Dunántúli Napló, 1988. november (45. évfolyam, 304-333. szám)

1988-11-30 / 333. szám

e Dunántúli napló 1988. november 30., szerda A kocsonya viszonylag olcsó téli étel, mert a hozzávalók, a porcogós fül, láb, farok­részek a legolcsóbb húsdara­bok. Kocsonyába kerülhet a füstölt szalonna levágott, félre­tett bőrkéje is. Kocsonya készülhet sertés, malac, házi és vadbaromfi, to­vábbá különféle halak húgá­ból, bőréből. Az a fontos, hogy a főznivalónak legalább fele súlya bőrös legyen. Zamato­sabb lesz a kocsonya a főző- vizbe öntött, 'illetve azzal ele­gyített fehér vagy vörös bor­tól, vele főzött zöldségektől, nemkülönben a füstölt húsok- tók, fűszerektől. És mert a ko­csonya akkor igazán étvágy- gerjesztő, ha a dermedt lé miinél tisztább, minél áttet- szőbb, ajánlatos a hagymát, fokhagymát, apró fűszert, (sze­mes borsot, 1—2 szem szegfű­szeget, babérlevelet, rozmarin­got) tü11be vagy gézbe kötve a főzőlébe tenni, 'hogy végül egyben lehessen kiemelni. Ér­demes kiadagolás előtt a ko­csonyát lezsírozni. A hozzávalókat k,b- kétszer annyi vizes—boros vagy tisz­tán vizes lében kell feltenni, mint omennyi azok súlya. (2 kiló nyi bőrke, hús, zöldség, hagyma 4 liternyi folyadékot kíván, ami a 2—3 órás főzési idő alatt kb. harmadával lesz kevesebb a legjobban záródó edényben is.) „Törvény" a lassú, bugyog- tatva főzés; a felforrás után á szürke hab leszedése; az ösz- szes belevalók’ vajpuhóra fő­zése, a csontról-porcról való leválásig. A kocsonyafőzés befejezte előtt ajánlatos kipróbálni a lé dermedését. A tetején úszó zsírt szétzavarva, negyed me- rítőkanálnyi lét tegyünk por­celán tányérkába, és várjuk meg, amíg az teljesen kihűl. Ha folyós maradna, akkor 1­2 evőkanálnyi zselatinport ke­verjünk el a simára kihűtött lével, és szűrjük a többihez. Az ízét nem 'másítja meg. A kocsonyafőzés . természet­rajzához tartozik, hogy több alkalomra, több személy ré­szére, vagyis nagyóbb adag készül belőle. Minden ellen­kező hiedelemmel szemben, romlandó lévén, ajánlatos a hűtőben tárolni. No de a hű­tő befogadóképességének is vannak határai, amin a kö­vetkezőképp lehet kifogni. Elő­ször is a kocsonyahúst kicson­tozzuk, 'máris kevesebb helyet foglal el. Aztán az adagokat nem nagy helyet foglaló tá­nyérokba, hanem egymáshoz illeszthető alufólia vagy mű- onyagtálkákba töltjük. Végső soron akár egyetlen nagy do­bozba is kerülhet a kocsonya, amelyből kockányi, szeletnyi adagokat teszünk tányérra, be- letöltéskor ügyelve, hogy a húsdarabok egyenletesen el­ősző Ijanak, ne kelljen a lét szétkotorászni. Essék szó a disrkocsonyó- ról, hétköznapi nevén az asz- pikrál. Aki ad rá, hogy szem- revaló hidegtálként adja asz­talra akár a főtt tojást vagy a párizsit, az jól megmosott, ki lányi csirkelábat főzzön 2­3 órán át enyhén sós vízben (annyiban, amennyi a lábakat ellepi). Amikor a ,,tányénpró- bát" a lé kiállta, szűrje azt át vékony szövésű, tiszta kel­mén, töltse tűzre rakható edénybe, és abban rakja a mélyhűtőbe. Amikor aszpikra van szükség, langyosítsa fo­lyósra, a ragadós lével kenje be, vagy öntse le a tálalásra váró hideg falatot, vagy desz­kán aprítsa össze a csirkelób- aszpikot, a többit pedig te­gye vissza a hidegre. Karácsonyig elkészül Hóemberes pulcsi kisgyermekeknek A hóemberes szép pulcsi bi­zonyára kedvenc holmija lesz a 4—5 éves kisgyermeknek. Egyszerű sima kötéssel készül a szabásminta 110 centi ma­gas gyermekre alkalmas. Hoz­zá körülbelül 30 dkg világos­kék, 10 dkg fehér, 5—5 dkg narancsvörös és fekete, közép­vastag fonal, valamint 3-as. és 3 és feles körkötőtű szükséges. Alapmintája: dzsörzékötés, színén sima, visszáján fordított szemek. A hóembert a