Dunántúli Napló, 1988. november (45. évfolyam, 304-333. szám)

1988-11-21 / 324. szám

A Dunántúlt napló 1988. november 21., hétfő NOVEMBER 21 Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából OLIVÉR nevű kedves olvasóinkat HÉTFŐ A Nap kél 6.5« — nyugszik 16.03 órakor A Hold kél 14.23 — nyugszik 4.0« órakor Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—16 óráig a 15-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: TÓTH TAMÁS Ma délelőtt 9—12 óráig panaszügyekben fogod, a 1(H)46-os telefönszánton NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hirügyeletes: 16—19 óráig a 10-053-os telefonszámon # REZES ZSUZSA A PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ MŰSORA 1900. november 21-én., Il-es program, 20—21 óráig Mi történt azóta? A stúdió fennállása óta több riport- és dokumentumfilmet sugár­zott a magyar falu helyzetéről, lövőiéről, ugyanis egy ma mór biz­ton hibásnak Ítélhető településpoliti­kai koncepció lehetetlen helyzetbe hozta falvaink egy részét. Az 5—10 évvel ezelőtt készült filmek szám­talon kérdőjelet hagytak a jövőt illetően, ezért is kerestük fel egy­kori helyszíneinket, hogy megnéz­zük: mi történt azóta? A látottak értékelésében, az el­igazodásban segít a stúdió ven­dége: dr. Enyedi György akadé­mikus, az MTA Regionális Kuta­tások Központjának főigazgatója. Főszerkesztő: Békés Sándor. Szer­kesztő-riporter: Párvics György. Ren­dező: Litouszki János. ♦ — A hét végén aktivaérte- kezletet tartott az MHSZ Siklós városi vezetősége. Ezen nyolcán szólaltak fel, köztük Szél József, a Munkásőrség siklósi parancsnoka, aki az MHSZ és a Munkásőrség még hatékonyabb együttműködését szorgalmazta. Az eseményen részt vett Máyer György, az MSZMP Siklósi Városi Bizott­ságának titkára is. Az MHSZ városi titkárának ismét Gert- ner Árpádot választották meg. Időjárás Előrejelzés az ország területére hétfő estig. Napközben már or­szágszerte várható havazás. A dél­keleti, keleti szél a hajnali órák­tól megélénkül, hétfőn nopközben a Dunántúlon északnyugatira for­dul, megerősödik, néhol viharossá fokozódik. Késő délután, estefelé nyugaton mór hófúvás várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérsék­let általában —2 és —7; a leg­magasabb nappali hőmérséklet hét­főn 0 és —3 fok között alakul. Országgyűlési képviselői fogadóóra Dr. Brezniczky József or­szággyűlési képviselő, 1988. november 22-én - kedden -, fogadóórát tart Pálé, 15.30— 16.30 és Felsőegerszeg 17.00­18.00 óráig. ♦ — Áram nélkül maradt va­sárnap Magyarsarlós, mert műszaki hiba keletkezett a községet Nagykozórral össze­kötő vezetéken feltehetően szigetelőtörés miatt. Korodél- előttől több árán át nem ju­tott áramhoz a település. — Teljes horgászati tilalom van érvényben mától, hétfő­től a Szákéi-tavon, ahol jövő tavaszig haltelepítést végez az Ércbányász HE. ♦ Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. Hycomat Bp. 1 093 Trabant Combi Hycomat Bp. . 152 Trabant Lim. Spec. Bp. 16 465 Debrecen 12 880 Győr 13 015 Trabant Combi Bp. 5 473 Debrecen 4 125 Győr 3 740 Wartburg Standard Bp. 4 271 Debrecen 2 763 Győr 2 617 Wartburg Spec. Bp. 5 622 Debrecen 4 425 Győr 4 094 Wortburg Spec. tt. Bp. 17 381 Wartburg Tourist Bp. 4 842 Debrecen 2 512 Győr 1 707 Skoda 105 S Bp. 12 889 Debrecen 9 632 Győr 9 636 Skoda 120 L Bp. 29 966 Debrecen 17 169 Győr 20 047 Loda 1280 Bp. 47 967 Debrecen 34 438 Győr 16 890 Lada 1300 S Bp. 24 442 Debrecen 17 887 Győr 10 023 Lada Samara Bp. 3 304 Debrecen 2 656 Győr 2 024 Loda 1508 Bp. 16 284 Debrecen 12 160 Győr 5 470 Lada Combi Bp. 1 355 Debrecen 421 Győr 829 Lada Niva — 851 Polski Fiat 126 P Bp. 4 850 Debrecen 3 515 Győr 3 357 Dacia Lim. Bp. 17 592 Debrecen 12 822 Győr 10 076 Docia Combi Bp. 4 913 Debrecen 3 658 Győr 2 687 Dacia TLX Bp. 9 215 Debrecen 5 263 