Dunántúli Napló, 1988. október (45. évfolyam, 273-303. szám)
1988-10-10 / 282. szám
1988. október 10., hétfő Dunántúli napló 7 fi Fradi falait egy három pontot érő gölt FTC—PMSC 1-0 (1-0) Torna 11 méterről leadott lövése Józsa keie felé tart Fotó: Läufer László Üjmecsekalja, 15 000 néző. V.: Molnár L. FTC: Józso — Simon, Pintér, Limperger, Keller — Albert (Topor, o 60. percben), Bánki, Kincses — Wukovics (Dzurják, a 75. percben), Fischer, Nagy Zs. Edző: Rákosi Gyula. PMSC: Bogyay — Kónya, Torna, Márton, Palaczky (Czéh, a szünetben) — Nagy T., Túri, Bérczy — Lovász, Lehota. Edző: Garami József. A mérkőzést megelőzően a Belgiumba szerződött Nagy Imrét köszöntötte a klub vezetése es a játékostársak nevében Brezniczky Sándor, majd c 322 NB l-es múlt után Pécset elhagyó játékos indította jelképesen útjára a labdát. Az első 10 perc kemény adok- kapok rúgdosódással telt el, így csak a 12. percben jutottak el a hazaiak a vendégek kapujáig, amikor Túri kiugratása után Lovász lépett el védőitől, de elkapkodta a lövést, mert 14 méterről csúnyán mellé bombázott. Aztán Nagy T. mesteri átadása tisztán találta Túrit, ő azonban „csizmaszárával" képtelen volt megszelídíteni a labdát. Ha lassan is, de mezőnyfölénybe került a PMSC. Az FTC a 17. percben ért fel Bogyay kapuja elé, a pécsi kapus azonban biztosan hárított. A 21. percben Lovász játszotta magát tisztára az alapvonalon, a 16-os oldalvonala mellől beívelt, Pintér kézzel tessékelte az alapvonalon túlra a labdát. Vitathatatlan 11- es. A büntetőnek a bizonytalankodó Torna lépegetett és a balra vetődő Józsa kezére rúgta a labdát. Szöglet után csak nehezen szabadult fel a vendégek kapuja. Közben Nagy T. combján megsérült és ápolni kellett. A 24. percben Fischer 20 méterről keményen kapura vágta a labdát, és a nappal szemben védő Bogyaynak csak jó reflexei sikerült a felső léc fölé ütnie a labdát. Felpörgött a játék, ám éppen ezért nagyon sok volt az eladott labda. A 31. percben Fischer ugrott meg a bal oldalon, már a 16-oson belül járt, mikor Tornának és Kónyának közösen sikerült szerelnie. N jy perc múlva ismét a zöld-fehér középcsatár volt a főszereplő, mert elvette a labdát Mártontól, rávezette a hátráló Tornára, s amíg a pécsi védőt kimozdította egyensúlyából, ellőtte mellette a labdát, ami 12 méterről védhetetlenül vágódott a bal oldali léc mellett a hálóba (1-0). A gólt követően egy távoli Lovász lövés csörgött szögletre a védőktől, csakhogy a sarokrúgás utáni labda nem találta meg a pécsieket. A 40. percben egy elvesztett labdát Torna becsúszva próbált menteni, lába azonban Albertet találta el, ezért sárga lapot kapott. Négy szögletet harcoltak ki a hajrában a hazaiak, de még helyzetet sem sikerült teremteniük. Szünet után néhány meredek indítással próbálkozott a Pécs, helyzetet viszont a zöldfehéreknek sikerült összehozni Bogyay kapuja előtt, szerencsére Márton becsúszva tisztázni tudott. Az 50. percben Nagy T. lőhetett kapura, de lecsúszott lábáról a labda, majd egy Túri—Nagy T. váltás után Kónya lőhetett futtából 10 méterről, de csúnyán a kapu fölé bombázott. Két perc múlva Simon „harcolt” ki magának egy sárga lapot. Egy óra telt el a játékból, amikor a csereként beállt Czéh verekedte le magát az alapvonalig, belőtt labdája azonban jha csak. centiméterekkel is, de a kapu mellé csörgött. A 65. percben Pintér „szövegelt" össze magának egy sárga figyelmeztetést. Közvetlenül utána Márton iramodott meg a bal oldalon, kicselezett három rátámadó védőt, a 16-os előtt Lovászhoz játszott, ő azonban