Dunántúli Napló, 1988. november (45. évfolyam, 304-333. szám)
1988-11-19 / 322. szám
1988. november 19., szombat Dunántúli napló 5 írók, olvasók beszélgetése Mészöly Miklóssal Egymás arcába kell néznünk Pécs vendége volt a héten Mészöly Miklós, akinek Az ablakmosó című drámáját a Nemzeti Színház Stúdiószínházában mutatták be. Este az író megnézte az előadást, délután a Művészetek Házában írókkal, képzőművészekkel, dedikációt kérő olvasókkal találkozott. Elsősorban Az ablakmosó történetéről érdeklődött a közönség, hiszen a darabot Mészöly Miklós 1957-ben írta, 1963-ban jelent meg a Jelenkorban, és a mostani pécsi premierig mindössze két előadást élt meg színpadon. Az ablakmosó a magánéletbe behatoló kártékony, megalázó erőszakról szól, érthető tehát, ha a művészettől el-elkanyarodott a beszélgetés a politika felé: a kérdező közönség és a választ adó író akaratából egyaránt.- Hogy emlékszik vissza azokra az időkre, amikor - az 50-es években és később is többször - hosszabb-rövi- debb ideig szilenciumra volt ítélve?- Utólag hálás vagyok, mint a kő a vésőnek, amely szobrot faragott belőle, de azért ha összeszámolom, hogy összesen 27-28 évet töltöttem kényszerű hallgatásban, egy író számára kicsit sok. A hatalom és erkölcs konfliktusa máig élő probléma és különösen az volt a dráma megírása, megjelenése idején, amikor egyre több írói mű központi témája lett. Még hátra van az akkori korszak irodalomtörténeti értékelése, és persze folyik, de még sok tennivaló van az egész elmúlt negyven év politikai értékelésében. A mi glasznosztyunk most egy kicsit felemás. Túl nagy az érzelmi-indulati töltése, „na, én most visszalövök"-hangulata a leltáró-leleplező-értékelő folyamatnak. Pedig nem szabad ezt elkapkodni. Az ország válságba sodródott: fáradtság, elnyűttség buggyan ki az emberekből. Féltem a társadalmat, hogy most mindent egyszerre akar rendbetenni. Igaz, nem mondhatunk le a múlt felderítéséről, a felelősség megállapításáról és kertelés nélküli kimondásáról. De a jó háziasszony módján kell ezt tenni, aki megfontoltan és egyenként mossa tisztára az összes szennyes edényt. Megvannak ennek az európai és kulturált formái: záróvizsga ez mindannyiunk számára. — De mit tehetünk mi egyénenként? — kérdezte a beszélgetés egy másik résztvevője.- Ez a nagy kérdés, asz- szonyom - válaszolta az író. — Nincs egyetlen orvos: mindannyian orvosok vagyunk a magunk és mások bajára. Sokat vagyok fiatalok között, ismerem az alternatív csoportokat és látom, mindegyik hordoz magában valami törést, valami csalódást. De talán a mai huszonévesek között van egy olyan művelt réteg, amely, ha vigyáz magára, új erő lehet egy tisztulni akaró társadalomban. Ők még nem hallották a konszolidáció elandalitó dallamát; erkölcsi érzékük érintetlen, radikalizmusuk is innen való. Mi már sok varjút láttunk karón, nem is bánom, ha nem hallgatnak olyan nagyon ránk, idősebbekre. Az ő kockázatot vállaló tisztaságukra van szükség. Érdekes választ kapott a hallgatóság egy másik kérdésre is: - ön a múlt héten átvette a Magyar művészetért dijat. Mit gondol, miért nem volt a díjazottak között vidéki?- Hogy a mai magyar társadalom mennyiféle kisebbségi, emberi jogi előítélettel van megverve, mutatja, hogy ilyen kérdést is kapott a kuratórium: miért nem volt a díjazottak között zsidó? Én a díjamat fele-fele arányban a magyarországi zsidó kultúrát ápoló Goldmark Alapítványnak és a közép-európai kulturális hagyományokat ápoló Bethlen Alapítványnak ajánlottam fel. Ez egy gesztus, ameliyel szeretném segíteni az egymást becsmérlő és pusztító indulatok fékezését. Egymás arcába kell néznünk nyíltan, ha azt akarjuk, hogy egészséges társadalom és egészséges irodalom szülessen. G. T. Aw orgonista évtizedei Délidőben mindennap orgonaszó szűrődik ki a Székesegyházból. Itt gyakorol ugyanis Pécs legidősebb