Dunántúli Napló, 1988. október (45. évfolyam, 273-303. szám)
1988-10-11 / 283. szám
1988. október 11., kedd Dunántúlt nnniö 3 Növekvő termelési költségek - emelkedő felvásárlási árak Az agrár- és élelmiszertermelés szabályozásának jövő évi várható módosulásáról szeptember elején a közgazdasági élet rovatunkban írtunk. Ami akkor még csak nagyjából körvonalazódott, az napjainkban már számokra változott (bár az adatok mind. addig tájékoztató jellegűek, amíg a kormány végső döntést nem hoz).- A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vezetői a mendemondán alapuló hírek terjedését kívánják mégakadályozni, ezért is hívtuk össze az újságírókat, hogy ynég vita közben a jelenlegi helyzetnek megfelelő információval szolgálhassunk a sajtón keresztül az érintetteknek — mondta Papócsi László miniszterhelyettes a múlt heti összejövetelen, s átadta a szót Szöllösi Endre közgazda- sági főosztályvezetőnek, aki a konkrét számokat ismertette. A rugalmasabb árformáknak a minisztérium nagyobb teret •kíván adni, ezért 1989-ben a takarmánygabonánál továbbra is a tájékoztató árformát alkalmazzák, de az idei plusz- mínusz öt százalék helyett jövőre plusz-mínusz tíz százalék lehet az eltérés. Szintén ezt az árformát vezetik be a vágósertés-értékesítésnél is (a centrumártól plusz-mínusz öt százalék mozgási lehetőséggel). A mezőgazdasági termelési költségeket 1989-ben három tényező növeli meg erőteljesen: a támogatások leépítése, az ipari eszközök, alapanyagok árainak jelentős emelkedése, valamint az egységesítésre kerülő társadalombizto. sítási járulék. Mindezek hatására a termelői árak számottevően nőnek, ezért a felváA kistermelőknek kedvez, a nagyüzemeket differenciálja a szabályozómódosítás A szalántai határban tegnap délelőtt egy 350 hektáros táblán kezdték meg az őszi mélyszántást Fotó: Läufer László sárlási árakhoz is hozzá kell nyúlni. A jövő évi felvásárlási árak tervezett változása: a búza és a kukorica felvásárlási ára 8—10, a vágósertésé 10-13 százalékkal növekszik. A termelési támogatás csökkenését, illetve megvonását is figyelembe véve a tej és a vágómarha felvásárlási ára 25-28 százalékkal nő. (A vágómarhatermelés 7 forint,kilogrammos árkiegészítése meg. szűnik, a tejtermelés támogatása csökken). Az élelmiszeripari cikkek termelői árai is ennek megfelelően módosulnak: a tejipari termékeknél 25-30 százalékkal, a húsipari áruféléknél 14—15 százalékkal, a sütőipari készítményeknél 10 százalékkal növekednek. (A hatóságilag nem szabályozott termékkörben viszont a p:aci helyzet határozza meg, hogy a pluszköltségeket ho- gyon tudják o termelők elismertetni I) A hazai fehérjetermelés érdekeltségi rendszerét nagymér. tékű áremeléssel módosítja j3 minisztérium: a fehérjetakarmányok árát 33 százalékkal emelve kívánja ösztönözni a többlettermelésre a mezőgazdasági üzemeket. A kedvezőtlen adottságú üzemek támogatása megmarad, •1989-ben nem változnak a feltételek. De a rendszer továbbfejlesztésén már dolgoznak a MÉM-ben, ugyanis a jelenlegi árbevételarányos támogatás helyett a nyereséges gazdálkodást szándékoznak a jövőben figyelembe venni. Hiszen a mostani helyzetben nem az ésszerű, gazdaságos termelés az érdeke a kedvezőtlen adottsáqú mezőgazdasági üzemnek, hanem a minél nagyobb árbevétel! összegezve a költségnövekedésnek és a felvásárlási árak változásának hatását a MÉM úgy értékeli, hogy a mezőgazdasági nagyüzemeknél a jövedelempozíció érdemben nem módosul, de az üzemek közöt. t' differenciálódás erősödni fog. Ugyanakkor a háztáji és kisegítő