elcsúszott, így ismét a vendégek kezdeményezhettek. A 68. percben Kincses szögletrúgása után a védők a labda alá futottak, Fischer azonban nem jól nézte meq a bal alsó sarkot ezért feiese célt tévesztett. A következő támadásnál Wukovics a félpályáról indította a kirobbant Fischert, akit Kónya a 16-oson belülre kísért, szerencsére jól jött ki kapuiéból Bo- qvay és sikerült lábbal tisztáznia. Az utolsó negyedórára men- próbált erősíteni a PMSC. Előbb az előre törő Csoboth belőtt labdáját vágták ki a védők, maid Lehota ismételhetett. akinek beívelését Nagy T. ollózva küldte kapura, a vetődő Józsának azonban a gólvonal előtt sikerült megkaparintania a labdát. A 78. Dercben eav Topor—Dzuriák össziáték után a 16-osra visz- szaquritott labdát Kincses lőtt kapura, a felső léc azonban mentett. Az utolsó öt percben — ha nem is a legnagyobb meggyőződéssel — erősíteni kívántak a hazaiak, csakhogy a kapu elé küldött beíveléseik utón a labda, mint falra hányt borsó pergett vissza a mezőnybe. Két elkeseredett, tehát mindenre elszánt csapat találkozott az újmecsekaljai pályán. A túlzott akarat, görcsös erőlködésbe csapott át, s amikor a hazaiak kihagyták a büntetőt, érezni lehetett, hogy a két rossz együttes közül a gólt találó örülhet majd a győzelemnek. Amíg a Ferencváros a biztonságos védekezésből kevés húzással próbálta átjátszani a pálya közepét és helyzetbe hozni az egyedül is életveszélyes Fischert, addig a hazaiak a sok hibalehetőséget magában foglaló, rövid pasz- szos, sok adogatásos módszert választották, hogy eljussanak a sziklakemény hátvédsor mögé. Néhány egyéni erőlködés után sikerült is a piros-feketéknek megközelíteni Józsa kapuját, csakhogy a döntő pillanatban nem voltak uraik mozdulataiknak és szinte ők szabadították fel a vendéqek kapuját. Az első félidőben még csak-csak felfedezhető volt valami elképzelés a pécsiek játékában, szünet után azonban az elfáradt Nagy T. visszaesésével együtt tanácstalanná és veszélytelenné váltak erőlködéseik. Az utolsó negyedóra pedig már inkább hasonlított a bibliai sírás-ri- váshoz, fogak csikorgatásához, mint a feltételezett labdarúgáshoz. Dunaújváros—Ü. Dózsa 3-3 (0-1) — 11-esekkel: 4-2. Megyeri út, 1500 néző. V.: Márton. Gólszerzők: Boldócz- ki (57. p., 11-esből), Ress (81. p.), Szauer (85. p.), illetve Katona (13. p.), Kénoszt (54. p.), Varga (60. p., 11-esből). A 11-esőket értékesítette. Gróf András, Vajda, Szauer, Németh, illetve Kozma, Steidl, kihagyta: Schneider, Kénoszt. Csere: Kerepeczky helyett Zombori (30. p.), Boldóczki helyett Németh (63. p.), illetSzombaton Haladás—Váci Izzó 3-1 (0-0). Szombathely, 5000 néző. V.: Lázin. Góllövők: Nagy ]., az 50., Illés (11-esből) a 63., Talapa, a 80., Schöffer a 91. percben. Videoton—Rába ETO 3-0 (2-0). Győr, 12 000 néző. V.: Hartmann. Góllövők: Csucsánszky a 2., Petres a 39., Csikós (öngól) a 86. percben. MTK-VM—Veszprém 1-0 (1-0). H ungária körút, 3000 néző. V.: Varga L. Góllövő: Szeibert a 34. percben. ZTE—Tatabányai Bányász 3-0 (2-0). Zalaegerszeg, 4500 néző. V.: Plasek. Góllövők: Kómán a 26., Kovács L. a 30., Wittmann a 85. percben. Bp. Honvéd—Siófoki Bányász 3-1 (1-0). Kispest, 5000 néző. V.: Bognár. Góllövő: Fodor a 16., Keszeg az 50., Füle a 84., Fodor a 88. percben. ^ AZ NB 1. Videoton 1. 