leszá­molható minta szerint menet közben kötjük be a megfelelő színnel. Minden színváltozás­nál keresztezzük o szálakat. A mintán jelzett pontokat és vonalakat utólag hímezzük ró Szemutánzó öltéssel (szem, száj, stb.). Pptentminta: 3-as tűvel 1 sima, 1 fordított, a további­akban simára sima, fordítottra fordított. Próbakötés: 22 szem x31 sor 10 négyzetcentimé­ter. Háta: 86 szemmel kezdve 6 cm magas, körülbelül 15 sor passzérészt kötünk a világos­kék fonallal, majd fehér fo- na'lal, alapmintával folytatjuk 15 sor = 5 centi magasságig, s ezután ismét a kékkel egye­nesen kötünk tovább a passzé- tól számított 34 centi magas­ságig. Itt a középső 26 sze­met leláncoljuk, majd mind­két belső oldalon kerekítünk: minden második sorban 1x3 és 1x2 szemet lefogyasztunk. A passzétól számított 36 centi magasságnál a vállrész meg­maradt 25-25 szemét egye­nesen leláncoljuk. Eleje: a hátához hasonlóan kezdünk, a 16 soros passzérész utón, a középső 20 szem fö­lött megkezdjük a hóember bekötését. A passzérész után 31 centi (98 sor) magasság­nál a középső 14 szemet le­láncoljuk, majd a nyakkivá­gást kerekítjük: minden 2. sorban 1x4, 1x3, 1x2, és 2x1 szemet lefogyasztunk. Ujja: kékkel 42 szemre kezdünk, és 6 centi magas passzét kötünk. Folytatjuk a fehér fonallal, alapmintával, s ennek első sorában egyenle­tesen elosztva 8 szemet szapo­rítunk (50). A szélesedő ujj ferde vonalának kialakításához mindkét szélen 18-szor minden 4. sorban 1 szemet szaporí­tunk, s 5 centi után így foly­tatjuk a kék fonállal. A pcsz- szétól számított 26 centi (80 sor) magasságnál mind o 86 | szemet leláncoljuk. összeállítás: az egyes része­ket kifeszítjük, és nedves ru­ha alatt száradni hagyjuk. A fekete vonalakat tűvel ráhí­mezzük a hóemberre, narancs- szinnel az orrát is. összevarr­juk a váll-, az oldalvarrásokat, beállítjuk az ujját. Kék fonál­lal körkötőtűvel a hátából 52, az elejéből 60 szemet szedünk fel a nyakkivágásból, és pa­tentmintával 16 centi magos nyakat kötünk, majd lazán le­láncoljuk a szemeket. Bányai Katalin Áram a lakásban A „házilagos villanyszerelés” veszélyei Az otthoni munkák közül a „házilagos . villanyszerelés” igen sok veszélyt rejt magá­ban. Például az elektromos­sághoz keveset értő „házi vil­lanyszerelőt” munka közben megütheti az áram, a hibásan elvégzett javítás nyomán tűz keletkezhet. A balesetveszély miatt csak néhány, egyszerűbb szerelési munkát tanácsos elvégezni á lakásban, és feltétlenül figye­lembe kell venni az itt követ­kező tanácsokat. Fontos szabály: ha valame­lyik elektromos háztartási ké­szülékünk elromlik, vagy a há­lózatban keletkezik hiba, ki­javításával né kísérletezzünk, forduljunk szakemberhez. Valamennyi javításhoz csak hibátlan szigetelésű, 220 vol­tos munkák elvégzésére alkal­mas, megfelelő jelzéssel ellá­tott szerszámot használjunk. Saját készítésű, szigetelősza­laggal körültekert, „összebüty­költ" munkaeszközzel — csa­varhúzóval, kombinált fogóval stb. — dolgozni életveszélyes. Munkakezdés előtt feltétle­nül töröljük szárazra a kezün­ket és vegyünk fel gumitalpú cipőt. A biztonság érdekében társunk is legyen a lakásban, aki szükség esetén segítséget nyújt! Minden villamos munka megkezdésekor „feszültség- mentes állapotot" kel( terem­teni, hétköznapi szóhasználat­tal élve, áramtalanítani kell. Ezt az olvadóbiztosíték kicsa­varásával, a kisoutomata le­kapcsolósóval érhetjük el. A biztosítékot mindig jobb kéz­zel csavarjuk ki, bal 'kezünk­kel vagy testünkkel még vélet­lenül se érjünk közeli fém­tárgyhoz. (Többlakásos házak­ban célszerű a lekapcsolt kis- aútomatára, a kicsavart biz­tosíték közelébe apró, figyel­meztető táblát rakni, rajta