orgonaművésze, Halász Béla, aki nemrég töltötté be nyolcvanadik életévét. Négy éve combnyaktörést szenvedett. Ez járását kissé megnehezíti, ám szellemi frissessége ma is irigylésre méltó. Visszavonultan, igen szerény körülmények közt él Janus Pannonius utcai otthonában. Erre a beszélgetésre nem könnyen szánta rá magát, aztán lassan fölidéződnek a régi emlékek, előkerülnek a megsárgult fotók . . . — A legkorábbi zenei emlékeim egy kis ajándékba kapott harmóniumhoz fűződnek - emlékszik vissza. - Testvéreimmel együtt én is ezen a hangszeren próbálgattam játszani. — Hosszú út vezetett a har- móniumtól az orgonáig. Hol tanult, kik voltak a mesterei? — A budapesti Zeneakadémián orgonát és egyházzenét tanultam, valamint zeneszerzést, ami kötelező tantárgy volt. Mindenek előtt Bárdos Tudunk-e lelkesedni? Beszélgetés Halász Bélával Lajos, Harmat Artúr és Za- lánfy Aladár nevét említeném. Bárdos tanár úr később a diploma megszerzése után is figyelemmel kísérte a tanítványok sorsát. Többször kaptam szereplési lehetőséget, éppen az ő ajánlására.- Budapesti tanulmányai alatt kiket hallott koncertezni?- Mindmáig emlékezetes Bartók Béla és Dohnányi Ernő zongorázása vagy Otto Klemperer dirigálása, és Fe- rencsik János első, bemutatkozó koncertjét is hallottam az Operaházban.- 1935-ben rövid kőszegi kitérő után visszajött Pécsre, és azóta a Székesegyház orgonistája.- Kezdetben csak másodorgonista voltam a nagyhírű előd, Jaksch Ede mellett - fűzi hozzá.- Milyen adottságokkal kell rendelkeznie az orgonistának?- Kitartónak és fegyelmezettnek kell lennie. Az orgonatanulás egyébként is nagy fegyelmezettségre nevel. Tudomásul kell venni, hogy ez a hangszer manuálisan sokkal kevesebb virtuozitási lehetőséget kínál, mint a zongora. Halász Béla 1945 után a Pécsi Tanítóképző Intézetben, majd a Liszt Ferenc Zeneiskolában tanított, s emellett rendszeresen koncertezett. Muzsikált hazánk számos nagymúltú, patinás orgonáján.- Kiknek a művét játssza, gyakorolja szívesen? — Természetesen Bachot, de az előtte járó Buxtehude is a kedvenceim közé tartozik. A romantikusok közül pedig Liszt és Mendelssohn darabjait szeretem.- A tanár úr működésének nagy részét - a budapesti tanulóéveket leszámítva — Pécsett töltötte. Milyennek látja városunk zenei lehetőségeit, napjaink zenei életét? — A pályán eltöltött hosszú évtizedek tapasztalata az, hogy régen is, ma is túlzottan fővárosközpontú a zenei élet. A vidéken élő muzsikusok hátrányos helyzetben vannak fővárosi kollégáikhoz képest, de ma már nagyobbak a lehetőségek, hiszen egyre többen eljutnak külföldre tanulmányútra - ösztöndíjasként. Ami napjaink zenei életét, a muzsikusok társadalmi megbecsülését illeti, nem vagyok optimista. A nehézségeket nemcsak a romló gazdasági nehézségekben és az emelkedő jegyárakban látom, hanem elsősorban abban, hogy a mai hangvér- senylátogatók — tisztelet a ritka alkalmaknak — nem tudnak úgy lelkesedni, átforrósodni, mint évekkel, évtizedekkel ezelőtt. . . Halász Béla gyermekei közül leánya zenei pályán működik, egyik unokája pedig a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekel. Törtely Zsuzsa Befejeződött Siklóson a szimpózium A gyár segíti a tervező művészt Válságban a kerámia? Befejeződött a héten a kerámiaszimpózium a Siklósi Alkotótelepeken. Négy héten ót tizenhárom művész dolgozott a műhelyekben — többségük budapesti és pécsi -, munkájuk eredményét kiállításon mutattuk be, e pillanatban éppen a dokumentációk készítése folyik. Komor István, az alkotótelep vezetője kérésünkre így foglalta össze a szimpózium szakmai és a nagyközönséget érintő eredményeit. — Régen emlegetjük, hogy a hagyományos kerámia-művészet szakmai és piaci válságban van. A kivezető út kereséseként feltérképeztük, melyek azok a tárgyak, amelyek kerámiából megoldhatók, így építészek mérték fel, mit