10 Állasa 7-------3 23- 8 21 2. MTK-VM 9 5 2 1 1 17-14 20 3. Ferencváros 9 5 1 — 3 12-11 17 4. Rába ETO 9 5 1 — 3 10- 9 17 5. Vác 9 4 2 — 3 16-12 16 6. Bp. Honvéd 9 4 2 — 3 11- 7 16 7. Siófok 9 5 — 1 3 13-10 16 8. Tatabánya 10 4 1 2 3 12-14 16 9. Zalaegerszeg 9 3 2 2 2 12- 7 15 10. Haladás 9 3 1 1 4 11-14 12 11. Békéscsaba 9 3 — 2 4 15-13 11 12. Vasas 9 2 1 3 3 13-19 11 13. Pécsi MSC 9 2 1 2 4 12-13 10 14. Veszprém 9 2 2 — 5 4-11 10 15. Dunaújváros 9 3 2 4 7-17 8 16. Ú. Dózsa 9 — — 3 6 10-19 3 Bogyay volt a pécsi együttes legstabilabb pontja, többször is gólt érdemlő lövés után tisztázott. A hátvédsorban a meglepően sokat bizonytalankodó Torna mellett Márton nagyvonalúan játszott, csakhogy hajmeresztő hibákat is vétett. A középpályán amíg Naqy T. bírta, megpróbált folyamatosságot teremteni a csapatrészek között, ám amíg Bérczy jól látta el védő feladatát, Túri még messzebb került hajdani önmagától, mint az előző mérkőzéseken. A két ék, Lovász és Lehota küzdött, küzdött, csakhogy nagyon is magukra maradtak, egymást azonban mintha nem is ismerték volna. A vendégeknél a 11-est is hárító Józsa mellett a hátvédsort dirigáló Pintér, a csapatot mozgató Kincses, valamint az életveszélyes megmozdulásokat bemutató Fischer játszott jobban a többieknél. Rákosi Gyula: — Nehéz három hét után kezdünk talpra állni. A győzelmünk a szív diadala volt. Garami József: — Sorsdöntőnek bizonyult a 11-es kihagyása. A második felidei játéka alapján megérdemelten nyert az FTC. Kapu László ve Katona helyett Klink (19 p.), Schróth helyett Kénoszt (34. p). Sárga lap: Miskovicz (38. p). Kiállítva: Szélpál (22. p). Békéscsaba—Vasas 7-2 (4-0). Békéscsaba, 10 000 néző. V.: Puhl. Gólszerzők: Kvaszta (5., 43., 90. p.), Csotó (11. p.), Szenti (13. p.), Fabu- lya (69. p.), Pásztor (78. p., 11-esből), illetve Claude (51. p.). Pecha (82. p ). Sárga lap: Pecha (68. p.). játszották KVASZTA ÉS FISCHER AZ ÖTGÓLOSOK KÖZÖTT A góllövőlistón vasárnap a békéscsabai Kvaszta (3 gólt szerzett) és a ferencvárosi Fischer is javította pozícióját, mindketten felzárkóztak az ötgólosok közé. A góllövőlista: 6 gólos: Szabadi (Vasas), Jován (Videoton). 5 gólos: Handel (Rába ETO), Kiprich (Tatabánya), Balogh G. (Vác), Petres (Videoton), Kómán (ZTE), Fodor (Bp. Honvéd), Kvaszta (Békéscsaba), Fischer (Ferencváros). 4 gólos: Pölöskei és Szeibert (MTK-VM). 3 gólos: Lehota (PMSC), Kosa, Mózner (Vác), Cseh (Bp. Honvéd), Szalai (ZTE), Csucsánszky (Videoton), Illés (Haladás). Daciát nyert... A PMSC-FTC mérkőzés utón tartott tombolasorsoláson a Daciát a 4863-as szelvény tulajdonosa, Heil Zoltán (Pécs, Szalai u. 8/A), a Zsolnay kávéskészletet a 3593-as tulajdonosa, Delics Imre (Birján, Szabadság tér 6.), a TSZKER 5 db futózott autógumiját a 2234-es tulajdonosa nyerte. Legutóbbi kiléte nem ismert.--------------------------------- » V asárnapi eredmények Ingolstadttól Szilisztráig A Duna-térkép előtt együtt a 34. TID, jövő évi magyar fören- dezöstábja, (balról jobbra: Bokody József, a Magyar Természetbarát Szövetség vízi túra bizottságának vezetője, dr. Vándor Tamás, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség vízi túra vezetője, Balogh István László, a 34. TID elnöke. Fotó: Läufer László A sport és a barátság jegyében Pécsi fervek a 34. Nemzet-közi Duna-f-úrára Az elmúlt hét végén fejeződött be Pécsett a Fenyves Szálló tanácstermében a TID nemzetközi vízi túra szervező- bizottságának négynapos ülése. A világszerte népszerű nemzetközi Duna-túra a világ ieghosszabb, 2082 kilométeres vízi túra jövő évi, azaz 34. túrójának programját egyeztette a tagországok küldöttsége.