felirattal: „Életveszély, bekap­csolni tilos!" E jelzéssel a szomszédokat figyelmeztetjük.) A meghibásodott villanykap­csoló, konnektor érinthető pontján ellenőrizzük, hogy nem moradt-e véletlenül fe­szültség alatt a lakás. Az el­lenőrzéshez legalkalmasabb fázisceruzát használni, mert a próbalámpa csak a szakem­bernek nyújt teljes biztonsá­got. KONNEKTOR­ÉS VILLANYKAPCSOLÓ-CSERE & A meghibásodott konnektor­vagy kapcsoló eltávolítása után, az új beszerelésekor ügyeljünk a következőkre! A vezetékről csak annyi szi­getelést vágjunk, húzzunk le, hogy a csupaszon maradt rész kényelmesen beférjen a csa­varkötés alá. ügyeljünk arra is, hogy a sodrott rézszálak ne lógjanak ki a kötésből. Földelt konnektor szerelése­kor ügyeljünk orra, hogy ré­gebben a három vezeték kö­zül nem jelölték külön színnel a földelő vezetéket. Tehát, ha jelöletlen vezetékekkel dol­gozunk, jegyezzük meg, hogy a három közül melyik a föl­delés. A munkák befejezése után helyezzük újra feszültség alá a hálózatot. Ezt követően ok­vetlenül ellenőrizzük a fel­szerelt konnektor földelésének feszültségmentes állapotát. MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Pécsi Nemzeti Színház: Az a szép, fényes nap (este 7 óra). Petőfi bérlet. Bóbita Bábszínház: A hatalmas színrabló (délután 3 óra). Pécsi Egyetemi Színpad: Moliére: Úrtrotnám polgár (este 7 órakor). HANGVERSENY Liszt Teremben: Orgona—zongora­bérlet III. hangversenye. Bánky Jó­zsef zongoraestje (19.30 órakor). FILM Az RÁDIÓ tiségeink zenéjéből, nemzetiségi műsor, zárás. Petőfi: Kalózok (f 4, 16, f8). Kossuth: Kalózok (10, 12. f7. f9). istenek a fejükre estek (f3. f5). Kossuth, klub: Szerelmi krónika (5). Park: B ruce Lee, a legenda (vi­deofilm) (f4, fő, f8). Komló: King Kong (f 4, hnő). Az istenek fegyverzete (8). Komló, ka­mara: Kurta farkú Peti cica Ame- ricicában (5). Mohács: Gonosztevők társasága (6, 8). Vajszló: Kémek a Sasfészekben (5). KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Eco-mix. 8.50: Országok, tájok népzenéje. 9.02: Elfelejtett dallamok. 10.05: íróvá avattak. — Kardos G. György indulása. 10.56: Szervánszki Endre: Concerto József Attilo emlékére. 11.38: Bota vég­rendelete. Molter Károly novellája. 12.38: Törvénykönyv. 13.C0: Klasz­szikusok délidében. 14.10: A ma­gyar nyelv századai. 14.25: Opera­slágerek. 15.00: Népzenei Hangos Újság1. 15.38: Fiatalok muzsikálnak. 16.05: Észkerék. 17.00: Mi közünk hozzá? 17.30: Táncházi muzsika. 18.02: Macs József: Temetőkapu. 19.15: Rendezte: Dobai Vilmos. 20. T2: A Liverpooli Filharmonikus zenekar játszik. 20.55: Szokolay Sándor népzenei feldolgozásaiból. 21.20: Hangszerek, hangszínek. 22.30: Józsi bácsi mindent meg­szerez. 22.50: Hallgassuk együtt! 23.35: Sztravinszkij-művek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 9.05: Napközben. 12.10: Opera­énekesek zenés játék felvételeiből. 12.30: Szalai Antal népi zenekara játszik. 13.05: A teqnap slágerei­ből. 14.00: Akár hi-fi, akár nem... 15.05: Zenerulett. 17.05: Kölyökrá- dió. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Garázs. 19.05: Nótaest. 19.55: Al­bumajánlat. 21.05: Tanakodó. 22.C0: Hi-Fi varieté. 23.10: A mai dzsessz. 23.50: Joon Armatrading új felvé­teleiből. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Brahms: Hegedűverseny 9.52: Maros Rudolf műveiből. 10.28: Tenoráriák. 10.55: Top-les. 11.35: Fúvós nyitányok. 11.55: Zenekari muzsika. 13.05: Szonda. 13.35: Mu­zsikáról versben, prózában. 14.12: Madarak éneke. 14.25: Magnóról magnóra. 15.05: Haydn: c-moll szimfónia. 15.30: Fiatalok stúdiója. 16.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 18.30: Az MR szlovák nyelvű nem­zetiségi műsora. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Az MRT énekkarának, szim­fonikus zenekarának hangversenye. 21.40: Lépések közeledése és távo­lodása. Petőcz András akusztikus versei. 22.10: Operonyitányok. 22.51: Országok, tájak népzenéje. 23.00: Tükörképünk 37 darabban. PÉCSI RÁDIÓ 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Infor­móciók Dél-Dunántúlról. 17.30: Dél- dunántúli magazin. 18.00: Hírek, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemze­19.05: Német 19.35: Műüor­TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.53: Műsorismertetés. 8.55: Té vétorna. 9.00: Képújság 9.05: Hu lot úr közlekedik. Francia filmvig játék. 10.40: Színház az egész vi lóg. Személyes színháztörténet 11.35: Képújság. 16.23: Műsoris mertetés. 16.30: Hírek. 16.35: RTV Közönségszolgálat. 16.40: Lányok — fiúk. 17.20: Egyidős az emberrel.. Dokumentumfilm. 18.05: Reklám. 18.15: Tévétorna. 18.20: Cim-cim. Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. 18.45: Olvassatok mindennap! 18.50: Esti mese. 19.10: Álljunk meg egy szóra! 19.25: Reklám. 19.30: Hír­adó. 20.00: Reklám. 20.05: Philipp de Monte, a tartózkodó flamand. Csehszlovák—spanyol tévéfilm. 21.05: Reklám. 21.10: Kék fény. 22.10: Tájkép. 22.55: Híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 17.38: Műsorismertetés. 17.40: Képújság. 17.45: Hírek német nyel­ven. 17.50: Verdi. Olasz életrajzi filmsorozat. 19.00: Ah, Amerika! Dokumentumlegendo. 19.30: Képúj­ság. T9.35: Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot. Az MRT énekkarának, szimfonikus zenekará nak és ayermekkórusának hangver senye. 20.20: Város a szigeten Szovjet rövidfilm. 21.40: Híradó 2 21.55: A Drezdai Múzeum kincsei bői, NDK kisfilm. 22.10: Kék fény 22.40: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 14.15: Műsorismertetés. 14.20: Mű velődési program. 15.20: Hírek. 15.25: Elmulasztották — nézzék meg! 18.00: Művelődési proqram. 18.30: Raizfilm. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Raiz­film. 19.27: Ma este: 19.30: Tv- napló. 20.00: Nagy futás — len­gyel játékfilm. 21.35: Útirajzfilm. 22.05: Tv-nooló. 22.25: Éjjel is, nappal is. Éjszakai program. 0.25: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Zenés est: D. Sosztakovics. 21.30: Hírek. 21.35: Művészeti est. SKY CHANNEL C6.30-tól 06.30-ig tort. Ajánla­tunk: 08.05: DJ Kat-show. 09.00: %Dennis. 12.00: A popzene lágyobb dallamai. 13.00: Egy másik világ. 14.00: Divatkörkép Tokiótól Pá­rizsig. 15.30: Fiú sítalpakon. 18.30: Jeannie-ről álmodom. 19.00: Csa­ládi ügy. 19.30: A levkaszi férfi. 20.30: Megszakadt kör. A brit bűn­ügyi film Philip Loarraine regénye alapján készült. 23.15: Thaiföldi panoráma. 01.30: Edgar Degas életútja. 03.30: Zene. táj — haj­naltájt. SUPER CHANNEL 07-től 0.35-ig tart. Ajánlatunk : 08.00: Supertime. 10.55: Végy hat szakácsot! Különböző elkészítési módok: levesek. 13.00: Kormány­zati negyed. 13.30: Fiaink és lá­nyaink. 14.00: Lányok a magosban. Vidám amerikai sorozat. 18.15: Képkirakóverseny. 18.40: Kate és Aliié. 19.10: Benny Hill-show. 20.30: Országúti show — játékfilm. TV 5-OS 16.05-től 24.00-ig tart. Ajánla­tunk: 16.10: Amikor égből jött a szabadság. 16.30: Főzőműsor: zöld­séges tőkehal. 18.00: Az utolsó öt perc. Bűncselekmény a rádióhullá­mokon. 19.30: Csillogó papiros. 21.30: Komolyzene. 22.35: Bírósági aktákból. A Conrodi-ügy. 23.30: Csillogó papíros. Termékeink megtekinthetők Pécsett: — a Kossuth L.—Felsőmalom u. sarkán lévő mintaboltban, — a Bolgár Néphadsereg u. 10. sz. alatti bemutatótermünkben. Mintaboltunk szombaton 8—12-ig várjo kedves vásárlóit!

Next

/
Thumbnails
Contents