gazdaságokat kedvezően érintik a felvásárlási árak változásai, mert a támoqatás- leépítést és a költségnövekedést a régi és az úi ár kü- Jönbözete a számítások szerint bőven fedezi. L. Cs. K. Munkamegosztás az érdekképviseletben? Megújulási folyamat az MTESZ-ben Nagyobb megbecsülést a reálértelmiségnek! Mór szinte elcsépelt dolog arról beszélni, hogy hazánkban veszélyesen leértékelődött a tudás, 'hogy társadalmi értékrendünk rangja alatt becsüli meg a reálértelmiséget. Mindezekkel összefüggésben a műszaki pályák többsége még ma sem elég vonzó a fiataloknak, a mérnöki munka például változatlanul olcsó munkaerőt jelent. Hogy ezek a 'kijelentések esetleg már frázisként hatnak, annak persze éppen az az oka, hogy hosszú éveken keresztül csak beszéltünk erről az értékrendválságról, a reál- értelmiség helyzetében azonban nem 'következett be lényegi változás. Miközben a fejlett tőkés országokban a tudós rohamosan felértékelődött. A technológiai átrendeződésből bizonyíthatóan azok az országok kerültek ki győztesen, amelyek a tudomány fejlődésével lépést tudtak tartani. Ahol kulcsszerepet biztosítottak a „tudás hordozóinak”, a műszaki értelmiségnek, és ha áldozatok árán is, de megteremtették számukra az alkotás feltételeit. E gondolatok jegyében rendezték meg szeptember végén Budapesten a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének I. országos érdekvédelmi konferenciáját. Abból indultak ki, hogy a társadalmi értékrendek torzulásainak megszüntetése, á reálértelmiség érdekeinek aktívabb védelme a kibontakozás egyik alapfeltételének tekinthető. Nem néhány száz, vagy pór ezer ember közérzetének javításáról volt szó, hisz a megalakulásának 40 éves jubileumát éppen idén ünneplő MTESZ-ben a taglétszám már eléri a 170 000-et. A konferencia résztvevői, előadói az ő érdekükben, s a szövetséghez még nem csatlakozott reálértelmiségiek munkájának megbecsüléséért is síkraszólltak. Mégpedig elsősorban nem az elosztás kérdéseit feszegetve, nem pusztán az elosztható javakból való nagyobb részesedés reményében. A hangsúlyt —, mint általában a múltban is — az értékalkotó tevékenység elismerésére, lehetőségeinek biztosítására helyezték. — Szövetségünk ereje többek között abból ered, hogy jelen van benne az innovációs 'lánc minden szakmai képviselője: a kutató, a fejlesztő, a gyártó, az eladó és maga a vevő is — 'húzta alá vitaindító előadásában Tóth János, az MTESZ 'főtitkára. - Szervezetünk még a nehezebb történelmi időszakokban is megőrizte a szókimondás bátorságát, vállalva a szakmai tudományos véleményeket, még ha azok értetlenséggel, rövidlátással találkoztak is. Példaként megemlítette Tóth János, hogy az elmúlt évtizedekben a reálértelmiség elsőként figyelmeztetett a világban tapasztalható átalakulásra, valamint a párt és a kormány ebből fakadó feladataira, Jelezték a hatvanas és hetvenes években az új tudományos-műszaki irányzatok megjelenését, a tudomány és a technika viszonyának megváltozását. — Meg kell őszintén mondanom, hogy javaslatainkat, prognózisainkat sokáig nem vették figyelembe a gazdasági döntéseknél — jegyezte meg 'keserűen a főtitkár. - Többek között ennek is köszönhető, hogy a vezetés 'különböző szintjein késve ismerték fel az elektronika, az információs technológia szerepét, a szellemi munka megnövekedett súlyát, a politikai 'intézményrendszer korszerűsítésének szükségességét. Tóth János kifejtette azt is, hogy a reálértelmiség 'helyzetének romlásáért nem csupán a külső környezetet terheli a felelősség. Ahhoz, hogy az