Győr 4 740 Zastava Bp. 20 492 Opel Kadett Bp. 480 YUGO Bp. 153 A lyukas húszfillérestől a római császárok pénzéig Gyűjtők klubja Komlón Van itt ötmárkás Nagy Fri­gyes arcképével, mexikói fél - pesó, 1848-ból származó egy- krajczáros, III. Béla rézpénze a Madonnával, cári kopejkák, Julius .Caesar bronzpénze, Constantinus császár aprója, 1964-es Kennedy-féldolláros, csak úgy roskadozik a sok pénztől az asztal. Bélyegek is vannak, köztük a MABÉOSZ 10. évfordulójára kiadott blokk, amely „mindössze" 2300 forint... A komlói Gyűjtők Klubja tegnap tartotta soros összejövetelét a Művelődési Központban. Várnagy István, a klub ve­zetője mondta el, hogy min­den hónap harmadik vasár: napja az övék, amikor össze­gyűlnek egy kis beszélgetés­re, csereberére. Mindenkit várnak, aki bármiféle hóbor­tos gyűjtésre szánta el ma­gát, mert még mindig sok a „vadgyűjtő”, aki otthon rejte­geti kincseit. A klub 20 tagja bélyegeket, pénzérméket, pla­ketteket, hanglemezeket birto­kol, de - például -, kártya- naptárral vagy szalvétával is beállíthat bárki. Csak néhány a mostani rit­kaságokból: ezüst ezer diná­ros, amelyet Tito halálára ad­tak ki és finomsága 925-ös, a mexikói labdarúgó vb-re kibo­csátott 100 forintos emlék­pénz, Rákóczi poltúrája és fél­tallérosa, a római császárok korából való bronz „as”, a Magyar Nemzeti Bank ezüst 500-asa, a magyar szabadság- harcot és függetlenségi harco­kat idéző pénzek. Akik mind­ezekre kíváncsiak, kedvük, ki­tartásuk és (csere)pénzük is van, keressék fel a komlói klubot. ó. Zs. — A hónap végéig tartó hálózati rekonstrukció kezdő­dik ma, hétfőtől, a Hőerőmű szomszédságában található ipari negyedben és lakóterü­leten, ahol az utcai vezetéke­ket újítják fel. A huzalok szi­getelték lesznek, körülöttük megnyesik a fákat, így vár­hatóan kevesebb lesz az áramzavar. A felújítás ideje alatt részleges áramszünet várható.- Erdélyi Magyarok Klubja alakult Komlón. A foglalkozá­sokat a kökönyösi klubkönyv- tórban tartják csütörtökön­ként. Várják az érdeklődőket, a patronálókat. ♦-05-07 Kükatűzhöz riasztották a pécsi tűzoltókat vasárnap a Kulich Gyu­la utca 1. szám elé, de mire ki­értek, a közeli iskola portása el­oltotta a nagy füsttel lángoló tü­zet. Já lenne, ha az emberek a még izzó csikket nem dobnák a szeméttartókba. * Elektromos rövidzárlat miatt ki­gyulladt egy családi ház tetőszer­kezete vasárnap délután Pécssza- bolcson, a Perényi utca 3-ban. A lakóknak és a szomszédoknak si­került időben megfékezni a lángo­kat, igy a becsült kár mindössze 12 ezer forint. ♦ Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RITTER JANOS kishorsányi lakos, hosszú szenvedés után november 19-én elhunyt. Te­metése november 22-én 12.30 óra­kor lesz a kisharsányi temetőben. A gyászoló család. Sí 15-000 Ismét védett modarak kisebb csapata repült be most vasárnap is a tévétorony presszójába a szellőzőkön, illetve a törött lépcső­házi ablakokon keresztül. Nem kis riadalmat okozott tegnap is a 10— 15 cinke, házi rozsdafarkú. Tény, hogy a vendégek nyitva hogyják a bejárati ajtót és azon át is érkeznek a madarak. A presx- szó vezetője kéri az ornitológuso­kat, hogy hálóvol fogják be o ma­darakat, ahogy ezt már korábban is tették. ♦ — Vii nélkül volt több mint szár lalkás szombat—vasárnap Pécsett, a Laskó utcában és a Megyeri úton, ahol utcai csőtörés történt. A legalább harmincéves eternit csövek törteik el az őket borító asz­falt túlterhelése miatt. Az ivó­vizet lajtoslkocsi hordta. — A hét végén túlóráztak a gázszerelők Pécsett — csak­nem húszán —, ugyanis sok hibaelhárításhoz hívták ki őket. Elsősorban a gázfűtő­berendezések hibásodtak meg. — Buszok viszik a vonat utasait Sellye és Siklós között, ahol vágányjavítást végez a MÁV Pécsi Igazgatóság pécsi Szakaszmérnöksége. A vasúti útkereszteződésekben