13.00. III. kér. TTVE—Komló, Budapest, 13.00. NB III.: Dunaföldvár—Szigetvár, Dunaföldvár, 13.00. Bonyhád-Mázaszász- vár, Bonyhád, 13.00. Sellye—Marcali, Sellye, 13.00. Paksi Atom—Boly, Paks, 13.00. Megyebajnokság: Zsol- nay SK-PBTC, Porcelángyár-pálya, után Bözsöny János, a Mohácsi Újbarázda Tsz SE labdarúgó-csapatának edzője. A szakvezető elmondta: nehezíti a helyzetüket, hogy Martina továbbra is sérült, és ugyancsak a sérültek listáját szaporítja a héten Bendes is. Bonyolítja a helyzetet, hogy Kovács 1. begyűjtötte harmadik sárga lapját, Így ő sem lehet ott a vasárnapi mérkő10.30. Újpetre—P. Postás, Újpetre, 13.00. Szajk—Vasasi B., Szajk, 13.00. Geresdlak—Szent lőri ne, Geresdlak, 13.00. Szabadidős sport. Olimpiai napok őszi túrája, rajt: Bártfa u. iskola, 8.30. Kézilabda. Területi férfi juniorválogatottak tornája, Komló, városi sportcsarnok, 9.00. Nov. 7. Kupa úttörőtorna, Pécs, városi sportcsarnok, 9.00. Teke. ,.November 7." emlékverseny, Építők-pálya. 9.00. NB II. férfiak: P. Gázmű—Zalaegerszeg, Épí- tők-tekecsarnok, 10.00. Vívás. ,,November 7." emlékverseny, TÁSI-terem, 9.00. Asztalitenisz. NB II. férfiak: . PEAC-Zöldért—Bp. Spartacus, Eqye- temi sportcsarnok, 11.00. November 7., hétfő. Kosárlabda. NB I. nők: PVSKBEAC. Pécs, városi sportcsarnok, 16.30. Kézilabda. Területi férfi juniorválogatottak tornája. Komló, városi sportcsarnok, 9.00. Sakk. Tenkes Kupa, Harkány. ÁG- üdülő, 14.00. Lábtenisz. MÉH Kupa nyílt verseny, Nevelési Központ, 8.00. zésen. Mindezek után, a következő csapatot jelölte meg pályáralépőként: Antal - Kó- fiás, Katona, Rumszauer, Reit — Kovács L., Óbert, Biró — Ratting, Hrotkó, Csibi. A szakvezető őzt várja, hogy ez a csapat ugyanazt ismétli majd a hazai közönség előtt, amit a Csepel ellen az első félidőben produkált. K. L. Sakk Tenkes Kupa Tenkes Kupa nemzetközi verseny, Harkány. Az 1. fordulóban az esélyesek győztek, a 2.-ban sok döntetlen született. A PMSC két fiatal mesterjelöltje, Böröcz és Horváth P. a 100 százalékosok között van, ez kellemes meglepetés. Érdekesebb eredmények. Az 1. fordulóból: Juhász (Komló)—Bronstein (szovjet) 0-1, Sejtlin (szovjet)—Abo- nyai 1-0, Habischbi (NSZK-beli)- Luther (NDK-beli) 0-1. A 2. fordulóból: Luther—Forgács 1-0, Kórsa— Iván A. 1-0, Polgár-lványi 1-0, Becher (NSZK-beli)-Heimrich 0-1, Bronstein-Vadász döntetlen. Az élcsoport állása: tizen állnak az élen, 2—2 ponttal. Tudósítóinkhoz! Kérjyk a tudósítóinkat, hogy a november 6-i NB lll-as és megyebajnoki labdarúgó-mérkőzésekről a lefújás után adják le tudósításaikat a szokott formában. Szerkesztőségünk sportrovata és gépirószobá- ja aznap 15—17 óra között ügyeletet tart. Sporttudományos ülésszak Mohácson A sport, a politika, a gazdaság és a tudomány sokoldalú összefüggésének elemzésével folytatta tegnap a munkáját Mohácson, az MTA pécsi Akadémiai Bizottságának sportbiológiai munkabizottsága és a MISO által rendezett kétnapos sporttudományos ülés. A szekcióüléseken elhangzott 30 előadás után dr. Nádori László egyetemi tanár, a biológiai tudományok doktora foglalta össze az előadásokon elhangzottakat. Dr. Nádori László elmondta: — A konferencia jól szolgálta a területen dolgozók tudományos kutatásainak eredményeit, újabb ösztönzéseket adott a későbbi munkákhoz. A rendezők kifogástalan körülményeket biztosítottak a munkához, amiért köszönetünket fejezzük ki a házigazdáknak. A két bevezető előadás is megfelelő alapot biztositott a sokoldalú gondolkodás hasznosítására. Az elhangzottak alapján megállapítást nyert: beigazolódott, hogy a tudomány eredményeit még mindig nem használjuk fel a lehetőségeknek megfelelően. Bizonyította ezt dr. Fendler Kornél és dr. Katies László előadása, akik a magyar cselgáncs válogatott mellett végzett munkájuk eredményeiről, illetve az azzal bizonyított lehetőségek kihasználatlanságáról számoltak be. Egyöntetűen állást foglaltunk a legkisebbekkel való foglalkozások szükségességében. Azok uqyanis szinte kimeríthetetlen tartalékaink. Ezt igazolta dr. Kiss Sándor különböző korosztályú qyermekek teljesítményeinek vizsgálatával, a róluk készített anyagokkal, amit megküldött valamennyi orvostudományi egyetemnek. Mindezzel igazolva látjuk azon állásfoglalásunkat, amellyel elítéljük és elvetjük a doppingszerek használatát, és igazoljuk, hoqy a megfelelő időben elkezdett és tudományos alapokon nyugvó edzésmódszerekkel képesek