új kihívással megbirkózzanak, magának az MTESZ-nek, valamint egyesületeinek is meg kell újulniuk. Hogy ez milyen formában történjen meg, arról számos vélemény elhangzott a szövetség első érdekvédelmi konferenciáján. Tarthatatlan állapot — fejtették ki többen - hogy a „konvertibilis tudású” műszakiak mindinkább a külföldi munkavállalások felé orientálódnak, hogy sokan hivatásuknak hátat fordítva a harmadik gazdaságban, a magánvállalkozói szférában keresik boldogulásukat. Már arra is van példa, hogy az alkotóképes értelmiségiek a spekulációs vállalkozások irányába fordulnak, emellett a műszaki értelmiség egy része deklasszá- lódik, elveszti értelmiségi jellegét. , A Gépipari Tudományos Egyesület részéről felvetették: ha a SZOT nem tudja megfelelően ellátni a műszákiak érdekvédelmét, akkor az MTESZ alakuljon át reálértelmiségi szakszervezetté. Ameny- nyiben viszont a SZOT képes érdekeik képviseletére, akkor a szövetség a szakszervezet tanácsadójaként 'funkcionálhatna. A többség azonban úgy foglalt állást, hogy az MTESZ szakszervezeti feladatok helyett inkább a műszaki tudományos haladás feltételeinek biztosításán munkálkodjon, s emellett a szakmai érdekek, az etikai normák képviseletére rendezkedjen be. Hogy a konferencián elhangzottak, a tervezett megújulási szándékok tovagyűrűzzenek a mindennapi gyakorlatba a szövetség vezetése szükségesnek tartja vállalati szintű érdekvédelmi programok kidolgozását. Ennek érdekében egy éven belül minden nagyobb vállalatnál, intézménynél meg kívánják alakítaniaz MTESZ vagy egyesületeinek szervezeteit, ezeken belül pedig — képviseleti jelleggel — az érdekvédelmi bizottságokat. Vállalkozás... és feltételrendszer '88. A minap lezajlott országos tanácskozás majd mindegyik előadása e két témát, vagy legalábbis a kettőből — vállalkozás és feltételrendszer — az egyiket járta körbe, aszerint, hogy az előadónak mi a szakterülete, beosztása, és a behatárolt szakmai érdeke. Az előadók leggyakrabban a „kell" szót használták, de nem olyan sorrendbe^ hogy kell a vállalkozás és a feltételrendszer, hanem, hogy kinek-ki- nek mit kell(ene) megoldania, belátnia, engedélyeznie, hogy végre olajozottan menjenek a dolgok. Barátom, a mai körülmények között is még eredményesen működő vállalat igazgatója egyre lehangoltabb, pedig még megy a vállalati szekér. Már ő is használja azt a közkeletűvé vált kifejezést: utolsóként „meghalni". Ez a vég nem személy szerint rá, hanem az általa irányított cégre vonatkozik. „Ez van" — tárja szét a kezét. Hiába is nyugtatgatom a frázis-érvekkel, ő kopásból sorolja a konkrét intézkedéseket, szabályozókat, melyek őt és a vállalatát is egyre lehetetlenebb helyzetbe hozzák. Jó ideje tudom, igaza van ... Nincs kiút? Van, lenne, ha . . . Keresztül-kasul agyonszabályozott társadalmunk két alappillére a vállalat (tehát a gazdaság) és a család egyaránt súlyos gondokkal küszködik. Nap mint nap elhangzik egy-egy ijesztő, már-már sokkoló statisztikai adat, tényközlés, hogy hányadán is állunk a világ- ranglistán a szégyenletes alkoholizmussal, a válásokkal, az aktív korú férfi lakosság halandóságával ..., hogy a vállalatok nem kellő hatékonysággal, túlontúl magas anyagfelhasználással, költségekkel és létszámmal dolgoznak, nem igazodnak a világpiac kihívásához . . . Ugye mennyi ismerős kifejezés? Jól hangzanak, lehet velük vagdalkozni, és ostorozni lefelé úgy, hogy mindenki értse és magára vegye ... Tehát senki. Felfelé inkább a „jó lenne végre”, „ideje lenne" és a „nem mehet így sokáig" sóhajok, kérések, várakozások