Dunántúli Napló, 1988. november (45. évfolyam, 304-333. szám)

1988-11-16 / 319. szám

1988. november 16., szerda Dunántúlt napló A gyógyító zene o / o / Ismerkedés a zeneterápiával a zeneművészeti főiskola pécsi tagozatán Ahogy világszerte, úgy ha­zánkban is állandóan növek­szik a pszichés megbetegedé­sekben szenvedők száma. A betegségekkel küszködő em­bertömeggel szemben viszony­lag ikis számú támogató-se­gítő, gyógyító szakembergár­da áll. Az egészségvédelem­mel foglalkozó intézmények fokozott mértékben keresik a formákat, az anyagi és sze­mélyi feltételeket, hogy segít­hessenek. Véleményünk szerint a zenetanárképzés sem mehet el szó nélkül (vagy inkább tettek nélkül?) a tények mel­lett, ha található érintkezési pont a két terület között. Egy dinamikusan fejlődő segítő-gyógyító forma alap­jaival ismerkedtek meg a ze­netanárjelöltek, a pályán mű­ködő, meghívott zenetanárok nemrég Pécsett, a Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Inté­zet pécsi tagozatán. A hall­gatóság soraiban ült terápiás gyakorlati munkát végző pszichiáter, -pszichológus, egészségügyi oktató, képző­művész, megtisztelve jelenlé­tével az előadót és az intéz­ményt. A ,,zeneterápiás dél­előtt” előadója prof. Búzási Miklós, a hamburgi Zenemű­vészeti Főiskola tanára, nem­zetközileg elismert zenetera­peuta volt. Meghatódva, sza­vakat nehezen találva kezdte előadását. Elmondta, hogy itt, ebben a Mátyás király utcai épületben tanult zenét, majd „hosszú vándorlás" után ér­kezett vissza az „alma ina- ter"-be. A remek előadó, széles lá­tókörű, felkészült szakember. Mondanivalóját szemléletes anyaggal (videókazetta, mag­netofon, élő zene (tette élve­zetesebbé. Nagy figyelmet kí­vánó előadásában a zene és a terápia fogalmának meg­határozása, kapcsolatuk lehe­tősége szerepelt első helyen. Beszélt a zenepszichológiái kutatások eredményeiről, ame­lyek hidat képeznek zene és gyógyítás között. A zene kommunikációs eszköz, mon­dotta, a terápiás alapot a zenei akciók és a reájuk adott reakciók képezik. A te­rápia szempontjából a meg­nyilvánulás lényeges. Az elmélethez gyakorlati bemutató, magyarázat csatla­kozott: kommunikáció. Két ön­ként jelentkező mutatta be a hallgatóságból. A nagysikerű előadást há­lásan köszönte meg a főisko­la Bartók-termében a közel száz főnyi hallgatóság. A dél­előttöt még egy tanácskozás követte szűkebb szakmai kör­ben. A résztvevők saját ta­pasztalataikat adták közre, közben egymással is ismer­kedve'. Megfogalmazódott egy közös kívánság: hasznos len­ne a zeneterápiát művelők és Képernyő előtt Mar régóta kínban van a Magyar Televízió, ha a nap­tári ünnepekhez kapcsolódva valamilyen nem hétköznapi műsort kellene sugároznia. Ha az ünnep fogalmából indulok ki, azt mondhatom, hogy az ünnep az idő meg- állítását jelenti, a múlthoz való visszatérést az ismétlés segítségével. Ezzel az ünnepre jellemző elidőzéssel ellentét­ben a tévéről az a benyomá­som, hogy igyekszik mielőbb túllenni rajta, és lepörgetni az ünnepnapok műsorát a szo­kásos hétköznapi rend szerint. Nehogy a néző elmélyedjen valamiben, vagy nehogy el­gondolkodjon valamiről. Annak érdekében azonban, hogy a program az átlagos műsornaptól egy kicsit mégis különbözzék, néhány ünnepi mülaj hivatott betölteni a másság szerepét. Az egyik ilyen, hamar unal­massá váló műsortípus az, amelyik azért ünnepi, mert témájává teszi az ünnepet. Karácsonykor tehát a kará­csony ünnepéről szóló tévéjá­tékok, filmek, hirek, vetélkedők érzékeltetik az ünnepet. Vagy március tizenötödikén a műsor március tizenötödikéről