leszünk elérni a mai eredményeket, sőt túlszárnyalni azokat. Vonatkozik ez a súlyemelésre is. Az üjés ajánlásokat fogalmazott meg, amelyeket a PAB legközelebbi ülésén fogadnak el, és küldenek meg az illetékeseknek. Kapu László A hétvége sportműsora AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ ) Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 43,-forint, negyedévre 129,- forint, egy évre 516,-forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Dunántúli napló Kitüntetett sportvezető Kelemen Sándor — Kikísérem önt az iskola előtt álló kocsiba, ott előveszek egy fekete kendőt, bekötöm a szemét, és irány az erdő. Egyórányi autózás után a sűrűben szabaddá teszem a szemét. Felismerné, hol van? — Elképzelhető, de az biztos, hogy hazatalálnék. Ugye hihető a válasz egy olyan ember szájából, aki harminc éve járja gyalogszerrel a Mecsek erdeit, ezüstjelvényes túravezető, s kisiskolás kora óta szerelmese a természetjárásnak. Persze ezt a szép magyar szót akkor még nem nagyon használták, amikor Kelemen Sándor, a komlói szakmunkásképző intézet tanára, személyzeti vezetője először került olyan közösségbe, ahol elmaradhatatlanok voltak a hétvégi kirándulások, s ő most is többször használja a turista kifejezést. Három évtizede múlt már, hogy Setényi Lászlóval, Lat- lerthon Henrikkel, dr. Varga Ferenccel megalakították a természetbarát szövetséget Komlón, s ma a szervezett tagok száma meghaladja a városban az 1300 főt. Ki hinné, hogy ez a legtömegesebb sport, amelyben a hetenkénti rendszeres 12-22 kilométeres gyalogtúrák mellett időnként versenyeket is tartanak, teljesítményre késztetve a túrázókat.- A természetbarátok nemcsak fizikailag gazdagodnak, nemcsak passzív résztvevői egy-egy kirándulásnak. Meg kell ismerniük a térképet, az iránytű, a tájoló használatát, a bejárt területek kultúráját, történelmi emlékhelyeit is- felkeresik, s a természet rendkívüli élővilágával is szorosabb kapcsolatba kerülnek — vallja. — S mivel mi sem vagyunk más emberek, természetesen a séta közben gyakran válik beszédtémává ki-ki napi gondja, a szűkebb vagy tágabb közösség dolga. A komlói szövetség november 7-e alkalmából Kiváló társadalmi munkáért jelvénnyel kitüntetett aktivistájának nem kell attól tartania, hogy nem lesz utánpótlás. A bányászvárosban ugyanis a szervezett tagok döntő többsége közép, iskolás, s az általános iskolákban a diáksportkörök megalakulásával egyre több a kiránduló csoport. S ha társaival, Király Lászlóval, Per- leczki Józseffel és a többiekkel a természet vérbeli szeretetét sikerül „megtanítaniuk" a fiatalokkal, munkájuk eredményét már felesleges is taglalni. G. G. Kézilabda Pécsi MSC-Tatabánya 31-31 (14-13) NB I. férfiak, Tatabánya, 1000 néző. V.: Soltész, dr. Soós. PMSC: Tóth — Kovács I. (4), Horváth Z. (2), Kakas (2), Kovács T. (5), Füzesi (4), Kunos (5). Csere: Szente (kapus), Kovacsevics (4), Hang (2). Edző: Koleszár György. A gólzáporos mérkőzésen az első félidőben fej-fej mellett haladt a két csapat. A szünet után két-három technikai hiba miatt elhúzott a Tatabánya, 26-22-re, majd 28-23-ra vezetett. Innen fergeteges hajrába kezdett a PMSC. Hiába vezetett két perccel a lefújás előtt még két góllal a Tatabánya, a PMSC egyenlíteni tudott. Úgy, hogy egy percen belül két gólt dobott. A legutolsót, a 31.-et Füzesi nyolc másodperccel a vége előtt szerezte. Szellemes támadójátékot nyújtott a PMSC. Végig fegyelmezetten és nagy akarással játszott. A védekezésben ugyan valamivel kevesebbet mutattak a piros-feketék (kapusaik nem védtek kimagaslóan), az egy pontra feltétlenül rászolgáltak. A pécsieknél a két szélső, Kovács I. és Kunos kimagaslott, ők voltak a csapat legjobbjai. Szentlőrinc és Vidéke ÁFÉSZ 1989. január 1-jétől 1993. december 31-ig terjedő időre SZERZŐDÉSES ÜZEMELTETÉSRE meghirdeti az alábbi egységeit: 7. sz. italbolt, III. o. Bükkösd, Kossuth L. u. 39., 21. sz. italbolt, IV. o. Gerde, Béke u. 80. A pályázatokat 1988. december 10-én 16.00 óráig lehet benyújtani a szövetkezet központjában, Munkácsy M. u. 4. sz. alatt. A VERSENYTÁRGYALÁS IDEJE: 1988. december 16. 9 óra. A VERSENYTÁRGYALÁS HELYE: ÁFÉSZ-iroda tanácsterme, Szentlőrinc, Munkácsy M. u. 4. Tájékoztató adatokat, valamint jelentkezési lapokat a szövetkezet kereskedelmi főosztályán lehet beszerezni. SZENTLŐRINC ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ IGAZGATÓSAGA