és elvétve követelések címződnek. Ez sakknyelven: patthelyzet. Ezt még csak erősíti az oldalirányú, X-től az Y-nak, A-tól a B-nek, vagy az egyik minisztériumtól, főhatóságtól a másik szervnek címzett „kell". Kell a vállalkozás. A kátyúba egyre mélyebben süly- lyedő szekerünket csak a vállalkozás és az annak kiutat mutató, valamint lehetőséget teremtő feltételrendszer húzhatja ki. A képlet *sr: életképtelen vesszék el és az erős, az élet- iképes erősödjék. De ez a mai magyar valóságban is még csak közóhaj, de nem tény. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság pécsi országos tanácskozásának margójára még sok más megjegyzés is odakívánkozik. Az életképességet biztosító feltételek tartós hiánya jó ideje györri az egyént, a vállalkozót, a társadalmat. A „kell" után a tanácskozáson az elhangzott fogalmak mezőnyében az „érdekeltség hiánya", a „bizalmatlanság", a „teljesítmény-visszatartás" is gyakorta szerepelt. ... Ezek valóságot kifejező tények, visszafordításuk az életbenmaradásunk záloga. Csak kevés helyen van érdekeltté téve a dolgozó, hogy tudása legjavát adja,- mert az neki megéri. Nincs mindenütt kellően ösztönözve a vállalati vezető, hogy mindent megtegyen, hogy jól menjen a szekér, mert akkor a dolgozó és a közös- iség — tehát ő is — jól jár. A madzagról már rég elfogyott az a kevés méz is ... Ha az eqyén és a közösség nem találja meg a számítását a munkában, az alkotásában, akkor mi marad a naayközösséanek, az ország- nk? Az. ami ma. Az meg nem sok, és egyre kevesebb. állnak le a vgmk-k, egyre nehezebb túlórát vagy túlműszakot szervezni — az elvonásokra csakis ez lehetett a válaszlépése az egyénnek. Még akkor is, ha tudja, hogy az árak egyre magasabbra törnek és egyszer talán kénytelen lesz álláspontját feladni. Mert létezni, élni kell. De ez, az ilyen beletörődés kinek használ? Az egyén egyszerűen fogalmaz és aszerint cselekszik: megéri, nem éri meg . . . S ha úgy érzi, hogy megéri: többre, még többre, talán a lehetetlenre is képes. Ezt csakis ösztönzéssel és nem a ma divatos „negatív ösztönzéssel' lehet elérni. Az egyént és a vállalatot (a vállalkozót) fojtogató elvonások eredményezhetnek valaha fellendülést? Az egyre kevesebből csak egyre kevesebbet lehet elvonni. A lehetőség, hogy a megtermelt- ből több marad meg annak, aki azt létrehozza: szárnyakat ad, kioldja a fékeket., Hisz az emberiség történelme örökkön ezt példázza. Annyit beszélünk manapság a piacról, sőt a világpiacról. Ez utóbbihoz alkalmazkodva emeli boldog boldogtalan az alapnyagok, a késztermékek és a szolgáltatások árát, már-már megfizethetetlen magasságokba. Az vitán felül áll: jogos minden termelőnek az az igénye, hogy a tisztességes munkájából tisztességesen megéljen. Ha mondjuk egy kiló kenyér 30 Iforintba kerül, úgy, hogy annak árában a jól dolgozó tsz, malomipar, sütőipar és a kereskedelem is becsülettel létezni tudjon, akkor legyen annyi a kenyér ára. Ez a mérleg egyik oldala. És a másik? A tisztességesen dolgozó keressen a fő- munkaidőben annyit, hogy mondjuk a 30 forintos kenyeret is könnyedén megvehesse. Ez lenne a kívánatos, a mindenkit ösztönző cél. Ezzel járna jól az egyén, a szű- kebb-tágabb közösség és végső soron az ország is. A vállalkozás kibontakoztatása csakis az ösztönző feltételrendszer megteremtésével valósítható meg. Jó lenne, ha már ott tartanánk! Murányi László Balog Nándor ................. .... ' ...............1.........■■■■■■■■■........ , ............ T ájékoztató a MÉM-ben a jövő évi kilátásokról