- Első alkalommal találko- 7ott a TID előkészítő bizottsága nem Duna menti településen. Miért választották tárgyalásuk színhelyéül a folyó nélküli Pécset? — kérdeztük Bokody Józseftől, a Magyar Természetbarát Szövetség vizitúra-bi- zottságának vezetőjétől. — Miután hat tagországa van a TID-nek — Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, az NSZK és Magyarország — minden hatodik évben kerül egy-egy országra a főrendező feladata. Magyarország ezúttal negyedik alkalommal kapta meg a főrendező feladatát, s mivel mindeddig csakis Budapesten készítettük elő a következő túrát, most úgy gondoltuk: szíveskedünk vendégeinknek és bemutatunk nekik egy Dunától távolabbi, de sok látnivalóval invitáló várost, Pécset. Az igazság az, hogy az elmúlt három évben Pécs mint kiróndulónap szerepelt a Mohácsra érkezett nemzetközi regatta programjában. így viszont több mindenre felhívhattuk sporttórsaink figyelmét, lévén, hogy bővebb ismeretséget köthettek Péccsel, Baranyával.- Hogyan is nőtte ki magát a világ legnépszerűbb vízi túrájává a Duna-túra? — A túrát még 1956-ban a szlovák vízi túrázók kezdeményezték egy Pozsony—Budapest túrával. A következő évben bekapcsolódtak a jugoszláv túrázók és így Pozsony—Budapest -Belgrád útvonalra bővült a program. Aztán 1959-ben a bécsi Világifjúsági Találkozó keretében Bécsben tartottunk vízi bemutatót és egyben az volt a túra indulási helye is. Egy évvel később a magyar turistacsoport Belgrádból tovább haladt a Vaskapun és a Kozánszoroson keresztül a romániai Turnu Severinig. A túra azóta nagymértékben fejlődött, előbb az osztrákok, majd az NSZK vízi sportolói, végül pedig a bolgárok csatlakoztak a TID rendezéséhez. Most már évek óta a túra Ingolstadtból (NSZK) indul és Szilisztráig (Bulgária) tart. Büszkék vagyunk arra, hogy mi, magyarok mindig kezdeményező szerepet töltöttünk be a TID szervezésében, és a különféle mellékútvonalak bekapcsolásában is. — Hallhatnánk valamit e melléktúrákról? — Számtalan túrát szerveztünk a becsatlakozó vagy a közelben lévő folyókon. Csehszlovákiában a Gorámon, Magyarországon a Rábán, a Mosoni-Dunán, a Balatonon, a Tiszán, Jugoszláviában a Tiszán, az Unán, a Neretván és az Adrián. Ebben az évben készítjük elő és 1989-ben szeretnénk beindítani a Mura— Dráva, illetve a Rajna-Majna —Lajoscsatorna csatlakozó túrákat is. — Pécsett a 34., tehát a jövő évi Duna-túra programjáról döntöttek. Mennyiben változott az éveken át kialakított műsor? — kérdeztük Balogh István Lászlótól, a jövő évi túra elnökétől, aki egyben az Tilést is vezette. — Az indulás és a zárás ideje nem változik. A túra június utolsó vasárnapján indul Ingolstadtból és két hónap múlva, augusztus végén ér célba Szilisztróban. Lényeges változás, hogy a nagymarosi vízi erőmű munkálatai miatt megszűnik a kisoroszi pihenő, és a tagországok képviselőinek kérésére két napra nő az esztergomi tartózkodás. Bulgáriában egy több mint 60 kilométeres szakasz osztásával új pihenő lép be, tehát az időtartam nem változik. Több gondot okozott a várhatóan szakaszonként jelentkező túljelentkezés, az egészségügyi és biztonsági, valamint biztosítási gondok megoldására, a haza- utaztatások biztosítása. — Kik és miként jelentkezhetnek a jövő évi Duna-tú- rára? — Mindazok, akik tagjai a szövetségnek és a helyi egyesület igazolja felkészültségüket a túrára. A progrgm november közepére elkészül, így az hozzáférhető lesz valamennyi megyei szövetségnél, valamint a megyei ifjúsági és sportosztályokon. A túra önköltséges, így nemcsak a felszerelést - vízi jármű, sátor - kell biztosítaniuk a résztvevőknek, de ugyanígy az ellátást is. Az elhelyezésről és a biztonságról, programokról-a rendezők gondoskodnak a két hónap alatt. K. L.