néhány órára útlezárás van érvény­ben. — „Külváros” a belváros­ban. November 21-től a me- szesi lakóterületi lap, a „Kül­város" már a pécsi belváros­ban is kopható, igy a Filhar­mónia irodájában, valamint a Nevelési Központban. — Pályaválasztási napok lesznek ezen a héten, többek 'között a komlói, a pécsi Ja­nus P. Gimnáziumban, a Ne­velési Központ Gimnáziumá­ban, a Zrínyi M. Kereskedel-- mi Szakközépiskolában, a Mű­vészeti Szakközépiskolában, a komlói 501. sz. Ipari Szak­munkásképzőben és a Kun Béla Gimnáziumban. — A Politikai Filmklub egy­re népszerűbb o pécsi Kossuth filmszínház kl'úbmozi jóban, ahol 22-én Kása Ferenc ítélet című alkotását vetítik. — Sokan kirándultak a hét végén a Mecsek erdeiben. Kedvezett az idő a bakan­csos turistáknak, hisz szomba­ton Pécsett és környékén plusz 10—12 fokos meleg volt. Va­sárnap ez már a felére csök­kent, de nem szegte kedvét a természetjáróknak. — Két együttes is szerepel ezen a héten a pécsi Neve­lési Központban. Igy 22-én az Európa Kiadó, míg másnap a Hóbá Blues Band. Az utóbbi­nak már klubja is alakult a művelődési intézményben. ♦ Közérdekű Gépírás tanfolyam indul a KI- SZOV Művelődési Házban. Érdek­lődni : a gondnoknőnél, vagy a 1 »-856-as telefonon. Áramszünet lesz 21-én 7—16 óráig a Gomba utca, Edison utca terü­letén a 37-os, 36-as, 39-es, 40-es, 41-es barokkokban, továbbá a VIV- telephelyen, az erőmű barkács mű­helyé ben és klubjában. Áramszünet lösz 22-én 7—16 óráig Edison utca, Gomba utca, Nagy­hídi út által határolt területen lé­vő barakkokban. Áramszünet lösz november 22— 25-ig, naponta 7—16 óráig Pécsett, a Búzavirág u., Balassa B. u., Siondy Gy. ti. áltol határolt te­rületen. KÖZÉLET Budapesten elterjedt híresz­teléseket cáfolva Major László, az MSZMP Központi Bizottsá­gának szóvivője vasárnap este a Magyar Televízió Hét műso­rában elmondotta, hogy Kádár János, az MSZMP elnöke - a szóbeszéddel ellentétben — nem beteg, kisebb műtétet haj­tottak végre a kezén, mivel neihezen tudta mozgatni ujjait. A mikrosebészeti beavatkozást követően az MSZMP elnöke pihenésre szorul, igy nem tud részt venn'i a Központi Bizott­ság kedden kezdődő ülésének munkája! ban. Kalendárium HÉTFŐ: Kétszázhetven éve született Rimaszom­baton, és Debrecenben hunyt el Hatvani István (1718—1786), matemati­kus, fizikus, természettu­dós, a felvilágosodás egyik hazai képviselője. KEDD: Nyolcvan- évvel ezelőtt, ezen a napon alakult meg Budapesten a Galilei Kör, a haladó szel­lemű egyetemi hallgatók által 1908-ban alapított egyesület. SZERDA: Százhuszonöt éve halt meg Láng Adolf Ferenc (1795—1863), bota­nikus, gyógyszerész, a Magyar Tudományos Aka­démia levelező tagja. CSÜTÖRTÖK: Kétszáz­hetvenöt éve született Lawrence Sterne (1713— 1768), ír származású an­gol regényíró. Érzelmes utazás című híres műve, napló formájában adja elő franciaországi utazásai­nak élményeit, rejtetten bírálva benne az uralko­dó abszolutizmust. PÉNTEK: Száz éve szü­letett Pándon Posta Sán­dor (1888-1952), kardvi- vó, olimpiai bajnok. Kiváló sportember volt, aki az 1924-es párizsi olimpián a kardvívás egyéni olim­piai bajnokaként arany­érmet nyert; egyben tag­ja volt a második helye­zést elért kard- és a harmadik helyezett tőrcsa­patnak is. SZOMBAT: Negyven év­vel ezelőtt, 1948. novem­ber 26-án szavazta meg az Országgyűlés a nők egyenjogúságáról szóló törvényt. VASARNAP: Nyolcvan­öt éve született Lars On- seger (1903—1976), nor­vég származású Nobel- díjas amerikai kémikus, egyetemi professzor. A kémiai Nobel-dijat 1968- ban nyerte el a díjat odaítélő bizottság indok­lása szerint, „nevét vise­lő reciprocitási összefüg­gés felfedezéséért, amely alapvető jelentőségű az irreverzibilis folyamatok termodinamikájában”. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES ÜGYEL ETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek be f betegek részére Pécs, város: POTE Gyermekklinika. Szi­getvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyer­mekkórház. Gyermeksebészeti, kór­házi felvételt igénylő gyermekfülé- szeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére pá ration napo­kon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: Megyei Gyermekkórház. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (I. ez. belgyógyászati osrtály). III. kerü­let: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet, égési •érülések: Honvéd Kórház. Kopo­nya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt körségek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Sze­mészeti betegek ellátása 17 órá­tól: POTE Szemészeti Klinika. Fel­nőtt fül-orr-gégészet: Honvéd Kórház. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lofcossága ré­szére egy helyen, a Lánc utcai vendet őintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órátái Információk másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet föld­szinti ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére egy he­lyen, a Gyermekklinikán, Pécs, Jó­zsef A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. ▼ SOS—ÉLET telefonszolgálat díj­mentesen hívható a 12-390-es szá­mon este 7 árától másnap reggel 7 áráig. T Segélytelefon minden hétfőn dél­után 6—8 áráig tart segítő és tanácsadó ügyeletet az alkohol el­lenes klub, a 15-083-as telefonon. Postai cím: Pécs, Sorház u. 10. 7621. Ifjúsági telefonszolgálat 24-550 te­lefonszámon hívható 17—20 óráig. V Segítő kapcsolat. A Hazafias Népfront ma, hétfőn 17—19 óra között tartja az egészségügyi, pszi­chológiai és pedagógiai kapcsolat- teremtés témájában következő fo­gadóóráját. Helyszín: a Geisler Eta u. 16. szóm. A tanácsadás díjtalan. ▼ Nyugdíjas telefonszolgálat szom­bat, vasárnap kivételével naponta 17—19 áráig hívható a 41-907-es telefonszámon. T Egyedülállók társkereső szolgálata minden hétfőn és szombaton 17— 20 óráig, személyesen a kertvárosi ANK Művelődési Ház, I. emelet (titkárság), illetve a 41-907-es tele­fonszámon. Rendezvények Gyakorlati tanácsok a hollóké­szülékek viseléséhez címmel elő­adást és bemutatót tart Ábrányi Lószlóné november 21-én, Pécsett, o hallássérültek egyesületének Jó­kai utcai székházában. A magyarországi horvát és szerb nemzetiségi kutatásokról beszél ma, hétfőn 19 órokor a pécsi délszláv klubban dr. Szita László levéltár- igazgató. A lánycsóki könyvtárbon ma, hét­főtől megtekinthető Molnár József nép- és iparművész kiállítása. Gép- és gyorsíróversenyt szer­veznek ma, hétfőn 9 órától a komlói Steinmetz Szakközépiskolá­ban. November 21-én 19 órakor a pé­csi IH-ban bemutatják a Drog cí­mű musicalt. Csorba Győzővel beszélget ma, hétfőn 18 órától a pécsi Művé­szetek Házában Csordás Gábor fő- szerkesztő. Ugyonitt a Madárka cí­mű drámai játékot is bemutatják. Prof. dr. Ivó Lapennára emlé­keznek a pécsi eszperontisták hét­főn 18 órakor a pécsi Helyőrségi Művelődési Otthonban. Műsorren­dező: Horváth János. November 21-én 18 órokor Mo­hácson, Újvárosban, a HNF klub- helyiségében dr. Pécsvárody Béla beszél a hallgatóságnak az ideg- rendszer megbetegedéseiről. A Partner zenekar ad kulturális műsort hétfőn 17 órakor Komlón, a gesztenyés! klubkönyvtórban. Ml SZÁMÍTUNK AZ ON PÉNZÉRE, ON SZÁMÍTHAT A MILLIÓNKRA! 1988. július 1-jétőt december 31-ig minden elhelyezett 10 000 Ft betét után 1 db tombolajegyet adunk. Főnyeremény: 1000000 Ft, ezenkívül 9—9 db 100, 50, 20, 10 és 5 ezer forint értékű betétkönyv kerül kisorsolásra. Nyilvános sorsolás: 1989. január 9-én. Bővebb információval szolgálunk Baranya megye 9 takarék- szövetkezetének 99 egységében. NE SZALASSZA EL SZERENCSÉJÉT, ÓNÉ IS LEHET AZ 1 MILLIÓ FORINT.

Next

/
Thumbnails
Contents