tudnának hasznosítani a maguk szakmájában, és úgy látták, a lehetséges anyagoknak csak mintegy 10 százaléka van a piacon. A művészek itt térplasztika-elemeket. útburkolati elemeket, csempéket, háztető-cserepet terveztek, vagyis elemi szinten terveztek - és műhelyeinkben állítottak elő építési anyagokat, és ezekből létre is hoztak több variációt. Ezenkívül pécsi tervezőktől témákat is kaptak, akik ötleteket kértek tőlük az alagút, a temető, a bevásárló-központ díszítésére, burkolására. Ezeket a terveket is bemutattuk a kiállításon, sőt a dokumentációt olyan katalógus formájában állítjuk össze, amely a jövőben segíti a művészek menedzselését. — A munkához mintegy elméleti háttérként a négy hét alatt közgazdasági, művészet- történeti, politikai előadásokat is tartottunk. Eredménynek nemcsak a személyes, szakmai kapcsolatok erősödését tartjuk a művészek között, hanem azt is, hogy pl. a Ba- ranya-Tolnai Téglaipari Vállalat élénken érdeklődött az itt tervezett idomtéglák iránt, s lehet, hogy meg tudunk szervezni egy téglagyári szim- poziont, ami még nem volt hazánkban; mindenesetre a vállalat hajlamosnak mutatkozik a művészek tervezési munkájának anyagi támogatására is. A támogatás jegyében a Siklósi Alkotótelepek és a Janus Pannonius Múzeum közös nívódíjat alapított: reméljük, más is csatlakozik ehhez. Könnyűipari pályaválasztási nap Pécsett Mindenki keres Munkaerőhiány Munkaerőhiánnyal küszködő könnyűipari üzemek — állást kereső fiatalok, főként lányok. Ez az alapképlet, melynek tudatában a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet pályaválasztási-nevelési osztálya nemrég könnyűipari pályaválasztási napot tartott Pécs város és a városkörnyék iskoláinak pályaválasztási felelős pedagógusaival. A mintegy 30 pedagógus a Kesztyűgyár 3. számú üzemébe, majd a Cipőipari Szövetkezet György-aknai tele. pére és végül a Bőrgyárba látogatott. Az üzemek bemutatták az elsajátítható szakmákat, amelyekre fiatalok, főként lányok jelentkezését várják. A látottakat a pályaválasztási fe. leiősök továbbadhatják diákjaiknak, szakmákat ajánlhatnak nekik, további üzemlátogatásokat szervezhetnek a /gyerekek részére. Átképzés tizennégy éves lányoknak A Kesztyűgyárban idén szeptembertől átképzésre fogadták azokat a fiatal lányokat, akik nem tudtak vagy nem akartak továbbtanulni: négyhónapos átképzési idő alatt, mely időre havi 3000 forintot kapnak, képesítik őket arra, hogy munkába áilhassanak. Az átképzési idő után szalag mellett dolgoznak. A gyár a nyolcadik osztály elvégzése után azonnal fogad lányokat kesztyűvarrónak, sőt a korábban férfi szak. mának számító szabászatra is. Az átképzéssel Baranya megyében le akarják rövidíteni az iskolapadtól a munkapadig vezető utat, Ha az iskolák, a családok úgy ítélik meg, hogy égy-egy növendékük nem alkalmas továbbtanulásra, azonnal a gyárba irányíthatják őket. Aki szakmunkásképzőt végzett, annak szakmunkás- pótlékkal tetézik a teljesítményre kapott bérét, az továbbtanulhat középfokon, majd felsőfokon (ahol ugyan évtizedek óta nem volt baranyai tanuló). A Kesztyűgyár Vadász utcai üzemében november 21- én tartják az 508. Szakmun. kásképző, a bázisiskola nyílt napját, amelyen az érdeklődő nyolcadikosok megnézhetik a cipő, kesztyű, bőrruha készítésével foglalkozó munkahelyet. Üzemi szakkört működtetnek fiatalok számára, akik szívesen foglalkoznak, és e szakkörön megismerkedhetnek a bőrrel. A Cipőipari Szövetkezet György-aknai telepén, amely a 31. busz végállomásánál fekszik, illetve a busz műszakkezdés és zárás időpontjára az üzemig közlekedik. Balázs Antal elnök fogadja itt a pedagógusokat, s elmondja, keresik a fiatalokat, mivel kevés az emberük, kevés a szakmunkás, nem divatos ez a szakma, amely pediq régen is, ma is jól fizetett. Precíz, finom munkát várngk az idejövő munkásoktól: — Mi nem lakást építünk - így az elnök.