szól, arról énekelnek, szavalnak, táncolnak. Ez már átvezet a második műsortípushoz, az ünnepi eszt- rádhoz. Ebben az egyvelegben ugyancsak jelen van a tema­tikus kötöttség, de az előbbi­nél lazábban. Itt belefér a burját-mongol aratódal mellé Sas József, és két Hattyúk ta­vi „pa-dö-dö" közé egy Váci Mihály-vers. Az ünnepi esztrád tovább­fejlesztett, népi demokratikus . változata a kívánságműsor, az önök kérték .. . Ezt a progra­mot elő lehet venni felvonuló, sok alkalmából, vasutasnapon, és más jeles ünnepeken. A jó műfaj megtalálásán túl áz ünnepi műsor időzítése■ is lényeges szempont. A Ma­gyar Televízió gyakorlatában vezet az időzítésben az ünnep előestéje. Ezt lehet, hogy a tévé a Mikulás-Télapótól vette át (az esti cipőpucolásból ki­indulva), ám ennek segítségé­vel sikerül az ünnepnek a tévében jelentkező esetleges másságát megszüntetni. Az ünnep így valóban a felszabadult kikapcsolódásé le. hét, s nézhetjük március idu­sán a Klinika című sorozat esedékes folytatását (tetszenek még emlékezni rá?), vagy va­lamelyik nyugatnémet krimi egyik epizódját. Ha azonban az ünnepi program mégis az ünnepnap főműsoridejében megy, akkor a tévé műsorszerkesztősége úgy viselkedik, mintha ezt a tényt jóvá kellene tennie, és igyekszik kiengesztelni a nézőt egy, az előbb • említetteknél nem kevésbé épületes limoná­déval — még azon az estén. S végül az is megtörténhet, hogy se kárpótlás, se előeste, akkor azonban az ünnepi műsor szigorúan belül marad a polgári vagy a szocreál giccs és kommersz keretein. És ebben természetesen ismét a hétköznapokkal való azonos­ság jut kifejezésre. Summázva tehát a Magyar Televízió és az ünnepek viszo­nyát, úgy látom, hogy a kín­lódás tovább folytatódik, és aggódva várom az év végi ün­nepi műsorokat, vajon sike­rül-e nemzeti csatornánknak megfelelnie a sokirányú igé­nyeknek, és kellőképpen szür­kének maradnia. Hogy mindez miről jutott eszembe? Volt itt egy három­napos ünnep. -Tényleg, mi is volt az ünnepi műsor? M. P. aziránt érdeklődők rendszeres találkozásait, konzultációit megszervezni, a zeneterópiá- nak fórumot teremteni. Meg­tudhattuk, hogy az NSZK-ban pszichiátriai klinikák, rehabi­litációs intézmények, pszicho- szociális tanácsádóhelyek, kor­látozott testi és szellemi fo­gyatékos gyermek-, ifjúsági- és felnőtt intézmények várják a zenével gyógyulást segítő szakembereket, a zenetera­peutákat. Sasvári Attila pszichológus, zenetanár Pécsi Szimfonikus Zenekar, nevelők kórusa és mások... Koncertkörúton Nyugat-Európában Hans Schrote úr me­nedzser. Felfigyelt mór a ko­rábbi turnén is a Pécsi Szimfonikus Zenekarra, az­tán egy nyugat-európai együttes lemondása miatt újra meghívta őket. Egyet­len kikötése volt. Ismerve Pécs zenei életét, egy kó­rust is szeretett volna látni, mondjuk Pécsről, egy nyu­gat-európai turnéra. A Pécsi Szimfonikus Zenekar, a Pé­csi Nevelők Háza Kamara- kórusa október második fe­lében két hétig vendégsze­repeit az NSZK-ban, Belgi­umban, Hollandiában, Luxemburgban és Ausztriá­ban. A kért repertoárnak megfelelően velük tartottak: Sajdy Júlia, Benei Katalin és Kuncz László, a Pécsi Nemzeti Színház magánéne­kesei és Fülöp Attila, az Ál­lami Operaház tagja is. A zenekar és a kórus 12 koncertet adott az öt or­szágban. Műsorukon szere­pelt Haydn Évszakok, Mozart Requiem című müve, Albi­noni Adaggiója, Bach D-moll versenyműve két he­gedűre. (A szólisták Gyer- mán István és Vass Ágnes, a zenekar koncertmesterei voltak.) A zenekart Breitner Tamás és Gál Tamás, a kó­rus karigazgatója Tillay Aurél volt. A