- A cipő feltöri a lábat, és akkor azonnal jön a reklamáció. — Mire a szalagról lekerül a kész termék — leónyka- és fiú-, utcai- és sportlábbelik — 100—150 ember kezén megy át minden darab. Tehát mindenkinek gondos munkát kell végeznie. Nem leányálom 10-15 személyes tanműhelyük van, idén azonban csak kilenc tanuló kezdte az első osztályt. Keresik, várják a tanulókat, akiket az 508. számú Szakmunkásképzőben oktatnak. Ezután szakközépiskolai, technikusi végzettség is megszerezhető (Szigetváron, ahol a lányok kollégiumot kaphatnák). Megjegyezzük, hogy e szövetkezetnél is hiányzik a középfokú képzettségű dolgozó. A harmadik helyszín a Pécsi és álláskeresők Bőrgyár, a nagymúltú, 125 éves nagyüzem, amelynek termékeit jól ismerik világszerte, talán jobban is, mint idehaza. A hírnévhez viszont nincs meg az utánpótlás. Évekig 4-5 tanulót tudtak beiskolázni, idén 12 főt, noha 18-ra.-volna lehetőség, ennyi a megyei keretszám - szükség azonban ennél is többre volna. A gyár dolgozóinak 57 százaléka nő, akik a meón, a festékösszeállításban, a gépek mellett dolgoznak. Igen kevés a tímártanuló. E szakmából üzemi szakkört is tartanak, a beisko. íázási eredmény mégis gyenge. A tervezett 15-20 tanuló helyett 8—10 érkezik. Az 508. iskola külön tímárosztályt is indítana, de erre a régi pécsi szakmára nincs jelentkező. Pedig, mondja Bitesz Mihály osztályvezető, ma már kevés a hagyományos timórmunka: ma a nagyüzemi bőrgyártásban ä különböző gépek kezelése, kiszolgálása a feladat. Évek óta tart ez az áldatlan állapot, vagyis a munkaerő, hiánnyal küzdő üzemek keresik a tanulókat, a dolgozókat, szakképzettek helyett betanított munkásokat kénytelenek alkalmazni, férfimunkára nőket felvenni — ugyanakkor ismeretes, milyen sok az olyan fiatat lány, aki a nyolcadik osztály után nem tanul tovább, munkát "keres. Tímárok osztálya A három üzemben járván arra gondolok, a manufakturá. lis kiscsaládi üzemekben valaha automatikusan szerveződött az utánpótlás a család fiatalabb taqjaiból. Elgondolkodtató, hogy ma miért nincsenek igazán többgenerációs munkáscsaládok az üzemekben. Tizennégy éves fiatal lány szalag mellett, teljesítménybérben, két műszakban — igen kemény dolog. Nem leányálom. A régi iparos-, kereskedő-, parasztcsaládok munka- megosztásába magától értetődő természetességgel kapcsolódhatott az a fiatal lány, aki teljesen érthető módon nem kívánt továbbtanulni, aki így 14 éves korától felkészülhetett elsősorban a családanya szerepére és munkát találhatott a közvetlen környezetében. Ennek korunkra — nálunk legalábbis - vége lett. Ha napjainkban újraélednek is a kisgazdaságok, családi vállalkozások, ezek jól védett, zárt rendszerként működnek, és idegent nem engednek be. Az adórendszer a kisiparosokat arra kényszeríti, ne vállaljanak tanulókat, így ez is fiatalok tömegét zárja el a szakmatanulástól, a munkától. A kényszer, a munkanélküliség réme, amely elsősorban a fiatalokat, a nőket, a szakképzetleneket fenyegeti egyre inkább, odahajtja majd a lányokat is a három meglátogatott könnyűipari üzembe, amelyek azt tudják nyújtani, amit a magyarországi ipar ma egyáltalán tudhat. Nincsenek illúzióink. És végül a pedagógusok, akik egy-egy iskolában egy- maguk intézik a pályaválasztással járó tömérdek adminisztrációt, akik naponta jókora postát bontanak, üzemek ajánlatait, propagandafüzeteit tanulmányozzák és próbálnak tanítványaik, a szülők segítségére lenni a pályaválasztásban. Kit lep meg, hogy mindezt minden honorárium nélkül végzik? Kezdünk elszokni attól, hogy meglepődjünk ilyesmiken. E munka elismerésének elmulasztása is további beszédes adalék ahhoz, mennyire fontos ma hazánkban az iskola, az ifjúság képzése, útnak indítása. Pedig a képzés, az útnak- indítás fontos volna, hiszen a fiatalok munkát keresnek, az üzemek pedig munkást. Gállos Orsolya