koncertek nagy része bérleti hangversenyek egy- egy előadásaként szerepelt. Szinte valamennyi helyen teltház fogadta a pécsi ven­dégegyütteseket. Volt, ahol ez ezerötszáz embert jelen­tett, másutt kétszázan hall­gatták a produkciókat. A Pécsi Szimfonikus Zene­kar és a Nevelők Háza Kó­rusának nyugat-európai si­kerére jellemző, hogy újabb meghivási lehetőségekről is tá rgyaltak. Molnár Sándor keramikusművész kiállítása látható a Pécsi Kisgalériában Vita Mindenekelőtt mélységesen üdvözlöm a Dunántúli Naplót abból az alkalomból, hogy vi­tának ad helyt lapjain. Szí­nesedő közéletünk igényli is ezt, vélemények okos ütközte­tését, melynek célja, hogy a nézőpontokon túl az igazsá­got keressük. Egyre többször lehetünk immár tanúi ennek. Mármint hogy ne a sorok kö­zött kelljen olvasnunk, hogy az információ tiszta legyen, hogy a fogalmazás, a tálalás ne stimuláljon, hogy a fél­mondatként kiemelt fel- és al­címek a közölt tény fogadta­tását ne hangolják valamilyen irányba. Hársfai István Mátyás-szo­bor Pécsett? (DN, október 10.) című cikkéből kiderül, hogy a szerző nem szereti a zsűri és a város vezetői által megva­lósításra javasolt Bencsik Ist­ván—Várnagy Péter-alkotást. Ez nem baj. Mindig is élveztem személyes-szenvedélyes hang­ját, amikor egy-egy jelensé­get nyilvánosság elé tár. írás­tudó ember. Ebben a cikk­ben egy azonban zavar: vé­leményét nem egyenesen köz­li. Szavazatokra hivatkozik, a pályázat körülményeiről beszél, mintha ez befolyásolná a szü­letendő mű minőségét. Sejtet­ni engedi, hogy ezek a körül­mények nem tiszták, eleve óvatosan szemléljük hát az al­kotást is. Ezt sugallja már a felcím is: „Élesen vágott felü­letből előjön a király feje...”. S a főcím kérdőjelére két má- . sík kérdőjel az alcímekben. Kérdőjelek a mérleg serpe­nyőiben. Döntse el a „laikus többség, a közvélemény (úgy is mondhatjuk: az adófizető polgárok)” merre billenjen. Csakhogy a serpenyőben nem egymással szembeállítható dol­gok állnak. Nem ezek között kell választani. Az emlékmű felállításának terve és lehető­sége számomra azt jelenti, hogy szegénységtudatunk je­lenlegi foka még nem szemé­lyiség és társadalom romboló. A kultúra mély rétegét még nem sértette túlságosan. Még áldozni tudunk emlékműre is. Bizonyítani akarjuk és tudjuk megbecsülésünket nagyjaink iránt. Ezt a tényt semmi más­sal nem szabad párhuzamba állítani. Szóval zavar, hogy a cikk­író nem Bencsik szobráról be­szél. S ha mégis emlegeti, nem a saját véleményét mond­ja. Az alkotókat idézi. Sajnos, hézagosán, félmondatokban. És a kivágások bizony, nem szim­patikusak. Félreérthetők. Vá­logatás kérdése. Majd a köz­vélemény eldönti, milyen oko­sakat mondtak az alkotók mű­vükről. Hársfai István írástudó ember. Tisztelem és becsülöm, ami­kor Weöres Sándor emelke­dett hangján saját költemé­nyeit szavalja. Még a hátam is bele borsózik a nagybeteg Babits archív felvételeit hall­gatván. Alkotásaikat mégis jobban szeretem — mondjuk — Latinovits értő, nemesvere­tű tolmácsolásában. Mert ak­kor a mű szólal meg! Egy szobor — egy műalkotás — nem fogható fel, soha nem oldható meg csak szavakkal. Hatása'közvetlen, érréki. Miért hivatkozik tehát Hársfai István természetes közegükből kisza­kított, vagyis jelentésüket vesz­tett tört mondatokra? „A laikus többség" is csak akkor mondhat véleményt, ha a szobor és közötte ez a köz­vetlen érzéki hatás létrejött. És annyifélét, ahány műalko­tás-egyén kapcsolat létesült. Mert a műalkotások természe­téhez az is hozzátartozik, hogy mindenki másféleképpen értel­mezheti. Ahogyan hat rá. Amennyi üzenetet belőle fel­fogni képes. És ez így van rendjén. Minden műalkotás megtalálja szemlélőjével a kapcsolatot. A szoborban sű­rűsödő végtelen sok gondo­lat a hatóerő, szemlélője vá­lik objektummá. Akire hatnak. Ez a természet rendje. Számomra ez a szobor — még makettban is - olyan emlékmű, amely mai tudós­sal, mai módon tiszteleg és ábrázol. Anyaga nemes és ke­mény, (a vietnami szürke grá­nit és a magyar föld össze­vetése úgy-e felejthető poén­kodás!?) méretei tiszteletre méltóak. Úgy különösen, hogy a fej egy 'kicsiny, de jellem­ző részletét növelik óriássá. Mert korunk legégetőbb problémái is világméretűek. És a picinyke embernek kell meg­oldani őket. Napjaink minden 'kérdése az információ terje­désének gyorsasága folytán, a jelenidejűség miatt felnagyít­va jelentkezik, vonatkozzon a világ bármely kis zugára, vagy történelmünk bármely kis pil­lanatára. El tudom képzelni, hogy ez a három méteres grá­nit torzó lej (és nem szobor­torzó, ahogyan dr. Tóth István nevezi vitacikkében) megszó­lal szemlélőjében. Vajon lesz egy pillanatunk, hogy rá fi­gyeljünk? Vagy laikus szemlé­lőként fogja nézni a Kálvária­domb tövéből a semmivel sem törődő adófizető polgárokat? Kircsi László főiskolai docens ’ Készül a Magyar Nagy Lexikon Elkészült a Magyar Nagy Lexikon általános útmutatója, amely megszabja a címszavak kiválasztásának, az irodalmi, a tudományos, a művészeti alko­tások, a személyek életrajza és munkássága ismertetésének el­veit, a szócikkek felépítését, a besorolás, az illusztrálás mód­ját. A lexikon szerkesztőbizott­sága Berend T. Ivón elnökle­tével a napokban tartott ülé­sén elfogadta az útmutatót. Megállapította: a címszógyűj­tés ütemesen, az előirányzat szerint folvik. A címszavak zö­mét tartalmazó jegyzékét ez év végéig befejezik. Lehetsé­ges, hogy a lexikon 16 kötete közül az első kettő 1992-93- ban megjelenik. Ez az információgyűjtemény általános közismereti lexikon lesz. Az emberiség egyetemes tudományos ismereteit, közös kulturális örökséqét közvetíti majd az olvasókhoz. A mo­dem információk tárháza kí­ván lenni, de mindenképpen megőrzi az átörökítésre érde­mes történeti taoasztalatokat, a múlt időtálló értékeit. Közli azt is-, ami a magyar társa­dalom számára fontos, s be­mutatja a szomszédok, a köze­lebbi térségek történelmét, kulturális örökségét. Tájékoz­tat az utóbbi évtizedekben ki­alakult' új országokról is. Bő­ven tartalmazza majd a ter­mészet- és a műszaki tudo­mányos, az újabb keletű, vagy éppen átalakulóban levő tár­sadalomtudományi ismereteket. A tudomány által vitatott kér­désekben az álláspontok is­mertetésére szorítkozik. A szö­vegeket színes és fekete-fehér illusztrációk egészítik ki. Magyarországon a legutóbbi nagy lexikon — a Révai Nagy Lexikona — a monarchia ide­jén készült, húsz kötete közül tizennégy 1914 és 1916 között jelent meg, zárókötete is több mint hatvanéves. Természetes, 'hogy az új társadalmi ren­dünk kialakulásának időszaká­ban napirendre került egy újabb nagy lexikon létrehozá­sának igénye. Az erőfeszítések azonban nem vezettek ered­ményre, 1954-től, az első pró­bálkozás kezdetétől hét kísér­let fulladt kudarcba. A Magyar Nagy Lexikon­nak tehát nincs folyamatos múltja, nem építhet külföldi patinás ilyen jellegű nagy- vállalkozások címszó állomá­nyaira sem. Munkatársai ön­álló munkára vállalkoztak. Ünnepi műsor mmmmm —• — —r am «•» —» m _________________ _____4NR l llli'lVlffflC uHVflBlf CiVnSrWfli dr m mk Wmf M9 ImK r iMII V «rrí •

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents